Államelmélet. A mérsékelt állam eszméje és elemei. I. Elmélettörténet. II. Alapelvek és alapintézmények
szerk. Bódig Mátyás és Győrfi Tamás Prudentia Iuris, Miskolc 2002.
A miskolci jogelméleti műhelytől már évek óta megszokhattuk, hogy színvonalas jogelméleti tanulmányköteteket adnak ki, bizonyítva az ott folyó szakmai munka minőségét. A sok éve tartó munka eddigi legszebb gyümölcse: az év végén megjelent a kétkötetes államelméleti tankönyv.
"A politikai szabadság csak mérsékelt kormányzatok alatt állhat fenn." A könyv szerzői ennek a Montesquieu-idézetnek a kifejtésére nem a klasszikus államtani kereteket választották, nem is az állami intézmények működésmódjának politikai szociológiai megközelítését, hanem a politikai filozófiát, amely azt vizsgálja, hogy "bizonyos intézmények létének mi az értelme, létrehozásuk és működésük milyen igazolási kérdéseket vet fel".
Mi a mérsékelt állam értelme? A kérdésre lehetne egy "ideális gyakorlati elmélettel" is válaszolni, mely a lehető legjobb berendezkedést mutatta volna be, de nem ez volt a szándék, hanem bizonyos létező intézmények politikai filozófiai tartalmát próbálták feltárni, "milyen politikai elvek nevében hozták létre őket, és hogy mennyiben alkalmasak konstitutív elveik érvényre juttatására". Céljuk az volt, hogy feltárják azokat az igazolási kérdéseket és elveket, melyek a mérsékelt állam eszméjét tisztázzák.
A mérsékelt államnak nem kell minden hatalmat a saját intézményrendszerében összpontosítania, teret kell hagynia bizonyos autonóm szférák számára. Egy olyan közösséget reprezentál, amely intézményesen biztosított szabadságot ad tagjainak. Nagy jelentősége van az állami hatalom korlátait kijelölő intézményeknek. Ezek többfélék lehetnek, de legelterjedtebb értelmezését "a törvények által korlátozott állam" jelenti. Ez nem egyszerűen olyan törvények alkotását jelenti, amelyek olyanná formálják a hatalmat, hogy tiszteletben tartsa a szabadságot, hanem olyan berendezkedést jelent, amely "komolyan veszi a törvények autoritásának feltételeit, amely következetesen próbálja érvényre juttatni mindazt, ami a mérsékelt állam eszméjében benne rejlik".
A mérsékelt államra vonatkozó kérdések egyrészt arra vonatkoznak, hogy milyen elvek tehetik a mérsékelt állam megvalósítását és fenntartását vonzó politikai céllá, másrészt arra, hogy "milyen intézmények szükségesek ahhoz, hogy mérsékelt államról beszélhessünk".
Bár az ókorban és a középkorban is voltak ilyen jellegű koncepciók, a mérsékelt állam eszméje csak az újkori politikai gondolkodásban formálódott ki azokban a keretekben, amelyekben ma is beszélünk róla.
A keresztény gondolkodás a politikai cselekvést a keresztény erkölcs keretei közé akarta szorítani. Tagadták az önálló, világi politikai szféra létét. Az újkori politikai filozófia alapvető kérdése viszont az, hogyan lehet megszervezni a profán, laikus világot az egyház spirituális vezető szerepe nélkül. A középkori politikai filozófia a jó élet valamely egységes, keresztény felfogását vallotta, amely lehetővé tette a politikai közösség integrálását. Az újkorban a kérdés oda tevődik át, hogyan lehet politikai formát adni olyan emberek együttélésének, akik különbözőképpen vélekednek a jó életről. "Ha nincsen a »summum bonum« valamilyen általánosan elfogadott felfogása, hanem mindenkinek a jóra vonatkozó elgondolásaival számolni kell, függetleníteni kell az állam autoritásának igazolását a jó egy meghatározott fogalmától." Ez a jelentősége az individualizmusnak és egalitarizmusnak, melyekre alapozva Hobbes kifejtette nagy hatású államelméletét.
A mérsékelt állam eszméje másrészről a felvilágosodás gyermeke: az ember magában hordja boldogulásának titkát, amit csak ő fedezhet fel, csak ő valósíthat meg. Ennek az antropológiának a politikai vonatkozása a morális egyenlőség tétele, melynek értelmében a morális egyenlőségnek meg kell mutatkoznia az állam törvényeiben, s át kell hatnia az intézményrendszert is.
A másik fontos politikai összefüggés az, "ha az ember csak maga hozhatja felszínre boldogulásának titkát, akkor csak a szabadság feltételei közt boldogulhat. Ebből az a következtetés adódik, hogy nem igazolhatóak az olyan politikai intézmények, amelyek lehetetlenné teszik az önmeghatározás szabadságát." Ez kapcsolódik a felvilágosodás egyik legfontosabb témájához, az emancipáció kérdéséhez. Az emancipáció az ember felszabadítását jelenti a szabad önmeghatározást lehetetlenné tevő kényszerek alól, ez adja a társadalmi intézmények átformálásának értelmét. Ez viszont jelentheti a politikai-jogi státusok kiegyenlítését vagy megkövetelheti a javak társadalmi elosztásába való beavatkozást is. Ez az alapvető különbség a felvilágosodás eszméi iránt elkötelezett két politikai eszmerendszer, a liberális és a szociális között. A konzervativizmus és a republikanizmus azért is különíthetők el az előbbiektől, mert nem illeszkednek a felvilágosodás szellemi világába.
- 174/175 -
A mérsékelt állam egy liberális koncepcióját mutatja be a tankönyv úgy, hogy a rivális eszmerendszereket, melyek egymásra nagy hatással voltak, a maguk pluralitásában tárja elénk, nem pedig egy győzedelmes érvelés keretében, ezzel is hangsúlyozva, hogy a mérsékelt állam csak egyik koncepciója a liberális.
A mérsékelt államnak itt kifejtett eszméje az államot mint politikai intézmények rendszerét fogja fel. Ezek az intézmények nyilvánosak, tehát nem kapcsolódnak közvetlenül a közösség egyetlen tagjához sem, és autoritatívak, megvan az az igényük, hogy alakítani kívánják az emberek cselekvési indokait. Ez viszont, mivel a cselekvési indokok formálása beavatkozást jelent a másik ember autonómiájába, igazolásra szorul. Igazolni kell azt, ha az intézmények bárkire nézve is valamilyen kötelezettséget állapítanak meg. Ennek az igazolásra szoruló autoritásigénynek az értelme a szabadságban rejlik. Az állam a hatalmát csak a szabadságra tekintettel felállított korlátok között gyakorolhatja. Azt, hogy mi az az intézményes biztosíték, amely garantálja, hogy az állami hatalom együtt létezhet a szabadsággal, a törvények mondják meg. A szabadság és a hatalom összehangolása a mérsékelt államban a törvények révén valósul meg.
Mikor tekinthető jogosnak a mérsékelt állam autoritása? A könyv két feltételt emel ki, az ésszerűség és a morális egyenlőség feltételét. Ezek szerint az állam autoritása akkor jogos, ha elsődleges funkciója és normál feladata a kormányzottak szolgálata, ez az ésszerűségi feltétel, illetve ha mindazoknak a szempontjait egyenlő mértékben figyelembe veszi, akiket a döntés érint, ez a morális egyenlőség feltétele. Ez nem jelenti azt, hogy a politikai intézmények nem teremthetnek meg egyfajta hierarchikus rendet; továbbra is létezhetnek hierarchiák, de ezek már az egyenlőség körülményei között létrejövő megegyezéseken nyugodnak, nem pedig valamiféle isteni renden vagy a jó életről alkotott uralkodó elképzelésen.
Honnan erednek a felhatalmazások az autoritatív döntések meghozatalára a mérsékelt államban? Ezzel a kérdéssel a szuverenitás problémájára tértünk át. A mérsékelt állam intézményrendszerét az emberek, a felvilágosodás eszméinek megfelelően, maguk alakítják ki, azok autoritásigényét előttük és rájuk tekintettel kell igazolni. Ezt nevezhetjük az önkormányzás elvének, melynek a nép az alanya. De a nép, ahogy a könyv erre nyomatékkal felhívja a figyelmet, "nem azért képes intézményeket létrehozni, mert hatalommal bír, hanem azért, mert megjeleníti azt az erkölcsi köteléket a politikai közösség tagjai között, amelynek az intézményeket igazoló politikai moralitás szempontjából meghatározó jelentősége van".
Ez a közösség, az egymásra tekintettel cselekvő emberek közössége, akiket a közös szabályok integrálnak. Az autoritás terjedelme csak ezeknek a közös szabályoknak a betartására terjed ki. A mérsékelt állam ebből fakadóan csak korlátozott szuverenitással rendelkezhet, mely csak a közös szabályokban rögzített kötelezettségek teljesítését kérheti számon. Ezt a korlátozott szuverenitást kell megjeleníteni az intézményekben is. Ez a jog feladata. A közösség tagjainak elismert jogai intézményesítik a közösség politikai moralitását. A joguralom ebben az értelemben nem a törvények uralmát jelenti, hanem azoknak az alapvető jogosultságoknak a feltétlen érvényesülését, amelyek a közösség politikai moralitását alkotják. Talán ezért is mondhatják a szerzők, hogy a mérsékelt államnak nem a demokrácia a központi fogalma, hanem a törvényekkel biztosított szabadság. "A joguralom alapvetőbb, mint a demokrácia." Ezzel együtt azt sem hallgatják el, hogy a demokratikus autoritás az, amely a legjobban megfelel a morális egyenlőség követelményének.
Azzal, hogy a jog uralmát előbbre helyezték a demokráciánál, elutasították a kompromisszum-tézist, amely szerint a szabadságjogok és a demokratikus intézményrendszer alapvető konfliktusban áll egymással, s az önkorlátozó állam nem más, mint egyfajta kompromisszum e két nézetrendszer között. A mérsékelt állam e két könyvben vázolt koncepciójában nem erről van szó. "Az alkotmányos jogok, illetve a joguralom követelményrendszere valójában nem a demokratikus döntési mechanizmusok kordában tartását szolgáló biztosítékok, hanem olyan intézményes feltételek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy egyáltalán létrejöhessen a demokratikus autoritás a politikai közösségben."
A mérsékelt államnak azt a formáját, melyben a joguralom ilyen eszméje jut érvényre, nevezzük alkotmányos demokráciának.
(Államelmélet. A mérsékelt állam eszméje és elemei. I. Elmélettörténet. II. Alapelvek és alapintézmények szerk. Bódig Mátyás és Győrfi Tamás Prudentia Iuris, Miskolc 2002.) ■
Visszaugrás
