A családjogi bíráskodás meghatározó kérdései közül az egyik az, hogy milyen testület, bíróság jár(jon) el családjogi ügyekben. A kérdés szinte magától értetődően merül fel mindenkiben, aki ismeri a családjogot, a családjogi ügyeket, valamint a családjogi ügyek érintettjeit, s emellett elkötelezett abban, hogy a jogszolgáltatás annak szó szerinti értelmén túlmutasson, s a családoknak minél inkább valós és érdemi segítséget nyújthasson. Családjogot érintő megbeszéléseken, konferenciákon menetrendszerűen vetődik fel a kérdés: a sokszor igen szétzilált családoknak mennyiben tud a jog, s a jogszabályokat még oly tisztességesen alkalmazó és az anyagi jogi, valamint eljárásjogi követelményeknek megfelelő (hazai) bíróság segíteni, s egyáltalán: meddig terjed a jog hatóköre? Általában egyetértés övezi azt a vélekedést, mely szerint a jog csak szűk korlátok között képes valódi segítséget nyújtani az érintetteknek - nem véletlen, hogy az alternatív vitarendezések sorában a mediáció gyakorlásának, minél szélesebb körben való meghonosításának sok híve van, s annak is, hogy a gyermekvédelmi, szociális megközelítésnek szintén teret kell engedni.
Barbara A. Babb, a Baltimore-i Egyetem jogi karának nyugalmazott professzora és Judith D. Moran, a Baltimore-i Egyetem korábbi oktatója számos olyan kutatásban vett részt az elmúlt évek során, amelyek az Amerikai Egyesült Államokban folyó családjogi bíráskodás reformját célozták. Közös monográfiájuk[1] egy olyan egységes családjogi bíróság koncepcióját dolgozza ki és mutatja be, amely a jogszolgáltatáson messze túlmutatva a családokról való komplex gondozás szerteágazó feladatait látja el annak érdekében, hogy a bíróságok a jogvitákban (is) érintett családoknak hatékony és valós megoldást nyújtsanak. A szerzők a kötet egyes fejezeteinek tanúsága szerint az USA különböző államaiban folyó bírósági tevékenységet, valamint a kanadai, ausztrál és új-zélandi bíráskodást ismerik a legátfogóbban, az ezek tanulmányozása alapján szerzett tapasztalataikat felhasználva és a témával foglalkozó szakirodalomra támaszkodva építik fel az egységes családjogi bíróság rendszerét. Noha az így kidolgozott rendszer az angolszász jogi világból származó tudástartalomra és annak működésére épül, maga koncepció nem "angolszász", hanem határozottan egyetemes jellegű.
A szerzők részletesen ismertetik,[2] hogy mi indokolja az új megközelítést. A különböző családjogi bíróságok egyedi sajátosságaitól eltekintve a családjogi bíróságoknak vannak közös ismérveik. Amellett, hogy a családot érintő ügyek jelentősége és száma állandóan nagynak tekinthető, a családot érintő esetek által okozott ügyteher mellett a családokat érő problémák, amelyekkel a bíróságok is szembesülnek, egyre komplexebbek. Az összetettség több tényezőre is visszavezethető. Míg korábban a családok férjből, feleségből és gyermekeikből álltak, addig jellemzően ma már nagyon sokféle családtípus létezik egymás mellett. Ez részben az azonos neműek házasságkötésének, illetve az asszisztált humánreprodukciós technológiák elterjedtebb alkalmazásának a következménye - hiszen ezek az esetek magának a szülői státusznak a tekintetében is kérdéseket vetnek fel -, részben pedig visszavezethető a többgenerációs családok, a házasságon kívüli együttélések, a bevándorló családok jelenségére is. Amellett továbbá, hogy a családoknak családjogi vitáik vannak - amelyek a hagyományosabb problémák mellett újabb kihívásokkal is járnak -, rendszerint olyan válságokkal és kihívásokkal is szembe kell nézniük, mint a munkanélküliség, az erőszakos bűncselekmények, az alkohol- és a kábítószer-betegségek, a családon belüli bántalmazás, valamint a stressz, amely napjaink szinte állandó velejárója.
A szerzők az utóbbi húsz évben született amerikai tanulmányok alapján az alábbiakban összegzik a családjogi bíróságok előtt álló problémákat: a családjogi ügyekben az eljárás nagyon gyakran hosszú időt igényel, költséges és fáradtságos, a gyermeket érintő kérdésekre nem fordítanak kellő figyelmet, s az alternatív vitamegoldó technikák annak ellenére nincsenek megfelelően beépít-
- 32/33 -
ve a rendszerbe, hogy ezek jobb, gyorsabb, olcsóbb és mindenki számára kedvezőbb megoldásokat eredményezhetnek. Probléma továbbá, hogy az ugyanazon családot érintő ügyek tekintetében nem megfelelő a koordináció, amely azzal jár, hogy egyazon család különböző ügyeivel különböző bíróságok, vagy legalábbis különböző bírák foglalkoznak egymásra tekintet nélkül; az esetek egy részében olyan bírák tárgyalnak családjogi ügyeket, akiknek nincs családjogi érdeklődése, nem értik megfelelően az alapproblémákat, és az attitűdjük sem kielégítő, s a bíróságok gyakran nem fordítanak kellő figyelmet azon szegényebb emberek speciális szükségleteire, akik nem engedhetnek meg maguknak önálló jogi képviseletet.
A fentieken túl az utóbbi néhány évben folytatott kutatások alapján az alábbi nehézségeket azonosítják. Az, hogy a családjogi ügyekben az érintettek ellenérdekű felekként állnak egymással szemben, rendkívül negatívan hat rájuk, hiszen már enélkül is elfáradtak a fennálló családi viták miatt; a nyertes-vesztes mentalitás nem segíti elő a nézetkülönbségek hatékony rendezését; a vég nélküli jogviták teljesen kimerítik azokat a családi erőforrásokat, amelyeket az érintettek inkább egyéb szükségleteik kielégítésére fordíthatnának; a sokszor kifejezetten ellenséges peres felek a jogászok számára is sokszor fenyegetést jelentenek; számos, a jogkérdés mellett felmerülő pszichoszociális problémára a bírósági döntés nem ad választ; az eszkalálódó családon belüli erőszakkal kapcsolatos félelmeket nem kezelik megfelelően, sőt előfordul, hogy az áldozat részesül "büntetésben"; egymással összhangban nem álló végzések születnek egy adott család életében, amely a jogszolgáltatást összességében esetlegessé teszi, s ez előállhat a családdal foglalkozó különböző szakmabeliek nem kielégítő koordinációja következményeként is; a pereskedés összességében negatív hatást gyakorol a perben álló felek munkaerejére; a jogászképzés során a joghallgatókat nem készítik fel arra, hogy rossz állapotú, törékeny családokkal fognak munkájuk során találkozni; a gyermek hangja és véleménye gyakran elvész; a szülők a gyermekeket az egymás közötti csatákban gyakran eszközként használják, s a szülők közötti kontrollálatlan ellenségeskedés igen káros a gyermekre.
A szerzők azzal az elképzeléssel kívánják újragondolni a családjogi bíróság szerepét, hogy az hatékonyan, jól és felelősen tudjon dönteni a családok jogi ügyeiben. Ennek szerepét álláspontjuk szerint egy általuk egységes családjogi bíróságnak nevezett intézmény láthatná el, ahol a családot és a családhoz tartozó gyermeket érintő valamennyi kérdés tekintetében döntési hatáskörrel rendelkezhetne egy speciálisan képzett és ilyen ügyek iránt kellő érdeklődéssel rendelkező bíró, aki foglalkozna a családot érintő valamennyi jogi és a jogvitát kísérő érzelmi és szociális kérdéssel. Ez nemcsak a jogvita eldöntését jelenthetné, hanem az esetlegesen szükséges további informális eljárásokat, valamint a család szociális, jólléti ellátását is, s ez összességében olyan, a jogszolgáltatásnál átfogóbb és hatékonyabb megoldást eredményezne, amely a családok vitás jogi kérdéssel kapcsolatos szükségleteit széles körben és holisztikus szemlélettel kielégítené. A nem jogi kérdések megoldása annál inkább is lényeges lenne, mert az ügy jogi megoldása az esetek nagy részében önmagában nem oldja meg a felek közötti konfliktust, és az még hosszan fennmaradhat az ítélet jogerőre emelkedése után is. Noha a bírósági eljárás újrastrukturálja a családi viszonyokat, a családjogi ügyekben a vitás és nehéz állapotok túlságosan hosszú ideje miatt ez nem jelent megoldást.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
