A környezetvédelmi kérdések jogokként történő megfogalmazása a szabályozási törekvések központjában volt már az 1990-es években is. Mint ismeretes, nem volt ez másképpen a 1970-es és a 1980-as években sem. Tovább folytatódott az emberi jogok és a környezetvédelem összefüggéseinek hangsúlyozása is. A környezethez való jog emberi jogként való megfogalmazása, mint ismeretes, a tiszta környezethez való jog meghatározására és normatív deklarálására irányult a korábbi évtizedekben.[1]
Ez nem volt egy egyszerű feladat, sem ezen jog tartalma, sem jellege, sem elhelyezésének problémája az emberi jogok katalógusában nem nyert általános elismerést, végezetül az ún. harmadik generációs emberi jogok közt helyezték el a tiszta környezethez való jogot.[2] E jogok klasszikus példájaként szerepelt, s egyúttal a legjobban kidolgozott, és legkevésbé vitatott volt. Deklarálására sor került mind a nemzetközi okmányokban, mind a belső jogi okmányokban, egyes elemeinek szabályozása kellő részletességgel történt meg (pl. minőségi szabványok felállítása és azok megsértésének szankcionálása, e jog bírósági úton történő érvényesítésének elismerésére tett intézkedések), úgy tűnt, hogy egy igen sikeres új emberi jog deklarálásának lehetünk a szemtanúi. Az eredmények azonban kiábrándítóak. Sikerről nem beszélhetünk, az adott joggal kapcsolatos remények szertefoszlottak a realitások nyomása alatt. A tiszta környezethez való jog gyakorlatban történő érvényesítése megbukott (mind a fogalmi problémák tisztázatlansága, mind a gazdasági és anyagi realitások kedvezőtlen alakulása következtében). A környezetvédelem emberi jogok révén történő előmozdítása kérdésében tulajdonképpen csak két területen sikerült
- 263/264 -
előrelépni, éspedig a tájékoztatáshoz való jog és a részvételi jog elismerésének kikényszeríthetősége terén.[3]
Az ígéretesnek tűnő jog fejlődési kudarcának ellenére az 1990-es években is történtek erőfeszítések a környezetvédelmi problémák jogként történő deklarálására. Így például a diszkrimináció tilalmával és a kisebbségek védelmével foglalkozó ENSZ albizottság 1989-ben hozzákezdett egy vonatkozó jelentés összeállításához, amelyet 1994-ben tett közzé.[4] Ugyanakkor az ENSZ környezetvédelmi Rio-i konferenciáján kudarcot vallottak azok a törekvések, amelyek a környezetvédelmi jogok kinyilvánítását akarták elérni, s a Rio-i Nyilatkozatba nem is kerültek be.[5] A Ksentini jelentésből is kitűnik, hogy egyelőre igen sok vitatott kérdésre nem sikerült megnyugtató megoldást találni, mivel a környezethez való jog igen bonyolult tartalmú jog. Felveti a jogok nemzedéke közötti összefüggéseket, rávilágít arra, hogy ez a jog nem hasonlít a hagyományos értelemben vett polgári jogokhoz, amelyek korlátozzák az állam hatalmát, s nem csak az államok részére állapít meg kötelezettségeket, hanem az egyéneket és a gazdálkodó szervezeteket is kötelezi. Ezen kívül előtérbe kerül a jog sajátos időbeli hatályának a problémája is (a jelen és a jövő nemzedékek érdekeinek és jogainak védelme).[6]
Az egészséges és tiszta környezethez való jog már több mint 20 éve van a figyelem középpontjában, azonban tartalma és terjedelme még mindig tisztázatlan. Ezzel a joggal nyert elismerést az egyéni jogosultságra koncentráló felfogás a környezetvédelem terén, azaz ez a felfogás a környezetet olyan értékként kezeli, amelyet fel kell venni a jog által védett egyéni jogosultságok lajstromába. Napjainkban kialakulóban van egy másik felfogás is, amely szerint a környezet az életfeltételekre közvetlen hatással van, ezért feltételezi az egyéni szabadságjogok korlátozását is, ha arra szükség van. Ezen utóbbi felfogást nevezik az emberi jogok ökológiai felfogásának. Más szóval, a természetvédelem szempontjainak érvényesítése esetenként szükségessé teszi az emberi jogok korlátozását. Ez a két telje-
- 264/265 -
sen eltérő felfogás is bizonyítja a környezeti problémák és az emberi jogok szoros összefüggését. Az emberi jogok környezetvédelmi célokból történő korlátozásának ötlete a környezetvédelem és az emberi jogok szoros összefüggését hangoztató nemzetközi okmányok alapján került a figyelem középpontjába. 1968-ban az ENSZ Közgyűlése határozatot fogadott el az emberi környezet és az emberi jogok élvezete közötti összefüggésekről., amelyben egyértelműen utalt a környezet minőségének szerepére az emberi jogok érvényesítése terén.[7] Ezt követően az 1972. évi stockholmi nyilatkozat rögzítette, hogy "a természetes és az ember által formált környezetnek alapvető fontossága van az ember jólétének és alapvető jogainak és szabadságának biztosításában, sőt az élethez való jog biztosításában is", "...az embernek alapvető joga van a szabadságra, az egyenlőségre és olyan életfeltételekre egy olyan minőségű környezetben, amely lehetővé teszi a méltóságteljes és jólétben történő életvitelt."[8] A hágai nyilatkozat kinyilvánította, hogy "az élethez való jog az a jog, amelyből minden más jog levezethető."[9] 1990-ben az ENSZ közgyűlése határozatban rögzítette, hogy "mindenkinek joga van olyan környezetben élni, amely elégséges az egészségükhöz és jólétükhöz.[10] A riói ENSZ-konferencia, noha nagy reményeket fűztek a tiszta környezethez való jog megfelelő kinyilvánításához, nem hozott előrelépést; ezt a jogot egy tágabb fogalom keretein belül említi, éspedig a fenntartható fejlődés részeként, kiemelve, hogy "a fenntartható fejlődés középpontjában az egyének állnak, akiknek joguk van a természettel összhangban lévő egészséges és termékeny élethez".[11] Ugyanakkor a fejlődéshez való jog egyértelmű kinyilvánítása is megtörtént a riói dokumentumban.[12] Az 1990-es években már nem az emberközpontú környezeti jogok érvényesítésén van a hangsúly, hanem a fenntartható fejlődésen.[13] Új megoldások rendszerén belül a fenntartható fejlődés divatos
- 265/266 -
koncepciója került előtérbe.[14] Noha mindenki szajkózza a fogalmat mint valami varázsigét, annak nincs közösen elfogadott meghatározása, igen kevesen tudják pontosan megmondani, hogy mit is jelent ez a fogalom. Választ kaphatunk arra, hogy esetleg makro (globális, országos vagy regionális) szinten mit kell érteni a koncepció alatt, de mikro szinten (pl. vállalati) már nagyon sok bizonytalansággal találkozhatunk. Kevés azon vállalatok száma, amelyek az elkötelezettség hangoztatásán kívül pontosan tudnák, hogy saját tevékenységük során hogyan lehet érvényesíteni a koncepciót. Vagyis, itt is szembe kell nézni a fogalmi problémával: a jövő nemzedékek és a természeti tárgyak megjelenésével a nemzetközi jogban és a nemzeti jogrendszerekben. Ezen új megoldások rendszerén belül a fenntartható fejlődés divatos koncepciója került az előtérbe. Ma már mindenki (az államok, vállalatok, egyének) a fenntartható fejlődés elkötelezettje.
A tiszta környezethez való jog érvényesítésének problémájára utal az a tény, hogy napjainkban három egymásnak ellentmondó vélekedés alakult ki e jog kapcsán:
1. A tiszta környezethez való jog alapvető emberi jog, amely döntő szerepet játszik minden egyéb jog érvényesítésében.
2. A tiszta környezethez való jog nem alapvető jog, hanem olyan jog, melynek léte egyéb emberi jogoknak köszönhető, azokból vezethető le.
3. A tiszta és egészséges környezethez való jog nem létezik, mivel nem érvényesíthető.
A fenntartható fejlődés koncepciója, noha háttérbe szorította az egyéni jogosultságként megfogalmazott tiszta és egészséges környezethez való jogot, az továbbra is az érdeklődés középpontjában van. Az OECD az 1980-as évek elején kinyilvánította, hogy az alapvető emberi jogok katalógusában szerepelnie kell a "tisztességes környezethez való jognak" is.[15]
Az ENSZ EGB-je által megfogalmazott 1990. évi karta a környezetvédelmi jogokról és kötelezettségekről szintén kiemeli, hogy mindenkinek joga van egy olyan környezethez, amelyben megfelelően érvényesül az egyén általános egészsége és jóléte, és ahol érvényesítik a környezet védelmével és megőrzésével való felelősséget a jelenlegi és a jövő nemzedékek érdekében.[16] A fogalmi tisztázatlanság és a bírósági úton való ki-
- 266/267 -
kényszeríthetőség bizonytalansága csak egyik oka a tiszta vagy egészséges környezethez való egyéni jog kudarcának. A másik ok a fogalom helyességének a megkérdőjelezésével kapcsolatos. Az emberi jogok köntösébe bújtatott emberközpontú környezetvédelmi jog az emberi faj sovinizmusára épült, más fajok környezeti érdekei nem kaptak megfelelő figyelmet. Az emberközpontú környezetvédelem következetes érvényesítése kikényszeríthető egyéni jogosultság formájában sokak szerint a környezet degradálását eredményezheti, mivel a környezet csak annyiban védendő, amennyiben ez a védelem az ember érdekeit (életét, jólétét, egészségét) szolgálja. A fenntartható fejlődés koncepciója nem oldja fel ezt az elvi problémát, mivel ez a koncepció is elsősorban emberközpontú, a fenntartható fejlődést is az emberi fajra tekintettel kell érvényesíteni, ez a fejlődés elsősorban az ember érdekeit szolgálja, azaz az emberi faj sovinizmusa itt is kimutatható. Továbbá a koncepció fogalmi bonyolultsága, tartalmi elemeinek tisztázatlansága[17] nem okoz kevesebb bonyodalmat, mint a tiszta környezethez való jog, s egyes elemeinek jogilag kötelező kikényszeríthetőségére is kevés remény van. A koncepció tartalmának pontosítása céljából 2002-ben (augusztus 26. és szeptember 4. között) Johannesburgban nemzetközi Föld-csúcstalálkozót tartottak, ahol elfogadták a fenntartható fejlődés johannesbourgi nyilatkozatát, amelyben az egyes globális problémák megoldására konkrét határidőket szabtak meg, meghatározták a magánszektorban tevékenykedők feladatát a fenntartható fejlődés terén, kiemelték a nemzeti és regionális akciótervek kidolgozásának fontosságát.[18]
Mindez nem jelenti azt, hogy a környezeti igények emberi jogként történő deklarálása eleve sikertelen kísérletezés. Az egyes elismert alapjogok szorosan összefüggnek a környezetvédelemmel, mint például az élethez való jog vagy az egészséghez való jog. Azaz a környezetvédelem és az emberi jogok összekapcsolása nem tekinthető eleve elhibázott lépésnek. Mivel a két jogterület szoros összefüggésük következtében, erősíthetik egymást, komoly szinergikus hatással járhat összekapcsolásuk. Ezt bizonyítja az utóbbi idők joggyakorlata is, így például a környezethez való jog egyik elemének (a környezettel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség) bírósági kikényszeríthetősége a magánélethez való jog értelmezése kapcsán tisz-
- 267/268 -
tázódott.[19] Ld. úgyszintén a Lopez Ostra kontra Spanyolország ügyben 1994-ben hozott ítéletet, amelyben az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította a családi és magánélet megsértését.[20]
Noha a környezetvédelem nem szerepel az Emberi Jogok Európai Egyezménye által védendőnek nyilvánított jogok katalógusában, a magánélet és a családi élet fogalmának kifejtése révén sikerült megalapozni azt az álláspontot, hogy a környezetvédelmi ügyek is szerepelhetnek a strasbourgi bíróság által vizsgált ügyek között. Tehát a környezetvédelem és az ember jogok összekapcsolása révén sikerült az Egyezmény 8. cikkét továbbfejleszteni. Egyes ügyekben a Bíróság az összekapcsolásból eredő továbbfejlődés egyéb lehetséges útját is megemlíti, amikor rámutat, hogy a 8. cikket fel lehet használni bizonyos csoportok jogainak a védelmére is, amikor a csoport hagyományos életvitelének a fenntartása kerül veszélybe.[21] A 8. cikk ilyen értelmezése mellett foglalt állást a Dautbegovics ügyben[22] a boszniai Emberi Jogi Kamara is.[23] Az ügy lényege: a kérelmezők egy bosnyák falu, Duge (szivárvány-falu) lakói. A falu Bosznia egyik természetvédelmi körzetében található, a falut átszelő folyó sajátossága miatt a falu fölött minden nap szivárvány jelenik meg, innen kapta a nevét. A falu lakóinak zöme bosnyák, földműveléssel foglalkoznak. Két tehetős horvát vállalkozó úgy döntött, hogy közvetlenül a falu fölött vízierőművet építenek, az építési engedélyt a háború során létrehozott, horvátok által ellenőrzött és nemzetközileg el nem ismert Herceg-Bosznia Köztársaság hatóságaitól szerezték be.
Ugyanez a szinergikus hatás figyelhető meg a belső jogalkalmazási gyakorlatban is. Így például az élethez való jog, az egészséghez való jog és a tiszta környezethez való jog összekapcsolása a magyar jogi szabályozásban előmozdította mind az említett alapjogok, mind a környezethez való jog elemeinek tisztázását a jogalkalmazási gyakorlatban.[24]
- 268/269 -
A környezetvédelem és az emberi jogok összekapcsolásának szinergikus hatása igen pregnánsan jelentkezik a társadalmi részvételt és az információhoz való hozzáférést szabályozó környezetvédelmi normák rögzítése terén. A társadalmi részvételt és a környezeti információkhoz való hozzáférést a Riói Nyilatkozat 10. elve rögzítette először megfelelő részletességgel.[25] Az ENSZ EGB égisze alatt 1998-ban megszületett az Aarhusi egyezmény a társadalmi részvételről, mint a 10. elv gyakorlati érvényre juttatásáról rendelkezett.[26] Az egyezményt az ENSZ Főtitkára a "környezetvédelmi demokrácia megteremtésére irányuló legambíciózusabb okmánynak titulálta.[27] Az egyezmény közvetlen hatást gyakorolt az EU jogra is: a Bizottság javaslatot fogadott el rendelet megalkotásáról az Egyezmény alkalmazása tárgyában,[28] továbbá a Parlamenttel egyeztetve két irányelvet is kiadott a témakörben.[29] A tagállamok legkésőbb 2005. június 25-ig kötelesek eleget tenni az irányelvekben foglaltaknak, ideértve belső jogszabályok elfogadását is. Az egyezmény valójában több szemszögből is sajátos: nem pusztán beiktatja jogilag kötelező módon az egyéni és kollektív társadalmi részvétel jogát a környezetvédelem terén, hanem példát szolgáltat az egyéb területeken érvényesülő szabályozási megoldásoknak is, ahol az emberi jogi megközelítést részesítik előnyben. Igen széleskörűen és példamutatóan rögzíti a társadalmi részvétel szabályait, a közhatalom kötelezettségeit a döntéshozatali átláthatóság és demokrácia biztosítása terén, illetve a bírósághoz való fordulás jogát minden érdekelt személy részéről, amennyiben a 4. cikkben biztosított információhoz való jogosultságát nem tudja érvényesíteni. ez történhet kérése mellőzése révén, vagy a válaszadás megtagadása révén, illetve nem megfelelő, nem kielégítő válaszadás esetén. A bírósághoz való fordulás jogát hatékonyan kell biztosí-
- 269/270 -
tani, a vonatkozó eljárásnak gyorsnak és méltányosnak kell lennie, az nem vonhat maga után aránytalanul nagy anyagi terhet az eljárást kezdeményező egyén részére. Az eljárás kezdeményezésére csak az érintett személyek jogosultak, azonban az érintettséget tágan kell értelmezni, az kiterjed bármely, a 2. cikk 5. bekezdésében említett nem-kormányzati szervezetre is. Továbbá a részes államoknak jogilag biztosítani kell a bírósághoz és igazgatási szervekhez való fordulás jogát azokban az esetekben, amikor magánszemélyek vagy közhatalmi intézmények mulasztást követnek el vagy olyan intézkedéseket szándékoznak érvényre juttatni, amelyek ellentétesek a hazai környezetvédelmi szabályokkal. A fenti jogorvoslati lehetőségeknek hatékonynak kell lenniük, ha szükséges, az ideiglenes tiltó végzések elrendelésének a lehetőségét is fel kell ölelniük. A bíróságok és közhatalmi szervek vonatkozó döntései nyilvánosak.
Az egyezmény kimondja, hogy a környezetvédelemre vonatkozó információkhoz való hozzáférést általánossá és ingyenessé kell tenni, minden egyes részes államnak fokozatosan biztosítania kell azok elérhetőségét elektronikus módon (közszolgáltatási adatbázisokban). Ezen adatbázisban fel kell tüntetni: a) a környezet állapotáról szóló jelentéseket, b) a környezetvédelemre vonatkozó jogszabályokat, c) a környezetvédelemmel kapcsolatos terveket, akcióprogramokat, politikákat (még azokat is, amelyek az egyes környezetvédelmi nemzetközi egyezmények kapcsán kerülnek megfogalmazásra), d) egyéb elektronikus úton feldolgozott információkat, amennyiben azok elősegíthetik a nemzeti környezetvédelmi szabályok és az egyezmény rendelkezéseinek érvényesítését.
Minden részes állam köteles rendszeresen (3-4 évente) nemzeti jelentésben összefoglalni a környezet állapotát, ideértve a környezet minőségi állapotára és a környezetet terhelő adatokra vonatkozó információkat, valamint a környezetvédelemmel kapcsolatos nemzetközi egyezményeket, megállapodásokat is köteles közzé tenni.
Ha az érintett egyén által megkeresett közhatalmi szerv nem rendelkezik a kérelemben megfogalmazott környezetvédelmi információkkal, erről amilyen sürgősen csak lehet tájékoztatja az érintett személyt, mely tájékoztatásban feltünteti azt a másik közhatalmi intézményt, amelynek, megítélése szerint, a birtokában lehetnek a kért információk.
A közhatalmi szervek a szolgáltatott információkért ésszerű díjat számolhatnak fel. A díj felszámolásának szándékát, annak mértékét előre kell közölni az érintett személlyel.
A közhatalmi szervek kötelesek a tevékenységükkel kapcsolatos környezetvédelmi információkat összegyűjteni. Amennyiben az emberi egészség ártalmára utaló információk vagy a környezetet veszélyeztető információk
- 270/271 -
kerülnek a közhatalmi szervek birtokába, azokat haladéktalanul a nyilvánosság elé kell tárni, azzal a tájékoztatással egyetemben, amelyek segíthetnek a szóban forgó ártalom vagy veszély csökkentésében, semlegesítésében.
Az Aarhusi egyezmény rendelkezéseinek érvényesítését a fenntartható fejlődés elengedhetetlen követelményeként értelmezik. Ezt a részes felek képviselőinek első tanácskozásán elfogadott nyilatkozatban fogalmazták meg.[30] Kinyilvánították, hogy az információhoz való hozzáférés, a társadalmi részvétel szabályai és a bírósághoz való fordulás joga "a jó kormányzás és a fenntarthatóság biztosításának szükségszerű elemei, mivel azok elengedhetetlenek az olyan modern működő demokráciákban, amelyekben tekintettel vannak a közösségi igényekre és tiszteletben tartják az emberi jogokat és a jogállamiság elvét."[31]
Az Aarhusi egyezmény a nemzetközi környezetvédelmi okmányok között sajátos helyet foglal el, egyrészt, mert az elfogadott szabályok gyakorlati érvényesítésére helyezi a hangsúlyt: a társadalmat és az egyéneket közvetlenül bevonja az egyezményes rendelkezések megvalósulásának ellenőrzési folyamatába egy külön ellenőrzési bizottság (complience committee) működik, amelyhez panasszal fordulhat mind a tágabb értelemben vett közönség, mind az érintett egyének, azaz a nemzetközi jogi normák érvényesítésének felügyelete nem csak a részes államok feladata.[32] Másrészt, ez az Egyezmény nem pusztán a környezetvédelmi megállapodások egyike, mivel igen behatóan foglalkozik a demokrácia és az alapvető emberi jogok kérdéseivel, ideértve a kormányzati transzparencia, a kormányzási érzékenység és felelősség kérdéseit.[33]
* * *
- 271/272 -
by Viktor Masenkó-Mavi
The study deals with the following issues: Unclarified questions relating to the formulation of the right to healthy environment as a human right. Reasons of the failure of the right to healthy and clear environment. Ecological approach to human rights in the 1990s; practical problems concerning the implementation of a human-centred environmental law. The concept of sustainable development from the viewpoint of human rights. Synergic effects of connecting the protection of human rights to the protection of the environment: the 1988 Aarhus Convention as an instrument supporting synergy.■
- 272 -
JEGYZETEK
[1] Ld. pl. Bruhács J.: A környezethez való jog és az emberi jogok nemzetközi rendszere, Acta Humana No. 4. (1991) 3-13.
[2] Ld. Mavi V.: Szolidaritási jogok vagy az emberi jogok harmadik nemzedéke. Állam-és Jogtudomány, 1987-88. 1-2. 151-173.
[3] Ezen jogok ütköztek a legkevésbé a gazdasági érdekekkel, érvényesítésük nem igényel azonnali és jelentős anyagi áldozatot. Ld. az Aarhusi egyezmény elemzését az alábbiakban.
[4] Ld. Final report prepared by Mrs. Fatma Zobra Ksentini, special rapporteur, Human Rights and the Environment, E/CN.4./Sub.2/1994/9, 6 July 1994. Ez a jelentés igen részletesen foglalja össze az emberi jogok és a környezetvédelem összefüggéseit.
[5] Ld. Rio Declaration on environment and Development www.eldis. org/static/DOC1938.htm.
[6] A nemzedékek érdekeinek ütközéséről ld. Sólyom L.: A jövő nemzedékek jogai és ezek képviselete a jelenben.
[7] Ld. G. A. Resolution, 2398 (X11) 3 December 1968.
[8] Ld. Declaration of the UN on Human Environment, (1972) In: International Legal Materials (ILM) (1972) No. 11. 1416.
[9] Ld. Declaration of the Hague (1989). In: ILM (1989) No. 28. 1308.
[10] Ld. G. A. Res. 45/94, 14 December 1990.
[11] Ld. a Nyilatkozat 1. elvét.
[12] A Nyilatkozat 3. elve: a fejlődéshez való jogot úgy kell érvényesíteni, hogy mind a jelen és a jövő nemzedék fejlődési és környezeti igényei méltányosan érvényesüljenek.
[13] Az emberközpontú környezeti igények deklarálásán túllépő megoldásokról ld. Majtényi B.: Változóban a jogszemlélet? A jövő nemzedékek és a természeti tárgyak megjelenése a nemzetközi jogban és a nemzeti jogrendszerekben. Állam- és Jogtudomány, 2002/3-4. 275-330., uő.: Jönnek az állati jogok? Élet- és Irodalom, 40. évf. 1. sz. 1-3.
[14] Emberközpontú környezeti igények deklarálásán túllépő megoldásokról ld. Majtényi: Változóban a jogszemlélet? i. m.
[15] Ld. OECD: Responsibility and Liability of States in relation to Transfrontier Pollution. Environmental Policy and Law, Vol. 3. (1984) 122.
[16] Ld. Draft UNECE Charter on Environmental Rights and Obligations, adopted on 29-31 October, 1990. A Karta ismertetését ld. Selton, D.: Human Rights, Environmental Rights, and the Right to Environment. Stanford Journal of International Law, Vol. 28. (1991) 84-103.
[17] A koncepció kialakulásának történetét és fogalmi tisztázatlanságát ld. Dryzek, J. S.: The Politics of the Earth, University Press, Oxford, 1977. 121-153.
[18] DORAN, P.: World Summit on Sustainable Development (Johannesbourg), an assessment for IISD. International Institute for Sustainable Development (IISD). Briefing paper.
[19] Ld. Guerra és társai kontra Olaszország ügyet. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának 1998. február 19. ítélete. In: Európai Emberi Jogi Döntvénytár, No. 4. (2000) 8-39.
[20] Az ítéletet ld. ECHR Lopez Ostra v. Spain, Series A. 303.
[21] Ld. különösen a Noack and others v. Germany 46346/99 sz. ügy elfogadhatóságára vonatkozó döntést, amelyet a Bíróság 2000. május 25-én fogalmazott meg.
[22] Decision on Admissibility and Merits of 6 July 2001 in case No. CH/00/5480. Aziz Dautbegovic and 51 other villagers from Duge.
[23] A vállalkozók vitatták, sőt számításokkal támasztották alá, hogy az öntözési lehetőségek következtében a termőföldek nem mennek tönkre, hanem a termelés javulni fog. A Kamara végül a bosnyák közösségnek a hagyományos, évszázados életvitelhez való jogának az elismerése alapján döntött az erőmű kivitelezésének tilalma mellett (ld. az ítélet 113, 119, 120 szakaszait).
[24] Ld. az AB 48/1998. (XI. 23), 48/1997. (X. 6.). , 28/1994. (V. 20.) határozatait.
[25] A Nyilatkozat 10. elve kimondja: "a környezeti ügyeket a legjobban az összes érdekelt állampolgár részvételével lehet ... megoldani. Nemzeti szinten minden egyénnek biztosítani kell a megfelelő hozzáférést a környezetre vonatkozó információkhoz, melyekkel a közhivatalok és hatóságok rendelkeznek ... lehetővé kell tenni számukra a döntéshozatali folyamatban való részvételt ... hatékony hozzáférést kell biztosítani a bírósági és igazgatási eljárásokhoz, beleértve a jóvátételt és helyreállítást".
[26] Az Egyezmény szövegét ld. Convention on Access to Information, Public Participation in Decision-making and Access to Justice in Environmental Matters. ILM, Vol. 38. (1999) 517-533.
[27] Ld. www.unece.org/env/pp.
[28] Commission proposal for a Regulation applying the Aarhus Convention to EU institutions [Com (2003) 622].
[29] Directive 2003/4/EC on public access to environmental information; Directive 2003/35/EC on public participation on access to justice which are in line with the requirements arising from the Aarhus Convention.
[30] Ld. Meeting of the Parties to the Convention on Access to Information, Public Participation in decesion-making and Access to Justice in Environmental Matters (First meeting, Lucca, Italy, 21-23 October 2002).
[31] Ld. a nyilatkozat 3. §-át.
[32] Ld. UNECE: Public to play a role in enforcing international law. Press release ECE/ENV/o3/PO4, Geneva, 20 March, 2003.
[33] Ld. a fenti tanácskozáson elfogadott nyilatkozat 5. §-át.
Lábjegyzetek:
[1] Masenkó-Mavi Viktor, Tudományos főmunkatárs, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest, E-mail: mavi@jog.mta.hu
Visszaugrás
