A francia polgári törvénykönyv, a Code civil nemrégiben ünnepelte 200. születésnapját. A francia polgári jogi kódex vagyonjogi szabályai ugyan sok tekintetben még a mai gazdasági forgalom igényeit is képesek kielégíteni, de egyre inkább nyilvánvalóvá válik a szabályok korszerűsítésének igénye is. Legutóbb a Code civil szerződésbiztosítéki jogának újrakodifikálása készült el és vált jogszabállyá (L’ordonnance du 23 mars 2006 relative aux sűretés publiée au Journal Officiel du 24 mars 2006). Megjegyzendő, hogy folyamatban van a kötelmi jog általános részének rekodifikációja is, ez azonban még nem nyerte el azt a formáját, amelyhez a francia törvényhozó hozzájárulását adta volna, csak tervezetek forognak közkézen.
A francia polgári törvénykönyv a szerződésbiztosítékokat már az 1804-es eredeti szövegben sem a dologi jogban szabályozta. (Kifejezetten dologi jogi könyve sohasem volt a francia kódexnek, mert a III. könyvben nem csak dologi jog van.) A szerződésbiztosítékokról szóló könyv elhelyezése némileg kilóg a szokványos római jogot alapul vevő institúció rendszerből, és eltér a német polgári törvénykönyv szerkezetétől is. A német BGB ugyanis nem tartalmaz külön szerződésbiztosítékokról szóló fejezetet, hanem a kezesség a kötelmi jog különös részében, a zálogjog pedig a dologi jogi könyvben kapott helyet. A francia törvénykönyvnek a német törvénykönyvtől eltérő szabályozási koncepciója gyakorolt hatást (a szocialista kódexek közvetítése révén) a magyar 1959. évi Ptk. szövegére, amely szintén külön részt szentel a szerződésbiztosítékoknak. A francia polgári jogban a szerződésbiztosítéki jog különállása a mostani jogszabállyal még hangsúlyosabb formát nyert, mert a szerződésbiztosítékoknak külön könyvet (Livre IV: Des sűretés) alkotott a francia törvényhozó, amely élesen eltér a német BGB rendszerétől. (A francia zálogjoghoz a legalaposabb kézikönyvként ajánlható M. Cabrillac, C. Mouly, S. Cabrillac et P. Pétel, Droit des sűretés, Litec, 8e éd., 2007).
A francia igazságügy-miniszter a szerződésbiztosítéki jog újrakodifikálásával egy munkacsoportot bízott meg, amelynek elnöke Michel Grimaldi professzor volt, tagjai pedig a különféle jogászrendek képviselői, közjegyzők, bírók, a francia bankszövetség elnöke, valamint két nagytekintélyű jogászprofesszor (Crocque, Simler). E bizottság készítette el a jogszabály tervezetét, amely végül törvény helyett törvényi felhatalmazáson alapuló rendelettel nyert szabályozást. A jogszabály ugyan a Grimaldi-bizottság tervezetét vette alapul, de a francia törvényhozó sok szempontból el is tért attól.
A jogszabály a zálogjognál tágabb szabályozási kört ölel fel, mert részletesen szabályozza a francia polgári törvénykönyvből korábban hiányzó tulajdonjog-fenntartást, a fiduciárius ügyletek egyes típusait, illetőleg a visszatartási jogot. Minthogy ezek egy részéről már magyar nyelven is rendelkezésre áll összefoglaló ismertetés (Vékás Lajos, in Gazdaság és Jog 18. évf. 9-10., 2010), ennél fogva a jelen cikk csak a zálogjog rekodifikációjának fontosabb vonásait törekszik felvázolni.
A francia jogszabály első újítása szakkifejezésbeli. 1804-től kezdve a francia törvénykönyv ugyanis megkülönböztette a gage-t és a nantissement-t. A nantissement kézizálog jelentéssel bírt, és a kézizálogjog tárgya szerint két fajtája volt: az ingók kézizáloga (gage) és az ingatlanok kézizáloga (antichrèse). Ez az elnevezés nehézséget okozott, mert a nantissement tulajdonképpen légüres térben mozgott, nem igazán volt egyértelmű jelentése, ellenben a gage túl széles jelentéstartományt kapott. Ennek megfelelően merült fel az igény a francia zálogjogi szakkifejezés-készlet átalakítására. Az új szabályok szerint a gage az ingó zálogjogot jelenti, a nantissement az úgynevezett testetlen dolgokon fennálló zálogjogot, az antichrése az ingatlan kézizálogot, a hypothèque pedig az ingatlan jelzálogot jelenti.
Az ingókra vonatkozó zálogjog (gage) egyik legfontosabb újítása az, hogy lehetővé teszi általános jelleggel is az ingóságok jelzálogba adását (gage sans dépossession). A Code civil eredeti szövegében az ingóságokat jelzálogba adni nem lehetett, hiszen ebben az esetben a forgalom biztonsága szempontjából annyira nélkülözhetetlen publicitás hiányzik. Sok esetben azonban, főként termelőeszközök esetén az adósnak szüksége van azok birtoklására, és a hitelező bank sem kívánja azok átadását, hiszen azok őrzése, felügyelete és működtetése speciális szakértelmet kíván, és jelentős többletköltséget is eredményez.
A XIX. és XX. század törvényhozása ezen úgy próbált meg segíteni, hogy egyre jelentősebb számú kivételt engedélyezett e szabály alól. Jelenleg a következő ingó jelzálogfajták vannak hatályban (zárójelben a jogszabály kihirdetésének éve): a) általános lajstromozott jelzálog ingókon (gage publiée) (2006), b) raktáráru jelzáloga (gage des stocks) (2006), c) jelzálog gépkocsin (gage sur véhicule automobile) (1953), d) jelzálog hitelre eladott szerszámkészleten, gépsoron, forgóeszközön, (nantissement de l’outillage et du matériel d’équipement) (1951), e) a jogszabály szerinti közraktárban elhelyezett terményen fennálló jelzálog (warrant agricole) (1874), f) nantissement de fond de commerce, g) jelzálog tengerjáró hajókon (hypothèque maritime) (1874), h) jelzálog folyami hajókon (hypothèque fluviale) (1874), i) jelzálog repülőgépen (hypothèque aérienne) (1924). Ezeken kívül ingó jelzálogfajták például a warrant itt fel nem sorolt fajtái (warrant hotelier, 1913; warrant pétrolier, 1932; warrant industriel, 1939). A francia warrant körülbelül a magyar közraktárjegynek felel meg, de sok különbség is van.
A francia törvényhozó mostanra úgy ítélte meg, hogy szükséges általános jelleggel is lehetővé tenni a zálogjognak a zálogtárgy átadása nélküli megalapítását is. Ehhez zálogjogi nyilvántartás létesítésére is szükség van, amelyet a francia törvényhozó úgy oldott meg, hogy az az interneten bárki számára ingyenesen elérhető legyen. A Grimaldi-bizottság javaslata általában is kiemeli, hogy az ingó zálogjog esetében az új szabályokat lényegében a Uniform Commercial Code 9. cikkelyében szabályozott security interest inspirálta. Tulajdonképpen ennek tudható be a gage sans dépossession törvénybefoglalása is. Feltűnő ugyanakkor, hogy a francia törvényhozó nem követte szolgaian az amerikai példát és nem vonta a zálogjog hatálya alá a tulajdonjog fenntartást, hanem az amerikai példával ellentétesen beiktatta a Code civil szövegébe a korábban onnan hiányzó tulajdonjogfenntartást.
A gage sans dépossession bevezetésével párhuzamosan megváltozott a francia zálogszerződés fogalma is. Korábban a gage reálszerződés volt, mert a dolog átadásával létesült. A Code civil jelenleg hatályos 2333. cikke szerint a francia zálogszerződés nem reálszerződés többé, hanem konszenzuálszerződés, mivel a zálogszerződés létesüléséhez nem szükséges az ingó zálogtárgy átadása. A zálogszerződés megkötésével ugyanakkor a zálogjog nem válik harmadik személyekkel szemben hatályossá, mert ehhez a publicitás törvényben előírt formáinak alkalmazása (pl. zálogjogi nyilvántartásba való bevezetés) is szükséges, amelyet nyilvánvalóan a forgalom biztonságának védelme miatt kíván meg a francia jogalkotó.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
