A közhitelesség joghatását, amely a nyilvánkönyvi tartalom alapján visszterhesen szerző jóhiszemű harmadik személynek az anyagi jogosulttal szembeni feltétlen jogvédelmét jelenti többen is a nyilvánkönyvi elbirtoklással azonosítják.[1] A nyilvánkönyvi elbirtoklás a telekkönyvi birtok fogalmán[2] alapul. A nyilvánkönyvi jogban Grosschmid[3] nyomán nyer teret, terjed el a telekkönyvi birtok, és - Szladits szerint - a telekkönyvi elbirtoklás fogalma.
A telekkönyvi birtok, illetőleg birtoklás fogalmi szóhasználata valójában az osztrák polgári törvénykönyvből ered. Az Optk. ismerte az ingatlanra vonatkozó dologi jog birtokát is, mely birtok szerinte telekkönyvi bejegyzés által "nyeretik" (Optkv. 321 §.) Ami pedig birtokolható, az el is birtokolható. Az Optk. a telekkönyvi bejegyzettséghez kapcsolta a birtokjogot: "(...) ha a dolog ingatlan és nyilvános könyvek léteznek, a birtokjog kizárólag azt illeti, aki, mint annak birtokosa be van jegyezve".[4] A fogalomnak a magyar jogban való meggyökeresedése az Ideiglenes Törvénykezési Szabályokra vezethető vissza, mivel az ITSZ az Optk. dologi jogi szabályait 21. §. és 156. §.-a hatályban tartotta Magyarországon,
A metafizikai jelbirtokkal azonosított telekkönyvi bejegyzés, illetőleg a fizikai valóságában az ingatlan feletti uralomként, hatalomként megjelenő birtok abban sok közös vonást mutat fel, hogy mindegyik csak a tényt, a jog külszínét mutatja, amelyről nem tudható, hogy a mögötte húzódó jog valóságos-e, vagy nem, illetőleg milyen tartalmú a jog.
Előbbi hasonlóságon alapulóan a bejegyzettséget átvitt értelemben - Grosschmid szerint - a jogot külsőleg feltüntető jel birtokának, jelbirtoknak, telekkönyvi birtoknak tekinti a magánjog, mely elbirtokláshoz is vezethet.
A telekkönyvi irodalomban Szladits és tanítványai, köztük is Kolosváry, továbbá Tímár, Sárffy használja e fogalmat, visszautalva Grosschmid monográfiájára. Szladits, Sárffy, Tímár, továbbá Sárffy szerint Kolosváry nem ért egyet a telekkönyvi elbirtoklásnak a köz-
- 533/534 -
bizalmi hatással, a közhitelességgel való azonosításával, ilyen tartalmú használatával.[5]
A jelbirtok fogalmának pontos és a jogirodalomban legtöbbször tárgyalt fogalmát Grosschmid[6] adja meg. A telekkönyvi birtok Grosschmid megfogalmazásában "bejegyzettséget és ehhez fűződő rendelkezési lehetőség"-et jelent valójában, lényegében "jelbirtok, annak tárgya jogjel, - pontosabban a telekkönyvi betét, mint papír, és e papír birtoka volna a telekkönyvi birtok - a tulajdonjog szimbóluma".
Grosschmid értelmezésében a jelbirtokot a telekkönyvi hatóság, mint letéteményes birtokolja. A telekkönyvi hatóság egy fajta közjogi letéteményes, a felé kiadott jogszerű "letevői" utasításokat teljesíteni köteles. Mivel a jelbirtok fogalmilag azonos a telekkönyvi bejegyzettség állapotával, így a jelbirtok akkor keletkezik, amikor az önálló jószágtestet telekkönyvezésbe vonják. A telekkönyvi birtokjogviszonyból következik a birtokállapot kettőssége: a képviseleti birtokosként megjelelő telekkönyvi hatóság és a jogosult, mint főbirtokos.
A jelbirtok fogalma nem arat egyöntetű sikert, még azok is differenciáltan kezelik, akik magával az intézménnyel egyetértenek, és természetesen sokan el is utasították.[7] Sárffy[8] számára a letéti jogviszony alkotó párhuzamba állítása okozott problémát, éppen ezért vezette be a közjogi letét segédfogalmát, amely közjogi - jogszabályon alapuló - letét tárgya, maga a jelbirtok, a letéteményes pedig kezeli a jelbirtokot. Sárffynál a közjogi letevő rendelkezési cselekményei (bekebelezési törlési, kijavítási, kiigazítási engedélyek, kérelmek) egyben jogvédelmi igények. Természetesen a jelbirtoklás, mint a telekkönyvi bejegyzettség állapota egyfajta birtoklásként szembekerülni kényszerül a tényleges -uralmi jellegű - tényleges és közvetlen birtoklással is, amelyre rendező választ kell adni. A válasz roppant szellemes és nem kevésbé átgondolt. A telekkönyvi birtokos egyben a (bejegyzett) tulajdonos (jogosult).
Szladits Károly viszont a joglátszatot Grosschmid nyomán a jelbirtok fogalommal fejttette ki:"A telekkönyvi bejegyzés csak a jog külszínét tűnteti fel, amely mögött nem valódi, hanem áljogosult rejtőzik. Ennyiben a telekkönyvi bejegyzettség állapota hasonlít a dolog tényleges birtokának állapotához, mert ez is mindig valamely jog külszínét mutatja, mely esetleg valódi jogosultat, de esetleg csak áljogosultat (bitorlót) takar. Ezért a telekkönyvi bejegyzettséget átvitt értelemben telekkönyvi birtoknak mondjuk. "
A telekkönyvi birtoknak - függetlenül attól, hogy az az anyagi jog szerinti, úgymond valódi jogot tartalmazza-e vagy sem - vannak joghatásai. E joghatások közül a legfontosabb, hogy a telekkönyvi bejegyzés már egymagában jogosultként tűnteti fel, legitimálja a bejegyzettet és így vele szemben kell bizonyítani, hogy ő nem jogosult. A korábbi telekkönyvi birtokos, akinek jogát későbbi bejegyzés sérti, jogát az utóbbi ellen csak úgy érvényesítheti, ha ő bizonyítja, hogy a későbbi bejegyzés valamely oknál fogva nem vezetett jogszerzésére.
Szladits[9] elvi éllel mondja ki a telekkönyvi elbirtoklás Grosschmid által meghatározott fogalma összeegyeztethetetlenségét a magánjogi dogmatikával. A telekkönyvi birtokon alapuló szerzés Szladits szerint is kétségkívül eredeti szerzésmód, a jogelőd jogától valójában független, de ez még nem elegendő az elbirtoklás beálltához. Az elbirtoklásnál Primus és Secundus áll egymással jogviszonyban. Az elbirtoklásnál fogva ugyanis a jogosult - aki lehet Secundus is, sőt többnyire ő, saját jogán, illetőleg jogelődei jogán keresztül - szerzi meg az anyagi jogi jogosulttól a jogot. A telekkönyvi "elbirtoklási" esetben nem a nem jogosulttól való jogszerzésről van szó, azaz a magánjog fogalmi keretein belül maradva önellentmondás elbirtoklásként meghatározni e jogszerzést. Szladits éppen ezért visszautal a magánjogi szabályra és - a törvényi tényállás szerint - 32 évben határozza meg a telekkönyvi elbirtoklási időt is.
Lányi[10] szerint a telekkönyvi elbirtoklás esetén csak a megtámadási követelés évül el, de annak a telekkönyvön kívüli joga, akit ez a követelés (elévülése előtt) megilletett, nem szűnt meg. Ha tehát a helytelenül bejegyzett jog pl.: tulajdonjog, a valóságos telekkönyvön kívüli tulajdonos tulajdonjoga, megtámadási igényének elévülése esetében nem szűnt meg, minélfogva azt a helytelenül tulajdonosként bejegyzett
- 534/535 -
személy nem is szerezhette meg, vagyis az ő telekkönyvi joga ugyan megtámadhatatlanná lett, de ő azért mégsem lett tulajdonossá. Fodor[11] szerint a jóhiszemű szerző a jelbirtok elbirtoklása alapján szerzi meg a tulajdonjogot.
Tímár a publica fides osztrák telekkönyvi jogi konstrukcióját írja le a telekkönyvi elbirtoklás fogalma alapjaként. ,Az Optkv.-ben más konstrukcióban van meg a publica fides elve, a telekkönyvi jog szerzője az anyagi jogosult jogát elbirtokolja"[12] Sárffy a telekkönyvi birtok fogalmát elfogadja, de kizárja a magyar jogban a telekkönyvi elbirtoklást, mint jogszerzési módot.[13] "Hogy a három év - és nyilván a 947/1888. IM r. határidő is - sem nem elbirtoklási, sem nem elévülési időt adnak, kifejti Grosschmid.[14] Telekkönyvi elbirtoklás jogunkban nincs."
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
