Egyre nő azoknak a személyeknek a száma, akik tartási szolgáltatásért cserébe a hagyatékukból kívánják részeltetni az őket eltartókat, és mind gyakoribb, hogy az örökhagyó tényleges tartását nem a törvényes örökösök teljesítik. A ténylegesen nyújtott tartási szolgáltatások viszonzása az eltartott személy halása esetén sajátos szabályok alapján történik. Ennek egyik eleme 89. számú polgári kollégiumi állásfoglalás b) pontja. A tanulmány a PK 89. elemzését tartalmazza, kitekintve a kapcsolódó jogintézmények gyakorlatára is. A tanulmány kitér a Ptk. tartási szabályainak legutóbbi módosításaira is.
There is a growing number of people who want to share their estate with their dependants in exchange for maintenance services. Increasingly, the actual maintenance of the deceased is not provided by the legal heirs. The paper examines this issue in the Hungarian legal context. In the event of the death of a dependant, the actual maintenance provided is repaid according to specific rules. One of the elements of this is provided for in point (b) of Civil Chamber Resolution No 89 (CCR). The study provides an analysis of the CCR, including the practice of the relevant legal institutions, and also examines the recent amendments to the maintenance rules of the Hungarian Civil Code.
Tárgyszavak: polgári kollégiumi állásfoglalás, PK 89., hagyatéki hitelezői igény, tartás, öröklés
Bár garanciális jelentőséggel bír, hogy a vagyonról történő, halál esetére szóló rendelkezéseket írásba kell foglalni, méghozzá ezeknek a nyilatkozatoknak minősített írásbeliségi feltételeknek kell megfelelniük, Magyarországon az írásbeli végintézkedés tételére való hajlandóság hagyományosan alacsony fokú. Magyarázhatja ezt a törvényes öröklés rendjének széles körű elfogadottsága, de akár a társadalom ilyen irányú jogtudatosságának alacsony foka is.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) több új jogintézményt is bevezetett, amelyek a vagyonról való döntés mellett egyéb vonatkozásokban is az előrelátó önrendelkezés lehetőségét biztosítják azzal a céllal, hogy az ember gondoskodhasson a jövőjéről. Ilyen különösen a cselekvőképességet nem érintő támogatott döntéshozatal,[1] illetve a rendelkezés a cselekvőképesség jövőbeli korlátozása esetére.[2] Idesorolható továbbá a házassági vagyonjogi szerződés részletesebb szabályozása, de akár a bizalmi vagyonkezelés[3] jogintézményének bevezetése is.[4] A vagyonról való, halál esetére szóló rendelkezés módjai érdemüket tekintve azonban a korábban hatályos rendelkezésekhez képest jelentős mértékben nem változtak. Mindazonáltal ki lehet jelenteni, hogy a minősített írásbeliség ma már nemcsak a vagyoni, hanem az előbb említett személyhez kötődő nyilatkozatok tekintetében is előírás, mintegy garanciális eszközként a hosszú távú szándékok megfelelő dokumentálására.
Az örökléssel kapcsolatos szabályok a Ptk.-ban a korábbiakhoz képest tehát kevésbé változtak,[5] bár a szabályokat befolyásoló egyéb tendenciákra finoman reagál az új rendszer: ilyen többek között az, hogy a családhoz tartozó személyek köre átalakult, jelentősen leszűkült, így a törvényes öröklésre jogosultak körét indokolt volt szűkebbre szabni (lásd a parentélák átalakítását).[6] Igen fontos társadalmi tendenciának kell azonban mindezek mellett azt is tekinteni, hogy az örökhagyók egyre több esetben szembesülnek azzal, hogy nem tudják a maguk ellátását további segítség nélkül megoldani, így egyre többen szorulnak valamiféle külső támogatásra, anyagi tartásra. A nagycsaládok felbomlása, a legközelebbi hozzátartozók távolsága pedig gyakran szükségessé teszi a gondoskodás más formáinak igénybevételét is, aminek ellentételezéseként az örökhagyó nemritkán a vagyonából a halála esetére kívánja részeltetni azt a személyt, aki gondoskodott róla. A hozzátartozói tartásra vonatkozó szabályok emiatt szintén változtak, és a tartási és öröklési szerződés szabályai is kiegészültek a gondozási kötelezettséggel.[7] Továbbá ilyen szempont lehet az is, hogy a házasság intézménye mellett szélesebb körben terjednek el más együttélési formák, az élettársak pozíciója azonban az öröklés területén nem változott ennek megfelelően. A nem hozzátartozók hagyatékból való részeltetésére vonatkozó rendelkezések szintén nem változtak, pedig azok a helyzetek is gyarapodnak, amikor az örökhagyó gondozását nem családtagok végzik.[8]
- 336/337 -
Az örökhagyó halál esetére való rendelkezéseinek gyakorlata igen széles körű és sokszínű. A bírói gyakorlat azt mutatja, hogy az örökhagyói akarat kifejtése a szabályszerűen írásban megtett halál esetére szóló nyilatkozatok és a törvényes öröklés tudatos érvényesítése között igen széles skálát jár be: ennek a területnek közös jellemzője, hogy az örökhagyó bárszándéka szerint nem feltétlenül a törvényes öröklés rendjében kívánja hátrahagyni a vagyonát (vagy legalábbis nem az egész vagyonát), mégsem gondoskodik megfelelően az akarata írásba foglalásáról sem, illetve nyilatkozata más hibában szenved. Ezekben az esetekben is fontos az a szempont, hogy az öröklési jogviszonyok az érintettek legbensőségesebb viszonyai közé tartoznak. A magánautonómia elvéből is következik, hogy az egyén önrendelkezési jogosultsága a halál esetére is kiterjed[9] és ennek a lehető legszélesebb körben indokolt érvényt szerezni. Az így felmerülő jogi, illetve emberi konfliktusok feloldása nem egyszerű feladat, számos esetben a hagyatéki vagyon sorsának megnyugtató rendezését évekre felfüggeszti.
Ezekben a helyzetekben a 89. számú polgári kollégiumi állásfoglalás (a továbbiakban PK 89.) sajátos jelentőséggel bír: ugyan a végintézkedések tekintetében fokozott az írásbeliségi követelmény, a PK 89. b) pontja mégis lehetővé teszi, hogy meghatározott feltételeknek megfelelő esetekben a tartást egyedül vállaló és teljesítő személy a tartási szolgáltatására tekintettel hagyatéki hitelezőként érvényesíthessen igényt. Ennek az az oka, hogy a bírói gyakorlat méltányosnak tartotta azokat a teljesítményeket is elismerni, amikor a tényleges tartás, különösen a törvényi tartási kötelezettség keretében nyújtott, hozzátartozók közötti tartás - életszerűen - szerződési formába öntés nélkül történik.
A Ptk. 2016. évi LXXVII. törvénnyel történő módosítása a tartással kapcsolatos szabályok körébe egyes, a PK 89. b) pontjában rendezetthez hasonló életviszonyokat is beemelt. A 4:208. § (1a) bekezdése szerint, aki a tartásra rászorult szülő szükségleteinek ellátásáról a tartásra köteles gyermek helyett anélkül gondoskodik, hogy erre jogszabály vagy szerződés rendelkezése alapján köteles lenne, az indokoltan nyújtott ellátás ellenértékének megtérítését az ellátás nyújtásától számított egyéves jogvesztő határidőn belül követelheti a tartásra kötelezhető gyermektől.
Mivel a fentiek szerint az ilyen életviszonyok rendezése egyre nagyobb igény, szükségesnek láttam a PK 89. b) pontjának átfogó elemzését a jogforrási jelleg, az alanyi jogi jelleg, az írásbeliség, a tartás tartalma és értéke szempontjából, rávilágítva a PK 89.-nek a gyakorlatban bizonytalanságot okozó hatására. A Ptk. 2016-os módosításának célja elsősorban a kívülállók által nyújtott tartás ellenértékének érvényesíthetősége volt, emiatt a rendelkezés csak érintkezik a PK 89. b) pontjában biztosított lehetőséggel, de a két szabály hasonló szabályozási céljára tekintettel a viszonyuk pontosabb megállapítására alább indokoltnak láttam visszatérni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
