A magyarországi közbeszerzések összértéke, 2006-ban az egyszerű eljárások nélkül meghaladta a 1685 milliárd forintot. 2005-ben ez az összeg 1291 milliárd forint volt (az egyszerű eljárásokkal együtt ez az összeg 1450 milliárd forintot tett ki). Szinte nincsen ma olyan hazánkban honos vállalkozás, amely e tortából, fő- vagy alvállalkozóként vagy ezek beszállítójaként ne szeretne részesülni. Minden közbeszerzés emellett szép számú tanácsadónak és - hogy önmagunkkal szemben is igazságosak legyünk - ügyvédnek ad munkát és jövedelmet. Mégis az esetek 17,3%-ában a közbeszerzési eljárást lezáró döntést valamely fél, típusesetben a nem nyertes pályázó vagy pályázók megtámadják (korábban ez a szám 25% körül állt). Ugyanez a szám Németországban kevesebb, mint 5%. A különbség elkeserítően nagy és aligha fogadhatjuk el azt a sablonos állítást, hogy a hazai közeg jobban hajlik a perlekedésre és kevésbé képes beletörődni a vereségbe. Ne becsüljük ugyanis egyrészt le az Elbától nyugatra honos vállalkozások harci kedvét, ha komoly pénzről van szó (márpedig közbeszerzésben ott is és nálunk is, mind abszolút számokban, mind relatív viszonylatokban nagy tétre megy a játék). Másrészt ne feledjük, hogy a hazai gazdaság igen kis hányada van magyar kézben. A mi közbeszerzéseinkkel elégedetlen és "perlekedő" társaságok tehát bizony döntő részben külföldi tulajdonban álló, külhoni menedzsment-gárdával rendelkező és hazánk dimenzióit gyakran meghaladó vállalkozáscsoporti stratégiával rendelkező cégek. Ebből viszont az a következtetés adódik, hogy valami bizony még sincs rendben közbeszerzéseink háza táján.
A közbeszerzési jogorvoslatok döntő hányada azon okból indul, mert valamely pályázó vagy pályázók úgy látják, hogy az ajánlatkérő nem jár vagy járt el versenysemlegesen. Nevezzük nevén a gyereket: rengeteg esetben kezdődik amiatt eljárás, mert a kiíró állítólagosan összejátszik az egyik előre kiválasztott pályázóval, hogy végül mindenképpen ez utóbbi nyerjen. Hogy erre az ajánlattevőt (legyünk megint precízek: az ajánlattevő egyes vezetőit) mi viszi, annak boncolgatásától ehelyütt jóindulattal tekintsünk el. A jelen dolgozat célja szempontjából legyen elég annyi, hogy a jelenség nem ismeretlen: a "nyerésre ítélt" pályázó segítésére és a többiek garantált elgáncsolására a leleményes magyar szellem számos megoldási alternatívát alkotott meg, kezdve a kiírás akár primitíven nyílt, akár rafináltan burkolt manipulálásától (hogy tudniillik az adott követelményrendszert csak a győzelemre kiszemelt pályázó legyen képes teljesíteni), a közbeszerzési eljárás során az esélyegyenlőség közvetett vagy közvetlen megsértésén át egészen az ajánlatok önkényes elbírálásáig.
Az ilyen magatartásokkal szemben a kárt szenvedett versenytársak leginkább közbeszerzési jogi jogorvoslattal szoktak élni. Hogy milyen hatásfokkal volt képes a közbeszerzési jog jogorvoslati rendszere mindezidáig az indokolt jogsértéseket feltárni és - a beszúrt minősítés fontos!: - hatékonyan, érdemi jogorvoslatot biztosítva szankcionálni, nos, ennek megítélése ismét más lapra tartozik. Fogalmazzunk óvatosan: sokak szerint - és e sorok szerzője személyes gyakorlati tapasztalati alapján hajlik e sokak igazát elfogadni - a közbeszerzési jogi jogorvoslati eljárás és - nem utolsósorban - a közbeszerzési jogi jogkövetkezmények jelenlegi szabályrendszere nem, vagy csak nagyon korlátozottan alkalmas a fenti - sajnos egyre inkább elterjedni látszó és választási években különösen szárba szökni tűnő - jelenséggel szembeni fellépésre.
Mit tegyenek hát a kárvallott pályázók, ha úgy látják, hogy a közbeszerzés nyertesét nem a kimagaslóan jó ajánlata, hanem egyéb, - fogalmazzunk ismét politikailag korrekten: - a pályázat keretein kívüli eszközök alkalmazása vitte győzelemre. Törődjenek bele sorsukba? Kezdjenek egyenlőtlen harcot a közbeszerzési jog porondján a maga igazát védő (és, ha tényleg kedvezett a későbbi nyertesnek, a saját jogsértését minden eszközzel leplezni kívánó) kiíróval szemben? Vagy netalán kövessék a nyertes példáját? Nos, ez utóbbi semmiképpen sem ajánlatos, bár félő, hogy a tendencia errefelé fog billenni. Aki viszont törvényes jogorvoslattal kíván élni, annak a közbeszerzési jogi eljárás lehetősége mellett érdemes mérlegelnie egy másik jogterület nyújtotta remédiumot is. Ez a jogterület pedig a versenyjog.
Ez a dolgozat azt a némileg úttörő feladatot kívánja magára vállalni, hogy felvázolja a versenyjogi szabályok alkalmazhatóságának kérdéskörét a közbeszerzések kiíróival kapcsolatban. Azt ugyanis már eddig is sokan tudták (és néhány komolytalan kísérlettől eltekintve nem is vonták kétségbe), hogy a versenyjog szabályai a közbeszerzési eljáráson induló pályázók egymás közötti (horizontális) viszonyaira alkalmazandóak. Ha tehát a közbeszerzés ajánlattevői összejátszanak egymással, ez a Tpvt. kartelltilalma alapján szankcionálható (2005. október 1-je óta ez emellett a Btk. 296/B. §-a alapján is jogilag releváns tény). Az viszont mindezidáig szinte semmilyen figyelmet nem kapott, hogy a kiíró magatartására (legyen az egyoldalú, vagy álljon az az egyik pályázóval kötött (vertikális) háttér-paktumban) a versenyjog megfelelő szabályainak ugyancsak érvényesülniük kell. A kiíró nem immunis a versenyjoggal szemben, azaz - ahogy a címben is jeleztük - az ajánlatkérő nincsen felmentve a versenyjogi szabályok betartása alól! Ezt az elsőre igen triviálisnak látszó igazságot bontjuk ki alább részletesen.
A Tpvt. (csakúgy mint az EK-Szerződés versenyszabályai) a "gazdaság alkotmányának" tekinthető. A Tpvt. tárgyi hatálya univerzális, azaz a versenytörvény - amennyiben jogszabály kifejezetten eltérően nem rendelkezik - általánosan alkalmazható a gazdaság minden szektorában.
A Kbt. egyetlen rendelkezése sem zárja ki - kifejezetten vagy hallgatólagosan - a versenyjogi szabályok alkalmazhatóságát a közbeszerzési eljárások (tárgyi hatály) vagy azok bármely szereplője (személyi hatály) vonatkozásában. A Kbt. kizárólag a közbeszerzési eljárások közbeszerzési jogi aspektusait szabályozza, így a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos más (pl. polgári jogi, büntetőjogi, adójogi, illetve versenyjogi) aspektusok e más jogterületek szabályozási körébe (tárgyi hatálya alá) tartoznak. Más szóval, a Kbt. nem szabályozza kizárólagos jelleggel a közbeszerzéseket (nem ad kizárólagos jogi keretet e különleges társadalmi viszonyoknak). Erre már csak a Kbt. 340. § (7) bekezdéséből is következtethetünk, amely - mintegy tisztázólag - rögzíti, hogy az Kbt. szerinti jogkövetkezmények alkalmazása nem zárja ki a Ptk. 200. §-a (2) bekezdésének alkalmazását a közbeszerzésre, illetőleg a közbeszerzési eljárásra vonatkozó jogszabályokba ütköző módon megkötött szerződés semmisségének megállapítása tekintetében. Ha ez igaz a polgári jogra, akkor igaznak kell lennie más jogterületekre is. A versenyjog tehát a közbeszerzések területén is érvényesül, függetlenül attól, hogy az adott életviszonyok bizonyos specialitásait a Kbt. szabályozza. Analóg ez a helyzet a klasszikus szektor-specifikus szabályok és a versenyjog párhuzamosságával. Senki sem vonhatja kétségbe a versenyjogi szabályok alkalmazhatóságát például a villamos energia- vagy fölgáz-szektorban, csak azért mert a jogalkotó a területeken bizonyos sajátosságokat külön jogszabályban rendezett (itt: Vet. és a Get.). Számtalan további példát lehetne még említeni a bányászattól a távközlésen át a médiaszektorig.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
