Szeibert Orsolya: Jogi hagyományok - a családjog helye a magánjogi gondolkodásban és a nők helye a jogi egyetemi képzésben* (CSJ, 2025/4., 1-4. o.)

Tóthné Fábián Eszter születésnapjára

Tóthné Fábián Eszter professzorasszony személye, egyetemi és oktatói életútja, továbbá szakmai elkötelezettsége számos téma tárgyalását indokolttá teheti. Az alábbiakban két olyan kérdéskört kapcsolok össze, amelyek az Ünnepelt munkásságát közelről érintik: egyike ezeknek a családjog helye a magánjogi gondolkodásban, a másik pedig az, hogy miként kaptak helyet a nők az egyetemi jogászképzésben, különös tekintettel a szegedi jogászképzésre. Természetesen mindkét terület olyan, amely számos dimenzióval rendelkezik és sok-sok szempontból tárgyalható. Jelen írás csak néhány kérdést tárgyal a szerző kutatásain alapulva.

Jelen folyóirat hasábjain kilenc évvel ezelőtt indult útjára az Életút cikksorozat, s az első interjú Tóthné Fábián Eszter címzetes egyetemi tanárral készült,[1] akinek válaszaiból kiolvasható a családjog iránti elköteleződése mellett az is, hogy miként vélekedik a családjog helyzetéről a magánjogi rendelkezésekkel összefüggésben. Ez a kérdés különös élességgel vetődött fel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) kodifikációjának kezdetén. Ekkor a polgári jogi kodifikációnak dedikált, ezzel egyező nevű periodika hasábjain több cikk is megjelent[2] annak eldöntését elősegítendő, hogy a családjogi rendelkezések - amelyek 1952 óta egy önálló jogszabály, a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) keretei között kaptak helyet és nem az akkori Polgári Törvénykönyvben, az 1959. évi IV. törvényben - az új polgári jogi kódex részét képezzék-e. Professzorasszony által a családjog magánjoghoz való viszonyáról az interjúban elmondottak egybecsengenek nemcsak az általa példaképként említett Nizsalovszky Endre professzor álláspontjával, hanem valójában a hazai magánjogi gondolkodással is: nem kérdéses a családjog és a magánjog (polgári jog) összekapcsolódása, de az sem, hogy sajátos jogterületről van szó.[3]

Ahogyan fogalmaz az interjúban: "Nem emlékszem olyan állásfoglalásra, amely tagadta volna a családi jog és a magánjog, majd a polgári jog összefüggéseit, de a társadalmi, állami tulajdon, és szövetkezeti forma elsöprő túlsúlya és az alig létező magántulajdon mellett, önként adódott ennek a jogterületnek a különállása. Megmutatkoztak sajátos jellemzői, úgymint: e jogviszonyok elsősorban személyes jellegű jogviszonyok, tartalmukban, nincs meghatározó jelentősége a vagyoni viszonyoknak és azon vonásoknak sem, amelyek általában a vagyoni jogviszonyokat jellemzik."[4] Mennyire egybehangzanak ezzel Nizsalovzsky szavai: "Magam kezdettől nem azt tartottam lényegesnek, hogy a családjogot önálló jogágnak nevezzük-e, és így helyezzük el a jogrendszer egészéről alkotott képben, hanem azt, hogy a családi viszonyok sajátos atmoszférában tökéletesen elhelyezkedő teljes szabályozása elégíti ki a jogalkotás követelményeit és a gyakorlat szükségleteit".[5]

Valójában jó azt látni, hogy bárhogyan is kerüljön a családjog szabályozásra - és az elmúlt évtizedek több megoldásra is példát nyújtanak -, hazai neves magánjogászok nem egyszer rámutattak arra, hogy a családjognak vannak olyan jelentős szegmensei, amelyek nem elsősorban magánjogi természetűek.[6] Ez még abban az időszakban is érvényesült, amikor a családjogi rendelkezések - illetve azok, amelyeket ma a családjog körébe tartozóknak tartunk - teljes tartalmukban nem voltak kodifikálva, s utóbbi akkor is igaz, ha éppen a családjog körébe tartozóan született két jelentős törvény a 19. század végén, a házassági köteléki jogot rendező 1894. évi XXXI. törvény és a gyámsági jogot magában foglaló 1877. évi

- 1/2 -

XX. törvény. Az "összevetést" ugyanakkor nyilvánvalóan nehézzé teszi az, hogy a 19. század végének és a 20. század első felének társadalmi-gazdasági viszonyai, a házastársak szerepéről, anyák és apák feladatairól és különösen a gyermekről alkotott felfogás nem feleltethető meg sem a 20. század második felében, sem pedig - részben más okból - a 21. század első évtizedeiben fennálló társadalmi-gazdasági színtérnek és gondolkodásnak. Mégis: már ekkor is elfogadott, hogy a családjognak magánjogi, közjogi és közigazgatási vonatkozásai egyaránt vannak, és ez a családjogi jogszabályösszesség alkalmas arra, hogy a család szociális jelentőségét kifejezésre juttathassa.[7]

A Csjt. az 1950-es évek elején nem a közjogi és magánjogi kérdéskörhöz kapcsolódóan került önálló törvényként megalkotásra, utóbbit az indokolta, hogy a szovjet szocialista jog a családjogot önálló jogágnak tekintette.[8] A Ptk. megalkotásával a családjog visszakerült, illetve átkerült a polgári jogi joganyagba, önálló családjogi alapelveket magában foglalva, amelyek éppen a családjogi viszonyok sajátosságait juttatják kifejezésre. Idesorolható a gyermek érdekének a korábbiaknál részletesebben rögzített védelme mellett, a korábban csak a házastársak vagyoni viszonyainak rendezésénél megfogalmazott méltányosság elve, valamint a gyengébb fél védelmének az elve. Mindkettőnek különös súlya lehet(ne) a családjogi jogalkalmazásban, bár egyelőre ez igen korlátozottan mutatkozik meg. Mégis, felhozható az ítélkezési gyakorlatból olyan példa, amely éppen az Ünnepelt egyik kutatott területéhez kapcsolódik. A Szegedi Tudományegyetem rangidős családjogi oktatójaként a Családjogi Kodifikációs Munkabizottság tagjaként Professzorasszony is részt vett a kodifikációs előkészületekben és amellett foglalt állást, hogy az élettársi kapcsolat részletes és egységes szabályozása indokolt. A Ptk. jelenleg a szerződések között rendezi az élettársi kapcsolat általános szabályait, így egyebek között mibenlétét, létrejöttét és megszűnését és a családjogi rendelkezések sorában kapott helyet az élettársi tartás és lakáshasználat. A Kúria egy 2020-ban hozott ítéletében[9] leszögezte, hogy az élettársi lakáshasználatra is irányadók a családjog önálló alapelvei, így a méltányosság és az érdekei érvényesítésében gyengébb fél védelmének elve. A konkrét ügyben az élettársi kapcsolat megállapíthatóságának hiánya miatt a gyengébb fél helyzetében lévő élettárs nem érvényesíthetett volna lakáshasználati igényt, de a Kúria - ennek kiküszöbölése érdekében - új eljárásra és új határozat hozatalára utasította a másodfokú bíróságot.[10]

Tóthné Fábián Eszter 1953-ban kezdte meg tanulmányait a Szegedi Egyetemen és 1957-ben avatták doktorrá, egyetemi oktatói pályafutása pedig 1963-ban vette kezdetét, de ahogyan utal rá az interjúban: a Polgári Jogi Tudományos Diákkör tagjaként, titkáraként, majd tanszéki demonstrátorként már végzése idején "szó volt arról, hogy benn marad a tanszéken".[11] 1963-tól félállású, majd 1964-től teljes állású oktatója lett a Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszéknek. Noha az interjúban erről nem esik szó - és általában is keveset beszélünk róla - az, hogy 1953-ban nőként Magyarországon jogot lehetett hallgatni és néhány évvel később egyetemi oktatóvá válni, összességében meglehetősen új jelenség volt, s ennek jelentőségét az Ünnepelt életútjával kapcsolatban is érdemes említeni.