The global water crisis is on the horizon. Climate change, the growing world population and the increasing demand for water are pushing more and more countries into a situation where water resources are insufficient to meet even the minimum needs of people. While international water regulation has traditionally been from a state perspective, recent human rights instruments have changed the debate. Despite the absence of a universal treaty that explicitly includes a human right to water, the UN General Assembly has adopted resolutions that specifically recognize the human right to water, and this right is also included in the new Sustainable Development Goals. In this context, the aim of this paper is to examine the current status of the right to water in international law. The study uses the classical legal method to examine and interpret the sources of international law. It explores the historical development and conceptual origins of the right to water in different areas of international law, such as international environmental law and international water law. The study also examines the legal basis of the right to water within international human rights law, considering the possibilities of interpreting the autonomous right to water within existing legal instruments or as a customary norm, and elaborates on the legal implications of this. The study shows that new interpretations of existing human rights instruments, state practice and international law doctrine are increasingly supporting and recognizing the independence of the right. However, examples of national legislation and jurisprudence show that the right to water is a highly complex issue. Finally, the overall analysis makes it clear that, despite recent developments, the right to water cannot yet be said to have reached its full potential.
A globális vízválság a küszöbön áll. Az éghajlatváltozás, a növekvő világnépesség és a növekvő vízigény miatt egyre több ország kerül olyan helyzetbe, ahol a vízkészletek még az emberek minimális szükségleteinek kielégítésére sem elegendőek. Míg a víz nemzetközi szabályozása hagyományosan az állam szemszögéből történt, a közelmúltban született emberi jogi eszközök megváltoztatták a vitát. Annak ellenére, hogy nincs olyan egyetemes szerződés, amely kifejezetten emberi jogot kapcsolna a vízhez, az ENSZ Közgyűlése olyan határozatokat fogadott el, amelyek kifejezetten elismerik a vízhez való emberi jogot, és ez a jog az új Fenntartható Fejlődési Célokban is szerepel. Ebben az összefüggésben e tanulmány célja, hogy megvizsgálja a vízhez való jog jelenlegi helyzetét a nemzetközi
- 171/172 -
jogban. A tanulmány klasszikus jogi módszerrel vizsgálja és értelmezi a nemzetközi jog forrásait. A kutatás a nemzetközi jog különböző területein - például a nemzetközi környezetvédelmi jog és a nemzetközi vízjog - vizsgálja a vízhez való jog történeti fejlődését és fogalmi eredetét. A tanulmány továbbá megvizsgálja a vízhez való jog jogalapját a nemzetközi emberi jogi rendszeren belül, figyelembe véve a vízhez való önálló jog értelmezésének lehetőségeit a meglévő jogi eszközökön belül vagy szokásjogi normaként, valamint meghatározza ennek jogi következményeit. A tanulmány azt mutatja be, hogy a meglévő emberi jogi eszközök új értelmezései, az állami gyakorlat és a nemzetközi jog doktrínája révén egyre nagyobb támogatást és elismerést kap a jog függetlensége. A nemzeti jogszabályok és a joggyakorlat példái azonban azt mutatják, hogy a vízhez való jog rendkívül összetett kérdés. Az átfogó elemzés végül is egyértelművé teszi, hogy a közelmúltbeli fejlemények ellenére a vízhez való jog még nem mondható el, hogy elérte volna a meglévő jogi eszközökben megfogalmazott független emberi jog vagy új szokásjogi norma státuszát.
Kulcsszavak: vízhez való jog, emberi jog, Polgári és Politikai jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Bizottsága, 15. számú általános kommentár, Latin-Amerika, nemzeti alkotmány, kikényszeríthetőség
A víz az élet alapvető feltétele. A biztonságos ivóvíz és a higiénia nélkülözhetetlen az élet és az egészség fenntartásához, valamint alapvető fontosságú mindenki méltósága szempontjából. Amennyiben az emberek nem jutnak tiszta és biztonságos vízhez, kénytelenek olyan vízforrásokat használni ivásra, mosakodásra és élelmiszer-termelésre, amit csak találnak, még ha az szennyezett is. Ennek eredményét a megbetegedések és a nélkülözés magas száma jelzi. Valójában a világ lakosságának egyharmada nem rendelkezik biztonságos ivóvízzel és évente több mint egymillió ember hal meg a szennyezett víz által terjesztett betegségekben. A gyermekek különösen veszélyeztetettek. Azok az emberek, akik nem jutnak tiszta vízhez, túlságosan betegek lehetnek ahhoz, hogy dolgozzanak és gondoskodjanak a családjukról. Az élelmiszerhiány egy egész területet érinthet, ha nincs elég tiszta víz a termesztéshez. A nők és a lányok különösen kitett csoportnak tekinthetőek, hiszen gyakran idejük nagy részét azzal kell tölteniük, hogy vizet hordanak a távoli helyekről, így nem marad idejük dolgozni vagy iskolába járni és sokszor erőszaknak vannak kitéve. A vízzel kapcsolatos konfliktusok háborúvá fajulhatnak, ami további szenvedést és szegénységet okozhat.[2]
- 172/173 -
A tiszta víz olyan víz, amely nem károsítja azokat az embereket, akik ivás, úszás vagy más módon érintkeznek vele. A tiszta vízben alacsony a veszélyes szennyezőanyagok szintje. Ezek a szennyeződések lehetnek biológiai eredetűek, beleértve a baktériumokat és vírusokat, vagy az ember által előállított vegyi anyagok, beleértve a növényvédő szereket és a kőolajtermékeket. Fémek és más anyagok is okozhatnak veszélyes szennyeződést a vízforrásokban. Azonban tiszta víznek elegendő mennyiségben kell rendelkezésre állnia ahhoz, hogy kielégítse az emberek alapvető ivási, főzési, fürdési, tisztálkodási és higiéniai szükségleteit. A víznek elérhetőnek kell lennie az emberek otthonában vagy annak közelében, ezen felül megfizethetőnek kell lennie mindenki számára.[3]
Mindezen okok miatt, amikor felmerül az a kérdés, hogy a tiszta vízhez való hozzáférés alapvető emberi jog-e? - a válasz: "teljes mértékben". Ugyanakkor a tiszta vízhez való jog, jogi státusza világszerte eltérő. Egyes országok elismerik a tiszta és biztonságos vízhez való alapvető emberi jogot, mások viszont nem. Az Amerikai Egyesült Államokban például a szövetségi alkotmányban semmi sem mondja ki, hogy az ország polgárainak joga van a tiszta vízhez való hozzáféréshez. A vízzel foglalkozó szövetségi törvények és rendeletek sem mondják ki, hogy a tiszta víz emberi jog. Etikai szempontból a tiszta és biztonságos vízhez való jog abszolút alapvető emberi jog. Senkinek sem szabadna életét vagy egészségét kockáztatnia azzal, hogy szennyezett vizet iszik. A szennyezett víz okozta halálesetek, súlyos betegségek, szegénység és konfliktusok olyan problémák, amelyeket meg lehet - és meg is kell - szüntetni azáltal, hogy mindenki számára biztosításra kerül a tiszta ivóvíz. Szörnyű tragédia, hogy ezek a megelőzhető problémák továbbra is fennállnak.[4]
Számos nemzetközi szerződés tesz említést a vízhez való jogról, amely megerősíti a vízhez és a higiéniához való jog meglétét mint az emberi élet alapvető szükségleteinek kielégítéséhez nélkülözhetetlen elemét. A következőkben azt vizsgálom meg, hogyan is jelenik meg a vízhez való jog kérdésköre a nemzetközi jogban, azon belül is a nemzetközi egyezményekben. A hangsúlyt arra helyezem, hogy a latin-amerikai térséget érintően mely nemzeti alkotmányokban van jelen a vízhez való jog, amennyiben jelen van, akkor milyen formában. Jelen tanulmány keretein belül arra keresem a választ, hogy "a vízhez való jog kikényszeríthető-e, vagy csak egy koncepció a jövőre nézve?"
- 173/174 -
A vízhez való jog születése lassú és ellentmondásos volt. A nemzetközi társadalmi-gazdasági jogok katalógusában talán egyetlen más jog státusza és normatív alapja sem volt olyan vitatott, mint a vízhez való emberi jogé. Annak ellenére, hogy a polgári és politikai jogokhoz képest viszonylag háttérbe szorultak, a nemzetközi társadalmi-gazdasági jogok normatív fejlődésük azon szakaszán már túljutottak, amikor felmerül a kérdés, hogy önmagukban véve jogokról van-e szó, vagy csupán erkölcsi jellegű, jogi kötöttségektől mentes törekvésekről. A társadalmi-gazdasági jogok jogi védelme sokkal később alakult ki, mint a polgári és politikai jogoké, amelyek normái hosszú folyamatokon mentek keresztül a fokozatos fejlődés, a normák tisztázása és a bírósági ellenőrzés során. Valójában a társadalmi-gazdasági jogok csak a 20. század végén kerültek teljes mértékben előtérbe. Ennek következtében a társadalmi-gazdasági jogokkal kapcsolatos alkalmazási kör, alapvető tartalom és a kapcsolódó állami kötelezettségek még mindig fejlődnek. Mindazonáltal, mivel ezeket a jogokat hivatalosan is megerősítették a nemzetközi emberi jogi szerződésekben, a társadalmi-gazdasági jogok garanciáinak többségére vonatkozó konkrét jogalap azonosítása általában egyszerűbbé vált a vonatkozó emberi jogi szerződésekben található konkrét rendelkezések meghatározásával. A társadalmi-gazdasági jogok nemzetközi jogi védelmének vagy érvényesíthetőségének elkötelezett kritikusai egyetértenek abban, hogy a jogok e csoportja mára általános elismerést nyert. Az e jogokkal kapcsolatban felmerülő fő kérdések inkább arra vonatkoznak, hogy miként lehet javítani érvényesíthetőségüket és kikényszeríthetőségüket, valamint a jogosultságok normatív tartalmát és a megfelelő állami kötelezettségeket, amelyekkel a nemzetközi elismerésük jár.[5]
jelenleg van több nemzetközi szerződés, amely megerősíti a vízhez és a higiéniához való jog meglétét mint az emberi élet alapvető szükségleteinek kielégítéséhez nélkülözhetetlen elemét. Fontos megjegyezni, hogy az 1970-es évekig a Genfi Egyezményeken[6] kívül egyetlen multilaterális eszköz sem tartalmazott rendelkezéseket vagy utalásokat a vízhez való hozzáférésre. Mindazonáltal
- 174/175 -
az 1970-es évek óta, amikor a természeti erőforrások, a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés témái kezdtek bekerülni a nemzetközi napirendbe, számos különböző jogi értékű és jelentőségű nemzetközi eszközt fogadtak el, amelyek mind a vízhez való hozzáférés biztosításának szükségességére, mind a vízhez való jogra vonatkoztak. Különböző nemzetközi konferenciák jelentős előrelépéseket tettek a vízhez való hozzáférés és az emberi jogok közötti kapcsolatok előmozdítása terén, valamint fokozatosan elkezdték felhívni a figyelmet az államok kötelezettségeire és felelősségére egyaránt. Az egyik első, erre vonatkozó jogi aktus az 1972-es Stockholmi Nyilatkozat[7] volt, amelynek 2. alapelve megemlítette a víz fontosságát a jelen és a jövő nemzedékek számára.[8]
Mindössze néhány évvel később, 1977-ben került sor az ENSZ Vízügyi Konferenciájára az argentínai Mar del Platában. A konferencia a felmerülő vízproblémák megvitatásával foglalkozott. A konferencia célja - amint azt a konferencia végeredménye, az úgynevezett Mar del Plata-i Cselekvési Terv is megfogalmazza - az volt, hogy "segítsen a világnak elkerülni egy globális méretű vízválságot". A Cselekvési Terv valójában kimondta, hogy "minden embernek joga van ahhoz, hogy alapvető szükségleteinek megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvízhez jusson". Bár kollektív és nem egyéni jogként fogalmazták meg, ez volt az első alkalom, hogy a vízhez való jogot egyértelműen megemlítették egy nemzetközi jogi dokumentumban.[9] 15 évvel a Mar del Plata-i konferencia után Dublinban tartották a Víz és Környezet elnevezésű nemzetközi konferenciát, ahol elfogadták az úgynevezett Dublini Nyilatkozatot.[10] A 4. számú vezérelv szerint "létfontosságú, hogy mindenekelőtt elismerjük minden ember alapvető jogát a tiszta vízhez és a higiéniához való megfizethető áron történő hozzáféréshez". A "megfizethető áron" megfogalmazás belefoglalása arra utal, hogy a vízhez való jogot nem szükséges ingyenesen biztosítani. Ez azzal függ össze, hogy a Dublini Nyilatkozatban a vizet végig gazdasági jószágnak tekintették. A Dublini Nyilatkozatot továbbították az ENSZ Környezetvédelmi és Fejlesz-
- 175/176 -
tési Konferencia[11] résztvevőinek, amelyet még ugyanabban az évben tartottak, ahol az Agenda 21 édesvízzel kapcsolatos 18. fejezete kimondta, hogy "a vizet gazdasági értékkel bíró, véges erőforrásnak kell tekinteni, amelynek jelentős társadalmi és gazdasági következményei vannak az alapvető szükségletek kielégítésének fontosságára vonatkozóan", így nem foglalkozott a vízhez való jog kérdésével.[12]
Két évvel később, a Népességről és Fejlődésről szóló Kairói Nemzetközi Konferencián a résztvevő államok ismételten megerősítették a vízhez való jog iránti elkötelezettségüket, hangsúlyozva, hogy az egyéneknek "joguk van a megfelelő életszínvonalhoz ... beleértve a megfelelő élelmet, ruházatot, lakást, vizet és higiéniát")"[13] Itt a vízhez való jogot a megfelelő életszínvonalhoz való jogból levezetett jognak tekintették. A víz mint származtatott jog fogalmát 1999-ben tovább erősítették, amikor az ENSZ Közgyűlése a fejlődéshez való jogról szóló határozatában megerősítette a vízhez való jogot.[14] 2000-ben elfogadták a Millenniumi Fejlesztési Célokat, amely a 7. számú célra helyezte a hangsúlyt, miszerint "2015-re felére kell csökkenteni a biztonságos ivóvízhez való fenntartható hozzáféréssel nem rendelkező emberek arányát" és ami katalizátorként hatott a vízhez való jogról szóló vita elindításában.[15]
Mint a fentiekből kiderült, az emberi jogok sokáig csak kiegészítő szerepet játszottak a vízhez való jog kialakításában és a rendelkezésre való hivatkozás a jog több területén is megjelent. 2002-ben azonban az ENSZ Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Bizottsága ismét érdemben foglalkozott a kérdéssel. A Bizottságot, amely az 1966-os Egyezségokmány felügyeleti szerveként tevékenykedik,
- 176/177 -
felkérték, hogy a vízhez való jog tartalmának tisztázása érdekében dolgozzon ki és fogadjon el egy általános kommentárt, amelynek eredményeként elfogadták a 15. számú általános nyilatkozatot. Első alkalommal határozták meg a vízhez való jog tartalmát és az ahhoz kapcsolódó, a Gazdasági, Szociális és Kulturális jogok Nemzetközi Egyezségokmánya részes államai számára felmerülő kötelezettségeket. A bizottság megállapította, hogy "a vízhez való emberi jog nélkülözhetetlen" és széles körű iránymutatást adott a vízhez való jog értelmezéséhez az Egyezségokmány 11. és 12. cikke alapján a megfelelő életszínvonalhoz való joggal és az egészséghez való joggal kapcsolatban.[16]
2008 márciusában az Emberi Jogi Tanács elfogadott egy határozatot, amelyben mély aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy több mint egymilliárd ember nem jut biztonságos ivóvízhez. Ez az állásfoglalás jelentette az úgynevezett Genfi Folyamat kezdetét, és vezetett a biztonságos ivóvízhez és higiéniához való hozzáféréssel kapcsolatos emberi jogi kötelezettségek kérdésével foglalkozó független szakértő megbízatásának létrehozásához.[17] Ennek fényében jelentős előrelépés történt az ENSZ Közgyűlésének 2010 júliusi, majd az Emberi Jogi Tanács 2010 szeptemberi határozatával, amelyek kifejezetten elismerték a vízhez és a szennyvízelvezetéshez való emberi jogot. A független szakértő megbízatását 2011-ben megújították és új nevet is adtak neki. A megbízatást "a vízhez és a szennyvízelvezetéshez való emberi joggal foglalkozó különleges előadó"[18] névre keresztelték át, így a feladatkör tárgyát immár közvetlenül az emberi jogok nyelvén fogalmazták meg. Ezen túlmenően 2015-ben elfogadták a Fenntartható Fejlődési Célokat, az SDGs-eket, amelyek a Millenniumi Fejlesztési Célok[19] utódai. A Millenniumi Nyilatkozat politikai ereje ellenére a Célok nem valósították meg az emberi jogokat, így 800 millió ember még mindig nem jut fenntartható módon vízhez. Az új Fenntartható Fejlődési Célok az MDGs-ekkel ellentétben univerzálisan alkalmazhatók és egyértelmű, közvetlen emberi jogi nyelven megfogalmazott célokat tartalmaznak. Ugyanezen év decemberében az ENSZ Közgyűlése új határozatot fogadott el, amely tisztázta a vízhez és a szennyvízelvezetéshez való emberi jogokat, valamint egyértelművé
- 177/178 -
tette, hogy a vízhez és a szennyvízelvezetéshez való jog között határozottan különbséget kell tenni, bár ezek a jogok egymástól függenek. Ezt a határozatot 2016 szeptemberében az Emberi Jogi Tanács határozata követte, amely megerősítette a vízhez és a szennyvízelvezetéshez való jogról mint különálló jogokról szóló nyilatkozatot, egyúttal további három évvel meghosszabbította a különleges előadó megbízatását. Az elmúlt néhány évben gyors és intenzív volt a fejlődés, de még mindig maradtak kérdések. Milyen jogi következményei vannak mindezen különböző eszközöknek, és mondhatjuk-e, hogy a nemzetközi jogban létezik a vízhez való önálló emberi jog?
Pierre Thielbörger[20] megfogalmazása szerint: "aligha van olyan személy, sem olyan állam, aki cáfolná azt a normatív állítást, hogy minden embernek joga van a megfelelő mennyiségű és minőségű vízhez".[21] Mindazonáltal, ahhoz, hogy megállapítsuk egy ilyen jog létezését, a nemzetközi jog forrásainak vizsgálatát kell elvégeznünk. A következő fejezet a vízhez való jog jogi kereteit vizsgálja meg, ahogyan az a meglévő nemzetközi jogi eszközökből következik. Amint az előző fejezetben láttuk, a vízhez való jog kialakulásának nagy része a szigorúan vett emberi jogi szférán kívül zajlott. Ezért logikusnak tűnik, hogy az emberi jogi jogalap meghatározása előtt röviden más jogterületeket is meg kell említeni. A vízzel kapcsolatos kérdéseket általában a nemzetközi környezetvédelmi joggal összefüggésben tárgyalják, amely viszont szoros kapcsolatban áll az emberi jogi szabályozással. Számos emberi jogot érint a környezeti állapot romlása, amely alól a vízzel kapcsolatos kérdések sem képeznek kivételt. Nyilvánvaló példa erre a víz környezetszennyezése, amely közvetlenül érinti az egészséghez való jogot. A tájékoztatáshoz való jog és az olyan döntésekben való részvételhez való jog, amelyek közvetlenül vagy közvetve érintik az egyének élőhelyét, szintén érintett olyan helyzetekben, ahol a víz kulcsfontosságú tényező, mint például az őslakosok ősi földjeinek kizsákmányolása. A vízhez való kifejezett jogot nem könnyű megtalálni a nemzetközi környezetvédelmi jogi szerződésekben. Ellenben számos nem kötelező erejű jogi eszköz keretében alakították ki. E nem kötelező erejű jogi eszközök közül sokan
- 178/179 -
elfogadták, hogy az alapvető emberi jogok mint például az élethez, az egészséghez és a jóléthez való jog attól a feltételezéstől függ, hogy az emberek számára biztosított legyen a megfelelő minőségű és mennyiségű vízhez való hozzáférés.[22]
Ahogy az már korábban is említésre került, egy dolog biztos, víz nélkül senki sem tud élni és az alapvető vízellátás nélkülözhetetlen az emberi élet fenntartásához. Ezért érdekes megvizsgálni, hogy a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya értelmében az élethez való jog magában foglalja-e a vízhez való jogot. Az Egyezségokmány 6. cikke kimondja, hogy mindenkinek eredendően joga van az élethez. Ezt a jogot a "legfőbb emberi jogként" jellemezték, mivel az élethez való jog biztosítása nélkül minden más emberi jog értelmét veszítené. A 6. cikk különleges státuszát mind a megfogalmazása, mind a Paktumban elfoglalt helye miatt hangsúlyozzák, de azért is, mert ez az egyik olyan rendelkezés, amelytől nem lehet eltérni, még közveszélyhelyzetben sem. Továbbá a legtöbb tudós elfogadni látszik, hogy az élethez való jog a nemzetközi szokásjog részévé vált, sőt egyesek szerint még a nemzetközi jog kötelező erejű normájának (jus cogens) státuszát is elnyerte.[23] Ebből kiindulva, amennyiben a vízhez való jog az élethez való jogból következne, abban az esetben a norma jelentős jogi súllyal bírna és így azonnali állami kötelezettségeket is eredményezne. Azonban a jogi következmények jelentősek és súlyosak lennének, ezért a vízhez való jognak az élethez való jog keretében történő elismerése mellett szóló érveknek egyértelműnek és meggyőzőnek kellene lenniük.[24]
Jelen körülmények között a vízhez való jogot nem származtathatjuk az élethez való jogból, következésképp, a vízhez való jog nem következik a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányából. A felmerülő kérdés ebben az esetben az, hogy a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya értelmében létezik-e emberi jog a vízhez. A Bizottság, amely a Paktum felügyeleti szerve, a fentiekben említett 15. számú általános kommentár keretein belül pontosan azt a célt szolgálta, hogy tisztázza a vízhez való jog normatív tartalmát a Paktum 11. és 12. cikke alapján. A 11. cikk azt is előírja, hogy mindenkinek joga van a megfelelő élelemhez. Ez több szempontból is hatással lehet a vízellátásra. A víz folyékony tápláléknak is tekinthető, az ételkészítés alapvető eleme
- 179/180 -
és az élelmiszer előállításának is szükséges tényezője. Az ENSZ élelemhez való joggal foglalkozó különmegbízottja, Jean Ziegler[25] a vizet a folyékony élelemmel teszi egyenlővé és így az élelemhez való jogból vezeti le a vízhez való jogot. Ez némileg vitatható, és ez a nézet nem kapott további támogatást. Másrészt a víz szoros kapcsolatban áll az élelemhez való joggal az ételkészítéshez szükséges víz értelmében.[26] Ezen túlmenően a 12. cikk elismeri a fizikai és mentális egészség elérhető legmagasabb színvonalához való jogot, amely mind az egyén lehetőségei, mind az egészségét befolyásoló társadalmi és környezeti feltételek, mind pedig az egészségügyi szolgáltatások tekintetében elérhető. Bár az egészséghez való jog olyan jognak tekinthető, amely nyilvánvalóan kapcsolódik a vízhez való joghoz, a 12. cikk nem tartalmazza a víz fogalmát. A Bizottság arra a következtetésre jut, hogy a megfelelő vízhez való hozzáférés biztosítása az egészséghez való jog alapján a részes államokat terhelő egyik alapvető kötelezettség. Ez a nézet széles körű támogatást élvez a tudósok körében és a 15. számú általános kommentár ezt tovább erősíti, valamint megállapítja, hogy a vízhez való jog elválaszthatatlanul kapcsolódik az elérhető legmagasabb szintű egészséghez való joghoz. Mint már az említésre került, évente több millió ember hal meg a vízzel kapcsolatos betegségek miatt, ami a halálozás első tíz kockázati tényezője között szerepel. Így az egészséghez való jog nem biztosítható megfelelő víz nélkül és ezért függ a vízhez való jogtól.[27]
Amint az az előző fejezetből kiderül, a meglévő nemzetközi jogi eszközökben számos utalás található a vízre, de némi erőfeszítést igényel a vízhez való önálló jog megalkotása e meglévő nemzetközi jogi eszközök részeként. Inkább csak azt lehetne megállapítani, hogy a vízhez való jog létezik és a meglévő jogi esz-
- 180/181 -
közök szerinti más jogokból levezetett jogként működik. A vízhez való joggal kapcsolatos legújabb fejlemények számos nem kötelező erejű jogi eszközben történtek, amelyek támogatását mutatták annak a nézetnek, hogy a vízhez való jog önálló jogot képez. Ebben a fejezetben megvizsgálom, hogy melyek azok az eszközök, amelyek segítségével Latin-Amerikában érvényesülni tud a vízhez való jog. A térséget illetően elsősorban a nemzeti alkotmányok keretein belül képezi vizsgálatom tárgyát a vízhez való jog kérdése, különös tekintettel az érvényesíthetőségre.
Mindenképp szükséges megjegyezni, hogy a privatizációs politikák hatásai sokkal agresszívabbak azokon a helyeken, ahol nincs erős jóléti hagyomány - mint például az Európai Unióban -, amely képes lenne ellensúlyozni a privatizáció és a liberalizáció legradikálisabb törekvéseit. Nem véletlen tehát, hogy a vízkészletek privatizációs folyamataival szembeni leghevesebb népi reakciók a bolíviai Cochabambában zajlottak, valamint a vízhez való jog alkotmányba foglalása egész Dél-Amerika térségét érinti. A térségben a vízhez való jog gyakran szorosan kapcsolódik a vízgazdálkodáshoz és az alkotmányos jogok védelméhez. Az elmúlt évtizedben több latin-amerikai ország is alkotmányos reformot hajtott végre annak érdekében, hogy kifejezetten rögzítse a vízhez való jogot. Ilyen például Bolívia 2009-ben[28], Ecuador 2008-ban[29] és Uruguay 2004-ben, amelynek alkotmányának 47. cikke kimondja, hogy "a víz az élet alapvető erőforrása" és hogy "a vízhez és a higiéniához való hozzáférés" emberi jog.[30] Más latin-amerikai alkotmányok is tartalmazzák a jog közvetett elismerését. Ezek többek között Guatemala, Chile, Venezuela, Argentína és Kolumbia.
Argentínában a vízhez való jogot nem ismerik el kifejezetten, de azt az egészséges környezethez való jog részének tekintik, amelyet az alkotmány 41. cikke véd. Emellett a 75. cikk értelmében a főbb nemzetközi és regionális emberi jogi szerződések alkotmányos hierarchiában állnak egymással. A vízhez való jogot a nemzeti jog is garantálja, valamint a nemzeti bíróságok előtt is érvényesíthető. Egy a Legfelsőbb Bíróság előtt lezajlott, egy bizonyos vízgyűjtő terület vízszennyezésével foglalkozó ügyben a Bíróság hangsúlyozta, hogy
- 181/182 -
meg kell védeni "a környezet kollektív közös és oszthatatlan használatát".[31] 1999-ben Neuquén tartomány több bírósága is hangsúlyozta a "vízhez való emberi jog hatékony védelmének biztosítását", miután egy szennyezés miatt gyermekek egészsége került veszélybe. A vízhez való jog védelme Kolumbiában bizonyos értelemben hasonló az argentin elismeréshez, mivel a jog itt is az alkotmány 79. cikkében foglalt egészséges környezethez való jog keretében érvényesül.[32] Emellett az alkotmány 366. cikke szerint a vízellátás az állam által nyújtandó közszolgáltatás kategóriájába tartozik. Kolumbiában a vízhez való joggal kapcsolatos ítélkezési gyakorlat meglehetősen következetes. A bíróságok elsősorban az Amerika-közi Emberi Jogi Bíróság ítélkezési gyakorlatára és a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Bizottsága által kiadott 15. számú általános kommentár értelmezésére támaszkodtak.[33]
A vízhez való joggal kapcsolatos nemzeti nézőpontok példái azt mutatják, hogy a vízhez való jog számos állam nemzeti jogszabályaiban és a joggyakorlatban védelem alatt áll, bár sokféle módon és különböző rendszereken keresztül, megbízható jogi védelem mellett. Néhány államban a nemzeti jogszabályokban találhatók hivatkozások a vízhez való jogra, sőt, néhány ország az alkotmányában is elhelyezte a jogot, kifejezetten és hallgatólagosan egyaránt. Az elismeréseknek azonban nem mindegyike támogatja a vízhez való önálló jogot. A vízhez való jog több elismerése más jogból, például az egészséghez való jogból, az élethez való jogból vagy az egészséges környezethez való jogból ered. Még arra is van példa, hogy olyan államok mint Kolumbia, közvetlenül a 15. számú általános kommentár értelmezését választották. Továbbá a vízhez való jog nemcsak földrajzilag a világ egy bizonyos részére korlátozódik, hanem azt az összes kontinens állama elismeri. Másrészt a legtöbb állam világszerte nem ismerte el hivatalosan és jogilag kötelező érvényű formában a vízhez való jogot. Fontos megjegyezni, hogy e tanulmánynak nem áll módjában az összes állam jelenlegi gyakorlatának részletes empirikus felmérése. Többek között a különleges megbízott feladata,
- 182/183 -
hogy az egyes országok ilyen jellegű gyakorlatát megvizsgálja. E tanulmány tekintetében a nemzeti példák azt mutatják, hogy az államokra milyen hatással volt és hogyan hatott a nemzetközi fejlődés.
Mindazonáltal az elmúlt években a vízhez való jog elismerése egyértelműen fellendülőben van és a vízhez való jog világszerte elkezdett e különböző jogrendek részévé válni. Ez értelmezhető a nemzetközi jog közelmúltbeli fejleményeire adott válaszként, de a kialakuló vízválság és a víz mint véges erőforrás fokozott előtérbe kerülésének eredményeként is. A közelmúltban történt elismerésekre mind a fejlett, mind a fejlődő országokban sor került, olyan országokban, ahol a víz hol szűkösebb, hol kevésbé szűkös, valamint olyan országokban, ahol a jog megvalósítása könnyebben elérhetőnek vagy súlyosan nehéznek tűnik. A példák azt mutatják, hogy a határozott elismerés nem jelenti automatikusan az egyén erős védelmét. Számos példa van a nemzeti jogalkotásra és joggyakorlatra egyaránt, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy az állami gyakorlatok összhangban vannak a vízhez való független jog elismerésével, illetve, hogy a joggyakorlatban egyre több állásfoglalás születik ugyanebben a kérdésben. Az a tény, hogy a nemzeti bíróságok közvetlenül hivatkoztak a közelmúltbeli állásfoglalásokra, azt mutatja, hogy egy eszköz legitimitását nem feltétlenül annak formális jogi értéke határozza meg. Mégsem vonható le az a következtetés, hogy a vízhez való önálló jog, a vízhez való jog státuszát illetően a nemzetközi közösség egészében a többségi álláspont.
Mivel a víz meghatározó szerepet játszik a jog minden területén, ezért optimális esetben egyetlen jogterület vagy témakör vonatkozásában sem szabadna semmiféle hátrányt elszenvednie. A legnagyobb nehézség abból adódhat jelen esetben, hogy a vízhez való jog a jogszabályok különböző területein fontos szerepet tölt be. Mindazonáltal nyilvánvaló, hogy a vízzel kapcsolatos legújabb eszközök összekötik ezeket a különböző jogterületeket, ezáltal a célok és elvek egy nagyobb hálóját hozzák létre, szinte olyan, mint egy híd építése, amelynek közös nevezője a víz. Ez különösen nyilvánvaló, ha az elfogadott Fenntartható Fejlődési Célokat vesszük figyelembe. A célok univerzálisan alkalmazhatóak és a napirend holisztikus szemléletet képvisel, amely egyaránt érinti a fejlődést, a környezetvédelmet és az emberi jogokat. Az ezt követő esetleges állami gyakorlat és az államok hozzáállása az SDGs-ekhez meghatározó lesz, amikor a jövőben tisztázódik a vízhez való jog jogi értéke a nemzetközi jogban. Az előttünk álló kihívások ellenére fontos látni azt az előrelépést is, amely különösen az elmúlt tíz évben történt a vízhez való jog nemzetközi elismerésének, megvitatásának és a témához kapcsolódó továbbgondolásnak a felgyorsítása terén. Vannak olyan elemek, amelyeket ez a tanulmány érint és amelyek arra utalnak, hogy a vízhez való jog a jövőben szokásjogi norma vagy akár általános jogelv tárgyát képezheti, ennek köszönhetően önálló emberi joggá válhat.
- 183/184 -
B. Olmos Giupponi - M. Paz: The implementation of the Human Right to Water in Argentina and Colombia. Anuario Mexicano de Derecho Internacional, 2015/1, 323-352. https://www.elsevier.es/es-revista-anuario-mexicano-derecho-internacional-74-articulo-the-implementation-human-right-water-S1870465415000100.
Deborah Bensen: Is Access to Clean Water a Basic Human Right? Healing Waters International, 2022. https://healingwaters.org/is-access-to-clean-water-a-basic-human-right/.
J. Oloka-Onyango: Reinforcing Marginalized Rights in an Age of Globalization. International Mechanisms, Non-State Actors, and the Struggle for Peoples' Rights in Africa. American University International Law Review, 2003/4, 851-913.
Manfred Nowak: U.N. Covenant on Civil and Political Rights. CCPR Commentary. Kehl, Engel Publishers, 2005. http://www.ejil.org/pdfs/18/1/222.pdf.
P. H. Gleick: The Human Right to Water. Water Policy, 1999/5, 487-503. https://pacinst.org/wp-content/uploads/2007/05/human_right_may_07-1.pdf.
Pierre Thielbörger: The right(s) to water - The multilevel governance of a unique human right. Berlin-Heidelberg, Springer Verlag, 2014.
R. Picolotti - J. D. Taillant (szerk.): Linking human rights and the Environment. The University of Arizona Press, 2010. https://www.researchgate.net/publication/270953331_THE_RIGHT_TO_BE_A_PART_OF_NATURE_-_INDIGENOUS_PEOPLES_AND_THE_ENVIRONMENT_Leena_Heinamaki_2010_Rovaniemi_Lapland_University_Press_380_p_softcover_ISBN_978-952-484-367-5_43
JEGYZETEK
[1] PhD hallgató, Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola.
[2] Deborah Bensen: Is Access to Clean Water a Basic Human Right? Healing Waters International, 2022, https://healingwaters.org/is-access-to-clean-water-a-basic-human-right/
[3] Ibid.
[4] Ibid.
[5] J. Oloka-Onyango: Reinforcing Marginalized Rights in an Age of Globalization. International Mechanisms, Non-State Actors, and the Struggle for Peoples' Rights in Africa. American University International Law Review, 2003/4, 851-913.
[6] Ezek az egyezmények konkrét szabályokat írnak elő a harcosok, illetve a fegyveres erők sebesült, beteg vagy hajótörést szenvedett tagjainak, a hadifoglyoknak és a polgári személyeknek, valamint az egészségügyi személyzetnek, a katonai lelkészeknek és a hadsereget támogató polgári alkalmazottaknak a védelmére.
[7] A Stockholmi Nyilatkozat, amely 26 alapelvet tartalmazott, a környezetvédelmi kérdéseket a nemzetközi aggodalmak előterébe helyezte, az iparosodott és a fejlődő országok közötti párbeszéd kezdetét jelentette a gazdasági növekedés, a levegő, a víz és az óceánok szennyezése, valamint a világ népességének jóléte közötti kapcsolatról.
[8] Declaration of the United Nations Conference on the Human Environment, Stockholm, 16 June 1972, UN doc. A/CONF.48/14/Rev.1. https://wwwcdn.imo.org/localresources/en/KnowledgeCentre/ConferencesMeetings/Documents/A%20CONF.48%2014%20Rev.1.pdf.
[9] Report of the UN Water Conference "Mar del Plata Action Plan", Mar del Plata Argentina, 14-25 March 1977, UN Doc. E/CONF.70/29. https://www.internationalwaterlaw.org/bibliography/UN/Mar_del_Plata_Report.pdf.
[10] A vízről és a fenntartható fejlődésről szóló Dublini Nyilatkozat, más néven a Dublini Elvek a vízzel kapcsolatos problémákkal foglalkozó szakértők találkozója volt, amelyre 1992. január 31-én került sor az 1992. január 26-31. között Írországban, Dublinban megrendezett Nemzetközi Víz- és Környezetvédelmi Konferencián.
[11] A "Föld-csúcstalálkozót" 1992. június 3-14. között tartották Rio de Janeiróban. Ez a globális konferencia, az 1972-ben Stockholmban megrendezett első emberi környezetvédelmi konferencia 20. évfordulója alkalmából lett szervezve, amely rávilágított arra, hogy a különböző társadalmi, gazdasági és környezeti tényezők hogyan függenek egymástól és hogyan fejlődnek együtt. A találkozó elsődleges célja az volt, hogy átfogó menetrendet és új tervezetet dolgozzon ki a környezetvédelmi és fejlesztési kérdésekkel kapcsolatos nemzetközi fellépéshez.
[12] UN Conference on Environment and Development: Rio de Janeiro Brazil, 3-14 June 1992, UN doc. A/CONF.151/26. https://www.un.org/en/conferences/environment/rio1992.
[13] Report of the International Conference on Population and Development 5-13 September 1994, UN Doc A/CONF.171/13/Rev. 1, hereafter: Cairo Declaration, Principle 2. https://reproductiverights.org/wp-content/uploads/2020/12/pdf_BreakingThrough_04.pdf.
[14] UN GA Resolution: The Right to Development,17 December 1999, UN Doc. A/RES/54/175, para. 12 (a). https://documents.un.org/doc/undoc/gen/n00/279/11/pdf/n0027911.pdf.
[15] UN GA Resolution: United Nations Millennium Declaration, 18 September 2000, UN. Doc. A/RES/55/2. https://www.un.org/en/development/desa/population/migration/generalassembly/docs/globalcompact/A_RES_55_2.pdf.
[16] CESCR General Comment No. 15: The Right to Water (Articles 11 and 12), 20 january 2003, UN Doc. E/C.12/2002/11. https://www.refworld.org/legal/general/cescr/2003/en/39347.
[17] HRC Resolution: Human Rights and Access to Safe Drinking Water and Sanitation, 28 March 2008, UN Doc. A/HRC/RES/7/22. https://www.right-docs.org/doc/a-hrc-res-15-9/.
[18] UN GA Resolution: The Human Rights to Safe Drinking Water and Sanitation, 17 December 2015, UN Doc. A/RES/70/169. https://documents.un.org/doc/undoc/gen/n15/442/72/pdf/n1544272.pdf.
[19] A Millenniumi Fejlesztési Célok időhöz kötött célokat határoznak meg, amelyek alapján mérhető az előrehaladás a gazdasági szegénység, az éhezés, a betegségek, a megfelelő menedék hiánya és a kirekesztés csökkentése terén - a nemek közötti egyenlőség, az egészségügy, az oktatás és a környezeti fenntarthatóság előmozdítása mellett.
[20] A német közjog és a nemzetközi közjog professzora, valamint a bochumi Ruhr Egyetem Béke és Fegyveres Konfliktusok Nemzetközi Jogi Intézetének ügyvezető igazgatója. Az Európai Nemzetközijogi Társaság emberi jogi érdekcsoportjának társelnöke, a Humanitárius Hálózat közgyűlésének elnöke, valamint a berlini Hertie School adjunktusa.
[21] Pierre Thielbörger: The right(s) to water - The multilevel governance of a unique human right. Berlin-Heidelberg, Springer Verlag, 2014. 73.
[22] R. Picolotti - J. D. Taillant (szerk.): Linking human rights and the Environment. The University of Arizona Press, 2010. xiv. https://www.researchgate.net/publication/270953331_THE_RIGHT_TO_BE_A_PART_OF_NATURE_-_INDIGENOUS_PEOPLES_AND_THE_ENVIRONMENT_Leena_Heinamaki_2010_Rovaniemi_Lapland_University_Press_380_p_softcover_ISBN_978-952-484-367-5_43.
[23] Manfred Nowak: U.N. Covenant on Civil and Political Rights. CCPR Commentary. Kehl, Engel Publishers, 2005. Article 6. http:// www.ejil.org/pdfs/18/1/222.pdf.
[24] CCPR General Comment No. 6: The right to Life (Article 6), 30 April 1982. https://www.refworld.org/legal/general/hrc/1982/en/32185.
[25] Svájci származású, a Genfi Egyetem és a párizsi Sorbonne szociológia-professzora, valamint az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa tanácsadó bizottságának korábbi alelnöke. Számos tisztséget töltött be az Egyesült Nemzetek Szervezeténél is, különösen 2000 és 2008 között az élelemhez való jog különleges előadója, 2008 és 2012 között pedig az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa, tanácsadó bizottságának tagjaként. Ziegler számos mű szerzője, előadóként is tevékenykedik, e mondatáról is ismert: "Egy gyermek, aki éhen hal, meggyilkolt gyermek".
[26] CESCR General Comment No. 4: The Right to Adequate Housing, Articles 11 (1), 13 December 1991, UN Doc E/1992/23, para. 8(b). https://www.hlrn.org.in/documents/CESCR_General_Comment_4.pdf.
[27] P. H. Gleick: The Human Right to Water. Water Policy, 1999/5, 487-503. 492. https://pacinst.org/wp-content/uploads/2007/05/human_right_may_07-1.pdf. Sziebig Orsolya Johanna: Emberi jogok a környezetrombolás árnyékában: Az ekocídium és az emberi jogok kapcsolódási pontjai. Iustum Aequum Salutare, 2021/2. szám, 85-98.
[28] Constitution of Bolivia, 2009, Article 16.1: "Everyone has the right to water." http://pdba.georgetown.edu/Constitutions/Bolivia/bolivia09.html.
[29] Constitution of Ecuador, 2008, Article 12: "The human right to water is essential and cannot be waived. Water constitutes a national strategic asset for use by the public and it is unalienable, not subject to a statute of limitations, immune from seizure and essential for life." http://pdba.georgetown.edu/Constitutions/Ecuador/english08.html.
[30] 1967 Constitution of Uruguay (last amended in 2004), http://pdba.georgetown.edu/Constitutions/Uruguay/uruguay04.html.
[31] B. Olmos Giupponi - M. Paz: The implementation of the Human Right to Water in Argentina and Colombia. Anuario Mexicano de Derecho Internacional, 2015/1, 323-352. 337. https://www.elsevier.es/es-revista-anuario-mexicano-derecho-internacional-74-articulo-the-implementation-human-right-water-S1870465415000100.
[32] Ibid. 338.
[33] 1991 Constitution of Colombia, Article 79. https://www.constituteproject.org/constitution/Colombia_2015.
Visszaugrás
