Dr. Szalay Gyula, Dr. Kocsis Miklós: A jogászképzésről a hazai és nemzetközi összehasonlítás tükrében - Tények és adatok (EJ, 2012/2., 1-14. o.)[1]

I. Alapvetés

A törvényi koncepció, illetve a Széll Kálmán terv - a már megismert elemekből világosan láthatóan - egyrészt a felsőoktatás minőségének fokozását, másrészt a felsőoktatás struktúrájának és működésének a tényleges társadalmi-gazdasági igényekhez való illesztését helyezte gondolkodása centrumába.

A jelen tanulmány ennek megfelelően egy minőség- és munkaerő-piac orientált szükségleti prognózist kíván felvázolni.

A Széll Kálmán terv alapján az tűnik meghatározó fontosságúnak, hogy a felsőoktatás struktúrája és finanszírozása tekintetében alapvető megközelítésként jelenjen meg a mérhető társadalmi-gazdasági igény, vagyis az input helyett (mellett) az output megközelítés. Az új Felsőoktatási Törvény kapcsán a minőségi elemek két vonatkozásával kívánunk foglalkozni: részint a finanszírozásnak, részint a képzés szervezeti struktúrájának a minőségre gyakorolt - szakspecifikus - hatásaival.

Az output megközelítés egyik eleme, hogy a jelentkezési adatok mellett (vagy helyett), a tényleges felvevőpiaci adatok legyenek meghatározóak úgy a szervezeti rendszer, mint a finanszírozás szempontjából.

Természetesen a jelentkezési adatok is fontosak, hiszen a képzés (képzési hely) társadalmi megítélését, hasznosságát és szükségességét valamilyen mértékben tükrözik, azonban a jelenleg gazdasági szempontból kettészakadt országban a remélt egzisztencia meghatározott földrajzi helyekhez - elsősorban a fővároshoz - kötődik, másrészt a hatásos marketing eszközökkel manipulált szociálpszichológiai folyamatok is oly mértékig térítették el a jelentkezési szokásokat, hogy a jelentkezési statisztika önmagában alapvető rendező elvként nem szolgálhat.

A munkaerő-piac sajátos felsőoktatási adatsorai - a szakspecifikus munkanélküliségi ráta, a piac által biztosított jövedelmi viszonyok, az elhelyezkedéshez szükséges időtartam stb. - sem ad természetesen komplex szempontrendszert, azonban ezek az adatsorok jól kiegészítik - a jogászképzés tekintetében egyébként is viszonylag jól megfogalmazható és számszerűsíthető - keresleti prognózist.

A továbbiakban - fentieknek megfelelően - áttekintjük a jogászképzésre vonatkozó munkaerő-piaci kereslet és kínálat adatsorait és a finanszírozásnak, valamint a szervezeti struktúrának a valóságos igényekhez való illeszkedését.

II. A jogászi szakma helyzete a munkaerő piacon

A tényleges társadalmi igényeket az adott szakma társadalmi és anyagi elismertsége, a releváns munkanélküliségi adatok, a végzett hallgatók elhelyezkedésének lehetőségei, - valamilyen szinten - a képzés iránti érdeklődés (jelentkezés), alapvetően azonban az adott szakma reprodukciós szükséglete révén lehet bemutatni.

1. Pályakezdő diplomások munkanélküliségi adatai

A pályakezdő munkanélküliek számát és arányát tekintve a végzett joghallgatók adatai kifejezetten kedvezőek, sőt jóval kedvezőbbek a közvélekedésben megrögzült képhez képest.

Forrás: Munkaügyi Hivatal

A különböző szakterületek létszámadatait (abszolút számokat) is figyelembe véve megállapítható, hogy a jogászi szakterület adatai inkább jobbak, mint rosszabbak a köztudatban legkedvezőbb módon megítélt szakterületeknél.

A jogászok munkaerő-piaci helyzetét jellemzi az az adat is, hogy az e szakon végzettek körében három évvel a diplomázás után egy százalék volt csak a munkanélküliek aránya, míg a többi végzettség esetében 2,4 százaléknyian mondták magukat aktuálisan munkanélkülinek.

Forrás: Eruditio Kft., 2011.

2. Az elhelyezkedéshez szükséges időtartam

A 2007-ben diplomát szerzettek közül három évvel a végzettség megszerzése után a joghallgatók úgy nyilatkoztak, hogy 2,6 hónapot kellett várniuk az álláshoz jutásra, míg a más végzettségűek esetében ez az átlagos időtartam 3,6 hónap volt.

Forrás: Eruditio Kft., 2011.

Az elhelyezkedéshez szükséges időtartamot szakokra és a gondozó karokra lebontva jól látható, hogy a szak végzős hallgatóira vonatkozó adatok nem csak belesimulnak, hanem kedvezőbb képet mutatnak, mint a többi szak (kivéve az orvosképzést), nincs kirívóan kedvezőtlen adat és a karok közötti szórás is csekély.

Forrás: DPR Kutatás 2010. Educatio Nonprofit Kft.

3. A jogászképzés megítélése

3.1. Presztízs vizsgálat eredménye a hallgatók körében

A jogászi szakma és a jogászképzés társadalmi és anyagi megbecsültsége a felsőoktatásban tanuló hallgatók megítélése szerint magas. Az alábbi táblázat bemutatja, hogy a két típusú presztízs egyaránt magas szintje kizárólag a jogászi szakmát jellemzi.

Forrás: DPR-hallgatói motivációs kutatás 2009. Educatio Nonprofit Kft.

3.2. A jogászi szakma megítélése a javadalmazás szempontjából

A munkaerő-piac a jogászi szakmát magasabb javadalmazással (munkabérből származó, átlagos bruttó jövedelem) ismeri el, mint a többi vizsgált szakterületet.

Forrás: Eruditio Kft., 2011.

Hasonló képet nyújt a gazdasági szférában foglalkoztatottak jövedelem-megoszlása is.

Forrás: Eruditio Kft., 2011

4. Jelentkezési adatok

A jogász szak iránti kereslet és a felvett hallgatók létszáma lényegében állandó (utóbbi a költségtérítéses képzés aránytalan növekedésének köszönhetően). (Az ábrát lásd a következő oldalon.)

A jelentkezés intenzitását jelzi, hogy a 2011-es jelentkezési adatok szerint az első helyes jelentkezők fele a költségtérítéses képzést is megjelölte, sőt a karok többsége tekintetében a költségtérítéses képzésre jelentkezők száma még jelentősen - esetenként másfélszeresen - meg is haladja az első helyes jelentkezők létszámát. A jelentkező tehát az első helyes jelentkezés esetleges sikertelenségét jelentős anyagi áldozatvállalás árán is ellensúlyozni kívánja.

Jelentkezők/felvettek aránya jogászképzésre 2005-2010 (felvettek száma az első-helyes jelentkezésekhez viszonyítva, minden eljárásban, tagozaton és támogatási formában)

Forrás: Eruditio Kft., 2011.

Az előzőekben bemutatott adatok tükrözik, hogy a munkaerő-piac - a jelenlegi létszámban is - fogadni képes a végzett joghallgatókat, sőt az összehasonlító adatsorok kifejezetten kedvező képet mutatnak.

5. Szükségleti prognózis

Az összehasonlító adatsorok nem mutatnak tehát feszültséget a jogászképzés és a munkaerő-piac között, relatív - tehát más szakterületekkel történt összevetésben - túlképzés nem mutatható ki.

A felsőoktatás maga, illetve az azt körülvevő társadalmi-gazdasági közeg azonban változóban van és az azonos közegben azonosan reagáló komplex felsőoktatáson belül az összehasonlító adatok csupán arra alkalmasak, hogy a többi szakhoz képest a munkaerő-piac és a jogászképzés viszonyát bemutassa (amelyből kibontakozó kép - a közvélekedéssel ellentétben - a jogászképzésre nézve kifejezetten kedvező).

A valóságos társadalmi-gazdasági igényt, illetve az erre szánt állami erőforrások (képzési kapacitás, finanszírozás) szükséges mértékét közvetlen munkaerőpiaci-elemzéssel lehet csak feltárni.

Ez azért is nélkülözhetetlen, mert az extenzív növekedés lehetőségei a felsőoktatásban is kimerültek, mára a felsőoktatás betöltötte - a rendszerváltás utáni - munkaerő-piaci "puffer" szerepét, a felsőoktatás szerkezete pedig - a "szoft" képzések (és diplomák) irányába mozdult el, vagyis eltorzult.

A jogászképzés és a munkaerő-piac viszonyában kiemelendő az a sajátosság, hogy a jogászi szakma egyrészt az állami funkciók gyakorlásához kapcsolódik, másrészt pedig - hasonlóan más foglalkozásokhoz - itt is a piaci viszonyok érvényesülnek.

Mivel az állam működésével kapcsolatos munkakörök statisztikai adatai közel komplex módon rendelkezésre állnak, az ebben a szférában foglalkoztatottak létszáma igen nagy pontossággal megállapítható (csupán a közjegyzők, végrehajtók, a BV és az oktatás területén foglalkoztatottak - nem magas száma - becsült adat).

Az állami funkcióhoz kapcsolódó munkakörben foglalkoztatott jogászok száma*

* pontos számadatok álló betűkkel, a becsült adatok **-gal jelölve, a KSH korábbi adatsoraiból (2006)

A munkaerőpiac más területein foglalkoztatott jogi végzettségűek száma*

* becsült adat, dr. Szabó Miklós tanulmánya (2006), továbbá a Diplomás Pályakövetési Rendszerek (DPR) adatai alapján

A jogászképzésnek tehát mintegy 55 000, jogi tanulmányait ténylegesen hasznosító szakember folyamatos utánpótlásáról kell gondoskodnia.

III. A jogászképzés finanszírozása és az indokolt kapacitás

1. A jogászképzés részaránya a felsőoktatásban

A joghallgatók aránya a teljes hallgatói létszámhoz viszonyítva lényegében állandó: pl.: 1990/1991: 4,63%, 1995/1996: 4,87%, 2005/2006: 4,85%, és 2009/2010: 4,87% (csupán érdekességként: 1900/1901: 47,7%, 1937/1938: 36,9%). Az adatsor világosan mutatja, hogy a képzési ág hallgatóinak arányszáma a teljes hallgatói létszámhoz viszonyítva nem nőtt.

Ezen arányszám nemzetközi összehasonlításban pedig kifejezetten alacsony, az EU átlag ennek mintegy kétszerese: 9%.

A joghallgatók létszáma nemzetközi összehasonlításban (1995/96. tanév)

Forrás: Jogászképzés 2003.

A felsőoktatás jelenlegi finanszírozási rendszerének megfelelően a hallgatók egy része államilag finanszírozott, más része költségtérítéses képzésben vesz részt. Az intézmények szakspecifikus kapacitását pedig a rendelkezésre álló (de minőségében nem kontrollált) személyi és infrastrukturális feltételek alapján állapítják meg. A tényleges igényt - az előzőekben bemutatottaknak megfelelően - a jelentkezési adatok közvetítik (igen rossz hatásfokkal).

Nyilvánvaló, hogy olyan vegyes rendszerre van szükség, amely a tényleges munkaerő-piaci szükségleteket is figyelembe veszi, vagyis alapját a szükségleti prognózis képezi.

A jogászképzés tekintetében felvázolt szükségleti prognózis alapján rögzíthető, hogy mintegy 34 000 jogász az állami funkciókhoz kapcsolódó tevékenységet végez, mintegy 20 000 fő pedig a klasszikus értelembe vett munkaerő-piacon szerepel.

A jogászi szakmában az életpálya hossza átlagosan 30 év. Az évenkénti reprodukciós igényt (vagyis a végzős joghallgatói létszámot) a teljes halmaz harminccal történő osztásával lehet megállapítani.

2. Az állami finanszírozás

A magyar felsőoktatásban (kivéve a jogászképzést) nincs példa arra, hogy az állami funkciókhoz kapcsolódó szakterületek munkaerő-utánpótlásának képzését ne az állam finanszírozná. Az egyenlő elbánás elve (vagyis az esélyegyenlőség) akkor érvényesül, ha - az állami funkciók által támasztott - évenkénti reprodukciós igény képezi az államilag finanszírozott létszámkeret alapját: ez a mérték - a cca. 33-34 000 főt figyelembe véve - és osztva harminccal - mintegy 1000-1100 fő.

Ezzel szemben - lényegében 2008-tól kezdődően - ezen szükséglet egy része is a költségtérítéses szférába tolódott át annak következtében, hogy a jogászképzés állami finanszírozása az egész felsőoktatásban példátlan redukció alá esett. 2002-től kezdődően 2010-re a finanszírozott joghallgatók létszáma 45%-ra zsugorodott.

A képzési normatívából a képzési ág részesedése ezen időszak alatt 3,36%-ról 1,16%-ra, vagyis közel egyharmadára csökkent.

Ezen folyamatnak valamennyi jogi kar vesztese volt, a hatások mértéke azonban különböző, egyik vidéki kar esetében az elvonás 80%-os, négy kar esetében 75%-os, két kar vonatkozásában a redukció 50%-ot jelentett, de a "legkedvezőbb" helyzetben levő kar is 15%-os veszteséget volt kénytelen elszenvedni, vagyis a Széll Kálmán tervben a több évre előirányzott forráskivonást az eddigi redukció már jelenleg is több mint 15%-kal meghaladja.

A 2002-2010 között felvett államilag támogatott nappali tagozatos joghallgatók létszáma és intézmények közötti megoszlása

2011-ben - amennyiben nem történik korrekció - ez a tendencia folytatódik.

3. A költségtérítéses képzés

Fentiekből következően valamennyi jogi kar kénytelen volt a hallgatói létszámot - különböző mértékben - költségtérítéses hallgatókkal kiegészíteni, melynek folyományaként - hét kar esetében - ez a hallgatói halmaz a teljes hallgatói állomány 50-75%-ára emelkedett (!).

A Budapest-vidék közötti megoszlást bemutató táblázatból, illetve grafikonból az a kép bontakozik ki, hogy Budapestre koncentrálódik az állami finanszírozás 58%-a, míg vidékre 42% esik. Budapesten a finanszírozott hallgatói létszám a költségtérítéses létszámnak 1,72-szerese, míg a vidéki karok esetében a helyzet fordított, a költségtérítéses létszám haladja meg 2,11-szeres mértékben a finanszírozott hallgatói halmazt.

Forrás: Eruditio Kft., 2011

A budapesti, illetve a vidéki karok közötti forrásmegoszlás fokozatos eltolódását - egy idősoron bemutatva - még láthatóbban illusztrálja a következő diagram.

Forrás: Eruditio Kft., 2011

A következő táblázatból jól látható, hogy a költségtérítéses hallgatók létszáma a jogászképzésnél másfélszerese az államilag támogatott halmaznak, míg a többi képzési ágnál alig több mint egynegyede (2010). A nyilvánvaló aszimmetria egyfelől jelzi a jogászképzés iránti, áldozatokat is vállaló keresletet, másrészt azt a felemás oktatáspolitikai megítélést, amely a jogászképzést lényegében a felsőoktatás perifériájára szorította.

Forrás: Eruditio Kft., 2011.

Forrás: Eruditio Kft., 2011.

Ez a helyzet azért méltánytalan, mert a finanszírozott létszám redukciója más társadalomtudományi szakoknál jelentősen kisebb volt (sőt az MA képzések beindulásával az állami finanszírozás summa összege növekedett), így a még magas pontszámú, de a jogászképzéshez szükséges pontszámot el nem érő hallgatói halmazt a finanszírozási kényszerhelyzet más képzési területekre irányította.

Ezek a finanszírozási anomáliák - a fizetőképes keresletre tekintettel - a hallgatói létszámban nem idéztek elő változást, azonban a hallgatói közösség a műveltség, motiváltság, előképzettség stb. szempontjából erőteljesen divergál. Ennek elsődleges eredménye a tanulmányi eredmények csökkenése, a képzési idő növekedése és egyenes következményként a helyenként (pl.: vidéki bíróságoknál, ügyészségeknél) mutatkozó minőségi szakemberhiány.

Amint azt az előzőekben bemutattuk, a finanszírozási anomáliák orvoslása nélkül - elsősorban vidéken - hamarosan havaria helyzet állhat elő, lényegében néhány év alatt (két budapesti kar kivételével), államilag finanszírozott hallgatói létszám alig marad.

4. Az indokolt képzési kapacitás

Amint az előzőekben utaltunk rá, a jelenlegi gyakorlat az intézmények szakspecifikus kapacitását a képzőhelyek deklarált személyi és infrastrukturális erőforrásaira alapozza. A felvételi keretszámok viruálissá váltak, a felvehető hallgatói létszámot a kapacitás keretei között a jelentkezők száma és felvételi pontszáma határozza meg. A rendszerből a legfontosabb elem, vagyis a munkaerő-piaci igény azonban hiányzik!

A jogászképzés területén relatív túlképzés a bemutatott adatok alapján megállapíthatóan nincs, eddig azonban nem készült elemzés a valóságos igényekről a szükséges kapacitás szempontjából sem. Az alapot ehhez az elemzéshez a szükségleti prognózis adhatja.

A jogászképzésnek - mint az előzőekben rögzítésre került - mintegy 55 000, jogi tanulmányait ténylegesen hasznosító szakember folyamatos utánpótlásáról kell gondoskodnia.

Természetesen a halmaz korfája nem egyenletes, azonban a kapacitások és a szubjektív kereslet (jelentkezés) nem teszi indokolttá, hogy - az amúgy is nehezen követhető gazdasági-társadalmi változásokra is tekintettel - olyan egzakt számadatok megállapítására kelljen törekedni, amelyek ezt a hullámzást követni tudják.

Az 55 000 fős szakmai halmazt az életpálya hosszával (30 év) elosztva az éves reprodukciós igény cca. 1830 fő, amely a végzős joghallgatói létszámot kell, hogy jelentse. Mivel a lemorzsolódás átlagos mértéke 20%, a feltétlenül szükséges - a közvetlen igények által alátámasztott - felvételi keretszám mintegy 2200 fő.

A tanszabadság jegyében az is nyilvánvaló, hogy a felsőoktatás kapacitásának egy részét - a kimutatható, közvetlen munkaerő-piaci igény hiányában is - indokolt nyitva tartani azok számára, akik csupán ismereteiket kívánják bővíteni, illetve úgy ítélik meg, hogy egyéb foglalkozásuk mellett a jogászi szakképzettség is hasznos lehet számukra. Ennek a többletkapacitásnak a mértéke azonban nem lehet korlátlan, és nyilvánvalóan önfinanszírozónak kell lennie. Jelen anyag összeállítóinak megítélése szerint a jogászképzésben ez a kapacitás-hányad nem haladhatja meg a 25%-t, vagyis az évfolyamonkénti 3-500 főt.

A fenti levezetés alapján a munkaerő-piac által is igényelt, indokolt

- évfolyamonkénti államilag finanszírozott létszám 1000-1100 fő,

- míg a jogászképzés indokolt összkapacitása évfolyamonként 2500-2700 hallgató.

Ez a mérték jelentősen alacsonyabb a finanszírozott létszám nyolc éves átlagánál (cca. 1300 fő/év), továbbá a jelenleg a rendszerben levő hallgatói létszámnál, ami - a megtakarítások mellett - érezhető minőségjavulást is maga után vonhat.

IV. A jogász-képző helyek

A jogászképzést érintő sztereotípiák egyike - a túlképzés mellett - a képzőhelyek indokolatlanul magas száma. Ezt a vélekedést ugyanúgy nem támasztják alá egzakt elemzések, mint a másik sztereotípiát: ugyanúgy nem készült nemzetközi összehasonlítás, mint ahogy nem tették eddig vizsgálat tárgyává sem az ellátott földrajzi területet, sem az érintett lakosságszámot, sem az ellátott terület jogászságának számát és összetételét.

A képzőhelyek - szükséges és indokolt - száma ugyanis alapvetően ezektől a tényezőktől függ, vagyis a térség lakosságszámától, a lakosság szociológiai összetételétől, a régió gazdaságának jellegétől, kulturális sajátosságaitól, a közlekedési viszonyoktól és nem utolsó sorban - a jogászképzést illetően - a jogalkalmazói intézményhálózat jellegétől és a foglalkoztatott jogászok számától.

1. A jogi karok száma nemzetközi összehasonlításban

A jogtudományi képzési ellátottságot célszerű nemzetközi vonatkozásokban is elemzés tárgyává tenni, természetesen a hasonló méretű, közép-kelet európai országokkal összevetve.

Magyarországon nyolc jogi kar működik, amelyből hat állami, két (budapesti) kar egyházi fenntartású.

A táblázatból látható, hogy a jogtudományi karok száma (még úgy is, hogy Magyarország tekintetében a nem állami intézményeket is figyelembe vettük) megfelel a nemzetközi trendnek: az egy jogi karra eső számított lakosságszám 1,25 millió (valójában - a három budapesti kar ebből a szempontból torzító hatását kiszűrve - átlagosan 1,5-1,6 millió).

2. A jogtudományi karok földrajzi elhelyezkedése

Magyarországon hat földrajzi helyen működik jogtudományi kar: Budapesten, Debrecenben, Győrött, Miskolcon, Pécsett és Szegeden (az SZTE által Kecskeméten működtetett tagozat csak levelező képzést folytat).

A jogi karok térbeli elhelyezkedését és az egyes - vidéki - karok vonzáskörzetét a következő térkép mutatja be (a budapesti intézmények országos beiskolázásúak).

Amint a térképről kirajzolódik, a jogi karok földrajzi elhelyezkedése egyenletes, arányos és vonzáskörzetük is kiegyenlített. Jellemzően 1,5-1,6 millió lakosra esik egy-egy kar (a legnagyobb számított vonzáskörzettel Szeged rendelkezik: közel 2 millió fővel).

Nincs olyan országrész, amelynek lakosai el vannak zárva a képzéstől, de indokolatlan szétaprózottságról sem lehet beszélni: Budapest az ország fővárosa, a másik öt nagyváros pedig egy-egy természetes nagyrégió központja.

Az egyes nagyrégiók jogászi ellátottsága - a hasonló lakosságszám ellenére - különböző, a tradicionális egyetemi központok ellátottsága magasabb. A jogászság több mint 40%-a Budapesten található, Pécs és Szeged vonzáskörzetében 13-15%, míg Debrecen, Győr és Miskolc körzetében 7-9%, vagyis utóbbi területeken - különösen a kisebb városokban - úgy a közigazgatás, mint az igazságszolgáltatás területén - helyi ellátatlanság mutatkozik.

Ez az arányszám az egyes karok (Budapesten a három kar összessége) indokolt kapacitása és a finanszírozott létszám megállapítása szempontjából is megalapozott támpontul szolgálhat.

3. A jogi karok regionális funkciói

Budapest az ország fővárosa, itt koncentrálódik a központi állami szervek többsége, a lakosság szociológiai összetétele, a gazdaság jellege (pénzvilág, multinacionális cégek központjai stb.) kiemelt helyet indokol a jogászképzés területén is. Ez mindig is tükröződött az intézményi kapacitásban is, amely az országos képzési kapacitás - az ún. "Budapest szivattyú" beindulásáig - átlagosan mintegy 40% volt (a jelenlegi eltorzult arányokat az előzőekben bemutattuk).

A vidéki jogi karok elsősorban regionális beiskolázásúak és a regionális munkaerő-piacot látják el szakemberekkel. A következő oldalon lévő ábra bemutatja az egyik vidéki jogi kar (Győr) - valamennyi vidéki karra is jellemző - vonatkozó adatait:

Forrás: Felvi statisztika

Az ábrán jól látható a regionális beágyazottság, a hallgatók közel 90%-a a környező két statisztikai régióból (hat megyéből) verbuválódik.

A jogi karok sajátos társadalmi - gazdasági funkciót is betöltenek:

- A jogtudományi és igazgatási graduális képzések mellett a jogi karok más társadalomtudományi területek gondozói, továbbá jelentős szerepet játszanak a szakirányú továbbképzések, felsőfokú szakképzések területén is.

- Budapest mellett Debrecen, Győr, Szeged és Pécs egyúttal igazságszolgáltatási centrum is: Ítélőtábla és Fellebbviteli Főügyészség székhelye, ily módon a magas fokú igazságszolgáltatás és a jogtudományi képzés szinergiája érvényesülhet.

- Mivel a jogtudomány művelése nem koncentrálódik kizárólag a fővárosra, szélesebb alapokon nyugszik, a tudományos eredmények (publikációk, konferenciák) az ország minden térségében elérhetőek, ami kihat a magasabb szintű jogászi kultúra révén a helyi jogalkalmazás színvonalára is.

- A közigazgatási életpálya-modell kirajzolódó koncepciója a folyamatos továbbképzésekben az országos tagoltságú, vidéki jogi kari struktúrára is épít.

- A szűkebb értelemben vett jogászi szakmák továbbképzési rendszere is várhatóan kiépül - a közjegyzők és a végrehatói kar esetében ez már folyamatban van -, amely rendszer működése is egy országos kiterjedésű, tagolt rendszeren alapulhat csak.

- Végül természetesen az értelmiség rekrutációjának is jelentős centrumai a jogtudományi karok, amely funkció ugyanolyan fontos lakosságmegtartó, társadalom- és gazdaságépítő szereppel bír a nagyvárosok szempontjából, mint a kisiskolák a falvak tekintetében.

Meglátásunk szerint - az említett funkciókra is tekintettel - a jogászképzés jelenlegi országos hálózatának megbontása célszerűtlen és indokolatlan, mert az irántuk fennálló tényleges társadalmi-gazdasági igényt a bemutatott statisztikai adatok világosan mutatják.

Amennyiben azonban a - Szlovénia nagyságrendjét kitevő (!) - érintett nagyrégiók elveszítenék térségszervező, térségfejlesztő funkciójukat szolgáló intézményeiket, jelentős társadalmi-gazdasági hátrányokat szenvednének, illetve elveszítenék a felzárkózás lehetőségeit is. Depressziós gazdasági környezetben ugyanis a térség a képzéssel együtt az önfoglalkoztatásra leginkább képes munkavállalóit veszítené el, a prosperáló és feltörekvő régiók pedig a társadalmi és gazdasági expanziót elősegítő szakemberekből szorulna olyan "importra", amely - Budapest után - csupán másodlagos letelepedési helynek tekinti a vidéki régiókat, ennek oka az, hogy a vidékről Budapestre áramlás természetes folyamata alapvetően egyirányú utca: a hallgatók mintegy kétharmada Budapestről nem tér vissza származási régiójába.

V. Következtetések

- A feldolgozott adatsorokból láthatóan a munkaerőpiac felszívja a frissdiplomás jogászokat, és - a jogászi diploma nagyfokú konvertálhatósága miatt - a gyakorlattal rendelkező jogászság körében sincs tényleges munkanélküliség.

- A társadalmi költségek csökkentése, és az effektív munkaerőpiaci igény azonban indokolttá és lehetővé teszi a jogászképzésben tanulmányokat folytató hallgatók számának mintegy 2500-2700 fő/év mértékre történő csökkentését. Ezt indokolja a minőségi oktatás követelménye is.

- Ugyanakkor azonban - az állami funkciók ellátására tekintettel - az államilag finanszírozott létszámot legalább a 2008-as szintre (1000-1100 fő/év) indokolt növelni.

- Felül kell vizsgálni a képzési helyek között mutatkozó, a tényleges társadalmi-gazdasági igényektől elszakadt hallgatói létszámarányokat.

- Meglátásunk szerint - az említett funkciókra is tekintettel - a jogászképzés jelenlegi országos hálózatának megbontása célszerűtlen és indokolatlan.

Győr-Pécs, 2011. ■