1. Menyhárd Attila monográfiája bevezetésében a Milton Friedmann féle piacgazdasági modellből indul ki. Ideológiai, gazdaságpolitikai kiindulópontként szögezi le: "Ha elfogadjuk, hogy a piaci mechanizmuson alapuló koordináció két alapvető feltétele az önkéntesség és az informált helyzet, továbbá kiindulópontként a szerződéseket a piaci mechanizmusok közvetítéseiként fogjuk fel, olyan szerződési modellel kell dolgoznunk, amely e két kritériumot fogalmi elemként kezeli s csak kivételesen (ha ezt a közérdek védelme indokolja) enged ettől eltérést." (9.)[2] E tendenciák Magyarországon is érvényesülnek. Mindez már önmagában elegendő ok lenne arra, hogy az akarathibák témakörében átfogó, jogösszehasonlító, javaslatokat megfogalmazó monográfia szülessék. A téma aktualitását hangsúlyozza és kiemeli az a tény, hogy hazánkban az új Polgári Törvénykönyv kodifikációs munkálatai megkezdődtek, immár elfogadták és vitára bocsátották az új kódex koncepcióját is. E mű, amellett, hogy az akarathibák fontos kérdéseit bemutatja, rávilágít a magánjogi dogmatika újra- illetve átértékelt szerepére is. A civilisztikában olyan új irányzatok alakultak ki, amelyek kevésbé a dogmatikai tisztaságra, avagy a tudományos levezetések szerves fejlődésére helyezik a hangsúlyt, hanem inkább a jog, a magánjog kockázatelosztó jellegét, úgymond ökonómiai "hatékonyságát" tekintik elsődlegesnek. Gondolni kell ehelyütt pl. a jog gazdasági elemzésére. Óhatatlanul felmerül tehát a kérdés, hogyan egyeztethetőek össze a szigorú dogmatikai kívánalmak ezen erősen probléma- és praxisorientált irányzatokkal, mennyiben lehet és kell a magánjog eme "új hullámát" követni. Az akarathibák kapcsán e kérdés gyakran és súlyozottan merül fel. A szerző könyve így - az akarathibák elemzésén túl - rámutat a magánjogi dogmatika jelentőségére és szerepére a legújabb kor kihívásai közepette.
2. Menyhárd Attila fő kutatási területét, eddig megjelent főbb publikációi témaköréből következtetve, a klasszikus polgári jog, azon belül is a kötelmi jog, még konkrétabban a szerződési jog kulcskérdései képezik.[3] Vállalkozási szerződés, általános szerződési feltételek, jó erkölcsbe ütköző, ill. uzsorás szerződések: azaz, a szerződési jog igazságossági elemet hordozó, és adott esetben érvénytelenségi okként figyelembe veendő kérdései. Ha e publikációk által rajzolt ívet tekintjük, megállapítható, hogy a fenti művek szerves folytatása az akarathibák témájában írott monográfia, ami egyben a szerző első könyve. E monográfiával Menyhárd Attila tudományos munkássága a szerződés érvénytelenségére vezető szinte valamennyi, a Ptk.-ban található okot fedi, vizsgálja. Tekinthető tehát e könyv az eddigi munkák zárókövének, de legalább ennyire új tanulmányok, monográfiák sokat sejtető kiindulópontjának is.[4]
3. Az akarathibákat sokan sokféleképpen csoportosították a jogirodalomban. E kategóriák márcsak azért sem lehetnek érdektelenek, mert egyben az akarathibákról írott munka szerkezeti elrendezését is kijelölhetik.[5] Menyhárd Attila könyvét a tudatos és a nem tudatos akarathibák szerinti csoportosítás mentén építi fel. A monográfia tárgyát a régi és hatályos magyar magánjog mellett, jogösszehasonlítási alapként az angol, a francia és a német polgári jog megfelelő szabályai és bírói gyakorlata képezik. Ahol ennek jelentősége van, vagy figye-
- 204/205 -
lemre méltó megoldás ismerhető meg, a szerző kitér az osztrák, a svájci és a holland polgári törvénykönyvek szóban forgó előírásaira is. Ismerteti továbbá az UNIDROIT Alapelvek és a (Lando Bizottság által kidolgozott) Európai Szerződési Alapelvek idevágó szabályait.
A mű - a bevezetőt követően -négy nagy szerkezeti egységre bontható. Annak ellenére felismerhető e négy gondolatkör, hogy a könyv ennél több, folyamatos római számozású fejezetet tartalmaz. Az első rész - a tudatos akarathibákkal kezdve a nem tudatos felé haladva - bemutatja a fent felsorolt nemzeti jogrendszerek szabályait és bírói gyakorlatát. A bevezető gondolatokat követően az I. fejezet a titkos fenntartást, a komolytalan szerződési nyilatkozatot, valamint a színlelt szerződést tárgyalja. A II. fejezet a tévedés jogintézményét mutatja be; a III. a megtévesztéssel, a IV. pedig a kényszerrel és a fenyegetéssel foglalkozik. A következő gondolati egység (amely egyben a mű V. fejezete) a nemzetközi jogegységesítési törekvések vívmányaként számon tartott UNIDROIT alapelvek, ill. ezt követően az Európai Szerződési Alapelvek irányadó szabályait vizsgálja, külön-külön, minden jogintézmény tekintetében. A harmadik szerkezeti egység (VI. fejezet: az akarathibák a magyar szerződési jogban, VII. fejezet: a jogellenes fenyegetés) a magyar jog előírásainak történeti fejlődését, illetve a hazai hatályos jogot és a bírói gyakorlatot tárgyalja. A második világháború előtti magyar magánjog szabályainak bemutatása nem kap önálló fejezetet, hanem mindig a kérdéses jogintézmény hatályos szabályainak elemzése előtt található. Végül a monográfiát a szerző következtetései és javaslatai zárják, amit angol és német nyelvű rövid összefoglaló követ. Elsődleges szerkesztési elv tehát a mű fenti jogösszehasonlító tagolása, a tudatos akarathibáktól a nem tudatos akarathibák felé haladva.
4. Következtetéseit a szerző részben a fejezetek végén, részben a magyar jogszabályokat tárgyaló fejezetekben, ill. a mű záró részében vonja le. Erénye a munkának, hogy az akarathibák elemzése kapcsán, ezek tükrében mintegy átfogó képet kaphatunk a kontinentális és az angolszász szerződési jog strukturális különbségeiről, az egyes jogrendszerek alapvető jellemzőiről.[6] A szerző az egyes jogintézményeket jogeseteken keresztül világítja meg, s nemcsak az angol jog kapcsán. A mű így érthető, világos lesz, ám az olvasónak még sincs az az érzése, hogy elveszne a részletekben, hisz az ismertetett esetek a munka átgondolt logikai ívébe szervesen illeszkednek.
1. A Ptk. 205. § (2) bek.-e szerint a szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges, valamint bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges. A 210. § (1) bek.-e azonban a tévedést a szerződés megkötésekor fennálló lényeges körülményben való tévedésként határozza meg. Felmerül hát, a mű több pontján és nemcsak a tévedés kapcsán, hogyan határolható el a lényeges körülményekben való megállapodás hiányában nem létező, és a létrejött, ámde lényeges kérdést érintő akarathiba miatt érvénytelen szerződés. Nem következik-e automatikusan a megállapodás hiánya abból, hogy valamely lényeges körülményben történő megállapodás akarathiba folytán hiányzik? Csak valamely lényeges kérdés szabályozatlan volta tekinthető disszenzusnak, vagy pedig az abban való tévedés, színlelés stb. is? Egyes esetekben (komolytalan szerződési nyilatkozat, színlelt szerződés - 15., 156.-157. vagy a tévedés egyes esetei - 22.) - a szerző álláspontja szerint dogmatikai szempontból helyesebb lenne az akarathiány folytán a szerződés nemlétezéséről beszélni, így a (hatályos) jogi szabályozás kialakítása valójában jogpolitikai döntés az eltérő jogkövetkezményekről, amelyet a nyilatkozati elv (forgalombiztonság) és az indokbeli tévedés elismeréséből lehet levezetni (22.).[7]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
