Különböző és eltérő tapasztalatok, s nyilván személyes élményeik alapján a közigazgatást számosan egyfajta SzomorúLandnek, vagy éppen Savanyú Jóskák gyülekezetének tartják...
Sokak szerint ez nem más, mint egy sótlan, lélektelen, humortalan bürokratikus gépezet. Ennyi és nincs benne több. Ez egy sajátosan zárt falanszter, amelyben pusztán csupa bürokrata és Bólogató János ül, aki szürke, keserű és papírszagú, nem érzékeny az életre. Pedig ez "mecsoda tévedés", ahogy a pesti vicc mondja. Sokakkal együtt azt állítom, hogy létezik humor (és van paprika) a mindenkori közigazgatásban. Csak észre kell venni, s oda kell rá figyelni. Persze itt is a sorok és az arcok mögé. Mert e közegben sem fél téglával veri a mellét a vidámság, a jókedv, a derű, a móka vagy a kacagás. De az itteniek sem mennek a szomszédba egy kis turpisságért!
Hiszen - hevesen - ki ne kérné ki magának az alábbit:
Mert ebben a világban is igaz Királyhegyi Pál író, humorista örökbecsű mondása: "Akinek van humora, mindent tud. Akinek nincs, az mindenre képes." Mivel a közigazgatásban, ha humánummal és humorral szövődik át, a problémamegoldás is egyszerűbb. Ennek jegyében fordult elő például a tanácsrendszerben az alábbi két eset:
- A telefonfülke helyrajzi számára bejelentkező - egyébként hajléktalan - nénike máris kérvényezhette a rendszeres szociális segély megállapítását, hiszen rendelkezett állandó lakcímmel.
- A területileg illetékes KÖJÁL főorvosa hivatalos közleményben hívta fel a figyelmet a hőségriadóra, s külön nyomatékosította, hogy emiatt akár kis gatyában is közlekedhet otthon az ember.
Nem véletlen, hogy mindez az irodalom nagyjait is foglalkoztatta. Például Maxim Gorkijt, aki 1924-ben írt egy levelet Kaverinhez. Ebben a következő intelmet fogalmazza meg:
"Végezetül: Úgy gondolom, eljött az idő, hogy egy kicsit baráti módon nevessünk az embereken és a káoszon, amelyet olyan helyen teremtettünk, ahol régóta könnyű és vidám élet kellene, hogy játszódjék. Elég okosak vagyunk, hogy jobban éljünk, mint ahogyan élünk. És elég sokat szenvedtünk, hogy jogunk legyen magunkon nevetni. Úgy tűnik nekem: maga azok közül való, akinek jól kell ezt érteni."
Hát, valahogy így kell ezt felfogni és megközelíteni. Csípőből, nem pedig erőből. És már csak egy ugrás egy - hazai - előzményhez, hisz korábban már többször megidéztük Váci Mihály legendás vers eposzát, amely közigazgatási Bürokronéziát egy olyan oldaláról mutatja be, amely görbe tükörnek tűnik, de mégis van benne rendszer. S amikor tükröt tart és mutat, akkor lehet szidni a keretbe foglalt felületet, de sokkal inkább érdemes végiggondolni, hogy mit, miért és miért éppen azt mutatja. Nem mi rontottunk, s rontunk el (éppen) valamit? Nem mi haladunk szemben a forgalommal? Még ha gyakran homályosak is a kontúrok, amelyek valahogy így festenek:
Ehhez azt is tudni (érteni) kell, hogy előttünk már tőlünk okosabbak is megmondták, hogy: "ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde" (ld. Gogol: A revizor; Mészöly Dezső és Mészöly Pál fordítása).
Saját jól felfogott érdekünkben, sokkal jobb (nem félrenézni) felvenni a kesztyűt és szembe nézni a valósággal. No, és persze leginkább önmagunkkal, és azzal a bizonyos helyzettel. Mindig, itt és most. Mert mit is mond Váci ebben a nagy utazásban?
- 41/42 -
"A hivatalt, ha létrehozzák,
Teherbe ejti önmagát -
És már hiába korlátozzák
kihordja szörnyű magzatát."
S ezt már csak azzal tudja fokozni, hogy a Bürokrata Panteonban:
"Míg süllyedünk, ne fogd be orrod,
szájaddal bátran tátogass,
- jó lesz e fanyar ízt megszoknod,
hogy végig ne rókázd magad,
Aztán ha megszoktad - elaltat,
mint hullát ringat ez a lé.
Ő, kihűlt, dülledt szemű hal vagy -
bugyborékolsz az ég felé.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
