A folyóirat 2009. szeptemberi számában az Európai Családjogi Bizottság könyv formájában kiadott összeállítása2 alapján részletes áttekintést adtunk arról, hogy Közép-Kelet-Európa néhány országa és a szomszédos államok (így Szlovákia, Ausztria, Csehország, Lengyelország), Kelet-Európa három országa (Oroszország, Litvánia és Bulgária), Nyugat-Európa kontinentális országai (Németország, Svájc, Franciaország, Hollandia, illetve Belgium), valamint az Egyesült Királyság (Anglia és Wales, továbbá Skócia) és Írország jogrendszere milyen jogszabályban rendezi a házassági vagyonjogi kérdéseket, mely vagyonjogi rendszert tart törvényes rendszernek, attól szerződéssel el lehet-e térni, s milyen hatással jár a házasságkötés, majd a bontás, az esetleges különválás a házastársak vagyoni viszonyaira. Érintettük azt is, hogy az esetleges bejegyzett partnerkapcsolatban élőkre is irányadóak-e a házassági vagyonjogi rendelkezések, s várható-e általában a házassági vagyonjog terén változás. Az alábbiakban ugyanezeket a kérdéseket tekintjük át az észak- és dél-európai országok, jogrendszerek házassági vagyonjogi szabályainak fenti körre szorítkozó bemutatásával.
A házastársak vagyoni viszonyait Svédországban az 1987. évi házassági törvény szabályozza. A házassági vagyonjogi rendszert illetően a jogszabály értelmében a házastársak vagyona a házasság megkötésével házassági vagyont képez, s az ún. "halasztott házassági vagyonközösség" szabályai lesznek rá irányadóak. Ennek értelmében a házasság fennállása alatt mindkét házastárs tulajdonosa marad vagyonának és önállóan is rendelkezik vele, függetlenül attól, hogy azt mikor és milyen módon szerezte. Az adósság is megtartja "különadósság" jellegét; a vagyon "házassági vagyoni" jellegéből adódóan azonban mindketten rendelkeznek egy speciális házassági vagyonjogi igénnyel, amelyet a házasság bontással történő megszűnésekor érvényesíthetnek. Ennek értelmében mindkét házasfél igényt tarthat az adósságok levonását követően a másik házastárs "házassági vagyonának" felére. (A megoldás - legalábbis az igényérvényesítés technikáját illetően - a közszerzeményi rendszerhez áll közel.) A különválást korábban ismerte a svéd jog, 1973-ban azonban a korábbi házassági törvény módosításakor ezt az intézményt megszüntették. A házastársak életközösségének tényleges megszüntetése sem érinti a fenti törvényes házassági vagyonjogi rendszert, az továbbra is fennmarad, hiszen a házasság is fennáll, s nem szűnik meg az ún. "meggondolási időszak" alatt sem, amely bizonyos esetekben megelőzi a bontópert. Ami a bejegyzett partnereket illeti, Svédországban 1994 óta hozhattak létre az azonos nemű partnerek bejegyzett partnerkapcsolatot, s a házastársakra irányadó vagyonjogi rendelkezések vonatkoztak rájuk is. Ez annyiban változott, hogy 2009 májusától az azonos nemű felek is házasságot köthetnek; a regisztrált partnerkapcsolatok fennmaradhatnak, de újak májustól már nem hozhatóak létre. Házassági vagyonjogi szerződéssel a házasság tartama alatt bármikor eltérhetnek a házastársak a törvényes házassági vagyonjogi rendszertől: megállapodhatnak abban, hogy bizonyos vagyontárgyaik nem képezik a "házassági vagyon" részét, sőt, arra nézve is szerződést köthetnek, hogy teljes vagyonelkülönítő rendszerben fognak élni, azaz vagyonukat teljes egészében kivonják a "házassági vagyon" köréből. Jelenleg nem tervezik a vagyonjogi rendelkezések módosítását, a jogirodalom azonban természetesen foglalkozik azzal, hogy mennyiben lenne időszerű a házassági vagyonjogi szabályoknak a társadalmi változásokhoz igazítása. Vitatják az utóbbi időben így annak indokoltságát, hogy a házasságkötés előtt szerzett vagyon is a "házassági vagyon" részévé váljon, különösen akkor, amikor nagy a bontások száma, és nagyon sokan nem az első házasságukban élnek.
Norvégia a házassági vagyonjogi szabályozás fő elvét tekintve ugyanazt a rendszert követi, mint svéd szomszédja (az északi államok családjogi jogalkotásában számos területen megfigyelhetőek azonosságok, amelyek nem a puszta szomszédság eredményei, hanem az északi együttműködés jogalkotási következményei). Az 1991. évi házassági törvény értelmében a házasságkötés nem változtat a házastársak vagyonának jogi helyzetén, ám a bontáskor a vagyon egyenlő arányú megosztása követelhető. Ahogyan Svédországban, úgy Norvégiában is sajátos kifejezéssel jelölik a törvényes házassági vagyonjogi rendszert, mely szó szerint "vagyonközösséget" jelent, de nem a reálszerzés elvén alapuló szerzeményi közösségről van szó, hanem az ún. "halasztott házassági vagyonközösségről". A felek főszabályként szabadon rendelkeznek vagyonukkal a házasság fennállása alatt, bár ez alól kivételt képez a közös otthon és a szokásos háztartási felszerelési tárgyak - vonatkozásukban bármelyik fél rendelkezési joga korlátozott. A norvég jog ismeri a különválás lehetőségét, s ez ugyanolyan vagyonmegosztási igényt von maga után, mint a bontás. A házastársak a törvényes vagyonjogi rendszertől akár a házasság előtt, akár azt követően eltérhetnek, és ebben a vagyonmegosztás módját is rendezhetik a törvénytől eltérően. Ami az egyéb partnerkapcsolatokat illeti, Norvégiában már 2009 januárjában hatályba lépett az a módosítás, amely szerint házasságot azonos nemű személyek is köthetnek. Így, bár Norvégia is ismerte a bejegyzett partnerkapcsolat intézményét, az a házasság hatályának kiterjesztésével már nem hozható létre.
Dániában a házasság joghatásairól szóló 1995. évi törvény rendezi a házastársak - egy férfi és egy nő - vagyoni viszonyait. A törvényes házassági vagyonjogi rendszer ennek értelmében - akárcsak a többi északi államban - a "halasztott házassági vagyonközösség", amelynek szabályai szerint a házastársaknak a házasság megkötésekor meglévő vagyona és a házasság alatt szerzett vagyona egyaránt a vagyonközösség részét képezi, de oly módon, hogy mindkét házastárs önálló tulajdonosa a házasságkötéskor meglévő és a házasság alatt szerzett vagyonnak. Ennek megfelelően harmadik személyekkel önállóan kötnek ügyeletet, maguk viselik ezért a felelősséget, így adósságaik is "különadósságok". (Azzal, hogy az önálló rendelkezési jognak bizonyos, a másik házastársat védő korlátai azért léteznek.) A vagyonközösségi rendszer lényegében így akkor jelenik meg, amikor a házasság az egyik fél halála miatt, jogi különválás vagy felbontás következményeként megszűnik. Ekkor mindkét fél - egyébként vagyonközösségbe tartozó - önálló vagyonából levonják az adósságokat és mindkét házastárs vagyonát megfelezik. A feleség a férj vagyonának felét, míg a férj a feleség vagyonának felét kapja meg. A házastársak akár a házasságkötés előtt, akár annak fennállása alatt köthetnek házassági vagyonjogi szerződést, ennek azonban bizonyos formai követelményeknek meg kell felelnie, s regisztráltatni kell, ellenkező esetben érvénytelen, s így joghatások nem származhatnak belőle. A házassági vagyonjogi rendelkezéseket alkalmazni kell a regisztrált - kizárólag azonos nemű - partnerek partnerkapcsolatában is. Ami a jövőre irányuló javaslatokat illeti, a kilencvenes évek elején napirendre került a házastársak közötti vagyonmegosztás esetleges reformálásának kérdése. Az ekkor készült szakértői vélemények elsősorban azt kifogásolták, hogy a házastársak életközösség előtti vagyona is a közös vagyon részét képezi, s így a vagyonmegosztáskor nem kerül értékelésre a tényleges együttélés időtartama, s azt indítványozták, hogy a házasság megkötése előtt szerzett vagyon, továbbá az öröklés, illetve ajándékozás révén szerzett vagyon kerüljön ki a házasság felbontásakor, illetve a jogi különélés kimondásakor megosztásra kerülő vagyonközösség köréből.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
