A gén kifejezést már száz éve használták a genetika, a biológia és az orvostudomány művelői az öröklődő tulajdonságot átvivő virtuális, elméleti egység jelölésére. Mintegy ötven éve tudjuk, hogy az átörökítés anyagi hordozója a kettős spirál szerkezetéről híres dezoxyribonukleinsav (DNS). Ennek tanulmányozásával indult hódító útjára a molekuláris genetika, amelynek révén ma már tudjuk, hogy az összes ép és kóros tulajdonságunkat meghatározó teljes genetikai állományon, a genomon belül génnek számít az egy sajátosságért felelős DNS-szakasz. Ennek "hibája", a spirál két láncát összekötő bázispárok megváltozása, a mutáció, amely a szokásostól eltérő vagy egyenesen kóros biokémiai, élettani folyamatokat okoz, ami az eredetitől eltérő tulajdonságokhoz, vagy betegségekhez vezethet. Az egyedi sajátosságokat "irányító" gének szerepe mellett fontos a különböző gének vagy éppen az összes gén, a genom "összjátéka" is, ezért mindkét szempontból fontos igény volt a teljes emberi génszerkezet megismerése.
2001 januárjában a világ két vezető természettudományos folyóirata, a Nature és a Science szinte egyszerre jelentetett meg egy-egy különkiadást The Human Genome címmel. Az ezekben közölt adathalmazok történelmi jelentőségűek: kiderült, hogy a korábban 100 ezer körülire becsült génnel szemben a humán genomban csak 30-35 ezer gén található, és hogy az öröklött tulajdonságok variánsainak jelentős része nem a DNS-molekulák, hanem az általuk meghatározott fehérjék változatai folytán alakul ki. A szervezet látható vagy műszerekkel kimutatható alaki és funkcionális tulajdonságainak összességét fenotípusnak nevezzük. Ennek meghatározásában igen fontos szerepet játszanak a gének, a genotípus, de hogy végeredményben hogy nézünk ki, milyen szerveink és egész szervezetünk, értelmünk működése, érzelmi életünk, azt a genotípus, az egyes fehérjék képződése és aktivitása (közvetítő molekulák, enzimek, hormonok stb.), biokémiai rekciók láncolata, továbbá a környezet együttes hatása alakítja ki. Ezért kell világosan látnunk, hogy a gyorsan gyarapodó és helyenként már a gyakorlatban is hasznosítható eredmények ellenére az emberi genom kémiai térképezése még messze nem azonos az öröklődés "titkainak" megfejtésével. Néhány kivételtől eltekintve ugyanis nem tudjuk még, hogy egy adott helyzetű és szerkezetű gén miként hozza létre a neki tulajdonított hatást. Ennek tisztázása a genotípus és a fenotípus részleteinek összevetésétől, az egyes lépések elemzésétől várható. Ezt a kutatási irányt összefoglaló néven funkcionális genomikának nevezzük1, ami a következő években még rengeteg feladatot fog a genetikusok elé állítani.
A humán genom eddigi megismerése az emberi faj egységét is megerősítette. Kiderült, hogy génkészletünk 99,9 %-a bármely más emberével azonos, genetikai szempontból emberfajtákról beszélni nem indokolt. Ugyanakkor igen jelentős a személyek közötti variabilitás, amelynek több formája is lehet. Ez alkalmat ad az egyén azonosítására, aminek gyakorlati felhasználása a gyógyszerérzékenység kimutatásától a kriminalisztikáig már több területen is megindult. (A származás-megállapítással kapcsolatos vizsgálatokról folyóiratunk hasábjain a közelmúltban esett szó2).
Az eddigi eredmények jelentős előrelépést hoztak az öröklődő betegségek diagnosztikájában és a genetikai tanácsadásban. Ez a megállapítás elsősorban az ún. monogénes betegségekre érvényes. Míg korábban a családfa, a klinikai tünetek és egyes jellemző biokémiai, röntgen, EKG, EEG stb. leletek elemzése alapján szerencsés esetben is csak nagy valószínűséggel lehetett megállapítani, hogy valaki az epilepszia, vérzékenység vagy növekedési zavar milyen formájában szenved, ma a génszintű vizsgálatokkal az esetek egyre nagyobb hányadában teljes biztonsággal meghatározható az illető diagnózisa. Ennek alapján pontos információ nyújtható a kórkép prognózisáról és az öröklődés természetéről. A DNS-szintű diagnosztika az anyaméhben természetes úton formálódó, vagy akár a "lombikban fogant", még beültetés előtt vizsgált magzat sejtjeiből is elvégezhető, így a korábbi 25 vagy 50%-os esély helyett pontosan meg lehet mondani, hogy a várható gyermek örökli-e a szóbanforgó betegséget.
A magzatban, vagy a tünetmentes csecsemőben, gyermekben kimutatott mutáció a későbbiek szempontjából kétféle információt hordozhat. Ha a lelet egy adott, későbbi életkorban biztonsággal kibontakozó betegségre jellemző, akkor preszimptomás diagnózisról beszélünk. Ha a betegség manifesztálódása nem biztos, de a lelet erre az átlagosnál nagyobb kockázatot jelez, prediktív diagnózisról van szó. Az utóbbi helyzettel főleg a korábban poligénes, vagy multifaktoriális öröklődésűnek nevezett állapotok, rendellenességek esetében találkozunk, és az egyén ez iránti fokozott esélyét, kockázatát hajlamnak nevezzük. Ennek tisztázásában a hajlamosító gének (mutációk) mellett a különféle polimorfizmusok kimutatása és mindezek (sokszor már számítógéppel elemzett, "összerendezett") konstellációja értékelhető. Az öröklődő hajlam nem egészen objektív fogalom; valószínűséget jelent, annak hasznos figyelmeztető, de az értékelést nehezítő, bizonytalanságot is jelentő vonásaival együtt. A genetikai faktor meghatározása, vagy helyesebben becslése mégis jelentős előrelépésnek számít azokban az ép és kóros sajátosságokban, amelyek létrejöttében környezeti és genetikai hatások egyaránt szerepet játszanak, mert jelzi, hogy az adott egyénben/családban a kérdéses állapot fellépésének átlagos, annál kisebb vagy nagyobb a kockázata. Ez sok népbetegségnek számító kórkép, így például több daganatfajta, a magas vérnyomás, érelmeszesedés és a cukorbaj "jóslásában" és esetleges megelőzésében, késleltetésében hasznosítható3.
A gének és polimorfizmusok analízise talán már a közeljövőben ugrásszerű fejlődést eredményezhet más orvosbiológiai területeken is, amelyek közül csak felsorolásszerűen említünk néhányat. A daganatkutatásban már most vannak olyan vizsgálatok, amelyekkel valószínűsíteni lehet a rosszindulatúság, áttételképződési hajlam súlyosságát, és ennek alapján a korábbinál pontosabban, bátrabban lehet az optimálisnak ígérkező egyéni kezelési módot kiválasztani. Joggal várható, hogy ez a gyakorlat hamarosan sokféle tumor esetében alkalmazható lesz. Ugyancsak az egyéni gyógyszerelést célozzák a különböző fertőző betegségek, és főleg az immunológiai rendellenességek, allergiás panaszok genetikájában már meglehetősen előrehaladott kutatások. Nem utópia már a beteg öröklődő sajátosságaihoz igazított egyéni oltóanyagok előállítása sem.
A kétségtelenül lelkesítő kilátások a médiában és sajnos a szakemberek egy részében is megalapozatlan vágyálmokat keltettek. Itt nem foglalkozhatunk a csupán szenzációhajszolásnak tekinthető olyan latolgatásokkal, mint a jellem megválasztása, a magatartás, az értelmi képességek, művészi adottságok javítása a "génsebészet" segítségével, avagy rég elhunyt híres államférfiak, tudósok "feltámasztása", megsokszorozása földi maradványaikból nyert sejtmagok klónozásával. Az ilyen badarságok látszólag könnyen cáfolhatók, de a valóságban a bulvársajtó és a televízió révén komoly, sőt időnként erősödő visszhangra találnak a nagyközönség széles rétegeiben. Itt folyamatos feladat, mondhatni harc vár a tudományosan megalapozott ismeretterjesztésre, most mégis inkább a részben vagy egészében reális fejlemények buktatóival, kockázataival foglalkozunk.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
