Más jogágak és tudományterületek művelőihez hasonlóan a polgári eljárásjogászok is készülnek az ezredforduló nagy számvetésére. Az International Association of Procedural Law 1999 augusztusában "A polgári eljárásjog az új évezred küszöbén" címmel rendezte meg 11. világkonferenciáját1. A 2000 tavaszán Gentben megtartott kollokvium egyik témája a XXI. század polgári eljárásjoga volt.2
A modern polgári eljárásjog fejlődéstörténetének egyik érdekessége az, hogy három évszázad legnagyobb hatású - történelmi korszakokon és földrajzi határokon átívelő - változásai mindig a századfordulókra estek. Így volt ez a XVIII-XIX. század fordulóján, amikor Európa közepén két - egymással éles ellentétben álló - eljárásjogi modell keletkezett. Amíg az 1793. évi porosz törvénykezési rendtartás a peres feleket az állam "védőszárnyai" alá helyezve a bíróság kezébe adta a teljes pervezetést, addig az 1806. évifrancia polgári eljárásjogi törvény szinte minden percselekmény végrehajtását a felekre bízta. Az Allgemeine Gerichtsordnung a bíró hivatali hatalmának túlsúlyával, az ügyvédi tevékenység visszaszorításával és a polgári ügyekben is alkalmazott nyomozati elvvel évszázadokon keresztül mintát szolgáltatott az abszolutisztikus berendezkedésű országok számára. Ezzel szemben az alig tíz évvel később keletkezett Code de procédure civile a szóbeliség, a nyilvánosság, a közvetlenség és a szabad bírói mérlegelés elvének az érvényre juttatásával megteremtette az európai perjog megújulásának az előfeltételeit.
A XIX. századi polgári eljárásjog legnagyobb teljesítményei a század utolsó évtizedeiben születnek meg. A tartományi perrendtartások olvasztótégelyében kiformálódó 1877. évi birodalmi német polgári perrendtartás a liberális törvénykönyvek legnagyobb hatású megjelenítője lett. A Zivilprozessordnung európai, sőt azon túlterjedő kisugárzását számos róla mintázott kódex, köztük az 1890. évi japán polgári perrendtartás tanúsítja.3 A fin de siécle nagy alkotása a szociális polgári per eszményét megvalósító 1895. évi osztrák polgári perrendtartás, amely a "Kampf ums Recht" szemléletét túlhaladva a pert nem az egyéni jogvédelem eszközének, hanem az individuális és a közösségi érdekek hídjának tekintette.4 A liberális és a szociális polgári per eszmeiségéből táplálkozó magyar perjogi kodifíkáció a századfordulón átívelve 1911-ben vezetett eredményre.
A XX. század kavargó történelme közepette született új kódexek közül kevés bizonyult modellértékűnek. À szocialista polgári eljárásjog - nem minden történelmi előzmény nélküli - kísérlete. amely ismét az állami akaratot és ellenőrzést helyezte a jogvita megoldásának tengelyébe. a társadalmi rendszerrel együtt bukott meg. De válságba kerültek az egyéni érdekérvényesítés korlátozhatatlanságát hirdető modellek is. Az ezredfordulóhoz közeledve nyilvánvalóvá vált az, hogy sem a bírói túlsúlyra, sem a felek korlátlan rendelkezési jogára építő perrendek nem képesek megfelelni a gyors, olcsó és hatékony polgári per iránti növekvő társadalmi igényeknek. A polgári igazságszolgáltatás deficitjét5 tovább súlyosbítja az, hogy az említett problémák mellett az új világrend kihívásainak, mindenek-előtt a globalizációból adódó "határok nélküli pereskedés" követelményének6 is meg kell(ene) felelnie. A kilencvenes években szinte egyidőben indultak meg a világ különböző pontjain a nagy reformmozgalmak. Amerika, Európa és Ázsia polgári eljárásjog-tudománya ma ezektől a kísérletektől hangos. Az 1990. évi Civil Justice Reform Act az Egyesült Államokban7, az 1990. évi olasz8, az 1993. évi francia9, az 1990. és 1994. évi koreai novellák10, az 1993. évi új finn11, az 1996. évi új japán polgári perrendtartás12, az 1997. évi spanyol tervezet13, a Woolf-jelentés nyomán összeállított 1998. évi angol Civil Procedure Rules14, a német15, az osztrák16 és svájci reformok, a volt szocialista országok bírósági szervezetének és eljárásjogának átala-kítása17, továbbá az eljárásjog egységesítésére tett kísérletek, így az 1990-ben közzétett El Código Procesal Civil modelo paca Iberoamérica18, az 1993. évi Approximation of Judiciary Law in the European Union19 és az 1999. évi Transnational Rules of Civil Procédure20 már egy új korszak kezdetét jelzik. Nem túlzás azt állítani, hogy a XVIII. század fordulója, majd a fin de siècle után a fin demillénaire is minőségi változásokat fog hozni a modern polgári eljárásjog történetében.
A XX. század második felének legnagyobb hatású polgári eljárásjogi irányzata a Mauro Cappelletti által kezdeményezett tényfeltáró kutatás nyomán bontakozott ki. A Firenzében meghirdetett program rövid időn belül világméretűvé szélesedett és az 1978-79-ben közreadott négykötetes jelentés már csaknem harminc ország kutatási eredményeit tartalmazta.21 Cappelletti téziseiben annak a Franz Kleinnek a gondolatai éledtek újjá, aki a múlt század végén megalkotta a szociális polgári per mintájául szolgáló osztrák polgári perrend-tartást.22 Az a felismerés, hogy a polgári pernek egy konkrét szociálpolitikai programba beágyazott jóléti intézményként kell funkcionálnia, Franz Kleint a gyors, olcsó és egyszerű eljárás eszményéhez vezette. Cappelletti kutatásaiból az derült ki, hogy ezt a célt a XX. században nem sikerült megvalósítani. Ennek okai között szerepelt - egyebek között - a bírósági szervezet indokolatlan széttagoltsága, a polgári perek elhúzódása, a rendkívül magas ügyvédi költségek, a jogi képviselőkkel szembeni bizalmatlanság, a különböző társadalmi rétegek közötti esélyegyenlőtlenség, a perorvoslati rendszerek bonyolultsága stb.23
A költségtényezők vizsgálata során igazolódott az a hipotézis, hogy azok a felek, akik a pereskedéshez megfelelő anyagi háttérrel rendelkeznek, nyilvánvalóan előnyben vannak azokkal szemben, akik ilyen kiadásokat nem kockáztathatnak meg.24 Ugyanezt erősítette meg egy német vizsgálat eredménye is: "Minél alacsonyabb a peres fél szociális státusa, annál kisebb az esélye a polgári perben a sikerre."25 Az is bebizonyosodott, hogy a költségkorlátok elsősorban akkor hatnak, amikor egy többé-kevésbé racionális kalkuláció lehetséges a várható anyagi eredményt illetően. Ennek hiányában a perköltség-kockázatnak nincs számottevő jelentősége.26 A vagyoni különbségek csökkentésére hivatott szegényjog nem képes megszüntetni az ún. jogi szegénységet, vagyis "számos ember képtelenségét arra, hogy a jogot és az igazságszolgáltatás intézményeit teljes mértékben kihasználja".27
Időtényezők. A polgári perek elhúzódása a hatékony jogérvényesítés egyik legnagyobb akadályának bizonyul. A "judicia perpetua" gondja évszázadok óta nem enyhül; igaz, hogy a pertartam rövidül, de nem olyan mértékben, ahogy azt a társadalmi gazdasági fejlődés megkívánná.28 A XIX. századi liberális polgári per közömbös volt az időtényezők iránt és a peres felek számára teljes időbeli szabadságot engedélyezett. A gyorsaság csak a szociális permodell számára vált olyan értékké, amelyet akár prekluziós szabályok árán is hajlandó volt biztosítani. Amíg a gyorsaság melletti érvelés a század első évtizedeiben tisztán gazdasági racionalitáson alapult, addig a második világháború után a gyorsaság az igazságszolgáltatás egyik alapvető követelménye lett. Az 1950-ben elfogadott Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikkének 1. pontja szerint "Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja [...]". A pertartam rövidségéhez fűződő közérdek egyre több országot indított arra, hogy perjogi reformjának a középpontjába "a modernség kiemelt követelményeként" az eljárás gyorsítását és egyszerűsítését állítsa. A hangzatos törekvések ellenére ezek a reformok - éppen a gyorsaság tekintetében - többnyire nem hozták meg a kívánt eredményeket.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
