A novella számos helyen jelentősen kiegészíti vagy módosítja a hatályos büntetőeljárási szabályokat. Lényeges újítás, hogy a kiegészített 2. § meghatározza a törvényes vád fogalmát és alapelvi szintre emeli a vádhoz kötöttség elvét.
A módosított 75. § (1) bekezdése következetesebben elhatárolja a vádló, illetve a bíróság eljárási feladatait. Az említett és más eljárási szabályokban történt, elvi jelentőségű változások a Be. vegyes eljárási rendszerén belül a vádelv erőteljesebb érvényesülését eredményezik, és több vonatkozásban szükségessé teszik az eddigi bírói gyakorlat módosítását. A tanácskozás ezzel kapcsolatos megállapításai és ajánlásai a következők:
1. A bíróság az ítélkezés során törvényes vád alapján jár el. A törvényes vád fogalmát a 2. § (2) bekezdése határozza meg, a rendelkezés (3) bekezdésével egyetemben. A fogalom azokat a "minimális kellékeket" foglalja össze, amelyek hiányában nem lehet bírósági eljárást indítani, illetve folytatni valaki ellen.
A vád törvényességének alaki feltétele, hogy vádlói legitimációval rendelkező személy emelje.
Ez a jogosultság általában az ügyészt, mint közvádlót illeti meg [28. § (1) bek.]. A törvényben meghatározott esetekben azonban magánvádló vagy pótmagánvádló képviseli a vádat [52. § (1) bek., 53. § (1) bek.].
Nem törvényes a vád, ha közvádra üldözendő bűncselekmény miatt magánvádló emel vádat, vagy ha a sértett olyan esetben lép fel pótmagánvádlóként, amikor ezt a törvény nem engedi meg.
A fiatalkorúak elleni külön eljárásban az ügyész jogkörében a fiatalkorúak ügyésze jár el [449. § (1) bek.], a katonai büntetőeljárásban pedig a katonai ügyész látja el az ügyész feladatát [474. § (1) bek.]. Eljárási szabálysértés, ha az általános szabályok szerint vádemelésre jogosult ügyész emel vádat olyan esetben, amikor ez a jogosultság a törvény szerint a fiatalkorúak ügyészét vagy a katonai ügyészt illeti meg. Azonban a Novella új szabályozását alapul véve, ezt az eljárási szabálysértést - az eddigi gyakorlattól eltérően - nem a törvényes vád hiányának, hanem úgy kell értékelni, hogy a vádirat nem felel meg a 217. § (3) bekezdésében meghatározott követelményeknek.
Következésképpen a bíróságnak fel kell hívnia az ügyészt arra, hogy pótolja a hiányosságot. Ha a kitűzött határidőn belül a fiatalkorúak ügyésze, illetve a katonai ügyész nem veszi át a vád képviseletét, a bíróság a 267. § (1) bekezdésének k) pontja alapján megszünteti az eljárást.
2. A vádemelés alakszerűségeit a törvény meghatározza. Az ügyész általában vádirattal, bíróság elé állítás esetén egyszerűbb formában emel vádat [217. § (3) bek., 518. § (1) bek.].
A magánvádas eljárás feljelentéssel indul meg [497. § (1) bek.], esetleg ismeretlen elkövetővel szemben. Az ugyancsak meghatározott személlyel szemben emelendő magánvádnak a feljelentésből hiányzó tartalmi ismérveit szükség esetén nyomozás útján (499. §), illetve személyes meghallgatáson (501. §) lehet és kell tisztázni.
A pótmagánvádló vádindítvánnyal emel vádat [230. § (1) bek.]. A vádindítvány alakszerűségeiről a 230. § (2) bekezdése rendelkezik.
Ha az ügyész megsérti a vádemelés törvényes alakszerűségeit, de a törvényes vád minimális követelményei teljesülnek, a bíróság felhívja őt a hiányosságok pótlására. Ha ez nem vezet eredményre, megszünteti az eljárást [267. § (1) bek. k) pont]. Értelemszerűen ugyanez vonatkozik a magánvádlóra.
A pótmagánvádló vádindítványát a bíróság a 231. § (2) bekezdésében felsorolt esetekben elutasítja. Ha az elutasítás a (2) bekezdés b) vagy c) pontján alapul, a pótmagánvádló a vádindítványt a törvényben meghatározott határidőn belül ismételten benyújthatja. Ha az elutasítása oka a törvényes vád hiánya vagy az alakszerűségek megsértése [231. § (2) bek. d) pont], a vádindítvány ismételt benyújtására nincs törvényes lehetőség.
3. A vád tárgya, a 2. § (2) bekezdése szerint, a vádló indítványában leírt, büntetőtörvénybe ütköző cselekmény.
A vád tárgyává tett cselekmény körülírása akkor pontos, ha a meghatározott személy ellen emelt vádban ismertetett történeti tényállás hiánytalanul tartalmazza a vád szerinti minősítésben megjelölt bűncselekmény törvényi tényállási elemeinek megfelelő konkrét tényeket: az elkövetési magatartást, a cselekmény megvalósításának helyét és idejét stb. Ha azonban a vád tárgyává tett leglényegesebb tények rögzítése megtörtént, a törvényes vád hiánya kisebb tényállási hiányosságok miatt nem állapítható meg. Ezeket a vádló a bírósági eljárásban pótolhatja.
A vád tárgyává tett cselekmény "körülírása" a vád szerinti minősítéshez igazodik. Ez határozza meg, mely tények tartoznak a vád tárgyához melyek nem. Nem tekinthető a vád tárgyához tartozónak a történeti tényállásban leírt olyan magatartás, amelyet a vádló nem minősít bűncselekménynek, illetve amely miatt nem indítványozza a megvádolt személy felelősségre vonását. Az eljárási feladatok következetesebb elhatárolása, a vádelv fokozottabb érvényesülése érdekében tehát indokolt az eddigi gyakorlat megváltoztatása: a bíróság a vád szerinti történeti tényállásban leírt, de a vádló által nem minősített cselekményt nem bírálhatja el. A 2. § (4) bekezdése szerint a bíróság nincs kötve a vádlónak a vád tárgyává tett cselekmény Btk. szerinti minősítésére irányuló indítványához, de a vádon túl nem terjeszkedhet.
A bíróság a vád tárgyává tett cselekményt a vádtól eltérően minősítheti. Az eltérő minősítés a vád tárgyát nem módosítja, azonban szükségessé teheti - az új minősítés eltérő törvényi tényállási elemeihez igazodva, de a vád tárgyának keretein belül - a történeti tényállás kiegészítését vagy megváltoztatását. Ha pl. a vád szerint a cselekmény sikkasztás, a bíróság azonban hűtlen kezelésnek minősíti, a bizonyítás tárgya részben módosul: nem az elkövetési érték, hanem a vagyoni hátrány nagyságát kell bizonyítani.
A vádló utóbb ki terjesztheti a vádat a történeti tényállásban leírt, de vád tárgyává nem tett cselekményre, a bíróság nem hívhatja fel a figyelmét erre a lehetőségre.
4. A vád bizonyítása a vádlót terheli [4. § (1) bek.], és az eljárási feladatok megoszlásának elvéből is következik, hogy a vád megalapozása a vádló és nem a bíróság feladata.
Az ügyész a vádiratban indítványt tesz arra, hogy a bíróság milyen bizonyítási eszközöket szerezzen be és vizsgáljon meg [217. § (3) bek. h) és i) pont], és a tárgyalás előkészítése során a bíróság intézkedik aziránt, hogy az ügy elbírálásához szükséges bizonyítási eszközök rendelkezésre álljanak [268. § (1) bek.].
A 75. § (1) bekezdésének alapelvi szintű rendelkezése szerint a bíróságnak a tényállás alapos és hiánytalan tisztázására kell törekednie, hogy ennek eredményeként, a bizonyítékok szabad értékelése alapján [78. § (3) bek.], megalapozott (hiánytalan és helyes) tényállást állapítson meg. Azonban a bizonyítás kereteit és tárgyát: a büntetőügyben jelentős tényállást a vádelv behatárolja, mivel a bíróság köteles a vádat kimeríteni, de a vádon túl nem terjeszkedhet.
A novella kiegészítette a 75. § (1) bekezdését. A módosítás eredményeként a Be. a korábbi szabályozásnál még következetesebben elhatárolja a bíróság, illetve a vádló feladatait, és egyértelműen az ügyész feladatává teszi, hogy gondoskodjon a vád megfelelő megalapozásáról.
Az ügyész a vádiratban jelöli meg a vádat megalapozó bizonyítási eszközöket, de a bírósági eljárás menetében utóbb is előterjeszthet bizonyítási indítványt. Bizonyítási indítványait azonban a bíróság nem köteles teljesíteni. A 75. § (1) bekezdésének kiegészített rendelkezését az 1. § alapelvi rendelkezésével összhangban kell értelmezni. Az ügyész, közvetett módon, bírósági funkciót gyakorolna, ha kötelező erejű indítványával meghatározhatná, hogy a bíróság milyen bizonyítást vegyen fel.
A bíróságnak általában "hivatalból" is intézkednie kell a bizonyítási eszközök beszerzéséről, és a 268. § (1) bekezdése értelmében a vádirat hiányosságainak pótlása, a bizonyítási eszköz felkutatása, biztosítása vagy megvizsgálása érdekében, ha szükséges, az ügyészt megkeresheti. Ha az ügyész nem tesz eleget a megkeresésnek, a bíróság a 267. § (1) bekezdésének k) pontja alapján megszünteti az eljárást.
Az eljárás adatai a vádat (esetleg) alátámasztó további bizonyítási eszközök létezésére utalhatnak. Ha ezek beszerzésére az ügyész nem tett indítványt, a bíróság erre nem is hívhatja fel, mert ezzel a felhívással, az 1. §-t megsértve, vádlói funkciót gyakorolna.
Eszerint kell eljárni a tárgyalás előkészítése után is. A bíróság az ügyészt a bizonyítási eljárás adataira figyelemmel sem hívhatja fel bizonyítási indítvány előterjesztésére, de hivatalból elrendelheti bármilyen bizonyítási eszköz beszerzését, ha ez a hiánytalan és helyes tényállás megállapítása érdekében szükséges.
A 4. pontban kifejtettek, értelemszerű eltérésekkel, akkor is irányadók, ha magánvádló vagy pótmagánvádló képviseli a vádat.
5. a) A tárgyalás előkészítése során a bíróság vizsgálja, hogy a vád törvényes-e, illetve a vádemelés formája megfelel-e a törvényes előírásoknak.
Ha a vád nem törvényes, vagy alakilag hiányos, és az ügyész nem teljesíti hiánypótlási kötelezettségét, a bíróság megszünteti az eljárást [267. § (1) bek. j) vagy k) pont].
Ezekben a kérdésekben a bíróság a tárgyalás előkészítésének befejezése után is határozhat [275. § (1) bek.], az eljárás tárgyalási szakaszában pedig a 267. § (1) bekezdésének k) pontja alapján tárgyaláson kívül is megszüntetheti az eljárást [309. § (1) bek.]. Ellenben törvényes vád hiányában már csak a tárgyaláson [332. § (1) bek. d) pont].
Értelemszerű eltérésekkel ugyanígy jár el a bíróság, ha magánvádló képviseli a vádat.
A pótmagánvádló vádindítványát a bíróság a törvényes vád hiánya vagy az alakszerűségek megsértése miatt a tárgyalás előkészítése során vagy - ha a pótmagánvádló az ügyészi vádelejtés után veszi át a vádat - a tárgyaláson utasítja el [231. § (2) bek. d) pont, illetve 312. § (5) bek.].
b) A tárgyalás előkészítése során, illetve a tárgyaláson hozott megszüntető végzés (a pótmagánvádló vádindítványát elutasító végzés) ellen az általános szabályok nem zárják ki a fellebbezést. A novella nem tartotta fenn a 233. § (1) bekezdésének azt a rendelkezését, amely szerint a vádindítványt elutasító végzés ellen nincs helye fellebbezésnek. De a vádló, a vádlott és a védő jogaira vonatkozó törvényi rendelkezések a fellebbezés lehetőségét korlátozzák.
Az eljárás megszüntetése (a vádindítvány elutasítása) miatt csak az jelenthet be fellebbezést, aki a vádat képviselte: az ügyész, a magánvádló vagy a pótmagánvádló.
A fellebbezés a vád törvényességének vagy annak megállapítására irányul, hogy a vádemelés formájára előírt alakszerűségek megsértése okából nincs akadálya az eljárás folytatásának.
A másodfokú bíróság felülbírálja, hogy az elsőfokú bíróság végzésének meghozatalakor törvényes volt-e a vád, illetve hogy a vádirat megfelelt-e a 217. § (3) bekezdésében foglaltaknak, és ha nem, az ügyész eleget tett-e a hiányosságok pótlására irányuló bírósági megkeresésnek.
Értelemszerűen ugyanez irányadó, ha magánvádló képviseli a vádat.
A másodfokú bíróság nem rendelheti el az eljárás folytatását abból az okból, hogy az ügyész vagy a magánvádló a fellebbezésben vagy azzal egyidejűleg pótolja az eljárás megszüntetésére okot adó hiányosságokat.
A kifejtettek értelemszerűen irányadók akkor is, ha a pótmagánvádló jelent be fellebbezést amiatt, hogy a bíróság a törvényes vád hiánya vagy az alakszerűségek megsértése miatt megszüntette az eljárást.
Előfordulhat, hogy a Be. 324. §-a (1) bekezdésében felsorolt fellebbezésre jogosultak közül a vádlott és a védő amiatt jelent be fellebbezést, mert a bíróság megszüntette az eljárást, illetve elutasította a vádindítványt.
A fellebbezés ebben az esetben arra irányul, hogy a bíróság törvényes vád hiányában, illetve a vád súlyos hiányosságai ellenére folytassa az eljárást, és érdemi döntéssel fejezze be az ügyet: állapítsa meg, hogy a vádlott nem bűnös.
A törvény kifejezetten nem zárja ki az eljárás folytatására irányuló fellebbezést, de nem teszi lehetővé, hogy a vádlott vagy a védő törvényes vád hiányában "kikényszerítse" az érdemi döntést. Ennek a jogosultságnak a hiánya nem sért alkotmányos alapjogot.
A Be. továbbá kizárja, hogy a vádlott vagy a védő a vádlott terhére jelentsen be fellebbezést. Márpedig a megszüntető végzés ellen az eljárás folytatása érdekében bejelentett fellebbezés a vádlott terhére szól, mert a további eljárás a vádlott bűnösségének megállapítását is eredményezheti.
Mindezek alapján a megszüntető végzés elleni fellebbezés a törvényben kizárt, ezért azt már az elsőfokú bíróságnak el kell utasítania [341. § (1) bek.]. Ha ez elmarad, a fellebbezés elutasítása a másodfokú bíróság feladata.
c) A törvényes vád hiányát a másodfokú bíróság is megállapíthatja, és ebben az esetben hatályon kívül helyezi az elsőfokú bíróság ítéletét, és megszünteti az eljárást [373. § (1) bek. I. c) pont].
A másodfokú eljárásban nem tekinthető az eljárás folytatására lényeges hatást gyakorló eljárási szabálysértésnek az, hogy az elsőfokú bíróság nem szüntette meg az eljárást a 267. § (1) bekezdésének k) pontja alapján, jóllehet ennek feltételei fennálltak. A másodfokú bíróság a vád alakszerűségeinek hiánya ellenére meghozott elsőfokú ítéletet bírálja felül.
Minthogy a bíróság nem jogosult a vád funkcióinak gyakorlására, a felülbírálat során nem értékelhető eljárási szabálysértésként és megalapozatlansági okként, hogy nem szerzett be a vádat alátámasztó olyan bizonyítási eszközt, amelynek a beszerzésére az ügyész nem tett indítványt.
6. a) Ha a bíróság törvényes vád hiányában jogerősen megszünteti az eljárást, a terhelt ellen ugyanazon cselekmény miatt újabb eljárás nem indulhat. Ha az eljárás megszüntetése törvénysértő, a jogerős végzés ellen felülvizsgálatnak van helye [416. § (1) bek. c) pont, hivatkozással a 373. § (1) bekezdése I. c) pontjára].
Nem indulhat újabb büntetőeljárás a terhelt ellen akkor sem, ha az elsőfokú bíróság a 267. § (1) bekezdésének k) pontja alapján szüntette meg jogerős végzéssel vele szemben az eljárást, vagy a pótmagánvádló vádindítványát a 232. § (2) bekezdése d) pontjának második fordulata alapján utasította el. Ezekben az esetekben a bíróság határozata ellen - felülvizsgálati ok hiányában - felülvizsgálatnak nincs helye.
b) Az eljárás megszüntetése (a vádindítvány elutasítása) folytán a vád tárgyává tett cselekmény érdemi elbírálására nem kerülhet sor, mert ennek büntetőeljárási akadálya van. Ha ilyen cselekmény miatt a terhelttel szemben újabb eljárás indul, a többszöri eljárás tilalma a 6. § (3) bekezdésének d) pontjához hasonlóan érvényesül. Ennélfogva az újabb eljárást meg kell szüntetni.
Más személlyel szemben ez az eljárási akadály nem áll fenn, ezért a 6. § (3) bekezdésének d) pontja nem zárja ki, hogy ugyanazon cselekmény miatt a terhelten kívül bárki ellen eljárás induljon.
1. A Be. 3. §-ának (3) bekezdése új jogorvoslati lehetőségekről rendelkezik. A kifogás intézményét bevezető - 2006. április 1. napján hatályba lépő - 2006. évi XIX. törvény a Be.-t kiegészítette a 262/A. és 262/B. §-okkal. Értelemszerű tehát, hogy a kifogás is Be. szerinti - rendes - jogorvoslat. Ehhez képest a kifogás maga a jogorvoslat, vagyis Be. 262/B. § (1) bekezdése szerinti felterjesztéssel szemben - fogalmilag - nincs lehetőség jogorvoslatnak.
2. A Be. 3. §-ának (4) bekezdése a Legfelsőbb Bíróság határozatával szembeni rendes jogorvoslat lehetőségét kizárja. Következésképpen a Legfelsőbb Bíróság határozata kifogással sem támadható.
A Be. 260. §-ának (2) bekezdése alapján ugyancsak nem támadható kifogással a bíróságnak a határozati formát nem igénylő intézkedése.
Az "érintett kifejezett lemondása" az érintett joga, mellyel felhívásra és e nélkül egyaránt élhet. Gyakorlati szempontból célszerű, ha az eljáró hatóság az érintettet e jogáról - a fordítás szükségességének felmerülésével egyidejűleg - tájékoztatja, illetve nyilatkoztatja. Az érintett e jogával bármikor élhet, arról való lemondása nem végérvényes.
1. A Be. 21. §-a (3) bekezdése c) pontjának első fordulata és a 21. § (5) bekezdése értelmében a hatályon kívül helyező határozat meghozatalában részes bíró ki van zárva a megismételt eljárásból, de nincs kizárva a megismételt eljárásban hozott határozat felülbírálatából. Ehhez képest:
- ha a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezi az elsőfokú ítéletet, akkor a megismételt elsőfokú eljárásból a másodfokon eljárt bíró ki van zárva, de az újabb elsőfokú ítélet másodfokú felülbírálatából nincs kizárva;
- ha a harmadfokú bíróság hatályon kívül helyezi a másodfokú határozatot, akkor a megismételt másodfokú eljárásból a harmadfokon eljárt bíró ki van zárva, de az újabb másodfokú ítélet harmadfokú felülbírálatából nincs kizárva;
- ha a harmadfokú bíróság hatályon kívül helyezi az első- és másodfokú határozatot, akkor a megismételt elsőfokú eljárásból a harmadfokon eljárt bíró ki van zárva, de az újabb elsőfokú ítélet másodfokú felülbírálatából, illetve az újabb másodfokú ítélet harmadfokú felülbírálatából nincs kizárva;
- ha a harmadfokú bíróság hatályon kívül helyezi az első- és másodfokú határozatot, akkor az első fokon eljárt bíró és a másodfokon eljárt bíró [a 21. § (3) bek. c) pontjának második fordulatában írt eseten kívül] a megismételt elsőfokú eljárásból nincs kizárva, és nincs kizárva az újabb elsőfokú ítélet másodfokú felülbírálatából, valamint az újabb másodfokú ítélet harmadfokú felülbírálatából sem; de nyilvánvaló, hogy a Be. 21. §-a (3) bekezdésének b) és e) pontjainak érvénye változatlanul fennáll.
2. A Be. 21. §-a (3) bekezdésének d) pontja értelmében a perújítás elrendelése folytán a (megismételt elsőfokú vagy másodfokú eljárást követő) harmadfokú eljárásból nincs kizárva az a bíró, aki a perújítást elrendelő határozat vagy a perújítással támadott határozat meghozatalában részt vett.
A Be. 21. §-a (3) bekezdésének e) pontja viszont a rendkívüli jogorvoslati eljárásból (így a perújítási eljárásból) kizárja azt a bírót, aki a rendkívüli jogorvoslattal támadott határozat [vö.: Be. 21. § (6) bek.] meghozatalában részt vett. Következésképpen e bíró ki van zárva
- a perújítás megengedhetősége tárgyában való döntéshozatalból;
- a perújítás elrendelése folytán megismételt elsőfokú vagy másodfokú és azt követő harmadfokú eljárásból is.
Ha a kizárási ok az ítélőtáblára mint harmadfokú bíróságra is vonatkozik, akkor a Legfelsőbb Bíróság valamennyi kifogásolt bíróság tekintetében elbírálja a kizárás iránti bejelentést.
A Be. megkívánja, hogy a mentességi okokra és a tanú jogaira történő figyelmeztetés során elhangzott Be. rendelkezéseket a jegyzőkönyv szó szerint tartalmazza. E rendelkezés kapcsán nyilvánvaló, hogy az adott tanú szempontjából releváns mentességi okokra történt figyelmeztetést kell a jegyzőkönyvben rögzíteni.
A Be. megkívánja, hogy a tanúnak szóló figyelmeztetés - Be. rendelkezésben - előírt szövegét a jegyzőkönyv szó szerint tartalmazza.
A Be. megkívánja, hogy a terheltnek szóló figyelmeztetés - Be. rendelkezésben - előírt szövegét a jegyzőkönyv szó szerint tartalmazza. Értelemszerűen ugyanez irányadó a Be. 289. §-ának (1) bekezdése alkalmazása esetében is.
A távoltartást elrendelő határozat rendelkező részében nem csupán a távoltartás elrendelésének tényét, hanem betartandó szabályait is meg kell állapítani. A távoltartás elrendelésére irányuló indítványnak - bármely jogosult esetében - tartalmaznia kell a Be. 138/A. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak megfeleltethető konkrét adatokat. Ennek hiányában az eljáró bíróságnak kell tisztáznia - a távoltartás elrendelését megelőzően - a betartandó szabályok konkrét tartalmát (vö.: Be. 210-211. §).
1. A Be. 239. §-a (3) bekezdése nem jelenti azt, hogy a határozat kihirdetése során mellőzhető lenne az indokolás azon részének szóbeli ismertetése, amely a zárt tárgyalás elrendelése iránti érdek sérelmét eredményezi. A Be. rendelkezése értelmében a hirdetésnek erre is ki kell terjednie (mert csak így biztosítható a jogosultak jogorvoslati jogának tartalmi alapja), viszont e rész tekintetében a hirdetésről a nyilvánosságot ki kell zárni.
A rendelkezés előírásának betartása gyakorlati szempontból azt igényli, hogy a bíróság az indokolás ezen részét a nyilvánosan kihirdethető résztől elkülönülten, célszerűségből azt követően ismertesse.
2. A Be. 237. §-ának (1) bekezdése alapján a bíróság tárgyalása nyilvános. A tárgyalás a jogorvoslati nyilatkozatok megtétele és a Be. 327. §-a szerinti határozatok meghozatala után rekeszthető be (vö.: Be. 328. §). Következésképpen utóbbiak is osztják a tárgyalás nyilvánosságának sorsát. Miután azonban a Be. 239. §-ának (2)-(3) bekezdése csak a kihirdetés - a tárgyalás egy része - tekintetében rendelkezik speciálisan, így ha a bíróság zárt tárgyalást tartott, akkor annak érvénye a jogorvoslati nyilatkozatok és a Be. 327. §-a szerinti határozatok meghozatala tekintetében - minden esetben - fennáll.
E rendelkezések megfogalmazásából, illetve a Be. 54. §-ának (8) bekezdése, a 324. § (1) bekezdésének g) pontja és a 380. §-a rendelkezéseivel való összevetéséből az következik, hogy a másodfokú bíróság (hivatalból) érdemben nem bírálhatja el azt a polgári jogi igényt, melynek érvényesítését az elsőfokú bíróság egyéb törvényes útra utasította.
1. A Be. 358. §-ának (2) bekezdése értelmében a kitűző intézkedésnek kell az ügy érkezésétől számított 60 napon belül megtörténnie, ehhez képest a kitűzött határnap lehet ezen időtartamon belül és kívül is. E rendelkezés eljárási formákra való utalása nem ad alapot az ügyelintézés eljárási formája - belátás szerinti - megválasztására.
2. A Be. Novella az eljárási forma megválasztásának - a bíróság belátásától függő - lehetőségét főszabályként [vö.: Be. 360. § (2) bek.] egy irányba, a magasabb garanciakészletű eljárási forma felé biztosítja. Következésképpen az eljáró bíróságnak nincs lehetősége, hogy a tárgyalásra tartozó ügyben tanácsülést, nyilvános ülésre tartozó ügyben tanácsülést tartson, vagy tárgyalásból tanácsülésre, illetve nyilvános ülésből tanácsülésre visszatérjen. A Be. azonban arra lehetőséget ad, hogy a bíróság - meghatározott esetekben - tárgyalásra tartozó ügyben nyilvános ülést tartson.
3. A Be. 360. §-ának (1) és (4) bekezdése a tanácsülésen elintézendő, illetve elintézhető ügyek eseteit konkrétan és kimerítően felsorolja. Minden más - akár az elintézés tárgya, akár eredménye miatt tanácsülésre nem tartozó - esetben az érdemi elbírálás formája a nyilvános ülés, vagy a tárgyalás.
4. A Be. 363. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerint, ha az ügy tanácsülésen nem intézhető el, akkor a bíróság tárgyalást tart. Ez nem érinti (nem zárja ki) az ilyen ügy nyilvános ülésen történő elintézését, feltéve ha ennek egyéb törvényi feltételei fennállnak.
5. A Be. 347. §-ának (1) bekezdése alapján a (nem ügydöntő és az ügydöntő) végzés elleni fellebbezés elintézésére az ítélet elleni fellebbezés szabályai irányadók. Miután a Be. - fellebbezés elintézéséről szóló - XV. Fejezetének II. Címe az elintézés eljárási formáit illetően nem különböztet a szerint, hogy a megtámadott határozat ügydöntő vagy nem ügydöntő, így nem ügydöntő végzés esetében értelmezést igényel a fellebbezés elintézésének előkészítésére vonatkozó rendelkezések alkalmazhatósága.
A Be. 360. §-a (1) bekezdésében kimerítően szabályozott esetek kizárólag azok, amikor a fellebbezés az ügydöntő határozatot támadja, s ez tűnik ki a Be. 360. §-ának (4) bekezdéséből is. Ehhez képest - rendszertani szempontból is - nyilvánvaló, hogy a Be. 360. §-a (3) bekezdésének érvénye csak az ügydöntő határozat (ítélet vagy végzés) - tanácsülésen történő - felülbírálatának esetére korlátozott.
Mindebből az következik, hogy a nem ügydöntő végzéssel szembeni fellebbezés elintézésére - illetve a nem ügydöntő végzés tanácsülésen történő felülbírálatára - főszabályként a Be. 360. §-ának (3) és (4) bekezdése nem vonatkozik. Nem ügydöntő végzés esetében a fellebbezés elintézése előkészítése tekintetében a Be. 358-359. §-ai szerinti rendelkezéseket kell - értelemszerűen - alkalmazni.
6. A nem ügydöntő végzések körében külön megítélést igényel a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedésről rendelkező végzéssel szembeni fellebbezés elbírálásának előkészítése (ideértve az elrendeléssel, fenntartással, megszüntetéssel, illetve az időszakos felülvizsgálattal kapcsolatos döntéssel szembeni fellebbezést egyaránt).
a) Az Emberi Jogok Európai Bíróságának Osváth kontra Magyarország ügyben hozott - bár még az 1973. évi I. törvény rendelkezéseinek alkalmazását illető - ítélete a terhelt előzetes letartóztatását fenntartó bírósági döntés kapcsán a kontradiktórius eljárás hiányát rótta fel, s az Egyezmény 5. Cikke 4. bekezdésének megsértése miatt marasztalta el Magyarországot.
b) A Be. 358. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján - a fellebbezés elintézésének előkészítése keretében - a vádlottnak és a védőnek kézbesíteni kell a más által bejelentett fellebbezést és a másodfokú bíróság mellett működő ügyész indítványát.
Erre tekintettel, ha a másodfokú bíróság mellett működő ügyész az elsőfokú határozathoz képest - a vádlott terhére - eltérő tartalmú döntés végett tesz indítványt, azt kézbesíteni kell a vádlottnak és a védőnek azzal, hogy arra a Be. 360. §-ának (3) bekezdése értelmében észrevételt tehetnek.
Értelemszerű, hogy ilyen esetben - a másodfokú bíróság döntését megelőzően - be kell várni a határidőben tett észrevételt, illetve a határidő leteltét.
Ez irányadó minden olyan esetben, amikor az ügyész
- az előzetes letartóztatás - elsőfokú határozat szerinti - okán túlmenő törvényi okra is indítványt tesz,
- valamint ha az elsőfokú határozattal megszüntetett előzetes letartóztatás elrendelésére tesz indítványt.
7. A Be. 360. §-ának (3) bekezdése szerinti értesítésben
- a tanácsülés kitűzésének fényéről (megtörténtéről) és nem pedig időpontjáról,
- illetve a 8 napon belüli kiegészítési, észrevételezési lehetőségről
kell a fellebbezőket tájékoztatni.
A kitűzés kapcsán szem előtt kell tartani a Be. 358. §-a (2) bekezdésében foglaltakat, figyelemmel a Be. 262/A. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerinti kifogás lehetőségére.
8. A Be. 360. §-ának (4) bekezdése szerinti, az eljáró tanács összetételéről szóló tájékoztatási kötelezettség kiterjed az időközben történt megváltozás esetére is.
9. A Be. 360. §-ának (4) bekezdése alapján a vádlott (védő, ügyész, illetve a fellebbező) nyilvános ülés vagy tárgyalás tartását kérheti. A rendelkezés értelmében az ilyen kérelem ténye tartalmilag azt jelenti, hogy benyújtója ellenzi az ügy tanácsülésen való elbírálását, ez pedig köti a bíróságot. Tehát ilyen kérelem esetén a bíróság - függetlenül attól, hogy a kérelem nyilvános ülés vagy tárgyalás tartására irányul-e - tanácsülést már nem tarthat.
Ehhez képest nyilvános ülés tartása iránti kérelem esetében a bíróságnak nyilvános ülést kell kitűznie. Tárgyalás tartása iránti kérelem esetében azonban a bíróság csak akkor köteles tárgyalást kitűzni, ha a tárgyalás törvényi feltételei (vö.: Be. 363. §) fennállnak.
Ha a jogosult tárgyalás tartását kéri, ám annak törvényi feltételei nem állnak fenn, akkor a bíróságnak nyilvános ülést kell kitűznie (abban az esetben is, ha az ügy tanácsülésen való elintézésének - Be. 360. §-a (1) bekezdése szerinti - feltételei fennállnak).
10. a) A Be. 361. §-ának (3) bekezdése alapján nyilvános ülésre a vádlottat idézni - fogva léte esetén előállítása iránti intézkedni - kell. A Be. 362. §-ának (3) bekezdése alapján a vádlott idézésének szabályszerűségén [vö.: Be. 69. § (7) bek., 70. §] múlik, hogy távollétében a nyilvános ülés megtartható-e.
A nyilvános ülés esetében (a tárgyalással ellentétben) a Be. nem rendelkezik arról, hogy az idézett (illetve előállított) vádlott előzetesen lemondhat-e a jelenlétéről (s ekkor távollétében a nyilvános ülés megtartható).
b) A Be. 364. §-a (1) bekezdésének és 365. §-a (1) bekezdésének összevetéséből az következik, hogy a megidézett - illetve az előállítani rendelt fogva lévő - vádlottnak jogában áll előzetesen bejelenteni, hogy a tárgyaláson nem kíván jelen lenni, s ez esetben távollétében a tárgyalás megtartható.
c) A fenti rendelkezések rendszertani összevetéséből az következik - figyelemmel a Be. 362. § (1) bekezdésében foglaltakra is -, hogy a nyilvános ülés és a tárgyalás esetében egyaránt
- a vádlott idézésének szabályszerűségét vizsgálni kell;
- a vádlott előzetesen bejelentheti, hogy nem kíván jelen lenni, ez esetben az eljárás távollétében lefolytatható; ugyanakkor az idézés szabályszerűségétől függetlenül joghatályos a vádlott olyan lemondó nyilatkozata is, melyből egyértelműen kiderül, hogy a nyilvános ülésről, illetve a tárgyalásról (tényéről és időpontjáról) pontos tudomása van.
Utóbbi kapcsán meg kell jegyezni, hogy ilyenkor - miután a Be. 362. §-ának (4) és a 365. §-ának (2) bekezdése a nyilvános ülés, illetve a tárgyalás elmulasztása miatt az igazolás lehetőségét kizárja - a Be. 70/A. §-ának rendelkezései nem alkalmazhatók. Ez esetben ugyanis a vádlotti nyilatkozat - értelemszerűen - azt jelenti
- egyfelől, hogy a vádlott birtokában volt azon ismereteknek, melyek megszerzésének forrása az idézés;
- másfelől a vádlott nyilatkozata (egyben) nem más, mint a Be. 70/A. §-a szerinti kérelem jogáról való lemondás.
A Be. Novella szerinti módosítás következtében abszolút hatályon kívül helyezési ok a nyilvánosság törvényes ok hiányában történt kizárása. A Be. 237. §-a (3) bekezdése alapján a nyilvánosság kizárható:
- erkölcsi okból,
- az eljárásban részt vevő kiskorú védelme érdekében,
- az eljárásban részt vevő személyek (V. Fejezet), vagy a tanú védelme érdekében,
- az államtitok vagy szolgálati titok megőrzése végett.
A Be. 460. §-ának (1) bekezdése alapján a nyilvánosság kizárható akkor is, ha ez a fiatalkorú érdekében szükséges. A nyilvánosság kizárásának ezen törvényi okai egyrészt valamely személy védelmét, vagy titokhoz, illetve személyhez fűződő érdek védelmét szolgálják. E körben eleget tesz a törvényes okból történő kizárásnak az, ha annak alapja a konkrét személy méltányolható védelmi igényének nyilvánvalósága, illetve a titokminőség kétségtelen ténye.
Miután a nyilvánosság erkölcsi okból történő kizárásának alapja az előbbi körhöz képest lényegesen viszonylagosabb is lehet, ezért mind a nyilvánosságot kizáró bíróságnak, mind pedig a felülbíráló bíróságnak körültekintően kell vizsgálnia, a kizárás ezen okának törvényes feltételeit. E tekintetben irányadónak kell tekinteni a Be. 60. §-ának (1) bekezdésében és a Be. 77. §-ának (2) bekezdésében foglalt az eljárási cselekményekre és bizonyítás törvényességére vonatkozó általános érvényű előírásokat.
1. A Be. Novella szerinti módosítás következtében abszolút hatályon kívül helyezési ok, ha a büntetőjogi főkérdések, illetve az eljárás megszüntetése tekintetében
- az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének oly mértékben nem tett eleget, hogy emiatt az ítélet felülbírálatra alkalmatlan; vagy
- az indokolás a rendelkező résszel teljes mértékben ellentétes.
Az ítélet hiányossága - ezen okokból - csak akkor vezethet hatályon kívül helyezéshez, ha az a bűnösség megállapításával, a felmentéssel, az eljárás megszüntetéssel, a jogi minősítéssel, vagy a büntetés kiszabásával, illetve intézkedés alkalmazásával szoros összefüggésbe hozható.
2. a) Az indokolási kötelezettség megsértése fűződhet ténykérdésekhez és jogkérdésekhez. A jogi indokolási kötelezettség megsértése, illetve hiányossága - természetéből adódóan - általában nem eredményezhet abszolút hatályon kívül helyezési okot.
A megalapozatlanság törvényi eseteit el kell határolni a ténykérdésekkel kapcsolatos indokolási kötelezettség megsértésétől. A választóvonalat a másodfokú bíróságnak - jövőben is megmaradó - az elsőfokú ítélet kiegészítésére, illetve megváltoztatására biztosított törvényi lehetőségei képezik. Először tehát abban kell állást foglalni, hogy az ítélet megalapozatlansága kiküszöbölhető-e.
b) Többcselekményes ügyben az egyes részcselekmények tekintetében fennálló hiányos indokolás, illetve hiányzó indokolás általában csupán relatív eljárási szabálysértés.
c) A rendelkezések megfogalmazásából következően a másodfokú bíróság valójában mérlegelhet a tekintetben, hogy megállapítható-e az "oly mértékben", illetve a "teljes mértékben" kitételekkel előírt törvényi feltétel büntetőjogi főkérdésekre konkretizált megléte. A kiindulópontot - értelemszerűen - a Be. 258. §-ában előírtak képezik.
a) Harmadfokú eljárásnak akkor van helye (illetve a "másodfellebbezés" oka az lehet), ha a másodfokú bíróság a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével
- az első fokon felmentett terheltet bűnösnek mondta ki; illetve szintén felmentette, de vele szemben kényszergyógykezelést rendelt el;
- azt, akivel szemben első fokon az eljárást megszüntették, bűnösnek mondta ki; illetve vele szemben kényszergyógykezelést rendelt el;
- az első fokon elítélt terheltet felmentette;
- az első fokon elítélt terhelttel szemben az eljárást megszüntette [vö.: 386. § (1) bek.].
b) Az ügyész a vádlott javára és terhére is, a pótmagánvádló és a magánvádló csak vádlott terhére fellebbezhet [vö.: Be. 367. § (2) bek., 513. § (1) bek.].
Ha az ügyész, illetőleg a pótmagánvádló az elsőfokú bíróság ügydöntő határozata ellen a vádlott terhére nem jelentett be fellebbezést, a másodfokú bíróság ítélete ellen csak a vádlott felmentése vagy az eljárás megszüntetése miatt fellebbezhet [vö.: 386. § (3) bek.]. [Az ügyész és a pótmagánvádló a másodfokú bíróság ítélete ellen a bűnösség megállapítása miatt (is) csak akkor fellebbezhet, ha az elsőfokú ítélet ellen a vádlott terhére fellebbezett.]
c) A harmadfokú bíróság hivatalból köteles
- az eljárási szabályok első- és másodfokú bíróság általi betartásának vizsgálatára;
- a másodfokú ítélet megalapozottságának vizsgálatára;
- több bűncselekmény esetén - a másodfokon helybenhagyott felmentő és megszüntető rendelkezésen kívül - a másodfokú ítélet minden rendelkezésének felülbírálatára;
- a kényszergyógykezelés elrendelését vagy mellőzését támadó fellebbezés esetén a felmentő rendelkezés felülbírálatára;
- a járulékos rendelkezések felülbírálatára (vö.: Be. 387. §).
d) Harmadfokú eljárásban a másodfokú bíróság által megállapított, illetve elfogadott tényállás - ha az nem megalapozatlan - irányadó [vö.: 388. § (1) bek.].
e) Harmadfokú eljárásban bizonyításnak nincs helye, de hivatalból, az iratok alapján a másodfokú ítélet helytelen ténybeli következtetése kiküszöbölhető, megalapozatlansága esetén a tényállás kiegészíthető, helyesbíthető, a helyes tényállás megállapítható [Be: 388. § (2) bek.].
f) A harmadfokú bíróság eljárásának formája a tanácsülés és a nyilvános ülés (Be. 391. §).
1. A Be. a harmadfokú eljárás alapjának (a "másodfellebbezési" oknak) azt tekinti, hogy a terhelt bűnösségét illetően - adott bűncselekménye(i) miatt - a másodfok az első foktól eltérően rendelkezett (vö.: Be. 386. §). A Be. 330-332. §-ai rendelkeznek arról, hogy a bíróság mely esetekben állapít meg bűnösséget, hoz felmentő ítéletet, és szünteti meg az eljárást. A "másodfellebbezésre" jogosultak (Be. 367/A. §) a másodfokú bíróság határozatát csak a Be. 386. §-a szerinti okból és nyilvánvalóan csak a számukra sérelmes részét illetően támadhatják.
Következésképpen a "másodfellebbezésnek" minden olyan a terhelt terhére rótt bűncselekmény kapcsán helye van, amely miatt a másodfok az első fok ellenében döntött a bűnösség kérdésében, illetve szüntetette meg az eljárást. Ekként a harmadfokú eljárásnak mindig az adott terhelt adott bűncselekménye, illetve emiatt megállapított, illetve meg nem állapított bűnössége képezi a tárgyát.
2. A Be. 367/A. §-a, 386. §-a és 588. §-a összevetéséből az következik, hogy a másodfokú ítélet
- minden olyan terhelt esetében jogerőre emelkedik, akik vonatkozásában a Be. 386. §-a szerinti okok nem állnak fenn;
- nem emelkedik jogerőre azon terhelt vonatkozásában, akinek akárcsak egy bűncselekménye miatt is a Be. 386. §-a szerinti okból harmadfokú eljárásnak van helye.
Nincs tehát "részjogerő", mert
- a jogerő a terheltre - valamennyi megítélt cselekményére nézve - bekövetkezik, ha a cselekményei egyike esetében sincs a "másodfellebbezésnek" törvényi oka (ehhez képest a másodfokú ítélet e terhelt tekintetében jogerőre emelkedik);
- a jogerőre nem következik be a terheltre nézve, ha akárcsak egy cselekménye megítélése esetében fennáll a "másodfellebbezés" törvényi oka és van fellebbezés [ehhez képest a másodfokú ítélet e terhelt tekintetében - valamennyi cselekménye vonatkozásában - nem emelkedik jogerőre; vö.: Be. 386. § (4) bek.].
3. Harmadfokú eljárásra mindig az adott (fellebbező, vagy terhére szóló fellebbezéssel érintett) terhelt személye, illetve a másodfokú ítélet rá vonatkozó döntése juttatja fel az ügyet. A vádelvre [vö.: Be. 2. § (3) bek.], a jogorvoslati jogra [vö.: 3. § (1) bek.] és a "másodfellebbezésre" jogosultakra (vö.: 367/A. §) vonatkozó rendelkezésekből az következik, hogy
- egyrészt felülbírálatra csak jogorvoslat esetén kerülhet sor;
- másrészt - a Be. 349. §-ának (2) bekezdése szerinti kivétellel - felülbírálat kereteibe csak a jogorvoslat folytán végérvényesen még el nem bírált vád, illetve le nem zárt eljárás alatt álló terhelt kerülhet be, illetve csak ránézve hozható döntés.
4. Mindezek alapján értelmezést igényel a harmadfokú felülbírálat terjedelmére vonatkozó Be. 387. §-ának (1) és (2) bekezdése. A fellebbezéssel nem érintett vádlott esetében a (másodfokú felülbírálat terjedelmére vonatkozó) Be. 349. §-ának (2) bekezdésében foglaltak itt is irányadók.
5. A Be. 388. §-a (1) bekezdésének főszabálya szerint a harmadfokú bíróság a határozatát a másodfokú bíróság által megállapított tényállásra alapítja.
A harmadfokú bíróság azonban dönthet a terhelt bűnössége kérdésében is, ami feltételezi a tényállás megfelelőségét. A harmadfokú bíróságnak lehetősége van arra, hogy szűk körben - és bizonyítás felvétele nélkül - a tényállást kiegészítse, illetve helyesbítse, ezáltal a helyes tényállást megállapítsa [vö.: Be. 388. § (2) bek.]. Ha ez nem lehetséges, akkor megtámadott határozatot, illetve határozatokat hatályon kívül helyezi [vö.: Be. 399. § (5) bek.].
6. A fent kifejtettekből az következik, hogy ha harmadfokú eljárásra
- egy terhelt egy vagy több bűncselekménye miatt folyt eljárás alapján kerül sor, akkor a Be. 387. §-ának (1) és (2) bekezdése értelmében felül kell bírálni a másodfokú bíróság ítéletének minden rendelkezését;
- több terhelt egy vagy több cselekménye miatt folyt eljárás alapján, csak a terheltek egy része esetében kerül sor, akkor a másodfokú ítéletnek a többi terhelt cselekvőségére nézve jogerős része - a Be. 349. §-a (2) bekezdésének esetét kivéve - harmadfokon nem bírálható felül.
7. A Be. 394. §-ának (2) bekezdése tekintetében - értelemszerűen irányadók - a Be. 362. §-ának (3) és 365. §-ának (1) bekezdése kapcsán kifejtettek.
A rendelkezés értelmében a katonai bíró nincs kizárva a nem katonai büntetőeljárásra tartozó ügyek elbírálásából. Ránézve a bíró kizárásának általános szabályai irányadók.
A Novella alapján a Be. 494. §-ának (3) és (4) bekezdése egyaránt rendelkezik magánvádlói kijelölésről.
Ezen rendelkezéseknek a Be. 52. §-a (1) bekezdésével való összevetéséből az következik, hogy magánvádas ügyben a sértett az 52. § (1) bekezdése alapján magánvádlónak tekintendő, ha a vádat ő képviseli (magánindítványt terjesztett elő). Ehhez képest - gyakorlatilag - a Be. 494. §-a (3) bekezdése szerinti rendelkezésnek nincs önálló jelentősége.
Ha több, magánvádlói minőséggel bíró személy van az ügyben, így többen gyakorolhatnák a vádképviseleti jogot, ezért megegyezéses alapon, vagy bíróság által ki kell jelölni közülük a vezető magánvádlót [vö.: Be. 494. § (4) bek.]. Ezen kijelölés nem érinti a többi magánvádló vádképviseletet meghaladó eljárási jogát. Ezért rendelkezik úgy a törvény, hogy ezen kijelölés csak az ügydöntő határozat kihirdetéséig tart, vagyis a (rendes, illetve rendkívüli) jogorvoslati jogra már nem terjed ki.
A Novella 248. §-ával beiktatott (3) bekezdés előírja, hogy a bíróság az összbüntetési ítélet meghozatala előtt a büntetés-végrehajtási intézet megkeresése útján tisztázza, mennyi időt töltött ki az elítélt a büntetéséből, s ha indokolt, függessze fel az alapítéletek szerinti szabadságvesztések végrehajtását.
A rendelkezés az összbüntetésbe foglalás büntető anyagi jogi feltételeit nem módosítja. Az a célja, hogy ne érje hátrány az olyan elítéltet, aki a nem jogerős összbüntetési ítélettel kiszabott szabadságvesztést az ítélet jogerőre emelkedése előtt előreláthatóan kitöltené.
a) A büntetés-végrehajtási adatokat minden összbüntetési ügyben tisztázni kell. Az 574. § (3) bekezdése alapján csak akkor kell megkeresni a bv. intézetet, ha a rendelkezésre álló adatok hiányosak vagy nem egyértelműek.
b) A bíróság általában az összbüntetési ítéletben, vagy pedig az ítélet jogerőre emelkedése előtt hozott végzésben, akkor függesztheti fel az alapítéletek szerinti, a büntetés-végrehajtási adatok szerint még nem teljesen kitöltött szabadságvesztések végrehajtását, ha az elítélt a kiszabott összbüntetésnek megfelelő tartamú szabadságvesztést már kitöltötte, vagy az összbüntetési ítélet jogerőre emelkedése előtt előreláthatóan kitölti. A végrehajtás akkor is felfüggeszthető, ha az elítélt feltételes szabadságra bocsátásának lehetősége (Btk. 47. §) már megnyílt, vagy az összbüntetési ítélet jogerőre emelkedése előtt megnyílik.
c) Ha az összbüntetési ítélet ellen fellebbezést jelentenek be, és az elsőfokú bíróság nem függesztette fel az alapítéletek szerinti szabadságvesztések végrehajtását, erre a fellebbezés elbírálása előtt a másodfokú bíróság is jogosult.
A Be. Novella - a hatálybalépés tekintetében - átmeneti rendelkezéseket nem tartalmaz, és a Be. 605. §-át sem módosítja.
A harmadfokú eljárás bevezetése a másodfellebbező érdekeit nyilvánvalóan érinti. Ebből a szempontból a fellebbezés lehetősége megnyílásának időpontjának van jelentősége.
Gyakorlatilag a következő helyzetek adódhatnak:
- ha a hatálybalépés előtt akár első, akár másodfokon jogerőre emelkedett a határozat; ilyenkor nincs teendő;
- ha a hatálybalépés időpontjában az elsőfokú bíróságon folyamatban van az ügy; ilyenkor nincs teendő;
- ha a hatálybalépés napján, illetve azt követően születik meg a másodfokú határozat, akkor a jogosultak számára biztosítani kell a fellebbezési jogot.
A Be. alapján a kifogás - sem a kifogásolt bíró, illetve bíróság, sem pedig a kifogást elbíráló bíróság tekintetében - kizárási okot nem alapoz meg.
A Be. 262/B. §-a (1)-(2) bekezdései alapján a kifogásolt bírónak, illetve bíróságnak két lehetősége van, vagy intézkedésével megszünteti a sérelmezett helyzetet, vagy pedig a kifogást - közvetlenül - felterjeszti az elbírálásra hatáskörrel rendelkező bírósághoz.
Ilyen esetben elegendő a résziratok felterjesztése. A Be. 262/B. §-ának (1) bekezdése szerint a felterjesztő bíróságnak a "felterjesztésben" számot kell adnia a kifogásolt helyzet megítéléséhez szükséges körülményekről (pl.: az adott bíró, illetve bíróság munkaterhéről).
A kifogásolt bíró, illetve bíróság a kizárt, az arra nem jogosulttól származó kifogást nem utasíthatja el, a kifogást a Be. 262/B. § (1) bekezdése értelmében fel kell terjesztenie. Miután a törvény nem rendelkezik a kifogás bejelentésének határidejéről és az ismételt, illetve ismételten alaptalan kifogás benyújtásának kizártságáról, így ezen okokból sincs helye elutasításnak.
A Be. 262/B. §-ának (3)-(4) bekezdése alapján a kifogást elbíráló bíróság végzésben határoz.
Budapest, 2006. április 24. ■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Berkes György ny. tanácselnök, Dr. Márki Zoltán bíró, Dr. Kónya István kollégiumvezető
Visszaugrás
