A dajkaterhesség intézményének bevezetése mellett kiálló, konstans módon érzékelhető társadalmi igény létét érzékeljük. A jelenség számos oka közül az egyik az, hogy - bár az össztársadalmi létszámhoz, illetve a meddőség betegségével küzdők létszámához képest kisebbséget alkotnak - egyre többen szembesülnek azzal, hogy meddőségük abban gyökerezik, hogy testük nem alkalmas az embrió befogadására, illetve kihordására. Az orvostudomány mai állása szerint az embrió beültetése már bevett módszernek, eljárásnak minősül, tekintettel különösen arra, hogy az in vitro fertilizációs eljárások során valamennyi esetben sor kerül beültetésre. Beazonosítható tehát a meddőséggel diagnosztizált betegeknek egy olyan szűk csoportja, akiket a dajkaterhesség, és csak a dajkaterhesség juttathat genetikailag is tőlük származó utódhoz. Tovább erősíti küzdelmüket, hogy az eljárás számos, hozzánk földrajzilag is közel lévő államban (pl. Görögország, Ukrajna, Egyesült Királyság) hozzáférhető, elérhető. Az állampolgárok részéről pedig az is jelentőséggel bír, hogy a jogalkotó egyszer már "meglebegtette" a dajkaterhesség bevezetésének lehetőségét, majd ennek ellenére mégis kihátrált a megvalósítás feladata elől.
A dajkaterhesség, mint a reprodukciós eljárások egyik módozata az 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) eredeti változatának szövegébe önálló képviselői indítványra került be. A tervezet a dajkaterhességet a normaszöveg 166. § (1) bekezdés e) pontjában, emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárásként jelölte meg.[1]
A meginduló egyeztetések során azonban számos olyan etikai és jogi, ezen belül pedig elsősorban a családi jog területével kapcsolatos dilemma merült fel, amelyek okán a törvény 1998. júliusi hatályba lépésének idejére már kikerült a dajkaanyaság intézménye a normaszövegből. E rendelkezések egyébként 2000. január 1-jén léptek volna hatályba, időközben a jogalkotó ugyanis úgy vélte, hogy a magyar jogrendszer még nem eléggé felkészült a dajkaanyaság intézményének bevezetésére.
A humángenetikai tárgyú ügyek felkarolásában aktív szerepet vállaló állampolgári jogok országgyűlési biztosa (OBH 2928/2002. számú vizsgálati jelentés a köldökzsinór vér fagyasztva tárolásáról, és OBH 5019/2003. számú ügy az embrióadományozás jogi hátterével kapcsolatban) a dajkaanyaság kérdését is megvizsgálta (OBH 3449/2005.) és a dajkaanyaság lehetséges szabályozásának kérdésével az igazságügyi miniszterhez fordult. A miniszter az Alkotmánybíróságnak a dajkaanyaságról szóló 108/B/2000. AB határozatára hivatkozva azon álláspontjának adott hangot, hogy nem indokolt a humánreprodukciós eljárások körében szabályozni a dajkaanyaság intézményét, és feloldani az e módszerre vonatkozó tilalmat. Az ombudsmani vizsgálat ezért az ügy vizsgálatának felfüggesztésével zárult.
Kétségtelen, hogy ebben a kérdéskörben a mindenkori ombudsman nem az alapvetően rá jellemző, utólagosan vizsgálódó szerepkörében járt el. Sokkal inkább proaktív módon - az ombudsman eredeti funkciójához illeszkedve - szószólóként állt a jellemzően nem nagy számban érkező, de az ombudsmanban ügyének lehetséges utolsó szószólóját kereső panaszosok beadványaihoz, és kereste meg a jogalkotót, lehetséges szándékának megismerése érdekében. 2005-ben a sajtónyilvánosságot is elérő lendület okán kezdeményezett vizsgálatot, és kereste meg az illetékes minisztériumokat, elsősorban a jogalkotás aktuális helyzetéről, és a jogalkotói szándék felől érdeklődve. Ennek oka elsősorban az volt, hogy a korábbi, a petesejt adományozás tárgyában folytatott vizsgálat egyik ombudsmani végkövetkeztetése szerint: "elképzelhető, hogy megérett a helyzet arra, hogy a jogalkotó a korábbi szabályok időszerűségét és életszerűségét felülvizsgálja, és azokat a tudomány új eredményei és a megújult társadalmi szükségletek függvényében módosítsa"[2]
A témakörben folytatható alapjogi vizsgálatot elsősorban az zárta ki, hogy az Alkotmánybíróság 750/B/1990. határozatában leszögezte, hogy: "A mesterséges megtermékenyítéshez nem fűződik olyan emberi vagy állampolgári alapjog, amely bárkit, minden megkülönböztetés nélkül megilletne. A megtermékenyítésnek ez a formája intézményes gyógymód, amelynek célja, hogy utódhoz segítse azokat az embereket, akiknek házasságból természetes úton egészséges gyermek nagy valószínűség szerint nem származhat. A mesterséges megtermékenyítés mint egészségügyi szolgáltatás, feltételekhez köthető, feltéve, hogy ezek a feltételek az alkotmányos alapelvekkel összhangban állnak."[3]
Az Alkotmánybíróság már említett, 2004 márciusában meghozott 108/B/2000. számú AB határozatában kifejezetten a dajkaanyasággal kapcsolatos kérdéseket érintett, bár nem a dajkaterhesség összefüggésében felmerülő alkotmányossági kérdéseket vizsgálta, hanem kizárólag a jogintézményre vonatkozó szabályozás hatályon kívül helyezésének alkotmányosságát. Mindez azonban nem volt akadálya annak, hogy a testület elvi megállapításokat is tegyen, így döntése értelmében "a mesterséges megtermékenyítéshez hasonlóan a dajkaterhesség és más reprodukciós eljárások se illetnek meg alapjogként senkit", továbbá, "az Alkotmányból nem vezethető le egyes, meghatározott reprodukciós eljárások igénybevétele". Az Alkotmánybíróság érvelése szerint "az egészséghez való jog biztosításának állami kötelezettsége tehát nem terjed ki bármilyen tetszőleges egészségügyi beavatkozás biztosítására és nem keletkeztet alanyi jogot arra, hogy a humán reprodukció körében egy adott - az orvostudomány szerint lehetséges - beavatkozás-fajtát engedélyezzenek, vagy azt valakin végrehajtsák."[4]
Az ombudsman osztozott az Alkotmánybíróság azon álláspontjában, mely szerint "a meddő személyek számára nyitva álló reprodukciós eljárások körének meghatározása a jogalkotó feladata és felelőssége".[5]
Az Alkotmánybíróság csak a jogalkotó által létrehozott jogintézmények és kapcsolódó szabályaik alkotmányossági vizsgálatát végezhetik el, de nem foglalhat állást abban a kérdésben, hogy a jogalkotó milyen egészségügyi beavatkozásokat tesz lehetővé a meddőség kezelése érdekében, hiszen "az alkotmányból nem vezethető le olyan alanyi jog, mely házastársak (élettársak) számára a "gyermekhez jutást", azaz meghatározott reprodukciós eljárások lehetővé tételét, kötelezően biztosítandóvá tenné."[6] Ezzel párhuzamosan, az ombudsman szerepe csupán addig terjeszkedhet, hogy a tudomására jutott visszásságokat kivizsgálja, illetve, az állampolgári szándékról értesülve szószólóként tolmácsolja a megváltozott társadalmi igényeket, formálódó szándékot.
Tekintettel arra, hogy válaszleveleikben a megkeresett minisztériumok, illetve képviselőik egybehangzóan hangsúlyozták, hogy a jogintézmény bevezetése a kapcsolódó joganyag széles körű bővítését igényli, amely elképzelhetetlen a teljes kormányzati, orvos-szakmai és etikai konszenzus és együttműködés nélkül, a biztos vizsgálati jelentés készítése nélkül fejezte be eljárását.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
