A magyarhoz hasonló, egyszintű és egységes jogrendszerrel rendelkező államokban az Európai Unióhoz történő csatlakozást követően a közösségi jog alkalmazása rengeteg érdekes szakmai újdonsággal szolgál a jogot hivatásszerűen alkalmazók számára. Hogy csupán a legkézenfekvőbb példát említsük: a jogalkalmazás folyamatának első lépéseként gyakran felmerül a "melyik jogot alkalmazzam?" kérdése, melynek megválaszolása sokszor komoly nehézségek elé állíthatja a jogalkalmazót, különösen akkor, ha az egységes nemzeti jogrendszernek "köszönhetően" addig nem volt alkalma tapasztalatokat szerezni az efféle analízisek végrehajtásában. A nemzeti jog és a közösségi jog viszonya az adott jogterület vonatkozásában, a közösségi jog releváns normáinak közvetlen hatálya, a nemzeti jog alkalmazásának korlátjai: mind-mind olyan kérdések, melyek a csatlakozásunk napját követő naptól a hazánkban folyó bírósági és közigazgatási eljárások új aspektusaként a jogalkalmazás szerves részét fogják képezni.
A közösségi és a nemzeti jog viszonyát meghatározó alapelvek - a közösségi jog közvetlen hatálya és primátusa, a "teljes és egységes" alkalmazás, valamint az "effet utile" elve - ma már széles körben ismertek, a jogirodalom, a jogtudomány, valamint az Európai Bíróság joggyakorlata által kellő mélységben és részletességgel feltártnak tekinthetők. Mégis, úgy vélem, a jogot a mindennapokban alkalmazók - bírók, ügyvédek, köztisztviselők - számára az elméleti alapvetések fejtegetésénél nagyobb segítséget jelent, ha konkrét jogterületek vonatkozásában mutatjuk be azokat a problémákat, melyekkel a tagállami igazságszolgáltatási és közigazgatási szervek szembesülnek a közösségi jog alkalmazása során. Egy-egy jogterület elemzése kapcsán ugyanis egyértelműen láthatóvá válnak azok a gyakorlatban felmerülő nehézségek, melyek például a közösségi és a nemzeti jog párhuzamos alkalmazására, vagy a közösségi és a nemzeti szervek konkuráló hatáskörére vezethetők vissza.
Tanulmányomban arra teszek kísérletet, hogy a közösségi versenyjog tagállami bíróságok által történő alkalmazása során felmerülő kérdések közül kettőt, az alkalmazandó jog meghatározásához kapcsolódó, valamint a Római Szerződés 81. cikke1 (3) bekezdésének a tagállami jogalkalmazó szervek általi alkalmazásával összefüggő problémákat elemezzem. Teszem ezt a fentieken túl azért is, mert a Bizottság által készített és a Tanácshoz benyújtott rendelettervezet mindkét vonatkozásban radikálisan új megoldások bevezetését javasolja2.
A tagállami bíróságok a közösségi versenyjogot kétféle eljárásban alkalmazhatják: egyrészt akkor, amikor jogorvoslati fórumként felülvizsgálják a nemzeti versenyhatóság érdemi határozatait (közigazgatási per), másrészt pedig abban az esetben, ha magánszemélyek hivatkoznak jogvitájuk során a közösségi jog közvetlenül hatályos rendelkezéseire (polgári per). Ez utóbbi mindenekelőtt azon perekben fordulhat elő, melyeket a közösségi versenyjog megsértése által hátrányosan érintett magánszemélyek indítanak egy jogellenes kartell tagja, vagy egy gazdasági erőfölényével visszaélő vállalkozás ellen a jogsértés abbahagyása, és/vagy kártérítés fizetése érdekében. A versenykorlátozó megállapodások és magatartások, valamint a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmát megfogalmazó közösségi jogi szabályok - közvetlen hatályukból kifolyóan - alkalmasak ugyanakkor arra is, hogy védelmi eszközül szolgáljanak különféle teljesítési igényekkel összefüggő, vagy éppen szerzői jog, vagy ipari tulajdonjog megsértése miatt indított keresetekkel szemben.
1. A jogalkalmazás első lépése az alkalmazandó jog meghatározása, ami két fázisból álló művelet: elsőként meg kell határozni az alkalmazandó jogrendszert - ez egyébként mindig a jogalkalmazó nemzeti joga szerint történik -, majd pedig az így kiválasztott jogrendszer szabályai közül ki kell választani az adott esetben releváns, felhasználandó normákat. Az alkalmazandó jog meghatározása ahhoz az eredményhez is vezethet, hogy adott esetben több jogrendszer szabályait figyelembe véve kell a jogalkalmazónak eljárnia. Ez előfordulhat például egy, a felek által "feldarabolt" szerződéses jogviszonnyal kapcsolatos jogvita esetén, a több, egymás mellett és egymás felett élő jogrendszerrel jellemezhető szövetségi államokban, valamint a közösségi jog és a tagállamok nemzeti jogrendszerének vonatkozásában. Ez utóbbi esetben azonban a közösségi jog nemzeti jogalkalmazó általi alkalmazásával összefüggő kérdéseket nem nemzeti, hanem közösségi jogi normák és a közösségi (bírósági) joggyakorlat rendezi. Ha tehát a nemzeti jogalkalmazó a közösségi jog alkalmazhatóságával kapcsolatos kérdésre keresi a választ, akkor jogszerűen csak a közösségi jog szabályaival, valamint az Európai Bíróság joggyakorlatával összhangban döntheti el a kérdést. A közösségi jog tehát a nemzeti jogalkalmazó számára nem valamiféle külföldi jogként jelenik meg, hiszen alkalmazásának területét, feltételeit és határait nemzeti jogszabályokkal meghatározni nem lehet, a nemzeti jogalkotó csupán az alkalmazás módjával összefüggésben állapíthat meg szabályokat, ám a közösségi jog a végrehajtás eljárásjogi szabályaira vonatkozóan is tartalmaz bizonyos előírásokat. A közösségi jog másik jellemzője, hogy az alkalmazandó jog meghatározása nem eredményezheti a közösségi jog teljes mellőzését, negligálását. Ha ugyanis a nemzeti jogalkalmazó azt állapítja meg, hogy az adott ügyben szereplő kérdés olyan jogterülethez kapcsolódik, melyet a nemzeti jogalkotó saját hatáskörében önállóan szabályozott, vagy más szóval: az adott jogterület még nem "közösségiesített", akkor is figyelemmel kell lennie két körülményre. Egyrészt egy nemzeti hatáskörben jogszerűen megalkotott jogszabály sem gátolhatja, vagy akadályozhatja a közösségi jog "teljes és egységes" érvényesülését, vagyis nem lehet a nemzeti hatáskörre hivatkozni akkor, ha az azok által biztosított jogok gyakorlása közösségi jogot sértő hatást eredményez, másrészt pedig a közösségi jog azon alapelvei, melyeket az Európai Bíróság által közvetlen hatállyal felruházott szerződési rendelkezések tartalmaznak, jogterülettől és jogalkotói hatáskörtől függetlenül érvényesítendők a nemzeti jogalkalmazó által. Azt mondhatjuk tehát, hogy az alkalmazandó jog meghatározása járhat azzal az eredménnyel, hogy az adott jogvitát kizárólag a közösségi jog alapján kell eldönteni, vezethet továbbá annak megállapításához is, hogy egyaránt, egymás mellett alkalmazandók a közösségi és a nemzeti jog szabályai, ám ma már gyakorlatilag soha nem eredményezheti azt, hogy a tagállami jogalkalmazó becsukhassa azt a könyvet, melynek fedelére az van írva: "Közösségi jog", és megkönnyebbült, boldog sóhajtással nyúlhasson a nemzeti törvénykönyv felé.
A közösségi jog tehát vagy közvetlenül alkalmazandó joganyagként jelenik meg a nemzeti jogalkalmazó számára, vagy pedig mint a nemzeti normák, illetve az azok alapján folytatott joggyakorlás jogszerűségének mércéje. Nyilvánvaló ugyanis, hogy például egy nemzeti védjegyjoggal összefüggő polgári jogvitát nem lehet a közösségi versenyjog alapján eldönteni, ám az eljárás során a bíró juthat arra a megállapításra, hogy a nemzeti védjegyjog által biztosított jogok gyakorlása az adott esetben közösségi versenyjogot sértő hatást eredményezett, sőt - adott esetben egy előzetes döntési eljárást követően - azt is megállapíthatja, hogy a nemzeti védjegyjogról szóló jogszabály bizonyos rendelkezései összeegyeztethetetlenek a közösségi versenyjog rendelkezéseivel. Vagy egy másik példát említve: ha a bíró azt állapítja meg, hogy az eljárás tárgyát képező megállapodás nem alkalmas a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására és így a közösségi versenyjog nem alkalmazható, ez nem jelenti azt, hogy ne juthatna arra a meggyőződésre a nemzeti versenyjog alkalmazása során, hogy annak bizonyos előírásai sértik például az állampolgárság szerinti diszkrimináció tilalmának közösségi jogi alapelvét.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
