Más jogágak és tudományterületek művelőihez hasonlóan a polgári eljárásjogászok is készülnek az ezredforduló nagy számvetésére. Az International Association of Procedural Law 1999 augusztusában "A polgári eljárásjog az új évezred küszöbén" címmel rendezte meg 11. világkonferenciáját[1]. A 2000 tavaszán Gentben megtartott kollokvium egyik témája a XXI. század polgári eljárásjoga volt.[2]
A modern polgári eljárásjog fejlődéstörténetének egyik érdekessége az, hogy három évszázad legnagyobb hatású - történelmi korszakokon és földrajzi határokon átívelő - változásai mindig a századfordulókra estek. Így volt ez a XVIII-XIX. század fordulóján, amikor Európa közepén két - egymással éles ellentétben álló - eljárásjogi modell keletkezett. Amíg az 1793. évi porosz törvénykezési rendtartás a peres feleket az állam "védőszárnyai" alá helyezve a bíróság kezébe adta a teljes pervezetést, addig az 1806. évi francia polgári eljárásjogi törvény szinte minden percselekmény végrehajtását a felekre bízta. Az Allgemeine Gerichtsordnung a bíró hivatali hatalmának túlsúlyával, az ügyvédi tevékenység visszaszorításával és a polgári ügyekben is alkalmazott nyomozati elvvel évszázadokon keresztül mintát szolgáltatott az abszolutisztikus berendezkedésű országok számára. Ezzel szemben az alig tíz évvel később keletkezett Code de procédure civile a szóbeliség, a nyilvánosság, a közvetlenség és a szabad bírói mérlegelés elvének az érvényre juttatásával megteremtette az európai perjog megújulásának az előfeltételeit.
A XIX. századi polgári eljárásjog legnagyobb teljesítményei a század utolsó évtizedeiben születnek meg. A tartományi perrendtartások olvasztótégelyében kiformálódó 1877. évi birodalmi német polgári perrendtartás a liberális törvénykönyvek legnagyobb hatású megjelenítője lett. A Zivilprozessordnung európai, sőt azon túlterjedő kisugárzását számos róla mintázott kódex, köztük az 1890. évi japán polgári perrendtartás tanúsítja.[3] A fin de siécle nagy alkotása a szociális polgári per eszményét megvalósító 1895. évi osztrák polgári perrendtartás, amely a "Kampf ums Recht" szemléletét túlhaladva a pert nem az egyéni jogvédelem eszközének, hanem az individuális és a közösségi érdekek hídjának tekintette.[4] A liberális és a szociális polgári per eszmeiségéből táplálkozó magyar perjogi kodifíkáció a századfordulón átívelve 1911-ben vezetett eredményre.
A XX. század kavargó történelme közepette született új kódexek közül kevés bizonyult modellértékűnek. À szocialista polgári eljárásjog - nem minden történelmi előzmény nélküli - kísérlete. amely ismét az állami akaratot és ellenőrzést helyezte a jogvita megoldásának tengelyébe. a társadalmi rendszerrel együtt bukott meg. De válságba kerültek az egyéni érdekérvényesítés korlátozhatatlanságát hirdető modellek is. Az ezredfordulóhoz közeledve nyilvánvalóvá vált az, hogy sem a bírói túlsúlyra, sem a felek korlátlan rendelkezési jogára építő perrendek nem képesek megfelelni a gyors, olcsó és hatékony polgári per iránti növekvő társadalmi igényeknek. A polgári igazságszolgáltatás deficitjét[5] tovább súlyosbítja az, hogy az említett problémák mellett az új világrend kihívásainak, mindenekelőtt a globalizációból adódó "határok nélküli pereskedés" követelményének[6] is meg kell(ene) felelnie. A kilencvenes években szinte egyidőben indultak meg a világ különböző pontjain a nagy reformmozgalmak. Amerika, Európa és Ázsia polgári eljárásjogtudománya ma ezektől a kísérletektől hangos. Az 1990. évi Civil Justice Reform Act az Egyesült Államokban[7], az 1990. évi olasz[8], az 1993. évi francia[9], az 1990. és 1994. évi koreai novellák[10], az 1993. évi új finn[11], az 1996. évi új japán polgári perrendtartás[12], az 1997. évi spanyol tervezet[13], a Woolf-jelentés nyomán összeállított 1998. évi angol Civil Procedure Rules[14], a német[15], az osztrák[16] és svájci reformok, a volt szocialista országok bírósági szervezetének és eljárásjogának átalakítása[17], továbbá az eljárásjog egységesítésére tett kísérletek, így az 1990-ben közzétett El Código Procesal Civil modelo paca Iberoamérica[18], az 1993. évi Approximation of Judiciary Law in the European Union[19] és az 1999. évi Transnational Rules of Civil Procédure[20] már egy új korszak kezdetét jelzik. Nem túlzás azt állítani, hogy a XVIII. század fordulója, majd a fin de siècle után a fin demillénaire is minőségi változásokat fog hozni a modern polgári eljárásjog történetében.
A XX. század második felének legnagyobb hatású polgári eljárásjogi irányzata a Mauro Cappelletti által kezdeményezett tényfeltáró kutatás nyomán bontakozott ki. A Firenzében meghirdetett program rövid időn belül világméretűvé szélesedett és az 1978-79-ben közreadott négykötetes jelentés már csaknem harminc ország kutatási eredményeit tartalmazta.[21] Cappelletti téziseiben annak a Franz Kleinnek a gondolatai éledtek újjá, aki a múlt század végén megalkotta a szociális polgári per mintájául szolgáló osztrák polgári perrendtartást.[22] Az a felismerés, hogy a polgári pernek egy
- 711/712 -
konkrét szociálpolitikai programba beágyazott jóléti intézményként kell funkcionálnia, Franz Kleint a gyors, olcsó és egyszerű eljárás eszményéhez vezette. Cappelletti kutatásaiból az derült ki, hogy ezt a célt a XX. században nem sikerült megvalósítani. Ennek okai között szerepelt - egyebek között - a bírósági szervezet indokolatlan széttagoltsága, a polgári perek elhúzódása, a rendkívül magas ügyvédi költségek, a jogi képviselőkkel szembeni bizalmatlanság, a különböző társadalmi rétegek közötti esélyegyenlőtlenség, a perorvoslati rendszerek bonyolultsága stb.[23]
A költségtényezők vizsgálata során igazolódott az a hipotézis, hogy azok a felek, akik a pereskedéshez megfelelő anyagi háttérrel rendelkeznek, nyilvánvalóan előnyben vannak azokkal szemben, akik ilyen kiadásokat nem kockáztathatnak meg.[24] Ugyanezt erősítette meg egy német vizsgálat eredménye is: "Minél alacsonyabb a peres fél szociális státusa, annál kisebb az esélye a polgári perben a sikerre."[25] Az is bebizonyosodott, hogy a költségkorlátok elsősorban akkor hatnak, amikor egy többé-kevésbé racionális kalkuláció lehetséges a várható anyagi eredményt illetően. Ennek hiányában a perköltség-kockázatnak nincs számottevő jelentősége.[26] A vagyoni különbségek csökkentésére hivatott szegényjog nem képes megszüntetni az ún. jogi szegénységet, vagyis "számos ember képtelenségét arra, hogy a jogot és az igazságszolgáltatás intézményeit teljes mértékben kihasználja".[27]
Időtényezők. A polgári perek elhúzódása a hatékony jogérvényesítés egyik legnagyobb akadályának bizonyul. A "judicia perpetua" gondja évszázadok óta nem enyhül; igaz, hogy a pertartam rövidül, de nem olyan mértékben, ahogy azt a társadalmi gazdasági fejlődés megkívánná.[28] A XIX. századi liberális polgári per közömbös volt az időtényezők iránt és a peres felek számára teljes időbeli szabadságot engedélyezett. A gyorsaság csak a szociális permodell számára vált olyan értékké, amelyet akár prekluziós szabályok árán is hajlandó volt biztosítani. Amíg a gyorsaság melletti érvelés a század első évtizedeiben tisztán gazdasági racionalitáson alapult, addig a második világháború után a gyorsaság az igazságszolgáltatás egyik alapvető követelménye lett. Az 1950-ben elfogadott Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikkének 1. pontja szerint "Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja [...]". A pertartam rövidségéhez fűződő közérdek egyre több országot indított arra, hogy perjogi reformjának a középpontjába "a modernség kiemelt követelményeként" az eljárás gyorsítását és egyszerűsítését állítsa. A hangzatos törekvések ellenére ezek a reformok - éppen a gyorsaság tekintetében - többnyire nem hozták meg a kívánt eredményeket.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
