A cikk röviden vázolja az európai elfogatóparancs kialakulását és különbségét a nemzetközi elfogatóparancstól, amely legfontosabb előzménye volt. Megemlít néhány nevezetes uniós büntetőjogi esetet, mely lényegesen befolyásolta az európai elfogatóparancs használatát.
Az uniós joggal kölcsönhatásban az európai elfogatóparancs hazai alkalmazása is módosul. A luxembourgi Cvria előzetes döntéshozatala az Aranyosi és Căldăraru ügyben nem teszi ugyan szükségessé a magyar előírások megváltoztatását, de kötelezheti a magyar igazságügyi hatóságot, hogy információt szolgáltasson arról a büntetés-végrehajtási intézetről, ahová a terhelt kerülne: nem sérülnek-e ott az emberi jogok a túlzsúfoltság miatt?
A közelmúltban tárgyalt Bob-Dogi jogeset során azonban már az eljárási szabályok változtatásának lehetősége is felmerült. Ezért részletesebben kerül ismertetésre az a vita, mely az európai- és a vele kapcsolatos nemzeti elfogatóparancs magyarországi használata kérdésében alakult ki a luxembourgi Cvria előtt.
Az európai elfogatóparancs intézményéhez vezető hosszú út során - úgy tűnik, - hogy a luxembourgi Európai Unió Bírósága (Cvria) előtt a magyarországi szabályozás változtatásának igénye merült fel.
Az európai elfogatóparancs kialakulása előtt az államok büntetőjogi együttműködésének intézményesült rendszere a kiadatás volt, mivel a büntető igény érvényesítése az állami főhatalom része, de ez csak államhatárokon belül érvényesülhetett. A XIX. századtól kezdve azonban már megjelennek a viszonosság elvén nyugvó kétoldalú szerződések, melyek alapelvei közé tartozik a saját állampolgár kiadatásának tilalma; a kettős inkrimináció (in abstracto: mindkét állam bünteti a cselekményt; továbbá in concreto: nincsen az elkövetőre vonatkozó büntethetőséget kizáró ok). További alapelv a specialitás és a kiadatás tilalma politikai, pénzügyi és katonai bűncselekmények esetén.
A legrégebbi - ma is hatályos - kiadatási egyezményünk az 1907-ben Paraguay-jal megkötött és az 1910. évi IX. törvénycikkel kihirdetett konvenció[1].
A 2001. szeptember 11-én USA-ban történt terrortámadás felgyorsította az államok büntetőügyekben történő együttműködésének igényét[2], [3]. Az együttműködés egyszerűsítésének előzménye az Európai Tanácsi Kiadatási Egyezmény és jegyzőkönyvei (1957); a strasbourgi 1977. évi terrorizmus elleni egyezmény; valamint az 1990. évi Schengen-II. Ez a folyamat végül Tamperében a bírói ítéletek kölcsönös elismerésének elvével csúcsosodott ki. Az Európai Tanács ekkor a kettős inkrimináció követelményét bizonyos esetekre vonatkozóan eltörölte és lehetővé tette akár saját állampolgár kiadását is.[4], [5], [6]
A 2002/584/IB kerethatározat szerint - melyet az Európai Unió Tanácsa 2002. június 13-án fogadott el - az uniós államok közötti kiadatás szerepét az európai elfogatóparancs vette át 2004. január 1. napjától kezdődően. Mivel a szabályozás kerethatározatban történt, a norma a tagállamokat csak az eredmény tekintetében köti, de - mint az I. pillérbeli irányelvnél - a megvalósítás már a nemzeti hatóságok ügye volt.[7] Így egyes EU-s tagállamokban az európai elfogatóparancs tulajdonképpen a kölcsönös kiadatási megállapodás speciális változata (pl. Nagy-Britannia) volt[8], míg Magyarországon a 2003. évi CXXX. törvény II. fejezetében hatályosult norma.
Az új szabályozás gyengítette az absztrakt kettős inkrimináció és a specializáció elvét[9], mivel - a kölcsönös elismerés miatt - ha egy tagállam a terhelttel szemben kibocsátja az európai elfogatóparancsot, a határozatot "érvényesnek" kell tekinteni. Az eljárás egyszerűbbé vált, mivel a központi hatóság (minisztérium) csak segítséget nyújt. Az átadás vagy annak megtagadása ugyanis az igazságügyi hatósághoz került, ezáltal a folyamat során az igazságügyi hatóságok közvetlen érintkezése érvényesült.[10]
Az elfogatóparancs fogalmát, definícióját a jogszabály szövegében nem találjuk meg. A körözés speciális fajtájáról van szó, melyet az eljáró bíró vagy a bünte-
- 1/2 -
tés-végrehajtási bíró az ismeretlen helyen tartózkodó személy felkutatására bocsát ki speciális formai és tartalmi követelmények szerint.
Egy EU tagállamban kibocsátott igazságügyi határozatról van szó, amelynek az a célja, hogy a tagállam a büntetőeljárás lefolytatása, a szabadságvesztés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása végett a keresett személyt elfogja és átadja. Ebből a meghatározásból megállapíthatóan tehát az európai elfogatóparancsnak 4 célja van: az adott személy (a) felkutatása, (b) őrizetbe vétele, (c) letartóztatása és (d) átadása. A végrehajtó államra nézve az első kettő (a-b) kérés teljesítése kötelező, a harmadikhoz (c) kell az az igazságügyi hatóság döntése, míg a negyedik cél (d) megvalósulásához szükséges az érintett személy hozzájárulása függvényében, hogy az igazságügyi hatóság határozatot hozzon.[11]
Az európai elfogatóparancs tartalmazza a nemzetközi elfogatóparancsot és a tényleges átadásra irányuló megkeresést. A nemzetközi elfogatóparancs célja ugyancsak az állam területén lévő személy kiadása büntetőeljárás lefolytatása, büntetés-végrehajtás végett. Ezért az EU akkori tagállamai a végrehajtó állam szerepében fenntartást tehettek a korábbi szabályok alkalmazása érdekében.[12] Érvényesíthették az ún. átmeneti időszakkal járó eshetőségeket: az európai elfogatóparancsot ekkor a nemzetközi kiadatás módjára teljesíthették (Franciaország, Olaszország, Ausztria élt is ezen jogával.) Az új csatlakozó tagállamoknál azonban a fenntartás fogalma nem volt értelmezhető.
A nemzetközi elfogatóparancs annyiban tér el az európaitól, hogy végrehajtása bi- vagy multilaterális egyezmények és a nemzetközi büntetőbíróság statútuma alapján történik. Nemzetközi elfogatóparancsot a Hágai Nemzetközi Bíróság is kibocsáthat, így került kézre egy-két afrikai "hadúr".
Az európai és nemzetközi elfogatóparancs eltér abban is, hogy az európai elfogatóparancs az EU területén érvényesül, míg harmadik országok felé nemzetközi elfogatóparancs bocsátható ki. Nemzetközi büntetőbíróság nem bocsáthat ki európai elfogatóparancsot, hanem csak nemzetközi elfogatóparancsot. A fentiek szerint nemzetközi elfogatóparancs esetében az igazságügyi minisztériumok útján politikai szintű együttműködés szükséges, míg európai elfogatóparancsnál ez a szint csak koordinációs jellegű.[13]
Az európai elfogatóparancsnál nem feltétel a külföldi tartózkodás valószínűsítése, míg nemzetközi elfogatóparancs kibocsátásánál ennek legalább a valószínűsítése szükséges. Az európai elfogatóparancs nem írja elő, hogy mérlegeljük: az adott bűncselekmény más tagállamban is bűncselekmény-e, míg nemzetközi elfogatóparancsnál ezt előzetesen vizsgálni kell. (Pl. a tartási kötelezettség elmulasztása (Btk. 212. §) Ausztriában és számos más tagállamban nem bűncselekmény.) A magyar jogalkotás sajátossága, hogy az ún. katalogizált bűncselekmények enumerációs listában jelennek meg.[14] Ha a kibocsátó állam joga szerint a büntetési tétel felső határa legalább háromévi szabadságvesztés vagy szabadságelvonással járó intézkedés, a kettős büntethetőség nem vizsgálható (sőt egyenesen tilalmazott ennek vizsgálata).
Európai elfogatóparancsra olyan esetben is sor kerülhet, amikor a büntetési tétel felső határa egy évi szabadságvesztés vagy szabadságelvonással járó intézkedés.[15] Ekkor azonban a végrehajtó tagállam mérlegelheti a átadás megtagadását. Büntetés-végrehajtása során minimálisan négy hónap szabadságelvonás esetén kerülhet sor európai elfogatóparancs kibocsátására.
A vádirat benyújtása előtt a nyomozási bíró bocsátja ki az európai elfogatóparancsot. Szükséges lehet az ügyészi indítvány bevárása pl. visszavonás előtt, mivel a nyomozási bíró az ügyészi indítvány alapján jár el.[16] Tárgyalási szakban azonban már nem az ügyész kezdeményezése alapján kerülhet sor az európai elfogatóparancs kiadására. Ebben a stádiumban inkább célszerűségi szempontok határozhatják meg hogy szükség van-e elfogatóparancsra: például a cselekmény súlya, a büntetési tétel (ld. fent) és az, hogy az ügyészi indítvány milyen büntetés kiszabására irányult. Például felfüggesztett szabadságvesztés indítványozása esetén nem indokolt európai elfogatóparancs alkalmazása még akkor sem, ha az ügyészség utóbb - kifejezetten az európai elfogatóparancs kibocsátását megcélozva - végrehajtandó szabadságvesztés-büntetésre módosítaná indítványát Az in absentia (távollétes) eljárásra való áttéréshez pedig elégséges belföldi elfogatóparancs kibocsátása is.
Németország, Lengyelország, Ausztria és az Egyesült Királyság jogában - a miénktől eltérően - ismeretes az óvadék intézménye is az európai elfogatóparancs alkalmazása során. Franciaország jogrendje az óvadékot ilyen esetben kategorikusan kizárja.[17] A belga, dán, ír, finn és svéd jog lehetővé tette a specialitásról való lemondás visszavonását egészen a fizikai átadás időpontjáig, de ekkor a két esemény (nyilatkozat) közötti időtartam nem vehető figyelembe a határidők számításakor.[18]
A nemzeti alkotmányok és az európai elfogatóparancsot a nemzeti jogba átültető jogszabályok közötti ellentmondásra hivatkozás csak a luxembourgi Cvria Advocaten voor de Wereld ügyben hozott 2005. évi előzetes döntése után jutott nyugvópontra.[19]
A Radu-ügyben a terhelt arra próbált hivatkozni, hogy a tisztességes eljárás elve sérült, amikor őt az elfogatóparancsot kibocsátó államban korábban nem hallgatták ki. Azonban rámutattak arra, hogy a specialitásról történő nyilatkozata során védőt vehet igénybe, és a végrehajtó állam bírósága is kihallgatja az eljárás során.[20]
- 2/3 -
A Melloni-ügyben kimondták, hogy az Alapjogi Chartára történő hivatkozás önmagában nem alapozhatja meg az európai elfogatóparancs megtagadását. A terhelt sérelmezte, hogy csődbűntett miatt távollétében ítélték el, és a büntetés végrehajtása végett európai elfogatóparancsot adtak ki. Az Európai Unió Bíróságának döntése szerint az átadás nem függhet attól, hogy az ügy újratárgyalása a kibocsátó tagállamban biztosított legyen - ha a terhelt az eljárásról már kellő időben tudomást szerzett.[21]
A Mantello-ügyben a ne bis in idem elv értelmezése merült fel problémaként. A jogi iránymutatás szerint a korábbi elítélés vizsgálatánál a jogi minősítéstől és a védett jogi tárgyaktól függetlenül kizárólag a történeti tényállást kell figyelmesen elemezni.[22]
Ez az elv azonban más ügyekben is problémát vethet fel, mivel az ügyészség is jogosult eljárást megszüntető határozatokat hozni, de az ilyen megszüntető határozatnak nincsen anyagi jogerő hatása [ld. 1/2007. BK vélemény és az Alkotmánybíróság 33/2013. (XI. 22.) AB hat.].[23]
A lisszaboni szerződés után az alapjogok nemzetközileg és nemzeti alkotmányban rögzített védelméhez csatlakozóan létrejött egy uniós szint is, melyet az EU Alapjogi Chartája testesít meg.
Az Åkerberg Fransson esetben[24] kifejtett előzetes döntéshozatal szerint a Charta rendelkezései kötelezőek, ha tagállami bíróság a ne bis in idem kérdésében uniós jogkörben jár el.[25]
Az európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadható, ha az érintett személy a végrehajtó állam nemzetiségéhez tartozik, nemcsak ott időzik (staying), hanem megszakítás nélkül huzamosan ott tartózkodik (residence) és ez az állam vállalja a büntetés végrehajtását is.[26]
Az egyik legkorábbi jogeset Magyarország uniós csatlakozása előttre nyúlik vissza. Ciaran Tobin ír állampolgár - aki hazánkban dolgozott - 2000-ben sebességhatár túllépése során közlekedési balesetben két gyermek halálát okozta.[27] Két év múlva a magyar bíróság 3 év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte távollétében - mert munkaviszonya lejártával a vádlott félmillió forint megfizetése után visszakapta útlevelét - és még az ítélet meghozatala előtt hazautazott Írországba. Európai elfogatóparancsot csak a fellebbviteli bíróság bocsátott ki ellene 2005-ben. Az ír hatóság azonban elutasította nevezett átadását, arra hivatkozva, hogy a félmillió forintos biztosítékkal a magyar állam mintegy "vállalta a kockázatot", hogy a terhelt nem tér vissza: tehát Tobin nem elszökött, hanem önként távozott Magyarországról.
A büntetés letöltésére csak évek múlva, hosszas jogi egyeztetések után került sor. Néhány napos - szimbolikus - magyarországi fogvatartás után a terhelt Írországban töltötte szabadságvesztését.
A C-404/15. és C-659/13. PPU. sz. ügyben hozott ítéletek[28]
Az első ügyben a magyar Aranyosi Pállal szemben magyar bíróság, míg a másodikban a román Robert Căldăraruval szemben a román bíróság bocsátott ki európai elfogatóparancsot. A két terheltet Németországban fogták el. A német igazságügyi hatóság azért fordult a luxembourgi Cvriához, hogy a kiadatást meg lehet-e tagadni az arra való hivatkozással, hogy úgy a magyar, mind a román börtönökben a túlzsúfoltság miatt megsértik az alapvető emberi jogokat.
Ezt igazolná az Emberi Jogok Európai Bíróságának 2014. június 10-én és 2015. március 10-én hozott ítélete. A luxembourgi Cvria egyesítette a két terhelt ügyét és 2016. április 5-ei ítéletében kimondta, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtását el kell halasztani, ha az érintett személy az európai elfogatóparancsot kiadó tagállamban történő fogvatartásának körülményei miatt embertelen vagy megalázó bánásmódnak lehet kitéve. Ha e veszély fennállása észszerű időn belül nem zárható ki, akkor az európai elfogatóparancs végrehajtására hivatott hatóságnak kell eldöntenie, hogy az átadás iránti eljárást meg kell-e szüntetni.
C-241/2015. számú Niculaie Aurel Bob-Dogi ügyben kifejtett álláspont
A C-241/15. számú Curtea de Apel Cluj (Kolozsvári Fellebbviteli Bíróság, Románia) által benyújtott előzetes döntéshozatali kérelem szerint (Niculaie Aurel Bob-Dogi ügyében) ismét problémaként merült fel a 2002/584/IB. tanácsi kerethatározat alkalmazása, a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés kérdése.
Az ügyben előzetes döntéshozatalra feltett kérdés szerint: megfelel-e a 2009. évi február 26-ai 2009/299/IB. tanácsi kerethatározattal módosított európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló 2002. évi június 13-ai 2002/584/IB. tanácsi kerethatározatnak az a (magyar) nemzeti jogszabály, amely szerint az európai elfogatóparancs hatálya kiterjed a kibocsátó tagállam területére és ennek következtében előzetes és elkülönült nemzeti elfogatóparancs hiányában is lehetővé teszi európai elfogatóparancs kibocsátását büntetőeljárás lefolytatása céljából?
Az ügy előzménye, hogy 2015. március 23-án a Mátészalkai Járásbíróság Bob-Dogi román állampolgárral szemben európai elfogatóparancsot bocsátott ki. Nevezett e szerint közúti közlekedési baleset során egy magyar állampolgárságú motorkerékpárosnak többszörös csonttörést okozott, amikor a sebességhatárt túllépve vezette kamionját. A schengeni információs rendszerben (SIS-II.) 2015. március 30-án európai elfogatóparancs jelzést rögzítettek. A terheltet 2015. április 02. napján Romániában fogták el és a Kolozsvári Fellebbviteli Bíróság elé állították. A terhelt haladéktalan szabadon bocsátását rendelte el "bírósági felügyelet" előírása mellett. 2015. április 15-én az európai elfogatóparancs román nyelvű fordításának egy példányát átadták a terheltnek. A román hatóságok azonban előzetes döntéshozatali kérelemmel fordultak a luxembourgi Cvriához,
- 3/4 -
mivel kétségeik voltak afelől, hogy a magyar jogszabály összhangban áll-e kerethatározattal.
Az "elfogatóparancs alapjául szolgáló határozatként" a nyomtatvány b) pontjában a Nyíregyházi Járásbíróság székhelyén működő ügyész 11884/2013/4. számú határozatát jelölték meg, míg a b) pont 1./ alpontjában pedig az elfogatóparancs vagy azonos hatályú bírósági határozat rovatában a "Mátészalkai Járásbíróság által kibocsátott B.256/2014/19-II. számú európai elfogatóparancsra" hivatkoztak, "mely Magyarország területén is hatályos és így nemzeti elfogatóparancsnak minősül".
Megjegyzem, hogy Magyarországon is eltérő volt a gyakorlat arra nézve, hogy pervezető jelleggel egy nem fellebbezhető végzést is hoztak-e egyidejűleg az európai elfogatóparancs kibocsátásáról.
A román bíróságok értelmezései eltértek: a többségi román álláspont szerint az európai elfogatóparancs nem pótolja a nemzeti elfogatóparancs vagy végrehajtó igazságügyi határozat hiányát, és ezért az európai elfogatóparancs végrehajtása iránti kérelmet el kell utasítani, míg más - számbelileg kisebbségben lévő - bíróságok a kérelemnek helyt adtak azzal, hogy arra is rámutattak: a magyar szabályozás szerint az európai elfogatóparancs egyidejűleg nemzeti elfogatóparancsnak is minősül.
Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet előterjesztő bíróság szerint azonban az európai elfogatóparancs és a nemzeti elfogatóparancs eltér egymástól - tartalmát, formáját, érvényességi idejét tekintve is - több pontban.
Yves Bot főtanácsnok álláspontja szerint a jelen ügyben kiállított nyomtatvány az elfogató parancs alapján mind az ügyész, mind a Mátészalkai Járásbíróság határozatára vonatkozó hivatkozást tartalmaz, így a kettős megjelölés kétséget és ellentmondást eredményez a határozatot meghozó szerv vagy személy kilétét illetően. Az a jogi megoldás, mely a magyar jogrendszer sajátossága volt, a főtanácsnok álláspontja szerint nem egyeztethető össze az elfogatóparancs fogalmi önállóságával, mert megfosztja a büntetőeljárás lefolytatása céljából keresett személyt azon eljárási biztosítékoktól, amelyek a nemzeti bírósági határozat meghozatalából erednek és megakadályozza az arányosság vizsgálatát az európai elfogatóparancs kiadása során.
A főtanácsnok szerint a formanyomtatvány által alkalmazott kifejezések arra utalnak, hogy az európai elfogatóparancs kibocsátásának előfeltétele, hogy rendelkezésre álljon egy olyan nemzeti elfogatóparancs, amelyhez az európai elfogatóparancs kapcsolódik és amely annak jogalapját is képezi. Utalt a főtanácsnok arra, hogy a kerethatározat célja, hogy felváltsa a tagállamok közötti többoldalú kiadatási rendszert az átadás kölcsönös elismerése elvén nyugvó rendszerrel.
A nemzeti bírósági határozat hiánya a védelemhez való jog gyengülésének veszélyével jár. Felboríthatja azt az érzékeny egyensúlyt, mely fennáll a büntető igazságszolgáltatás hatékonysági követelményei és az alapvető jogok védelmével kapcsolatos kötelezettségek között és amelynek célja az európai igazságügyi térség kiépítése.
A West-ügyben (C-192/2012) megállapítottak szerint a kölcsönös elismerés elve azon az elgondoláson alapul, hogy a valamely tagállamban végrehajtani kért bírósági határozatnak nem kell megfelelnie a tagállam összes anyagi és eljárásjogi feltételének - ha tiszteletben tartja a kibocsátó állam egyenértékű előírásait.
A főtanácsnok a magyar rendszer ellentmondásosságára utalt, amikor példálózott egy olyan személlyel, akivel szemben Magyarországon európai elfogatóparancsot bocsátottak ki és éppen Magyarországon fogtak volna el. Ebben az esetben Magyarország egyidejűleg kibocsátó és végrehajtó hatóságként járna-e el és megkívánná-e vajon a terhelt hozzájárulását az átadáshoz, alkalmazná-e a specialitás szabályát... - játszott el a gondolattal Yves Bot főtanácsnok.
A gyakorlatban valóban többször előfordul ilyen eset, és ilyenkor a belföldi elfogatóparancsra vonatkozó eljárás szerint jártak el a bíróságok.
A Magyar Állam előadása szerint azonban az európai elfogatóparancs Magyarországon a nemzeti elfogatóparancs jogi természetével rendelkezik és csak a többi tagállamban bír az európai elfogatóparancs sajátosságaival. Mégis, ezt a megoldást a főtanácsnok Janus-arcúnak tartotta.
Yves Bot szerint ezzel kikerült a letartóztatás és fogvatartás jogszerűségének egy bizonyos aspektusa a bírósági felülvizsgálat alól: a terhelt elveszti azt a jogát, hogy nemzeti jog szabálya szerint vitathassa a kibocsátó tagállamban fogvatartásának a tagállami szabályok szerinti jogszerűségét, és a végrehajtó tagállamok is elveszítik azt a biztosítékot, amely a kibocsátó tagállam által végzett arányossági vizsgálattal függ össze.
Az arányosság tekintetében arra utalnék, hogy a jelen ügyben meglehetősen vitatható volt az európai elfogatóparancs kiadása - figyelemmel arra, hogy a vádirat a terhelttel szemben pénzbüntetésre és közúti járművezetéstől való eltiltásra irányult, tehát szabadságvesztésre vonatkozóan nem is volt ügyészi indítvány[29],[30].
Az európai elfogatóparancs az uniós igazságügyi együttműködés egyik legrégebbi intézményeként eddig ellenállt a saját állampolgár átadása miatti és emberjogi alapelvi garanciákat sérelmező folyamatos támadásoknak.
Úgy tűnik azonban, hogy napjainkban a jogintézménynek ezúttal más okból kialakult viták kereszttüzében kell helytállnia és ezek kritikák a börtönviszonyok és a hazai kibocsátás menete miatt élénkültek meg.
Korábban a magyar helyzet értékelésekor már felvázolták, hogy a hazai implementálás akként történt, hogy nem volt előfeltétel nemzeti elfogatóparancs vagy más határozat szövegezése, de az országról kialakított értékelés szerint ez esetlegesen megfontolandó lett volna[31]. Akkor tehát még a hazai rendszer "átment a szűrőn"...
A 2012. évi CLXXX. törvény (Az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről) 25. § (1) bekezdése szerint, a terhelttel szemben, ha a bűncse-
- 4/5 -
lekmény tárgyi súlya indokolja a bíróság európai elfogatóparancsot bocsát ki az Európai Unió valamely tagállamában történő elfogása és átadása érdekében, a büntetőeljárás lefolytatása, illetőleg szabadságvesztés büntetés, vagy szabadságelvonással járó intézkedés céljából.
A Bob-Dogi jogeset miatt a jogszabályhely akként rendelkezik már, hogy európai elfogatóparancs kibocsátására a Magyarország területére kiterjedő hatályú elfogatóparancs kibocsátását követően, vagy azzal egyidejűleg kerülhet sor. Ha Magyarország területére kiterjedő hatályú elfogatóparancsot nem bíróság bocsátotta ki, az európai elfogatóparancs kibocsátására ügyész által kibocsátott, vagy nyomozóhatóság által kibocsátott és ügyészi jóváhagyással ellátott elfogatóparancs alapján kerülhet sor.
Ez a szabályzás összhangban van a Özcelik-ügyben (C-453/2016) megfogalmazott tanúságokkal:
A kölcsönös bizalom és a kölcsönös elismerés elvének büntetőügyekben való érvényesülése szerint a tagállamok - főszabály szerint - kötelesek végrehajtani az európai elfogatóparancsot és a végrehajtó igazságügyi hatóság kizárólag a kerethatározat végrehajtás megtagadásának kötelező okait taxatíve felsoroló 3., mérlegelhető okait taxatíve felsoroló 4. és 4.a. cikkében előírt esetekben tagadhatja meg az elfogatóparancs végrehajtását, illetve a végrehajtást kizárólag az 5. cikkben kimerítő jelleggel felsorolt feltételekhez kötheti.
A rendőrség által kibocsátott elfogatóparancs ügyészség általi jóváhagyásakor az ügyészség ellenőrzi és helybenhagyja az elfogatóparancsot: ezért ilyenkor a jóváhagyás után az ügyészség tekinthető az elfogatóparancs kibocsátása vonatkozásában felelős szervnek és nincs relevanciája annak, hogy a nemzeti elfogatóparancsot a rendőrség bocsátotta ki.
A nemzeti elfogatóparancs ügyészség általi jóváhagyása elégséges biztosítékot nyújt a végrehajtó igazságügyi hatóság számára, ilyenkor az ügyészséget lehet az elfogatóparancs kibocsátójával egyenértékűnek tekinteni.
Igazságügyi hatóságon a rendőrség kivételével a tagállamok büntető igazságszolgáltatásában résztvevő hatóságait - így az ügyészséget is - érteni kell.
Napjainkban a tagállamok közti igazságügyi együttműködés az európai nyomozási határozat (ENYH)[32] alkalmazásával újabb szintre érkezett, de ez már egy újabb cikk témája lehetne... ■
JEGYZETEK
[1] Dr. Nánási László: Az európai elfogatóparancs. Scientia Iuris, Magyar-Román Jogtudományi Közlöny 2012/1-2. szám, 100. old. Az európai jog aktuális kérdései címmel a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem által rendezett kolozsvári nemzetközi konferencián 2011. május 7-én elhangzott előadás szerkesztett szövege, http://drept.sapientia.ro/data/tudomanyos/periodikak/scientia-iuris/2012-1-2/6.pdf
[2] Dr. Bárd Petra: Egy jogintézmény hányatott sorsa: az európai elfogatóparancs. Rendészeti Szemle, 2008/12, 22. old.
[3] Dr. Karsai Krisztina: Az elfogatóparancs és a kiadási eljárás. Acta Universitatis Szegediensis, Acta Juridica et Politica, Szeged, Tomus LXVI. Fasc. 12. (2004), 3. old.
[4] Dr. Koósné dr. Mohácsi Barbara: Aktuális problémák az európai elfogatóparancs végrehajtásakor. Belügyi Szemle, 2014/5, 63. old.
[5] Dr. Karsai (3. lábjegyzet), 3. old.
[6] Ld. Dr. Bárd (2. lábjegyzet), 6-7. old.
[7] Ld. Dr. Bárd (2. lábjegyzet), 7. old.
[8] Ld. Dr. Karsai (3. lábjegyzet), 7-8. old.
[9] Ld. Dr. Karsai (3. lábjegyzet), 6. old.
[10] Ld. Dr. Karsai (3. lábjegyzet), 6-7. old.
[11] Ld. Dr. Karsai (3. lábjegyzet), 12. old.
[12] Ld. Dr. Karsai (3. lábjegyzet), 8. old.
[13] Ld. Dr. Karsai (3. lábjegyzet) 9. old.
[14] Ld. Dr. Karsai (3. lábjegyzet), 15-16. old.
[15] Ld. Dr. Bárd (2. lábjegyzet), 8. old.
[16] OBH Összefoglaló: IM NBEJFO jelzése egyes nemzetközi érintettségű ügyek gyakorlati problémáiról. 2015. augusztus 27., 2. old.
[17] Ld. Dr. Koósné (4. lábjegyzet), a 78. old. 27. lábjegyzete
[18] Ld. Dr. Karsai (3. lábjegyzet), 26. old.
[19] Ld. Dr. Koósné (4. lábjegyzet), 64-65. old.
[20] Ld. Dr. Koósné (4. lábjegyzet), 66-67. old.
[21] Ld. Dr. Koósné (4. lábjegyzet), 74. old.
[22] Ld. Dr. Koósné (4. lábjegyzet), 75. old., és a 80. old. 63-67. lábjegyzete.
[23] Ld. Dr. Koósné (4. lábjegyzet), 80. old. 68. lábjegyzete.
[24] Morijn, John: Akerberg and Melloni: what the ECJ said, did and may have left open https://eutopialaw.com/2013/03/14/akerberg-and-melloni-what-the-ecj-said-did-and-may-have-left/
[25] Ld. Dr. Koósné (4. lábjegyzet), 74-76. old.
[26] C-66/08, Kozlowski, Szymon, http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=67806&page Index=0&doclang=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=226767
[27] Dr. Bárd (ld. 2. lábjegyzet), 19-21. old.
[28] Dr. Bárd (ld. 2. lábjegyzet), 19-21. old.
[29] Vö. Be. 532. § (4) bekezdés
[31] COUNCIL OF THE EUROPEAN UNION, 15317/2/07REV 2 Evaluation report on the fourth round of mutual evaluations "The practical application of the european arrest warrant and corresponding surrender procedures between member states" - Report on Hungary, 2008. január 14.:10. és 35. old.
[32] http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=celex%3A32014L0041 és 2017. évi XXXIX. tv.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző büntetőbíró, európai uniós szakfordító, európai üzleti (European Business Lawyer) és társasági szakjogász (LL.M.), Master of Business Administration (MBA) végzettséggel.
Visszaugrás
