https://doi.org/10.59851/jk.81.05.2
A békebíró az angol jogrendszer közismert és jellegzetes jogintézménye, előzményei már a 12. században fellelhetők, és bár a 20. századra elvesztette korábbi karakterét, ma is létező fogalom az Egyesült Királyságban. A békebíró hivatalával és fejlődéstörténetével számos szerző foglakozott már, azonban jóval kevesebb figyelem fordult a békebíró egy kevéssé ismert feladatköre felé: legalább a 14. századtól a békebírák feladata volt egyes bűncselekmények kapcsán egyfajta előzetes vizsgálatot lefolytatni, amely a modern értelemben vett nyomozás előzményének is tekinthető. A békebíró nyomozási hatásköre fokozatosan fejlődött. A 16. századi jogalkotás során továbbfejlesztették és pontosították ezt a funkciót is. Végül a békebírák nyomozással kapcsolatos feladatköre a 19. század elején, a professzionális rendőrség megszervezésével hanyatlott le Angliában.
Tárgyszavak: angol békebíró, nyomozási hatáskör, előzetes vizsgálat
The Justice of the Peace (JP) is a well-known and characteristic legal institution in the English legal system, with antecedents traceable back to the 12th century. Although the role lost much of its original character by the 20th century, it remains a current legal concept in the United Kingdom. Many scholars have focused on the office of the JP and its historical evolution. However, far less attention has been paid to one of the JP's lesser-known functions: from at least the 14th century, they were tasked with conducting a type of preliminary examination concerning certain crimes. This function can be viewed as a precursor to the modern concept of criminal investigation. The JP's investigative authority developed gradually, and 16th-century legislation further developed and clarified this function. Ultimately, the JP's investigative responsibilities declined in England in the early 19th century with the establishment and professionalization of the police force.
Keywords: Justice of the Peace, investigative authority, preliminary examination of crimes
A békebíró (Justice of the Peace, JP) az angol jogrendszer egyik legjellegzetesebb és legérdekesebb intézménye. Előzményei - ahogy látni fogjuk - már a 12. században megjelentek, és egészen a 20. századig a joggyakorlat meghatározó résztvevői voltak. A békebírói hivatal azonban számos - leginkább eljárásjogi - ellentmondást is hordozott magában, mégis, ez a "félig" laikus[1] bírói szerepkör több száz éven keresztül képes volt betölteni célját: megoldani a helyi, zömében kisebb ügyeket (sőt, fokozatosan a jelentősebb ügyekben is egyre több hatáskört kapott).
A feladatok sokszínűsége dacára azonban megragadható és elemzésre érdemes lehet a békebíró egy olyan hatásköre, amely vitákat válthatott ki már a saját korában is, de a modern jogtudomány is több oldalról vizsgálta és értékelte már. Ez nem más, mint a békebíró nyomozással összefüggő feladatköre, amely nem pusztán jogtudományi absztrakció, vagy a jogalkalmazás produktuma, hanem fokozatosan, egyre több törvényben deklarált hatáskör volt. E nyomozási vagy vizsgálati hatáskör[2] szintén több oldalról vizsgálható, volt olyan a jogtudományban (elsősorban Langbein), aki igen alaposan körbejárta e kérdéseket (lásd később). Jelen tanulmánynak azonban nem célja sem a középkori jogalkotás mögöttes okainak és céljainak feltárása, sem az angol eljárási rendszertan újraértelmezése, pusztán a nyomozás jogtörténeti, elsősorban szabályozási előzményeit kívánja vizsgálni és értékelni. A közismert álláspont az angol jogot illetően az, hogy a nyomozás mint eljárási szakasz, valamint a hatósági nyomozás egy viszonylag késői terméke a jogfejlődésnek, nevezetesen a 19. század produktuma (az angol rendőri szervezet létrehozásával egyidejű). Ezzel szemben a békebírói hivatal modellszerű mintát nyújt annak bemutatásához, hogy a hivatalos szerv által végzett és törvényileg is szabályozott nyomozás már igen korán megjelent Angliában, és betöltötte feladatát egészen a professzionális rendőrség 19. század eleji megszervezéséig. Jelen tanulmányban ezt a fejlődési ívet kívánom bemutatni, és igazolni, hogy a hivatali nyomozási hatáskör már régtől jelen van az angol jogrendszerben is.
Skyrme szerint nem tudunk pontos időpontot megjelölni a békebírói intézmény megjelenésére. Bár a megnevezés (Justice of the Peace) a 14. század első felében tűnik fel, azonban a jogintézmény előzményei szerinte már a 12. században is feltűnnek.[3] Távoli előzményként megemlíthető a II. Henrik nevéhez fűződő, 1166. évi Clarendoni Assize, amely ugyan még nem említi a békebírákat vagy elődjeit, de lényegében az állami büntetőhatalom és
- 207/208 -
bűnüldözés megalapozását, illetve megerősítését jelentette. Osborne, és hasonlóan Beard is viszont az 1195. évet jelöli meg kezdő időpontként, amikor I. Richárd király törvényében lovagokat bízott meg a béke fenntartására.[4] Baker a jogintézmény eredetét akként magyarázza, hogy bár a királyi bírósági rendszer (elsősorban az utazóbírák, Assize) ugyan képes volt "rettegést kelteni a gonosztevők szívében", azonban a vidéki szinten nem volt alkalmas a rend megteremtésére; és ugyanígy az olyan helyi hatóságok mint a sheriff, vagy a századkerületek szintén nem tudták megoldani a bűnözés és a rendészet mindennapi problémáit. Ezt Baker szerint csak egy új jogintézmény "feltalálása" tudta áthidalni: 1200 körül kezdődött el az a gyakorlat, hogy minden megyébe/grófságba (county) lovagokat neveztek ki a "béke fenntartására", ez azonban még inkább katonai, illetve rendészeti feladat volt, mint igazságszolgáltatási; ugyanakkor e helyi békefenntartókat egy idő után egyre gyakrabban alkalmazták az utazóbírák helyettesítésére, akár komolyabb bűnügyekben történő ítélkezési feladatra is.[5]
Utóbbi megállapításra azért is érdemes felfigyelni, mert a későbbi jogfejlődésben a nyomozás már inkább, és egyre egyértelműbben - különösen a modern jogrendszerekben - rendészeti (sőt rendőrségi) feladat; tehát úgy tűnik, hogy a békebíró később részletezendő nyomozási feladatai - ezen ívet és eredetmagyarázatot figyelembe véve - nem utóbb tapadtak hozzá egy eredendően bírói szerepkörhöz, hanem inkább a rendészeti funkció vált egyre inkább bíróivá, megőrizve egyes rendészeti hatásköreit.
A békebírói feladatkör eredetét és lényegét jól összegzi Nagyné, aki szerint bármilyen jelentős is volt a királyi utazóbírák szerepe, ők csak a fontosabb ügyekben jártak el, tehát funkciójuk nem volt döntő jelentőségű, mert a békebírák voltak azok, akik a mindennapok ügyeiben eljártak, és gondoskodtak a béke biztosításáról.[6] Ruszoly pedig úgy látja, hogy a békebírák (amellett, hogy egyidejűleg a sheriffek ellensúlyozására is szolgáltak, számos hatáskörük átvételével) lényegében kiegészítették (a hatáskörök pontos elhatárolása nélkül) az utazóbírák büntetőítélkezési tevékenységét.[7]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
