Az elmúlt bő másfél évtized egyik biztosítási sikertörténete a tranzakciós biztosítások térhódítása világszerte. Magyarországon sem ismeretlenek ezek a termékek, a hazánkban is aktív kockázati tőkealapok és más piaci szereplők rendszeresen fordulnak a tranzakciók megvalósítása során felmerülő itthoni és/vagy itthonról kezelt kockázatok ilyen módon való rendezéséhez. A jelen cikkben gyakorlati szempontból mutatjuk be a tranzakciós biztosítások legfontosabb jellemzőit.
A tranzakciós biztosítások alatt általában a vállalati fúziókhoz és vállalatfelvásárlásokhoz (mergers and aquisitions; M&A) közvetlenül köthető biztosítási termékek érthetők, melyek a vállalati adásvételi folyamat zárása után fennmaradó egyes felelősségi, szava-
- 20/21 -
tossági kérdések rendezésére szolgáltatnak pénzügyi biztosítékot.
Tranzakciós biztosítás alapesetben a tranzakciót megelőző átvilágítások során fel nem tárt kockázatokra köthető. Az ilyen tranzakciós kockázatokra vonatkozó biztosítási termékek általános, közkeletű elnevezése angol nyelven "representations and warranties insurance" vagy "warranties and indemnities insurance". Előbbi az amerikai, míg utóbbi elsősorban a londoni piacon bevett elnevezés, de a kettő között inkább csak terminológiai, mintsem biztosítási fedezet tárgyát és terjedelmét érintő különbség áll fenn. A termékcsoport magyar nyelvű megfelelője a "szavatossági- és jótállási igények biztosítása" kifejezés. Ezzel együtt a piaci szereplők Magyarországon is elsősorban angol nyelven hivatkoznak a termékekre, a hazánkban nemzetközi gyakorlat szerint megvalósuló M&A ügyletekben megszokott egyéb angol nyelvű kifejezések között.
Tranzakciós biztosítás bizonyos feltételekkel köthető továbbá egyes feltárt, a felek által ismert és biztosításilag kezelhetőnek tartott kockázatokra is. Ilyenek többek között az adásvétel tárgyát képező céggel kapcsolatos adóügyi kockázatok, az üzletvitellel összefüggő perrel vagy hatósági eljárással érintett eseti kockázatok, tisztázatlan tulajdonjogi helyzettel kapcsolatos ügyek. Ezek rendezése jellemzően nem várható a tranzakció lezárása előtt, de a cég értékelésére, a vételárra befolyással vannak. A tranzakciós biztosításoknak ez a köre kevésbé gyakori és elsősorban ügylet-specifikus, így a jelen tanulmányban főleg az alapterméket jelentő, feltáratlan kockázatokra vonatkozó általános biztosítási konstrukció jellemzőit ismertetjük.
A jelen cikkben az egyszerűség kedvéért a "tranzakciós biztosítás" kifejezés elsősorban, és a megjelölt kivételektől eltekintve, a szavatossági- és jótállási igények biztosítására vonatkozik.
Az M&A ügyletek nemzetközi szabványai az ügyletek átlátható, egyértelmű piaci viszonyok között történő megvalósítása érdekében alakultak ki. Ennek során az adásvételi szerződés megkötését minden esetben megelőzi egy ún. céges átvilágítási folyamat, amely az adásvételhez vezető alkufolyamat bevett része. Az átvilágítás során a vevői oldalon jelentkező szereplők az eladó által számukra elérhetővé tett információk alapján igyekeznek feltárni az adásvétel tárgyát képező cégben rejlő kockázatokat annak érdekében, hogy a vevő a cég átvétele után a lehető legtisztább lappal indulhasson.
A megismert kockázatok beárazásra kerülnek a cég értékelése során, a vevő(k) által fizetendő vételár természetesen tükröződik a céges adásvételi folyamat jogi alapját képező szerződésekben is, legyen szó akár a banki vagy egyéb úton történő finanszírozásról, az eladó és vevő közötti adásvételi szerződés (share purchase agreement; SPA) strukturálásáról vagy adott esetben az átvevők közti szindikátusi megállapodásról. Ezek a szerződések szintén nemzetközileg bevett gyakorlatot tükröznek, de a bennük foglaltak az adott jogrendszernek kell, hogy megfeleljenek. Egy magyar jog alatt létrejött adásvételi szerződésre természetesen a magyar jog szavatossági- és jótállási igényekre vonatkozó szabályai az irányadók. A tranzakciós biztosítások a magyar jog kontextusában (is) tehát elsősorban a magyar jognak az adásvételi szerződés hibás teljesítésére, illetve annak jogkövetkezményeire vonatkozó szabályok keretében alkalmazandók.
Az SPA bevett része, hogy az eladó és a vevő az adásvétel tárgya (azaz a társaságban tulajdonosi jogokat megtestesítő részvények, üzletrészek) vonatkozásában különböző jognyilatkozatokat (szavatossági kijelentéseket, kötelezettségvállalásokat) tesznek, amelyekért jogi és pénzügyi felelősséget vállalnak. A felelősségvállalás fedezetét hagyományosan pénzbeli letét jelenti. A letéti konstrukció részleteiben a felek a céges adásvételi folyamat keretében állapodnak meg. A letéti konstrukció fedezetet nyújt a vevőnek arra az esetre, ha a megvásárolt cég vonatkozásában olyan fizetési kötelezettsége keletkezik, amely a cég adásvételét megelőző okra, eseményre, körülményre, jogilag jelentős egyéb tényre vezethető vissza, de pénzügyi hatása már az átadás-átvétel után jelentkezik. Ilyen tekintetben a feltáratlan kockázatok a cég működésével összefüggő bármilyen olyan kockázatok lehetnek, amelyeket az adásvételi folyamat lezárását megelőzően a felek (elsősorban rajtuk kívül álló okok miatt) nem ismertek vagy ismerhettek.
Ilyenkor felmerülhet, hogyan alakul a céltársaság jogi átvilágítását végző ügyvédi iroda szakmai felelősségbiztosításának és a tranzakciós biztosításnak a viszonya. Ezzel kapcsolatban kijelenthető, hogy a két biztosítási fedezet jellege, célja korántsem azonos. Amíg az ügyvédi szakmai felelősségbiztosítás alapján egy felelősségi tényállás (az ügyvédi iroda valamely kockázat fel nem tárásában megnyilvánuló hibája, mulasztása - ún. error or omission) váltja ki a biztosító fizetési kötelezettségét, addig a tranzakciós biztosítás alapján az eladó szavatosságvállalása ellenére bekövetkező pénzügyi veszteség a vevői oldalon. A felelősségbiztosítás esetén tehát szükséges bizonyítani / elismerni a szakmai hibát / mulasztást, a tranzakciós biztosításnál a kifizetéshez elég lehet egy korábban nem ismert, de esedékessé vált pénzügyi követelés, hasonlóan a letéti konstrukcióhoz.
A letéti konstrukció előnye, hogy könnyen hozzáférhető, a letéti időszak lejártáig folyamatosan rendelkezésre álló pénzbeli fedezetet testesít meg. Hátránya viszont, hogy általában a vételár terhére állapítják meg, tehát a letéti összeg rendszerint olyan vételárrész, amelyet a vevő az eladó számára közvetetten, a letéti konstrukció terhére fizet meg. Így ehhez a visszatartott vételárrészhez az eladó csak a letéti szerződés lejártát követően juthat hozzá. Az eladói érdek ehhez képest azt kívánja, hogy a tranzakció zárása után a vételár lehető legnagyobb részéhez közvetlenül hozzájuthasson az el-
- 21/22 -
adó. Az ilyen eladói érdek különösen hangsúlyos a kockázati tőkealapok működése során, hiszen az ilyen alapok meghatározott időtartamra jönnek létre és egy cég értékesítését követően az alapot felszámolják, a cég értékesítésével létrejött profitot pedig a befektetők számára felosztják. Minél kisebb a letétben hátrahagyott összeg, annál nagyobb a cég befektetésein realizált hozam (Return on Investment; ROI).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
