A magyar védjegytörvényt1 ("Vt.") a legtöbb esetben nagyon hasonló szabályokat tartalmaz a közösségi védjegyrendelet2 ("Rendelet") használatra vonatkozó szabályaihoz, de az eltérések természetesen sokkal érdekesebbek, mint a hasonlóságok. Jelen cikk mindkét típusú védjegy használatát vizsgálja, és a különbségeket minden esetben külön jelölöm.
A közösségi védjegyekre vonatkozó általános védjegyhasználati kötelezettség főszabályát lényegében a Rendelet 15. cikk (1) bekezdése írja elő, amikor kimondja, hogy ha a jogosult a lajstromozástól számított öt éven belül nem kezdte meg a közösségi védjegy tényleges használatát a Közösségben az árujegyzékben szereplő árukkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban, vagy ha az ilyen használatot öt éven át megszakítás nélkül elmulasztotta, akkor a Rendeletben meghatározott jogkövetkezményeket kell alkalmazni. A Védjegytörvény 18. §-a ennek megfelelő szabályt tartalmaz.
A fenti jogszabályhelyek értelmezése nagyban függ az említett jogkövetkezményektől, amelyek különböző eljárásokban másképp jelennek meg, ezért ezeket külön-külön veszem sorra az alábbiakban:
Magyarország európai uniós csatlakozása (2004. május 1.) óta bevezette a felszólalási rendszert. Ugyanakkor nem létezik külön "felszólalási eljárás", mivel az esetleges felszólalások a "bejelentési eljárás" részét képezik.
A bejelentési eljárásban a felszólalásokon kívül a használatnak a megkülönböztető képesség megszerzése körében lehet még jelentősége.
Közösségi védjegyek esetén a felszólalási eljárás léte a rendszer 1994-es kezdete óta evidencia volt. A kapcsolódó használati kötelezettségre vonatkozó szabály szerint3 a felszólalónak a bejelentő kérelmére igazolnia kell, hogy a közösségi védjegybejelentés meghirdetését megelőző öt évben a felszólalás alapjául szolgáló korábbi közösségi védjegy tényleges használatát az árujegyzékben szereplő és a felszólalásban hivatkozott árukkal, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatban a Közösségben megkezdte, vagy kellőképpen igazolnia kell a használat elmaradását, feltéve, hogy a korábbi közösségi védjegyet a közösségi védjegybejelentés meghirdetésének napjánál legalább öt évvel korábban lajstromozták. Ilyen igazolás hiányában a felszólalást el kell utasítani.
Közösségi védjegy elleni felszólalás esetén a tényleges használat bizonyítása mindig szükséges, ha a bejelentő félreérthetetlen, pontos és határozott kérelemben kéri azt4. A BPHH (OHIM5) esetjogából6 egyértelmű, hogy a releváns publikációt megelőző ötéves időtartamra nézve is kell használati bizonyítékokat előterjeszteni. Hivatkozható továbbá a BPHH felszólalási útmutatójának7 4.2. pontja, amely szerint "Amennyiben a korábbi védjegy egyáltalán használati kötelezettség alatt áll (több mint öt éve lajstromozták), akkor az az időszak, amelyre használatot kell kimutatni, egyszerűen visszaszámolandó a meghirdetési naptól. Például ha a közösségi védjegybejelentést 2003. június 15-én tették közzé, és a korábbi védjegyet 1996. április 1-jén lajstromozták, akkor a felszólalónak tényleges használatot kell bizonyítania az 1998. június 15. és 2003. június 14. közötti időszakra."
Ehhez kapcsolódóan más helyütt: "Bármely használat, amely az utóbbi öt év előtt vagy után történt, általában véve lényegtelen. Az ezen időszakon kívüli bizonyítékra való hivatkozások nem vehetők figyelembe …". Ezt árnyalják azok a bírósági megállapítások, amelyek szerint kétség esetén a bizonyítékokat megerősítő dokumentumok származhatnak az ötéves időszakon túlról is mintegy az "összes körülmény értékeléseként"8. Természetesen a használati bizonyítékoknak nem kell az egész ötéves időtartamra vonatkozniuk, mivel nem szükséges folyamatos használat.
Bár a védjegytörvény vonatkozó szakasza9 eltér a Rendelet fenti rendelkezésétől, abban megegyeznek, hogy a tényleges használatot a felszólalással támadott védjegybejelentés közzétételének napjára vonatkozóan kell igazolni.
A magyar törvény vonatkozó rendelkezései10 nem tartalmazzák azonban, hogy a bizonyításnak öt évre visszamenőleg kell megtörténnie. Következésképp csak a Vt. 18. §-ára, ill. a Rendelet 15. cikkére hagyatkozhatunk, amikor a használati kötelezettség időtartamát vizsgáljuk. Ezen jogszabályhelyek nem limitálják a használati kötelezettség időtartamát, csupán a jogkövetkezmények alkalmazása alól adnak mentességet bizonyos esetekben. Ezek a szabályok végeredményképpen ugyanoda vezetnek, mint a Rendelet szabályozása, azaz a támadott bejelentés meghirdetésétől számított öt évre visszamenőleg kell használati bizonyítékokat előterjeszteni, mivel az ennél régebbi időszakra vonatkozó bizonyítékok elő nem terjesztésének nincs negatív konzekvenciája.
A harmonizációs irányelv11 nem nyújt segítséget annak eldöntéséhez, hogy a közösségi vagy magyar jogszabályalkotói megoldás a szerencsésebb-e, mivel ezt a kérdést lényegében a tagállamok szabályozására bízza12. Álláspontom szerint hiába átgondoltabb és talán elegánsabb a magyar megoldás, valószínűleg a jogkereső közönség számára a közösségi jogszabályhelyek értelmezése egyértelműbb, amit én ebben az esetben fontosabbnak tartanék.
Mindenesetre további eltérés, hogy a Rendelet tartalmazza azt a szabályt is, hogy a korábbi, csupán részben használt közösségi védjegyet a felszólalás vizsgálata során úgy kell tekinteni, mintha azt csak az érintett áruk, illetve szolgáltatások tekintetében lajstromozták volna.
Ezzel szemben a Vt. ilyen szabályt nem tartalmaz, noha más eljárásoknál (ld. alább) ez a részlegességi rendelkezés megfigyelhető.
Feltételezhető, hogy a jogalkotó szándékosan nem adta meg ezt a részlegességi kedvezményt a felszólalóknak, ezzel is arra szorítva őket, hogy csak átgondolt és indokolt esetben nyújtsanak be felszólalásokat, hiszen a használat bizonyításának elmulasztása nagyon komoly jogkövetkezménnyel jár, a felszólalást mérlegelés nélkül el kell utasítani, és adott esetben viselni kell a bejelentő felszólalással kapcsolatos költségeit.
Mivel jelen cikk szempontjából pont a használat átmeneti hiánya miatt sérülékeny védjegyek az érdekesek, ezért tovább kell vizsgálni ezt a kérdést. Gyakori ugyanis, hogy egy védjegyet az árujegyzék egy részére használnak rendszeresen, míg egyes áru- vagy szolgáltatási osztályokban a védjegyet - akár csak átmenetileg - nem használják, vagy a tényleges használat nem bizonyítható. Ugyanakkor ilyen esetben is felmerül a felszólalás benyújtásának - proaktív portfólió-kezelői - szükségessége a védjegyjogosult oldalán, ami konfliktusba kerülhet a fenti szigorú nemzeti szabályozással, amely alapján adott esetben az egész felszólalás elutasítható. Álláspontom szerint azonban a felszólalás olyan kérelemhez kötöttséget eredményez a korábbi jogok szempontjából, amin a Magyar Szabadalmi Hivatal nem terjeszkedhet túl (pl. nem hozhat védjegybejelentést elutasító döntést egy már visszavont felszólalás alapján). Ennek megfelelően az lehet a megoldás, ha a felszólalást ilyen esetben már idejekorán korlátozza a védjegyjogosult azokra az áru- és szolgáltatási osztályokra, amelyekkel kapcsolatban előreláthatólag képes lesz tényleges használatot bizonyítani. Úgy vélem, hogy egy ilyen korlátozott árujegyzékre alapított felszólalást nem lehet elutasítani azért, mert a felszólaló nem bizonyítja a tényleges használatot a nem hivatkozott osztályokra/áruosztály részekre. Kérdés ugyanakkor, hogy a korlátozást azután is megteheti-e joghatályosan a felszólaló, hogy a Hivatal által a használati bizonyítékok benyújtására előírt határidő már eltelt, s csak az árujegyzék egy részére bizonyította a tényleges használatot. Részemről ezt sem látom problematikusnak, s úgy vélem, hogy a felszólalás korlátozása a hivatali eljárásban a lajstromozásról szóló határozat meghozataláig megengedhető, mivel a felszólaló teljes körűen rendelkezik a kérelmével.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
