Egy egységes európai magánjog létrehozása ma már nem csupán elvi kérdés annak ellenére, hogy egységes európai magánjogi törvénykönyv még nem létezik, de egyre több európai parlamenti és tanácsi irányelv szabályozza a magánjog különböző intézményeit, elsősorban a szerződések jogát. A határok nélküli belső piac létrehozása nem csak a belső adminisztrációs és vámhatárok megszüntetését kívánja meg. Az áruk, a szolgáltatások, a személyek és a tőke szabad áramlása csak egységes szerződési szabályok mellett lehet teljes. Ezt az egységet nem csak a látszatban, az anyagi jog betű szerinti azonossága által kell létrehozni, hanem a gyakorlatban is. (Lásd: Varga Csaba, Jogrendszerek, jogi gondolkodásmódok az európai egységesülés perspektívájában, Budapest 2009., 83. o.; H. C. Taschner, »A nemzeti jog harmonizálása az Európai Unió jogával - jogi aspektusok« in A gazdasági jog harmonizálása az Európai Unióban Magyar és európai aspektusok, szerk. Vida Sándor, Budapest 1994. 35-48. o.) Nem elég, ha a tagállamok az irányelvek normáit átültetik a saját jogukba, az Európai Közösségek Bírósága joggyakorlata alapján a nemzeti jogokat a lehető leginkább a közösségi irányelvek szövege és célja fényében kell értelmezni.
Ezt tükrözi az Európai Közösségek Bíróságának 2008. április 17. napján meghozott döntése is a Quelle AG és a Bundesverbrand der Verbraucherzentralen und Verbraucherverbände között folyamatban lévő eljárásban. Az Európai Közösségek Bíróságának döntése meghatározó jelentőségű az európai magánjog szempontjából is, mivel az eset az unió egyik legfontosabb irányelvének, a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló 1999. május 25-i 1999/44/EK irányelvnek (továbbiakban: adásvételi irányelv) a nemzeti jogba való átültetését, illetve értelmezését érinti.
Az adásvételi irányelv egy új mérföldkövet jelent az európai civiljog fejlődésében. (A témával bővebben foglalkozik: Kaufmann-Mohi Emese: La responsabilité du vendeur pour les défauts de conformité du bien aux informations publicitaires, Etude comparative de la directive européenne 1999/44/CE sur certains aspects de la vente et des garanties des biens de consommation et des art. 197 ss CO, Zürich 2007, 118-124. o.) Zimmermann, Staudenmayer, Hondius, Grundmann és Schwarzte professzorok a jövőbeni európai civiljog alapjának tekintik az 1999/44/EK irányelvet. (Ezen álláspontjukat különösen a következő tanulmányok tükrözik: E. H. Hondius, Consumer Guarantees: Towards a European Sale of Goods Act, in Saggi, conferenze e seminari, Centro di Studi e Richerche di Diritto Comparato e Straniero, Vol. 18, Rome 1996. 10. o.; A. Schwartze, Europäische Sachmängelgewährleistung beim Warenkauf, Optionale Rechtsangleichung auf der Grundlage eines funktionales Rechtsvergleichs, Tübingen 2000, 2. o.; S.Grundmann, Europäisches Schuldvertragsrecht, Des europäische Recht der Unternehmensgeschäfte, Berlin/New York 1999., 288 o.; R. Zimmermann: Roman Law and European Legal Unity, in A. S. Hartkamp/et alii., Towards a European Civil Code, Nijmengen/Dordrecht 1994., 65/66. o.) Ez az irányelv az adásvételi szerződés alapjait - tehát egy olyan jogterületet, amelyet mindig is a nemzeti jog szabályozott - harmonizálja az EU tagországokban, sőt azt is lehet mondani, hogy egész Európában, mivel az irányelvet a nem EU-tagországok is átvették nemzeti jogukba. Az irányelv - mivel szabályai a legmodernebb jogszabályokon alapulnak, mint például a CVIM szabályain - erősen modernizálta a nemzeti adásvételi jogot, amely nagy részben még mindig a római jogon alapul. Így például az irányelv nagy szerepet játszott a német BGB kötelmi jogról szóló részének 2002-es megreformálásában (Schuldrechtsreform). (Az adásvételi irányelv kihatásáról a Schuldrechtsreformra: H. P. Westermann, Das neue Kaufrecht, NJW 2002. 241. o.; Hoffmann Jan, Verbrauchergüterkaufrechtsrichtlinie und Schuldrechtsmodernisierungsgesetz, Zeitschrift für Rechtspolitik 2001. 347. o.) A szavatosság intézményét alapjaiban változtatta meg új jogokat biztosítva a vevőknek, mint például a kijavítás jogát és a hosszabb, két éves szavatossági időt. Szintén az irányelv fontosságát, illetve egy egységes magánjog gazdasági szükségszerűségét mutatja, hogy Svájc, bár nem tagja az Európai Uniónak, adásvételi jogát az irányelv mintájára kívánta megreformálni. [Az egységes magánjogról különösen: Mohi Csaba: Egységes Európai Belső Piac - Egységes Európai Polgári Törvénykönyv, Jogtudományi Közlöny 65. évf. 5. szám (2010.) 237. o.]
E tanulmány célja, hogy bemutassa a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló 1999. május 25-i 1999/44/EK irányelv és a Quelle döntés példáján keresztül a fogyasztói jogok harmonizálásának, illetve az Európai Közösségek Bírósága döntéshozatalának szerepét az európai civiljog létrehozásában.
Az első, szerződésjogot harmonizáló irányelveket kizárólag a fogyasztók védelmére hozták. Ez főleg az EU, illetve az EG kompetenciájának behatároltságából adódott. Az alapszerződések nem tartalmaznak olyan különleges és explicit szabályokat, amelyek felhatalmazzák az európai jogalkotót a tagországok magánjogának harmonizálására. Az EU csak akkor nyúlhat ilyen eszközhöz, ha az szükséges a belső piac létrehozásához, vagy valamelyik, az alapszerződés által meghatározott cél megvalósításához. A szerződésjog a "szerződési szabadság" elvén alapszik, így a szerződésjog szabályai eleve nem cogensek. A szerződő felek alapjában eltérhetnek a tagországok nemzeti joga által megszabott szabályoktól. Az ilyen szabályok nem jelentenek veszélyt a négy alapszabadságra. Az egyre erősödő és a nemzeti jogokban nagyon is eltérő fogyasztóvédelemi normák, amelyektől a felek nem térhetnek el szerződés útján, viszont nem feleltek meg sem az EU fogyasztóvédelmi céljainak, sem az egységes piac létrehozása céljának. Az ilyen eltérő szabályok akadályt jelentettek főleg az áruk szabad áramlásának, hiszen szinte minden tagországban más feltételeknek kellett megfelelni, ami nem kis pénzügyi fedezetet kívánt meg. (Így léptek be a fogyasztóvédelem kiskapuján az első szerződésjogi harmonizációs irányelvek az európai jogszabályrendszerbe, és indították el egy egységes európai magánjog létrehozásának folyamatát. Az európai fogyasztójog fontos szerepéről az európai civiljog létrehozásában lásd bővebben: K. Tonner: Die Rolle des Verbraucherrechts bei der Entwicklung eines europäischen Zivilrechts, JZ 1996 533. o. Meg kell jegyeznünk, hogy az egységes európai magánjog létrehozása módjának és alapjainak kérdése nagyon vitatott. Egyre több és egymástól különböző munkacsoport jött létre ebből a célból, s így meglehetősen nehéz átfogó képet adni a csoportok útvesztőjéről. A különböző munkacsoportok listája fellelhető a kölni egyetem honlapján: http://www.ipr.uni-koeln.de/eurprivr/arbeitsgruppen.htm) Az első irányelvek, mint például a távértékesítésre (97/7/EK irányelv), az üzlethelyiségen kívül kötött szerződésekre (85/577/EK irányelv), illetve a fogyasztói hitelre (87/02/EGK irányelv) vonatkozó irányelvek, mindig a magánjog, illetve a szerződésjog egy különleges és behatárolt területét érintették, vagy újfajta szerződéseket szabályoztak. A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló irányelv (93/13/EK irányelv) már általánosabb rendeltetésű, hiszen valamennyi típusú szerződésre vonatkozik. Az 1999-ben hozott fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló 1999/44/EK irányelv is az európai civiljog fontosságának növekedését és terjeszkedését mutatja. Tartalmát tekintve az irányelv az adásvételi szerződések összességét érinti. Ráadásul, eltérően az eddigi civiljogot érintő irányelvektől, ez az irányelv nemcsak a kereskedők és a fogyasztók közti kapcsolatot szabályozza, hanem kitér a kereskedők közti viszonyra is, így például az eladó és a gyártó közti felelősségre.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
