Dr. Zámbó Tamás: A felszámolási költségek elszámolásának gyakorlati problémái II. (CH, 2000/8., 3-5. o.)

A felszámoló által előterjesztett zárómérleg kapcsán a bíróság a költségekről is dönt, ahogyan a Cstv. 60. §-ának (1) bekezdése fogalmaz: végzéssel határoz a költségek viseléséről.

Némi értelmezésre szorul ez a rendelkezés. Véleményem szerint ugyanis a bíróság az esetek döntő részében kifejezetten nem határoz a költségek viseléséről. Ugyanis a felszámoló bírók azt a gyakorlatot követik, hogy probléma nélküli esetben - tehát amikor a bíróságnak nincsen indoka a felszámoló költségelszámolását felülvizsgálni - a végzés rendelkező része a már kifizetett költségekről nem tartalmaz döntést. A befejező határozatban a vagyonfelosztási rendelkezések indokolásánál, a számszaki levezetésben említik meg a felmerült költségeket. Lehet mondani persze, hogy ilyenkor is dönt a bíróság a költségekről, csak éppen jóváhagyó tartalommal.

Ha a felszámoló költségelszámolását kifogásolják, annak az a következménye, hogy a bíróság előbb e kifogás megalapozottságáról határoz, majd ennek a döntésnek az alapján felhívja a felszámolót a döntésnek megfelelő módosított zárómérleg és a vagyonfelosztási javaslat előterjesztésére. Ilyenkor sem lesz a rendelkező részben költségviselésről történő rendelkezés. Lehetséges továbbá, hogy a bíróság a záróvégzésben úgy rendelkezik: a költségek meghatározott, jogszerűtlenül beállított összegét a felszámolónak kell fedeznie. Igazából ez utóbbi az az eset, amikor a bíróság a költségek viseléséről kifejezetten dönt.

Egyébként természetesen a költségeket az adós viseli, vagy más megközelítésben lehet azt mondani, hogy azok a hitelezők, akiknek ezek felmerülése hiányában jutna az értékesített vagyon ellenértékéből. Erről azonban a bíróság kifejezetten ismét csak nem rendelkezik. Fogadjuk el, hogy - a fenti értelemben - a bíróság a záróvégzésben a költségek viseléséről is határoz. A döntés olyan összegekre vonatkozik, amelyeket már kifizettek [kivétel az 57. § (2) bekezdésének g) pontja szerinti felszámolói díj].

Itt a következő kérdések megválaszolandóak:

1. Hivatalból felülvizsgálja-e a bíróság a felszámoló költségelszámolását, avagy csak akkor, ha azt valamelyik hitelező kifogásolja?

2. Az indokolatlan költségkifizetés esetében mi a döntés tartalma?

3. Végső soron lehet-e arról határozni, hogy a felszámoló olyan összeget fizessen vissza, amely nincs is nála?

Többséginek tekinthető álláspont szerint a bíróságnak hivatalból is észlelnie kell a költségelszámolás "jogszerűtlenségét" és a vonatkozó jogszabályok alapján kell döntenie a költségekről.

Kisebbségi, de a jogszabályból szintén levezethető nézet szerint: a hitelezők éppen azért kapják meg a felszámolási zárómérleget és vagyonfelosztási javaslatot, azért van lehetőségük azzal kapcsolatosan kifogásaikat megtenni, és éppen azért kell a bíróságnak előbb e kifogásokról döntenie, hogy ezen az úton kaphassanak a hitelezők jogorvoslatot az indokolatlan költségelszámolással szemben. A jogorvoslat tartalmilag a felszámolónak az elszámolás más módjára történő utasításában jelentkezik.

Nem ezzel szembe állítható érv az, hogy a bíróságnak a mérleg, illetve a vagyonfelosztás összefüggéseinek levezetési és számszaki hibáit hivatalból is észlelnie kell, hiszen olyan döntést nem hozhat, ami végrehajthatatlan (nem oszthat fel többet, kevesebbet, a bevételek-kiadások - felosztható rész egyenlegének egyeznie kell).

Más a helyzet természetesen a díjjal mint felszámolási költséggel. Azt a bíróság állapítja meg, annak kifizetésére csak döntés alapján kerülhet sor, így ha a bíróság eltér a felszámoló által javasolt összegtől - ami nyilvánvalóan a díjalap eltérő számítási módja szerint történik - , az nem is hivatalbóli felülvizsgálat, hanem önmagában a díj megállapítása.

Mindehhez azonban szükséges az, hogy a felszámoló olyan terjedelemben és bontásban állítsa össze a költségelszámolását, hogy abból a hitelezők számára is kitűnjön: mit, mire fizetett ki. Ehhez a felszámolás alatti kifizetések s részletes, a Cstv. 52. §-a (3) bekezdésének d), továbbá (4) bekezdésének a), d) pontja szerinti bemutatása kötelező, amit szinte szükségszerűen szöveges résszel is ki kell egészíteni az érthetőség kedvéért.

Ezen álláspont szerint a bíróságnak "hivatalból" csak azt kell vizsgálnia, hogy az előterjesztett és a hitelezőknek megküldött záróanyag alkalmas-e arra, hogy annak alapján a hitelezők (és a bíróság) áttekintést kapjanak a költségkifizetések indokoltságáról.

Problematikusabb a kérdés az egyszerűsített felszámolás esetében. Ilyenkor a hitelezők nem kapnak elszámolást, így ennek hiányában legfeljebb a záróvégzést fellebbezhetik, ha a költségek elszámolását kifogásolhatónak tartják. A tapasztalataim szerint csak az APEH van abban a helyzetben, hogy a felmerült kiadásokat figyelemmel tudja kísérni.

Úgy tűnik, nem alakult még ki egységesnek tekinthető gyakorlat abban az alapvető jogalkalmazási kérdésben sem, hogy a költségekről a bíróság milyen tartalmú döntést hozhat. Természetesen a megoldás módjával kapcsolatos álláspont erősen függ attól, hogy ki milyen választ tart helyesnek az előző pontban tárgyalt - hivatalbóliság - kérdésében.

Dönthet-e úgy a közbenső mérleg alapján, illetve a zárómérleg alapján, hogy az azokban megjelenő költségeket vagy azok egy részét nem ismeri el, s ehelyett más összegű költséget állít be az elszámolásba? Ebben az esetben lényegében az történik, hogy a bíróság módosítja a mérleget és a vagyonfelosztási javaslatot.

A közbenső mérlegnél a bíróság a jóváhagyásról dönt. Itt a jogszabály szövege egyértelmű. Ha a beterjesztett közbenső mérleghez nem mellékelt a felszámoló olyan hitelezői véleményt, amely azt aggályossá teszi a költségelszámolást illetően, akkor azt a bíróság jóváhagyja. Ellenkező esetben, ha a véleményben megfogalmazottak alapján úgy foglal állást, hogy a költségelszámolás nem helytálló, akkor a közbenső mérleg jóváhagyását elutasítja. Ugyanez történik akkor is, ha elfogadjuk azt, hogy a bíróság hivatalból is felülvizsgálhatja (köteles felülvizsgálni?) a költségelszámolást.