Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Szimoncsikné dr. Laza Margit: Az önkormányzatok változó tulajdonosi jogai (Jegyző, 2012/4., 22-23. o.)

"A történelem az egyedüli útja annak, hogy saját álláspontunkról valódi ismereteket nyerhessünk." (Savingny)

A 2011. évi jogalkotási parlamenti munka gyökeres változtatásokat eredményezett a már meglévő jogintézmények eddigi szabályaiban, működésében, esetenként azok teljesen új jogi tartalmakat nyertek, vagy egyszerűen teljesen új jogintézményeket vezettek be.

Új jogintézmény vagy az önkormányzati tulajdon jogintézménynek megváltozott tartalmú megfelelője lett a nemzeti vagyon önkormányzati vagyonra, tulajdonjogra vonatkozó normacsoportja? Én úgy gondolom, hogy ez utóbbi, megváltozott jelentéstartalomról beszélhetünk, ami kétségkívül az önkormányzati tulajdonjog korlátozását eredményezi. Magánjogi értelemben a tulajdonjog tartalma a birtoklás jogát, a használat, hasznok szedésének és a rendelkezésnek a jogát jelenti.

Jelen írásomban az önkormányzatoktól és jegyzőtől elkerülő oktatási alapfeladatok és államigazgatási hatáskörök gyakorlását biztosító vagyon ingyenes vagyonhasználatba adásának kérdését próbálom körülírni az ezidáig ismert jogi háttér ismeretében. Ehhez azonban tekintsünk vissza a mindenki által jól ismert önkormányzati vagyongazdálkodás rendszerváltoztatás utáni alapköveihez.

A 2012. január 1-jétől hatálytalan 1949. évi XX. törvény (a továbbiakban: az Alkotmány) kimondta, hogy az állam tiszteletben tartja az önkormányzatok tulajdonjogát, 9. § (1) bekezdése pedig azt, hogy a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. Ezt az alapjogot Alkotmány, illetve az Ötv. hozta létre, biztosítva ezzel az önkormányzatok tulajdonosi jogállását, autonómiáját az önkormányzatok megalakulásával egy időben. Az Ötv. 1. § (6) bekezdés b) pontja pedig kifejezi az alapjog lényegét: az önkormányzat a tulajdonával önállóan rendelkezik.

Az önkormányzatok feladatellátásaikhoz állami tulajdonokat szereztek meg oktatási, szociális és egyéb feladataik ellátásához a tanácsok korábbi (állami tulajdont) kezelői joga helyett.

Az önkormányzatok tulajdonosként bár némi korlátozást kénytelenek voltak korábban is viselni (pl. gazdasági vállalkozásokban való részvételük nem veszélyeztethetik a kötelező feladataik ellátását), autonómiájukat, magánjogi értelemben vett tulajdonosi jogaikat ezek a korlátok nem sértették jelentős mértékben. Az elmúlt több mint húsz év magabiztos tulajdonosi jellegének új típusú korlátozását vezeti be a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.), a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Köznev. tv.) 2013. január 1-jétől hatályos egyes rendelkezései, továbbá a járások kialakításáról, valamint egyes, az ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló 2012. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Járási tv.) egyes rendelkezései. A polgári jogban nem ismeretlen fogalom a tulajdonjog közjogi korlátozása, ami főként magánszemélyekkel szemben alkalmazott közhatalmi kényszert jelentett (pl. építési, művelési tilalom, kisajátítás stb.). Jellegében azonos, ám a jogalanyok közjogi jellege miatt mégis eltérő jogintézmény kialakítására kerül sor.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére