Nagy örömömre szolgál a lehetőség, hogy a Velence Bizottság előtt felvázolhatom néhány gondolatomat az európai alkotmánybíróságok együttműködéséről az emberi jogok védelme terén. A Velence Bizottság több mint húsz éve fontos szerepet játszik tagállamainak az európai többszintű együttműködési rendszerbe vonásában. Ennek keretében támogatja a tagállamokat alkotmányaik kidolgozásában, valamint kritikus szemmel figyeli, elemzi és magyarázza az emberi jogok védelme szempontjából jelentős konkrét fejleményeket. Ráadásul az olyan plenáris ülések összehívásával, mint a mai, a Velence Bizottság az emberi jogok védelmét illető minden kérdésben kiváló platformot biztosít a gyümölcsöző és élénk párbeszédre.
A jog európaizálódása és nemzetközivé válása új szereplőket hívott a színtérre. Egy német állampolgár például most egy időben különböző joghatóságok alatt él: a hazai, belső jog alatt - amely ráadásul egy szövetségi struktúra -, az Európai Unió joga alatt, valamint az Emberi Jogok Európai Egyezményének joghatálya alatt. 1958 óta a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága őrködik az Emberi Jogi Egyezmény betartása felett. Az 1970-es évek kezdete óta az Európai Unió Bírósága következetesen tágította az alapjogvédelem hatókörét, az Európai Unió Alapjogi Chartájának hatálybalépésével pedig az európai színtéren új dimenziót ért el az alapvető jogok védelme. Mindemellett továbbra is léteznek a nemzeti alkotmányok emberi jogokra vonatkozó katalógusai. Ezeket a nemzeti alkotmánybíróságok oltalmazzák, mint például a karlsruhei Szövetségi Alkotmánybíróság, amelynek a munkáját a tartományi alkotmánybíróságok is támogatják. De hogyan működhet ezeknek az alapjogi dokumentumoknak, valamint az európai és a nemzeti alkotmánybíróságoknak az összjátéka? Hol lehet szükség további finomhangolásra, esetleg korrigálásra? Ezekre válaszul öt tézisbe foglalva szeretnék bemutatni néhány, a sikeres európai emberi jogi védelem szempontjából stratégiai pontot.
1. Nem pusztán a mennyiség számít
Az első tézisem az, hogy nem csak a mennyiség számít. Az alapjogi katalógusok és végrehajtási mechanizmusaik nagy száma még nem vezet automatikusan magas színvonalú emberi jogi védelemre.
a) Az emberi jogok sokoldalú védelmének előnyei nyilvánvalóak, ez egyaránt vonatkozik a jogi keretek pluralitására, valamint a jogalkalmazás szerteágazó voltára. Egy emberi jogi katalógus kihirdetésének mindig szimbolikus ereje van: az emberi jogok új megerősítését jelenti[2]. A különféle jogi dokumentumok kölcsönösen erősíteni tudják egymást. Emellett az európai alapjogi katalógusok - amelyek a nemzeti alapjogi katalógusokhoz csatlakoznak - az európai eszmét is erősítik: megszilárdítják a közös európai emberi jogi standardokat. "Európai emberi jogi common law"-ként[3] ezek a standardok a fejlődő európai jogrendszer részei. Ha sok intézmény munkálkodik az emberi jogok érvényesítésén, az minimalizálja annak a kockázatát, hogy az alapvető jogok megsértése észrevétlenül átcsússzon a felülvizsgálati mechanizmusok repedésein[4]. A valódi nemzetközi szereplő különösen sajátos hatást gyakorol akkor, amikor az emberi jogok nemzeti szinten gyengébben érvényesülnek. Amennyiben viszont a nemzeti bíróságok erős pozícióval bírnak, a nemzetközi hatóságok jogvédelmi tevékenysége ott érvényesül, ahol a nemzeti bíróságoknak hagyományosan vagy az adott rendszerből kifolyólag "vakfoltja" van. Az ilyen esetekben a kívülről jövő impulzusok a nagyobb tudatosság megalapozásához járulhatnak hozzá.
b) Megállapítható továbbá, hogy a többoldalú védelem láthatóbbá teszi az emberi jogokat. Az emberi jogok láthatósága ugyanakkor nem eredményezheti az
- 68/69 -
egyértelműség hiányát. A különböző joghatóságok alatt született olyan döntések, amelyek eltérnek egymástól és egymást korrigálják, azt a kockázatot hordozzák, hogy elvész a meggyőző erő. Nem lehet azzal kalkulálni, hogy a különböző bíróságok tevékenységét egyszerűen csak összeadva az emberi jogok védelmének maximumát érjük el. Ehelyett az a fontos, hogy a különböző mechanizmusok hatékonyan illeszkedjenek egymáshoz.
2. Nem egyetlen alapkő, hanem oszlopok - az európai alkotmánybíróságok többszintű együttműködése
Mindezek nyomán a második tézisem: nem csupán az európai alkotmánybíróságok munkájának összeadására van szükség, hanem az összehangolásukra is. Az európai alkotmánybíróságok egy olyan rendszer részeit képezik, amely teret ad a koordinációra: - ahogyan a német nyelvben nevezik - "Verbund"-ot, hálózatot alkotnak, az európai alkotmánybíróságok együttműködő hálózatát. Az alapvető jogoknak nincs egyetlen legfőbb őre Európában. Az emberi jogok európai építménye nem egyetlen alapkövön nyugszik, hanem oszlopokon; ezek az oszlopok pedig az európai alkotmánybíróságok. Ami a funkcióikat illeti, az Emberi Jogok Európai Bíróságára és az Európai Unió Bíróságára - nézetem szerint - mára már lehet "európai alkotmánybíróságként"[5] tekinteni. Az alapvető jogok terén ugyanis épp ugyanazokkal a kérdésekkel néznek szembe, mint a nemzeti alkotmánybíróságok, és felülvizsgálataikat összehasonlítható alapjogi katalógusok alapján, összehasonlítható eljárásokban végzik.
Ezeknek az eltérő szintű alkotmánybíróságoknak a rendszerét lehet úgy értelmezni, mint az alkotmánybíróságok "Verbund"-ja, hálózata - többszintű együttműködési rendszere[6]. A "Verbund" koncepciója többszintű rendszert ír le, elkerülve ugyanakkor az olyan túlságosan leegyszerűsített térbeli képleteket, mint a mellérendeltség, illetve a fölé- és alárendeltség. Ehelyett a "Verbund" mint módszertani fogalom ("Ordnungsidee", Schmidt-Aßmann) teret enged a többszintű rendszer bonyolult működése leírásának, olyan különböző általános módszertani szempontok alapján, mint egység, különbözőség és sokszínűség, homogenitás és pluralitás, elhatárolás, összjáték és részvétel. A "Verbund-elgondolás" egyformán tartalmaz autonómiát, figyelembevételt és a közös cselekvés képességét. Ebben a rendszerben a résztvevőknek ki kell alakítaniuk speciális "Verbund technikákat" annak érdekében, hogy az alapvető jogok konzisztens védelmét biztosítsák. Az alábbiakban az Emberi Jogok Európai Bírósága és a Szövetségi Alkotmánybíróság kapcsolatát fogom példaként használni annak érdekében, hogy bemutassam, mit is értek az emberi jogi vonatkozású "Verbund technikák" alatt[7].
3. Az Alaptörvény nyitottsága az emberi jogokra
A harmadik tézisem tárgya a "Verbund technikák" nemzeti bázisa. Német szempontból ez a tézis azt fejezi ki, hogy az Alaptörvény nemcsak az európai és a nemzetközi jogra nyitott, hanem kifejezetten nyitott az emberi jogokra. Az alaptörvény a Szövetségi Alkotmánybíróságot - csakúgy, mint az összes többi alkotmányos szervet - a nemzetközi emberi jogok szolgálatába állítja. Az Alaptörvény 1. cikkének 2. bekezdése így szól: "A német nép evégett elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen emberi jogait, minden közösség, a béke és az igazságosság alapjaként a világban". Ez nem csupán kötelező erővel nem bíró programszerű nyilatkozat, hanem azt jelenti, hogy a nemzeti alapvető jogokra a nemzetközi emberi jogok fényében kell tekintenünk.
A Szövetségi Alkotmánybíróság az "európai alkotmánybíróságok többszintű együttműködésének" részeként ezt az emberi jogokra irányuló nyitottságát számos "Verbund technika" alkalmazásával igazolja. Németországban az Emberi Jogok Európai Egyezménye nem azonos rangú az alkotmánnyal, mégis jelentősége van az alkotmányjogban. A Szövetségi Alkotmánybíróság számára az Egyezmény fontos értelmezési útmutató az Alaptörvény alapvető jogai és alkotmányos garanciái tartalmának és alkalmazási körének meghatározásában[8]. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjoga az Egyezmény fejlődésének mindenkori megnyilvánulásaként "orientáló erővel"[9] bír. Legutóbb ez az átvételi folyamat különösen egyértelművé vált Németországban az előzetes fogva tartással kapcsolatos eljárások tekintetében. Ebben a precedensértékű ügyben megfogalmazódott, hogy: "A nemzetközi megállapodások emberi jogi tartalmát az átvétel aktív folyamatában újra kell gondolni az átvevő alkotmányos rendszer kontextusában"[10]
- 69/70 -
4. Az Emberi Jogok Európai Bírósága mint csapatjátékos
És miről szól az együttműködés az Emberi Jogok Európai Bírósága számára? A negyedik tézisem arról szól, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága sem magányos harcos, hanem erős játékos a csapatban. Nem teszi feleslegessé a nemzeti alkotmánybíróságokat, hanem előfeltételként veszi alapul létezésüket. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának felelős módon kell eldöntenie, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye az alapvető jogok védelmében mennyi egységességet követel meg, és mennyi pluralizmust tűr el[11]. Ez körültekintő egyensúlyt igényel egyrészt az Egyezmény hatékony végrehajtása és dinamikus fejlődése, másrészt a nemzeti mérlegelések tiszteletben tartása között[12]. A nemzeti bíróságokkal fennálló kölcsönhatásra tekintettel funkcionális szempontokat is figyelembe kell venni.
Ebben a körben két szempontra szeretném felhívni a figyelmet:
• Először is az Emberi Jogok Európai Bíróságának korlátozott erőforrásaira. Ezek világosan mutatják, hogy a hatékony emberi jogi védelem előfeltétele hosszú távon a nemzeti alkotmánybíróságokkal való együtt-létezés. Egyetlen bíróság nem tudja önmagában 800 millió lakos sokrétű jogi környezetét alkotmányossá tenni.
• Másodsorban pedig a hosszú idők alatt kialakult, "nemzeti örökség" formáját öltő tradíciók tapintatos kezelésére. Ez növeli az általános elfogadottságot, mely nagyon fontos tényező, amiből egy bíróság meríthet, különösen a valamilyen okból kényelmetlen döntések meghozatala során. A "Lautsi és társai kontra Olaszország" 2011. március 18-i nagykamarai döntés az ítélkezés önmérsékletének jó példája. Az ítéletben a Nagykamara kinyilvánította, hogy annak a kérdésnek az eldöntése, hogy a feszületeknek jelen kell-e lenniük az iskolai osztálytermekben, az érintett tagállam mérlegelési körébe tartozik. Az ítélet figyelembe vette az olasz kormány nyilatkozatát, amely szerint a feszületek jelenléte a tantermekben nemcsak kulturális jelentőséggel, hanem identitásképző hatással is bír[13].
5. Az európai alkotmánybíróságok közötti párbeszéd
Utolsó tézisem valójában az előzőek szintézise: az "európai alkotmánybíróságok párbeszéde"[14] az emberi jogi garanciák meggyőző rendszerének előfeltétele. Azzal a kihívással állunk ugyanis szemben, hogy közösen kell magas szintű jogvédelmet biztosítanunk. Egy duetthez két ember kell - az európai alkotmánybíróságok többszintű együttműködésének egybecsengő tevékenységéhez pedig valamennyi résztvevő összjátéka szükséges. A párbeszéd kultúráját nem lehet elzárkózással vagy vitákkal kialakítani, ehelyett az előzékeny odafigyelés és véleménycsere kultúrájára van szükség.
Az emberi jogok védelme tehát nem csupán a nemzeti alkotmánybíróságok feladata, hanem az Emberi Jogok Európai Bíróságával és az Európai Unió Bíróságával együttműködve, ún. "Verbund" keretében valósítandó meg. Ez a rendszer az európai alkotmánybíróságok bíráinak személyes együttműködésével, valamint egymás esetjogának kölcsönös átvételével gazdagodik. A Velence Bizottságnak fontos szerepe van az emberi jogok védelmének fejlesztésében, hiszen gyakran előfordul, hogy megállapításait később az Emberi Jogok Európai Bírósága beemeli a döntéseibe[15]. Az ilyen párbeszédek gyakran bonyolultak. Kitartás, nagymértékű pragmatizmus és erős vízió kell hozzájuk. A közös cél ugyanakkor mindenképp igazolja az erőfeszítéseket. ■
JEGYZETEK
[1] 2013. március 8-án a Velence Bizottság ülésén tartott előadás.
[2] Dieter Blumenwitz, Die Universalität der Menschenrechte, in: Kirche und Gesellschaft no. 307 (2004), p. 14.
[3] Paul Mahoney, Reconciling Universality of Human Rights and Local Democracy, in: Christine Hohmann-Dennhardt et al. (eds.), Grundrechte und Solidarität, Festschrift für Renate Jäger, 2010, p. 147 (156-157).
[4] Tekintettel a "multiple vetoes" , azaz "többes vétó" gondolatára, ld. William N. Eskridge, Jr./John Ferejohn, Independent Judges, Dependent Judiciary: Explaining Judicial Independence, 68 S. Cal. L. Rev. 1545, 1549 (1995).
[5] Ld. Andreas Voßkuhle, Die Landesverfassungsgerichtsbarkeit im föderalen und europäischen Verfassungsverbund, JöR n. F. 59 (2011), p. 215 (217); id., Der europäische Verfassungsgerichtsverbund, NVwZ 2010, p. 1 (1); id., Multilevel Cooperation of the European Constitutional Courts - Der europäische Gerichtsverbund, European Constitutional Law Review 6 (2010), p. 175.
[6] Andreas Voßkuhle, Die Landesverfassungsgerichtsbarkeit im föderalen und europäischen Verfassungsverbund, JöR n. F. 59 (2011), p. 215 (219); id., Der europäische Verfassungsgerichtsverbund, NVwZ 2010, S. 1 (2), id., Multilevel Cooperation of the European Constitutional Courts - Der europäische Gerichtsverbund, European Constitutional Law Review 6 (2010), p. 175 (183-184).
[7] Figyelemmel a tartományi alkotmánybíróságok szerepére is az európai bíróságok többszintű együttműködési rendszerében, ld. Andreas Voßkuhle, Die Landesverfassungsgerichtsbarkeit im föderalen und europäischen Verfassungsverbund, JöR n. F. 59 (2011), p. 215 (217 , 237)
[8] A Szövetségi Alkotmánybíróság döntései (Entscheidungen des Bundesverfassungsgerichts - BVerfGE) 111, 307 <317>.
[9] BVerfGE 128, 326 <368>
[10] Ld. BVerfGE 128, 326 <370>
[11] Ld. Thürer, in: Merten/Papier (eds.), Handbuch der Grundrechte, vol. VII/2, 2007, § 203, para. 57: Delimitation between "required uniformity and legitimate plurality".
[12] Krisch, The Open Architecture of European Human Rights Law, 2007, http://eprints.lse.ac.uk/24621/1/WPS11-2007Krisch.pdf, p. 25.
[13] Ld. European Court of Human Rights, Judgment of 18 March 2011, Application no. 30814/06 (Lautsi and Others v. Italy), paras. 67 et seq.
[14] Ld. BVerfGE 128, 326 <369>
[15] Ld. például: Judgment of the ECtHR of 22 April 2010, Application no. 7/08 (Tänase v. Moldova); Judgment of the ECtHR of 22 December 2009, Applications nos. 27996/06 and 34836/06 (Sejdić and Finci v. Bosnia and Herzegovina); Judgment of the ECtHR of 8 July 2008, Application no. 10226/03 (Yumak and Sadak v. Turkey), mindegyik esetében http://hudoc.echr.coe.int címről lehívva, 2013. február 13-án. A Velencei Bizottság nemzeti (alkotmányjogi) jogrendszerek felé fennálló befolyására ld. Hoffmann-Riem, "Soft Law" und "Soft Instruments" in der Arbeit der Venedig-Kommission des Europarats, in: Festschrift Bryde, 2012, pp. 595 et seq.
Lábjegyzetek:
[1] Andreas Vosskuhle, a Német Szövetségi Alkotmánybíróság elnöke
Visszaugrás
