Az ELTE ÁJK Filozófia Tanszéke és a Békés Gellért Ökumenikus Intézet egész napos tudományos konferenciát rendezett 2011. november 18-án, pénteken, Budapesten, az ELTE ÁJK Aula Magnájában. A konferencia az alternatív vitarendezést járta körül a jogi és a vallási kultúrákban, és mind a Tudomány Napja rendezvénysorozatához, mind pedig az Európai Léptékkel a Tudásért-ELTE kutatóegyetemi projekten belül az ELTE ÁJK és az ELTE BTK közös, negyedik alprojektjéhez illeszkedett, amely a Kultúrák közötti párbeszéd nevet viseli. A konferencia közvetlen előzményének egy 2009-es kari konferencia tekinthető,[1] amelyről annak idején az Actában is beszámoltunk,[2] és amely kari kiadványként kötet alakban is megjelent.[3]
A konferencia iránt komoly érdeklődés mutatkozott, mind az előadókkal előzetes egyeztetés során, mind a hallgatóság részéről. A Jogi Kar díszterme megtelt, a hallgatók pedig határozott tetszésüket fejezték ki a színvonalas előadások meghallgatása után. Az összejövetelt megtisztelte jelenlétével többek között Karácsony András stratégiai rektorhelyettes, aki a konferenciát megnyitotta; a Filozófia Tanszék vezetője és három oktatója pedig egy-egy ülés vezetését vállalták. Anyagi (és erkölcsi) támogatásáért és segítségéért külön köszönet illeti az ELTE ÁJK-t és annak dékánját, Király Miklóst; a Filozófia Tanszéket, annak vezetőjét, munkatársait és demonstrátorait, valamint a pannonhalmi Békés Gellért Ökumenikus Intézetet. Reméljük, a tudományos konferencia közösségi élményét és tapasztalatát egyre fokozódó megértés is kíséri a résztvevőkben és a konferencia nyomán kiadott kötet olvasóiban.
A délelőtti előadók a szelíd viszálykezelés helyét vették szemügyre a jogrendszerben, mégpedig családjogi, jogszociológiai, büntetőjogi és büntető eljárásjogi, kriminológiai, polgári jogi és nemzetközi jogi szempontból, elsősorban a két legelterjedtebb megvalósulási alakzatára, a közvetítésre és a választottbíráskodásra összpontosítva. A délutáni előadók a szelíd viszálykezelés kulturális és vallási hagyományait vizsgálták; ráadásul nemzetközi távlatot adott az összejövetelnek egy angol nyelvű
- 181/182 -
általános bölcseleti kulcselőadás, amelyet a Szlovák Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének egy munkatársa tartott, kitérve a viszálykezelésre a zsidó vallásban. Ezután a kereszténység és az iszlám, valamint két keleti vallás, a hinduizmus és a buddhizmus képviselői osztották meg meglátásaikat a kérdéskörrel kapcsolatban. A tudományos konferencia egyszerre szolgálta a másfajta vitarendezési hozzáállások és módszerek magyarországi megismerésének és beágyazódásának segítését, valamint a vallásközi és kultúraközi párbeszéd közép-európai meggyökeredztetését.
A szelíd viszálykezelés egyik fajtája a választottbíráskodás. Horváth Éva az előadásában rámutatott, hogy a választottbíráskodásnak és a közvetítésnek mintegy kettőezerötszáz évesek a kulturális gyökerei. Ázsiában a konfucianizmus és a taoizmus nagy hatással volt a pereskedést kerülő vitarendezés megszilárdulására, minthogy e kultúrák hajlottak a közösségi és egyéni viszályok békés rendezésére. Konfuciusz (-551-479) az összhangot és a hűséget hirdette, hogy az erkölcsileg magasabb szinten álló személy irányítson, ill. hogy a társadalom alapja a kölcsönös bizalom legyen. Lao-ce (-565-476) a taoista Az út és az erény könyvében a társadalmi és a közéleti újítások szükségessége mellett tört lándzsát, továbbá a "keleti" kultúra hagyományához igazodó természetjog vezető szerepe mellett állt ki. A közvetítő számára megszabta: úgy irányítson, hogy közben szolgáljon; ha kell, tudjon hallgatni és ne érezze magát a felek fölött állónak. Az ázsiai felek perbéli helyzete ma nagyrészt ezen szabályok alapján áll. Az önálló és a kereskedelmi jogviták területén a világi bíráskodásnak a középkorban többféle megnyilvánulási alakja volt, ezért a különböző népszokások, és különösen a céhek gyakorlata az újkori kereskedelmi választottbíráskodás előképének is tekinthető. A tizedik és tizenegyedik században a céhek, a gildek és a hanzák bizonyos ügyeiket maguk ítélhették meg. A tizenegyedik században Flandria grófja az istenítélet és a párbaj helyett az esküdtbíráskodást ajánlotta. További nemzetközi előképek: a "poros lábúak" (pieds poudrés, piepowders) választottbíráskodása, vagy a kereskedelmi jog (ius mercatorum) kezdetei. Magyarországi példák: I. István király második határozata; a vadászbírók; Székelyudvarhelyt a céhek eljárása; ill. 1703-tól Székesfehérvárott a vásárbíráskodás királyi kiváltságlevéllel, amelynek kezdetben igazgatási és büntető hatásköre is volt. A kereskedelmi választottbíráskodás a második világháborút követően előtérbe került ugyan, de ennek a nemzetközi közélet szintjén akadályt jelentett a hidegháborús légkör. Gazdasági szinten a kereskedelmi kapcsolatok kényszere ennek elfogadtatása irányába hatott, de ezt általánosságban mégis nehezítette a bizalomhiány. A jogegységesítés és jogösszehangolás több lépcsőben történt: az 1958-as New York-i Egyezményt a külföldi választottbírósági ítéletek elismeréséről és végrehajtásáról az 1961-es Genfi Európai Egyezmény követte a kereskedelmi választottbíráskodásról. 1976-ban megalkották az UNCITRAL Választottbírósági Mintaszabályzatát, majd 1985-ben az UNCITRAL Mintatörvényét a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodásról, végül pedig 2002-ben az UNCITRAL Mintatörvényét a nemzetközi kereskedelmi egyeztetésről.
- 182/183 -
A választottbíróságok jelenlegi elfogadottsága elsősorban azon körülménytől függ - elemezte Varga István -, hogy az állam mennyiben fogadja el, hogy a választottbíróságok szerves részei az igazságszolgáltatásnak, és milyen szerepet szán nekik ebben. Az állam hozzáállása leginkább két szinten érhető tetten. Az első szint a jogalkotás szintje, amelynek során az állam meghatározza azon ügyeket, amelyekben választottbírósági eljárásnak van helye, ill. az állami bíróságok beavatkozásának lehetséges körét. A második szint pedig a jogalkalmazás szintje, vagyis az állami bíróságok választottbíróságokat érintő tárgykörrel kapcsolatos különböző döntéseinek a nagyobb halmaza. A jogalkotási szint vizsgálatának keretében megvizsgálhatjuk az Országgyűlés T/4276. számú törvényjavaslatát, ill. annak a választottbíróságokat is érintő egyes jelentősebb kedvezőtlen hatásait. A jogalkalmazási szint keretében pedig szemügyre vehetjük a Legfelsőbb Bíróság BH 2003/506. számú, valamint egy, a közelmúltban meghozott választottbírósági ítéletet érvénytelenítő döntését (Ablon). Továbbá, mélyebben érdemes bemutatnunk a magyar Alkotmánybíróságnak a választottbíróságokkal kapcsolatos, igen következetesen alkalmazott, ugyanakkor egyszersmind erősen vitatható szemléletét is. A vizsgálatok alapján megállapítható azon jogalkotási és jogalkalmazási irányultság, amely a választottbírósági jogosítványok megnyirbálására irányul; márpedig e kérdésben jelentős szemléletváltozásra van szükség. Ennek gyökere ugyanis azon meglehetősen atyáskodó szemlélet, amely a válaszottbíróságok jogi elismertségét korántsem a felek önrendelkezési jogából, hanem inkább az állam engedélyéből vezeti le.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
