A Commentariolum petitionis, vagyis A hivatalra pályázók kézikönyve a ránk maradt legkorábbi - Kr. e. 64-ben keletkezett - kampánystratégiai irat, amely a közelmúltban első alkalommal látott magyar nyelven napvilágot.[1] E műben Quintus Tullius Cicero, az antikvitás legkiválóbb szónokának, Marcus Tullius Cicerónak az öccse szolgál bátyjának tanácsokkal ahhoz, hogy Marcus miképpen nyerheti meg a consuli választásokat, vagyis hogyan emelkedhet a római köztársaság legmagasabb posztjára. Tanulmányunkban először a köztársaságkori Róma választási rendszerét mutatjuk be, s ennek során kitérünk a választás lefolyására (I. 1.) és a választási csalás tényállásának meghatározására, illetve szankcionálására (I. 2.), majd behatóbban vizsgáljuk A hivatalra pályázók kézikönyve kapcsán felmerülő kérdéseket: nevezetesen a falra festett kampányszövegeket (II. 1.), a Commentariolum tanácsait (II. 2.), az antik kommentár műfaját (II. 3.) és a mű szerzőségének problematikáját (II. 4.).
A római köztársaság négyféle népgyűlést ismert,[2] és ebből három játszott szerepet a választásokban.[3] A hagyomány szerint Servius Tullius király alapította meg a vagyoni cenzuson alapuló centuriák gyűlését (comitia centuriata) amely a birodalom legfőbb vezetőit, az évenkénti két consult, az eleinte egy, Sulla reformja (Kr. e. 81)[4] után azonban már nyolc praetort, illetve ötévenként tizennyolc hónapra a censust (vagyonbecslés) végző, nagyhatalmú censort megválasztotta. Valójában egy hadseregreform teremthette meg a Kr. e. VI. században comitia centuriatát, de a népgyűlés politikai hatásköre csak a Kr. e. V. és IV. század közepe között kristályosodhatott ki. A rendszer lényege az volt, hogy a lakosságot a censorok - vagyoni helyzetüktől, évi jövedelmüktől függően - katonai/politikai centuriákba (századokba) sorolták. A gazdagabbak "századai" természetesen nem feltétlenül érték el a száz főt, míg a nincstelenek (proletarii) egyetlen centuriája létszámában legalább akkora volt, mint az egész első osztály nyolcvan centuriája együttvéve.[5] Az equites (lovagok) eleinte bizonyosan lovasként szolgáltak, mivel nekik volt saját lovuk, később azonban már csak az számított, rendelkeztek-e évi százezer as jövedelemmel. Ők tizennyolc centuriát alkottak (vagyis létszámuk bajosan haladhatta meg valaha is az ezernyolcszáz főt). A classisokba (osztályokba) sorolt gyalogság öt vagyoni osztálya összesen százhetven századot alkotott. A centuriák száma annál nagyobb volt, minél gazdagabbakból verbuválták őket, vagyis az egyes századokba sorolt polgárok létszáma egyre nőtt, minél szegényeb-
- 268/269 -
bekből állt az adott centuria. Ezzel sikerült elérni, hogy a vagyontalanokat (fabri, vagyis kézművesek, cornicines, vagyis kürtösök és proletarii) együttvéve is csak öt centuria képviselte.
A szavazás centuriánként zajlott, méghozzá "felülről lefelé". Ez azt jelenti, hogy először a vagyonosabbak szavaztak, és utána a szegényebbek, végül pedig a lakosság jó részét kitevő vagyontalanok. Az egyes polgárok szavazata ugyan egyenlő volt, de szavazatukat centuriánként összesítették, és centuriájuk végül csak egy igen vagy nem szavazatot képviselt, attól függően, hogy melyik válasz került a centurián belül többségbe. Ha egy ügyet el kellett dönteni, vagy egy hivatalnokot meg kellett szavazni, csak addig folytatták a szavazást, míg a már leszavazott centuriák elérték az ötven százalék plusz egy szavazatot. Minthogy a lovagok tizennyolc és az első osztály nyolcvan szavazata már önmagában több volt, mint az összesen százkilencvenhárom centuria fele, belátható, hogy már a második vagyoni osztály húsz centuriájának is csak abban a ritka esetben kellett szavaznia, ha a lovagok és az első osztály centuriái valamiért nem jutottak egyezségre. Minthogy azonban az első kilencvennyolc centuria valójában a teljes polgárságnak csak töredékét képviselte, a választás egyáltalán nem a polgárok többségének akaratát tükrözte. Ezek nyilván a leggazdagabbak voltak, a legjobb pedig azt jelentette, hogy számukra a legjobb. Ne feledjük, Róma köztársaság volt, de sohasem volt demokrácia.
Kr. e. 215-től (a hannibáli háború időszakának politikai átrendeződése következtében) a szavazás rendje kissé megváltozott, a leggazdagabb osztályok súlya minimálisan csökkent, ami kedvezett az utánuk következő vagyoni osztályoknak. Az első osztály képviselete nyolcvanról hetven centuriára apadt, és ezeket felosztották harmincöt fiatalabb (iuniores, tizennyolc-negyvenhat évesek) és harmincöt idősebb (seniores, negyvenhét-hatvan évesek) centuriára. A választások előtt egy fiatalabbakból (iuniores) álló centuriát kisorsoltak a többi közül, és az szavazott először. Ezt hívták centuria praerogativának (elsőként szavazó), és szavazatának eredményét azonnal közzétették, mivel úgy tartották, hogy ez előre jelzi az egész szavazás végeredményét (ami persze befolyásolta a többi centuria szavazását). A továbbiakban ugyanúgy centuriánként szavaztak, csakhogy ekkor már a lovagok tizennyolc és az első osztály hetven (továbbá a kiemelt fabri egy), vagyis összesen nyolcvankilenc centuriájához a második osztály legalább nyolc centuriájára is szükség volt a többség eléréséhez.
Ne gondoljuk azonban, hogy a választásokon minden római polgár részt vett. Ez fizikailag is lehetetlen volt, mivel a köztársaságkorban a Mars-mező, a szavazás helyszíne, mindössze hetvenezer polgárt tudott befogadni, míg a polgárok létszáma e számot már a Kr. e. II. században is többszörösen meghaladta.
A vidéki, vagyis Róma városától távolabb fekvő községekből csak kevesen utaztak a városba a szavazásra. Ennek többek között az volt az oka, hogy a consulválasztás éppen az árpaaratás és a babszüret időszakára esett.[6] A választáson így különösen nagy szerepet játszottak azok a polgárok, akik eleve Rómában laktak, nem függtek a mezőgazdasági munkáktól, és közülük is azok, akik a legfelsőbb vagyoni osztályokba tartoztak. Egy ötödik osztályba tartozó vidéki árpatermelőt különösen kevéssé vonzott a választási részvétel, mivel csekély volt annak az esélye, hogy valaha is kikérik osztályának véleményét.
A másik népgyűlés, amelyen választásokat tartottak, a comitia tributa (területi népgyűlés) volt. Ezen döntöttek az alacsonyabb tisztségek sorsáról (aedilis curulis, quaestor). A harmincöt tribus szavazási sorrendjét előre kisorsolták, és a szavazás addig folyt, amíg a jelöltek el nem érték az ötven százalék plusz egy szavazatot (optimális esetben a tizennyolcadik tribus szavazása után). A polgárok túlnyomó többsége a négy városi tribusba tartozott, de előfordulhatott, hogy a sorsolás véletlene e négy kerületet hátulra sorolta, így a tizennyolc tribusos "többséget" a harmincegy vidéki tribus hozta létre. A vidékiek, mint láttuk, eleve kisebb arányban éltek választójogukkal, így olykor a választási "többség" valójában az elenyésző kisebbséget jelentette. A harmadik típusú népgyűlésen, a concilium plebisen (plebejusok gyűlése) csak plebejusok vehettek részt, és ott választották meg a néptribunusokat és az aedilis plebist, akik a plebejusokat képviselték a patríciusokkal szemben (ezért nem volt itt szavazatuk a patríciusoknak). E két népgyűlés területi szerkezete azonos volt, a hatáskörükön kívül az egyetlen különbséget az jelentette, hogy a comitia tribután minden polgár szavazhatott, vagyis a patríciusok is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
