Mai, dinamikusan változó világunkban biztosan állíthatjuk, hogy felértékelődött az információ jelentősége. Az információ tudást, hatalmat, annak hiánya pedig kiszolgáltatottságot eredményez.
A valós és naprakész információ, a tájékozottság az alapja a bűnüldöző szervek munkájának is.
Különösen igaz ez az állítás a több mozzanatból álló, időben elhúzódó, sokszereplős, szervezetszerűen elkövetett bűncselekmények, pl. egyes gazdasági bűncselekmények felderítése kapcsán. A gazdasági bűncselekmények száma Magyarországon 2007 óta - a 2012. év kivételével - folyamatosan nő, ahogyan az okozott vagyoni hátrány mértéke is. Elmondható, hogy a gazdasági bűncselekmények "művelői" egyre változatosabb módokon, követve a folyamatos technikai fejlődést, konspiratívan és szervezetten valósítják meg cselekményüket. Ez persze megnehezíti - az ezen cselekmények jellegénél fogva egyébként is speciális - felderítési munkát. A bűncselekménnyel kapcsolatba hozható személyi kör feltérképezése, a szervezetszerű elkövetés feltételeinek fennállása, a szervezet működésének és a tagok cselekvőségének tisztánlátása kifogástalan személy- és csoportorientált felderítési munkát[1] igényel, hiszen az esetek többségében ezen áll vagy bukik a későbbi büntetőeljárás sikere. Egy elsikkadt információ, egy észrevétlenül maradt találkozó vagy meg nem hallott beszélgetés a későbbi büntetőeljárás során a sokrétű, ám egymásra épülő bizonyítékokból álló bizonyítás sikerét veszélyeztetheti, ezért hatalmas jelentősége lehet a nyomozás elrendelését megelőzően folytatott titkos információgyűjtésnek (a továbbiakban: Tigy.), illetőleg annak, hogy az így szerzett információ a későbbi büntetőeljárásban bizonyítékként felhasználható legyen.
A tanulmánynak nem célja a titkos információgyűjtésre vonatkozó hatályos joganyag ismertetése, ezért ennek részletezésétől eltekintek, inkább a jogalkalmazás során felmerült problémákra, a Tigy.-re vonatkozó szabályok ellentmondásaira hívnám fel a figyelmet.
Az első és legfontosabb kérdés, hogy a jelenlegi szabályozási környezetben van-e érdemi legitimitása a titkos információgyűjtésnek?
A kérdés joggal merül fel, ha elgondolkodunk azon, hogy mi is a bűnüldözési célú Tigy. rendeltetése, célja, erre figyelemmel pedig, hogyan egyeztethető össze a magyar büntetőeljárásban alapelvi jelleggel érvényesülő, a Be. 6. § (1) bekezdésében meghatározott officialitás elve és a Be. 206/A. § (1) bekezdése, pontosabban annak b) pontja.
A nyomozás elrendelése előtt végzett titkos információgyűjtés vagy helyesebben információszerzés célja a bűncselekmények elkövetésének megelőzése, megakadályozása, felderítése, megszakítása, valamint a bűncselekmény gyanújának megalapozása, pontosabban a gyanú tényekkel történő alátámasztása a büntetőjogi felelősség büntetőeljárás keretében történő érvényesítése érdekében, olykor pedig a gyanú kizárása. A Tigy. tehát azon túlmenően, hogy a bűnüldöző hatóságok büntetőeljáráson kívüli, előzetes megismerő tevékenységeként definiálható, a büntetőeljárás hatékonyságát, ily módon pedig a büntetőjogi felelősségre vonás elmaradhatatlanságát szolgáló jogintézmény.
Az officialitás elve alapján, a hatóság már a bűncselekmény egyszerű gyanújának fennállása esetén köteles megindítani a büntetőeljárást, tehát a Tigy. eredményének felhasználhatósága kapcsán megkövetelt nyomban történő nyomozás elrendelés/feljelentés megtétele is a bűncselekmény egyszerű gyanújához kötött, ami tekintve a Tigy. célját, kiüresíti a jogintézményt, illetve a gyakorlatban rengeteg anomáliához vezet.
Ez az ellentmondás a már hivatkozott szervezetszerűen elkövetett, időben elhúzódó bűncselekmények felderítése kapcsán hatalmas gondot okoz, ugyanis ha a hatóság a bűncselekmény egyszerű gyanúja esetén nyomban elrendelné a nyomozást, megtenné a feljelentést számos olyan bizonyítéktól esne el, ami a nyílt nyomozás során, titkos adatszerzés (a továbbiakban Tasz.) keretében már nem lenne beszerezhető, így a bizonyítás sikere veszélybe kerülne, ez pedig a hatékony bűnüldözés iránti társadalmi érdek indokolatlan sérelmét eredményezné.
Gondoljunk például a költségvetési csalásra, amely a NAV által végzett nyomozások 60%-át képezi. A költségvetési csalás többmozzanatos, nem "tettenéréses" bűncselekmény, az elkövetési magatartás és az eredmény bekövetkezése között jellemzően hosszabb idő telik el (pl. számlakiállítás - adóbevallás benyújtása), a cselekmény összetett, egyre gyakrabban fordul elő, hogy nagy, bonyolult kapcsolati szálakon keresztül működtetett bűnszervezet áll mögötte. Például a "számlagyáras jellegű" elkövetési magatartás esetében a Tigy. a számlagyárra, a számlakiállítókra fókuszál, akik mondjuk Bács-Kiskun megye térségében működnek, de a részesi magatartást kifejtő számlabefogadók az ország egész területén, elszórtan, különböző megyékben vannak. A Tigy. célja ebben az esetben természetesen nem csak a tettesi alapcselekményt elkövetők, hanem a részesi magatartást kifejtők jogellenes tevékenységének felderítése, valamint a bűn-
- 722/723 -
kapcsolati rendszer bizonyítékokkal történő megalapozása. Ha a nyomozó hatóság nyomban, amint a költségvetési csalás egyszerű gyanúja a felderítés során megállapítást nyer (számlagyár felfedezése, az első fiktív számla keletkezése) elrendelné a nyomozást, a Tigy. nem érhetné el a célját.
De ugyanez a helyzet állhat elő a fenti szabályok alkalmazása esetén egy "MTIC jellegű" (Missing Trader Intra-Community) költségvetési csalás vonatkozásában, ahol az egyszerű gyanú a missing trader (hiányzó kereskedő - gyakorlatilag a stróman) társaság adóbevallásának benyújtásával megállapítható lesz, azonban ha a nyomozó hatóság ekkor elrendelné a nyomozást, az igazi elkövetők, a haszonhúzók[2] (bróker) felderítése kerülne veszélybe. Felmerül a kérdés tehát, hogy a szervezetszerű elkövetés feltárására - eltekintve attól az esettől, amikor a Tigy. alapját képező bűncselekmény a bűnkapcsolatra tekintettel minősül súlyosabban [pl. Btk. 396. § (3) bekezdés b) pont] - sor kerülhet-e Tigy. keretében, vagy erre csupán a büntetőeljárás során van lehetőség.
Megjegyzem, hogy az első példa, a több megyére kiterjedő elkövetői kör által működtetett számlagyár esetében szintén problémát okozhat, hogy a tettesi magatartás alapít illetékességet, így ha mondjuk az egyik befogadó személy tevékenységének helye szerinti hatóság alapít először illetékességet, előfordulhat, hogy a nyomozást végző nyomozó hatóság és az ügyészi felügyeletet ellátó ügyészség más megyében működik, ami igencsak megnehezíti a rendszeres kommunikációt, a hatékony összedolgozást.
Szintén problémát okoz a gyakorlatban a Tigy. tartama, valamint a haladéktalanság követelménye, ugyanis e vonatkozásban a szabályozás korántsem egyértelmű.
A Tigy. tartama kapcsán ellentmondásos a gyakorlat a tekintetben, hogy hány alkalommal van lehetőség az eredetileg 90 napra elrendelt titkos eszköz alkalmazásának meghosszabbítására, valamint, hogy ugyanabban az ügyben az eszköz megváltozására vagy pl. a lehallgatni szándékozott mobiltelefon hívószámának változására figyelemmel ez a határidő meddig terjedhet. Kérdés tehát, hogy van-e a titkos információgyűjtésnek objektív határideje?
Tekintve, hogy a Tigy. eredményének büntetőeljárásban történő felhasználhatóságára vonatkozó rendelkezések a Be.-ben nyertek elhelyezést - mégpedig közvetlenül a Tasz.-ra vonatkozó rendelkezések után -, a szakemberek egy része úgy foglal állást a kérdésben, hogy a Tigy. vonatkozásában is érvényesülnie kell a Tasz. kapcsán irányadó 180 napos abszolút határidőnek (vagyis a Tigy. is csupán egy alkalommal, maximum 90 nappal hosszabbítható meg).
A Tigy. alkalmazásának szabályait rögzítő ágazati jogszabályokban (Rtv., NAV tv., Nbsztv.) azonban ilyen abszolút határidőre utaló kifejezés nem szerepel, sőt álláspontom szerint a nyelvtani értelmezés alapján az "ismételt" szó használatával a jogalkotó többszöri hosszabbítást tesz lehetővé a Tigy. vonatkozásában. Éppen ezért, mivel a Tigy. alkalmazására vonatkozó előírások külön ágazati jogszabályokban kaptak helyet, a Be. pedig csupán a Tigy. révén beszerzett információ felhasználhatóságára vonatkozó előírásokat rögzíti, véleményem szerint nem törvénytelenül beszerzett bizonyítékról van szó - és nem tekinthető a Be. 78. § (4) bekezdésében meghatározott "más tiltott módon beszerzett bizonyítéknak" a 90 napot követő ismételt, többszöri hosszabbítások révén beszerzett információ -, hiszen ebben az esetben nem a Be. szabályai irányadóak, hanem az ágazati jogszabály rendelkezései. Mivel a bírói engedélyhez kötött Tigy. nem a Be. szabályai szerint folyik, a Tigy. végrehajtásával szemben támasztott törvényességi követelményekre nem a Be. rendelkezései, hanem az ágazati jogszabály rendelkezései vonatkoznak.
Megjegyzem, hogy a Tigy. 180 napos abszolút határideje mellett érvelők azon gyakori állítása, miszerint a többszöri hosszabbítás megengedése a Tigy. parttalanságát eredményezné, azért sem elfogadható, mert az egynél többszöri hosszabbítás is bírói hatáskörbe tartozik, így a kérelem tartalmi kellékei folytán a célhoz kötöttség ugyanúgy érvényesül, ezáltal pedig "készletre gyűjtésről" nem lehet szó, s a bíróság joga és felelőssége is, hogy észlelje, amennyiben indokolatlan lenne az újabb hosszabbítás. E bírói kontroll biztosítja azt, hogy ne lehessen önkényesen és felügyelet nélküli, parttalan lehallgatást folytatni.
Álláspontom szerint, ha a jogalkotó a többszöri hosszabbítás lehetőségét ki kívánta volna zárni, úgy azt - ahogyan a Tasz. vonatkozásában meg is tette - egy konkrétabb szóhasználattal megtehette volna. Ez a bizonytalanság, amely - megjegyzem - cseppet sem felel meg a jogbiztonság támasztotta normavilágosság követelményének, rengeteg vitát szül a gyakorlatban.
Egyre gyakrabban fordul elő, hogy az elkövetők több telefon használatával, pontosabban a telefonok/telefonszámok folyamatos váltogatásával konspirálva igyekeznek elrejtőzni a bűnüldöző hatóságok elől, ez a jelenség pedig a Tigy. kapcsán egy újabb problémát vetett fel: Sor kerülhet-e adott személy vonatkozásában ugyanazon bűncselekmény miatt az eredeti engedélyben szereplő hívószámtól eltérő, más hívószámra vonatkozó külön Tigy. engedélyezésére, illetve meghosszabbítására?
Álláspontom szerint a jelenlegi szabályozási környezetben ezt kizáró szabály nincs, így nem tekinthető "más tiltott módon beszerzett bizonyítéknak" a nyomozási bíró végzésében napokban, órákban pontosan meghatározott időkeretek között végzett Tigy. akkor sem, ha ugyanazon hívószám esetében a meghosszabbítás folytán, illetve a különböző hívószámok esetében az összeszámítás során annak tartama a 180 napot meghaladja.
Ahogyan arra már utaltam, szintén gondot okoz a gyakorlatban a haladéktalanság követelményének meghatározatlansága. A Be. 206/A. §-a alapján, a bűnüldözési célból folytatott bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtés, valamint a nem bűnüldözési célból folytatott bírói engedélyhez, illetve az igazságügyért felelős miniszter engedélyéhez kötött titkos információgyűjtés eredménye a büntetőeljárásban bizonyítékként akkor használható fel, ha
a) a titkos adatszerzés engedélyezésének e törvényben meg-
- 723/724 -
határozott feltételei (Be. 201. §) a bizonyítani kívánt bűncselekmény tekintetében fennállnak,
b) a titkos információgyűjtés engedélyezését kérő szerv a büntetőeljárásban felhasználni kívánt információ megszerzését követően a nyomozást - a büntetőeljárás megindításának valamennyi, e törvényben meghatározott feltétele megállapításakor - nyomban elrendelte vagy a feljelentési kötelezettségének nyomban eleget tett.
A Tigy. eredményének büntetőeljárásban történő felhasználhatósága kapcsán megkövetelt nyomban történő nyomozáselrendelés, feljelentéstétel vonatkozásában a "nyomban" fogalom pontos jelentése nem nyert szabályozást sem a Be.-ben, sem pedig más jogforrásban, így meglehetősen nehézkes ennek értelmezése a gyakorlatban.
Az alapvető problémát e tekintetben az képezi, hogy a szakemberek (és a kommentárok egy része) a nyelvtani értelmezést alapul véve, a nyomban szó jelentéséből kiindulva azt az álláspontot képviselik, hogy a feljelentési kötelezettség az adatok megszerzését követően azonnal beáll, tehát ezt követően semmilyen értékelő, elemző munka elvégzésének nincs helye, az ebből eredő késedelem oka pedig nem vizsgálható, míg mások, jellemzően a bűnüldöző szervek érvelése szerint a feljelentés megtétele, illetve a nyomozás elrendelése előtt elengedhetetlen az adatok értékelése.
A magam részéről az utóbbi állásponttal értek egyet - tekintve, hogy a törvény megfogalmazása szerint a titkos információgyűjtés engedélyezését kérő szerv a büntetőeljárásban felhasználni kívánt információ megszerzését követően a nyomozást - a büntetőeljárás megindításának valamennyi, e törvényben meghatározott feltétele megállapításakor - nyomban elrendelte vagy a feljelentési kötelezettségének nyomban eleget tett -, hiszen a büntetőeljárás megindításához szükséges feltételek meglétének megállapítása aktív cselekvés, egyfajta értékelő, elemző munka, ami az ügyek sajátosságaira figyelemmel eltérő tartamú időráfordítással jár. Amennyiben tehát az információ megszerzését követően, késedelem nélkül elvégzett értékelő munka eredményeként a büntetőeljárás megindításához szükséges feltételek fennállása megállapítást nyer, a hatóságnak azon nyomban kötelezettsége keletkezik a feljelentés megtételére, illetve a nyomozás elrendelésére.
Megjegyzem, természetesen a szavak nyelvtani értelmezése kiindulópontja lehet egy szöveg értelmezésének, de ez az értelmezés sosem lehet kizárólagos. Jogszabályok esetében különösen nagy jelentősége van az adott jogszabály rendeltetésének, céljának, illetve a konkrét rendelkezéssel elérni kívánt jogalkotói szándéknak, ugyanis a jogértelmezés a jogi norma tartalmának feltárására irányuló tudatos tevékenység, tehát semmiképp nem azonosítható a nyelvtani értelmezéssel.
A bírói gyakorlatban e tekintetben a Legfelsőbb Bíróság által a 74/2009. BK véleményben kifejtettek tekinthetők mérvadónak, melyben a legfőbb bírói fórum negatív irányból közelíti meg a haladéktalanság követelményének lényegi elemeit. Egyrészt a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a haladéktalanság nem tekinthető azonosnak az azonnal fogalommal, tehát azzal az időponttal, amikor a titkos információgyűjtést végrehajtó szerv az információkat tartalmazó adatokat az információgyűjtést végző szerv rendelkezésére bocsátotta, másrészt a feljelentés megtétele nem nyúlhat túl azon az időtartamon, ami szükséges annak a bűnüldözői megfontolásnak a kialakításához, hogy a beszerzett információk az engedélyben megjelölt személy által elkövetett és a Be. 201. §-ában meghatározott bűncselekmények valamelyikének az elkövetésére utalnak, és azok bíróság elé tárása a bűncselekmény bizonyíthatósága érdekében kívánatos.
A Tigy.-et végző bűnüldöző szervnek, valamennyi beszerzett adat, információ alapján tehát egy határozott álláspontot kell kialakítania, el kell döntenie, hogy tesz-e feljelentést/elrendeli-e a nyomozást. Mivel a Be. rendelkezései alapján nyomozás elrendelésére bűncselekmény egyszerű gyanúja esetén kerülhet sor, ezen döntés meghozatalára a bűnüldöző szervnek abban az esetben kell haladéktalanul sort kerítenie, ha a beszerzett információkból a bűncselekmény gyanúja megállapítható. Annak megítéléséhez viszont, hogy a büntetőeljárás megindításához szükséges egyszerű gyanú fennáll-e, avagy sem, adott esetben például a telefonlehallgatások során rögzített beszélgetések önmagukban nem mindig szolgáltatnak elegendő adatot, egyéb kiegészítő jellegű adatszerző tevékenységre is szükség lehet. Gazdasági bűncselekmények esetében, tipikusan ilyen kiegészítő tevékenység lehet a cégnyilvántartási, adóhatósági, banki adatok beszerzése iránt küldött megkeresések, ugyanis pl. cégadatok nélkül nem lehet behatárolni a számlakibocsátókat és a befogadókat, a banki adatok nélkül nem lehet megállapítani, hogy a számlákat kísérte-e pénzmozgás, az adóhatóság megkeresése nélkül nem állapítható meg, hogy a fiktív számlákat felhasználták-e stb. Tehát adott esetben több hónapot is igénybe vehet (akár a titkos eszköz alkalmazásának befejezését követően is) annak megítélése, hogy bűncselekmény egyszerű gyanúja fennáll-e, avagy sem.
Véleményem szerint tehát a nyomozás elrendelés idejének megválasztása - ameddig a "nyombaniság"fogalmát a törvényalkotó közelebbről nem határozza meg - a bűnüldöző szervek azon diszkrecionális döntési kompetenciájába tartozik, amely egyrészt nem vezethet az információk "készletre gyűjtéséhez", másrészt viszont megköveteli, hogy a bűnüldöző szerv azon adatszerző, értékelő tevékenysége, amelynek révén az egyszerű gyanú megállapíthatóságához jut, folyamatos legyen (tehát ne legyen a titkos felderítés során "ki nem használt" idő). Ennél szűkebb értelmezés, álláspontom szerint szükségtelen mértékben korlátozná a bűnüldöző szervek tevékenységét, illetve a bonyolult, szervezetten elkövetett bűncselekmények vonatkozásában megnehezítené a bizonyítást.
Vannak, akik a haladéktalanság követelménye kapcsán a 74/2009. BK véleményben foglaltakkal nem értenek egyet, indokolatlannak vélik a "kiterjesztő" értelmezést, és "más tiltott módon beszerzett bizonyítéknak" minősítik a Tigy. során beszerzett adatok értékelését követően indult nyomozásban felhasznált információt. Ezen érveléssel kapcsolatban az alábbi kitekintést tenném:
Mint arra a 74/2009. BK vélemény és a jogi szabályozás alapját képező 2/2007. (I. 24.) AB határozat is utal, a titkos információgyűjtésre irányadó szabályok megsértésével beszerzett bizonyíték más tiltott módon beszerzett bizo-
- 724/725 -
nyítéknak minősül. A hivatkozott alkotmánybírósági döntés egy olyan szabályozási rendszerre reflektált, amely a titkos eszközök alkalmazását jóval szabadabban, az ilyen tevékenységet végző szervek diszkrecionális döntésétől függően és lényegi külső kontroll nélkül tette lehetővé. Ezt a szabályozási rendszert az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta és megsemmisítette. A határozat alapját képező indítvány és maga a határozat is az alkotmányellenesség alapvető okát a felhasználással érintett személyi körnek, valamint a felhasználás időbeliségének parttalanságában jelölte meg. Maga a határozat elvi éllel leszögezi, hogy noha a titkos eszközök, mint a büntetőeljárási eszközrendszer részei szükségképpen jogkorlátozók, "a titkos információgyűjtés és a titkos adatszerzés büntetőjogi eszközként való igénybevételét a demokratikus jogállamban megalapozza az a körülmény, hogy egyes, a társadalom rendjét súlyosan sértő vagy veszélyeztető bűncselekmények elleni eredményes fellépéshez a hagyományos eszközök nem bizonyulnak elegendőnek". Emiatt az általuk okozott alapjogi korlátozások szükségesség-arányosság alapú vizsgálata kapcsán megállapítható, hogy alkotmányos értelemben ezek az eszközök nem szükségtelenek. A korábbi jogszabályi rendelkezések megsemmisítésére tehát az alapjogok korlátozásának aránytalansága miatt került sor. Ezen aránytalanság két okból állt fenn az Alkotmánybíróság szerint: egyfelől az előzetes bírói engedélyezés hiánya a tényleges külső kontrollt tette lehetetlenné a titkos nyomozások kapcsán, másfelől pedig az ún. utólagos felhasználás lehetővé tette, hogy lényegében elévülési időn belül, időbeli korlát nélkül lehessen a titkos információgyűjtés során beszerzett adatokat felhasználni büntetőeljárás kezdeményezésére vagy büntetőeljárásban a bizonyításra. Ezen időbeli korlátlanság folytán meghatározatlan számú személy információs önrendelkezési joga eshetett tartósan, hatékony jogorvoslati lehetőség nélkül korlátozás alá. Ez a szisztéma az Alkotmánybíróság megállapítása szerint harmadik személyek vonatkozásában szükségképpen feltételezte az adatok készletezését és tárolását anélkül, hogy az alkalmazás arányosságát, kivételes jellegét biztosító mérce létezett volna. Ez pedig egyértelműen felveti az aránytalanság kérdését, amely végül megállapítást is nyert.
A határozat indokolása elvi éllel szögezte le, hogy az információs önrendelkezési jog egyik legfontosabb alkotmányos biztosítéka az információgyűjtés és az adatkezelés célhoz kötöttsége, amelyből viszont az következik, hogy a meghatározott cél nélküli, készletre történő, előre meg nem határozott jövőbeni felhasználásra való adatgyűjtés és tárolás alkotmányellenes. A határozatból egyértelműen kitűnik, hogy a kifogásolt rendelkezések alapjogokat korlátozó jellege a titkos információgyűjtés során beszerzett információk, adatok előre meghatározatlan célú és idejű, jövőbeni felhasználásában, illetőleg ennek lehetőségében rejlik. Ezt a helyzetet kiküszöbölendő iktatta be a jogalkotó a "haladéktalanul", majd később a "nyomban" kifejezést a büntetőeljárási törvénybe, tehát e kifejezések értelmét - konkrét, jogszabályban meghatározott definíció nem lévén - az alkotmánybíróság által leírt alapjogokat korlátozó helyzettel összevetve, a határozatban előírt követelmények szem előtt tartásával kell értelmezni. A jelenleg hatályos jogszabályi rendelkezésekkel a jogalkotó kiküszöbölte a fenti alkotmánybírósági határozat megszületésére okot adó alkotmányellenes állapotot. Ennek okán a jogszabályok betartásával, az arra jogosult bíróság engedélye alapján és előírásait betartva végzett titkos információgyűjtés, ha az annak eredményeként szerzett információkat nem egy későbbi bizonytalan felhasználásra gyűjtötték és az adatok kiértékelése külső hatóságok (pl. perbíróság) által utólag nyomon követhető, rekonstruálható és egészében véve folyamatos, nem minősülhet sem parttalannak, sem szükségtelenül jogkorlátozónak.
Végül megemlíteném azt a számomra kissé aggályos jogalkotói megoldást, amely azt eredményezte, hogy a nyomozási bíró által felhasználhatónak ítélt titkos eszköz által nyert bizonyítékról a perbíró - akár azt követően is, hogy azt a tárgyaláson a bizonyítás anyagává tette pl. a hangfelvétel lejátszásával - megállapíthatja, hogy az nem törvényesen került beszerzésre, így bizonyítékként a büntetőeljárásban nem használható fel.
A szakma egy része úgy foglalt állást a kérdésben, hogy a nyomozási bírói határozatnak nem adható olyan értelmezés, mely szerint a határozat meghozatalával a felhasználhatóság kérdése véglegesen nyugvópontra kerülne, és a továbbiakban e vonatkozásban ellentétes értelmű állásfoglalásnak ne lehetne helye. A perbíróság e körben tehát teljeskörűen jogosult és hivatalból köteles a feltételek vizsgálatára, indokolt esetben tehát felül kell bírálnia a nyomozási bíró jogerős határozatát. Ennek indoka, hogy a perbíróságnak az elé került bizonyítási eszközök vizsgálata során valamennyi esetben hivatalból is, önállóan, vagyis saját megállapításai alapján, a rendelkezésre álló adatok teljes körű értékelésével kell állást foglalnia arról, hogy a bizonyítási eszköz alkalmazására, a bizonyíték beszerzésére az irányadó eljárási jogi szabályoknak megfelelően került-e sor. Az eljárás során a perbíróság van ugyanis abban a helyzetben, hogy a legszélesebb bázison, vagyis az ügyben felmerült valamennyi adat és szempont alapján tudjon állást foglalni (idetartozik a védelem érvelése is). Ezen álláspont szerint, a nyomozási bíró a Be. 206/A. § (3) bekezdése alapján a saját eljárásában felmerülő adatok alapján a felhasználásra való alkalmasságról quasi feltételesen dönt, mintegy megállapítva, hogy az eljárás e szakaszába, az ügyészi érvelésben írottak megfontolásával a felhasználásra való alkalmasság elvileg fennáll-e. Lényegében a nyomozási bírói eljárás egyfajta előzetes szűrő, és az indítvány pozitív elbírálásával mintegy utat enged annak, hogy az ügyész a bizonyítási eljárás további menetében bizonyítási eszközként használja a Tigy. eredményét (negatív elbírálással pedig akadályát képezi a bizonyítás felesleges kiterjesztésének). Ez a "szűrő" azonban nem arra szolgál, hogy véglegesen nyugvópontra juttassa a kérdést, hanem a bírói kontroll első lépését jelenti.
Amennyiben a fenti érvelést elfogadjuk, a nyomozási bíró ezen hatásköre véleményem szerint kiüresedik, még csak egyfajta előszűrőként sem értékelhető, és igencsak aggályos, hogy ugyanazon adatok alapján, ugyanabban az
- 725/726 -
ügyben, ugyanazon bizonyítási eszköz vonatkozásában két teljesen eltérő bírói döntés születhet, illetőleg egy jogerős bírósági határozatot felülmérlegelhet és megváltoztathat a perbíróság. Tekintve, hogy a felhasználhatóság kérdése kizárólag a törvényesség szempontjából vizsgálható és az ennek megállapításához szükséges adatok a nyomozási bíró számára is rendelkezésre állnak, a perbíró esetleges ellentétes döntése csupán mérlegelésen nyugszik, erre pedig a törvény nem hatalmazza fel.
Néhány eseti döntés rövid ismertetésén keresztül szeretnék rávilágítani arra, hogy az előzőekben kifejtett korántsem egyértelmű jogszabályi rendelkezések milyen ellentmondásos gyakorlatot eredményeznek, ezáltal pedig mennyire sürgető a titkos információgyűjtésre vonatkozó szabályok reformja.
Elsőként a Pécsi Ítélőtábla Bf.I.159/2009/48. számú, 2010. október 1. napján kihirdetett határozatára szeretnék kitérni, mivel ez a döntés gyakran hivatkozási alap - általában a védelem részéről - napjainkban is azokban az ügyekben, ahol a Tigy. során beszerzett bizonyíték felhasználhatósága kérdőjeleződik meg az eljárás során. A Pécsi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság előtt emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt volt folyamatban eljárás. Az elsőfokú eljárásban a védelem - annak tartama okán - vitatta a titkos információgyűjtés útján beszerzett bizonyítékok felhasználhatóságát, amellyel kapcsolatban a másodfokú bíróság az alábbi megállapításokat tette:
"A Tigy. engedélyezését és végrehajtását az Rtv., az Nbtv., valamint a Vámtv. szabályozza. Mindegyik törvény meghatározza, hogy milyen bűncselekmények gyanúja esetén, milyen különleges eszközök, milyen időtartamban alkalmazhatók. Mindhárom jogszabályban közös, hogy a Tigy.-t esetenként legfeljebb 90 napra lehet engedélyezni, ezt a határidőt az engedélyező indokolt esetben további 90 nappal meghosszabbíthatja. Tigy. folytatására a hatóságnak tehát legfeljebb 180 nap áll rendelkezésre. A törvényben meghatározott határidő tehát objektív, nem tágítható, annak meghosszabbítására ugyanabban az ügyben nincs törvényes lehetőség. Erre akkor sincs lehetőség, ha a 180 nap elteltével a nyomozó hatóság ugyanazon érintett személy vonatkozásában más különleges eszköz alkalmazását vagy más hívószámú telefon lehallgatásának engedélyezését indítványozza. De nem alapozza meg a határidő meghosszabbítását az a körülmény sem, ha más személlyel szemben vagy más bűncselekmény miatt látja indokoltnak a nyomozó hatóság a Tigy. folytatását. A törvényben meghatározott határidő a hatóságnak arra biztosít lehetőséget, hogy ezen időszak alatt - bármely különleges eszköz alkalmazásával - a nyomozás elrendeléséhez elegendő bizonyítékot gyűjtsön. Amennyiben ez a biztosított határidőben nem sikerül, a Tigy.-t be kell fejezni. A bűnüldözés kockázata ugyanis az államot terheli, és jogállamban a bűnüldözés is csak szigorú, az anyagi és az eljárásjogi szabályok által meghatározott rendben folyhat - mutatott rá az Alkotmánybíróság több határozatában. Ezzel ellentétes és az alapjogokat szükségtelen mértékben korlátozó lenne, ha a törvényben meghatározott 180 nap időtartam letelte után még ugyanazon személy ellen, ugyanazon cselekmény miatt továbbra is Tigy. folyna. Ezzel ellentétes értelmezés ahhoz vezetne, hogy ugyanazon személy ellen éveken keresztül lehetne Tigy.-t folytatni, csupán az eszköz változtatására, vagy a lehallgatni szándékozott telefonok hívószámainak változtatására hivatkozással. A Tigy.-re vonatkozó szabályok ilyen kiterjesztő értelmezése a szabályozás kijátszását jelentené, ez pedig ellentétes a törvénynek az alapjogokat tiszteletben tartó, garanciális jellegével, így az ezen határidőn túl beszerzett bizonyítékok törvényellenesen beszerzett bizonyítéknak tekintendők, és bizonyítékként nem értékelhetők."
A következő jogeset, amire röviden kitérek, a Gyulai Törvényszék, mint elsőfokú bíróság, majd a Szegedi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság, valamint a Kúria, mint harmadfokú bíróság előtt volt folyamatban 2011. és 2014. között. A büntetőeljárás tárgyát két vádlott felelősségre vonása képezte vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt. A vád tárgyát képező bűncselekmények bizonyítása részben a nyomozást megelőzően folytatott Tigy.-re támaszkodott, az így beszerzett adatok bizonyítékként történő felhasználhatóságát az elsőfokú bíróság elfogadta és a vádlottakkal szemben marasztaló ítéletet hozott. A védelmi fellebbezések alapján eljáró ítélőtábla 2013. január 23. napján meghozott Bf.I.516/2012/7. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - tekintettel arra, hogy a Tigy. keretében szerzett és felhasználni kívánt bizonyítékokat a bizonyítékok köréből kirekesztette - megváltoztatta és a vádlottakat felmentette az ellenük emelt vád alól. A másodfokú bíróság ítélete ellen az ügyészség fellebbezést jelentett be, mely alapján a Kúria 2013. július 9. napján meghozott, Bhar.III.371/2013/6. számú végzésében a Szegedi Ítélőtábla másodfokú ítéletét hatályon kívül helyezte és az ítélőtáblát mindkét vádlott tekintetében új másodfokú eljárásra utasította. A hatályon kívül helyező végzés elsősorban a következőkre utalt:
"A másodfokú bíróság meghatározó jelentőséget tulajdonítva a törvényben hivatkozott 8 napos határidőre - tévesen -, arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy a lehallgatást végzőnek folyamatában is figyelemmel kell kísérnie a beszerzett anyagot, hogy törvényi kötelezettségének eleget tegyen. A törvény nem ír elő folyamatos ellenőrzést, illetve elemzést a beszerzett anyagokkal kapcsolatosan, hanem az irreleváns adatok megsemmisítésének határidejét a titkos adatszerzés befejezéséhez köti. A technikai részletek megoldása a lehallgatást végző szerv feladata. Ezzel kapcsolatosan téves annak sommás megállapítása, hogy a megsemmisítés után megmaradó anyag elemzése nem tarthat több hónapig. A másodfokú bíróság kizárólag az egyes eljárási cselekmények között eltelt időtartam alapján jutott el arra a felismerésre, hogy a lehallgatást végző szerv nem tette meg haladéktalanul a feljelentést. Tévedett az ítélőtábla tehát akkor, amikor nem tartalmi, mennyiségi alapon közelítette meg a haladéktalanság valódi értelmét." A Kúria végzésében előírta, hogy "az új eljárás során körültekintően mérlegelni kell a titkos információgyűjtés során keletkezett anyag terjedelmét, mennyiségét, feldolgozásának munkaigényességét, ugyanis csak ezt követően kerülhet a másodfokú bíróság abba helyzetbe, hogy
- 726/727 -
megalapozottan dönteni tudjon a Be. 206/A. § (1) bekezdés b) pontjában írt feltétel megvalósulásáról, illetve a titkos információgyűjtés eredményének felhasználhatóságáról és ezzel összefüggésben a vádlottak büntetőjogi felelősségének megítéléséről."
A Szegedi Ítélőtábla a hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárás alapján, 2014. március 21. napján meghozta Bf.II.612/2013/6. számú ítéletét, mellyel a Gyulai Törvényszék ítéletét ismét megváltoztatta és a vádlottak felmentéséről rendelkezett. Az ítélőtábla nem osztotta a törvényszék álláspontját a beszerzett bizonyítékok közül a titkos információgyűjtés eredményének, azaz a telefonlehallgatásoknak a felhasználhatóságát illetően. Indokolásában kifejtette, hogy "a haladéktalanság vizsgálata során figyelemmel kell lenni az adott ügy jellegére, a történeti tényállás bonyolultságára, az elkövetőként szóba jöhető személyek számára éppúgy, mint a Tigy. során beszerzett adatok mennyiségére, valamint a nyílt eszközökkel beszerzett vagy beszerezhető bizonyítékok mennyiségére is. Ezek összevetésével kell megítélni azt, hogy az irreleváns információk kiszűrését követően az ügy szempontjából jelentős és bizonyítékként felhasználandó adatok elemzésével a feljelentés megtételéhez mennyi idő volt szükséges. Egy tartalmi, mennyiségi alapú megközelítéssel kell állást foglalni a haladéktalanság követelményének teljesítését illetően." Az ügyben négy személy kilenc mobiltelefonjának a lehallgatását engedélyezték, az engedély három telefon vonatkozásában összesen 180 napra, míg a további hat telefon esetében 90 napra vonatkozott, ezek közül pedig két telefon lehallgatásából származott olyan bizonyíték, amely ténylegesen felhasználásra került a büntetőeljárásban. A Tigy. eredményeként bizonyítékként felhasznált beszélgetések összes időtartama 2 óra és 37 perc 48 másodperc volt. Az ítélőtábla megítélése szerint lényegében ekkora terjedelmű az a bizonyítékhalmaz, amely alapján az információgyűjtést végző szerv az utolsó lehallgatást követő több hét elteltével döntött a feljelentés megtételéről. A Tigy. eredményeként beszerzett bizonyítékok feldolgozásához szükséges idő mennyiségi oldalról történő vizsgálata során ebből az adatból kiindulva az ítélőtábla azt állapította meg, hogy egy 2 és háromnegyed órányi időtartamot sem elérő hanganyag értékelése, feldolgozása semmiképpen nem igényel jelentősebb, több hetet felölelő munkaidőt. Az ítélőtábla megítélése szerint emellett a négy személlyel szemben megtett feljelentés, majd a két személlyel szemben megindult nyomozás tárgyát egy egyszerű ténybeli és jogi megítélésű tényállás képezte, amelyből nem lehet azt a következtetést levonni, hogy az ügy szövevényes, nehezen átlátható, nagyobb munkaigényű. A másodfokú bíróság mindezek alapján megállapította, hogy a titkos információgyűjtést végző szerv egy - az érintettek számát, a cselekmény jellegét, illetőleg a ténylegesen feldolgozott beszélgetések összes időtartamát is figyelembe véve - nem túl bonyolult ügyben a lehallgatások befejeztét követően hetek, hónapok múlva döntött a feljelentés megtételéről, majd azt követően, hogy a Tigy.-t végző szerv döntött a feljelentés kérdésében és azt az erre illetékes vezető aláírta, csupán két héttel később került sor a feljelentés tényleges megtételére, azaz az illetékes ügyészséghez való eljuttatására. Erre tekintettel, már önmagában a feljelentés eldöntése és tényleges benyújtása között eltelt 14 nap időtartamra figyelemmel is megállapítható, hogy a Tigy.-t végző szerv megszegte a feljelentés megtételéhez szükséges információk megszerzését követő haladéktalan feljelentési kötelezettségét, miként már ezt megelőzően, a feljelentés tárgyában való döntés meghozatalára is indokolatlanul késedelmesen került sor. Erre figyelemmel, a Tigy. keretében beszerzett telefonbeszélgetéseket a másodfokú bíróság a Be. 206/A. § (1) bekezdésének b) pontjában rögzített törvényi feltétel hiánya miatt a bizonyítékok közül kirekesztette, mert bár azok megszerzése törvényes volt, a felhasználásra azonban nem kerülhet sor.
Az Ítélőtábla megismételt eljárásban hozott ítélete ellen az ügyészség jelentett be fellebbezést, melynek alapján lefolytatott harmadfokú eljárásban a Kúria 2014. szeptember 30. napján meghozta Bhar.I.802/2014/7. számú végzését, amellyel az Ítélőtábla Bf.II.612/2013/6. számú ítéletét helybenhagyta. A Kúria döntését lényegében azzal indokolta, hogy a Szegedi Ítélőtábla a Kúria hatályon kívül helyező végzésében foglalt iránymutatásnak és a végzésben kifejtett további szempontoknak eleget tett, kielégítően vizsgálta azokat a szempontokat, amelyek alapján állást foglalt abban a kérdésben, hogy a Be. 78. § (4) bekezdésére figyelemmel a titkos információgyűjtés eredménye a büntetőeljárásban felhasználható-e. Az ítélőtábla a Legfelsőbb Bíróság BK 74. számú kollégiumi véleménye 3. pontjában rögzítettek messzemenő figyelembevételével, helytállóan rekesztette ki a bizonyítási eszközök köréből a telefonlehallgatások eredményét.
Látható tehát, hogy bár ebben az ügyben végül kirekesztette a bíróság a bizonyítékok köréből a Tigy. során beszerzett bizonyítékokat, mégis elvi jelentőségű annak elismerése, hogy a haladéktalanság kérdését nem mennyiségi, hanem tartalmi ismérvek alapján kell megítélni, melynek során körültekintően mérlegelni kell a titkos információgyűjtés során keletkezett anyag terjedelmét, mennyiségét, valamint a feldolgozás munkaigényességét.
A következő jogesetben a Tigy. szabályozása kapcsán felmerülő értelmezési nehézségek közül több is felszínre kerül. A Vám- és Pénzügyőrség előtt jövedékkel visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás 2007-ben. A főügyészség 47 vádlott ellen nyújtott be vádiratot a törvényszéken bűnszervezetben, folytatólagosan elkövetett, az adóbevételt különösen jelentős mértékben csökkentő jövedékkel visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt. A vád tárgyát képező gazdasági bűncselekmény bizonyítása során, tekintettel a nagyszámú elkövetői körre, valamint a bűnszervezetben történő elkövetésre, kiemelt jelentősége volt az operatív nyomozásnak, melynek bizonyítási eszközként való felhasználhatóságát a védelem aggályosnak találta.
Az első fokon eljárt Kecskeméti Törvényszék 8.B.116/2009/293. számú ítéletében, a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként 2014. június 27. napján 40 vádlott bűnösségét állapította meg költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt, 7 vádlottat pedig felmentett az ellene emelt vád alól.
- 727/728 -
A bíróság az ítélet indokolásában a bizonyítékok értékelése körében kitért arra, hogy miért tekintette törvényesen beszerzett bizonyítási eszköznek és miért használta fel bizonyítékként a nyomozati anyag részét képező azon titkos információgyűjtés során beszerzett hanganyagokat, melyek lehallgatása a bizonyítási eljárás során megtörtént. A bíróság ennek körében kifejtette:
A Vám- és Pénzügyőrség 2007. június 22. napján kelt összefoglaló jelentése tartalmazta azt, hogy a Hivatal ellenőrzött bűnügyi információk alapján 2006. május 15. napján rendelt el titkos nyomozást a későbbi I. r. vádlott és társai ellen a régi Btk. 311. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő és büntetendő jövedékkel visszaélés bűntettének gyanúja miatt, mely utóbb kiterjesztésre került más bűncselekményekre is. A jelentés azt is tartalmazta, hogy a Hivatal titkos információgyűjtést is végzett az ügyben, melynek eredménye alapján javasolta a feltárt bűncselekmények megszakítását, a tárgyi bizonyítási eszközök beszerzését és az elkövetők elfogását. A jelentés keltének napján, 2007. június 22-én a Hivatal elrendelte a nyomozást a régi Btk. 311. § (1) bekezdésébe ütköző és az (5) bekezdés b) pontja szerint minősülő jövedékkel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt a későbbi I. r. vádlott és társai ellen. A nyomozás hatáskör hiánya miatt 2007. június 25. napján áttételre került a Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnokságára, ahol a 2007. június 26. napján került érkeztetésre. A városi bíróság nyomozási bírája 2007. június 28. napján kelt végzésével megállapította, hogy mindaz a lehallgatási anyag, amelyet a bíróság a bizonyítás anyagává tett, bírói engedélyhez kötött különleges eszközön rögzített titkos információgyűjtés eredménye és a Be. 206/A. § (1) bekezdése alapján a büntetőeljárásban bizonyítási eszközként felhasználható. A végzés indokolása tartalmazza, hogy a főügyészség 2007. június 25. napján nyújtotta be indítványát a Be. 206/A. § (6) bekezdése alapján, felsorolja, hogy a bíróság mely számú végzéseivel, milyen időpontokban, ki vonatkozásában és milyen bűncselekmény miatti eljárásban engedélyezte a titkos információgyűjtést, valamint megállapította, hogy a Tigy. engedélyezésének feltételei a végzésben felsorolt bűncselekmények tekintetében a Be. 201. § a) és d) pontjai alapján állnak fenn (nem engedélyezte egyébként az összes, az ügyészi indítványban felsorolt lehallgatás bizonyítási eszközként történő felhasználását).
A felhasználáskor hatályban lévő Be. 206/A. § (1) bekezdése alapján a bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtés eredménye akkor használható fel a büntetőeljárásban, ha:
- a titkos adatszerzés engedélyezésének a Be. 201. §-ban meghatározott feltételei a bizonyítani kívánt bűncselekmény tekintetében fennállnak,
- és az információ megszerzését követően a Tigy.-t végző szerv a feljelentési kötelezettségének haladéktalanul eleget tett.
Jelen esetben a Be. 201. § (1) bekezdés a) és d) pontja alapján is helye volt Tasz.-nak [e két pontot egyébként a 2/2007. (I. 24.) AB határozat sem találta törvénysértőnek], így a célhoz kötöttség, mint egyfajta garanciális elv megvalósult.
Az utolsó telefonlehallgatások időpontja 2007. június 11. napja volt, a Tigy.-t végző szerv a feljelentési kötelezettségének pedig 2007. június 22. napján eleget tett. Mivel a törvény nem határozza meg konkrétan, hogy mit kell a feljelentési kötelezettség haladéktalanságán érteni, ezt a feltételt minden egyes ügy kapcsán, egyedileg kell vizsgálni. A Tigy.-t szabályozó ágazati jogszabályok nem szabnak határidőt, hogy az érdektelen adatok kiszűrését mennyi idő alatt kell elvégezni (ezeket meg kell semmisíteni), a Be. pedig csak a Tasz.-ra vonatkozóan határozza meg a 8 napos határidőt. Jelen ügyben, az adatmennyiség rendkívül nagy terjedelmére és az érintett személyek nagy számára tekintettel, a bíróság megítélése szerint a haladéktalanság követelménye a 74/2009. BK vélemény III. pontjára is figyelemmel egyik vádlott vonatkozásában sem sérült.
Mindezek mellett megállapítható, hogy jelen ügyben a bizonyítási eszköz beszerzése arra irányult, hogy a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény alapos gyanúja fennáll-e. A nyomozó hatóság a feljelentés megtételéről akkor intézkedhet, ha az irreleváns információk kiszűrését követően a releváns adathalmaz további elemzésével állást tud foglalni abban a kérdésben, hogy a releváns adathalmaz a rendelkezésre álló engedélyhez nem kötött titkosszolgálati eszközökkel vagy egyébként beszerzett adatokkal összevetve elégséges-e a Be. 201. §-ában meghatározott és az engedélyben feltüntetett bűncselekmények valamelyikére vonatkozó gyanú megállapításához. Mindezek mellett dönteni kell arról is, hogy a bűncselekmény elkövetésére utaló adatok azzal a személlyel összefüggésbe hozhatók-e, akire nézve az információgyűjtés engedélyezett volt, végül pedig a bűnüldözési célú titkos információgyűjtés esetén tisztázandó az is, hogy az adatok az engedélyben nem szereplő más személy bűncselekményének bizonyítására is felhasználhatók-e.
Az ehhez szükséges megfontolás időtartamát a haladéktalanság követelménye szempontjából értelemszerűen figyelembe kell venni. Mivel a törvény nem határozza meg, hogy mely időtartamot kell a feljelentési kötelezettség haladéktalanságán érteni, mindenesetre érvényes, egzakt meghatározás erre vonatkozóan nem tehető, legfeljebb azok a szempontok rögzíthetőek, amelyek figyelembevételével a bíró - a bizonyítékként felhasználhatóság lehetőségéről elsőként dönteni hivatott nyomozási bíró, illetőleg majdan a perbíró - állást foglalhat a haladéktalanság követelményének megtartottsága kérdésében (74/2009. BK).
A fentiek alapján, figyelemmel arra is, hogy jelen ügyben, mint már említettem, a bűnszervezetben elkövetés képezte a megalapozott gyanú tárgyát, a titkos információgyűjtés célja, a bizonyítási eszköz beszerzése egy kapcsolatrendszer felderítésére irányult, s ehhez képest az igen nagy mennyiségű lehallgatási anyagot is figyelembe véve, a haladéktalanság követelményének megfelelt a feljelentés megtétele.
A védők alapvetően arra figyelemmel nem tekintették
- 728/729 -
törvényesen beszerzett bizonyítási eszköznek a Tigy. eredményét, hogy több vádlott esetében a tartama meghaladta a 90+90 napot (esetenként akár négy alkalommal is sor került a hosszabbításra).
A bíróság ebben a körben kifejtette, hogy álláspontja szerint a bírói engedéllyel folytatott Tigy. esetében nem tekinthető "más tiltott módon szerezett bizonyítéknak" [Be. 78. § (4) bek.] azon nyomozási bírói határozattal engedélyezett Tigy., amely egynél többszöri hosszabbítás során keletkezett.
A Be. 203. § (5) bekezdése a Tasz. vonatkozásában rendelkezik úgy, hogy az legfeljebb 90 napra engedélyezhető, amely ismételt indítványra egy alkalommal legfeljebb 90 nappal meghosszabbítható. A Be. 200. § (3) bekezdése, a Tasz. általános szabályai között úgy rendelkezik, hogy "e cím rendelkezései nem érintik a nyomozás elrendelését megelőzően a bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtést, e tevékenységet a külön törvényekben meghatározottak szerint az erre feljogosított szervezetek a rájuk irányadó szabályok szerint végzik". A (4) bekezdés értelmében, ha a nyomozás elrendelését megelőzően külön törvény alapján a bíró által engedélyezett titkos információgyűjtés végrehajtása során az ügyben a nyomozást elrendelik, a titkos információgyűjtést a továbbiakban csak e törvény szerint, mint titkos adatszerzést lehet folytatni.
Jelen esetben a Vám- és Pénzügyőrség volt a titkos információgyűjtés megrendelője, s a Vám-és Pénzügyőrségről szóló 2004. évi XIX. törvény 31-33. §-a szabályozta a bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtést (megjegyzem, jelenleg ugyanilyen tartalommal szabályozza a NAV-ról szóló 2010. évi CXXII. törvény 63-65. §-a). A 32. § (1) bekezdése értelmében a bíró a különleges eszköz alkalmazását, illetve az eszköz igénybevételét esetenként legfeljebb 90 napra engedélyezi, illetve - a (2) bekezdés szerinti kérelemre - 90 napra ismételten meghosszabbíthatja.
A Be. és az ágazati jogszabály megfogalmazása között érzékelhető különbség van, mivel a nyelvtani értelmezés alapján megállapítható, hogy a VPOP-ról rendelkező jogszabály nem tartalmazza (jelenleg sem) kategorikusan azt, hogy hosszabbításra csak egyetlen esetben van lehetőség. Éppen ezért megállapítható, hogy nem törvénytelenül beszerzett bizonyítási eszközről van szó a 90 napot követő ismételt, többszöri hosszabbítások esetében, mivel ebben az esetben nem a Be. szabályai irányadóak, hanem a 2004. évi XIX. törvény 32. § (5) bekezdésének szabályai, melynek megszegése pedig nem állapítható meg. A bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtés ugyanis nem a Be. szabályai szerint folyik, így törvényességi követelményeire a Be. rendelkezései nem vonatkoznak. Ebből adódóan pedig a Be. 78. § (4) bekezdésében meghatározott "más tiltott módon beszerzett bizonyítéknak" nem tekinthető a bírói engedéllyel folytatott titkos információgyűjtés. (Egyébként is megállapítható a rendelkezésre álló adatok alapján, hogy a titkos információgyűjtés elrendelése és végrehajtása minden szempontból törvényes volt, az eljárás során bűncselekmény nem történt, és az érintett személy eljárási jogainak korlátozására - a titkosszolgálati eszközök alkalmazásának jellegére tekintettel - nem kerülhetett sor. Így tiltott módon beszerezett bizonyítékról még a haladéktalanság esetleges sérelme esetén sem lenne szó.)
A 74/2009. BK vélemény indokolásának 2. pontja szerint: " a titkos információgyűjtés, titkos adatszerzés tehát csak az engedélyben (illetőleg a meghosszabbított engedélyben) megjelölt időbeli keretek között folytatható. Az engedélyben megjelölt időtartamot praktikus megfontolásból nem lehet kibővíteni, attól semmilyen okból nem lehet eltérni." Ezen indokolás is csak a titkos adatszerzés tekintetében tesz említést arról, hogy ezt ismételt indítványra csak egy alkalommal lehet legfeljebb 90 nappal meghosszabbítani. Az alapvető garanciális kérdés ugyanis az, hogy a bírói engedélyben pontosan naptári napban és órában meghatározott időtartamot praktikus megfontolásból se lehessen kibővíteni.
A Be. 206/A §-ának rendelkezései pontosan, követhető módon, jogszabályi alapokon meghatározzák és egyben korlátok közé szorítják, hogy a titkos információgyűjtés eredménye milyen esetekben, kivel használható fel. Itt a korábbiakban már kifejtettek szerint a törvény nem utal vissza a felhasználhatósághoz a Be. 203. § (5) bekezdésére, az időbeli korlát tekintetében a haladéktalanságot szabja feltételül, amely jelen esetben teljesült.
A Szegedi Ítélőtábla Bf.III.724/2014/73. számú, 2015. június 1. napján alaki jogerőre emelkedett ítéletében az elsőfokú bíróság fentiekben kifejtett álláspontját teljességgel, míg annak indokolását részben osztotta. A bíróság ítéletében kifejtette:
A bírói engedélyhez kötött Tigy. nem a büntetőeljárási törvénnyel szabályozott bizonyítás szabályai szerint folyik, így a törvényességi követelményeire a Be. rendelkezései nem alkalmazhatók (EBH 2001.505.). A Tigy. engedélyezését és végrehajtását a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.), a Nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény (Nbtv.), illetve a Vám-és Pénzügyőrségről szóló 2004. évi XIX. törvény (Vámtv.) szabályozza. Mindegyik törvény meghatározza, hogy milyen bűncselekmények gyanúja esetén, milyen különleges eszközök, milyen időtartamban alkalmazhatók. Mindhárom jogszabályban közös, hogy a Tigy.-t esetenként legfeljebb 90 napra lehet engedélyezni, és ezt a határidőt az engedélyező indokolt esetben, további 90 nappal meghosszabbíthatja. Ez volt a szabályozás a jelen eljárás tárgyát képező cselekmények elkövetésekor és jelenleg is.
Az Ítélőtábla kiemelte, hogy kétségtelen, hogy a védők által hivatkozott kollégiumvezetők országos tanácskozása és a Pécsi Ítélőtábla a Bf.I.159/2009.48. számú határozatában úgy foglalt állást, hogy a fenti jogszabályok alapján, a titkos információgyűjtés folytatására a hatóságnak legfeljebb 180 nap áll rendelkezésére, mely határidő objektív, nem tágítható, mert az ezzel ellentétes értelmezés ellentétes a törvénynek az alapjogokat tiszteletben tartó garanciális jellegével, az alapjogokat szükségtelen mértékben korlátozó lenne, és a kiterjesztő értelmezés a sza-
- 729/730 -
bályozás kijátszását is jelentené, ezért az ezen határidőn túl beszerzett bizonyítékok törvényellenesen beszerzettnek tekintendők, és bizonyítékként nem értékelhetők.
Ezzel szemben viszont az Ítélőtábla hivatkozott a 32/2013. (XI. 22.) AB határozatra, amelynek IV. része szerint, a bírói engedélyhez kötött Tigy. alkalmazását az Rtv. 71. § (3) bekezdése - a Be. 203. § (5) bekezdéséhez hasonlóan- legfeljebb 90 napos határidőre teszi lehetővé, de míg a Be. egy alkalommal biztosít lehetőséget a hosszabbításra, addig az Rtv. ilyen korlátozást nem tartalmaz (ugyanez igaz a NAV által végzett Tigy.-re is, ugyanis a NAV törvény sem tartalmaz olyan korlátozást, hogy a Tigy. tartama legfeljebb egy alkalommal hosszabbítható meg, sőt az "ismételten" szó használata a törvényben a többszöri hosszabbítás lehetőségére utal).
Mindezekre és arra is figyelemmel, hogy a hivatkozott pécsi ítélőtáblai határozat 2010. október 1. napján kelt, az alkotmánybírósági határozat kelte pedig 2013. november 22. napja, az ítélőtábla az alkotmánybírósági határozatban foglaltakra figyelemmel az ügyben a titkos információgyűjtéssel beszerzett és felhasználni engedélyezett valamennyi lehallgatási anyagról az elsőfokú bírósággal egyezően megállapította, hogy beszerzésére törvényesen került sor, bizonyítékként felhasználható volt. Ugyanakkor nem sérült a haladéktalanság követelménye sem, hiszen az utolsó lehallgatás és a nyomozás elrendelése között csak 11 nap telt el. A felhasznált utolsó telefonlehallgatások időpontja ugyanis 2007. június 11. napja, a titkos információgyűjtést végző szerv pedig a feljelentési kötelezettségének 2007. június 22. napján eleget tett.
A fentiek alapján elmondható, hogy a Tigy. jelenleg hatályos szabályozása "több sebből is vérzik". Aggályos egyrészt, hogy a Tigy.-re vonatkozó szabályok szétszórtan, különböző jogforrásokban kerültek elhelyezésre, és a Tigy. végzésére jogosult szervekre vonatkozó szabályok sem egységesek, másrészt számos, a gyakorlatban realizálódó anomáliához vezet az is, hogy a jogalkotói szándék, a normaszöveg pontatlansága miatt nem minden esetben egyértelmű.
A haladéktalanság, illetőleg a későbbi "nyomban" kifejezés fogalmát a Be. nem határozza meg, azonban véleményem szerint ennek értelmezése a már kifejtett indokok alapján a hatályos jogszabályi rendelkezésekből is levezethető, jóllehet szerencsésebb lenne, ha a törvény a feljelentési kötelezettség keletkezését nem konkrét időponthoz kötné, hanem a haladéktalanság sérelmét a titkos információgyűjtést végző szerv e tekintetben történő szándékos vagy kirívóan gondatlan mulasztása esetén rendelné megállapítani.
Ahogyan arra korábban már szintén utaltam, a Tigy. objektív határidejét illetően is megosztott a gyakorlat. E tekintetben álláspontom szerint a Be. Tasz.-ra vonatkozó szabályai és a Tigy.-re vonatkozó ágazati jogszabályok rendelkezései egyértelműen, a normaszöveg szintjén is eltérnek egymástól, így azonos értelmezés a jelenlegi szabályozási környezetben nem adható. Ha a jogalkotó ettől eltérő állásponton van, úgy indokolt ezt mihamarabb, konkrét, világos megfogalmazással egyértelművé tennie.
Végül megemlíteném, hogy aggályosnak tartom azt a helyzetet, hogy a nyomozási bíró azon hatásköre, miszerint dönt a Tigy. során beszerzett információ felhasználhatósága kérdésében, kiüresedni látszik a jelenlegi bírósági gyakorlat tükrében, és igencsak aggályos, hogy ugyanazon adatok alapján, ugyanabban az ügyben, ugyanazon bizonyítási eszköz vonatkozásában - általában a Tigy. szabályainak értelmezése kapcsán felmerült eltérő álláspontok okán - két teljesen eltérő döntés születhet, és egy jogerős bírói határozatot felülmérlegelhet, illetőleg attól teljesen eltérő döntést hozhat a perbíróság. A Tigy. engedélyezéséről hozott bírói engedély nemhogy a tárgyalás anyagává tett bizonyítás hitelességét erősíti, de a perbíróság előszeretettel függetleníti magát a Tigy. engedélyezése, majd felhasználhatósága kérdésében született bírói döntésektől, és dönt önállóan a titkos eszköz alkalmazása révén keletkezett bizonyíték törvényi feltételeknek való megfelelősége kérdésében. Véleményem szerint indokolt lenne a nyomozási bíró ezen jogkörének erősítése, amennyiben pedig a jogalkotó erre nem mutat hajlandóságot, "elégséges" lenne e tekintetben az ügyész arra vonatkozó döntésének beszerzése, hogy a Tigy. során beszerzett adatokat felhasználhatónak ítéli-e meg a büntetőeljárás során.
Végül a Tigy. és a jogbiztonság kapcsán utalnék az Alkotmánybíróság 3269/2012. (X. 4.) AB határozatának 21. pontjára, amely úgy fogalmaz, hogy a titkos információgyűjtés felhasználásának szabályai szűkítő jellegűek, és kiküszöbölik annak a parttalan értelmezés alkalmazásának a lehetőségét, amelyet az Alkotmánybíróság korábbi határozatában kifogásolt. A jogbiztonság követelménye ebben az esetben sem értelmezhető úgy, hogy az a bűncselekményeknek és a bűncselekmények elkövetőinek a "titkokban" maradásához, a felelősségre vonás elmaradásához való biztonságot jelenti. A határozat 22. pontja értelmében az alkotmányosan nem kifogásolt eszközökkel és keretek között maradó bűnüldözés az állam Alaptörvény szerinti kötelezettsége. A titkos eszközök és módszerek léte, és a szigorú jogszabályi keretek ellenőrizhető, nyomon követhető és számon kérhető feltételek közé szorított alkalmazása az állami büntető hatalom gyakorlásának, az eredményes bűnüldözésnek a része.
A titkos eszközök alkalmazása tehát szerves része a bűnüldözésnek, a társadalom védelmét szolgálja a bűnelkövetőkkel szemben, és nem a bűnelkövetők védelmét a bűnüldöző hatóságokkal szemben. Ezt szem előtt tartva, álláspontom szerint a Tigy. akkor tölthetné be tényleges rendeltetését, ha a titkos információgyűjtést folytató hatóságnak csak akkor keletkezne kötelezettsége a büntetőeljárás megindítására, ha a Tigy. már elérte a célját. Azt gondolom egy ilyen jogalkotói megoldás is eredményes lehet, amennyiben a jogalkotó a megfelelő garanciális szabályok lefektetésével biztosítja az Alaptörvénynek való megfelelést. ■
- 730 -
JEGYZETEK
[1] Dr. Finszter Géza: A titkos felderítés kriminalisztikája című előadása, a titkos információgyűjtés és titkos adatszerzés - továbbképzés büntető ügyszakos bírák számára. Magyar Bíróképző Akadémia, Budapest, 2010.
[2] Az elkövetési magatartás kifejtése más haszonhúzók, a brókerek érdekében történik.
Visszaugrás
