Magyarországon jogászgenerációk nőttek fel úgy, hogy csődjogról legfeljebb irodalmi alkotásokban és jogtörténeti tanulmányokban olvashattak. Ezért külön öröm számomra, hogy a Közép-európai Közjegyzői Kollokvium témái közé a csődjog, mint a nemperes eljárások egyike, felkerült. Nyugodtan mondhatom, hogy a csődjog a nemperes eljárások gyöngyszeme, mégpedig - legalábbis Magyarországon - méltatlanul mellőzött gyöngyszeme. Előadásomban egy rövid történeti áttekintés után a csődtörvényben szabályozott eljárások egyes eljárási szabályait ismertetem, végül rátérek a közjegyzői eljárás és a felszámolási eljárás kapcsolódási pontjaira.
Mielőtt a téma kifejtésébe kezdenék, szükségesnek érzem a csőd és a csődjog kifejezés értelmezését, ugyanis csődjog, mint olyan ma Magyarországon nem létezik.
A csőd fogalma: A lexikonok, szótárak megkülönböztetik a csőd jogi fogalmát annak átvitt, köznapi értelmétől. Az Új Magyar Lexikon szerint "közkeletű értelemben csődnek nevezik, ha egy vállalat vagy vállalkozó tönkremegy. Átvitt értelemben (pl. csődöt mond) általában bukást, összeomlást, teljes sikertelenséget jelent."
Az 1903-ban megjelent Magyar Jogi Lexikon a következőt írja a csődről:
"...midőn nyilvánvalóvá válik, hogy az adós fizetési kötelezettségeinek eleget tenni nem képes, midőn az összes hitelezők követelései veszélyeztetve vannak, midőn az adós vagyoni egyéniségét elhagyta az önálló életképesség, szükség van egy intézményre, amely lehetővé teszi azt, hogy a vagyon, mely a hitelezés alapját képezi. a hitelezők összességének aránylagos kielégítésére fordíttassék" - ez az intézmény a csődeljárás.
A csőd szó eredetét az első magyar csődtörvény (1840. évi XXII. tc. De concursu A csődületről) címéből eredeztetik, amely a hitelezők tömeges jelentkezését, összecsődülését (concursus creditorum) jelenti. Az adós fizetésképtelensége esetén ugyanis a hitelezőket összecsődítették, s ennek a csődület kifejezésnek a rövidített változata a csőd szó. Gyakorlatilag ettől kezdve a csőd kifejezés hétköznapi és jogi szaknyelvben használt tartalma egybeesett. A magánjogi szabályozással összhangban állt a büntetőjogi (csődbűntett) és más jogterület (pl. váltójog) szabályozása. A szocialista tervgazdálkodás körülményei között a csőd szó használata is kerülendő volt, s amikor a gazdasági viszonyok változása kikényszerítette az 1986. évi 11. tvr. (Ftvr.) megalkotását, a korábbi csődeljárás helyett a felszámolási eljárás kifejezést használta.
A fogalmi zűrzavart csak fokozta a jelenleg is hatályos 1991. évi IL. tv. (Cstv.) hatályba lépése, amely a felszámolási eljárás mellé bevezetett egy reorganizációs típusú eljárást, melyet csődeljárásnak neveztek el. Ennek következtében a korábbi csődeljárásnak a mai felszámolási eljárás felel meg, míg a csődeljárás a korábbi jogunkban ismert csődön kívüli kényszeregyezségi eljárás, illetve a későbbi szanálási eljárás jegyeit viseli magán. Jellemző a szóhasználattal kapcsolatos gyakorlati problémákra a Genfben 1930. június 7-én megkötött váltójogi egyezmény kihirdetéséről szóló 1/1965. (I. 24.) IM rendelet, amelynek 43. § (1) bekezdés 3. pontja kimondja, hogy a váltóbirtokos megtérítési igényt érvényesíthet a váltóátruházók, a kibocsátó és a többi kötelezett ellen, ha az elfogadás végett be nem mutatható váltó kibocsátója csődbe jut. A jogszabály ebben az esetben a csőd fogalmát a korabeli csődfogalomnak megfelelően használta, s nyilván nem lehet ezekkel a jogokkal élni, ha a váltó kibocsátója csődeljárás megindítását kezdeményezte maga ellen.
A csődjog fogalma: A csődjog fogalmát használjuk szűkebb és tágabb értelemben.
A szűkebb értelemben vett csődjoghoz a ténylegesen nehéz gazdasági helyzetben lévő gazdálkodó szervezetekre, önkormányzatokra vonatkozó szabályok tartoznak, ezek a következők:
- csődeljárás (Cstv.)
- felszámolási eljárás (Cstv.)
- a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárása (1996. évi XXV. tv.)
Tágabb értelemben használt csődjog keretébe tartozik a Cstv. által szabályozott végelszámolási eljárás, amely több ponton kapcsolódik a felszámolási eljáráshoz, bár az eljárás a nem fizetésképtelen gazdálkodó szervezetek megszűnése esetére alkalmazandó szabályokat tartalmazza. Ide tartozik továbbá az 1997. évi CXLV. tv. (a cégeljárási törvény) által szabályozott törlési eljárás, amely az 1927. évi III. tv. rendelkezéseit élesztette fel, lehetővé téve az ún. fantomcégek cégjegyzékből való törlését.
Az emberiség történetében a termékek cseréje már ősidők óta létezett, kezdetleges formájában azonban nem vezetett eladósodáshoz. Az árucsere fejlődésével előbb az ún. termékpénzek (szarvasmarha, kecske juh, gabona, kakaóbab), majd a nem termék jellegű pénzhelyettesítő eszközök (kagyló, bálnafog stb.) segítették a kereskedést. Végül megjelent a fémpénz, majd a papírpénz, amely leegyszerűsítette az ellenérték kiegyenlítését.
Ezzel a fejlődéssel párhuzamosan alakultak ki azok a jogügyletek - adásvétel, kölcsön - amelyek közgazdaságilag megalapozták az eladósodás, majd a csőd kialakulását. Nem véletlen, hogy Mózes az Ótestamentumban már arra inti népét, "ha pénzt adsz költsön az én népemnek a' szegénynek a' ki veled vagyon, ne kívánj rajta uzsorát, mint az uzsorás szokott tselekedni."1
A csődre vonatkozó klasszikus törvények általános és közös forrását a római jog képezi. Természetesen más országokban és korábban is léteztek a mai értelemben vett csődjogi szabályok csírái. Az ókori Egyiptomban vagy Görögországban például a hitelezőkre bízták a tartozások behajtását. A római jogi szabályozás sem ismerte a csődjogot, a csőddel kapcsolatos kérdések a végrehajtási eljárás keretében kerültek szabályozásra, s csak hosszú történeti folyamat végén alakult ki az a szabály, hogy az adós fizetésképtelensége (csődje) esetén egész vagyonára ment a végrehajtás. Az is jellemző volt a római jog fejlődésére, hogy kezdetben az adós, mintegy a testével volt kénytelen helytállni a tartozásért, mígnem a lex Poetelia Papiria Kr. e. 326-ban megtiltotta az adós megölését, sőt rabszolgának való eladását is. A személyi végrehajtást egyre inkább kiszorította a vagyoni végrehajtás.
A modern csődjog hazája Itália, ahol a csődjog főbb elvei a kereskedőkre nézve a XIII. századtól szokásban voltak. A csődjog - banco rotto - kifejezés eredeteként azt tartják, hogy az olasz pénzváltók üzletük gyakorlása során a piacon asztalokat, padokat használtak, amelyeket a nép összetört, ha a tulajdonosaik nem teljesítették kötelezettségeiket. Ezt a szigorú eljárást kezdetben csak a pénzváltókra alkalmazták, majd kiterjesztették a kereskedőkre is. Rocco nevű szerző Nápolyban 1655-ben kiadott Mercatorum notabília c. könyvében már olyan speciális kifejezéseket találunk, mint pl. a csődhirdetmény, sorrend illetve arány szerinti kielégítés, számadások megvizsgálása, csődtömegből való élelmezés stb.
Jellemző volt erre a korra, hogy az adósokat bűnelkövetőnek tekintették. Tipikusnak tekinthető ebből a szempontból az angol szabályozás, s nem is kell jogtörténeti tanulmányokat folytatni, elegendő pár Dickens regényt elolvasni, hogy megismerkedjünk ezzel a világgal. (A Copperfield Dávid egyik szereplője, Micawber úr úgy jár az adósok börtönébe, mint egy mai vállalkozó a adóhatósághoz.) Az 1705-ben elfogadott harmadik angol csődtörvény azt is lehetővé tette, hogy halálra ítéljék az együttműködést megtagadó adóst, igaz, hogy a törvény 115 éves fennállása alatt mindössze öt esetben éltek ezzel a joggal a bíróságok.
Az első magyar csődtörvény a XIX. század végén született 1840. évi XXII. tc. (a Csődületről) volt. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem voltak csődeljárások, de hazai jogszabály hiányában a bíróságok külföldi, elsősorban az osztrák örökös tartományok törvényei alapján döntöttek. A jogfejlődés késedelmét a kor egyik híres csődjogásza, Apáthy István az alábbiakkal magyarázta: "Őseink harczias nemzet valának. A kereskedéssel, melyet izmaelitákra, zsidókra s a köztük lakó egyéb nem magyar fajú népekre bíztak, bajlódni méltóságuk alatti dolognak tartották. E körülménynek tulajdonítják sokan azt, hogy nálunk a kereskedelmi forgalomból eredő jogviszonyokat rendező törvények és ezek között a csődtörvény is sokkal később fejlődhetett ki, mint Európa nyugati népeinél."2
Ezt a csődtörvényt hamarosan felváltotta a német minta alapján elkészült 1881. évi XVII. tc., amely 1948-ig volt hatályban. Az alapul szolgáló német csődtörvényt 1877-ben fogadták el, pár évi alkalmazás után azonban a kor egyik legismertebb német csődjogásza Ernst Jaeger már úgy jellemezte, hogy a csőd nem más, mint egy "értékromboló esemény a legrosszabb fajtából".3
Az ilyen kijelentések nálunk sem maradtak eredmény nélkül. Hamar kiderült ugyanis, hogy a csődeljárás lassú és drága, ezért 1915-ben bevezették a csődön kívüli kényszeregyezségi eljárást, amely hamarosan majdnem kiszorította a csődeljárást. A Budapesti Törvényszék előtt 1931-ben pl. 691 kényszeregyezségi eljárást folytattak le, míg a csődeljárás száma 94 volt.
A Cstv. közvetlen jogszabályi előzménye a már említett 1986. évi 11. tvr. (Ftvr.), amelynek két téren volt jelentősége:
- újra bevezette - igaz, hogy felszámolás elnevezéssel - a csődeljárást,
- az államigazgatási szervek helyett ismét a bíróság hatáskörébe került az eljárások intézése.
A Cstv. már a rendszerváltás tipikus jogszabálya annak minden erényével és hibájával együtt. A Cstv. három eljárást szabályoz:
- a reorganizációs típusú csődeljárást, amelynek célja, hogy a cég fizetőképességét helyreállítsák;
- a régi csődeljárásnak megfelelő felszámolási eljárást, amelynek célja az adós jogutód nélküli megszüntetése mellett a vagyonának a hitelezők közötti felosztása, s végül
- a végelszámolási eljárást, amely a nem fizetésképtelen gazdálkodó szervek megszűnése esetére szabályozta az eljárást.
A Cstv.-t a hatályba lépése óta két novella (1993. évi LXXXI. tv. és az 1997. évi XXVII. tv.) és közel húsz egyéb jogszabály módosította, melynek következtében a szabályozás meglehetősen ellentmondásos. A törvény eredendő hibája, hogy 80 szakaszban kívánt szabályozni három jelentős eljárást. Csak összehasonlításként a német Insolvenzordnung 334. §-ból, a francia csődtörvény 243 cikkelyből áll, s a végelszámolási eljárásnak megfelelő eljárást nem tartalmazzák. Ennek a helyzetnek az a következménye, hogy a Cstv. minden egyes rendelkezését 3-4 eseti döntés egészíti ki és magyarázza, s a Cstv. esetében minden más jogszabálynál sokkal fontosabb a bírói gyakorlat ismerete.
Csődeljárás: Az eljárás az adós kérelmére indul. (Csődvédelmet kér a hitelezői ellen.) A kérelem benyújtásától számított 15 napon belül a hitelezők döntenek arról, hogy fizetési haladékban részesítik az adóst vagy sem. Amennyiben haladékot kap, a bíróság ezt közzé teszi. A 90 napos haladék alatt - mely 60 nappal meghosszabbítható - kell az adósnak a hitelezőkkel megegyezni a tartalmi kérdésekben. Amennyiben létrejön az egyezség, az anyagi jogi egyezségnek minősül [Ptk. 240. § (1) bek.], azt a bíróság nem hagyja jóvá. Az egyezséggel zárult csődeljárást a bíróság befejezetté nyilvánítja, a sikertelen eljárást megszünteti.
Az eljárás egyik alanya a vagyonfelügyelő, akit a bíróság hivatalból rendel ki a felszámolók listájáról.
Felszámolási eljárás: Az eljárás az adós, a hitelező kérelmére és a cégbíróság kezdeményezése esetén indul. Amennyiben a fizetésképtelenségnek a törvényben írt formális feltételei fennállnak, a bíróság elrendeli a felszámolást, amelynek célja az adós vagyonának értékesítése és a befolyt vételár hitelezők közötti - meghatározott sorrend szerinti - felosztása.
Az eljárás végén - melyet fő szabály szerint két év alatt kell befejezni - az adós jogutód nélkül megszűnik. Ezt csak akkor kerülheti el, ha a hitelezőivel egyezséget köt. Az ilyen egyezség eljárásjogi egyezségnek minősül, azt a bíróságnak jóvá kell hagynia.
Az eljárás egyik legfontosabb szereplője a felszámoló, akit a bíróság a Pénzügyminisztérium által készített jegyzék alapján rendel ki. Felszámoló csak Kft. vagy Rt. lehet. A konkrét eljárásban a felszámolóbiztos jár el. Az eljárást - a hitelezői igények regisztrálását, a vagyon értékesítést stb. - a felszámolóbiztos végzi, a bíróságnak csak a jogviták elbírálásában van szerepe.
Végelszámolási eljárás: Fő szabály szerint akkor folytatható le a végelszámolási eljárás, ha a nem fizetésképtelen gazdálkodó szervezet elhatározza a jogutód nélküli megszűnését, s az eljárás során a hitelezőit kifizeti. Amennyiben a hitelezőit nem tudja kifizetni, köteles felszámolási eljárást kezdeményezni maga ellen.
Kivételesen a cégbíróság is elrendelheti a végelszámolási eljárás lefolytatását.
Az eljárás egyik alanya a végelszámoló, akinek a felszámolóhoz hasonló jogosítványai vannak az eljárásban.
Az 1881. évi XVII. tc. két részből állt, megkülönböztette az alaki csődjogot - amely az eljárási kérdéseket tárgyalta - az anyagi csődjogtól, amely az anyagi jogi szabályokat tartalmazta. A Cstv. szakított ezzel a megoldással, s ezen a téren a nyugati mintát követve vegyesen tartalmaz eljárási és anyagi jogi rendelkezéseket.
A Cstv. alkotói lemondtak az eljárás teljes körű szabályozásának igényéről, ezért a nemperes eljárásokra általában jellemző megoldást alkalmazták.
A Kengyel professzor úr idézte Bajory Pált, aki a nemperes eljárások egyetlen közös szabályának azt tartja, hogy speciális eljárási rendelkezés hiányában a Pp. szabályait kell megfelelően alkalmazni. A Cstv. esetében azonban nem kell a 105/1952. (XII. 28.) MT rendelet - a Ppék. - 13. § (3) bekezdésére hivatkozni, mert a Cstv. 6. § (1) és (2) bekezdése a következőket tartalmazza:
6. § (1) A csődeljárás és a felszámolási eljárás az adós székhelye szerint illetékes megyei (fővárosi) bíróság (a továbbiakban: bíróság), a végelszámolás pedig ezen bíróság, mint cégbíróság (a továbbiakban: cégbíróság) hatáskörébe tartozó nemperes eljárás.
(2) Azokra az eljárási kérdésekre, amelyeket e törvény külön nem szabályoz, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) rendelkezései - a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel - megfelelően irányadóak azzal, hogy a csődeljárásban és a végelszámolási eljárásban felfüggesztésnek, félbeszakadásnak és szünetelésnek, a felszámolási eljárásban pedig félbeszakadásnak nincs helye.
Kifejezett törvényi rendelkezés alapján tehát a Pp. a Cstv. háttérjogszabálya, adott esetben a megfelelő alkalmazás azonban nem egyszerű, ezt próbálom a következőkben bemutatni.
A Cstv. eljárási rendelkezéseit a Pp.-hez való viszonya alapján három csoportba oszthatjuk:
a) Speciális eljárási rendelkezések: Ezekben az esetekben kizárólag a Cstv. előírásai alkalmazhatók.
b) Vegyesen alkalmazandó rendelkezések: Vannak olyan kérdések, amelyeket részben a Cstv. szabályoz, de nem teljeskörűen, ilyenkor vegyesen alkalmazandók a Cstv. és a Pp. eljárási rendelkezései.
c) A Pp. szabályai megfelelően alkalmazandók: Vannak olyan eljárási kérdések, melyeket a Cstv. nem szabályoz, ilyenkor a Pp. szabályait kell megfelelően alkalmazni.(kézbesítés, perköltség, határidő, jogerő, mulasztás stb.)
Ezt a három csoportot csak elméletileg lehet megkülönböztetni, a gyakorlatban sokszor nagyon nehéz az elhatárolás. A kérdéskör teljes feldolgozása nem célja ennek a munkának, ezért csak egyes - inkább érdekes - részletmegoldásokat ismertetek.
a) Speciális előírások
csődeljárás:
- Ha a csődeljárás megindítása iránti kérelmet nem az arra jogosult terjesztette elő, a hiánypótlásra visszaadott kérelmet a bejelentő 8 napon belül nem egészítette ki, vagy azt ismét hiányosan terjesztette elő, amennyiben két éven belül másodszor kezdeményez csődeljárást, továbbá nincs meg a törvényben előírt szervek előzetes egyetértése az eljárás megindításához, a bíróság az eljárást megszünteti. [Cstv. 10. § (3) bek.]
Anélkül, hogy mélyebben belebonyolódnék a perelőfeltételek tanába, megemlítem Magyary Géza nevét, aki azokat a tényeket és eljárási cselekményeket sorolta a perelőfeltételek közé, amelyek ahhoz szükségesek, hogy "a per a felek között létrejöhessen és szabályszerűen lefolyhasson."4 A mai magyar eljárásjogban kissé leegyszerűsítve ez úgy jelentkezik, hogy a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja, ha a keresetlevélből megállapítható, hogy a kereset érdemi elbírálását valamely körülmény eleve kizárja, ha ezeket később, a tárgyalás során állapítja meg, akkor a pert megszünteti. (Pp. 157. §).
A Cstv. idézett rendelkezéseiben a perakadály keveredik az eljárás megszüntetését eredményező okokkal. A Cstv. szóhasználata semmilyen speciális igénnyel nem magyarázható. Joghatás kiváltására csak a törvényben megkívánt tartalmi kellékekkel rendelkező kérelem alkalmas, ezért az ilyen kellékeket nélkülöző beadványhoz az eljárás megindulása sem kapcsolódhat. Különösen feleslegesnek tűnik a Cstv. rendelkezése akkor, amikor az előírásban szereplő egyes esetekre (hiánypótlás nem teljesítése, nem a jogszabályban feljogosított személy indítja az eljárást) a Pp. 130. § g) és j) pontja kifejezett rendelkezést tartalmaz. (A felszámolási eljárásban a törvény más megoldást alkalmaz.)
- Amennyiben a csődeljárásban sikerül az adósnak megegyezni a hitelezőivel - azaz sikeres a csődeljárás -, ezt a tényt be kell jelenteni a bíróságnak. Ha az egyezség megfelel a törvényben foglaltaknak, a bíróság végzéssel a csődeljárást befejezetté nyilvánítja, minden más esetben megszüntető határozatot hoz. A "befejezetté nyilvánítás" tehát a sikeres csődeljárást lezáró bírói határozat rendelkező részének legfontosabb rendelkezése, s nem egy megállapítás.
A jogirodalom a bírói határozatok fogalmát úgy határozza meg, hogy olyan hatósági akarat-kijelentéseket tartalmaz, amellyel a bíróság a felek magatartását valamilyen formában befolyásolhatja. Legfontosabb tulajdonságuk az, hogy különböző joghatások kiváltására alkalmas, amelyek lehetnek anyagi jogi, eljárásjogi, véglegesek, ideiglenesek, teljesek vagy részlegesek stb.5
Ebből a szempontból a befejezetté nyilvánító határozat meglehetősen felemás, akarat-kijelentést nem tartalmaz, csak egy tényt rögzít. A bíróságnak ugyanis nem kell foglalkozni azzal, hogy milyen tartalmú egyezséget kötöttek a felek, az egyezséget nem hagyja jóvá. Az indokolásra tartozik annak részletezése, hogy azért nyilvánította a bíróság befejezetté az eljárást, mert a felek egyezséget kötöttek, az egyezség megfelel a Cstv. speciális előírásainak, a hitelezők törvényben írt arányban hozzájárultak az egyezség megkötéséhez (kényszeregyezség). A törvény szóhasználata tehát ebben az esetben is vitatható, mindenesetre nem kerülhető meg. [Cstv. 21. § (3) bek.]
Felszámolási eljárás:
- A bíróság érdemi vizsgálat nélkül elutasítja a kérelmet, ha azt nem az arra jogosult terjesztette elő, a csődeljárásban biztosított fizetési haladék alatt nyújtották be, a hiánypótlási kötelezettségét nem teljesítette a fél, illetve a törvényben meghatározott tulajdonosi szervek hozzájárulása nélkül nyújtotta be. [Cstv. 25. § (1) bek.]
A törvény rendelkezésénél figyelemre méltó, hogy a csődeljárással ellentétben már nem az eljárás megszüntetéséről szól, hanem a kérelem elutasításáról azaz "pergátló" körülményeket tartalmaz a törvény. Ami a törvényalkotó szemére vethető az, hogy a Pp.-ben kifejezetten szabályozott elutasítási okokat sorol fel, mint speciális elutasítási okot. [Pp. 130. § g) és j) pontja.]
-.Cstv. 27. § (4) bekezdés mondja ki, hogy amennyiben az adós nem fizetésképtelen, a bíróság az eljárást soron kívül megszünteti.
Itt ismét a Pp. logikájával ellentétes megoldással találkozunk, amely ráadásul a Cstv. speciális rendelkezéseivel sincs szinkronban. A Cstv. 25. § előbb idézett rendelkezése az érdemi vizsgálat nélküli elutasítást szabályozza, akkor nyilván lennie kell érdemi vizsgálat alapján történő elutasításnak is, valójában ilyen nincs. Amennyiben ugyanis érdemben alaptalan a felszámolási kérelem, azt a bíróság nem "elutasítja", hanem "soron kívül megszünteti az eljárást", akkor is, ha a döntésre hosszas bizonyítási eljárás lefolytatása után, esetleg évekkel később kerül sor.
- Cstv. 46. § (6) bekezdés előírja, hogy a felszámoló a bejelentett, vitathatónak minősített hitelezői igényeket elbírálás végett köteles a felszámolást elrendelő bíróságnak megküldeni, s a bíróság köteles ezeket a követeléseket elbírálni. A korabeli csődtörvényünk úgy rendelkezett, hogy az ilyen igényeket külön perben kellett elbírálni, a Cstv. speciális szabályai viszont arról szólnak, hogy a hitelező kérelme nélkül, hivatalból köteles a bíróság egy jogvitában dönteni. A döntésnél nem állnak rendelkezésre azok a Pp.-ben biztosított eszközök, amely a feleket rászorítja a kérelem pontos megjelölésére (hiánypótlás) és a bizonyítékok szolgáltatására. Ellentétes az előírás a Pp. 3. § (1) bekezdésével, mely szerint a bíróság a polgári ügyek körében felmerült jogvitát erre irányuló kérelem esetén bírálja el.
- Csak érdekességként említem meg, hogy a Cstv. 30. §-a speciális kézbesítési rendelkezéseket tartalmazott arra az esetre, ha a felszámolási eljárásban a hitelezők száma az ötszázat meghaladta. Ilyenkor nem kellett minden hitelezőnek kézbesíteni a határozatot, hanem speciális hirdetményi kézbesítést lehetett alkalmazni. Az Alkotmánybíróság a 38/2002. (IX. 25.) AB határozatában a Cstv.-nek ezt a rendelkezését alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ez az eljárás a jogorvoslati jogot korlátozta, s az ilyen rendelkezés csak akkor elfogadható, ha a jogviták ésszerű határidőn belüli elbírálásának érdekében történik és azzal arányos. A törvény megsemmisített rendelkezése viszont a bíróság adminisztrációs terheinek csökkentése érdekében született, - az Alkotmánybíróság érvelése szerint - ezért meg kellett semmisíteni.
Anélkül, hogy belülről kritizálnám az Alkotmánybíróság döntését, a határozat arra szolgál tanulságul, hogy a speciális rendelkezéseknek is van határa, ez pedig az alkotmányosság.
b) A Pp. és a Cstv. együttes alkalmazása
Különösen a kérelem elutasítása illetve az eljárások megszüntetése esetében fordul elő, hogy speciális rendelkezés hiányában a Cstv. 6. § (2) bek. felhívásával a Pp. megfelelő rendelkezése alapján határoz a bíróság. Amennyiben a Cstv.-ben szabályozott eljárást egyéni cég ellen indítják, a kérelmet a Pp. 130. § (1) bek. e) pontja alapján el kell utasítani, mert csak a Cstv. 3. § (1) bekezdés a) pontjában felsorolt gazdálkodó szervezet ellen indítható az eljárás, s akit a törvény nem sorol fel, nem rendelkezik speciális eljárásjogi jogképességgel. Ugyanígy kell eljárni alapítvány, párt, egyház elleni eljárásoknál.
Amennyiben az eljárás megindítása után derül ki, hogy a céget a cégjegyzékből már törölték, a Pp. 130. § (1) bek. e) pont alapján kell a kérelmet elutasítani.
A felszámolási eljárásban előfordul, hogy az eljárás megindítása után törlik az adós céget a cégjegyzékből. Ilyenkor nem lehet a félbeszakadást megállapítani, mert ezt a Cstv. 6. § (2) bekezdése kizárja, a törléssel ugyanis jogutód nélkül szűnik meg a gazdálkodó szervezet, hanem meg kell szüntetni az eljárást. (BH 2000/506.) A Pp. 157. § (1) bek. a) pontjának és a Pp. 130. § (1) bek. e) pontjának az alkalmazása ilyenkor kényszermegoldás, ebben az esetben jó lenne speciális rendelkezéssel szabályozni az eljárás megszüntetését.
A Pp. szabályainak felhívásával történik az eljárás megszüntetése, ha a kérelmező eláll a kérelmétől. [Pp. 157. § e) pont.]
Különösen sok eljárási probléma adódott a Cstv. 38. § (3) bekezdésének azon előírásával kapcsolatban, mely szerint a felszámolás kezdő időpontja után a gazdálkodó szervezet ellen a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos pénzkövetelést csak a felszámolási eljárás keretében lehet érvényesíteni. Felmerült a gyakorlatban, hogy perújítási eljárás ilyenkor megindítható vagy sem. A jelenlegi álláspont az, hogy a perújítási kérelmet akkor is a perújítással támadott ítéletet hozó elsőfokú bíróságnál kell benyújtani a Pp. 263. § (1) bek. alapján, ha időközben a kötelezett ellen a felszámolási eljárás megindult. A perújítás ugyanis rendkívüli jogorvoslat, az eljárás eredménye egységet alkot az alapperrel, ezért a perújításra vonatkozó speciális hatásköri és illetékességi előírásoknak kell érvényesülni.
A végrehajtás megszüntetése iránti per nem minősül az adós gazdálkodó szervezet vagyonával szemben érvényesített követelésnek, ezért a Pp. 367. § kizárólagos illetékességre vonatkozó rendelkezését kell alkalmazni.
Még számtalan példát lehetne felsorolni, a két törvény együttes alkalmazásának illusztrálására azonban a felsorolt esetek elegendőek.
c) A Pp. szabályainak - megfelelő - alkalmazása
Felsorolni is lehetetlen azokat a területeket, amikor speciális rendelkezések hiányában kizárólag a Pp. szabályai kerülnek alkalmazásra. Ide tartozik a perköltség megállapításától a bizonyítás szabályain keresztül egy sor olyan rendelkezés, amelyet ebben a speciális nemperes eljárásban is alkalmazni kell. Itt inkább a "megfelelő alkalmazás" jelent problémát. A gyakorlatban olyan kérdések merültek fel, hogy nemperes eljárásban perköltséget vagy eljárási költséget kell-e megállapítani, vagy lehet-e olyan kifejezést alkalmazni, mely szerint pernyertes valamelyik fél.
A Cstv.-ben szabályozott eljárásokban ugyanúgy, ahogy az egyéb peres eljárásban sok esetben találkozunk a közjegyzői eljárással. Magánszemély fél halála esetén jogutódlást kell megállapítani, vagy a hagyatékátadó végzés tartalmától függ, hogy ki lesz az üzletrész tulajdonosa, aki dönthet bizonyos eljárások megindításáról. Ennél közelebbi kapcsolódási pont, amikor közjegyzői okirat alapján történik a követelés besorolása. Az igazi speciális kapcsolatot azonban a vagyontárgyak értékesítése során a közjegyző igénybevételére vonatkozó rendelkezés adja.
Az Ftvr. és a Cstv. kezdetben az adós vagyontárgyainak értékesítésére meglehetősen liberális szabályokat tartalmazott, egyetlen követelmény az értékesítés nyilvánossága volt. A felszámolók elsősorban a végrehajtási árverés szabályait alapul véve próbálták meg az értékesítési eljárásokat lebonyolítani. Ezzel kapcsolatban azonban sok kifogás merült fel a munkájukkal kapcsolatban, sok esetben az eljárások tisztasága is megkérdőjelezhető volt. A Cstv. 1997. évi módosítása során a Cstv. II. Novella vezette be az értékesítés formáira vonatkozó előírásokat, bevezetve az árverés és a pályázat kötelező alkalmazását és kidolgozta ezeknek az értékesítési formáknak a részletszabályait. Ekkor vezették be a közjegyző kötelező igénybevételére vonatkozó előírásokat. A törvényalkotó olyan fontosnak tekintette a közjegyzői közreműködést, hogy a Cstv. 49. § (5) bekezdésében kimondta: ha a felszámoló a vagyontárgy értékesítése során az értékesítés formáira és a közjegyző igénybevételére vonatkozó rendelkezéseknek nem tesz eleget, az érdekelt fél 30 napos jogvesztő határidő alatt az értékesítés eredményeként megkötött adásvételi szerződést megtámadhatja.
A közjegyző igénybevételére vonatkozó előírások a következők.
a) Pályázat
Amennyiben a felszámoló pályázat útján értékesíti a vagyont, nyilvános pályázati felhívást tesz közzé, amelynek tartalmaznia kell az értékesítésre kerülő vagyon megjelölését, az értékesítés feltételeit, az ajánlatok benyújtásának formáját, időpontját, az átvétel és az elbírálás módját, továbbá a részletes pályázati feltételeket tartalmazó dokumentum átvételének és az információ kérésének módját.
A felszámoló az ajánlatok felbontását közjegyző jelenlétében köteles lefolytatni, amelyről a közjegyző jegyzőkönyvet készít. Külön jegyzőkönyvet készít a felszámoló a pályázat értékeléséről és annak eredményéről. A jegyzőkönyvek megtekintését bármely hitelező részére lehetővé kell tenni.
b) Árverés
Az árverést a felszámoló árverési hirdetménnyel tűzi ki, s ebben feltünteti többek között az árverés helyét és idejét, az árverésre kerülő vagyontárgyakat és becsértéküket, az ingóság árverés előtti megtekintésének lehetőségét, az ingatlan-nyilvántartási adatokat, az ingatlan tartozékait, jellemző sajátosságait és egyéb lényeges körülményeket.
A felszámoló az árverést közjegyző jelenlétében köteles lefolytatni, a közjegyző az árverésen jegyzőkönyvet készít, amelyről az árverési vevőnek másolatot kell adni.
A Cstv. sem a pályázat, sem az árverés esetére nem tartalmaz a közjegyzői szerepvállalásra nézve részletesebb előírásokat, ezért a közjegyzői törvény alapján vizsgáljuk a kiállított jegyzőkönyvre vonatkozó előírásokat.
A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. tv. (a továbbiakban: Ktv.) 144. § (1) bekezdése írja elő, hogy a Ktv. 137-143. §-okban nem említett egyéb tények és körülmények, különösen versenytárgyalás, sorsolás tanúsítására a közjegyző akkor jogosult, ha ennek megtörténte vagy elmaradása jogkövetkezménnyel jár, és a tanúsítani kért eljárást a közjegyző jelenlétében folytatták le. A közjegyző az eljárásról jegyzőkönyvet készít.
A fenti törvényi előírásból következik, hogy az értékesítési eljárásban a közjegyző jogi jelentőségű tényekről [Ktv. 1. § (2) bek.] állít ki jegyzőkönyvet, amely közokiratnak (Ktv. 111. §) minősül. Az okirat elkészítésénél természetesen alkalmazni kell a Ktv. egyes előírásait, így a Ktv. 120-129. § szabályait, ellenkező esetben a felvett okirat nem minősül közokiratnak [Ktv. 131. § (1) bek.]. Miután a felvett jegyzőkönyv a tanúsítvány egyik fajtája, ezért a közjegyző felelőssége a tanúsítvány, mint közokirat alakiságainak megtartásáért és a tanúsítvány tartalmi valódiságáért áll fenn. [Ktv. 136. § (2) bekezdés.]
A Cstv.-nek a közjegyző közreműködésére vonatkozó előírásai már öt éve hatályba léptek. Sem a felszámolók ezzel kapcsolatos eljárása miatt kifogást nem nyújtottak be, sem az igénybevétel elmaradása miatti perindításról nincs tudomásom, legalábbis közzétett eseti döntések nem születtek, így kialakult bírói gyakorlatról sem tudok számot adni. Elsősorban a felszámolók tapasztalatai alapján azonban néhány kérdést megemlítek.
Az okirat elnevezése: A Ktv. és a Cstv. is egyezően jegyzőkönyv elkészítését írja elő. Az elnevezés bonyolítása (pl. ténytanúsítási jegyzőkönyv) teljesen felesleges. Az okirat "beminősítése" nem kelléke az okiratnak, mint ahogy az adásvételi szerződésre sem írják rá, hogy teljes bizonyító erejű magánokirat.
A pályázat bontása: A Cstv. a pályázattal kapcsolatban csak a pályázatok felbontásánál írja elő a közjegyző jelenlétét. Többen javasolják, hogy a pályázatok benyújtása is közjegyző jelenlétében történjen.6 Ez elméletileg nem zárható ki, azonban a Cstv. ilyen előírást nem tartalmaz. A felszámoló felelőssége a beérkezett dokumentumok nyilvántartásba vétele és dokumentálása, ha kiélezett helyzetben már az érkeztetéshez közjegyzőt kíván igénybe venni, ezt sem a Cstv., sem a Ktv. nem zárja ki, de akkor a pályázati felhívásnak ezt is tartalmaznia kell.
Jelenlét a pályázat bontásánál: Míg a közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. tv. 51. § részletesen szabályozza, hogy a pályázatok felbontásánál ki lehet jelen, a Cstv. ilyen előírást nem tartalmaz. A közjegyző jelenléte és eljárása már önmagában garanciális jelentőségű, ennek ellenére helyes, ha a pályázatok bontásánál az ajánlattevők is jelen vannak. Ilyen esetben a tanúsítványban azt is fel kell tüntetni, hogy a pályázatok bontásánál ki volt jelen.
Az okirat tartalma: Az okirat tartalmára nézve a Cstv. részletes előírásokat nem tartalmaz. Több felszámoló kifogásolta, hogy a közjegyzők részletesen leírják, hogy hány pályázat érkezett, annak mi a lényeges tartalma. Ezekkel a felvetésekkel én nem értek egyet. A Ktv. 136. § alapján a közjegyző felel a tanúsítvány tartalmi valódiságáért, s ennek az elvnek csak akkor felel meg, ha minden egyes pályázat lényeges tartalmát, a csatolt mellékleteket is feltüntetve jegyzőkönyvbe foglalja. Csak így lehet elkerülni a későbbi vitákat.
A Cstv. szabályait figyelembe véve semmi egyéb tartalmi előírás nincs, annak ellenére, hogy a tanúsítványok általában adatot tartalmaznak arra nézve, hogy a felszámoló mikor bírálja el a pályázatokat. Ezt a tényt a pályázati felhívásnak kell tartalmaznia, ennek ellenére, különösen, ha a pályázók jelen vannak nem kifogásolható az ilyen szöveg felvétele.
A közjegyző által készített jegyzőkönyvnek nem kell tartalmaznia azt, hogy a felszámoló mikor és hogyan bírálta el a pályázatokat. Az értékelésről és a pályázat eredményéről ugyanis a felszámolónak kell jegyzőkönyvet készíteni, ehhez közjegyzői közreműködést nem ír elő a törvény.
Ügyfél az okirat készítésénél: Tisztázandó az a kérdés, hogy a közjegyző szempontjából ki minősül félnek. A törvényi előírásból következik, hogy a felszámolót kötelezi a Cstv. a közjegyző igénybevételére, ezért a felszámolóbiztost kell félnek tekinteni, s az ő adatait kell rögzíteni a jegyzőkönyvben. Kérdés, hogy a bontásnál megjelenő pályázók kérhetik-e a közjegyzőt arra, hogy a jegyzőkönyvben különböző tényeket rögzítsen. Ilyen tény lehet, hogy a pályázatot tartalmazó boríték sérült, nincs érkeztetve. Erre is csak azt lehet mondani, hogy a közjegyző felel a tények rögzítéséért, ezért neki kell eldönteni, hogy a jegyzőkönyvbe mit vesz fel. Sem a felszámolóbiztos, sem a pályázók külön kéréseit nem köteles teljesíteni, de ezt nem is tiltja jogszabály.
Elővásárlásra jogosult nyilatkozata: A Cstv. 49/C. § (2) bek. értelmében az elővásárlásra jogosult jogát a nyilvános értékesítésen gyakorolhatja oly módon, hogy a véglegesen kialakult vételár ismeretében nyilatkozik a vételi szándékáról. Pályázat esetében a jegyzőkönyvnek csak azt kell tartalmaznia, hogy az elővásárlásra jogosult milyen nyilatkozatot tett.
Ártárgyalás: A Cstv. 49/A. § (4) bekezdése tartalmazza azt az előírást, hogy amennyiben több, a vételár vonatkozásában legfeljebb 10%-kal eltérő pályázat érkezik, a felszámoló köteles nyilvános ártárgyalást tartani. Sajnálatos módon a törvény nem írja elő, hogy az ártárgyaláson kötelező a közjegyző eljárása, ezért erről csak akkor készül közjegyzői okirat, ha a felszámoló valamilyen okból ezt szükségesnek látja.
Árverésről készült jegyzőkönyv: A Cstv. 49/B. § (6) bekezdése csak annyit tartalmaz, hogy az árverést közjegyző jelenlétében kell lebonyolítani, a jegyzőkönyv tartalmára nézve semmilyen előírás nincs. Ezért a jegyzőkönyv formai elemeit illetően a Ktv. előírásait kell figyelembe venni, tartalmi kérdésekben pedig a Cstv. 49/B. § (3)-(5) bekezdésében írtakat. Az árverésről csak egyetlen jegyzőkönyv készül, ezért fontos, hogy minden lényeges elemet tartalmazzon. A legfontosabb tények a következők:
- a felszámoló újabb árverés tartásáról határoz,
- a felszámoló a vételárat leszállítja,
- a felszámoló az árverést sikertelennek nyilvánítja,
- ingatlan árverése előtt a becsérték 5%-át letétbe helyezték a felszámolónál,
- ingó árverés esetén a vételár kifizetése, illetve 1 millió forintot meghaladó értékű ingóság esetén azt, hogy a felszámoló milyen határidőt adott a vételár kifizetésére,
- az elővásárlásra jogosult nyilatkozata a vételi szándékáról.
A vázlatos felsorolásból is kitűnik, hogy a közjegyző szerepe a Cstv. előírásai szempontjából fontos tények rögzítése. Árverés esetén a felszámoló aktívabb szerepet tölt be, mint a pályázat bontásánál, ezért az általa megjelölt tényeket célszerű a jegyzőkönyvben szerepeltetni.
A bevezetőben azt mondtam, hogy a csődjog a nemperes eljárások gyöngyszeme. Ennek a gyöngyszemnek a szépségeit nem tudtam most bemutatni, de talán sikerült az eljárás egy-két érdekes részletével érdeklődést kelteni a téma iránt. ■
JEGYZETEK
1 Mózes II. könyve XXII. rész 25.
2 Dr. Apáthy István: A magyar csődjog rendszere Budapest, 1887. 41. old.
3 Idézi: Norbert Weber "Az új fizetésképtelenségi jog 1×1-e" c. előadásában. A fizetésképtelenségi jog, a válságmenedzselés és a reorganizáció elméletének és gyakorlati tapasztalatainak összegzése az EU országaiban. FOE Budapest, 1998.
4 Magyary: A magyar polgári peres eljárás alaptanai. Budapest 1898. 139-147. old.
5 A Polgári perrendtartás magyarázata. KJK Budapest, 1999., 823. old.
6 Csőd, felszámolás, végelszámolás Kiskommentár. KJK-Kerszöv. Budapest, 2001. 360. oldal.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Juhász László kollégium vezető bíró, Baranya Megyei Bíróság
Visszaugrás
