A Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése kimondja, hogy semmis az a szerződés, amely jogszabályba ütközik vagy amelyet jogszabály megkerülésével kötöttek, kivéve, ha ahhoz a jogszabály más jogkövetkezményt fűz. Semmis a szerződés akkor is, ha nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik.
A szerződés jóerkölcsbe ütköző volta, mint érvénytelenségi ok a Ptk. 1991. évi XIV. törvénnyel történő módosításakor került be a hatályos polgári jogi szabályozásba. A törvénymódosítás 14. §-ához fűzött indokolás szerint a semmis szerződések körében a javaslat a Ptk.-t megelőző civilisztikai gondolkodás és magánjogi gyakorlat által már jól ismert fogalmat vezet be a Ptk. terminológiai rendszerébe: az ún. "jóerkölcsbe ütköző szerződés" fogalmát. E fogalom, szókapcsolat tényleges tartalmát a bírósági gyakorlatnak kell majd kimunkálnia. Ezen a címen semmisnek minősülhet pl. az a szerződés, amelyet jogszabály ugyan nem tilt, de amelynek tárgya vagy az általa elérni kívánt cél, a benne foglalt kötelezettségvállalás vagy érte ellenszolgáltatás felajánlása az általános elfogadott erkölcsi normákat, szokásokat nyilvánvalóan sérti, amely tehát az általános társadalmi megítélés szerint is egyértelműen tisztességtelennek és elfogadhatatlannak tekinthető. [Korábban a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése az adott korszak viszonyai között tartalmazott hasonló intézményt. A szocialista együttélés követelményeibe ütköző szerződés semmissége mint terminológia lényegében a jóerkölcsbe ütközés kategóriáját is lefedte.]
A törvénymódosításra a rendszerváltás utáni folyamatos korrekció keretében került sor anélkül, hogy az új jogintézmény bevezetését szakmai-tudományos vita, elemzés előzte volna meg, így a módosítás hatályba lépése után a bírói gyakorlat számára megfelelő fogódzó, a korábbi gyakorlatban vagy szakirodalomban fellelhető igazodási pont nem állt rendelkezésre.
A jogintézmény monografikus feldolgozása 2004-ig váratott magára. 2004-ben jelent meg a Gondolat Könyvkiadó gondozásában Menyhárd Attila "A jóerkölcsbe ütköző szerződések" című monográfiája, amely részletesen mutatja be az intézmény jogtörténeti előzményeit, a jogintézmény megjelenítését a nyugati jogrendszerekben, a jogintézmény alkalmazásával kapcsolatos külföldi bírói gyakorlatot, és egyúttal kísérletet tesz az intézmény fogalmi kritériumainak is a meghatározására. A monográfiában foglalt következtetésekre is figyelemmel a jóerkölcsbe ütközés megállapításánál az alábbi szempontok figyelembevételével lehet eljárni:
1. A jóerkölcsbe ütköző szerződés tilalmát kimondó rendelkezés a modern polgári jogok általánosan elfogadott szabálya. A tilalmat kimondó norma generálklauzula, olyan nyitott szerkezetű norma, amely a norma szintjén további értelmezési támpontot nem nyújt, nem határozza meg, hogy a jóerkölcs alatt mit kell érteni. A szabályozás a generálklauzulát metajurisztikus tartalommal tölti meg, amikor az erkölcsi szabályokat teszi a jogi norma tartalmává és így a jog részévé.
2. A jóerkölcs fogalma nem vezethető le egy abszolút erkölcsi törvény tételezése alapján sem természet jogi, sem vallásetikai megközelítésben. A jóer-kölcsbe ütközés esetköre a jogviszonyoknak túlságosan széles körét öleli fel ahhoz, hogysem olyan egységes elvet lehessen megfogalmazni, amely mindegyiken végighúzódik. "Kiindulópontként elfogadhatjuk azt, hogy a magánjogi szabályozás számára az erkölcs annyiban és abban az értelemben lehet releváns, amennyiben a társadalom tagjaival szemben megnyilvánuló általános elvárásokat kötelezettségeket tartalmazó magatartásszabályként közvetíti ... a jóerkölcs csak az lehet, ami társadalmilag általános magatartásszabályt normaként fogalmaz meg az egyének számára." (Menyhárd Attila: A jóerkölcsbe ütköző szerződések, Gondolat, Budapest 2004. 88. old.)
Ezek a magatartásszabályok függetlenek az egyén értékelésétől, szubjektív hozzáállásától, a személyes meggyőződésből eredő preferenciáknak a megítélésnél nem lehet jelentősége. "... A bíró maga is alá van rendelve a társadalom általános erkölcsi felfogásának, neki képviselnie kell a méltányosan és igazságosan gondolkodó ember tisztességérzetét. Ennélfogva a bíró az ítélkezés során nem érvényesítheti saját erkölcsét, és nem érvényesítheti egy társadalmi réteg erkölcsi felfogását sem, hanem az adott időpontban a társadalomban uralkodó erkölcsi normákat kell szem előtt tartania." (i. m. 99. old.)
A bírói gyakorlat is lényegében a fenti megfontolások alapján határozza meg a jóerkölcsbe ütközés fogalmát. "A joggyakorlat értelmében ... jóer-kölcsbe ütközőnek minősül az a szerződés, amelyet a jogszabály ugyan nem tilt, de az azzal elérni kívánt cél, a vállalt kötelezettség jellege vagy azért ellenszolgáltatás felajánlása, illetve a szerződés tárgya az általános elfogadott erkölcsi normákat, szokásokat nyilvánvalóan sérti, és ezért az általános társadalmi megítélés is egyértelműen tisztességtelennek minősíti. A jóerkölcs olyan jogi kategória, amely a társadalom általános értékítéletét fejezi ki. A szerződés jóerkölcsbe ütközésének megállapítása során nem a szerződő fél érdeksérelmét, hanem azt kell vizsgálni, hogy maga a jogügylet társadalmilag elítélendő-e." (LB Gfv. VI. 31. 227/2002/4.)
3. A jóerkölcsbe ütközés tartalmát mint nyitott tény-állású normát a bírói gyakorlat tölti ki tartalommal, amikor dönt arról, hogy egy ügylet valamely vonatkozása az erkölcsi normák területére tartozik-e, a megsértett erkölcsi norma nevesítésével egyúttal jogot alkot. Az egyes esetekben hozott döntések alapján esetcsoportok körvonalazódnak, és ezekből a viszonylag jól körülírható esetcsoportokból próbál a joggyakorlat olyan elveket levezetni, amelyek a konkrét esetekből leszűrt absztrakt módon megfogalmazott szabályként segítenek annak eldöntésében, hogy egy későbbi eset is ebbe az alkalmazási körbe tartozik-e. (hiv. mű 89. old.)
4. A szerződés jóerkölcsbe ütköző volta nem szorítkozik a vállalt kötelezettségek és a szolgáltatás megítélésére, hanem a vizsgálat kiterjed a szerződéskötő felek szándékára, a szerződéssel megvalósítani kívánt célra.
5. Annak meghatározása során, hogy a szerződés jóerkölcsbe ütközik-e és ez a jóerkölcsbe ütközés a szerződés érvénytelenségét eredményezi-e, objektív és szubjektív elemeket egyaránt figyelembe kell venni. A magatartás szubjektív értékelése a jóerkölcsbe ütközésnek valójában nem önálló eleme, mert a jóerkölcsbe ütköző szerződések tilalma nem a szerződő felek magatartásának, hanem a szerződés tartalmának kontrollja. Ugyanakkor a szerződés semmisségét eredményező jóerkölcsbe ütközés többnyire objektív és szubjektív elemek együtthatásaként valósul meg. A bírói gyakorlat, ha szubjektív elem meglétét nem is feltétlenül követeli meg, azt azonban igen, hogy a szerződő felek tudjanak - vagy az elvárható gondosság nem tanúsítása miatt ne tudjanak - azokról a ténybeli körülményekről, amelyek a szerződés jóerkölcsbe ütközését előidézik. (Menyhárd Attila: A jóer-kölcsbe ütköző szerződések tilalmának tartalmi meghatározása, Gazdaság és Jog, 2004. évi 9. szám 4. old.) "Abban az esetben, ha a szerződés tartalma nem ütközik ugyan a jóerkölcsbe, de valamely - de csak ez egyik - fél szándéka, szerző-déskötéses célja a szerződést jóerkölcsbe ütközővé teszi, a jóerkölcsbe ütköző szerződések tilalmának túlzott, a szerződési jogi szabályozás disz-funkcionális működéséhez vezető kiterjesztését jelentené, ha a szerződést önmagában emiatt érvénytelennek tekintenék." (Menyhárd Attila: fentebb hivatkozott mű 291. old.)
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
