A jogi kultúra újabb fontos alkotóeleme átvilágítására kívánunk sort keríteni tanulmányunk ezen fejezetében. Könnyebb dolognak ígérkezik a törvénykezési szervezet rövid történeti áttekintése, mert ezen a téren kevés újdonságot fedeztünk fel a vonatkozó szakirodalom áttanulmányozásakor.
A jogász hivatás tekintetében az elmúlt harminc évben jelentős kutatómunka zajlott, doktori értekezések születtek az új eredményeket hozó, jórészt szociológiai alapozású disszertációk és tanulmányok pedig a jogelmélet és - bölcselet tudományát is gazdagítják, különös tekintettel a jogi kultúra ezen belső elemére.
A jogászképzés és intézményi háttere, beleértve a tantárgyi tematikáktól az oktatók felkészültségéig illetve a joghallgatók társadalmi-családi kötődése a jogászi hivatás éthoszára lehetett kihatással. Mind a reformkorban, mind '48/49-ben a dualizmusban és a Horthy rendszerben az országgyűlési képviselők között a jogvégzettek dobogós helye a foglalkozási végzettségi statisztikákban végig biztosított volt.
A tényleg "tengernyi"-nek nevezhető szakirodalmi összefoglaló művek közül leginkább öt, a magyar állam- és jogtörténettel[1] foglalkozó munkára támaszkodtunk.
Bruckner és Eckhart egyként a király felségjogai között tartják számon a bíráskodást. Utóbbi utal arra is, hogy Szent István idején még élő lehetett a nemzetségi igazságszolgáltatás "mint az önvédelem megszervezett formája... A vérbosszú a család kötelessége és ennek maradványa a vérdíj".[2] A patrimoniális királyság korában a bíráskodás állami útjai: az udvari - kezdetben valóságosan is személyes - bíráskodás illetve a királybírák alkalmazása. A király bírói felségjogának gyakorlása már a XII. századtól a nádor kezébe ment át a királyi udvarban az uralkodó távolléte esetén. Az aranybulla idején egy új központi tisztség tűnt fel, az országbíró, aki jogosítottá vált idéztetésre és széke előtt folyó pervitelre. A királyt és a nevében eljáró fenti személyeket bírói felségjoga tekintetében - mint arra Bruckner is rámutat - az egyház és a
- 54/55 -
keresztény vallás előírásai (kánonjoga, a pápai bullák stb.) valamint az ország szokásai korlátozták. Megjegyezni kívánjuk, hogy Brucknernél a hercegi (ducatus) territórium vonatkozásában a bírói autoritas Kálmán törvényei szerint úgy értelmezendő, hogy a dux (herceg) tisztségviselői a királyi bíróság és az ország törvényei alatt állnak, a főkegyuraság is csak a királynál lehet. Ilyen formában viszont nem találkoztunk a törvényi (dekretális) szöveggel. Más a helyzet az aranybullával, mert Bruckner kiemelten kezeli annak 18. cikkelyét (hogy az öreg király az első, az ifjabb király - rex iuvenis - pedig mintegy engedményesi pozícióban van: az utóbbi magánjogi és nem közjogi fogalom!) és IV. Béla ifjú királyi pecsétje a főség kérdését így ismeri el: Isten kegyelméből és apja akaratából király.[3]
A XIII. század végére megszilárdul a nádor önálló joghatósága, amely a bírói funkció ellátását is jelentette (már az aranybulla 8. cikke minden nemesre kiterjedő bírói hatáskörrel ruházta fel), de a fej és jószágvesztés büntetés kiszabása királyi jogkör maradt.
A nádort helyettesítő udvarbíró - mint fentebb említettük - és a tárnokmester szintén ekkoriban önállósodtak az 1290. évi 9.tc. eredményeképpen. Utóbbi a bányavárosok felett kapott bíráskodási jogot (valójában inkább fellebbviteli fórumként működött).
Kevés szó esik a szent korona társországairól Horvátországról, Szlavóniáról és Dalmáciáról (majd később "külön test"-ként Fiuméról).
Az aranybulla egy bánról tesz említést, aki a méltóságsorrendben a nádor után állt. A bánnak is volt igazságszolgáltató hatalma és feladatul kapta a jogrend őrzését, később feladatai sokasodásaként két albán (a zágrábi és a kőrösi) beállítására került sor, főként persze a pénzügyek kezelésére.
Az Árpád-házat követő Anjou uralkodók idejétől 1526-ig Eckhart interpretálásában kiemelkedő szerepet vittek a bírói hivatalok tekintetében az ún. "ország nagybírái" (a nádor, az országbíró, a kancellár és a személynök) "akik a királyt képviselték, bármely pert el lehetett intézni"[4] előttük. Megmaradt a király személyes jelenlétű bíráskodása, melyet a hűtlenségi ügyek és a lovagi becsületet érintő párbajok jelentették, továbbá a tárnokmester bíráskodása és annak szervezete.
Ítélőszéket tartott fenn az erdélyi vajda és törvényszéket a vármegyék: utóbbi a "nem nemesek ügyében illetékes volt, kivéve azokét, akiket a király felmentett a megye joghatósága alól."[5] A nagybírák, hogy feladataiknak eleget tehessenek ítélőmestert (protonotarius) alkalmaztak. A legismertebb közülük Werbőczy István volt. Fentebb eddig vázolt bíráskodástörténet a nemességen belüli igazságszolgáltatásról szólt két kivétellel, a tárnokmesteri bíráskodás a speciális városok vonatkozásában és a vármegyei törvényszékek nem nemesek "felfolyamodványainak" eldöntésében. A jobbágyparasztság vitás ügyeinek fórumai vagy a földesúri úriszékek vagy a jogi népszokások kitermelte működési mechanizmusok voltak. "Külön lapra tartozó kérdés úgy a kánonjogi bíráskodás mint a világiakra is kiterjedő szentszéki bíróság, mely "ügykörébe vonta a világiaknak
- 55/56 -
is mindazon pereit, amelyek a hittel és az erkölccsel összefüggésben állnak. Hatáskörébe elsősorban az egyháziak tartoztak, de ezek ingatlan pereiben a kúria volt illetékes. A világiak ügyei közül a házassági és e szentséggel összefüggő vagyonjogi perek: hitbér-, hozomány-, jegyajándék, továbbá a tizedperek, a végrendeleti, uzsoraügyek, hamis eskü, hitszegés, özvegyek és árvák ügyei, így a leánynegyed is. Ez utóbbiban a házassági vagyonjogi perekkel együtt a kúria is ítélkezett, miért is ezeket vegyes bíróságú ügyeknek (causae mixtri fori) nevezték. A hatáskör bizonytalanságából a XV. század óta több összeütközés keletkezett. Királyi rendeletek és törvények szorították egyre szűkebbre a szentszékek illetékességét. Végül is a szorosan vett egyházi ügyeken kívül csak az egyháziak személyes bántalmazása és a kegyes célú végrendeletek, továbbá a házassági perek maradtak meg náluk."[6]
A pápa és rajta keresztül a hazai egyház igazságszolgáltatását már a Zsigmond által bevezetett placetum regium [királyi tetszvényjog] egyik rendelkezése, amely a pápai bíróságtól származó idézések, ítéletlevelek elfogadását, illetve végrehajtását királyi engedélyhez köti, azt célozza, hogy az egyházi bíráskodást, amelynek legfelsőbb fóruma nem az országban, hanem külföldön, Rómában volt, legalább részben a király ellenőrzése alá vonja."[7]
A jogtanítás, a jogtudomány, a jogászi hivatás témaköreiben ebben az időben a külföldi hatásnak kell nagyobb szerepet kell tulajdonítanunk, mivel már önmagában az írásbeliséget is - kis túlzással - az államalapítással és a kereszténység felvételével együtt adoptáltuk nyugatról, bajor közvetítéssel a Respublica Christiana még létező egységének (1054-ig) jegyében.
1367-ig, az I. (Nagy) Lajos alapította pécsi egyetemig, az országban nincs jogi oktatás, de "hungarusok" jelentős számban tanultak külföldön. Jogismeretet a bírói gyakorlat, a hivatalszervezet mellett végzett tevékenységekkel lehetett szerezni vagy ilyenre szert tenni.
Ma úgy tűnik "A 15. századig történt meg a litterátusok, írástudók csoportjából a jogtudók kiválása, majd különböző jogászi pályák közötti megoszlása. Mátyás király törvényei arra utalnak, hogy ekkor már elhatárolódtak egymástól a bíróságok ítélőmesterei, a jegyzők és a procuratores causarum, az ügyvédek. A szentszéki perekben az ügyvédi pálya is kettévált a felek képviseletét ellátó procuratorok és a jogi szakértőként fellépő advocatusok között, ... az ügyvédi pályának ez a kettéosztódása máig fennmaradt."[8]
Az ország két- majd három részre szakadásával a bírósági szervezet működése jelentős módosulást szenvedett. A király személyes jelenlétét megkívánó ügyekben először Bécsben, azután Prágában majd ismét Bécsben központját berendező Habsburgok miatt idő- és pénzigényessé váltak az ilyen jogérvényesítési törekvések és perek.
A korábban kialakult "ország nagybírói" rendszer fogyatékosságokkal ugyan - főként időbelileg, amit nemes egyszerűséggel törvénykezési szüne-
- 56/57 -
tekként taglaltak, de működött: "A rendes bírák a hétszemélyes és a királyi táblán szolgáltattak igazságot."[9]
Új és régi sajátosságok egyként jelentkeztek: "A zavaros, háborús korszakban az ítélőmesterek bíráskodása fejlődött ki. Kezdetben nagybírájuk megbízásából jártak el és mindig azok pecsétjével erősítették meg ítéleteiket. Vándorbíróság volt ez: az ítélőmester lóra ülve, írnokai kíséretében bejárt egy országrészt és ahol elintézendő ügy akadt, ott törvényszéket tartott. Az öt ítélőmester (nádori, országbírói, két személynöki és a horvát báni) törvénykezése sok visszaélésre adott alkalmat. Bírói tanácsuk az éppen kapható, joghoz értő emberekből állott."[10]
Mivel a központi bíróságok folyamatos működése nem volt biztosított, ezzel "egyenes arányban nyomult előre a vármegye bíráskodása."[11] A török kiűzésével szinte egyidőben indult el a Habsburg hatalom részéről az igazságszolgáltatási reform igénye (1708-ban I. József). Sikerre III. Károly vitte 1723-ban a 24-26. tc-ek elfogadásával - elfogadtatásával. Ekkor vált a Királyi Kúria ketté: hétszemélyes illetve királyi táblává. Megszűntek az ítélőmesterek vidéki vándorbíráskodási "turnéi", helyükbe négy kerületi tábla (Kőszeg, Nagyszombat, Eperjes, Debrecen) és a horvát báni tábla (Zágráb) lépett.
Erdélyben 1737-ben Marosvásárhely székhellyel alakult királyi tábla. A tridenti zsinat után a szentszékek is igyekeztek kitölteni azt az űrt, amelyet a hiányos időközönként működő világi bíróságok okoztak. 1786-ig vallási felekezeti különbség nélkül jártak el magánjogi perekben (házasság, család, végintézkedés).
Most még csak a megjegyzés szintjén, de tanulmányunk témájához messzemenően adekvát módon teszünk utalást a jogászi hivatásra, a jogi felsőoktatásra és ami e kettőtől elválaszthatatlan, a jogász nemzet vagyunk/ vagyunk-e kérdéskörére, mert ezek elméleti és gyakorlati megvalósulása/ megvalósítása a nagyszombati egyetem jogi fakultásával , az állami és (rendi) (köz)igazgatási szervezetrendszer átalakításával vette kezdetét. A parasztvármegyék megszűnése, a társadalmi változásokkal együtt járó (pl. a nemzetiségi betelepítések és más külső-belső migrációs folyamatok) népi jogszokásváltozások, a hungarus-tudat werbőci-anizmusának erősödése odavezettek, hogy a jogi kultúra is átalakuláson ment keresztül. Megteremtődtek a feltételei az átalakulásnak. Az 1825-27-es országgyűlést már joggal nevezhetjük a reformkor, a megszüntetve megőrzés kiindulási pontjának. E változások minden fázisában ott találjuk a jogász hivatás képviselőit, akik a köz- és a magánjogot egyként modernizálni szeretnék, csak épp a nép és jogélete marad kívül érdeklődési körükön és szellemi horizontjukon.
Az első felelős magyar minisztérium 1848. április 7-én alakult meg. Igazságügyminiszter: Deák Ferenc, aki később méltán kapta a "haza bölcse" kitüntető címet. Április 11-én szentesí
- 57/58 -
tésre kerültek az "áprilisi törvények". A távlatos célkitűzések megvalósítását a forradalom csak felvetette, ám megoldására az idő rövidsége miatt már nem került sor.[12]
A reformkorból az alkotmányos forradalomba történő átmenetet az "áprilisi törvények" szimbolizálják. A "fontolva haladás" elvéből következően az 1848. évi 3. tc. 27. §-a elvi éllel mondta ki, hogy "a törvényes bíróságok és ítélőszékek törvényes önállásukban, s a törvény további rendeletéig eddigi szerkezetükben fenntartandók." Ehhez a 29. tc. (a közhivatalnokokról) azt is tartalmazta, hogy a bírákat "a törvény útján kívül" nem lehet elmozdítani állásukból.
Az úrbéri viszonyok eltörlésével (9.tc.) szoros összefüggésben törölték el az úriszéki bíráskodást (11. tc. "azon ügyekről, mellyek eddig a földesúri hatóságok által intéztettek"). A 18. tc. a sajtóról előírta, hogy sajtóvétség esetén esküdtszék ítél, a tárgyalás nyilvános és szóbeli.
Az 1848. évi 19. tc-ről, a magyar egyetemről a felsőoktatási résznél fogunk írni.
E "törvénycsomag" tehát nem sok újdonságot tartalmazott, de a fentebb felsorolt változtatások még is fontosak szabályozási tárgyköreiken belül.
A forradalomnak szabadságharccá alakulásával, annak alkotmányjogi értelmezésével nem kívánunk foglalkozni.
A Kossuth befolyásolta országgyűlés 1849-ben (február) vésztörvényszékeket állított fel és a peres eljárásokban bevezette a gyorsított eljárás intézményét. Az országgyűlés 1849. április 14-én magát nemzetgyűléssé nyilvánította és hozzálátott a bírósági szervezet radikális átformálásához (Kúria feloszlatása, a hétszemélyes tábla és a királyi tábla helyébe ugyancsak hétszemélyes főtörvényszéket és országos törvényszéket állítottak fel). A közvád eredményes képviseletére "álladalmi ügyészi hivatal állíttatik fel". A kormányzóelnök jogkörei közé tartozott, hogy az általa vezetett kegyelmi szék a rendes perbeli úton hozott ítéletet - kérelemre - végrehajtásában felfüggeszthette.
Az erdélyi országgyűlés által elfogadott tizenegy törvénycikk közül az első mondta ki az uniót Magyarországgal (ami amott a harmincegy közül a hetedik: 1848. évi 7. tc.), főleg úrbéri előjogokat törölt el, s gyakran használta az azonos tárgyú valamelyik "áprilisi törvény" analógiájára, hogy "annak kötelező ereje ezennel (vagy ideiglenesen) Erdélyre is kiterjesztetik".
A levert szabadságharc után berendezkedő Haynau nevével egybeforrt önkényuralmi rendszer már 1849. novemberében megkezdte - felülről lefelé - a bírósági szervezet átalakítását.
A magyar igazságügyi - törvénykezési rendszer a bécsi igazságügy-minisztérium függvénye lett. Az udvar
- 58/59 -
oktrojált alkotmányaiban többféle elnevezéssel is ismert legfőbb ítélőszék (Oberster Gerichtshof) volt a Habsburg koronaországok legmagasabb bírói testülete. Ennek megfelelően a mindenben alávetett státusú Magyarország öt kerületében működött egy-egy főtörvényszék (valamint egy-egy Erdélyben, Horvátországban és a Szerb Vajdaságban).
1854-től létesült (1861-ig) az öt kerület felett egy országos főtörvényszék. A bíróságok alsóbb szintjein a megyei törvényszékek és a járásbíróságok találhatóak. A járásbíróságok szervezete és száma 1854-ben változott: kétfokúból egyfokú, majd a kisebb területű és népességű járásokban megszüntetések következtek be: "A járásbíróságok mindig elsőfolyamodású bíróságok voltak, a megyei törvényszékek jelentősebb ügyekben elsőfolyamodásúak, járásbíróságtól fellebbezett ügyekben pedig másodfokú bíróságokként működtek. A főtörvényszékek. ill. a bécsi legfőbb ítélőszék mindig fellebbviteli bíróságok voltak."[13]
Szólni szükséges fenti rendes bírósági rendszeren túl az ún. különös törvénykezési szervezetekről is: "Különös bíróságok. A legáltalánosabb különös bíróságok neoabszolutizmus alatt a haditörvényszékek voltak. A haditörvényszék (Kriegsgericht) nemcsak a szorosan vett katonai ügyekben ítélkezett, hanem felségsértés, lázadás bűncselekményével vádolt polgári személyek ügyeiben is, a ez ügyekben nemcsak a szabadságharc per, alá fogott résztvevőit, hanem a későbbi nemzeti megmozdulások szervezőit is kegyetlenül elítélte. A legvérengzőbb haditörvényszék a pesti és az aradi volt... A különös bíróságok közé tartoztak az úrbéri bíróságok, melyeknek feladata részben a feudalizmusnak a mezőgazdaságban való felszámolásával kapcsolatos jogviták, részben a már előbb megkezdett úrbéri jellegű perek eldöntése volt. Első fokú úrbéri bíróságok az úrbéri törvényszékek (Urbarial Gericht) voltak, amelyeket az 1856-1858. években szerveztek meg, s (kezdetben) megyénként megyeszékhelyeken működtek, 1860-ban azonban már több úrbéri törvényszéket összevontak. Az úrbéri törvényszékek fő feladata az erdő- és legelőelkülönítések és a tagosítás ügyében való döntés volt, s különben is a jobbágyfelszabadítással kapcsolatos birtokrendezést minden község esetében - még a felek megegyezése esetén is - csak az úrbéri bíróság ítélete alapján lehetett végrehajtani. Fellebbvitel a kerületekben működő úrbéri főtörvényszékhez (Urbarial Obergericht), innen a Bécsben felállított legfőbb úrbéri törvényszékekhez (Oberstes Urbarial Gericht) történt. 1861-ben az osztrák bírói szervezet felszámolásakor az úrbéri bíróságok is megszűntek. Különös bíróságként működött Pesten a kereskedelmi törvényszék (Handelsgericht) is. A különösen a házassági ügyekben ítélkező egyházi bíróságok szervezete a neoabszolutizmus idején lényegében változatlan maradt. Ügyészi szervezet. A neoabszolutizmus a régebbi vármegyei és városi tisztiügyészi szervezet, illetve a királyi tábla előtt a vádhatóságot ellátó királyi jogügyek igazgatója helyett állandó állami ügyészi szervezetet hozott létre. Az ügyészek nem voltak ezentúl a bíró-
- 59/60 -
ságok tagjai is, hanem a bírósági szervezettől elkülönített önálló vádhatóságok lettek. Az ügyészi szervezet a bécsi igazságügyminisztérium közvetlen irányítása alatt állott. A főtörvényszékek mellett a főügyész (General-Prokurator, később Oberstaatsanwalt) képviselte a vádat, a törvényszékek mellett ügyészek (Staatsanwalt) működtek. Ahol önálló járásbíróság működött, mellette egy ügyészi helyettes (Staatsanwalt-Substitut) látta el a vád képviseletét. Mindez a szervezet 1861-ben szintén megszűnt."[14]
Amikor az "áprilisi törvények" eltörölték az ősiséget, vele az úrbériséget alkotóelemeivel, látható volt - és látták is -, hogy a továbblépéshez elengedhetetlen a magánjogi viszonyok jogszabályi rendezése is. A Bach-rendszer alatt kerültek bevezetésre 1852-ben az ősiségi és 1853-ban az úrbéri nyílt parancs (pátens), mindkettőnek '48-as törvényi előzményei voltak. Sorban tovább 1854-ben a bányapátens, 1855-ben a különösen fontos telekkönyv és az 1856-os cselédrendtartás.
Nagy hordereje miatt nyomatékosítottan emelendő ki az 1853. évben nálunk is bevezetni rendelt OPTK és az ideiglenes polgári perrendtartás.
Mindezek előrebocsátása után és előzetes egyeztetések eredményeként hívta össze gróf Apponyi György országbíró 1861. január 23-ára az országbírói értekezletet, mely március 4-ig tartott. Itt és ekkor fogalmazták meg az ideiglenes törvénykezési szabályokat (ITSZ), melyet az összeülő országgyűlés két háza is megtárgyalt és elfogadott.
A jogaiba visszaállított Kúria szintén kijelentette, hogy az ITSZ-t, "addig, míg az alkotmányos törvényhozás máskép nem rendelkezik, azonnal mindennemű törvényes eljárásaiban állandó zsinórmértékül követendi."[15]
Az ITSZ szokásjogi normává vált, felölelte úgy a magán- mint a büntető-és eljárásjogi szabályokat.
A jogi kultúra komponenseire tekintve az ITSZ egyszerre volt írott jog és joggyakorlat, azzal a fontos kiegészítéssel, hogy az ősiségből és úrbériségből eredő és a Tripartitumban kicsúcsosodó szokásjog "vetélytársakat" kapott a modern jog fejlődése által felszínre hozott társadalmi - gazdasági képződmények jogiassá váló viszonyrendszereiben. 1867 után a bírósági szervezetrendszer és az eljárásjogi kódexek a jogforrási rendszer kétarcúsága miatt felemás módon hatottak például a pereskedési hajlamra és a jogtudat belső összetevőire (kizárások, egymás mellettiségek, egymásra épültségek).
Holik Sámuel az Egri Érseki Jogakadémia tanára előadásai nyomán összeállított jegyzetben[16] az alábbi felsorolás található: "A XIV.sz.-tól kezdve napjainkig a jogi oktatás színhelyei a) az egyetemek, b) a főpapi jogliceumok, c) a királyi majd állami jogakadémiák, d) a protestánsok jogakadémiái voltak."
Korábban említést tettünk az 1367-es pécsi egyetem alapításról, s szólni
- 60/61 -
szükséges a Zsigmond korabeli óbudai és a Mátyás király alatt Vitéz János esztergomi érsekkel közösen Pozsonyban létrejött egyetemekről is. Az áttörést mégis a Pázmány által Nagyszombatban 1635-ben alapított egyetem hozta meg, ahol 1667 óta folyt jogi oktatás, s lehetővé vált doktori oklevél megszerzése 3 év (a teológián 4 év) elvégzése után. A felügyeletet az intézmény felett a jezsuiták gyakorolták.
Időben ennél előbb 1581-ben Kolozsvárott a katolikus Báthori István fejedelem hozott létre "egyetemet" (akadémiát). Valóságosan Mária Terézia uralkodása idején 1775-ben jött létre jogi kar, melyet fia, "II. József királyi jogakadémiává alakította át. Belőle lett az 1872-ben felállított 4 fakultásos Ferenc József - Tudományegyetem jogi kara."[17] Az egyetem jogi kara mellett főiskolai szintnek tekintve megjelentek az egyházi és állami fenntartású jogakadémiák. A fenntartók közötti eme különbségtétel az intézmény elnevezésében is tükröződött: "Így a Ratio Educationis szabályozása nyomán megkettőződött az akadémiai jogi iskolák rendje. Ettől fogva kettészakadt a jogakadémiák köre, az ún. állami jogakadémiákra és a felekezeti jogakadémiákra (megjegyezve, hogy a katolikus jogakadémiát államinak ismerte el a kormányzat). A 19. század első harmadában a református egyház működtette a debreceni, sárospataki, kecskeméti, pápai jogakadémiát, az evangélikusok a soproni, eperjesi és pozsonyi joglíceumokat. A katolikus egyház az egri mellett megnyitotta pécsi akadémiáját is. Államiként fogadta el a Ratio a nagyszombati, győri, kassai és nagyváradi jogakadémiákat. (Ennek akkor még nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget, hiszen a polgári szellemű szabályozás megjelenéséig, a fontosabb jogi pályáknak egyetemi tudorsághoz rendeléséig nem az iskola kategorizálása a végzést igazoló oklevele szabta meg a jogi karrier útját, hanem elsősorban a szakmai jártasság.)"[18] Mint azt fentebb 1.3.1. ponton belül jeleztük, az 1848. évi 19. tc. a magyar egyetemről rendelkezett, szabad utat engedett a tanszabadságnak azzal, hogy a hallgató dönthetett, kinek az óráit látogatja és arra is lehetőség volt másfelől, hogy a katedrára érdemesült, "jeles egyének" előadhassanak. Ennél tovább, a deklaráció szintjénél, sajnos nem juthattak.
A neoabszolutizmus idején bekövetkező változások kettős természetűek: egyrészt gyakori a jogakadémiák, joglíceumok inkább hosszabb mint rövidebb idejű szünetelései (pl. Győr 1850-1867; Pécs 1849-1865; Sárospatak 1849-1863; Debrecen 1856-1861; Kecskemét 1849-1860; Pápa 1853-1861; Máramarossziget 1849-1869).[19]
Másrészt - Holik gondolatmenetét követve -: "a./ A pesti egyetem tovább működött, de mivel az országban a hazai jog uralma szünetelt, az egyetemen is idegen jogot tanítottak idegen nyelven, noha a tanítás nyelve 1848. óta a magyar lett volna. A jogakadémiák pedig császári és királyi jogakadémiákká alakultak át, vagy pedig nemzeti érzésből erre nem vállalkozván, átmenetileg beszüntették működésüket. Igy tette az egri is 1850-1861. b./ A kötelező évvégi vizsgákat az egyes tantárgyakból és az évközbeni feleltetéseket beszüntették és helyükbe az önkéntes colloquium
- 61/62 -
rendszert hozták be. De a disputációkat megtartották /1873-ig/. c./ Uj vizsgarendet vezettek be /1855/ : a II. év végére az u.n. »jogtörténelmi államvizsgát« melynek tárgyai a római jog, az egyházjog, a jogtörténet és a hazai történelem voltak, a IV. év végére pedig annak, aki állami szolgálatba akar lépni vagy két külön vizsgát, a bírói és az államtudományi államvizsgát, vagy ezek helyett a doktorátust a pesti egyetemen. d./ A doktorátushoz 3 egyetemi szigorlat kellett és egységes volt, mert a jogtudományi és az államtudományi tárgyak egyaránt szerepeltek benne. Állami szolgálatra a doktorátus egymagában is képesített."[20]
A kiegyezés után múlhatatlanul szükségesnek mutatkozott a jogi oktatás átgondolása és a kor színvonalának megfelelő tartalmi követelmények bevezetése. A modern állam egyfajta bürokratikus jogállam is és az ehhez szükséges - például jogi - szakismereteket iskolarendszerű oktatás keretei között lehet megszerezni, elsajátítani. Másrészt a régi jog iránt sem rendült meg a bizalom, ezért a két egymást erősítő folyamat eredménye a jogászi hivatás felértékelődése, a tolongás a felsőfokú jogi oktatásban. Az egyetem és az akadémiai szint közötti lépcsőfokkülönbség még átjárható, a képesítési követelmények pedig vonzóvá teszik a jogi pályákat. Ezek a tényezők is hozzájárultak ahhoz, hogy sok nézőpontból nézve úgy tűnjön: Magyarország a jogászok országa.
Az 1867-es kiegyezést követően az 1874/75-ös felsőoktatási reformig az 1855. október 2-i Thun-féle (összbirodalmi) rendelet szabályai érvényesültek továbbra is a tanulmányi és vizsgálati szabályzat tekintetében.
A jogakadémiák igazgatóit már 1867-ben értekezletre hívta az újból Eötvös irányítása alá került VKM. Az ekkor tájt formálódó elképzelés szerint a jogakadémiai tanszékek vezetőire az egyetemi tanszékek vezetésére irányadó szabályok lettek irányadóak (egyetemi magántanári habilitáció kívánalma).
Ezen az úton haladva a jogakadémiák belenőhettek volna az elnevezésükben jogi karokba, így szüntetvén meg korábbi formájukat. Nem ez történt.
A hallgatói létszámnövekedés kapóra jött a közigazgatási és igazságszolgáltatási rendszerét egyként modernizálni kívánó kultusztárcának. Az Eötvös utáni gyakorta cserélődő miniszterek eltérő koncepciói miatt a jogakadémiák és (1872-től) egyetemek harmonizációja elakadt, mert az igazságügyi (és a belügyi) tárca a szakhivatalnoki képzésben látta a reform irányát s nem e két felsőoktatási intézménytípus egymáshoz közelítésében.
Felmerült a jogakadémiák összevonásának lehetősége is, de az egyházi fenntartásúak valláskülönbség nélkül utasították el ennek még a gondolatát is. (A jogakadémiák és egyetemek adatait a Melléklet tartalmazza.)
A tárcaközi ellentétek a jogalkotásban törvényi szinten szintén megmu-
- 62/63 -
tatkoztak. Az 1869. évi IV. tc. a bírói hatalom gyakorlásáról, majd az 1871. évi VIII. tc. a bírák és a bírósági hivatalnokok felelősségéről végül az 1874. évi XXXIV. tc. az ügyvédi rendtartásról azt mutatják, hogy a bírói és az ügyvédi hivatást magasabb presztízsűként tartották számon, ekként is kezelték, szemben a közigazgatás államigazgatási apparátusaival.
A jelentősnek mondható változtatásokra 1874/75-ben került sor. A 3055/1874. sz. VKM rendelet 1874. február 5-én került kiadásra, az államtudományi alap- és államvizsgálatok szabályozása tárgyában.
A két alapvizsgálatot az I. illetve a II. tanév végén kellett abszolválni, míg a két államvizsgálatot (a jog és államtudományit) - választhatóan egyiket vagy másikat, vagy mindkettőt (bifurkáció) - a következő módon lehetett letenni: a III. tanév végétől az egyik bármikor teljesíthető, aki viszont mindkettőt le kívánta tenni, a másikat csak a IV. tanév utolsó hat hetében kísérelhette meg.
Kötelező előírás volt egy-egy filozófiai és történelmi kollégium lehallgatása, melyet a bölcsészkaron (Btk) kellett teljesíteni.
A megszerezhető doktori cím (titulus) fentiek értelmében vagy államtudor, vagy jogtudor vagy a kettő együttesen.
Két pótrendelet a 65/1874. és a 66/1874. sz. VKM jogszabály a vizsgálati bizottságról illetve a külföldi egyetemi tanulmányok beszámításáról rendelkezett.
Fentiekkel egyidőben 1874. március 8-án jelent meg a 6017/1874. sz. VKM rendelet a magántanulás megszüntetéséről, melyről az órákon való részvétel növekedését is várták.
A magántanulás helyébe a tanfolyam hallgatása nélküli jogi vizsgálatok léptek, ami csak eufémizmusa volt előbbinek.
Ugyancsak ekkor (május 19-én) adták ki a 12. 917/1874. sz. szabályzatot, mely a jogakadémiákat (-tanodákat) négyéves tanfolyamú, az egyetemektől független jog- és államtudományi karokká változtatta át.
A 12. 917/1874. sz. rendelet az egyetemek jogi karaira érvényes szabályozást ültették át a jogtanodákra mint universitason kívüli jog és államtudományi karokra (hat királyi és kir. katolikus, két katolikus joglíceum, öt református valamint egy evangélikus jogakadémia).
A kéttípusú jogintézmény abszolutóriumai (végbizonyítványai) azonos szakmai minőség megítélése alá estek.
Az egyetemen kívüliség elve miatt a jogtanodák se egyetemi végzettséggel - jogi tudorság - egyenértékű diplomát nem állíthattak ki, sem nem illette meg őket a habilitációs (magántanári képesítés) jog. A jogakadémiák élén (a tantestület vezetője) az igazgató állt, miniszteri előterjesztésre a király nevezte ki. Egyházi fenntartású joglíceumoknál az illetékes egyházi vezető (pl. az egri érsek) nevezte ki miniszteri megerősítés mellett.
A változtatások érintették a képesítési követelményeket is. Fentebb emlí-
- 63/64 -
tett 1869. évi IV. tc. a bírói tisztséghez államvizsgát és három év szakmai gyakorlat utáni sikeres bírói vizsgát (vagy köz- és váltóügyvédi vizsgával rendelkezik) irt elő.
A 1874. évi XXXIV. és XXXV. tc-ek alapján az ügyvédséghez jogi doktorátust[21], a közjegyzőihez pedig vagylagosan ügyvédit vagy bírói vizsgát követeltek meg.
Királyi ügyészekre a bírákra vonatkozó előírásokat rendelték alkalmazni.
Trefort Ágoston már 1879-ben jelezte a két egyetem (Budapest és Kolozsvár) felé, hogy nagyszabású reformokra készül a tanulmányi rendszer egészében és intézményes struktúrájában.
Előbbi a szabályzatok szigorítását, utóbbi az egyházi jogtanodák számának csökkentését célozta volna, de az állami fenntartású intézményekből is beáldozott volna kettőt. Nem vetette el a megmaradó királyi jogakadémiákba való egyesülésüket sem. Így került sor 1883-ban az állami felsőfokú jogi oktatás tanulmányi- és vizsgarendjének újraszabályozására a 18.981/1883. sz. VKM rendelettel. Elsősorban a szigorlati tárgyak körében történt módosítás. Új tárgyként került be a magyar közigazgatási jog és a politika, más esetekben a három jogtudományi szigorlaton belül történtek cserélődések.
Az államtudományi szigorlatok is hoztak tantárgyi bővülést. A pénzügyi igazgatási jog részévé tették a peren kívüli eljárást, a büntetőtörvénykönyv pedig a kihágásokkal bővült.
Fontosabb formai változásként a tudori vizsgák esetében a második és harmadik felcserélhetővé vált.
A bifurkációból adódóan a jogtudorok, ha államtudományi tudori fokot kívántak elnyerni, csak egyetlen szigorlatot kellett még letenniük, melynek tárgyai a nemzetgazdaságtan, a pénzügytan valamint az osztrák és a magyar állam statisztikája voltak. És ez utóbbi volt az egyetlen különbség a két tudori vizsga között!
Nem jártak ilyen jól az államtudományi tudorok, mert nekik a jogtudori fok eléréséhez két szigorlatot kellett teljesíteniük.
Az 1883. évi I. tc. a köztisztviselők minősítéséről egyfajta áttörést hozott, képzettségnek ismerték el az ügyvédi oklevelet az állam- vagy jogtudományi tudorságot, s a "legalább négy évi tanfolyamnak a fennálló szabályok szerint való bevégzése és az államtudományi államvizsgának sikeres letétele. .kik a jelenlegi tanrendszert megelőzőleg végezték tanulmányaikat annak kimutatása szükséges, hogy az akkor fennállott rendszer szerint a teljes jogi tanfolyamot szabályszerűleg bevégezték, s az előírva volt vizsgálatokat sikeresen letették."[22]
A törvény 5. §-a e képzettségi követelményeket rendelte alkalmazni - nyolc nagy kategóriába sorolva - a minisztériumoktól, a rendőrségen, vármegyei tisztségviselőkön (pl. alispán, jegyző szolgabíró és segédei) át a polgármesterekig és tiszti ügyészekig.
A jogi oktatás tartalmi reformjának követelése, a gyakorlat felé fordulás és ennek szeminárium formájában váló
- 64/65 -
alkalmazása éppúgy napirenden maradt, mint a képzési idő kérdése.
Ezen "kiskorszakon" belül az 1899. évi XXVI. tc. változtatta meg utóbbit, bevezetve a hét féléves képzést a férfi hallgatók körében (nők nem is lehettek joghallgatók ekkoriban), ha legalább egyéves katonai szolgálatot teljesítettek. Magyarán: a hetedik félév után folyamodhattak abszolutóriumért. Ez nem használt a jogi oktatás színvonalának se.
Módosították a jogakadémiák tanulmányi rendjét, a tantárgyak körét és óraszámait is.
A nyolcvanas években lassan megmozduló állóvíz a '90-es évek elején kezdett el pezsegni Csáki Albin 1890. évi törvényjavaslatával. Elhúzódó egyeztetések nyomán, 1893 végén új államvizsgálati szabályzatot terjesztett be, de az egyházpolitikai viták (a polgári házasságról, az anyakönyvezésről stb.) elhúzódása miatt nem került tárgyalásba vételére, utóda Eötvös Lóránd szép csendben a javaslatot vissza is vonta. Ő se volt sokáig e poszton, személyét Wlassics Gyula követte és megpróbálta a két egyetem véleményét kérni az újragondolandó törvényjavaslathoz, mely 1898 végére készült el. Az újabb egyeztetések 1901 elejéig húzódtak el, hogy még egy év telhessen el a tervezet véglegesítéséig (1902. január). A folyamat korántsem drámai inkább komikus fordulatot vett egy újabb egyeztetési fázissal és máris 1903-ban járunk. A jobb sorsra érdemes törvényjavaslatot az 1903 végi parlamenti obstrukció, az újabb miniszterváltás szinte ellehetetlenítette.
Berzeviczy Albert kultuszminiszter "az új javaslatot 1905 elején nyomtatásban is megjelentette. A szabadelvű párt választási veresége, Tisza István kormányának lemondása következtében azonban e törvényjavaslat sem került az Országgyűlés elé, s ezzel véget ért a jogászképzés reformjára irányuló kormányzati törekvések első, másfél évtizedes időszaka. (És egyúttal egyelőre papíron maradt az egységes bírói és ügyvédi gyakorlati vizsgára vonatkozó, az igazságügyi-miniszter által tervezett törvényjavaslat is.) Említést érdemel még, hogy utóbb a Felső Oktatásügyi Egyesületben 1911 májusában az új egyetemek létesítéséről rendezett ankéton Wlassics a következőket mondotta: amikor Csáky, Eötvös, ő és Berzeviczy törvénytervezetet, ill. javaslatot készítettek »akkor előttünk az a cél lebegett, hogy a jogi oktatás szembeszökő visszásságain lehetőleg gyorsan segítsünk, de úgy én, mint ahogy Berzeviczy [...], hogy javaslataink tulajdonképpen csak »etappe«-t képeznek, melyen keresztül a több egyetem rendszeréhez kell fokozatosan felérnünk.«"[23] Érdemi előrelépés 1918-ig már nem történt.
1912-ben felállításra került a pozsonyi és a debreceni egyetem, melyek jogi karral is rendelkeztek.
A jogakadémiák úgy is mint főiskolai szintű képzési helyek sorsa továbbra sem került nyugvópontra.
- 65/66 -
1896-ban érettségizett Zilahon, a második legjobb eredménnyel. Ősztől lett a Debreceni Református Jogakadémia hallgatója: "Édesapánk már látta bennem a família becsületének restaurálóját - írja Ady. - Látta, mint végeztem el kitüntetéssel a kálvinisták valamelyik jogakadémiáját, s mint választanak meg lelkesedéssel a mi nemes vármegyénk valamelyik járásának szolgabírójává."[24]
Ady se a várost, se a jogtudományt nem kedvelte meg, és az első tanévet, s vele az alapvizsgát csak ősszel teljesítette.[25]
1897 őszén a budapesti egyetem jogi karára iratkozott be, öccse Ady Lajos szavaival élve: "A családi tanács úgy döntött, hogy a jogász úr az 1897/8. tanévre iratkozzon be hát Budapesten, de nyomban menjen le Temesvárra [a királyi táblabíróság segédhivatalába díjnoki állásba] - mint Bandi tréfásan mondogatta - jogtávhallgatni."[26]
A helyzete itt sem lett jobb, de a III. félév sikeres letételét követően neki rugaszkodott a IV. félévnek is. Temesvárról 1898 márciusában Zilahra, ügyvédi irodába ment munkát vállalni.
Kevéssé érthető módon 1898 szeptemberében Ady ismét Debrecenbe ment, ahol a harmadik évfolyam I. félévére iratkozott be.[27] Ebből arra következtethetünk, hogy ennek nem lehetett semmi akadálya, letehette a IV. féléves vizsgáit.
Ady 1898 őszén végleges döntést hozott: "az irodalmat választja, azért a jogot is elvégzi."[28] Másképp történt: 1898. december 15-én szigorú megrovást kap az óralátogatások mulasztásáért így a félévet érvénytelenül zárta.[29] Váltott: Debrecenből Nagyváradra költözött: "...még Nagyváradon is neki- nekirugaszkodtam a jog tudományának, megújítottam kényszerű jogászkísérleteimet, de már rontóan közbenyúlt szép, kegyes terveimbe a hírlapírás, a vége az lett, hogy fölcsaptam újságírónak."[30]
Érdekes, hogy Ady a Nagyváradi Katolikus Jogakadémia másodévesei közt a II. félévre beiratkozott hallgatói között szerepel. Talán a pesti tanulmányok "veszhettek el". Itt se volt szorgalmas óralátogató és a végeredmény: a nem vizsgázottak között található meg a neve. Ady a jog helyett végleg az irodalom mellett kötelezte el magát mindannyiunk nagy örömére, mert ebben a legjobbak egyike lett. ■
JEGYZETEK
[1] Bruckner Győző: A magyar alkotmány és jogtörténet. Magyar alkotmány- és jogtörténet
I. rész. Bruckner, 1953. I-II.
I. Ms 154/2: 1
II. Ms 154/2: 2
III. Ms 154/2: 3 Érdliget 1953 dec.
Kiadatlan kézirat, a Debreceni Egyetemi Könyvtár birtokában.
Megjegyzés: a mű már 1944-ben elkészült, de a német megszállás majd a háborús események miatt nem kerülhetett kiadásra. A mű szellemisége miatt - hiába az objektív és tudományos szemléletmód - kiadatlanná, később - sajnos - elfeledetté is vált.
- Csizmadia Andor - Kovács Kálmán - Asztalos László: Magyar állam és jogtörténet. Tankönyvkiadó, Budapest 1986.
- Echart Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet. Budapest 1946.
- Eckhart Ferenc - Degré Alajos: Magyar állam és jogtörténet II. rész. Budapest 1953.
- Mezey Barna (szerk): Magyar jogtörténet. Osiris Kiadó, Budapest 2007.
- 66/67 -
[2] Eckhart: i.m. 1946. 167. o.
[3] "Az ifjabb királyság intézménye nem gyökeresedett meg alkotmányunk szervezetében, mert a Királyság magánjogi irányú fejlődését az Árpádok kihaltával megakasztotta a szent korona közjogi fogalmának kialakulása, amely az ifjabb királyság megszüntetését magával hozta." Bruckner: i.m. 275. o.
[4] Eckhart: i.m. 1946. 169. o.
[5] Eckhart: i.m. 173. o.
[6] Eckhart: i.m. 175. o.
[7] Csizmadia - Kovács - Asztalos: i.m. 138. o.
[8] Mezey: i.m. 49. o.
[9] Eckhart: i.m. 1946. 312. o.
[10] Eckhart: i.m. 313. o.
[11] Eckhart: i.m. 314. o.
[12] Történészek körében ismert az a mondás, hogy egy bukott forradalom által felvetett kérdések megvalósítására a győztes ellenforradalom ítéltetett, ezzel tölti be történeti feladatát.
[13] Csizmadia - Kovács - Asztalos: i.m. 325. o.
[14] Csizmadia - Kovács - Asztalos: i.m. 325-326. o.
[15] Magyar törvénytár 1836-1868. évi TÖRVÉNYCIKKEK (CJH) Budapest, FRANKLIN-TÁRSULAT 1986 283.
[16] Dr. Holik, Sámuel: Jogtörténelmi vezérfonál az Egri Érseki Jogakadémián. Dr. Holik Sámuel előadásai nyomán. Készítette: S. Varga János sokszorosító irodája Budapest é.n. 13. o.
[17] Holik: i.m. 15. o.
[18] Mezey Barna: Egyetemek és jogakadémiák. Győri tanulmányok. Tudományos szemle. 1998/20: 15. o. fel. szerk. Bana József. A Mezey-féle felsorolás elnagyolt, mert időintervallumán innen és túl is beleszámítódik, illetve kimarad néhány akadémia, így a kolozsvári és a máramarosszigeti református, a nagyszebeni evangélikus, továbbá Pozsonyban királyi jogakadémia működött 1850-1914 között, mely értelemszerűen katolikus (ebből lesz az Erzsébet-Tudományegyetem 1912-ben, s költözött át 1921-ben Pécsre, a PTE jogelődjeként). A Pozsonyi Evangélikus Líceum (1850-1914) nem rendelkezett jogi karral.
[19] dr. Ámán, Ildikó: A felsőfokú oktatási igazgatás története Magyarországon, különös tekintettel a jogászképzésre. Fejezetek a kolozsvári és a szegedi jogi oktatás köréből. Doktori (PhD) értekezés. Szeged 2019. 267. o.
[20] Holik: i.m. 22.
Mezey szerint "A szabadságharcot követő önkényuralmi politika hosszabb ideig nem tudott dűlőre jutni a jogakadémiák kérdésében. A korszakot a politika bizonytalankodása jellemzi, mely a jogakadémiai oktatást hol függetlenítette az egyetemi oktatástól, s önálló képzési utat jelölt ki számára, hol pedig az egyetemi oktatás előtti propadeutikus [sic!] funkciót jelölte meg célként. A kormányzat csak az állami jogakadémiákkal számolt. Az 1850. szeptember 29-i legfelsőbb elhatározás két évfolyamban határozta meg a tanulmányi időt, propadeutikus funkciót tulajdonított a jogakadémiai tanításnak, az egyetemi képzés elé (alá) helyezve azt. Az első (a jogakadémiai) fokozat az állami szolgálatba lépésre jogosító képzettséget, a második (egyetemi) pedig a tudorságot biztosította, mely ügyvédi, közjegyzői pályákhoz volt szükséges. Az 1855. szeptember 25-i legfelsőbb elhatározás más koncepciót képviselt: az egyetemi képzési struktúrától függetlenített jogakadémia hároméves kurzus lett, állami köztisztviselők képzésére (bírák, közigazgatási szakemberek felkészítésére) szolgált. Az egyetemre a jogakadémiai képzés befejezése után át lehetett lépni, s ott megszerezni a tudorságot, de az nem nyújtott kedvezményt az oktatási időből." Mezey (1998) 15. Figyelemre méltó Ámán Ildikó álláspontja: "Pár nappal az Októberi diploma kiadása után a pesti jogi kar értekezletén engedélyezték, hogy azon oktatók, akik magyarul nem tudtak, hirdethettek német vagy latin nyelven kurzust, viszont a magyar közjog ismét bekerült a tanulmányi rendbe. Azonban egy évre rá már kizárólag magyarul hirdettek órákat. Ezeket leszámítva a tanrendszer lényegesen nem változott, sok kérdést a magyar kancellária mellőzött arra hivatkozással, hogy majd a reformtárgyalásokkor visszatérnek rájuk. Így a jogi kar saját hatáskörben eljárva közigazgatási jogból és pénzügyi ismeretekből nem hirdetett órát, viszont a magyar közjogot és a magyar magánjogot részletesebben oktatta. Az általános jellegű tárgyakat (római jog, jogbölcselet, egyházjog) a fontosságuk mértékében adták elő, tekintettel arra, hogy az Osztrák Polgári Törvénykönyv Erdélyben élő jog maradt, ezért annak oktatása szintén nem volt mellőzhető, így teljes mértékben nem térhettek vissza a korábbi állapotokhoz. Tekintve, hogy több jogász professzor kizárólag németül tudott, őket a birodalom más egyetemeire helyezték át, ezáltal kevés volt a magyarul tudó jogászoktató, átszervezésre volt szükség, aminek az lett a következménye, hogy a jogakadémiákból kerültek ki az új tanárok." Ámán (2019)33. Ámán elemezte a jogakadémiai reformot is: Az egyetemivel párhuzamosan haladt a jogakadémiai reform, az 1850. október 4-i oktatási rendelet beszüntette a jogakadémiák bölcsészeti képzését és abból szervezte meg a helyi gimnáziumok 7. és 8. osztályát. Az akadémiák végképesítő funkciója is megszűnt, azaz jogi diplomát nem adhattak ki, és kétévessé váltak. Így, ha a hallgató jogi végzetséget kívánt szerezni, valamelyik egyetem jogi karára kellett átmennie. Igazgatásukban is változás történt, hiszen a tankerületi főigazgatóság megszüntetésével önállóvá váltak, és az igazgató pedig az egyik tanár lett. Ennek megfelelően a tanterv javaslata szerint a hallgatóknak hetente 15 vagy 10 szabadon választott előadáson kellett részt venniük. A heti tíz óra esetén a tanulmányi idő hosszabb ideig tartott, ugyanis az hároméves tanulmányi időt vett igénybe. A jogszabály meghatározta a jogakadémiákon tanítandó tárgyak körét, amelyek a VII. számú mellékelt táblázatban láthatóak. Az osztrákok négy tanszék felállítását tették kötelezővé, mellettük egy rendkívüli tanár és egy tanársegéd működött. A magyar nyelvről a németre kellett áttérni, Pozsonyban és Kassán emellett a szlovák nyelven is oktatni kellett, Zágrábban a horvátot vezették be. Több intézményt megszüntettek, köztük a győrit és a kolozsvárit. Ezen okokból a jogakadémia-hallgatók száma jelentősen csökkent, hiszen nem szerezhettek diplomát, továbbá a német nyelv is kényszerűen került bevezetésre. Az egyházak által fenntartott jogakadémiák névleg megkapták az önállóságot, azonban olyan szigorú feltételekkel szembesítették őket, hogy némelyik inkább beszüntette a működését. A jogi képzésbe az itt eltöltött éveket kizárólag akkor számolták be, ha a hallgatók nyilvános hallgatóként vettek részt a képzésben, a vizsgákat jó eredménnyel tették le és az órákat legalább négy tanártól hallgatták. Ezen feltételeknek kizárólag egyetlen egyházi, a debreceni református kollégium jogi tanfolyama felelt meg. Azonban 1855/56-ra az egyházi fenntartású intézmények közül egyetlenegy sem működött, kizárólag az állami fenntartásúak." im.33-34. Végül utal a változásoknak az out put, kimeneteli oldalát érintő következményeire: "1855. szeptember 27-én nem csak az egyetemek rendszerét, hanem a jogakadémiákét is átszervezték, amely alapján a jogakadémiák háromévessé váltak. A tanszékek számát hatra emelték fel, illetve bekerült a tananyagba a római jog; továbbá államvizsga bizottságokat is felállítottak a bírói vizsga letételéhez magánjogból (osztrák polgári- és eljárásjog) és büntetőjogból - így ismét végképesítővé váltak a jogakadémiák. Az Októberi diploma - csakúgy, mint az egyetemre - a jogakadémiákra is hatással volt, az oktatás, a nyelv és a tanulmányi rendjük mind visszamagyarosodott; szervezetük azonban maradt a Thun általi keretek között. 1861. október 12-én fogadta el a kancellária az oktatható tárgyak körét... A magyar magánjog és történelem nagyobb terepet kapott, azonban a kevésbé jelentősnek tartott tárgyak, mint például a büntetőjog - amely esetében az Országbírói Értekezlet a régi magyar törvények visszaállítását határozta el - kevesebb figyelmet kaptak. Ráadásul a jogakadémia ismét doktori címet adó intézménnyé vált, amely miatt a jogi doktorátus elvesztette tudományos jelentőségét és puszta címmé vált." Ámán: i.m. 35.o.
- 67/68 -
[21] Ámán Ildikó helyesen utal rá, hogy a képesítési követelmények nem egyenrangúak. A bírói vizsga sikeres letételét tanúsító "bizottság oklevelet állított ki, amellyel kizárólag arra terjedt ki, hogy a jelölt képesítettnek találtatott." Ámán: i.m. 47. o. Viszont az ügyvédséghez jogtudori szakképesítés kellett, ami a bírói állás betöltésére is képesítette. A bíró, ha pályát akart módosítani, ügyvéd csak úgy lehetett, ha teljes jogtudori képesítést szerzett. Úgy véljük egyfajta kettősség (kettős mérce) alakult ki a jogvégzettek körében.
[22] CJH (1896) 1882-1883. évi törvénycikkek 188.
[23] Ladányi Andor: Törekvések, kísérletek a jogászképzés reformjára 1890-1944. Gondolat Kiadó, Budapest 2007. 29. o.
[24] Ady Endre: Életrajz. Gyermek- és ifjúkora. letöltés: 2021. 01.26.
[25] "Ady Endre I. félévi eredményei: Római jog (tanár Dr. Kovács Sándor), 8 óra, leckelátogatásra eljárt, kollokvium kielégítő. Magyar alkotmány- és jogtörténet (Dr. Kérészy Zoltán, 7 óra, eljárt, kielégítő. Bevezetés a jog- és államtudományokba (Dr. Ozory István), igen szorgalmas, jó. A római jog története (Dr. Kerék Sándor), 2 óra, eljárt, kielégítő. A legújabb kor története (Ferenczy Gyula), 4 óra, igen szorgalmas, -. Közegészségtan (Dr. Tüdős Kálmán), 2 óra, igen szorgalmas, -.Francia nyelv (Dr. Öreg János, 2 óra, szorgalmas, kielégítő. Bölcseleti enciklopédia (Dr. Öreg János), 2 óra, szorgalmas, jó. II. félév: Római jog (Dr. Kovács Sándor), 8 óra, igen szorgalmas, jó. Egyetemes európai jogtörténet (Dr. Kérészy Zoltán), 5 óra, eljárt, kielégítő. Bölcselettörténet (Dr. Öreg János), 4 óra, eljárt, kielégítő. Közegészségtan (Dr. Tüdős Kálmán), eljárt, -. Művelődéstörténet (Ferenczy Gyula), 4 óra, -, -. Diplomatika (Ferenczy Gyula), 4 óra, Nem hallgathattam [Ady írásával], -. (Kovalovszky II. köt. 1974 i.m. 18.)" Kovalovszky Miklós: Emlékezések Ady Endréről II. kötet. Kovalovszky (1974) Akadémia Kiadó, Budapest, 1974 14, 18. Közli: Péter, I. Zoltán: Ady füstbe ment jogászkodása. Kulturális folyóirat és portál. Várad 2012. január 27 letöltés: 2020.11.26.
[26] Ady Lajos: Ady Endre. Amicus, Budapest 1923. 52. o.
[27] Kovalovszky: i.m. 83. o.
[28] Péter: i.m.
[29] Kovalovszky: i.m. 83-84. o.
[30] Péter: i.m.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD hallgató.
Visszaugrás
