A terhelt beismerő vallomása kiemelt szerephez jutott az új magyar büntetőeljárási törvényben. A jogalkotó elsődleges céljává vált az eljárások egyszerűsítése, valamint - ezzel párhuzamosan - a terhelt együttműködésre való ösztönzése. A terhelt beismerő vallomása természetesen továbbra is enyhítő körülményként jön számításba a büntetés kiszabása során, azonban olyan eljárásjogi konstrukciók is bevezetésre kerültek, amelyek esetében e perbeli nyilatkozatok eltérő eljárási szabályok alkalmazásához és lényegesen enyhébb szankció alkalmazásához vezetnek. A jogirodalomban természetesen vitatott a terhelti beismerés relevanciájának értékelése, mindazonáltal kétségtelen tény, hogy a bíróságok tehermentesítése e jogintézmények igénybevételével nagyobb mértékben megvalósult az új törvényi szabályok hatályba lépése óta.
The testimony of the accused confessed to a prominent role in the new Hungarian Criminal Procedure Act. The simplification of procedures and, at the same time, encouraging the accused to cooperate has become a primary objective of the legislator. The testimony of the accused confessor is, of course, still an attenuating circumstance in the imposition of the sentence, but procedural constructions have also been introduced in which these pleadings lead to the application of different procedural rules and the application of a significantly lesser sanction. The assessment of the relevance of the testimony of the defendant is, of course, controversial in the legal literature, however, it is an undoubted fact that the relief of the courts by using these legal institutions has been more pronounced since the entry into force of the new legal rules.
A hazai jogrendben évszázadokon át meghatározó volt azon elvi tétel, miszerint a terhelt vallomása a "bizonyítékok királynője" ("Confessio est regina probationum"). Tudvalevő ugyanakkor, hogy e perbeli nyilatkozatok bírósági értékelésével kapcsolatban - azóta is - komoly eltérések mutatkoznak az egyes jogrendszerek között. A terhelti vallomás, illetőleg a beismerő vallomás elemzése tehát nem mellőzheti a téma jogtörténeti alapú, nemzetközi összehasonlító jellegű, dogmatikai szempontú, illetőleg joggyakorlat-orientált elemzését.
Alapvető kérdés: lehet-e egyáltalán a terhelt vallomásának tartalmára bizonyítékként tekinteni? A kérdésre adott válaszok egyben arra is rávilágítanak, hogy az adott bizonyítási rendszer mennyire tekinti vizsgálati szempontból fajsúlyos kérdésnek a terhelt egyes nyilatkozatait.
Azok az államok, amelyekben a terhelt vallomásához a jogszabályok vagy a bírósági gyakorlat jelentős - pozitív vagy negatív - jogkövetkezményeket fűz, abból az elvi tételből indulnak ki, hogy a terhelt rendelkezik a legközvetlenebb információkkal a bűncselekmény elkövetésének körülményeiről, tehát valamennyi nyilatkozatának kiemelt jelentőséget kell tulajdonítani, és azokat bizonyítási eszközként kell figyelembe venni. Ezt az álláspontot erősíti Somogyi Gábor is, aki szerint "a saját magatartására vonatkozó anyagi igazságot senki nem ismerheti jobban, mint az adott személy önmaga; aligha feltételezhető, hogy az állam bármilyen bíróság vagy más hatóság útján, múltbéli eseményre vonatkozóan közelebbi anyagi valóságot tud felderíteni, mint ami ép beszámítási képességű személy önként tett beismerésén alapszik."[1] A bírósági ítéletek indokolásában ugyanakkor gyakorinak tekinthető a tanúvallomások előtérbe helyezése a terhelti vallomásokhoz képest arra hivatkozással, hogy a tanút - a terhelthez képest - igazmondási kötelezettség terheli. Szalai András szerint "a terhelti vallomás és a tanúvallomás ütközése esetén nem sok esélye van a terheltnek."[2]
A magyar joggyakorlatban a terhelt vallomása körében a beismerő vallomások gyakorlati jelentősége megkérdőjelezhetetlen. A bírói gyakorlatban az elkövető önfeljelentése eleve minden esetben enyhítő körülmény, ráadásul különös a nyomatéka, ha ennek folytán vált lehetővé a bűncselekmény felderítése, vagy azt jelentős mértékben elősegítette. Enyhítő hatású az is, ha az elkövető közreműködött a bűncselekmény
- 179/180 -
felderítésében, és ennek szerepe volt a felderítés eredményességében. Mindemellett, a bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomás minden esetben enyhítő körülmény, és a részbeni beismerés is az lehet. Nagyobb a nyomatéka ugyanakkor, ha felderítő jellegű; ilyen esetben a cselekmény egészére kiterjedő beismerésnek a bűnösség részbeni tagadása mellett is enyhítő hatása van. Tettenérés esetén azonban csak a bűnösség elismerésének és a megbánásnak van jelentősége (56. BKv).
Angliában 1899-ig egyáltalán nem volt lehetőség arra, hogy a terheltek a saját ügyeikben vallomást tegyenek. E szabályozás azon a logikán alapult, miszerint "helytelen valakit megesketni az igazmondásra, ha minden oka megvan az esküszegésre."[3] A terhelt vallomástételével kapcsolatban egyébiránt alapvető dilemmaként merül fel napjaink angol jogirodalmában, hogy mire lehet következtetni a "terhelti hallgatásból". Glainville szerint "az ártatlan nem áll némán, hanem érvekkel védekezik, s türelmetlenül várja, hogy válaszolhasson a kétkedők kérdéseire. Ha ezt mégsem teszi, nem lehet tiltott dolog felhívni az esküdtek figyelmét arra, hogy értékeljék belátásuk szerint a hallgatást."[4] Az "Averill vs. Egyesült Királyság" ügyben (2000) az Emberi Jogok Európai Bírósága ugyancsak kimondta, hogy nem sérül az Egyezmény 6. cikkének 1. és 2. pontja (ártatlanság vélelme) a terhelt hallgatásának terhelő bizonyítékként történő bírói értékelésekor, ha ez a körülmény csak egyike a vád megalapozottságát alátámasztó tényezőknek.[5]
Tudvalevő, hogy az angolszász típusú büntetőperek a közvetlenség és a szóbeliség elvén alapulnak, a közvetlen bizonyítékok (pl. a szemtanú vallomása vagy a vádlott beismerő vallomása) tehát minden esetben előnyt élveznek a közvetett bizonyítékokkal (pl. ujjlenyomat vagy DNS minta) szemben. A terhelt szóbeli eljárási cselekményei külön vannak nevesítve, ennek alapján mást jelent nyilatkozni (say), beismerni (admit) vagy vallomást tenni (statement).
Az esküdtszék kifejezetten fel van jogosítva arra, hogy a terhelt hallgatását terhelő körülményként értékelje.[6] Az ártatlanság vélelme mellett tehát a vádlottnak elemi érdeke, hogy a védekezés szempontjából megfelelő bizonyítékokat szolgáltasson.
Az USA-ban, amennyiben a terheltet "tanúként" kihallgatják, vallomását eskütétel előzi meg,[7] az általános felfogás szerint ugyanis ennek hiányában a nyilatkozat nem megbízható. Mielőtt azonban azt gondolnánk, hogy az amerikai igazságszolgáltatásban az esküdtszéki tárgyalások dominálnak, el kell oszlatnunk e "tévhitet." A statisztikai adatok alapján az USA-ban (és Kanadában) a büntető ügyek mindössze 2-4%-át tárgyalja e testület. A fennmaradó 96-98%-ban az eljárások egyesbíró előtt zajlanak, mivel rendszeresnek mondható
- a terhelt beismerő vallomása (guilty plea) ;
- a vádalku (charge bargaining), illetőleg
- az ítéleti alku (sentence bargaining).
Utóbbi esetben - az elmaradó bizonyítási eljárások következtében az ügyész a vádbeli cselekményt enyhébbnek minősíti, vagy a bíróság a minősítés változatlansága mellett - jelentősen enyhébb büntetést szab ki.[8]
Mindemellett, a terhelt vallomása nem minősül önálló bizonyítási eszköznek. E nyilatkozatok tartalmi szempontból három csoportba sorolhatók:
- bűnösséget tagadó
- beismerő és
- vádiratot vitatni nem kívánó (nolo contendere) vallomások.[9]
A beismerő vallomások értékeléséhez négy alapvető kritériumnak kell teljesülnie:
- A tudatosság és a jogkövetkezmények ismerete: ez akkor állapítható meg, ha a terhelt megértette a vádat, illetőleg annak jogi természetét; a kiszabható büntetés minimumát és maximumát; a feltételes szabadlábra bocsátás feltételeit; a bűnösséget tagadó vallomás megtételének jogát, illetőleg azt, hogy a beismeréssel lemond arról a lehetőségről, hogy büntetőjogi felelősségét rendes tárgyalási keretek között vitassa.
- A kényszermentesség: ez akkor állapítható meg, ha a beismerés nem párosul fizikai vagy lelki kényszerrel; fenyegetéssel; jogtalan zaklatás abbahagyásának ígéretével; téves értelmezéssel (misinterpretation) vagy egyéb olyan ígérettel, amellyel az ügyészség a jogrend alapján nem élhetne (pl. vesztegetés elfogadásának felajánlása).[10]
- A beismerés ténybeli alapjainak fennállása;
- A fentiek ügyiratokból történő megállapíthatósága: erre azért van szükség, hogy a nyilatkozat alapján lefolytatott eljárás és az annak alapján meghozott bírósági döntés a későbbiek során - esetlegesen - megtámadható, felülvizsgálható legyen.[11]
- 180/181 -
A magyar büntetőeljárási jog a vegyes bizonyítási rendszer elvén alapul, ennek alapján "kötött" és "szabad" bizonyításra jellemző ismérvek egyaránt jellemzik:[12]
A terhelti vallomások esetében fontos rámutatni arra, hogy 1. az ellentmondásmentes és következetes érdemi vallomás rendszerint előnyösebb a hallgatásnál; 2. több vádlottas ügyekben az önmagát is vádoló terhelt vallomását fogadja el a bíróság a tettestársak tagadásával szemben; 3. az először tagadó, majd beismerő terhelti vallomás súlya is erősebb, mintha azonnal beismerő vallomás született volna; 4. a védő jelenlétében tett beismerő vallomás bizonyító ereje nagyobb.[13]
A gyanúsítotti pozíció olyan eljárásjogi helyzetet eredményez, amelyre a gyanúsítástól kezdve a terheltre vonatkozó jogok és kötelezettségek irányadók, annak minden garanciális elemével együtt.[14] A terhelti minőség a gyanúsítotti kihallgatás során jön létre, lefolytatására pedig akkor kerül sor, ha az eljáró hatóság a felderítés során alkalmazható bizonyítási eszközök, illetőleg bizonyítási cselekmények alapján ismertté vált bizonyítékokat elégségesnek tartja a terheltté nyilvánításhoz. A gyanúsítotti kihallgatás "presztízse" kiemelkedő, a bíróságok a nyomozás során tett vallomásoknak kiemelt jelentőséget tulajdonítanak. Nem véletlen, hogy a Kúria következetes álláspontja alapján a terhelt érdekében kirendelt védőt a terhelt kihallgatásának helyéről és időpontjáról igazolható módon, olyan időben kell értesíteni, hogy a kirendelt védőnek lehetősége legyen az eljárási törvényben foglalt jogait gyakorolni és a terhelt kihallgatásán részt venni. Ilyen értesítés elmaradása esetén a terhelt vallomása bizonyítékként nem értékelhető.[15]
Ha a gyanúsított nem kíván vallomást tenni, akkor a jegyzőkönyvbe - a személyi adatain kívül - pusztán ennek tényét szükséges rögzíteni. Ha azonban a gyanúsított vallomást tesz, akkor annak kategóriái - tartalmi szempontból - az alábbiak szerint különíthetők el:
- Beismerő vallomás: ebben az esetben a gyanúsított rendszerint rövid, igenlő választ ad a hatóságok által a bűncselekmény elkövetésének elismerésére irányuló kérdésére, egyéb kérdésekre pedig nem ad választ (enyhítő körülmény);
- Részleges beismerő vallomás: ebben az esetben a gyanúsított csak a tényállás bizonyos részei tekintetében tesz beismerést, a többi rész tekintetében azonban tagadó nyilatkozatot tesz vagy egyáltalán nem tesz vallomást (enyhítő körülmény);
- Teljes feltáró jellegű beismerő vallomás: ebben az esetben a gyanúsított a tényállás minden fontosabb részlete, illetőleg valamennyi bizonyítandó tény tekintetében összefoglaló jellegű, részletes nyilatkozatot tesz, ezt követően pedig - rendszerint - a hatóságok által feltett kérdésekre is megadja a szükséges válaszokat (nyomatékos enyhítő körülmény);
- Tagadás: ebben az esetben a gyanúsított arról nyilatkozik, hogy nem ismeri el a bűncselekmény elkövetését és 1. ennek alátámasztása érdekében további információkat hoz a hatóság tudomására, vagy 2. ezt követően további nyilatkozatot nem tesz.
Megjegyezném, hogy a gyanúsítottakat elsősorban a kilátásba helyezett szankciótól való félelem tartja vissza attól, hogy beismerő vallomást tegyenek. A terhelti tagadást támogathatja az is, ha az eljáró hatóság által megalapozottnak vélt gyanút a terhelt - a védő esetleges észrevételei folytán - megalapozatlannak "érzékeli". Ha ennek ellenére mégis beismerő vallomást tesz, akkor azt feltehetően lelkiismereti okokból vagy az eljárás lerövidítése céljából teszi.
Mindemellett, bármelyik vallomás-típusról legyen szó, minden esetben felmerülhet kérdésként, hogy a gyanúsított nyilatkozata mennyiben valós. E kétely leginkább a tagadó vallomások esetében igazolható, mindazonáltal - a gyakorlati tapasztalatok alapján - vannak hamis beismerések is. E valótlan tartalmú nyilatkozatokkal szemben az alábbi megjegyzéseket kell rögzíteni: 1. a terhelt az eljárás egyetlen olyan részvevője, akinek nincs igazmondási kötelezettsége, tehát szándékosan, akaratlagosan is valótlan állíthat; 2. a terhelt e "védekezési szabadsága" csak addig terjedhet, amíg azzal nem valósít meg valamilyen más bűncselekményt (pl. hamis vád, bűnpártolás). Fontos megjegyezni, hogy ezen cselekmények is csak eljáráson kívüli "harmadik személyek" sérelmére, illetve érdekében követhetők el, a terhelttársak vonatkozásában nem.[16]
A közvetítői eljárás a gyanúsított és a sértett megegyezését, a bűncselekmény következményeinek jóvátételét és a gyanúsított jövőbeni jogkövető magatartását elősegítő, a gyanúsított, illetve a sértett indítványára vagy önkéntes hozzájárulásukkal alkalmazható eljárás.[17] A bírói gyakorlat alapján a tevékeny megbánás két együttes eleme egyrészt a még közvetítői eljárást megelőzően gyanúsítottként tett beismerő vallomás és a jóvátétel vállalása; másrészt a közvetítői eljáráson belüli megállapodás és a jóvátétel megtörténte.[18]
A beismerő vallomást legkésőbb a vádemelésig kell megtenni és a bűnösség elismerésére is ki kell terjednie. Nem fogadható el tehát a jóvátételi tevékenységgel párosuló, de csak ténybeli beismerő vallomás, mivel az a
- 181/182 -
tartalmát tekintve nem megbánó jellegű. A megbánást tehát - büntetőjogi értelemben - csak a bűnösség elismerésére is kiterjedő beismerő vallomás jelenti ebben az esetben.[19]
Amennyiben a közvetítői eljárás eredményes, a terheltnek a vádemelést megelőzően tett beismerő vallomása szükségképpen azt eredményezi, hogy az ügyész eljárást megszüntető határozata vagy a bíróság megszüntető végzése a bűncselekmény terhelt általi elkövetését megállapítja, azonban - anyagi jogi jogintézmény, a tevékeny megbánás következtében -büntethetőséget megszüntető ok folytán három évi, fiatalkorú esetében öt évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekmény miatt ahhoz bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása vagy intézkedés alkalmazása nem társul.[20]
Az egyezségi eljárás keretében történő vádemelés specialitása abban rejlik, hogy a vád(irat) részét képező, szankcióra irányuló indítvány tartalma tekintetében az ügyész és a terhelt előzetesen megállapodhat. E konszenzus lehetőségét az ügyész annak fejében biztosítja, hogy a terhelt - a bűnösségére kiterjedő - beismerő vallomást tesz a gyanúsítás tárgyát képező bűncselekmény vagy az abban foglalt egyes bűncselekmények vonatkozásában. Fontos megjegyezni, hogy a megállapodás nem terjedhet ki a tényállás és a minősítés kérdésére, tehát e konstrukció nem azonos az angolszász jogrendszerekben ismert "vádalku" intézményével, annál jóval szűkebb körben ad lehetőséget az egyeztetésre.[21]
Megjegyzem, hogy az eljárás alkalmazása nincs büntetési tételhez kötve, ennél fogva a jogalkotó nyilvánvalóan nagyobb teret kívánt engedni e megállapodásoknak. Az egyeztetési eljárások keretében ugyanakkor általános ügyészségi gyakorlatról még nem beszélhetünk, a vádhatóság részéről történő kezdeményezések száma pedig meglehetősen csekély.
Ezt jól jelzi, hogy 2020. évben mindössze 122 vádlott,[22] 2021-ben pedig összesen 141 vádlott[23] esetében került sor egyezség megkötésére. Álláspontom szerint e tendencia oka egyrészt az, hogy az ügyészség és a terhelt közötti egyeztetésnek, mint folyamatnak a jogtörténeti előzményei hiányoznak a hazai jogalkalmazásból, másrészt a mértékes ügyészi indítvány előterjesztésének lehetősége ugyanúgy alkalmas arra, hogy a terheltet beismerésre ösztönözze, ráadásul - előzetes egyeztetési eljárás hiányában - sokkal egyszerűbben kivitelezhető eljárásjogi szempontból.[24] Mindemellett meg kell jegyezni, hogy az egyezségi eljárások idővel a hamis beismerések elszaporodásához vezethetnek, mivel enyhébb büntetési indítvány kilátásba helyezése esetén a terhelt számára előnyösebb lehet egy valótlan tartalmú beismerő vallomás megtétele, mint az, ha a valójában, ténylegesen elkövetett bűncselekmény miatt kerülne sor a büntetőjogi felelősségre vonására.[25]
A bíróság e percselekmény során mindenekelőtt annak lehetőségére figyelmezteti a vádlottat, hogy beismerő vallomást tehet és lemondhat a tárgyaláshoz való jogáról.[26] Ha e bűnösségre is kiterjedő beismerést a bíróság - annak törvényességi feltételei megállapítását követően - elfogadja, már nem vizsgálja sem a vádirati tényállás megalapozottságát, sem a bűnösség kérdését. Beismerő vallomás hiányában az előkészítő ülések másodlagos (hagyományos) funkciója már valóban a tárgyalás (tárgyalási napok) előkészítése, de erre csak akkor kerül sor, ha a vádlott nem tesz vallomást, a vádlott részleges beismerő vallomást tesz,[27] vagy a vádlott tagadásban van.
Az előkészítő üléseken megvalósuló vádlotti beismerések legfőbb motivációs tényezője az ún. "mértékes ügyészi indítvány", amelyben a vádhatóság enyhébb szankció indítványozását helyezi kilátásba beismerés esetére.[28] Ahogy utaltam rá, ezen indítvány meghatározását - az egyezségi eljáráshoz képest -
- 182/183 -
semmilyen előzetes egyeztetés nem előzi meg, tehát annak tartalmát a vádlott csak jóval később (pl. a vádirat kézbesítését követően) vagy csak közvetlenül az előkészítő ülésen ismeri meg.[29] Ami bizonyos, hogy a terhelt beismerési hajlandósága nagyban függ ezen indítvány tartalmától, amelyet az ügyészség rendszerint a vádiratban már megjelöl, de nem kizárt annak az előkészítő ülés elején történő előterjesztése sem. Más kérdés, hogy utóbbi gyakorlat nem célszerű a terhelti együttműködés előmozdítása szempontjából.
A "mértékes indítvány" előterjesztése természetesen nem kötelező, ugyanakkor ebben az esetben a vád lényegében "elesik" a büntetéskiszabás konkrét befolyásolásának lehetőségétől. Sőt, az is előfordulhat, hogy az indítványban a terhelt gyakorlatilag semmilyen kedvezményt nem kap, emiatt egyszerűen "nem éri meg" számára a beismerés. Ilyenkor elsősorban a védőnek kell mérlegelnie a várható perbeli esélyeket és ennek keretében szükséges tanácsot adnia védencének a beismerés vagy tagadás tekintetében.
Ha a vádlott a bűnösségét beismeri, és a beismeréssel érintett körben a tárgyaláshoz való jogáról lemond, a bíróság e tény, az eljárás ügyiratai, valamint a vádlott kihallgatása alapján vizsgálja meg, hogy a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát elfogadja-e. A bűnösséget beismerő nyilatkozat elfogadásának konjunktív feltételei a következők:
a) A vádlott e nyilatkozatának természetét és jóváhagyásának következményeit megértette: e feltétel rendszerint megállapítható, mivel a bíróság - kioktatási kötelezettsége okán -a várható pozitív jogkövetkezményeket részletesen ismerteti, meghatalmazott védővel rendelkező vádlottak esetében pedig nyilvánvalóan részletes pertaktikai konzultáció előzi meg a kihallgatást.
b) A vádlott beszámítási képessége és beismerésének önkéntessége iránt észszerű kétely nem mutatkozik: az önkéntesség megítélése tekintetében kizárólag a bíróság szubjektív véleménye az irányadó, ha pedig a beszámítási képesség kétséges, akkor elmeorvosi szakértő kirendelése szükséges, amelyre sor kerülhet a bíróság által hivatalból, illetőleg ügyészi vagy védői indítványra.
c) A vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozata egyértelmű és azt az eljárás ügyiratai alátámasztják: a beismerés egyértelműsége viszonylag könnyedén megállapítható egyszerű eldöntendő kérdések feltevésével, ugyanakkor az ügyiratok vizsgálata során a bíróság számos olyan következtetést levonhat, amely az egyértelmű beismerést nem teszi elfogadhatóvá. Ezek közül is ki kell emelni azt az esetet, amikor a beismerés a vádiratban tévesen minősített bűncselekményre vonatkozik: így például ha jármű önkényes elvétele helyett lopás látszik megállapíthatónak, akkor a bíróság nyilvánvalóan nem elégedhet meg a jármű önkényes elvételére kiterjedő beismeréssel.
Ha az a), b) és c) pontban foglalt feltételek fennállnak, a bíróság a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát végzésével elfogadja, amely ellen nincs helye fellebbezésnek.
A fenti szabályozás alapján megállapítható, hogy "mértékes ügyészi indítvány" alkalmazásának lehetőségét nem érheti kritika a beismerő vallomások törvényességi szempontú ellenőrzésének hiánya miatt.[30] Ennek ellenére a Kúria foglalkozott e vallomások bíróság általi értékelésének kérdéskörével, valamint azzal, hogy a beismerő vallomások bírói kontrolljának esetleges hibái képezhetik-e felülvizsgálati eljárás tárgyát, illetőleg eredményezhetik-e az alapügyben hozott határozat eljárási szabálysértés miatti hatályon kívül helyezését. Ebben a tekintetben a Kúria mindenekelőtt megállapította, hogy a felülvizsgálat alapjául szolgáló eljárási szabálysértések vonatkozásában a beismerő nyilatkozat elfogadásáról döntő végzés szabályszerűsége kizárólag az annak meghozatala időpontjában fennálló tények és körülmények alapján vizsgálható. Olyan tényre, körülményre vagy nyilatkozatra, amelynek figyelembevételére a beismerő nyilatkozat elfogadásakor a bíróságnak nem volt lehetősége, illetve nem lett volna kötelessége figyelembe venni, a későbbiekben sem lehet eredményesen hivatkozni. Ennek alapján nem eredményezheti a Be. 608. § (1) bekezdés h) pont I. fordulatában írt eljárási szabálysértés megállapítását, ha a beismerést elfogadó végzés meghozatalát követően a terhelt a beismerésre és/vagy a tárgyalásról lemondásra irányuló nyilatkozatát megváltoztatja. Mindemellett, a terheltnek a beismerő nyilatkozat megtételekor és a tárgyalásról lemondásakor fennálló rejtett vagy kifejezett olyan indoka, amely nem érinti a Be. 504. § (2) bekezdés a) és b) pontjában foglaltakat, a beismerés elfogadása szempontjából közömbös.[31]
A bizonyítási eljárás a vádlott kihallgatásával kezdődik.[32] Ha a vádlott vallomást kíván tenni, az egyesbíró vagy a tanács elnöke kérdést intéz a vádlotthoz, hogy a bűnösségét beismeri-e. Ebből a szempontból a terhelti nyilatkozatokat az alábbiak szerint lehet kategorizálni:
a) teljes, feltáró jellegű, ténybeli beismerő vallomás;
b) teljes, feltáró jellegű, ténybeli és a bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomás;
c) részleges, de a beismert tényállások tekintetében ténybeli, feltáró jellegű beismerő vallomás;
d) részleges, de a beismert tényállások tekintetében ténybeli és a bűnösségre is kiterjedő, feltáró jellegű beismerő vallomás;
e) teljes, de nem feltáró jellegű, ténybeli beismerő vallomás;
- 183/184 -
f) teljes, de nem feltáró jellegű, ténybeli és a bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomás;
g) részleges, de nem feltáró jellegű, ténybeli beismerő vallomás;
h) részleges, de nem feltáró jellegű, ténybeli és a bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomás;
i) tagadás.
Az a)-h) pontok körébe tartozó nyilatkozatok rendszerint enyhítő körülményként jönnek számításba. Emiatt fontosnak tartom, hogy a védőnek nem szabad megakadályoznia a terhelti beismerést, különösen akkor, ha a vádlottnak határozott szándékában áll a vád tárgyát képező tényállás valósághű feltárása. Tagadás esetében ugyanakkor a védőnek mindössze az a feladata, hogy felhívja védence figyelmét a beismerés enyhítő hatására, ugyanakkor arra már nem késztetheti, hogy azt meg is tegye. Azaz: a "beismerés-tagadás" vonatkozásában a megfelelő attitűd az, ha a védő teljes egészében a terhelt akaratelhatározásához igazodik.
A beismerő vallomás ebben a perszakaszban már csak enyhítő körülményként jöhet számításba, "eljárást egyszerűsítő" funkciója azonban nincs. Megjegyezném, adott esetben teljes, feltáró jellegű beismerő vallomás esetén sem értelmetlen a bizonyítás teljes körű lefolytatása, a bíróságnak ugyanis azt is vizsgálnia kell, hogy a beismerés valós vagy valótlan kijelentéseken alapul-e.
A kihallgatás során a bíróság tagjai után az ügyész, a védő, a sértett, valamint az őt érintő körben a vagyoni érdekelt és a szakértő - ebben a sorrendben - a vádlotthoz kérdéseket intézhetnek:[33] ezzel kapcsolatban megjegyezném, hogy a bíróság köteles megtiltani a feleletet, ha a kérdés feltételét a Be. tiltja, illetve megtilthatja azt, ha az ismételten ugyanarra a tényre irányul. Mindemellett, a bíróság köteles gondoskodni arról, hogy a kérdezés módja még közvetett módon se sértse a vádlott emberi méltóságát.[34]
Amennyiben a vádlott a törvényes figyelmeztetések után megtagadja a vallomástételt, a bíróság nem tehet fel neki sem a személyi körülményeire, sem az ügy érdemi részére vonatkozó kérdéseket.
Természetesen az is előfordulhat, hogy a vádlott csak a személyi körülményeire kíván nyilatkozni, azonban az ügy érdemében nem. Ennek tényét is célszerű a jegyzőkönyvben külön feltüntetni, a vallomástételi szándék megtagadásának általános feltüntetése azonban ilyen esetekben hibás gyakorlat.
Érdekes kérdéseket vetnek fel azon szituációk, amikor a vádlott vallomásában - a gyanúsítotti vallomáshoz képest - változás áll be a tárgyaláson. Ez alapvetően két okra vezethető vissza: 1. a vádlott szándékosan eltérő vallomást kíván tenni (pl. a korábbi tagadáshoz képest beismer, vagy a korábbi beismeréshez képest tagad), vagy 2. a vádlott "óvatlanságból" kerül ellentmondásba korábbi vallomásával. Bármelyik esetkörről is legyen szó, egyik sem előnyös, a következetlen védekezés általában a vád pozícióját erősíti. Jóllehet, a vallomás megváltoztatásának joga korlátlan terjedelemben megilleti a terheltet, e jog azonban inkább csak "szimbolikusnak" tekinthető, a megváltozott vallomások pedig inkább csak a védekezés kudarcához, nem pedig a védekezés eredményességéhez vezetnek.
Ebben a körben utalnék a védői jelenléttel kapcsolatos eljárási szabálysértésekre, amelyek átfogó értelmezését a Kúria az alábbiak szerint adta meg 2017-ben, az 1998. évi XIX. törvény alapján: "A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja, illetőleg a Be. 373. § (1) bekezdés II. d) pontja alapján felülvizsgálatnak van helye, ha a tárgyalást olyan személy távollétében tartották meg, akinek a részvétele a törvény értelmében kötelező. Az önmagában nem vitás, hogy több terhelt érdekében ugyanaz a védő akkor járhat el, ha a terheltek érdekei nem ellentétesek [Be. 44. § (4) bekezdés]. Amennyiben ez a rendelkezés sérül, a védőt ki kell zárni (BH 2004.456.), mert nem lehet védő, akinek az érdeke a terheltével ellentétes [Be. 45. § (1) bekezdés c) pont második fordulat]. A terheltek érdekei nem feltétlenül esnek egybe, s a legkülönfélébb okokból ellentétesek lehetnek. Az ellentét fakadhat például a védekezés módjából (hallgatás, tagadás, beismerés vagy ezek egyvelege), a felrótt bűncselekmény elkövetésében betöltött szerepből, a részvétel formájából (tettes, felbujtó, bűnsegéd), az egyes terheltek ellen folytatott eljárással kapcsolatos más okból, de származhat az adott eljáráson kívüli okokból is. (EBH 2004.1114., BH 2009.200., Bfv.III.264/2010/6., BJD 1689., BJD 3494.) Az adott eljárásból fakadó ellentéteket a terheltek védekezése, illetőleg vallomása juttatja kifejezésre. Amennyiben a terheltek vallomásaiban megjelent ellentét gyengíti az egyik vagy éppen valamennyi érintett terhelt védekezésének a hatékonyságát, az már olyan súlyú (ellentét), amely kizárja, hogy védelmüket ugyanaz a védő láthassa el."[35]
Továbbra is főszabály, hogy ha a terhelt vallomása a korábbi vallomásától eltér, akkor ennek okát tisztázni kell. A törvény azonban az ellentét feloldásának módja tekintetében nem ad eligazítást, ennélfogva a bíróság "próbálkozásai" megrekedhetnek az általános, sablonszerű kérdezés szintjén, amely végül nem vezet eredményre. Megjegyezném, hogy az ítéleti indokolásokban gyakran azért nem fogadja el a bíróság a tárgyaláson tett (módosított) vallomást, mert a vádlott nem tárta fel az eltérés okait.
Ugyancsak értelmetlennek és céltalannak tűnnek a tárgyaláson "visszavont" vallomások, különösen akkor, ha a vádlott még a visszavonás okainak magyarázatát sem adja meg a bíróság részére. Ilyen esetekben az ítélkező fórum rendszerint a korábbi vallomást veszi figyelembe.
Ha pedig a vádlott az eljárás korábbi szakaszaiban vallomást tett, a tárgyaláson pedig megtagadja a vallomástételt, akkor minden esetben a korábban megtett vallomást indokolt figyelembe venni.
- 184/185 -
Az ügyészség a terheltet a bűncselekmény elkövetésétől számított két hónapon belül bíróság elé állíthatja, ha 1. a bűncselekményre a törvény tízévi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetést rendel, 2. az ügy megítélése egyszerű, 3. a bizonyítékok rendelkezésre állnak és 4. a terheltet a bűncselekmény elkövetésén tetten érték vagy a terhelt a bűncselekmény elkövetését beismerte.[36]
Ebben az esetben a beismerő vallomás, mint opcionális alkalmazási feltétel tekintetében elégséges a ténybeli beismerés, tehát annak nem szükséges a bűnösségre is kiterjednie. Gyakorlati példaként említhető, amikor egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt az ügyész a terheltet bíróság elé akarja állítani, mivel (ténybelileg) beismeri, hogy kicserélte az elkövetési tárgyat képező személygépkocsikon található rendszámtáblákat. Ezzel együtt a terheltek ilyen ügyekben gyakran arra hivatkoznak, hogy tévedésben voltak a cselekmény büntetendősége tekintetében. A tévedésre, mint bűnösséget kizáró okra történő hivatkozás azonban ilyen esetben nem zárja ki a bíróság elé állítás alkalmazását.[37]
Megjegyezném, hogy a Kúria 2015-ben (az 1998. évi XIX. törvény szabályait vizsgálva) kimondta, hogy a terhelti beismerés valamint az ügy megítélése egyszerűségének a hiányára hivatkozással még az elsőfokú bíróság sem küldheti vissza az iratokat az ügyésznek, a bíróság elé állítás törvényi feltételei tehát nem egyenlő súlyúak.[38]
A büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárások esetében a terhelti beismeréshez fűződő pozitív jogkövetkezmény mindössze az, hogy a processzus ötévi szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények esetében is alkalmazható.[39] Az eljárás célja és módszere a bíróság elé állításhoz hasonlatos, hiszen az egyszerű megítélésű ügyek gyorsított elintézésére kínál lehetőséget.[40] Alapvető ismérve, hogy a bíróság a vádlott büntetőjogi felelősségéről tárgyalás mellőzésével, kizárólag az ügyiratok alapján[41], egyszerűsített határozati formában hoz döntést (büntetővégzés).
Az eljárás pozitív joghatásai:
- a bíróság a büntetővégzésben végrehajtandó szabadságvesztést nem szabhat ki, illetőleg
- tárgyalás tartására irányuló indítvány előterjesztése esetén a bíróság a vádlott terhére szóló kérelem hiányában csak akkor szabhat ki súlyosabb büntetést, illetve alkalmazhat súlyosabb intézkedést, ha a tárgyaláson új bizonyíték merül fel, és ennek alapján a bíróság olyan új tényt állapít meg, amelynek folytán súlyosabb minősítést kell alkalmazni, vagy lényegesen súlyosabb büntetést, intézkedés helyett büntetést kell kiszabni, vagy büntetés helyett alkalmazott intézkedésnél lényegesen súlyosabb intézkedést kell alkalmazni.[42]
A 2017. évi XC. törvény legnagyobb újításai a bizonyítási eljárásra vonatkozó szabályanyagot, azon belül pedig a terhelti beismeréshez fűződő jogkövetkezmények rendszerét érintik. A "terhelti együttműködés" különböző lehetőségeinek megteremtésével a jogalkotó célja egyfelől az elkövető "beismerésre sarkallása", másfelől az eljárások lerövidítése, illetőleg költségeinek minimalizálása. Megjegyezném, hogy e részletszabályok meglehetősen "elszórtan" találhatók meg a törvényben (pl. előkészítő ülés, egyezségi eljárás), emiatt indokolt lenne olyan különálló fejezet beiktatása, amelyben e normák egységesen kerülnek elhelyezésre - például a "terhelti együttműködés lehetőségei" címszó alatt.
A terhelt együttműködésére való törekvés valamennyi eljárási szakaszban tetten érhető: a nyomozásban a vizsgálat, mint önálló perszakasz bevezetése lényegében már az "egyszerűsítő" eljárások alkalmazásának előkészítő fázisa, amelynek során az ügyész olyan - tipikusan angolszász típusú - konszenzuális processzusok lehetőségét keresi, mint a közvetítői eljárás vagy az egyezség. Mindez alapjaiban redukálja a nyomozás eddig megszokott "klasszikus" szerepét, hiszen amennyiben ezen eljárások feltételei fennállnak, akkor a további nyomozati cselekmények "okafogyottá" válhatnak.
Az ügyészi (közbenső) szakasz az "egyszerűsítő", illetőleg gyorsított eljárások lefolytatásának fő színterévé vált. A vádemelést tehát már csak elvi okokból tekinthetjük főszabálynak, a vádirat benyújtása, mint klasszikus ügyészi funkció alternatív jellegűvé vált abban az esetben, ha a törvényi szabályok más eljárási lehetőség igénybevételét is lehetővé teszik. E szemléletet a Be. szerkesztési módszere is alátámasztja, hiszen a jogszabály a vádemeléssel, illetőleg a vádirattal kapcsolatos szabályokat megelőzően tárgyalja az összes egyéb - diverziós, illetőleg egyszerűsítő - eljárási lehetőséget.
Megjegyezném, hogy az EU egyes tagállamaiban napjainkra egyértelműen a kontinentális és az angolszász rendszer elemeinek keveredése tapasztalható. Ezen belül sokkal inkább jellemző, hogy az eddig kontinentális jogi hagyományokon alapuló országok büntetőigazságszolgáltatási rendszerei fokozatosan átveszik az USA, illetőleg Nagy-Britannia eljárásjogi konstrukcióit, elsősorban a terhelti együttműködéssel kapcsolatos gyakorlat kibővítése céljából. Kétségtelen tény, hogy ezzel a bizonyítás szerepe is csökken, az anyagi (materiális) igazság megállapításának igénye másodlagossá kezd válni.[43]
- 185/186 -
A legfőbb kérdés az, hogy a magyar bírói kar mennyi idő alatt és milyen mértékben lesz képes alkalmazkodni ezen szemléletbeli változáshoz. Továbbra is igényt tartanak-e a bírák a hivatalbóli bizonyításra? Amennyiben abból indulunk ki, hogy a jogalkotó a tényállás valósághű feltárását a bíróságok általános kötelezettségének tekinti, akkor ezen elvárással nehezen egyeztethető össze a terhelti beismerés, mint quasi "eljárást megszüntető vagy egyszerűsítő körülmény" lehetősége.
Összességében úgy gondolom, hogy a büntetőperbeli bizonyítás minőségének megőrzése, illetőleg annak javulása a nyomozó hatóságok, az ügyészségek és a bíróságok közös felelőssége, ennél fogva a bizonyítás kontextusának tudományos vizsgálata a nyomozás, az ügyészi szakasz, illetőleg a bírósági eljárások esetében is indokolt a közeljövőben.
[1] Bárd Petra: Az angolszász és kontinentális büntetőeljárás eltérő igazságfelfogása, In: Pusztai László emlékére (szerk.: Bárd Petra-Hack Péter-Holé Katalin), OKRI-ELTE ÁJK, Budapest, 2014, 33-43.
[2] Bérces Viktor-Fedor Zsuzsanna: A bíróság elé állítás alkalmazási feltételeiről, Ügyészségi Szemle, 2018/4, 6-17.
[3] Bócz Endre: Védekezési hazugság és vádolás, Jogtudományi Közlöny, 1971/3-4, 156-164.
[4] Czine Ágnes-Szabó Sándor-Villányi József: Strasbourg! ítéletek a magyar büntetőeljárásban, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2008.
[5] Fantoly Zsanett: A büntető tárgyalási rendszerek sajátosságai és a büntetőeljárás hatékonysága, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2013.
[6] Farkas Ákos: Mentőöv a büntető igazságszolgáltatásnak: vádalku az USA-ban, In: Ad futuram memoriam. Tanulmányok Cséka Ervin 85. születésnapja tiszteletére (szerk.: Nagy Ferenc), Pólay Elemér Alapítvány, Szeged, 2007, 23-31.
[7] Polt Péter: A legfőbb ügyész országgyűlési beszámolója az ügyészség 2020. évi tevékenységéről. Legfőbb Ügyészség. http://ugyeszseg.hu/wp-content/uploads/2022/10/ogy_beszamolo_2020.pdf.
[8] Polt Péter: A legfőbb ügyész országgyűlési beszámolója az ügyészség 2021. évi tevékenységéről. Legfőbb Ügyészség. http://ugyeszseg.hu/wp-content/uploads/2022/10/ogy_beszámoló_2021.pdf.
[9] Somogyi Gábor: A büntető per konstrukciós sajátosságai, valamint a bizonyítás szükséges mértékével összefüggő intézményei, In: Az ítéleti bizonyosság elméleti és gyakorlati kérdései, Kúria Joggyakorlat-elemző csoport, Összefoglaló vélemény, 2017, 56-79.
[10] Szaktor Roland György-Turi András-Budaházi Árpád: Gondolatok a büntetőügyekben alkalmazható egyezségről, Belügyi Szemle, 2022/6, 1157-1175.
[11] Szalai András: A terhelt nyilatkozatának bizonyító ereje a hatékony védekezés szempontjából, Eljárásjogi Szemle, 2016/2.
[12] Tóth Mihály: A "Magyar Miranda" első néhány éve, In: Tények és kilátások (szerk.: Erdei Árpád), KJK, Budapest, 1995, 62-78.
[1] BH 2022.6.147. (Kúria Bhar.III.1002/2021/9.)
[2] BH 2022.5.121. (Kúria Bfv.I.639/2021/10.)
[3] Kúria Bhar.I.1.848/2015/7.
[4] BH 2015.220. (Kúria Bfv.II.324/2015.)
[1] 67. BKv.
[2] 3. BKv.
[4] Bérces Viktor: Az ügyészség szerepe a büntetőeljárások egyszerűsítésében. Elhangzott "Az ügyészség helye az igazságszolgáltatás rendszerében - 150 év elméleti és gyakorlati tapasztalatai" c. konferencián. PPKE JÁK, Budapest, 2022. szeptember 30. ■
JEGYZETEK
[1] Somogyi Gábor: A büntető per konstrukciós sajátosságai, valamint a bizonyítás szükséges mértékével összefüggő intézményei, In: Az ítéleti bizonyosság elméleti és gyakorlati kérdései, Kúria Joggyakorlatelemző csoport, Összefoglaló vélemény, Budapest, 2017. október, 78.
[2] Szalai András: A terhelt nyilatkozatának bizonyító ereje a hatékony védekezés szempontjából, Eljárásjogi Szemle, 2016/2. https://eljarasjog.hu/2016-evfolyam/a-terhelt-nyilatkozatanak-bizonyito-ereje-a-hatekony-vedekezes-szempontjabol/ (2022. december 30-i letöltés).
[3] Tóth Mihály: A "Magyar Miranda" első néhány éve, In: Tények és kilátások. Tanulmányok Király Tibor tiszteletére (szerk.: Erdei Árpád), KJK, Budapest, 1995, 66.
[4] Uo.
[5] 2000. június 6., EJF 2001/2. 23. In: Czine Ágnes-Szabó Sándor-Villányi József: Strasbourgi ítéletek a magyar büntetőeljárásban, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2008, 257.
[6] Fantoly Zsanett: A büntető tárgyalási rendszerek sajátosságai és a büntetőeljárás hatékonysága, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2013, 116.
[7] Ez csak 1898 óta van így, korábban ugyanis vélték, hogy felesleges a potenciális esküszegőt megesketni. Tóth i.m. 66.
[8] Farkas Ákos: Mentőöv a büntető igazságszolgáltatásnak: vádalku az USA-ban, In: Ad futuram memoriam. Tanulmányok Cséka Ervin 85. születésnapja tiszteletére (szerk.: Nagy Ferenc), Pólay Elemér Alapítvány, Szeged, 2007, 23.
[9] Farkas i.m. 26.
[10] A beismerő vallomások az ítélethozatal után fellebbezéssel vagy alkotmányjogi panasszal támadhatók meg. Farkas i.m. 26-27.
[11] Farkas im. 27.
[12] Lásd 2017. évi XC. törvény a büntetőeljárásról (továbbiakban: Be.) 167. § (1), (3) és (4) bekezdések.
[13] Szalai i.m. 37
[14] BH 2022.6.147. (Kúria Bhar.III.1002/2021/9. [153]).
https://kuria-birosag.hu/hu/kuriai-dontesek/147-i-szemelyi-szabadsag-jogszeru-elvonasanak-jogszabaly-rendelkezesen-kell (2022. november 23-i letöltés).
[15] Kúria Bhar.I.1.848/2015/7.
[16] "A terhelt sem mentes [...] a büntetőjogi korlátoktól, s nem menlevél a gyanúsítotti vagy vádlotti pozíció újabb bűntett elkövetése esetén. Így védekezési körében nincs joga újabb bűntettet elkövetni, s e téren leggyakoribb a hamis vád látszatát vagy gyanúját keltő védekezés." Bócz Endre: Védekezési hazugság és vádolás, Jogtudományi Közlöny, 1971/3-4, 156.
[17] Be. 412. § (1) bekezdés.
[18] 67. BKv.
[19] 3.BKv.
[20] Somogyi i. m. 77.
[21] Be. 408. § (1) bekezdés.
[22] Ezek közül a bíróság hét terhelt esetében az ügyet tárgyalásra utalta, a többi esetben az egyezséget jóváhagyta. Polt Péter: A legfőbb ügyész országgyűlési beszámolója az ügyészség 2020. évi tevékenységéről. Legfőbb Ügyészség. http://ugyeszseg.hu/wp-content/uploads/2022/10/ogy_beszamolo_2020.pdf (2022. október 16-i letöltés).
[23] Polt Péter: A legfőbb ügyész országgyűlési beszámolója az ügyészség 2021. évi tevékenységéről. Legfőbb Ügyészség. http://ugyeszseg.hu/wp-content/uploads/2022/10/ogy_beszamolo_2021.pdf (2022. október 16-i letöltés).
[24] Bérces Viktor: Az ügyészség szerepe a büntetőeljárások egyszerűsítésében. Elhangzott "Az ügyészség helye az igazságszolgáltatás rendszerében -150 év elméleti és gyakorlati tapasztalatai" c. konferencián. PPKE JAK, Budapest, 2022. szeptember 30.
[25] Szaktor Roland György-Turi András-Budaházi Árpád: Gondolatok a büntetőügyekben alkalmazható egyezségről, Belügyi Szemle, 2022/6, 1159.
[26] A bíróság már az idézésben is elsődlegesen arra figyelmezteti a vádlottat, hogy 1. az előkészítő ülésen beismerheti a bűnösségét abban a bűncselekményben, amely miatt ellene vádat emeltek, és a beismeréssel érintett körben lemondhat a tárgyaláshoz való jogáról; 2. ha a bíróság a bűnösség beismerésére vonatkozó nyilatkozatot elfogadja, akkor a vádirati tényállás megalapozottságát és a bűnösség kérdését nem vizsgálja (Be. 500. §).
[27] Részleges (bűnösségre is kiterjedő) beismerő vallomás esetén a bíróság a vádról egységesen, tárgyalás alapján határoz. Ha az elkülönítés egyéb feltételei fennállnak, a bíróság az ítélet kihirdetése érdekében azon ügyet elkülönítheti, amelyben a vádlott a bűnösségét beismerte (503. §). Több vádlott esetén: 1. a beismerő és bizonyításról lemondó vádlottal szemben az eljárás befejezhető; 2. a be nem ismerő vádlottakkal szemben az eljárás az általános szabályok szerint folytatódik tovább.
[28] A bíróság felhívására az ügyész ismerteti a vád lényegét, megjelöli a vádat alátámasztó bizonyítási eszközeit és indítványt tehet a büntetés vagy intézkedés mértékére, illetve tartamára is arra az esetre, ha a terhelt az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri. (Be. 502. §)
[29] A beismerés tehát ebben az esetben nem megállapodáson alapul, hanem arról van szó, a vádlott "beletörődik" az ügyész által előterjesztett indítvány tartalmába. A jogalkotó tehát esélyt sem ad arra, hogy a terhelt vagy a védő előzetesen konzultáljon, egyeztessen a vádhatóság képviselőjével az indítvány tartalma tekintetében.
[30] Bérces Viktor: Az ügyészség szerepe a büntetőeljárások egyszerűsítésében (előadás).
[31] BH 2022.5.121. (Kúria Bfv.I.639/2021/10).
https://kuria-birosag.hu/hu/kuriai-dontesek/121-i-felulvizsgalati-inditvanyt-benyujtasakor-hatalyos-buntetoeljarasi-torvenyben (2022. november 13-i letöltés).
[32] Ha a vádlott az előkészítő ülésen vallomást tett, a kihallgatása mellőzhető [Be. 522. § (1) bekezdés].
[33] Be. 523. § (4) bekezdés.
[34] Be. 523. § (5) és (6) bekezdés.
[35] https://kuria-birosag.hu/hu/sajto/tajekoztato-kuria-bpii13982016-szamu-ugyben-hozott-hatarozatarol-mennyiben-terheltek (2022. november 22-i letöltés).
[36] Be. 723. §
[37] Más kérdés, hogy az ügyész előzetesen mérlegelheti, hogy a tévedés a bírósági eljárás során szóba jöhet-e büntethetőséget kizáró okként. Bérces Viktor-Fedor Zsuzsanna: A bíróság elé állítás alkalmazási feltételeiről, Ügyészségi Szemle, 2018/4, 11.
[38] BH 2015.220. (Kúria Bfv.II.324/2015.).
[39] Be. 740. § (3) bekezdés.
[40] Az alapvető sajátosságok az eljárás kezdeményezésére való jogosultság, illetőleg az alkalmazási feltételek tekintetében vannak.
[41] Be. 740. § (1) bekezdés.
[42] Be. 746. § (1)-(5) bekezdés.
[43] Bárd Petra megközelítése alapján tehát e két szisztéma egymással szembeni "gyanakvása", egymástól való félelme egyre csökken. Mindez nagy előrelépésnek tekinthető annak tudatában, hogy az USA Legfelsőbb Bírósága a '60-as években - az önvádra kötelezés tilalmával, illetőleg a hallgatás jogával kapcsolatos döntéseiben - a kontinentális hagyományokra egyértelmű negatív példaként tekintett. Bárd Petra: Az angolszász és kontinentális büntetőeljárás eltérő igazságfelfogása, In: Pusztai László emlékére (szerk.: Bárd Petra-Hack Péter-Holé Katalin), OKRI-ELTE ÁJK, Budapest, 2014, 42.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD egyetemi docens, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszék; főtanácsadó, Kúria. Az írás a szerző álláspontját tartalmazza, az nem értelmezhető az őt foglalkoztató intézmények állásfoglalásaként.
Visszaugrás
