A timesharing szerződés az európai és nemzeti fogyasztóvédelmi joganyag különös "fenoménja". A jogintézmény sajátos jellegét, valamint fogyasztóvédelmi szempontból képviselt magas kockázatát nem pusztán a kínált termék (szolgáltatás) jellegzetességei adják, hanem azok az értékesítési stratégiák és ezek során alkalmazott kereskedelmi gyakorlatok, amelyek megnehezítik a fogyasztó tudatos és megalapozott ügyleti döntésének meghozatalát. Ezt nehezíti továbbá az is, hogy ezeket a szerződéseket jellemzően üzleten kívüli kereskedés formájában kötik meg, hosszú távra, gyakran határon átnyúló jelleggel, amely klasszikusan megvalósítja a jogrendszerek összeütközését. A tanulmányban kísérletet teszek arra, hogy felállítsam a jogintézmény "fogyasztóvédelmi kockázattérképét", valamint megvizsgáljam a szerződési forma jelenét.
Az európai jogalkotó mindezen kockázatok és veszélyforrások figyelembevételével egy minimum szinten harmonizálandó, az ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződések egyes szempontjai vonatkozásában a fogyasztók védelméről szóló 94/47/EK irányelv (1994. október 26-i) megalkotásával az eltérő tagállami szabályozások közötti különbségek csökkentését, valamint a fogyasztók részéről jelentkező jelentős kockázatok mérséklését célozta meg. (Papp Tekla: A timesharing-szerződés, In: Magyar fogyasztóvédelmi magánjog - európai kitekintéssel; szerk.: Szikora V.; FOME; Debrecen; 2010. 137-148. o., Papp Tekla: A timesharing-szerződés, In: Atipikus szerződések; szerk.: Papp T.; Lectum Kiadó; Szeged; 2011.; 144-165. o.)
A jogszabály megalkotására annak ellenére szükség volt, hogy az Európai Bíróság a Travel Vac (Az Európai Bíróság 1999. 04. 22-i ítélete a C-423/97 számú Travel Vac SL v Manuel José Antelm Sanchis ügyben 1999 I-02195) ügyben hozott határozatában résnyire megnyitotta az utat abba az irányba, hogy a házaló kereskedésről szóló 85/577 számú irányelv védelmi mechanizmusai (elállás joga) is kiterjedhessenek szálláshelyek időben megosztott használati jogára vonatkozó szerződésekre, de ez csak speciális és jól körülhatárolt esetben jelenthetett védelmet. Az Európai Bíróság a szóban forgó ügyben abban a kérdésben foglalt állást, hogy az üzleten kívül megkötött, időben megosztott szállodahasználatra és egyéb szolgáltatások nyújtására vonatkozó szerződés a házaló kereskedésről szóló 85/577 irányelv hatálya alá eshet-e (az irányelv ugyanis a tárgyi hatályának meghatározásakor kivételként nevesítette az építési, bérleti és más ingatlannal kapcsolatos jogra vonatkozó szerződéseket). A luxemburgi bíróság a jogvita tárgyát képező szerződés minősítésekor megállapította, hogy a szerződés tárgyát nem a szállodahasználati jog alkotja jelentős részben, hanem az egyéb szolgáltatások, így adott esetben a 85/577 irányelv alkalmazhatóságát mondta ki. Abban foglalt állást, hogy jóllehet a timeshare szerződések a 94/47 EK irányelv
- 14/15 -
hatálya alá esnek, azonban nem lehet a fogyasztókat megfosztani attól a védelemtől, amit egyébként egy üzletén kívüli kereskedést esetén a 85/577-es irányelv garantál számukra, mindezeken túl a 85/577-es irányelv céljával lenne ellentétes, ha azt a védelmet, amelyet az irányelv biztosít, pusztán amiatt zárna ki, merthogy a szerződés egyébként 94/47 EK irányelv hatálya alá esik. Az értelmezés révén azokban az esetekben részesülne a fogyasztó a házaló kereskedésről szóló irányelv védelmében, amikor a szálláshelyek időben megosztott használati jogának átruházására irányuló szerződéseket egyéb szolgáltatásokkal egyidejűleg, üzletén kívüli kereskedés formájában kötik meg. Abban az esetben a két irányelv védelmi mechanizmusai kiegészítik egymást. Nem kérdéses ugyanakkor, hogy védtelen maradna a fogyasztó egy olyan helyzetben, amikor itt hagyományos értékesítés keretében kötne meg egy timeshare szerződést.
A 94/47 EK irányelv1994. október az 26-i elfogadásával már érzékelte azokat a veszélyforrásokat, amelyek a szerződés megkötésével kapcsolatban a fogyasztók oldalán jelentkezhetnek, mint az eltérő nyelvhasználatból eredő nehézségeket, az ingatlan használatával kapcsolatos körülményeket, illetve azokat a költség tényezőket, amelyek egy hosszú távú használati jogviszony alatt változhatnak. Az irányelv mindezen kockázatokat igyekezett ellensúlyozni azáltal, hogy megteremti azon minimális és kötelező információs standardokat, amellyel a fogyasztónak rendelkeznie kell a tudatos döntés meghozatalához, valamint biztosítja számára a szerződéstől való egyoldalú és indokolás nélküli elállásnak a lehetőségét. A magyar jogalkotó az irányelvet a 20/1999. (II. 5.) Kormányrendelettel implementálta a magyar jogba, amely rendelkezéseit tekintve megegyezik az irányelvével, lényeges eltérésként a timesharing-szerződés fogalmát bővítette ki az üdülési célú használatra is.
A timesharing irányelv reformjára is sor került a 2000-es évek közepén a fogyasztóvédelmi joganyag átvizsgálása alkalmával. A fogyasztóvédelmi irányelvek felülvizsgálata a Közös Referenciakeret munkálatainak során elkezdődött, amelynek keretében a megváltozott társadalmi, gazdasági környezetet, a kapcsolódó nemzeti és Európai Bírósági joggyakorlatot és a változtatási igényeket is megvizsgálták. [Szikora Veronika: A fogyasztóvédelmi jog történeti kialakulása Európában, különös tekintettel a magánjog-egységesítési folyamatokra. In: Szikora Veronika (szerk.): Magyar fogyasztóvédelmi magánjog - európai kitekintéssel. 388. o., Debrecen: Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszéke - Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete, 2010. 19-30. o.] A Hans Schulte-Nölke által vezetett kutatócsoport a fogyasztóvédelmi joganyag átvizsgálása során a timesharing irányelvvel kapcsolatos kutatásaik következtetéseiként már javasolta az irányelv "védelmi hálójának" újraépítését: szükségesnek ítélték az irányelv fogalmainak pontosítását, az alkalmazási kör kiterjesztését az üdülési klubbokra, a viszontértékesítési szerződésekre, az ingatlanon kívül más szállástípusokra (camping, hajó stb.), elállási formanyomtatvány, valamint tájékoztatási standardok pontos kidolgozását különös tekintettel a fenntartás költségeiről szóló tájékoztatásra. [Hans Schulte-Nölke, Andreas Börger, Sandra Fischer: D. Timeshare Directive (94/47) in: Consumer Law Compendium - Comparative Analysis 441. http://www.eu-consumer-law.org/index.html 2015.02.18.]
Ennek eredményeképpen született meg a szálláshelyek időben megosztott használati jogára, a hosszú távra szóló üdülési termékekre, ezek viszontértékesítésére és cseréjére vonatkozó szerződések egyes szempontjai tekintetében a fogyasztók védelméről szóló Európai Parlament és a Tanács 2008/122/EK irányelve (a továbbiakban: irányelv). (HL L 033, 03/02/2009. 10-30. o.) Az irányelv első preambulum bekezdése alapján a jogszabály megalkotásának indokául szolgáltak, hogy az ingatlanok megosztott használatával kapcsolatos ágazat Európában rohamosan fejlődött, új üdülési termékek jelentek meg a piacon, amelyekre a korábbi irányelv hatálya már nem terjedt ki. Az irányelv maximum harmonizációs záradéka illeszkedik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalmáról szóló irányelv által megkezdett harmonizációs trendhez, megteremtve ezáltal a tagállamok közötti egységes szabályozást. Az irányelv egységes szabályokat kíván biztosítani szálláshelyek időben megosztott használati jogára, a hosszútávra szóló üdülési termékekre vonatkozó szerződésekre, valamint a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenység végzésére, a viszontértékesítésre és csereszerződésre vonatkozóan.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
