A demokrácia fogalmának - az ahhoz kapcsolt jelzők egyre fokozódó inflációja ellenére - alapvetően két jelentése, illetve két lehetséges tartalma van. Ezek közül is az ókori Hellászból származó "közvetlen demokrácia" gyakorlati jelentősége mára (még annak referendárius formájában is) egyre csökken, és napjainkra a demokrácia fő szabályként mindenhol (már ahol létezik) "képviseleti demokráciaként" van jelen. Bármelyik formájáról is legyen azonban szó, annak érvényesülése nem lehet kizárólagos, és megvalósításának igénye nem abszolutizálható; pusztán számbeli fölénye okán még a többség sem tehet meg mindent a politikai közösség kisebbségben maradó tagjaival szemben. Szükség van tehát olyan, a jogállamiságot és annak immanens tartalmi elemeit, végső soron az emberek alapvető jogait védő intézményekre, melyek képesek a nép tagjait magától a néptől (a többségtől) megvédeni; ezek közül napjainkra a legfontosabbá az alkotmánybíráskodás vált.
1. A demokrácia görög eredetű kifejezés, mely szó szerint a nép (démosz) hatalmát (krátosz) jelenti.[1] Az a kifejezés azonban, hogy "néphatalom", valójában nagyon keveset mond arról az államszervezési formáról és hatalomgyakorlási módról, amely a politikai rendszerben megvalósul. (A "demokrácia" fogalmának nem politikai jellegű használatának módjaival, így pl. a gazdasági demokrácia, üzemi demokrácia, társadalmi demokrácia, helyi demokrácia, civil demokrácia stb. kifejezések jelentéseivel nem foglalkozunk.) További problémát okoz, hogy a megvalósult demokráciák nagyon eltérőek, illetve számos állam nevezi magát "demokratikusnak", miközben a nép érdekeinek valódi érvényesítése ezekben a rendszerekben megkérdőjelezhető, esetleg ténylegesen hiányzik. (Mára a "demokrácia" kifejezés lett a politikai önreflexió jolly jokere, mivel lényegében minden létező állam igényt tart a demokrácia elnevezésre. Úgy is mondhatjuk, hogy létrejött egy politikai konszenzus arról, hogy a demokrácia valami jó dolog, ezért azon rezsimek is igyekeznek demokráciaként definiálni magukat, amelyek valójában nagyon távol állnak annak tartalmi követelményeitől.) A demokrácia szubsztantív problémájával kapcsolatos három fő kérdés közül az első az, hogy mik is azok a tartalmi követelmények, amelyek egy rezsimet demokratikussá tesznek. A második és harmadik (egymással összefüggő) lényeges kérdés pedig, hogy a "megvalósult demokráciák" tényleges (valóságosan létező) tulajdonságaiból következik-e bármi a demokrácia normatív, azaz előíró fogalmára nézve (arra nézve tehát, hogy milyennek kellene lenniük azon politikai rendszereknek, amelyek alappal tartanak igényt a "demokratikus" jelzőre), és fordítva: a normatív követelményeket mennyire lehet számon kérni a valóságosan létező demokráciákon.
E kérdésekre jóval nehezebb válaszolni, mint az a fogalom szó szerinti értelmezéséből ("népuralom") következne. Az biztos, hogy minden demokratikus rendszernek a nép által elismertnek kell lennie, az aktuálisan hatalmon levő politikai csoportoknak pedig a néptől kell kapniuk felhatalmazásukat e hatalomgyakorlásra. (Úgy is mondhatjuk, hogy a demokratikus hatalomgyakorlás legitimitása a néptől ered.)
2. Mindez azonban még mindig nem visz közelebb ahhoz, hogy meg tudjuk különböztetni a valódi demokráciákat az "áldemokráciáktól", mivel - a közbeszédben és a politikai filozófiai szakirodalomban is - a demokráciák számos fajtájáról beszélnek, és a fogalmi tengerből nehéz kihámozni, hogy melyek azok, amelyek a népuralom valódi tartalmát jelenítik meg, illetve amelyek csak álcázzák és elfedik a hatalomgyakorlás nem-demokratikus jellegét. (Csak példaként utalunk rá, hogy az újkorban népszerű egyik, Thomas Hobbes által megfogalmazott kontraktualista hatalmi legitimációs elmélet szerint a nép egyszer s mindenkorra átruházta eredendő hatalmát az uralkodóra, aki azt immáron korlátlanul - bár elvileg a nép érdekében - gyakorolja.[2] Nyilvánvaló, hogy pl. ez az
- 302/303 -
elmélet a demokrácia semmilyen tartalmi meghatározásába nem férhet bele [nem is nevezik így], annak ellenére sem, hogy a legitimitásigény itt is a népre, az emberek akaratára utal.)
Így fogalomként használatos a jelző nélküli demokrácia mellett a közvetlen demokrácia, a választásos demokrácia, a képviseleti demokrácia, a közvetett demokrácia, a részvételi (participációs) demokrácia, az önigazgató demokrácia, a gyűléses demokrácia, a népszavazásos demokrácia, az elektronikus demokrácia, az alkotmányos demokrácia, a liberális demokrácia, a szociáldemokrácia, a kereszténydemokrácia, az egalitárius demokrácia, a konszenzusos demokrácia, a többségi demokrácia, a korlátozott demokrácia, a deliberatív demokrácia, a konszociális demokrácia, sőt még a "népi demokrácia" vagy az "illiberális demokrácia" kifejezés is. Mindezek részben egymást kizáró, részben ortogonális (egymást átható, egymás mellett létező) dimenziók (egyes esetekben pedig a demokrácia lényegének a konkrét tagadásai, ahol a minőségjelző valójában fosztóképző); ebben a fogalmi káoszban pedig nehéz kiigazodni.
3. Ehhez kapcsolódó további problémát jelent, hogy bármely itt említett demokráciafogalomhoz mindenekelőtt definiálni kell a "nép" fogalmát, továbbá azt a módot, ahogyan a nép a hatalmat gyakorolja vagy gyakorolhatja, illetve ahogyan a hatalom gyakorlására felhatalmazást ad vagy adhat. Mi a következőkben igyekszünk a demokrácia lehetséges tartalmi elemeit meghatározni, és ez alapján bemutatni a demokrácia főbb típusait.
A demokrácia fogalmi problémájának egyik legfontosabb kérdése az, hogy mit jelent a "nép". Ebben szerencsére ma már konszenzus van; így a nép a demokratikus döntéshozatal vonatkozásában egyenlő a politikai nemzettel, vagyis az állampolgárok közösségével, akik egyúttal (az ún. természetes kizáró okokat [kiskorúság, egyéb okok miatti cselekvőképtelenség], továbbá a bíróság által jogerősen megállapított bűncselekmény elkövetése miatt szabadságvesztés-büntetésüket töltő és/vagy a közügyektől eltiltott személyeket kivéve) választójoggal is rendelkeznek. Ez azért fontos, mert nem volt mindig így, ezért a XX. századig a választójoggal bírók reprezentálták a politikai nemzet azon tagjait is, akik nem rendelkeztek választójoggal (nők, illetve azok, akik a vagyoni vagy műveltségi cenzusnak nem feleltek meg [nem fizettek elég adót, nem volt elég vagyonuk, vagy nem szereztek meghatározott iskolai végzettséget]). Ma már e tekintetben alig van vita: a nép az állampolgárok egész közössége, akik a hatalmat vagy saját maguk gyakorolják, vagy felhatalmazást adnak képviselők számára arra, hogy azt helyettük és nevükben, illetve az érdekükben gyakorolják. (Megjegyzendő, hogy a "nép" fogalma nemkívánatos módon a másik irányba is kilenghet; vagyis elvileg nemcsak az lehetséges, hogy a politikai nemzet bizonyos tagjai nem vehetnek részt hivatalosan a közügyekben, hanem az is, hogy a politikai közösség tagjain túli személyek is részt vehetnek abban. Ez lenne a helyzet akkor, ha a választási szabályok megengednék, hogy az állampolgárokon túl az adott állam területén élő más személyek is szavazhassanak a politikai kérdésekről, illetve az e kérdésekben dönteni hivatott képviselők személyéről. Ilyesmire azonban - az ún. helyi demokráciákat kivéve[3] - nincs működő példa.)
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
