Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!
ElőfizetésAz önkormányzati adósságkonszolidáció második üteme, az ötezer lakos fölötti helyhatóságok tartozásának 40-70%-os rendezése előtti "tavaszi szünetben" sem tétlenkedik a Kormány és a Belügyminisztérium - folytatódik az önkormányzatok gazdálkodásának megerősítése.
A Jegyző és Közigazgatás ez évi első számában (2013. január-február) megjelent "Adósságrendezés - a történet folytatódik" címet viselő írásomban még arról adhattam hírt, hogy harminckét olyan település van, amelynek átcsúszik 2013-ra az adósságkonszolidációja. A többségük - tizennyolc település - esetében azért nem volt rendezhető a tartozás, mert 2012. december 12-én adósságrendezés alatt álltak, ezért csak az eljárás megszűnését követő hatvan napon belül gondoskodik majd az államháztartásért felelős miniszter a támogatás folyósításáról. Év elején további tizennégy olyan - ötezer lakosságszám alatti - település is volt, amely nem részesült a 2012. évi adósságkonszolidációban. Ennek okaként azt jelölték meg a döntéshozók, hogy ezeknél a településeknél kiugróan magas volt (kétszázezer forint fölötti) az egy főre jutó adósságállomány, valamint olyan célokra vállaltak kötelezettséget az elmúlt esztendőkben, melynek eredményeként megvalósuló beruházás jövedelemtermelő, vagy nem szolgálja az önkormányzati kötelező feladatok ellátását. Ekkor még azt írtam - különböző források sugallmaira alapozva -, hogy ezeket az önkormányzatokat csupán a fennálló adósságuk 40%-ában konszolidálja az állam 2013. június végéig.
Április elején azonban pont került a tizennégy érintett település konszolidációjának végére. Az egyes csökkentett arányú konszolidációban részesülő 5000 fő lakosságszám alatti települések konszolidációjáról szóló 1172/2013. (IV. 5.) Kormányhatározat első pontjában ugyanis a kormány úgy döntött, hogy az érintett települések 2012. december 12-én fennálló adósságállományát - a korábban tervezettől jóval magasabb mértékben - rendezi. Ennek következtében Balatonfűzfő, Besenyszög, Cserkeszőlő, Fertőd, Füzér, Nagykörű, Szabadkígyós, Tótszerdahely és Újszilvás teljes tartozását "lenullázta", míg Alsómocsolád esetében 80%-os, Harkány esetében 70%-os, Aba, Bükkszék és Poroszló esetében pedig 60-60%-os lett a törlesztési célú állami támogatás mértéke, amit legkésőbb június 28-ig folyósít az Államkincstár.
A fentiek tükrében azt mondhatjuk, ezen önkormányzatok vezetői is nyugodtan hátradőlhetnek a székükben, hiszen az elmúlt években értékteremtő beruházásokat valósítottak meg településükön, többnyire hosszúlejáratú hitelek igénybevétele útján, s most az állam mégis mentőövet dobott feléjük.
Az esztendő közepére tehát már csak azon ötezer fő lakosságszám alatti önkormányzatok esetében "csúszhat" az adósságkonszolidáció, amelyek a múlt év decemberének közepén eljárás alatt álltak. Számuk egyre csökken.
A Jegyző és Közigazgatás múlt évi ötödik számában (2012. szeptember-október) közölt "politikai mentőöv vagy kormányzati petárda?" című írásomat a következő kérdéssel zártam: "S hogyan kompenzálják majd azokat az önkormányzatokat, amelyek eddig szigorúan és takarékosan gazdálkodtak, s most egyszeriben azon veszik észre magukat, hogy a szomszédos településekhez mérten - akik időközben kötvénykibocsátásból és hosszúlejáratú hitelekből fejlesztéseket finanszíroztak - lemaradtak, s 2013-ban ugyanannyi pénz lesz a kasszájukban, mint a konszolidált településeknek, csak ők infrastrukturálisan az elmaradott települések csoportjába tartoznak majd?" Végül pedig a reményeimet fogalmaztam meg ekképpen: "Talán a Kormány megtalálja a mindenkit kielégítő megoldást, és tényleg feszültségmentes lesz az önkormányzati adósságkonszolidáció!"
Bő félév múltán azt mondhatom: úgy tűnik, a kormány - ugyan még nem találta meg, de már - keresi a mindenkit kielégítő és megnyugtató megoldást a feszültség feloldására. Március utolsó napjaiban ugyanis elektronikus levelet kapott az a több mint 1200 önkormányzat, amelyik nem volt érintett az adósságkonszolidációban. Dr. Pintér Sándor belügyminiszter levele dicsérő szavakkal kezdődött: "A Kormány elismeréssel és megbecsüléssel tekint azon önkormányzatokra is, amelyek feladataik ellátását, a helyi közszolgáltatások biztosítását hitelfelvétel nélkül, felelősségteljes gazdálkodás révén - a településük adottságai és lehetőségei széles körű kihasználásával, nem ritkán a helyi közösség áldozatvállalásával - valósították meg."
Ezt követően a belügyminiszter arról tájékoztatta a megkeresett polgármestereket, hogy a Belügyminisztérium - a Nemzetgazdasági Minisztérium közreműködésével - előterjesztést készít azzal kapcsolatosan, hogy az adósságkonszolidációval nem érintett települések is megerősíthessék gazdálkodásukat. A kormány jövőbeli döntése eredményeként lehetősége nyílhat az érintett helyhatóságoknak, hogy a korábban forráshiány miatt elhalasztott fejlesztések, beruházások megvalósulhassanak. A belügyminiszter a levél záró részében arra kérte a polgármestereket, hogy április végéig fogalmazzák meg azon javaslataikat, elvárásaikat és elképzeléseiket, amelyeket összesítve az előkészítők mielőbb a kormány elé terjeszthetik javaslataikat.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás