Megrendelés

Ajánló (Fundamentum, 2001/3., 127. o.)

Malcolm N. Shaw: Nemzetközi jog

Malcolm N. Shaw Nemzetközi jog című tankönyvét a világ számos egyetemén használják az angol nyelvű oktatásban. Most megjelent magyar nyelvű változata mellett készül a lengyel fordítás is. A tankönyv, amely terjedelménél és mélységénél fogva szakmai kézikönyvként is használható, teljes áttekintést nyújt a nemzetközi jog majdnem valamennyi fontos kérdéséről. A könyvből, amely egyébként új angol kiadásaiban egyre több tárgykört ölel fel, lényeges kérdések is kimaradtak, így például a menekültügy. A szerző egyes témaköröket szemmel láthatóan jobban kedvel, ezekkel a többieknél részletesebben foglalkozik, míg másokat viszonylag röviden elintéz, ilyen például a nemzetközi szerződések joga. Szerencsére Shaw szeretheti az emberi jogok nemzetközi védelmének kérdését, mivel részletesen foglalkozik vele, vizsgálja az ide tartozó elméleti problémákat és az univerzális, illetve regionális normák és intézmények szerepét. A tankönyv értékét növeli, hogy esetjogi szemléletű, a legfontosabb nemzetközi és nemzeti bírói döntések jól megismerhetők belőle. A fordítók és a szerkesztők munkája nyomán a tankönyv szövege jól olvasható.

(Osiris, Budapest, 2001. 832 oldal, 4980 Ft.)

Az Európai Unió munkajoga

A Kiss György szerkesztésében megjelent Az Európai Unió munkajoga című kézi- és tankönyv széles körű elemzést és áttekintést nyújt a közösségi munkajogról, amit jogharmonizációs perspektívából is megvizsgál. Ezen túl az egyes jogintézmények kapcsán kitér az egyéb nemzetközi munkajogi vonatkozásokra, az Európai Bíróság döntéseire, továbbá egyes tagállami jogrendszerek megoldásaira. A könyv az olvasó dolgának megkönnyítése érdekében utolsó részében tartalmazza a hivatkozott valamennyi közösségi jogszabály szövegét magyar és angol nyelven. A szerzők (Bankó Zoltán, Berke Gyula, Rolf Birk, Gyulavári Tamás, Kiss György és Ladó Mária) alapos munkát végeztek, a könyv olyan mélységben foglalkozik a vizsgált kérdésekkel, hogy anyaga gyakorlati szakemberek számára is jól használható. Emberi jogi szempontból fontos, hogy a könyv részletesen elemzi az esélyegyenlőséggel foglalkozó közösségi irányelveket, és kellő figyelmet szentel a legújabb fejleményeknek is. A kötet azt is jól illusztrálja, hogy a közösségi munkajogi szabályozás a gazdasági és szociális jogok sajátos védelmét jelenti.

(Szerk. Kiss György, Osiris, Budapest, 2001. 847 oldal, 4500 Ft.) ■

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére