A summa szó kapcsán elsősorban Azo summája jut minden jogtörténész eszébe. Valóban, Azo summája a legjelentősebb képviselője annak műfajnak, amelyet magáénak mondhatott a ius commune mindegyik részjogrendszere, a római jog éppen úgy, mint a kánonjog vagy a hűbérjog.[1] Érdemes ezért áttekinteni a műfaj fogalmát, típusait, főbb képviselőit, a műfajba tartozó jelentősebb műveket.[2] Áttekintésünkben arra is rá fogunk mutatni, hogy a tárgyalt művek a középkori Magyarországon mennyiben voltak használatban, milyen kódexek és fragmentumok maradtak fenn e művekből.
A summa valamely joggyűjtemény egy könyvének (pl. Digesta, Codex, Institúciók, Lombarda, Libri feudorum), címének (titulus), vagy egy jogintézménynek összefoglaló és rendszerező kifejtése. A summa alapul veheti a Codexet (summa Codicis), az Institúciókat (summa Institutionum), a Lombardát (summa legis Longobardae), a feudáljogot tartalmazó Libri feudorumot (summa feudorum), Gratianus Decretumát (summa decreti), vagy a dekretálisok valamely gyűjteményét (summa decretalium). Az egyes könyvek címei szerint haladó és azokat összefoglaló summákat summa titulorumnak nevezzük. Az egyes jogintézmények összefoglaló kifejtése főként a perjog terén volt elterjedt (summa de ordine iudiciorum), de a házassági jogban is használták (summa de sponsalibus et matrimonio).
Eredetét tekintve a summa is a glosszából fejlődött ki. Az egyes címekhez írt glosszák közül voltak olyanok, amelyek áttekintést kívántak nyújtani a joggyűjtemények egy címének egészéről. Ezek célja már nem a szómagyarázat volt, hanem az összefüggések feltárása, így mondhatjuk, hogy bennük a rendszerezés igénye nyilatkozott meg. Az egyes címek rövid összefoglalását nevezték summatio titulinak. A summatióból alakult ki a summa, amelynek címe legtöbbször annak a könyvnek a titulusával egyezett meg, amelyhez azt eredetileg fűzték. A summa virágkorát a glosszátor iskola idején élte, a kommentátorok már nem használták. A kommentátorok nem az egyes könyvek összefoglalását adó summát, hanem a sokkal részletesebb és bonyolultabb kommentárt részesítették előnyben, a XIV. században már csak elvétve születtek summa jellegű művek.
A szakirodalom alapján a summákat a következőképpen csoportosíthatjuk, a) A jogkönyv-summák egy teljes jogkönyvet dolgoztak fel, általában címenként haladva (summa titulorum), így például a Codexet (summa Codicis), az Institúciókat (summa Institutionum), a Lombardát (summa Lombardae), a Libri Feudorumot (summa feudorum), valamely dekretális-gyűjteményt (summa decretalium) stb. b) A monografikus summák (summulák) nem a teljes jogkönyvet, hanem annak csak egy címét foglalták össze, c) Az egy könyv különböző címeihez tartozó monografikus summákat sokszor summa-gyűjteményben egyesítették. A Summa ad Pandectas például több szerző kisebb summuláját tartalmazza (Bulgarus, Hugolinus, Johannes Bassianus, Azo, stb.). d) A tematikus summák az egyes jogintézményekre vonatkozó anyagot foglalták össze. Az ordo iudiciarius a perjogi anyagot tárgyalta, míg a summa de matrimonio például a házasságjogi anyagot mutatta be. e) A vegyes műfajú summa a summa és más műfajok kapcsolatát jelzi. Így alakult ki a summa quaestionum, a summa distinctionum, a summa brocardicorum, vagy az egyházjogban a Decretum summáinál gyakori summa ad modum apparatuum műfaja.
Témájukat illetően az egyes summák vagy anyagi joggal foglalkoznak, vagy pedig kifejezetten perjogi tárgyúak. Raymundus Parthenopeus Summája például kifejezetten csak az anyagi jogra szorítkozik, míg Placentinus egyes summái csak perjogi tárgyúak.[3] Gyakori azonban az is, hogy az anyagi és az alaki jog egyes intézményei vegyesen szerepelnek,
- 199/200 -
mint például a Summa Codicis esetében.[4] Perjogi tárgyú az ún. ordo iudiciarius is. A perjogi tárgyú summák és egyéb perjogi források legbővebb kiadását L. Wahrmund[5] rendezte sajtó alá.
Céljukat tekintve a summák általában egyszerre elméletiek és gyakorlatiak. Nemcsak a tanítás tárgyául és segédeszközéül szolgáltak, hanem a gyakorlat is rájuk támaszkodott. Ezt bizonyítja a híres mondás: "Chi non ha Azzo, non vada a palazzo" Mindazonáltal egy megkülönböztetést tennünk kell. Az Alpokon túli summákra volt inkább jellemző a gyakorlati igények figyelemmel kísérése, míg a bolognai summák kissé elméletibb jellegűek. Vacarius Liber pauperumja[6] egyenesen azt a célt tűzte ki maga elé, hogy olyan összefoglalást készítsen, amely mindazt tartalmazza az oxfordi diákok számára, amely a gyakorlatban minden per eldöntéséhez és megnyeréséhez elegendő. Ilyen gyakorlati beállítottságot mutat a Summa Codicis Trecensis provenszál nyelvű átdolgozása, a Lo Codi is. Gyakorlatibb jellegű a velencei statútumokhoz fűzött Ratio legis romanae és a Magyarországon széleskörűen elterjedt Summa legum Raymundi Parthenopei is.[7] Elméletibb jellegű volt ezzel szemben Placentinus vagy Azo Summa Codicist.
A Digestához annak terjedelmessége és részletessége miatt tulajdonképpen nem született igazi összefoglaló summa. A Digestának ugyanis éppen a részletesség és a szabályok pontossága adja a lényegét. Az a summa, amely Johannes Bassianus neve alatt maradt fenn, nem fogja át a Digesta egészét. Túlságosan nehéz vállalkozás lett volna ugyanis a Digesta terjedelmes ötven könyvét egyetlenegy összefoglalásba sűríteni. A Summa ad Pandectas csak egyes részletkérdéseket tudott alaposan tárgyalni, de a Digestához képest ez szerény összefoglalásnak bizonyult. Kialakulását illetően azt kell mondanunk, hogy szerzője nem teljes egészében a híres glosszátor.[8] Valószínű ugyanis, hogy ekkorra már közkézen forogtak olyan kisebb summák, amelyek a Digesta egy-egy címét vették alapul és foglalták össze. Kantorowicz a Digestához írt summát egyenesen a Collectio summarum ad Digesta névvel illeti. Ennek a gyűjteménynek a magját a Digesta egyes címeihez írott kisebb summák képezték, amelyek zömében Bulgarustól és Johannes Bassianuslól származhattak. Ezeket fokozatosan egészítették ki Hugolinus és mások summáival, a végső szerkesztést pedig valószínűleg Azo készíthette el.
A jogkönyv-summák legfontosabb típusa a Codex-summa volt. A Summa Codicis egyúttal a summa titulorum műfajába is tartozik, mert a Codex címeinek sorrendjében mutatja be annak joganyagát. Az egyes Codex-summák azonban egymástól sokszor lényegesen különböznek, mivel a szerzők egyes címeket elhagytak vagy összevontak. Töredékes Codex-summákat tartalmaznak a) a Summa Codicis Londiniensis,[9] és b) a Summa Codicis Berolinensis[10] Londonban és Berlinben őrzött kéziratai. c) A Summa Trecensis szerzősége vitatott, Fitting Irnerius neve alatt adta ki,[11] d'Ablaing Hugónak,[12] Meijers Martinus valamelyik tanítványának,[13] Gouron[14] pedig a francia Geraudusnak tulajdonította. d) Jelentőségét jól mutatja, hogy szövegét Rogerius is átdolgozta, Rogerius summája azonban töredékes maradt, azt a C. 4.58 címtől Placentinus (Summa Codicis Placentini) és tőle függetlenül egy ismeretlen tanítványa folytatta (Summa Tubingensis).[15] e) A Summa Trecensishez köthető a provenszál nyelvű Lo Codi is, amelynek szerzője az említett summán kívül Rogerius átdolgozását és az Exceptiones Petrit is használta. f) Placentinus előbb mesterének, Rogeriusnak a summáját folytatta (C. 4.58-9.51), majd a hiányzó első részt (C. 1.1-4.57) is pótolta, amely már különbözik Rogerius summájától. Az így keletkezett summát később nyomtatásban is kiadták (Moguntiae 1536.). g) Johannes Bassianus Odofredus tudósításával ellentétben nem írt Codex-summát, a neki tulajdonított mű valószínűleg tanítványa "Azo Codex-summájának első redakciója. Azo summájának első redakciója, amelyet egy brüsszeli kódex őriz, valószínűleg 1185 és 1190 között keletkezett és Johannes Bassianus jogmagyarázatait használta fel, ezért tekinthette őt Odofredus egy különálló Summa Codicis szerzőjének. Azo summájának második redakciója már önállóbb alkotás, valószínűleg 1208 és 1210 között keletkezett. Óriási népszerűségnek örvendett,
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
