https://doi.org/10.59851/psz.10.1.3
A kialakuló alkotmánybíráskodás a demokrácia politikaformálásának gátat szabott, és egyben a megkettőződés felé tolta a politikai rendszert, a demokrácia mellé a jurisztokrácia hatalmi mechanizmusait építve ki, amint ezt Pokol Béla hangsúlyozta. Az alkotmánybíróság létrehozása szükségességének alapeszméjéből következett az a felismerés, hogy a kasszációs hatáskör biztosítása egyben beavatkozást jelent a demokratikus folyamatokba. A Das Gericht als negativer Gesetzgeber szerepből egészen a pozitív helyzet közeli beavatkozásig tartó rövid, vázlatos bemutatásra vállalkozik a tanulmány.
Kulcsszavak: jurisztokrácia, bírói hatalom, demokrácia, politikai alkotmányosság, jogi alkotmányosság
The emerging constitutional jurisdiction placed obstacles in the way of democracy as a form of politics and, at the same time, pushed the political system toward dualism, building the power mechanisms of a juristocracy alongside democracy, as Béla Pokol emphasized. The basic idea behind the need to establish a constitutional court was the recognition that granting it the power of cassation also meant interfering in democratic processes. The study attempts a brief, schematic presentation of the role of the court as a negative legislator, ranging from its original role to its current role, which is closer to positive intervention.
Keywords: juristocracy, judicial power, democracy, political constitutionality, legal constitutionality
Jelenleg - különösen a magaskultúrákban - alapvetésként kezelhető a politikai berendezkedést illetően az a periklészi megállapítás, amely a kevesek helyett a többség kezébe helyezi a döntést az alkotmány és ezen keresztül a kormányzás meghatározását illetően. A milliók általi, egyenlő jogok szerint történő választás és az ennek alapján működő kormányzás (politikai alkotmányosság/demokrácia) fogalmi szempontból zárja ki a kollektív megállapodások lezárását egy tisztviselőkből álló testület által. Másként fogalmazva, a jog önmagában nem uralkodhat, mivel a jog is a "politika körülményeiben" rejlik, és a megfelelő eljárások biztosítják azokat a megfogalmazásokat, amelyek egyenlő figyelemben és tiszteletben részesítik az állampolgárokat. E tekintetben a bírák szerepe a jogszerűség biztosításában elengedhetetlen, a kihirdetett törvények következetes és méltányos alkalmazása által, ugyanakkor azt nem biztosíthatják, hogy a törvények ne legyenek önkényesek, az az állampolgárok önrendelkezésén keresztül valósul meg.[1]
A kulcsfogalom a politikai értékválasztás a jelen tanulmányban, és annak a megjelenése és következményei az ítélkezés során. Pokol Béla szerint, ami politikai értékválasztás függvénye, azt nem lehet logikai természetű semleges döntéssé tenni.[2] Ezért szükséges áttekinteni azokat a folyamatokat, amelyek a bírói döntések átpolitizáltságához vezetnek, illetve bemutatni ennek következményeit.
A "bírói hatalom" utóbbi időben tapasztalható erőteljes növekedése iránti érdeklődés láthatóan átlépte a tudományos érdeklődés kereteit, és egyre inkább
- 41/42 -
tematizálja a közbeszédet is. Az olyan címek, mint a "The Global Expansion of Judicial Power" (Tate és Vallinder 1995) és az olyan kifejezések, mint a jurisztokrácia (Hirschl) és a courtocracy (Scheppele) pontosan azért jelennek meg, mert ez a hatalmi forma világszerte elterjedt, egy olyan fejlődés során, amely komolyan csak a második világháború után kezdődött, és amely az elmúlt ötven évben kapott igazi lendületet.[3] Itt a bevezetőben rögtön érdemes distinkcióval kezdeni, mivel az előző mondat szándékosan a hatalmi forma kifejezést, és nem a hatalmi ág fogalmat használta. A hatalmi forma arra utal, hogy az egyébként a hatalommegosztás eszméjében a különálló igazságszolgáltatásként jelölt ág benyomul a politikai térbe, egyrészről átfogó módon (mint az elvont alkotmánybíráskodás/normakontroll szintjén), másrészt az egyének szintjén, amely esetben pár - nem választott - személy lehet képes politikai akaratformálásra, a milliók általi döntések ellenében. Rövid visszacsatolásként a korábbi idézetre, érdemes megjegyezni, hogy Scheppele a courtocracy kifejezést a rendszerváltás utáni magyar politikai rendszerre is használta, kiemelve a Sólyom bíróság szerepét.[4]
Ennek mentén a tanulmány első része történeti áttekintést ad a bírói hatalom vonatkozásában, annak bemutatására vállalkozik, hogy milyen módon ment végbe, mire a jelenleg ismert formáját elérte. Az ezt követő fejezetekben a mozgatóokok feltárására történik kísérlet, röviden szó lesz a konkrét eszközökről (kriminalizálás), végül a következmények bemutatásával zár a tanulmány.
A modern értelemben vett alkotmányos főbíráskodás, vagyis a bírói hatalomnak az a formája, amelyben a bíróságok legfelső szinten eldönthetik a törvények alkotmányosságát, hosszú fejlődés eredménye. Az egyik legkorábbi előzmény a brit gyarmati időszakhoz köthető, amikor a birodalmi Privy Council a kiterjedt területek legfelső bírói fóruma volt. Ez a testület kezdetben elsősorban fellebbviteli tanácsként működött, és nem direkt módon gyakorolt alkotmányos felülvizsgálatot; viszont sok gyarmat és domínium jogrendszerében már megjelent a gondolat, hogy a bírói kar a központi törvényhozástól eltérő jogosítványokkal bír, különösen olyan jogvitákban, amelyekben törvények érvényessége kerül szóba.[5] Ilyen előzményekből alakult ki később az a széles körben elterjedt bírói tevékenység, amelyet ma már "jurisztokrácia" néven is ismerünk, utalva arra, hogy sok országban a bíróságok - részben a társadalmi és politikai szereplők megegyezésével, részben az idők során kialakult gyakorlat révén - igen nagy súllyal képesek befolyásolni a politikai döntéshozatal menetét.[6]
- 42/43 -
A Privy Council példája azért is jelentős, mert a huszadik század első felében még mindig erősen élt az a szemlélet, miszerint a parlamenté a szuverén hatalom, és a bíróságoknak nincs lehetőségük felülbírálni a törvényhozás akaratát.[7] A brit gondolkodás hosszú időn át kiindulópontként kezelte a parlamenti szuverenitást, amely szerint a bírói fórumok pusztán a már elfogadott törvények alkalmazói, és nem alkotmányos kontrollt gyakorló intézmények. Idővel azonban, főleg a brit birodalom felbomlása után függetlenné váló államokban, megjelent az a felfogás, hogy egy bírói fórum alkotmányellenesnek nyilváníthat egy törvényt, s így adott esetben hatálytalaníthatja is azt. Ez a folyamat kiegészült az Egyesült Államok tapasztalataival: a Marbury kontra Madison (1803) döntés nyomán kialakult gyakorlat rámutatott, hogy az alkotmány maga felette áll a törvényhozásnak, és a Legfelső Bíróság őrködik felette.
Ez jelentette az alkotmánybíráskodás megjelenését a modern történelemben, amely ekkor még leginkább hatásköri bíráskodás volt, és a szövetségi, illetve a tagállami állami szervek egymás közti hatásköri vitáinak eldöntésére szűkült. Mindez az 1900-as évek elejétől megváltozik és az alkotmányos alapjogokra és alapelvekre hivatkozva már a hatásköri vitákon túl is elkezdte a szövetségi legfőbb bírói fórum alkotmányellenesség címén megsemmisíteni a törvényeket (Pokol 2010. 126). Ezzel az alkotmánybíráskodás nagyrészt alapjogi bíráskodássá vált, és a demokratikus akaratképzés és a kongresszusi törvényhozás konkurenciájaként kezdett működni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
