Szinte félve ragadom meg a tollat, hogy rövid kommentárt fűzzek az Alkotmánybíróság 2008. március 11-én meghozott, 32/2008. (III. 12.) AB határozatához.[1] A döntés olyan kérdésben született, amelynek hiteles megválaszolásához otthonosan kell mozogni mind a büntetőjog, alkotmányjog, mind a nemzetközi jog, az európai jog és az összehasonlító büntető- és alkotmányjog területén. Jelen kommentár nem vállalkozik átfogó értékelésre, sokkal inkább önkényesen kiragad néhány mozzanatot a határozatból, és az annak hátteréül szolgáló kérdésekből. Inkább - újabb - kérdések felvetését célozza, semmint válaszokat ad.
A 32/2008. AB határozat alapvetően illeszkedik az Alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlatába.[2] Az eleinte bizonytalan álláspont erre az évtizedre megszilárdulni látszik, és a - szintén az Alkotmánybíróság egyik döntésének hatására megszületett - 2005. évi L. törvény legalábbis elvi szinten tisztázza a magyar belső jog és a nemzetközi jog viszonyát.[3]
A magyar jognak az uniós joggal való viszonya alkotmányos szinten igen problematikusnak mutatkozott. Elég példaként említenünk az Alkotmány 2/A. §-át.[4] Ha eltekintünk az uniós csatlakozás előtti időszaktól, akkor is - így vagy úgy - igen figyelemreméltó az Alkotmánybíróság gyakorlata[5] e tekintetben - valljuk be, a gondok forrása elsősorban nem maga a döntéseket meghozó Alkotmánybíróság, hanem az a jogszabályi háttér, amely alapján ítélkeznie kell. Ugyanakkor megállapítható, hogy az Alkotmánybíróság sikeresen próbálja meg kikerülni a közösségi joggal kapcsolatos alkotmányos kérdések megválaszolását.
A 32/2008. AB határozat kapcsán is felmerülhetne számos közösségi joggal kapcsolatos kérdéskör - amennyiben e cikk keretei között lehetséges, a későbbiekben utalok ezekre.
Az Alkotmánybíróság dolgát is megnehezítő szerencsétlen alkotmánymódosítások[6] sorát ezen indítvány kapcsán ismét gyarapította egy: a 2007 utolsó parlamenti ülésnapján elfogadott 2007. évi CLXVII. törvény módosította az Alkotmány nullum crimen sine lege elvet rögzítő 57. § (4) bekezdését, mégpedig a következőképpen: "Senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani és büntetéssel sújtani olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog vagy - a határozatok kölcsönös elismerése elvének érvényesülése céljából az Európai Unió jogi aktusai által meghatározott körben, az alapvető jogok lényeges tartalmát nem korlátozva - a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség létrehozásában közreműködő más állam joga szerint nem volt
- 387/388 -
bűncselekmény." A módosítás csak a lisszaboni szerződés majdani hatálybalépésével lép majd maga is hatályba (és - az Alkotmányba beépülve - veszti hatályát az azt követő napon). A tárgyalt határozat utal a módosításra, de értelemszerűen -és szerencsére - nem kell érdemben foglalkoznia vele.
Az alkotmánybíróságok közösségi joggal szembeni visszafogott lelkesedése az európai integráció immár több, mint fél évszázados történelme alatt különösen az erősen dualista beállítottságú országokban (például Németország, Olaszország) volt jellemző. Ezek fő mozgatórugója - mint például a híres, sokat idézett német Solange I-döntésben[7] - a belső jogi, emberi jogi, alkotmányjogi értékek védelme volt. Elképzelhető, hogy a magyar Alkotmánybíróságot is ugyanezen indokok vezérlik: az AB nem látja biztosítva a magyar alkotmányos értékek érvényesülését, és ezért a közösségi jogi - azok elsőbbségére vonatkozó, vagy egyébként azokkal összefüggő - kérdések megválaszolását mintegy halogatva, megtalálja azon alkotmányos rendelkezéseket, amelyek alapján eldönti az adott kérdést.[8]
Az V.2.4. pontban maga a 32/2008. (III. 12.) AB határozat is utal a kérdéskörre: hogyan viszonyul az Alkotmánybíróság a közösségi jog rendszeréhez; megemlíti a két, e szempontból nagy port kavart határozatot: az 1053/E/2005.[9] és 72/2006. (XII. 15.) AB határozatokat.[10] Mindazonáltal közelebbről nem vizsgálja meg a kérdést - tovább halogatva a végleges választ a közösségi jogrendszer elemeinek a magyar jogi hierarchiában betöltött helyére vonatkozó kérdésre. [Az adott jogszabályi (alkotmányi) háttér mellett, mint említettem, ennek szinte létjogosultsága van.] Mindössze azt a - szintén lényeges - álláspontot tisztázza a határozat (V. 2. 5.), hogy a vonatkozó nemzetközi kötelezettségvállalások, a magyar büntetőtörvény és az uniós aktusok "logikailag zárt rendszert képeznek". A határozat kiemeli (V. 3.), hogy - és ez vonatkozik a magyar állam által elfogadott európajogi normákra is - a valóban egyre intenzívebbé váló büntetőjogi és igazságügyi együttműködés normáinak meg kell felelniük az - Alkotmánybíróság által korábban már tárgyalt - büntetőjogi legalitás követelményeinek, azaz bűncselekményi tényállást csak törvény állapíthat meg.
A) A köztársasági elnöki indítvány
Mindenekelőtt tisztáznunk kell, mi is az az európai elfogatóparancs? Az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13-i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat szerint: "Az európai elfogatóparancs egy tagállamban kibocsátott igazságügyi hatósági határozat, amely azt a célt szolgálja, hogy egy másik tagállam a büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztés-büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása végett a keresett személyt elfogja és átadja." (1. cikk (1) bekezdés). A jelen ügyben érintett törvény az ezzel kapcsolatos együttműködésről szóló, Norvégiával és Izlanddal kötött megállapodást hirdeti ki.
A 32/2008. határozat tehát ezen, az Országgyűlés által 2007. június 11-én elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény alkotmányellenességének előzetes vizsgálatára adott - alkotmányellenességet megállapító - válasz. Az eljárást a köztársasági elnök kezdeményezte. Kérelme a törvénnyel kihirdetendő megállapodás bizonyos részeire, valamint a törvény megadott részeire vonatkozott. A határozat - alapvetően követve a fent vázolt irányvonalat - mindazonáltal kijelenti: "Az a tény, hogy a Törvény alkotmányellenes, nem jelent ugyanakkor értékítéletet az EUIN-megállapodás[11] tartalmi elemei felett, hanem a Törvénynek a jelenlegi alkotmányos keretek közötti be nem fogadhatóságát jelenti."[12]
A köztársasági elnök indítványának[13] - jelen kommentár szempontjából - főbb elemei a következők: "Az EUIN-megállapodás kötelező hatályának elismerése és szabályainak magyar joggá válása ugyanazon elvek és eljárás szerint történik, mint azoké a nemzetközi szerződéseké, melyeket a Magyar Köztársaság köt a nemzetközi jog egy másik alanyával".[14] Kifejti a nemzetközi szerződések megerősítésével kapcsolatos kérdéseket (KE indítvány 2. pont), valamint röviden indokolja, miért is a nemzetközi szerződésekre vonatkozó általános szabályok alkalmazandók (KE indítvány 1. pont).
Amint azt a KE indítvány kiemeli, a legfontosabb újítás - az
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
