Köszönöm a felkérést, hogy beszéljek az Európai Unió 70 éves Bíróságáról egy korábbi bíró szemszögéből. Szükségesnek tartom rögtön jelezni, hogy státuszom mint volt bíró nagyfokú visszafogottságra kötelez, ezért a cím ellenére eddig ismeretlen, érdekes, belső információk nem várhatók tőlem.
Mint az az elnevezéséből is kitűnik, az Európai Uniónak van saját bírósága, sőt az az Unió egyik alapintézménye (az Európai Unióról szóló Szerződés 13. cikk első bekezdése). Bár ez a 70. évfordulón már nyilvánvaló, ez a körülmény történelmi visszatekintésben mégis figyelemre méltó, mert nem szükségszerű. Az Európai Uniót és annak elődjeit az Európai Szén- és Acélközösséget és az Európai Gazdasági Közösséget klasszikus nemzetközi szerződések alapították és az ilyen kétoldalú vagy sokoldalú szerződések általában nem hoznak létre bíróságot. Nem szükségszerű az sem, hogy nemzetközi szervezeteknek legyen saját bíróságuk (például nincs bírósága a Nemzetközi Valutaalapnak, a Világbanknak vagy az Európa Tanácsnak). Ez a tény már önmagában jelzi, hogy az Európai Közösségeket az alapítók egy magasabb szintű, többlet minőségű együttműködés érdekében kívánták létrehozni. A bírói funkció az állami hatalom egyik legfontosabb kelléke, az alapszerződésekben történő megtestesülése azt demonstrálja, hogy ebben a szövetségi rendszerben az állami hatalom elemeiről kötelező erővel fognak dönteni. Erre azért is szükség volt, mert amíg egy állam keretein belül az ellentétek és viták rendezésére a bíráskodáson kívül más eszközök is rendelkezésre állnak, az Európai Közösségek és az Európai Unió jogi konstrukciók, tehát az ellentétek és viták rendezésére csak jogi eszközöket lehet előirányozni. Ezen túlmenően az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 344. cikke kimondja, hogy a tagállamok vállalják, hogy a Szerződések értelmezésére vagy alkalmazására vonatkozó vitáikat kizárólag a Szerződésekben előírt eljárások útján rendezik.
Miért kell megemlékezni az EU Bíróság születésének 70. évfordulójáról? Nyilvánvalóan azért, mert egy jelentős intézményről van szó, amely hatást gyakorolt Európára, az európai integrációra, Magyarországra és végül természetesen személyesen rám is, hiszen 17 és fél évig voltam ennek a Bíróságnak a bírója, Luxemburgban folytattam tevekénységemet, amelyet csak az elmúlt év októberében fejeztem be. Egyébként előadásomat is eszerint szeretném taglalni.
Hogyan mérhető le egy intézmény, nevezetesen az EU Bíróság jelentősége? Véleményem szerint egy bíróság jelentőségét a következő kérdésekre adott válaszok adják meg: milyen az összetétele, mi a hatásköre, milyen mértékben veszik igénybe (ügyszám), mi az ítéleteinek a hatása?Az Európai Unió Bíróságát a Bíróság és a Törvényszék alkotja. A Bíróság tagállamonként egy-egy bíróból áll, míg a Törvényszék a Lisszaboni Szerződés hatálybalépese után több szakaszban végrehajtott reform eredményeként jelenleg tagállamonként 2-2 bíróból.
Az Európai Unióról szóló Szerződés és az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés a Bíróság és a Törvényszék bírói iránt függetlenségi és alkalmassági követelményeket támaszt. Az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 255. cikke az alkalmassági követelmény érvényesülését megerősítetté azzal, hogy előírta a jelölt alkalmassága tekintetében egy független 7 tagú bizottság véleményének kinyilvánítását. A tagállamok ezt figyelembe véve döntenek a kinevezésről. Elmondhatom, hogy egy ilyen szűrővizsgálat létesítését maga a Bíróság is szorgalmazta, és ezzel hozzájárult az intézmény szakmai színvonalának emeléséhez, tekintélyének növeléséhez. Úgy gondolom, hogy a szabályozás szintjén a követelmények már nem igazán fokozhatóak. Ugyanakkor abban a kérdésben, hogy ez a mechanizmus valóban biztosította-e a teljes függetlenséget és a maximális szintű minőséget természetesen a külső megfigyelők is állást foglalhatnak, de remélhetőleg alapos megfigyelés és gondos elemzés után.
Az Európai Unióról szóló Szerződés 19. cikkének első bekezdése szerint "az Európai Unió Bírósága biztosítja a jog tiszteletben tartását a Szerződések értelmezése és alkalmazása során". A Bíróság és a Törvényszék hatáskörét az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 256. cikke valamint a 258-281. cikkei állapítják meg. Anélkül, hogy ezzel a Törvényszék jelentőségét csökkentenénk megállapítható, hogy a tagállamok
- 1/2 -
bíróságai és bírói csaknem kizárólag a Bíróság tevekénységével kerülnek kapcsolatba. Ezért a Bíróság működésére kívánok koncentrálni. A Bíróság előtti ügyek három fő kategóriába tartoznak. Ezek: előzetes döntéshozatal iránti kérelmek, közvetlen keresetek, fellebbezések a Törvényszék határozatai ellen. A közvetlen keresetek kategóriájába tartoznak a kötelezettségszegési eljárások és valamely uniós jogszabály megsemmisítésére irányuló keresetek. Emellett az uniós jog fejlődésének szempontjából különösen fontosak a Bíróság által az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 218. cikkének 11. bekezdése alapján az Unió által megkötni tervezett nemzetközi szerződésnek az alapszerződésekkel való összeegyeztethetőségéről kibocsátott vélemények.
A Bíróság statisztikája szerint 1953 és 2021 (az év végéig) között 12 482 előzetes döntéshozatali kérelmet, 9201 közvetlen keresetet, 3001 fellebbezést nyújtottak be és a Bíróság 29 véleményt bocsátott ki. 1953 és 1960 között a statisztika csak közvetlen kereseteket regisztrált, ugyanis az Európai Szén- és Acélközösségéről szóló Szerződés csak a közösségi szervek határozatainak megtámadását tette lehetővé. Tény, hogy ennek a Szerződésnek a 41. cikke szólt előzetes döntéshozatali eljárásról is a Közösség szervei döntései érvényességét illetően, de nem látható nyoma, hogy ilyen eljárásra a gyakorlatban sor került volna. Az adatokból megállapítható, hogy a hetvenes évek közepéig az előzetes döntéshozatali eljárásokhoz képest a közvetlen keresetek voltak többségben, majd a két szám kiegyenlítődött és 2004-ig (tehát a 10 közép- és kelet-európai ország csatlakozásáig) az adatok változó képet mutattak. Ezt követően azonban az előzetes döntéshozatali eljárások egyértelműen többségbe kerültek, majd végül dominálóvá váltak. 2020-ban a helyzet a következő volt: 557 eljárás 38-hoz képest, 2021-ben pedig 567 eljárás 29-hez képest.
Az Európai Unió Bírósága tartja magát ahhoz az elvhez, amely szerint a Bíróság kizárólag az uniós jogot értelmezi és nem a tagállamok nemzeti jogát. Ezt az elvet következetesen tudja érvényesíteni az előzetes döntéshozatali eljárásokban. Ugyanakkor véleményem szerint a kötelezettségszegési eljárásokban a nemzeti jog megítélése, tehát értelmezése nehezen kerülhető el, hiszen ki kell mondani, hogy az uniós jog ellentétes vagy nem a kifogásolt nemzeti jogszabállyal. Ez a megjegyzés azonban nem változtatja meg azt a tényt, hogy a Bíróság alapvetően és csaknem kizárólag az uniós jogot értelmezi. Ez azt is jelenti, hogy az EU Bíróság hatásköre és hatása (hatóköre) az uniós jog terjedelmétől és annak hatóerejétől függ. Minél szélesebb az uniós jog alkalmazási területe és minél erőteljesebb hatást gyakorol a tagállamok jogára, annál nagyobb az EU Bíróság hatásköre és hatása. Így az uniós jog természetének meghatározásával az EU Bíróság saját státuszát és saját jelentőségét is meghatározza, más szóval saját magát építi fel. Véleményem szerint ez azt eredményezi, hogy az EU Bíróság különleges, sőt egyedülálló.
Az Európai Unió Bírósága jellegzetességeit, működését, ítélkezési gyakorlatát számos neves szerző által írt kitűnő mű átfogóan és részletesen bemutatta. Mostani hozzászólásom nem tud és nem is kíván ezeknek az alkotásoknak a sorába lépni. Ezt az időkeret sem engedi. A magam részéről azokat az ítéleteket illetve véleménynyilvánítást szeretném kiemelni amelyek által az EU Bíróság egyfajta öndefiníciót végzett, illet- ve amelyek alapvetőek a Bíróság jelentőségének megítéléséhez.Az uniós jog természetét illetően a Bíróság megállapította az uniós jog (korábban közösségi jog) közvetlen hatályát (26/62. Van Gend en Loos), az uniós jog elsőbbségét (6/64, Costa contra E.N.E.L.), az uniós joggal ellentétes nemzeti jogszabály mellőzésének kötelezettségét (35/76 és 106/77 SIMMENTHAL), és az uniós jog megsértése esetén az állam kártérítési felelősségét (C-6/90 és C-9/90 FRANCOVICH és BONIFACI, C-46/93 és C-48/93, BRASSERIE du PÊCHEUR és FACTORTAME, C-224/01 KÖBLER). Az ezekkel az ítéletekkel létrehozott esetjogot később a Bíróság számos további ítéletekkel pontosította és finomította, de az ezekkel meghatározott fő vonalakon maradt. Ennek keretében a Bíróság bevezette és alkalmazta a hatékony jogérvényesítés ("effet utile") elvét.
Számomra nyilvánvaló, hogy az ismertetett esetjog forradalmian új megközelítést jelent, az a nemzetközi jog hagyományos értelmezéséből fakadó szemléletet radikális módon módosította és megsokszorozta az uniós jog hatóerejét. Világos, hogy a közvetlen hatály elve egy mélyebb behatolást jelent a tagállamok nemzeti jogrendjébe, az ugyanis az ítélet végrehajtásában kiiktatja a tagállamok belső államigazgatási és jogalkotási tevekénységét. A közvetlen hatály hiányában a jogsértés felszámolása érdekében az állam adminisztratív és jogalkotási szerveinek beavatkozására lenne szükség, ami egyrészt az ügy rendezésének elhúzódásához, másrészt a jogsértés kiküszöbölésének módja tekintetében az uniós szervek és a tagállam közötti vitákhoz vezetnek. A közvetlen hatály alapján a jogsértés kiküszöbölése csak a nemzeti bíróságot igényli a jogkereső természetes vagy jogi személyi jogának érvényesítéséhez.
Érzésem szerint az Európai Gazdasági Közösségéről szóló Szerződést megalkotó tagállamok 1957-ben még nem látták előre, hogy az uniós jog természete így fog alakulni. Úgy vélem, hogy a Bíróság egyfajta intellektuális bátorságot tanúsított. Ugyanakkor nem tudok egyetérteni azzal az állásponttal, hogy hatáskörét túllépte. Nem tagadható, hogy végső soron az uniós jogot értelmezte, amelyre az alapszerződésekben mandátumot kapott. Az uniós jog elsőbbsége tekintetében megjegyzendő, hogy a Bíróság által kialakított értelmezés az alapszerződésekben nem került kodifikálásra. Az mindvégig bíró alkotta jogelv maradt. Ezt jelzi a Lisszaboni Szerződést jóváhagyó kormányközi konferencián elfogadott 17. számú nyilatkozat, amelyben a konferencia emlékeztet a Bíróság esetjogának megfelelően az uniós jognak a tagállamok jogával szembeni elsőbbségére.
Összességében megállapítható, hogy az EU Bíróság ítéleteivel kialakított egy sajátos autonóm jogrendet. Az uniós jog autonómiáját később a Bíróság az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez tervezett uniós csatlakozásról szóló véleményében nyomatékosan hangsúlyozta (2/13 számú vélemény).
- 2/3 -
Az EU Bíróság joggyakorlatát ezen az alapon folytatta és fejlesztette. Tevékenységének meghatározó része az egységes piac működésének biztosítását szolgálta, de ahogy a közösségi jog a Maastrichti majd a Lisszaboni szerződéssel fokozatosan uniós joggá vált, tevekénységének köre újabb területekre is kiterjedt. Különösen fontos volt az Alapjogi Chartának az alap- szerződésbe való integrálása. Így az EU Bíróság működésében az alapjogi kérdések, valamint az úgynevezett alkotmányossági és jogállami kérdések előtérbe kerültek és ezek az ügyek erőteljes publikus és politikai visszhangot váltanak ki. Természetesen tény az, hogy az EU Bíróság hatásköre kötött és minden az uniós jog értelmezésén alapuló ügyben döntenie kell. Bizonyos fokig azonban magától a Bíróságtól is függ, hogy működésében hova kívánja a hangsúlyt helyezni, mit tekint prioritásnak. Nem látom előre, hogy a jelenlegi tendencia a jövőben folytatódik-e és milyen mértékben. Személy szerint nem örülnék annak, ha az EU Bíróság háttérbe szorítva eredeti funkcióját, egyfajta alapjogi bírósággá alakulna át, felidézve ezzel konfliktushelyzetek veszélyét a tagállamok alkotmánybíróságaival és az Emberi Jogok Európai Bíróságával. Mindenesetre most az elmúlt 70 év gyakorlatát kell értékelnünk és összegeznünk. Ezen az alapon úgy vélem, hogy az EU Bíróság legnagyobb erénye és érdeme az Európai Unió egységes piaca normális működésének fenntartása, ennek keretében a négy alapszabadság (áru, személyek, szolgáltatások, tőke) érvényre juttatásának biztosítása, illetve az ahhoz való hozzájárulás volt. Ez a hozzájárulás logikus és jó szabályok lefektetésében, a viták rendezésében nyilvánult meg. Bár voltak zökkenők és kisebb zavarok, az egységes piac sohasem omlott össze, nem bénult meg. Szerintem ez történelmileg elismerésre méltó eredmény.
Az EU Bíróság határozatai természetesen jelentős hatást gyakoroltak a magyar jogalkotásra, a bírósági tevekénységre és végső soron az országra. A csatlakozástól kezdve 2021 végéig Magyarország ellen 29 kötelezettségszegési eljárás indult és országunkból 242 előzetes döntéshozatali kérelem érkezett.
Ezenkívül Magyarország 5 közvetlen keresetet indított. A C-364/10 sz. ügyben Magyarország keresetet nyújtott be Szlovákia ellen a magyar köztársasági elnök Szlovákiába történő beutazásának megakadályozása miatt. A C-643/15 és a C-647/15 számú ügyben Magyarország Szlovákiával együtt a Tanács 2015/1601 számú, a bevándorlóknak a tagállamok közötti elosztására vonatkozó határozatának megsemmisítését kérte. A C-620/18 számú ügyben Magyarország a munkavállalók kiküldésére vonatkozó 96/71 számú irányelvnek a 2018/957 számú irányelvvel történő módosítását támadta. A C-650/18 sz. ügyben Magyarország az Európai Parlament határozatának megsemmisítését kérte a szavazatok számbavételének szabálytalanságára hivatkozva. E határozattal az Európai Parlament javasolta a Tanácsnak annak megállapítását, hogy Magyarországon fennáll az Unió értékei súlyos megsértésének veszélye. A C-156/21 sz. ügyben Magyarország a 2020/2092 számú európai parlamenti és tanácsi rendelet, az úgynevezett kondicionalitási rendelet megsemmisítését kérte. A Bíróság mind a 5 keresetet elutasította.
Ami a Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárásokat illeti, ezek száma nem túl magas, hiszen a velünk összehasonlítható visegrádi országoknál ez a következő: Lengyelország 92, Cseh Köztársaság 36, Szlovákia 20. Ha pedig a régi tagállamokat is figyelembe vesszük, feltűnik, hogy ez a szám Olaszország esetében 659, Görögországnál 417, Franciaországnál 420, Belgiumnál 391. Az azonban nem mondható, hogy a helyzet Magyarország számára tartalmilag is megnyugtató lenne. Az előzetes döntéshozatali kérelmek száma viszonylag magas. Az újonnan csatlakozott országok közül ezt a szintet csak Lengyelország (272), Románia (269) és Bulgária (247) haladja meg, míg a Cseh Köztársaságra vonatkozó szám 91, Szlovákia esetében pedig 68. Figyelemre méltó, hogy a Magyarország által előterjesztetett kérelmek száma meghaladja az egyes régi tagállamok produkcióját is, például Portugália 240, Görögország 194. Svédország 163, Finnország 145, Írország 141, Luxemburg 110, holott a régi tagállamok esetében természetesen ezek a számok hosszabb időszakra vonatkoznak.
A 2004 és 2014 közötti 10 éves időszakban indított eljárásokat a Közgazdasági Szemle 2014. áprilisi számában megjelent tanulmányomban ismertettem. A tanulmány valamennyi eljárás számát és tárgyát is tartalmazza. Úgy gondolom, hogy hasonló tanulmány megjelenése majd a 20. évfordulón is hasznos lenne.
Fenntartom azt a korábban már kifejtett álláspontomat, amely szerint az uniós jog ténylegesen behatolt a magyar jogalkotásba és jogalkalmazásba, az uniós jogi kultúra Magyarországon valóban megjelent és kellő mértékben elterjedt. Természetesen az EU Bíróság Magyarországra gyakorlott hatását nemcsak a bírósági határozatok száma és tartalma határozza meg, hanem azoknak az magyarországi bírói gyakorlatban történő végrehajtása is. Úgy vélem azonban, hogy ennek feldolgozását nem nekem, hanem itt tevékenykedő jogászoknak kell elvégezni. Egyébként több munka már íródott e témában, és mint aktuális munkára utalnék Varjú Márton és Várnay Ernő angol nyelvű átfogó és részletes tanulmányára, amely éppen most a Common Market Law Review folyóiratban jelent meg.
A magam részéről most csak néhány általános tartalmi megjegyzést tennék. Tapasztalatom szerint az EU Bíróság határozataiból a média általában a Magyarországot elítélő vagy számára negatív értelmű ítéleteket emeli ki. Ugyanakkor a Bíróság számos ítéletével a magyar szabályozást, illetőleg a magyar álláspontot jóváhagyta, illetve megerősítette.
A bevándorlás és a menekültügy területén az eljárások Magyarország számára általában negatív eredménnyel végződtek. Véleményem szerint ennek alapvető oka az, hogy az EU Bíróság a hatályos uniós jog alapján jár el, és annak alapján is kell eljárnia. A tagállamok és a Bizottság is elismerik, hogy a szabályozás a jelenlegi viszonyokhoz mérten nem adekvát, nem "up to date", azt más helyzetre tekintettel alakították ki. Ezt világosan bizonyítja a számos javaslat az új szabályozásra, amelyek azonban nem vezettek eredményre.
- 3/4 -
Lehet a Bíróságot kritizálni, hogy egy működésképtelen rendszer alapján ítélkezik, de tény, hogy ez a jog és nem várható el, hogy a Bíróság contra legem hozzon ítéleteket. Ezzel szemben a gazdaságpolitikailag lényeges adózási kérdésekben elismerést nyert, hogy a magyar szabályozás összhangban áll az uniós joggal. Nemcsak Magyarországra, hanem valamennyi tagállamra jelentős kihatással van az a bírósági álláspont, hogy az általános forgalmi adókon (értéknövekedési adó) és a jövedéki adókon kívüli területeken a tagállamok kifejezett uniós jogszabályi rendelkezés hiányában a közvetett adók (olyan adók amelyeknél az adóalap nem a nyereség hanem az árbevétel) tekintetében megőrizték hatáskörüket az uniós jog alapelvei (például a diszkrimináció tilalma) tiszteletben tartása mellett. Ebben a körben kiemelendő, hogy a magyarországi iparűzési adó (C-283/06 és C-312/06, KÖGÁZ és többiek OTP GARANCIA BIZTOSÍTÓ) legálisnak bizonyult. Ellenkező értelmű döntés a magyar állam több száz millió, talán az egymilliárd forintot elérő összegű visszatérítési kötelezettséget vonta volna maga után. A Bíróság ugyancsak legálisnak minősítette az ágazati különadókat. A távközlési adó tekinteteben a Bizottság a Magyarország ellen indított keresetet visszavonta (C-462/12). A C-75/18 VODAFON ügyben a Bíróság megállapította, hogy a távközlési szektorban érvényes magyarországi szabályozás nem ellentétes az uniós joggal. Hasonló döntés született a kiskereskedelmi különadó tekintetében (C-323/18, TESCO). A C-482/18 GOOGLE Ireland ügyben bár a Bíróság megállapította, hogy a vállalattal szemben az adózási rendszerbe történő bejelentkezés elmulasztása miatt alkalmazott szankció aránytalanul magas és így az uniós joggal ellentétes, de magát a bejelentkezési kötelezettséget elfogadta és így a reklámadónak az uniós joggal való konformitását elismerte. Mindezekben az ügyekben a Bizottság következetesen a magyar szabályozás jogsértő voltát állította és képviselte. Látható volt, hogy a Bizottság e téren az uniós jog fokozatos kiterjesztését szorgalmazza. A Bíróság azonban nem lépett rá erre az útra.
Végül szeretnék megosztani a hallgatókkal néhány személyes megfigyelést, illetve véleményt a Bíróságról és a bírói tevekénységről, érintve esetleg olyan kérdést is, amely kényesnek mondható, de amely tapasztalatom szerint a külső megfigyelők részéről gyakran hallható. Ilyen az a nézet, hogy a Bíróság aktivista és az uniós jog előmozdítására, illetve kiterjesztésére törekszik. Meggyőződésem, hogy a Bíróság mint testület működésébe a jogszabályokban meghatározott eljárás keretein kívül beavatkozás nem történik, illetőleg, ha van is ilyen kísérlet (magánszemélyek, vállalatok, intézmények nem akadályozhatók meg abban, hogy a Bíróságot levélben, elektronikus levélben vagy telefonon megkeressék), azt a Bíróság elutasítja, és figyelmen kívül hagyja. Más kérdés azonban az, ha a hivatalos eljárás keretében bármely fél, így a Bizottság, a Tanács, a Parlament vagy a tagállamok az uniós jog megerősítését és kiterjesztő értelmezését szorgalmazzák. Tény az, hogy az uniós szervek megfelelő létszámú, kitűnő jogi szolgálattal rendelkeznek. Ezek fellépésének, érvelésének természetesen van meggyőző ereje. Ugyanakkor azonban ezt más felek érvelése ellensúlyozhatja. Az eljárási rend és a gyakorlat a belső tanácskozásban a bírók számára lehetővé teszi álláspontjuk kifejtését mind írásban, mind pedig szóban. Így végső soron a bírók egyéni meggyőződése a döntő és az, hogy a többséget melyik álláspont nyeri el. Ami a bírók egyéni hozzáállását érinti, a tanulság az, hogy mindegyik bíró magával hozza azt a meggyőződést, illetve beállítottságot, amelyet az őt küldő országban már kialakított. Ez valóban lehet az uniós jog erősítése és kiterjesztése, amelyet föderalista magatartásnak is minősíthetünk, de ennek ellentéte is lehetséges és létezik. Saját álláspontomat én nyilvánosan előadtam a 2021. október 7-i búcsúbeszédemben, ami nyomtatásban megjelent. Pontosan a következőket mondtam: Határozott meggyőződésem az, hogy a bíró funkciója az Unió jogának értelmezése és nem előmozdítása, sem nem kiterjesztése. Felmerül a kérdés, hogy a gyakorlatban egy bíró végül is mit tehet az ítélet formálásában. Azonnal le kell szögezni, hogy a bíró esküt tesz arra, hogy a tanácskozás titkosságát megőrzi (az Európai Bíróság Alapokmánya 2. cikk). Ennek megfelelően sem közvetlenül, sem közvetett módon sohasem lehet számot adni arról, hogy egy bíró valamely ügyben hogyan foglalt állást. Bizonyos következtetések vagy inkább feltételezések azonban levonhatók nyilvános adatokból, például abból, hogy adott bíró tagja volt-e az ítélkező tanácsnak vagy előadó bíró volt-e. A gyakorlat szerint az ítélettervezetet vagy -tervezeteket mindig az előadó bíró készíti el még akkor is, ha a tanácskozás során állásfoglalásával ellentétes álláspont kerekedik felül, és az ítéletnek ezt kell tükröznie. Így feltételezhető, hogy az előadó bírónak lényeges befolyása van az eljárás eredményére. Az előadó bíró szerepére jobban lehet következtetni a kötelezettségszegési eljárásokban, mivel azok eredménye egyértelmű, azaz pozitív vagy negatív. Például a mandátumom lejárta előtti 5 évben (2017-2021) befejezett ügyeket számba véve 11 alkalommal voltam kötelezettségszegési eljárásban előadó bíró. Az érintett tagállamok a következők voltak: 2017: Portugália, Görögország, Belgium; 2018: Szlovákia, Olaszország, Cseh Köztársaság; 2019: Olaszország; 2020: Németország, Portugália; 2021: Olaszország, Ausztria. Ezek többségében a Bíróság az érinttet tagállamot elmarasztalta. Ugyanakkor azonban a Bíróság három esetben a Bizottság keresetét teljes mértékben elutasította (C-49/19, Portugália; C-63/19 Olaszország; C-537/19 Ausztria). Az elutasított keresetek közé sorolható azonban a C-526/17 számú Olaszország elleni eljárás is, mivel ebben egy több mint 200 km hosszú autópályára vonatkozó koncessziós szerződés kapcsán történt jogsértésnél a tagállam kötelezettségszegése csak az autópálya hosszának mindössze kb. 15%-a tekintetében került megállapításra. Megjegyzem, hogy a témával kapcsolatban a már említett 2021 október 7-i beszédemben azt mondtam, hogy azokban a kötelezettségszegési eljárásokban, amelyekben előadó bíró voltam, megerősítésre került az a megfontolás, amely szerint bár a megtámadott tagállamnak védekeznie kell, a tagállam jogsértése bizonyításának kötelezettsége alapvetően a Bizottságot terheli.
- 4/5 -
Ami az előzetes döntéshozatali eljárásokat illeti, személy szerint én döntő többségben az Unió egységes piaca ügyeivel foglalkoztam, különösen a versenyjog és a közbeszerzési jog területén. Természetesen a Magyarországot közvetlenül érintő ügyekben nem lehettem előadó bíró. Ugyanakkor részt vettem Magyarország számára kulcsfontosságú TESCO (C-323/18) VODAFONE (C-75/18) és GOOGLE Ireland (C-482/18) ügyek nagytanács előtt folyó vitájában, sőt az ítéleteket magyar nyelven én hirdettem ki. Az egységes piac témakörében különösen sok ügyet kaptam, amelyek tárgya közbeszerzési eljárás volt. A Bíróság elnöke a bírói mandátum végén sorra kerülő ünnepi ülésén általában kifejti személyes véleményét az egyes bírók hozzájárulásáról. Ezen egyebek között úgy vélte, hogy ottani pályafutásom alatt a közbeszerzési eljárások specialistája lettem. Tény, hogy egyes általam kialakított gondolatokat maga az uniós jogi szabályozás is átvett (például az úgynevezett "in house ") szerződések körülhatárolása. Ezek olyan szerződések, amelyeket a közületi szerv a vállalkozóval versenytárgyalás nélkül közvetlenül megköthet). Úgy gondolom, hogy számos ítélet, amelynek megalkotásában előadó bíró voltam, a jurispudence részévé vált. Itt csak két ügyet emelnék ki. A C-236/09 Test-Achats ügyben adott időpontban megsemmisítettünk egy rendelkezést egy uniós irányelvben, amely meghatározott feltételek mellett időbeni korlátozás nélkül lehetővé tette a férfiak és a nők közötti megkülönböztetést a biztosítás terén, nevezetesen a díjak és a biztosítási juttatások tekintetében. A C-872/19 Venezuela kontra Tanács ügyben a jogi személy fogalmának értelmezésével első ízben elismertük olyan harmadik ország keresetindítási jogát, amellyel szemben az Unió szankciókat alkalmazott. Addig a Bíróság csak az államtól különálló magánszemélyek, vállatok, és intézmények keresetét fogadta be.
Ami általában a Bíróság életében való személyes közreműködésemet illeti, megemlítem, hogy függetlenül az ítélkezési munkától, részt vettem a Bíróság nemzetközi kapcsolatainak alakításában. Kiemelném a Német Alkotmánybírósággal és az Amerikai Egyesült Államok Legfelső Bíróságával folytatott konzultációkat, amelyekben, az EU Bíróság delegációjának tagja voltam. Ennek keretében kétszer tettünk látogatást Németországba és extenzív megbeszéléseket folytattunk Washingtonban majd Luxemburgban az USA Legfelső Bíróságának elnökével és tagjaival. Természetesen az EU Bíróság elnökei és tagjai több alkalommal tettek látogatást Magyarországon is.
A Bíróságtól való távozásomkor mondott beszédemben néhány javaslatot tettem a Bíróság ügyszámának csökkentésére. Az ügyszám növekedése egyre inkább károsan hat a Bíróság működésére. Így javasoltam bizonyos ügyfajtákban a Törvényszék, majd fellebbezés esetén a Bíróság előtti eljárásban illetékfizetési kötelezettség bevezetését és alkalmazását. Nincs ok arra, hogy ha egy azonos tárgyú nemzeti eljárásban például versenyjogi vagy közbeszerzési ügyekben van illetékfizetési kötelezettség, a Törvényszék és a Bíróság előtti eljárás azonban illetékmentes legyen.
Javasoltam, hogy a Bíróság végre határozza el egyes előzetes döntéshozatali eljárásoknak a Törvényszék hatáskörébe történő átadását (például vám jog, általános forgalmi adó).
Az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 272. cikke szerint az Európai Unió Bírósága hatáskörrel rendelkezik arra, hogy az Unió által vagy nevében kötött közjogi vagy magánjogi szerződésben foglalt választottbírósági kikötés alapján határozatot hozzon. Véleményem szerint ezek az eljárások nem indokolnak kétszintű, a Törvényszék és fellebbezés esetén a Bíróság által történő elbírálást. Egyébként is tradicionálisan, amikor választottbíróságról teszünk említést, általában egyszintű eljárásra gondolunk.
A Bíróság által elfogadott és többször megerősített jogtétel az, hogy a Bíróság az uniós jogot csak értelmezi, de nem alkalmazza konkrét ügyre. A gyakorlatban azonban számos olyan előzetes döntéshozatali kérdést terjesztenek elő, amely részletesen előad egy konkrét tényállást és felteszi a kérdést, hogy erre a tényállásra az uniós jogot hogyan kell alkalmazni. Nagyon sokszor ezekre a kérdésekre az uniós jog bármely új értelmezése nélkül lehet és kell válaszolni. Véleményem szerint az értelmezés és az alkalmazás fogalmát határozottabban kellene elhatárolni és az alkalmazásra irányuló kérdéseket elhárítani.
Kifejezésre juttattam, örülök, hogy a Bíróság megerősítette az uniós jog autonómiáját az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez történő esetleges csatlakozás kérdésében kialakított véleményével, és remélem, hogy a Bíróság ezt az álláspontot a jövőben is fenntartja. ■
JEGYZETEK
* Az Országos Bírósági Hivatal és a Magyar Igazságügyi Akadémia "70 éves az Európai Unió Bírósága" című konferenciáján 2022. november 23-án elhangzott beszéd szerkesztett változata.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző v. bíró, Európai Unió Bírósága.
Visszaugrás
