Egy jogtudományi disszertáció vagy monográfia témakörének és módszertanának megválasztásakor több lehetséges kombinációval is találkozhatunk. A legkevésbé formabontó, ám gyakori - és a jog folyamatos változásaira figyelemmel időről időre elkerülhetetlenül szükséges - megoldás, amikor egy adott jogterület valamely alapkérdését teszi panorámaszerű, tipikusan leíró jellegű vizsgálódás tárgyává a szerző, bemutatva a vonatkozó jogszabályok módosulásait, valamint a bírói gyakorlat és a szakirodalmi álláspontok alakulását. Találkozhatunk továbbá olyan munkákkal, amelyek ugyancsak hagyományos elemzési módszerekkel dolgoznak, azok révén azonban egyetlen, többnyire régtől fogva ismert jogintézmény mélyfúrású elemzését végzik el, az újabb elméleti és gyakorlati fejleményekre is figyelemmel. A tudományos gondolkodást akár mindkét említett verziónál is előrébb viheti ugyanakkor, ha a szerző egy újszerű, korábban nem - vagy legalábbis nemigen - vizsgált kérdéskör részleteinek kidolgozását tűzi ki célul, mindezt azonban nem(csak) kutatási területe tradicionálisnak mondható eszközeivel teszi, hanem kevésbé bevett módszereket is segítségül hív.
A fentiek tükrében is az utóbbi évek egyik legizgalmasabb hazai büntetőjogi munkájának tekinthető ezért Molnár Erzsébet A gazdálkodó szervezet vezetőjének speciális büntetőjogi felelőssége című monográfiája, amely a Iurisperitus Kiadó gondozásában jelent meg Szegeden, 2020-ban. A csaknem kétszáz oldalas könyv alapjául a szerző azonos című, Karsai Krisztina professzor asszony témavezetése mellett, több év folyamatos kutatómunkája eredményeként írt és 2018-ban megvédett PhD értekezése szolgált. A két szöveg összevetéséből azonban megállapítható, hogy Molnár nemcsak átdolgozta, hanem ki is bővítette korábbi kéziratát, mielőtt annak végleges könyvformába öntésére sor került volna.
A kötet tehát nem szokványos, de annál inkább helyeselhető módszerekkel közelíti meg a vizsgált kérdéskört. A "kötelezőnek" mondható, büntetőjogdogmatikai és jogtörténeti elemzés színvonalas elvégzése mellett ugyanis kiemelt figyelmet fordít, és helyesen is alkalmazza az interdiszciplináris megközelítést: így részletesen ír a vezetői felelősség kriminológiai, kriminálpolitikai, sőt adójogi kérdéseiről is. Ugyancsak érdekes és értékes megállapításokat tartalmaz a nemzetközi kitekintést elvégző fejezet.
Ezen túl - a recenzensi álláspont szerint a könyv egyik legfontosabb kutatási eredményeként - Molnár kimutatja, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 293. § (4) bekezdésében szabályozott, hivatali vesztegetéshez kapcsolódó felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettség megsértése, illetve a Btk. 397. §-a szerinti, a költségvetési csaláshoz kapcsolódó felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettség megsértése bűncselekményeinek kodifikálása révén a hazai büntető jogalkotás a büntető anyagi jog magánjogiasítása irányába tett igen jelentős lépéseket. Amennyiben ugyanis a gazdálkodó szervezet vezetőjét büntetőjogi felelősség terheli a szervezet részére tevékenységet végző személy korrupciós vagy költségvetést károsító cselekménye miatt, úgy ezen, sui generis deliktumok lényegében a polgári jogból ismert másért való felelősség elvének a büntetőjogban történő meghonosításaként értékelhetőek.[1] E felismerés egybevág azon, jelen recenzió szerzője által is képviselt állásponttal, amely szerint a (kontinentális) büntetőjog és a magánjog közötti, korábban kiélezett határvonalak napjainkra egyre inkább lebomlani látszanak. Éspedig nemcsak a büntetőjog vehet fel egyre inkább a polgári jogra jellemző vonásokat, hanem a magánjog is megjelenít a büntetőjogból ismert elemeket. A magam részéről ez utóbbi eklatáns példájának tekintem mindenekelőtt a sérelemdíj intézményét.[2]
A monográfia öt fejezetből épül fel. Az I. rész a speciális vezetői felelősségi alakzat létének ontológiai-kriminológiai megalapozásával, illetve jogtörténeti előzményeivel foglalkozik. Ebben a körben érdemi megállapítás, hogy bár a dualizmus időszakában, a Horthy-rendszerben, majd az 1945-1948 közötti koalíciós időszakban és végül az államszocializmus kezdeti időszakában is léteztek a maihoz hasonló szabályozási konstrukciók. A Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961. évi V. törvényből a vezető speciális büntetőjogi felelősségi alakzatai már hiányoztak, azzal rokonítható tényállások tehát e törvény 1962. évi hatálybalépésétől kezdve kizárólag az - immár ugyancsak e kódex keretei között szabályozott - katonai büntetőjogban voltak ismeretesek. Az említett, jelenleg is hatályos tényállások ezt követően csak bőven a rendszerváltás után, 2001-ben, illetve 2012-ben, elsősorban európai uniós és nemzetközi kriminalizációs kötelezettség alapján kerültek be büntetőjogunkba.
Mindezt azzal lehet kiegészíteni, hogy a hazánkat alapvetően jellemző, kontinentális büntetőjogi szemlélettől egyébként meglehetősen idegen törvényi tényállások és felelősségi konstrukciók megjelenése számos területen, az uniós csatlakozás időszakától szinte folyamatosan zajlik. Ilyennek tekinthetők a szerző által is érintett, kvázi sui generis előkészületi jellegű bűncselekmények, mint amilyen például a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés elősegítése,[3] a különböző, információs rendszer elleni deliktumok,[4] illetve a pénzmosás,[5] amelyeken - a speciális vezetői felelősséghez hasonlóan - erős angolszász hatás érezhető. Az ottani szemlélet ugyanis sem a célzat nélküli előkészületi magatartások pönalizálását, sem a látszólagos halmazat kategóriájának bizonyos körből való kikapcsolását nem tekinti ördögtől valónak.[6]
- 48/49 -
A II. részben a szerző a speciális vezetői felelősségi alakzatot a már említett, nemzetközi, illetve uniós kontextusba helyezi, részletesen vizsgálva azon instrumentumokat, amelyek kötelezték hazánkat is a vonatkozó tényállások megalkotására. Itt kerül sor továbbá e deliktumoknak a rendszerbeli helyével kapcsolatos vizsgálódásra, amely körben Molnár - egyértelműen helyeselhetően - a tényállásokat járulékos jellegűnek tekinti, továbbá azok kapcsán ütközteti a kvázi sui generis bűnsegédi, illetve bűnkapcsolati felelősséget. Konklúziója szerint, noha bűnkapcsolati tényállásokról van szó, azok specifikuma, hogy - szemben a tipikus bűnkapcsolatokkal, mint például a bűnpártolás, a pénzmosás, illetve 2020. december 31-ig az orgazdaság - nem (feltétlenül) utólagosan, hanem akár az alapbűncselekményt időben megelőzően is megvalósulhatnak.
A III. rész a költségvetési csaláshoz, valamint az aktív hivatali vesztegetéshez kapcsolódó felügyeleti és ellenőrzési kötelezettség megsértése tényállások dogmatikai elemzésével foglalkozik. Ebben a körben a szerző - helyesen - kiemelt jelentőséggel foglalkozik e bűncselekmények jogi tárgyával, amely egy jogállami büntetőjogban a büntetendőség materiális alapját képezi. A már említett interdiszciplináris szemlélet segítségül hívásával vizsgálja továbbá, hogy a jelenlegi szabályozás összefér-e a törvényesség elvével.[7] Mind a jogtárgyorientált, mind a nullum crimen sine lege certa alapelvét hangsúlyozó megközelítés kiemelten helyeselhető, figyelemmel arra is, hogy mindkét kérdéskör kapcsán láttak napvilágot a legutóbbi időszakban nem vitamentes büntetőjogi tényállások.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
