https://doi.org/10.59851/jk.81.05.4
A polgári perjogi jogalkotás és a perjogtudomány időről időre - az utóbbi évtizedekben egyre gyakrabban és erőteljesebben - felveti az eljárások gyorsításának szükségességét. Az előző évtizedben e törekvés egy új polgári perrendtartás megalkotásában öltött testet. Az új kódex megalkotásával azonban az eljárásgyorsítási igény fennmaradt, amely végső soron egy új, vagyonjogi perekben alkalmazható differenciált perrend, az egyszerűsített polgári per szabályozását és egy új vagyoni elégtétel bevezetését eredményezte. Kérdés ugyanakkor, hogy e perrend szakmailag alkalmas lehet-e a kitűzött célok megvalósítására.
Tárgyszavak: egyszerűsített polgári per, írásbeliség, perkoncentráció, vagyonjogi per
Procedural legislation and jurisprudence have repeatedly raised the need to speed up proceedings, with increasing frequency and intensity in recent decades. In the previous decade, this effort took the form of the creation of a new code of civil procedure. However, despite the introduction of the new code, the need to speed up proceedings remained, ultimately resulting in a new, differentiated procedure applicable to property disputes, the regulation of simplified civil procedure, and the introduction of a new form of satisfaction. The question, however, is whether this procedure is suitable for achieving the objectives set.
Keywords: simplified civil procedure, literacy, concentration of proceedings, property disputes
A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) megalkotása során az egyik célkitűzés egy egységes perrend megalkotása volt,[1] amely azon, differenciált perrendek felszámolását jelentette, amelyek az előző perrendtartásban, az 1952. évi III. törvényben a számos novelláris módosítás eredményeként megjelentek. Ennek két legfontosabb példája a kisértékű és a kiemelt jelentőségű perekre vonatkozó eltérő szabályozás volt.[2]
Az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2025. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Módtv.) a Pp. több rendelkezését is módosította, ezek közül a legfontosabbaknak a bíróság intézkedési határidő túllépése esetén hivatalból nyújtandó vagyoni elégtétel (Pp. 147/A. §), a tárgyalások online nyilvánossága (Pp. 232/A-232/D. §), a rövidített indokolást tartalmazó ítélet meghozatala esetköreinek bővülése [Pp. 347. § (1) bekezdés d)-e) pontok], a felülvizsgálatra vonatkozó szabályok átalakulása és az egyszerűsített polgári per bevezetése (Pp. Nyolcadik/A Rész) tekinthetők. A tanulmány ez utóbbival foglalkozik, a másodfokú eljárásra vonatkozó rendelkezések kivételével.
A jogalkotót már a Pp. kodifikációjának kezdetén is az eljárások minél hatékonyabb és gyorsabb befejezése vezérelte.[3] E törekvés új alapelvek megjelenését eredményezte [Pp. 3. §, 4. § (1) bekezdés, 6. §], valamint ezen alapult az elsőfokú eljárásban a főtárgyalási modellen alapuló osztott tárgyalási szerkezet bevezetése is.[4] A főtárgyalás (a Pp. rendszerében: érdemi tárgyalás) előkészítése során nagyobb, hangsúlyosabb szerepet kapott az írásbeliség. A perfelvételi nyilatkozatok írásbeli előterjesztése formalizált rendben, meghatározott tartalmú beadványokban lehetséges, amelyek hiányos, nem megfelelő előterjesztése számos hátrányos jogkövetkezményt vonhat maga után. Ezt erősíti az eventualitás ismételt megjelenése.[5]
A polgári perjog történetében teljesen egyértelműen kimutatható az a tendencia, hogy a mindenkori jogalkotó a formalizált, írásbeli perrendek megalkotását követően felismeri, hogy azok hátráltatják és akadályozzák az állampolgárok joghoz jutását az eljárások lassúsága és nehézkessége, valamint az írásbeli - és emiatt a professzionalizmus meglétét megkövetelő - eljárásokkal szükségképpen együtt járó ügyvédkényszer miatt. E mindenkori felismerés azt eredményezte, hogy a jogalkotók törekedtek az eljárások egyszerűsítésére, amely ún. sommás perrendek megalkotásával járt együtt. Olyan perrendek születtek, amelyek a szóbeliség, közvetlenség, nyilvánosság elveinek hármasára épültek, jellemzően egyesbíró előtti eljárások formájában, ahol nem volt kötelező a jogi képviselet megléte. A 19. században e jogalkotói lépésekre számos példát találunk mind a német területeken,[6] mind
- 223/224 -
Ausztriában,[7] mind Magyarországon. Utóbbi esetén e reformok legeklatánsabb példája a sommás eljárásról szóló 1893. évi XVIII. törvénycikk megalkotása volt.
E rövid bevezető után vizsgáljuk meg, hogy a jelenkori perjogi jogalkotó miként kívánja az eljárások egyszerűsítését megvalósítani azon polgári perrendtartás vonatkozásában, amelyet eddig is értek már megalapozott kritikák a túlzottan formalizált eljárásrend újbóli meghonosítása miatt.
Az egyszerűsített polgári per bevezetése egy új differenciált perrend megvalósítása. A jogalkotó a Pp. koncepciójának kialakításakor még nem foglalt állást abban, hogy a majdan elkészülő Pp. szabályait egységes perrend vagy differenciált perrendek formájában képzeli el,[8] de a Pp. miniszteri indokolása már egyértelműen az egységes perrend koncepcióját fogadta el, hiszen egy, a professzionális pervitelre épülő, törvényszéki eljárásra modellezett perrendet vezetett be.[9]
A Módtv. miniszteri indokolása külföldi tendenciákra hivatkozik az egyszerűsített polgári per bevezetése vonatkozásában.[10] Az igazságügyi miniszter expozéjában úgy fogalmazott, hogy "van rá nemzetközi gyakorlat, egyrészt az angolszász jogban is, de ismerjük a sommás pereknek vagy a kis értékű pereknek a világát is."[11] Az bizonyos, hogy a 19. századi sommás eljárások szóbeliségre épültek, de - ha jelenlegi példát kívánunk alapul venni - például a svájci polgári perrendtartás sommás eljárása is csak lehetőségként biztosítja a tárgyalás mellőzését az eljáró bíró számára [256. cikk (1) bekezdés]. Ugyanez áll a német polgári perrendtartás megoldására, ahol a szóbeli eljárás nélküli ítélethozatal lehetősége csak szigorú korlátok között lehetséges [128. § (2) bekezdés].
A Módtv. preambuluma szerint a jogalkotó az egyszerűsített polgári pert az igazságszolgáltatás hatékonyságának növelése érdekében vezette be. Eszerint az eljárások gyorsaságát és hatékonyságát az írásbeliség biztosítja (Módtv. preambulum [20] bekezdés). Mindez arra enged következtetni az Alaptörvény 28. cikk szerinti jogértelmezés alapján, hogy a jogalkotó szakított azzal a fentebb felvázolt történeti felismeréssel, hogy a formalizált, írásbeli perrend egyszerűsítése a szóbeliség megerősítésével valósítható meg.
Az is látható a preambulum idézett bekezdéseiből, hogy a jogalkotó a hatékonyság legfőbb fokmérőjének a gyorsaságot tekinti. Ez egyébként koncepcionálisan illeszkedik a Pp. jelenlegi felfogásába, hiszen a Pp. 3. §-ában megfogalmazott perkoncentráció elve is a jogvita egy tárgyaláson való elbírálását tűzte ki célul, nem pedig a jogvita rendezését, holott ez utóbbi tekinthető a polgári per természetes rendeltetésének és legfontosabb feladatának.[12] A jogvita felelős rendezésének követelménye ugyanakkor mind a bíróság, mind a felek vonatkozásában elvárásokat fogalmaz meg.[13] A Módtv. miniszteri indokolása is hangsúlyozza, hogy "[a] cél az, hogy a jogkeresők a lehető legrövidebb idő alatt jussanak jogerős, végrehajtható döntésekhez, a jogvitájuk megnyugtató lezárásához. A perek gyors lezárása a gazdaság teljesítőképességére is pozitív hatást gyakorol, hiszen minél előbb behajtásra kerülnek a gazdálkodó szervezetek kintlévőségei, annál hatékonyabban tudják a pénzügyi eszközeiket a fejlődésük érdekében felhasználni."[14] Az igazságügyi miniszter is kiemelte expozéjában, hogy a felek "gyors írásbeli előkészítést követően, nagyon rövid határidők mellett, 60-90 napon belül jogerős bírósági ítéletre számíthatnak,"[15] úgy, hogy egyébként hangsúlyozta az eljárások időszerűsége vonatkozásában, hogy "e tekintetben a magyar bírósági rendszer nem rossz, viszonylag gyorsak a magyar bírósági döntések."[16]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
