Az a kérdés, hogy mi a jelentősége az Alaptörvény (GG) 3. Cikk 3. bekezdésébe foglalt diszkriminációtilalmaknak a nemzetközi öröklési jogban, már régóta vitatott. Különös problémák vetődnek fel ebben a vonatkozásban az iszlám öröklési jog alkalmazása során. Az iszlám öröklési jog ugyanis egyrészről ismeri a vallási különbözőségen alapuló öröklési tilalmat, másrészről a férfi örökösök számára kétszer akkora örökrészt biztosít, mint a női örököstársak részére. Az ennek az írásnak alapul szolgáló döntésében az OLG Hamm-nak mindkét problémával szembe kellett néznie. Az örökhagyó egy muszlim vallású egyiptomi állampolgár volt, aki 1955 óta Németországban élt, és itt tanulmányai befejezését követően fogorvosként működött. Az örökhagyó házasságát fölbontották. Ebből a házasságból két felnőtt gyermeke származott, egy fiú és egy lány, akik közül egyik sem követte a muszlim vallást. Az örökhagyó szülei már korábban elhaltak. Halála időpontjában azonban élt még négy fivére és három nővére. A németországi hagyaték lényegében egy ingatlan volt. Az örökhagyó nem végrendelkezett, vagy legalábbis végrendelete nem került elő. Vitatott volt a - tárgyát tekintve korlátozott - öröklési tanúsítvány tartalma a BGB 2369. §-a alapján. Az EGBGB 25. Cikk 1. bekezdése alapján alkalmazandó egyiptomi jog a vallási különbözőség okán kizárja az örökhagyó gyermekeit az öröklésből. Törvényes örökösök így az örökhagyó halálakor életben lévő testvérek, akik közül a fivérek kétszer akkora örökrészt kapnak, mint a nővérek. Kérdéses, hogy ez az eredmény a potenciális örökösök alkotmányos alapjogaira figyelemmel elfogadható-e.
Az EGBGB 6. Cikk 2. bekezdése értelmében az alapjogoknak az ordre public keretei között különös, kiemelt jelentősége van. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a német bíróságoknak az alkalmazandó külföldi jogot egy, az alapjogok mércéjét alkalmazó absztrakt kontrollnak kellene alávetniük. Az általánosan elfogadott nézet szerint sokkal inkább annak van jelentősége, hogy a jogalkalmazás eredménye az egyedi esetben összeegyeztethető-e az alapjogokkal. Az absztrakt normakontroll már csak azért is tilos, mert az alapjogok a külföldi törvényalkotót nem kötik. Ezzel szemben a német bíró a GG 1. Cikk 3. bekezdése értelmében a külföldi jog alkalmazása esetén is korlátozás nélkül kötve van az alapjogokhoz. Itt sem juthat tehát olyan eredményre, amely az alapjogokkal nem egyeztethető össze.
Mint ahogy azt az elméletben Dörner meggyőzően kimunkálta, a nemzetközi öröklési jogban nem lehet megelégedni az eredmény elszigetelt értékelésével. Azért nem, mert az alapjogilag védelemben részesített végrendelkezési szabadság (GG 14. Cikk 1. bekezdés első mondat) az örökhagyó számára lehetővé tenné a német jog szerint, szinte valamennyi eredmény végrendelkezés útján való érvényre juttatását. Ugyanakkor azonban alapvető különbség, hogy az eredmény egy külföldi jognak a német jog szerint nem helyeselhető értékítéletén nyugszik-e, avagy azt az örökhagyó végintézkedési szabadsága alapozza meg. A döntő ezért az, hogy az eredményben egy külföldi jogi norma olyan értékítéletei csapódnak-e le, amelyek az alapjogokkal összeegyeztethetetlenek.
Az alapjogok kiemelkedő jelentősége az ordre public keretei között mindenekelőtt abban mutatkozik meg, hogy a német jog alapelveibe ütközés "lényegességének" és "nyilvánvalóságának" EGBGB 6. Cikk első mondatába foglalt kritériumai a második mondatban - az alapjogok tekintetében - hiányoznak. Az OLG Hamm éppen ezért joggal helyezkedik arra az álláspontra, hogy az alapjogok bárminemű megsértése az ordre public jelentős sérelmét is jelenti. A másik oldalról viszont konszenzus van abban a kérdésben, hogy a külfölddel érintkező tényállások esetében az alapjogok sérelmét nem lehet ugyanazon alapelvek szerint megítélni, mint a tisztán belföldi tényállások eseteiben. Az értékelés során különös jelentősége van a belföldi kapcsolódás mértékének. Még egy különösen erős külföldi elem sem kérdőjelezheti meg azonban a német bíróság alapjogi kötöttségét. Még ha az alapjogok túl is mennek a nemzetközileg elismert emberi jogokon, akkor is irányadó rájuk az igazságosság térbeli relativitásának alapelve. A alapjogok alkalmazása során ezért nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a külföldi jogrendszerek az eltérő életviszonyok, szokások vagy vallási meggyőződés alapján más eredményekre juthatnak, olyanokra, amelyeket az annak a jognak alávetettek igazságosnak tekintenek. Metodológiailag ez az eljárás a nemzetközi magánjog kétlépcsőssége elméletének felel meg: A kollíziós jogi mérlegelés első lépcsőjén - annak a kérdésnek a vizsgálata során, hogy elvileg érvényesülnek-e az alapjogok - csak az a lényeges szempont, hogy a döntést egy német bíróság hozza meg. A második lépcsőben - az alapjogoknak a konkrét tényállásra való alkalmazása során - lehet értékelni a külföldi tényállás sajátosságait.
Az OLG Hamm először azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy a vallási különbség öröklési tilalma a belföldi közrenddel összeegyeztethető-e. Az, hogy egy vallásilag motivált öröklési tilalom a német jogban a GG 3. Cikk 3. bekezdésének első mondatába ütközne, nem lehet kérdéses. Igaz ugyan, hogy az öröklési tilalom nem irányul egyoldalúan bizonyos vallások ellen, hanem muszlimok kárára is érvényesülhet, ez azonban nem változtat azon, hogy az érintetteket éppen vallásuk miatt éri hátrányos megkülönböztetés.
A belföldi kapcsolódás vizsgálata során a régebbi joggyakorlat gyakran nagyon visszafogott volt. Így pl. az OLG Hamm egy korábbi nemzetközi öröklési jogi döntésében a megfelelő mértékű belföldi kapcsolódás hiányát pusztán az örökhagyó külföldi állampolgársága alapján állapította meg. Ennek megfelelő mérlegelési szempontokkal találkozunk az első fokon eljáró bíróságnál is. Ebben az esetben azonban az OLG Hamm sokkal differenciáltabban érvelt. Helyesen mutat rá arra, hogy a vallási alapú diszkrimináció tilalma olyan általános emberi jog, amely szoros kapcsolatot mutat az emberi méltóságnak a GG 1. Cikkébe foglalt védelmével. Az igazságosság térbeli relativitása alapelvének itt tehát semmi esetre sincs nagy jelentősége. A többségi vélemény joggal indul ki abból, hogy a vallási hovatartozáson alapuló diszkrimináció alapvetően sérti a belföldi közrendet. A jelen esetben még azt is értékelni kell, hogy az öröklési tilalom által érintett gyermekek életvitelének központja Németországban van. Az, hogy az örökhagyó nem adta föl állampolgárságát és vallási meggyőződését, ezzel szemben önmagában nem alapozhatja meg az öröklési tilalom fenntartását. Az OLG Hamm így arra a meggyőző eredményre jut, hogy a GG 3. Cikk 3. bekezdése első mondatának megsértését nem lehet pusztán azon az alapon tagadni, hogy az esetnek nincs elég szoros kapcsolata a belfölddel.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
