Az előbbiekben vázolt levezetést még meg lehet csavarni egy olyan kérdéssel, hogy mi történik akkor, ha az adósnak van jelzálogjoggal terhelt ingatlana, de nincs egyéb vagyona, s a vagyont terhelő zálogjog fennáll az adós egész vagyonán.
A Ptk. 266. § (3) bekezdése szerint a "vagyont terhelő zálogjoga... alapján a jogosult a vagyont terhelő zálogjog bejegyzésének időpontja szerinti ranghelyen gyakorolhatja kielégítési jogát. E rendelkezésre azonban nem hivatkozhat azzal szemben, aki a vagyonba tartozó valamely vagyontárgyon ... b) a zálogjogi nyilvántartáson kívüli más nyilvántartásba bejegyzett jelzálogjogot ... szerzett.
Ezen rendelkezésből az következik, hogy a vagyont terhelő zálogjog fennáll ugyan az egész vagyonon, de ha valakinek jelzálogjoga van egy ingatlanon (vagy repülőn, hajón), akkor hiába keletkezett a vagyont terhelő zálogjog előbb, mint az ingatlan jelzálogjog, a jelzálogjogosult kap elsőként kielégítést, ugyanakkor tartalmazza azt is, hogy a maradék összeg viszont a vagyont terhelő zálogjogosultat illeti. (Természetesen a jelzálogjog után keletkezett vagyont terhelő zálogjogok esetén is így van ez.)
A vagyont terhelő zálogjog besorolása első lépcsőben a zálogjoggal biztosított követelés erejéig történik, majd az ingatlan értékesítése és a jelzálogjogosult kifizetése után derül ki, hogy marad-e vagyon - ezzel lesz a vagyont terhelő hitelező teljes egészében hitelező (követelése erejéig), s ennek a felét kaphatja meg a 49/D. § alapján, míg a kielégítés másik része az 57. § (1) bekezdés b) pontja szerint történhet.
A fenti Példa számaihoz tegyük hozzá azt a feltételt, hogy az adósnak nincs ugyan egyéb vagyona, csak egy ingatlana, melyen 8 M Ft erejéig jelzálogjoggal biztosított követelés van, s az ingatlant 18 M Ft-ért adták el. Az értékesítés stb. költsége 3 M Ft, a hitelezői igény kielégítésére rendelkezésre áll 15 M Ft. Ebből a jelzálogjogos teljes kifizetése megtörténik, s marad 7 M Ft. Eddig a 49/D. § (1) bekezdése alapján számoltunk, mely szerint a nem vagyont terhelő zálogjogos hitelező esetén a költségek levonása utáni teljes összegre igényt tarthat a hitelező. Csakhogy, ha ezek a hitelezők már ki vannak fizetve, s most már a vagyont terhelő zálogjogos igényét kell megítélni - s a fentiek alapján azt mondtuk, hogy a zálogjoga neki is fennáll az ingatlanon, jóllehet az az ingatlan-nyilvántartásban nem jelent meg -, akkor vele szemben már az 50%-os szabályt kell alkalmazni. Miután a vagyont terhelő zálogjogos hitelező felszámolás nélkül is csak az ingatlanon jelzálogjoggal rendelkező hitelezők igényének teljes kiegyenlítése után tudna hozzájutni a követeléséhez, ezért a fennmaradt összeg az, ami őt megilletné - hitelezői igényét tehát 7 M Ft erejéig lehetne kifizetni. Ebből indulunk ki tehát, melynek a felét lehet az ő igényének kielégítésére fordítani a 49/D. § (2) bekezdése alapján, a másik felét pedig a felszámolási vagyonban kell figyelembe venni. A jelzálogjogos kifizetése után rendelkezésre áll 7 M Ft, melynek felét - a 3,5 M Ft-ot - lehet azonnal kifizetni a vagyont terhelő zálogjoggal rendelkező hitelezőnek, míg a másik 3,5 M Ft a felszámolási költségek kielégítésére, illetve a kielégítési rangsorba sorolt hitelezői igények kielégítésére fordítható. A vagyont terhelő zálogjogos hitelező igénye 10 M Ft volt, ebből 3,5 M Ft-ot megkapott, s a vagyontárgy értéke erejéig - ami az ő esetében 4,5 M Ft, hiszen ennyi a számára figyelembe vehető összeg a 7 M Ft-ból- kerül az 57. § (1) bekezdés b) pontba, míg 3 M Ft-tal az 57. § (1) bekezdés f) pontjába sorolandó.
További érdekes probléma a vagyont terhelő zálogjog kapcsán az az eset, amikor a felszámoló folytatva az adós tevékenységét feldolgoztatja a felszámolás kezdő időpontjában meglévő anyagokat, félkész termékeket stb., majd a készárut értékesíti. Vajon az így befolyó vételár 50%-a megilleti-e a zálogjogosultat azonnal, vagy sem?
A Cstv. 49/D. § (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
"(2) Vagyont terhelő zálogjog (Ptk. 266. §) esetében - az (1) bekezdéstől eltérően - a felszámoló a zálogtárgy értékesítése során befolyt és az értékesítés költségeivel csökkentett vételár 50%-át kizárólag az értékesített zálogtárgyat terhelő zálogjoggal biztosított követelések kielégítésére fordíthatja a biztosított követelés erejéig - több jogosult esetén a Ptk. 256. § (1) bekezdésében meghatározott kielégítési sorrend figyelembevételével -, ha a zálogjog a felszámolás kezdő időpontja előtt keletkezett."
A 49/D. §-t megelőző rendelkezések - 49-49/C. §§ - a felszámoló általi értékesítés szabályait rögzítik. A 49. § (1) bekezdése kimondja, hogy "a felszámoló az adós vagyontárgyait nyilvánosan értékesíti a forgalomban elérhető legmagasabb áron. A felszámoló az értékesítést pályázat vagy árverés keretében végzi. Ezen eljárás alkalmazásától csak akkor tekinthet el a felszámoló, ha ehhez a választmány hozzájárul, vagy ha a várható bevételek nem fedezik az értékesítés költségeit, vagy ha a várható bevételek és az értékesítés előrelátható költségei közötti különbség kevesebb, mint 100 000 Ft."
Sem a Ptk., sem a Csődtörvény nem tartalmaz arra vonatkozóan rendelkezéseket, hogy mi a teendő a vagyont terhelő zálogjogos követelés esetében akkor, ha az adós a felszámolás alatt is folytatja tevékenységét.
Nem vitásan, ha az adós a tevékenységét a felszámolás kezdő időpontjában befejezi, s a vagyontárgyakat egyben, vagy részletekben, de a 49. §-nak megfelelően árverésen vagy pályázaton értékesítik, ebben az esetben az ingóságokért befolyó vételárból a 49/D. §-a alapján a hitelezőt az 50% mindenképpen megilleti.
Mi a teendő azonban akkor, ha nem ez történik, hanem a termelés folytatódik?
A kérdést jogilag és gazdaságilag is meg kell vizsgálni. Jogilag az a kérdés, hogy felszámoló általi értékesítésnek minősül-e az, ha az adós gazdasági tevékenysége folytatása körében értékesíti a késztermékeit? Nyilvánvalóan nem minősül annak, hiszen ebben az esetben a bíróság naponta válthatná le a felszámolót, mert megsérti a Cstv. 49. §-ában foglalt rendelkezéseket, hiszen a késztermékeket nem árverésen, vagy pályázaton értékesíti, hanem kereskedelmi forgalomban adja el. Az teljesen kizárt, hogy a rendes gazdálkodás körében a felszámoló pályázaton vagy árverésen értékesítse naponta a termékeket.
Meg kell különböztetni tehát az adós által végzett gazdasági tevékenység folyatása körében végzett értékesítést a felszámoló általi értékesítéstől, mert az első esetben a gazdálkodás rendes szabályai szerint történik az értékesítés - ebben a vonatkozásban ugyanis a felszámoló nem mint felszámoló szerepel, s nem úgy értékesít, hanem mint a gazdálkodó szerv menedzsmentje helyére lépett cégjegyzésre jogosult vezető jár el (vezeti a céget, ami termeli a készterméket). A felszámoló általi értékesítésről a rendes gazdálkodás körét meghaladó ügyletek esetén beszélhetünk, tehát ha az adós vagyonát, vagy vagyonelemeit értékesítik, mert a tevékenységét befejezi. Ha az adós a rendes gazdálkodás körébe eső tevékenységet folytatja, akkor a 49. § és a hozzá kapcsolódó szabályok (49/A-D. §§) nem alkalmazhatóak.
Ebből következően tehát a felszámolás során végzett termelő tevékenység kapcsán történt értékesítés nem alapozza meg a hitelező 49/D. §-ra vonatkozó igényét, mert az a rendes gazdálkodás körébe eső értékesítés. A hitelező kielégítésre akkor tarthat igényt a vagyont terhelő zálogjog alapján, ha nem erről van szó, hanem pl. a termelő tevékenységet a felszámoló az adósnál befejezi, s a meglévő ingóságokat értékesíti a 49. § rendelkezései szerint; egyben eladja a működő vállalkozást, melynek részét képezik az ingóságok is; megszünteti egyes részeiben a munkát, s az ott levő ingóságokat egyben értékesíti. Gazdaságilag a zálogjogosult részére történő folyamatos kifizetés azt eredményezné, hogy az adós tevékenysége minden értékesítéssel csökkenne, hiszen a befolyt vételárnak csak a felét tudná újabb anyag, munkaerő stb. vásárlására fordítani, tehát minden egyes értékesítés után a vagyont terhelő zálogjogosult részére történő kifizetés megfojtaná az adós termelő tevékenységét, ami nyilvánvalóan nem áll a hitelezők érdekében sem. ■
Visszaugrás
