Pártokról, képviseletről nagyon sok vélemény és elmélet van forgalomban. Ezek egy része benyomásokon, szakértői tapasztalatokon, gyorselemzéseken alapul, s akár igaz is lehet. De ezeket a megállapításokat tudományos szempontból csak akkor lehet komolyan venni, ha megfelelő adatok állnak a kutató rendelkezésére. Az adatgyűjtés, adatbázis-építés olyan munka, amelyet kevesen szeretnek csinálni, de amelynek gyümölcseit sokan élvezhetik. A jelen kötet primér adatgyűjtésen alapul, amelyet az (akkori nevén) OTKA támogatott, s amelyet Ilonszki Gabriella vezetésével számos fiatal kutató, doktorandusz végzett; többségük erős kötődéssel a Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetéhez és Doktori Iskolájához. A kötet külön értéke, hogy ők és más fiatal politológusok önálló és színvonalas tanulmányokkal jelennek meg, bizonyítva, hogy az újabb tudósnemzedék egyre komolyabb részt vállal a politikatudomány művelésének feladatából.
A könyv három részre oszlik. Az első rész első tanulmánya (Enyedi Zsolt, Székely István Gergő) a magyar választók és a politikusok (képviselők) képviseletre vonatkozó felfogását, azaz a demokrácia- és általában a politikaelmélet egyik kulcselemét vizsgálja. A választási reform tudvalevőleg megerősítette az egyéni mandátum jelentőségét, így a téma nagyon is releváns. A tanulmány következtetései szerint bizonyos várakozásokkal szemben az egyéni mandátum a győztesek (Fidesz-KDNP) körében nem erősítette a helyi kötődést, s az állampolgárok részéről sem észlelhető erős nyomás ebbe az irányba, azaz a szabad mandátum a gyakorlatban a központi politikai akarathoz való maximális igazodást látszik szolgálni, vagyis a helyi kötődéstől való "szabadságot" jelenti inkább. Nyersebben fogalmazva a polgárok is azt várják el, hogy a képviselő azt tegye, amit a pártvezér óhajt. A vesztesek körében nem ennyire egyértelmű a kép, a Jobbik a pártprogramhoz való hűséget várná el, az MSZP a pártvezetés kritikájának legitimitását látja a választási eredményekben. A tanulmány sok tekintetben kapcsolható - volna - a magyar és az európai demokrácia fejleményeire vonatkozó más politikatudományi elemzésekhez (vezérdemokrácia, agonisztikus politikum-felfogás), ezekre legalább egy-két bekezdés erejéig érdemes lett volna kitérni.
- 172/173 -
Még mélyebbre ás a második tanulmány (Papp Zsófia, Zorigt Burtejin), amely a magyar szakirodalomban korábban talán nem is használt elemzési eszközökkel vizsgálja a kampányok perszonalizációját. A tanulmány megállapításai igen finomra hangoltak, így egy-két mondatban nem is lehet őket összefoglalni, ezért a recenzens arra szorítkozik, hogy jelezze, mennyire összetett kérdéseket vet föl az egyéni jelöltek kampánya, mégpedig annak percepciója felől nézve: ahogy maga a jelölt gondolkodik saját politikai feladatáról és lehetőségeiről. Annyi bizonyos, hogy amennyiben a jelölt úgy értékeli, hogy feladata a helyi viszonyokhoz igazított kampány révén megnyerni az országos politikai akarat számára a választókat, képes és hajlandó is perszonalizálni a kampányt. Az igazán izgalmas kérdés az, a hogy a választási reform elindított-e olyan strukturális, alkalmazkodási, tanulási folyamatokat, amelyek a központi akaratérvényesítés mellett más politikai mechanizmusokat is mozgásba hoznak (pl. az egyéni jelöltek erősebb helyi kötődés-igényt érzékelnek-e a választók részéről, esetleg a hitelesség nagyobb mértékben esik-e latba, legalábbis a percepció szintjén).
A második rész három tanulmánya közül Ilonszki Gabriella igen érdekes és a pártokról is sok újat eláruló írása azt mutatja be, hogy 1998 után az egyes pártok által indított jelöltek között mekkora a kontinuitás, átfedés. Megfontolandó, hogy a személyi kör stabilitása egyaránt utalhat egy párt stabilitására, erejére és kifáradására. Úgy vélem, ennek a kettősségnek a mélyebb átgondolása az impozáns (több mint hétezer fős) adatbázison további elméleti újdonságokkal és finomításokkal fog majd szolgálni. Nábelek Fruzsina tanulmánya azt elemzi, hogy az esélyes helyeken induló képviselők milyen háttérrel rendelkeztek. A legfontosabb az inkumbencia és/vagy a korábbi képviselői vagy polgármesteri pozíció volt, de a Fidesz és az MSZP (a két vizsgált párt) kiválasztási mechanizmusa a két párt eltérő döntéshozatali gyakorlatát is tükrözte. A tanulmány a 2002-es, 2006-os és 2010-es választásokat tárgyalja, tehát még az előző választási rendszert veszi figyelembe, nem nyújt kitekintést a 2014-es választásokra, amelyek az új rendszer szerint zajlottak le. Mindenképpen szerencsés lett volna legalább hipotetikus észrevételeket tenni (az előző tanulmány a 2014-es választási adatokat is használja). Ettől függetlenül az 2000-es évek első bő évtizede politikai elit-rekrutációjának elemzésében a tanulmány megkerülhetetlen lesz. Dobos Gábor, Kurtán Sándor és Várnagy Réka viszont éppen a választási reform előtti és utáni helyzetet veszi szemügyre. Úgy találják, hogy a reform nyomán nem vált nyitottabbá a jelöltek kiválasztásának folyamata, amit a baloldalon a koalíciókötési kényszerek kezelése, a Fideszben pedig a más tanulmányokban is említett rendkívül centralizált, illetve a helyi politikai érdekviszonyokat egyéb szempontokkal felülíró jelöltválasztási eljárás indokol. Hasonló folytonosság mutatkozik a karrierutakban is, azaz a választási reform nem változtatott azokon a folyamatokon, amelyek a rekrutáció szerkezetét adják (helyi politika, pártszervezetbéli karrier stb.) és adták 2014 előtt is. Tóth Adrienn és Ilonszki Gabriella külön tanulmányt szentelt a női képviselet kérdésének. Ők is a 2010-es és 2014-es választásokra építenek. Bár a vizsgált
- 173/174 -
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
