Az 1997. március 31-én elhunyt örökhagyónak az alperesek a törvényes örökösei. Az örökhagyó bérlője volt egy önkormányzati bérlakásnak, melyben vele lakott a felperes is. A felperes előbb az örökhagyó albérlője volt, később a háztartást közösen vezették, a felperes az örökhagyót segítette, szükség esetén ápolta, gondozta. Az örökhagyó 1995. november 17-én végrendeletet alkotott, amelyben lakását a felperesre hagyta.
1995. november 17-én az örökhagyó a felperessel tartási szerződést is kötött. A szerződés szerint őt addig is a felperes ápolta, gondozta és rá számíthatott, ezért a lakás bérleti jogát a felperesre ruházta. Az örökhagyó kikötötte azt is, hogy amennyiben a lakás tulajdonosa lesz, a lakás tulajdonjogát is a felperesre hagyja. Mindkét okiratot a felperes írta. A közigazgatási hatóság a tartási szerződéshez hozzájárult.
1996. február 28-án az örökhagyó a lakást az önkormányzattól részletfizetési kedvezménnyel megvásárolta, melyhez a felperes hozzájárult és a 20.610 forint vételárelőleget a felperes fizette ki. Az örökhagyó halálakor az ingatlanra 174.690 forint vételárhátralék állt fenn.
A hagyatéki eljárásban a közjegyző a lakástulajdont - ideiglenes hatállyal - a törvényes örökös alperesek részére adta át.
A felperes keresetében az "eltartási szerződésnek" nevezett szerződés alapján az ingatlanra tulajdonjoga bejegyzésének elrendelését kérte.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította és a felperest perköltségben marasztalta. Ítéletének indokolása szerint a kereset elutasítása azon alapult, hogy a felperes a tulajdonszerzéshez jogcímmel nem rendelkezik. A tartási szerződés megkötésekor az eltartó az ingatlannak nem volt tulajdonosa, ezért arról nem is rendelkezhetett, csupán a bérleti jog folytatását hagyta a felperesre. A felperesnek csak kötelmi igénye lehet, azt viszont a perben nem terjesztette elő.
A másodfokú bíróság a felperes fellebbezése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Indokolása szerint az öröklési szerződésként elbírálni kért "eltartási szerződés" annak tartalma miatt nem fogadható el, mert azt ápolás és gondozás ellenében kötötték. A szerződést megelőzően is ennek megfelelő szolgáltatásokat teljesített a felperes és az örökhagyó a szerződés szerint is ilyen jellegű szolgáltatásokra tartott igényt. Gondozás ellenében viszont öröklési szerződés érvényesen nem köthető, ezért a felperes tulajdonjog megállapítását a szerződés alapján nem kérheti.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint a jogerős ítélet a Ptk. 655. §-át, valamint a 228. §-ának (1) bekezdését sérti. Arra hivatkozott, hogy a szerződés ugyan az ápolást és gondozást tartalmazza, de a bizonyítási eljárás alapján megállapítható a tartási elemekkel rendelkező általános felperesi gondozás. Utalt a Legfelsőbb Bíróság eseti döntéseire és akként érvelt, hogy a tartás és gondozás pontosan nem határolható el. Az öröklési szerződés létrejötte csak abban az esetben zárható ki, ha a gondozás költségeit az örökhagyó a saját vagyonából fedezi, a tényleges tartásnál a személyes gondoskodás adott esetben nagyobb mértékű is lehet, ezért a perbeli esetben a kereset elutasítása téves. Hivatkozott arra is, hogy a bérleti jog folytatásán kívül a szerződés felfüggesztő feltétellel a tulajdonszerzés esetére is rendelkezést tartalmazott. Az örökhagyó tulajdonszerzése folytán pedig a tulajdonjogra vonatkozó rendelkezés is érvényesnek tekintendő.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet alaptalannak találta az alábbi indokok miatt.
A Ptk. 655. §-ának (1) bekezdése szerint az öröklési szerződéssel az örökhagyó arra kötelezi magát, hogy a vele szerződő felet tartás vagy életjáradék fejében örökösévé teszi. Az öröklési szerződés tartalmát meghatározó fenti rendelkezésből következik, hogy kizárólag gondozásra vagy ápolásra öröklési szerződés érvényesen nem köthető. A jogerős ítélet helyesen állapította meg, hogy a perbeli szerződés az öröklési szerződés kötelező tartalmának hiányában érvényesnek nem tekinthető. A felperes tartási szolgáltatást a szerződésben - annak elnevezése ellenére - nem vállalt. Személyes meghallgatása során maga is azt adta elő, hogy 1994 nyarától az örökhagyót ápolta, ez az ápolás mosásból, főzésből, takarításból állt, továbbá 1992-ben dolgozott utoljára, 1993 novemberéig munkanélküli segélyen volt, majd 1995 szeptemberétől szociális járadékot kapott, amelynek összege 10.600 forint, de ebből 30% gyermektartásdíjat fizetett. Ezért az örökhagyót eltartani nem tudta, az örökhagyó nyugdíja az említett összegnél magasabb volt. Mindezek alapján pedig az is megállapítható, hogy a felperes a saját vagyona terhére, tartási szolgáltatást nem is teljesített. Ezért a felperes szerződésre alapított tulajdoni igényének elutasítása a Ptk. 655. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat nem sérti, a felfüggesztő feltétel bekövetkezésének pedig a fentiekből kifolyóan ügydöntő jelentősége nincs.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta (Legf. Bír. Pfv. II. 22.323/1999. szám).
Az 1994. november 28-án elhunyt örökhagyó hagyatékát a közjegyző szerződéses őröklés jogcímén az I-II. r. alpereseknek adta át.
A felperes keresetében az 1987. június 8-án kötött és 1993 augusztusában módosított öröklési szerződés érvénytelenségének a megállapítását kérte arra való hivatkozással, hogy az alperesek az örökhagyóról nem gondoskodtak, a szerződésben vállalt kötelezettségeiket nem teljesítették, ezáltal a szerződést megszegték.
Az elsőfokú bíróság az ítéletével a felperes keresetét elutasította. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A jogerős ítélet indokolása szerint a szerződés nem teljesítése vagy nem megfelelő teljesítése nem eredményezi az öröklési szerződés érvénytelenségét, hanem csak arra ad alapot, hogy a tartási szolgáltatások jogosultja az eltartók szerződésszegő magatartása miatt az öröklési szerződés megszüntetését kérje. Ez a jog viszont csak az öröklési szerződés jogosultját illeti meg, hiszen a tartási jellegű szolgáltatásokra való jogosultság olyan vagyoni jog, amely szorosan a jogosult személyéhez tapad és kizárólag általa gyakorolható. Jogutódlásra általában csak abban az esetben van jogi lehetőség, ha a jogosult halála az általa már megindított per folyamán következik be. A tartási, illetve öröklési szerződés ugyanis csak a jogosult haláláig áll fenn, a halála tehát a szerződést megszünteti. A perbeli esetben az örökhagyó a szerződés megszüntetése iránti pert életében nem indította meg, a felperes perbeli jogutódlása tehát nem kerülhet szóba, a szerződés megszüntetésére irányuló pernek az örökhagyó halálát követő megindítására pedig a felperes - az örökhagyó jogutódaként - nem jogosult.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt. Álláspontja szerint a jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás a bizonyítékok helytelen értékelésén alapul, mert a per adataiból kitűnik az, hogy az alperesek az örökhagyót nem tartották el és nem gondozták, hanem előbb elfekvő kórházban, majd időskorúak otthonában helyezték el, amelynek költségeit azonban az örökhagyó maga viselte. Önmagában a perindítás elmulasztása viszont nem tekinthető a betegségénél fogva tehetetlen, elesett örökhagyó "döntésének", ezért a törvényes örököst meg kell, hogy illesse a perindítás joga akkor, ha az örökhagyó az állapotánál fogva nem tudja jogi úton érvényesíteni az érdekeit. A jogerős ítélet sérti a Ptk. 655., 658. és 589. §-ait is, hiszen az öröklési szerződés visszterhes szerződés, az alperesek azonban semmiféle szolgáltatást nem teljesítették, miért is a szerződés "érvénytelenítésének", illetve a szerződés megszüntetésének van helye.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság az alábbi indokok alapján találta alaptalannak.
1. A szerződés érvénytelensége a szerződési akaratnak, az akaratnyilvánítás módjának vagy a szerződéssel célzott jogi hatásnak az olyan súlyos fogyatékossága, amely a Ptk.-ban taxatíve meghatározott okok alapján és csak akkor állapítható meg, ha az említett okok valamelyike a szerződés megkötésének időpontjában fennállott. A szerződés nem vagy nem megfelelő teljesítésének tényét a Ptk. érvénytelenségi okként nem szabályozza, és az egyébként sem a szerződés megkötésének időpontjában, hanem csak azt követően merülhet fel, illetve válhat ismertté. Nem a szerződés érvénytelenségének a megállapítására, illetőleg az érvénytelenség Ptk. 234-239. §-aiban foglalt jogkövetkezményeinek az alkalmazására, hanem - egyebek mellett - a Ptk. 277. §-a szerinti szerződésszerű teljesítés követelésére, a szerződésszegés Ptk. 298-318. §-aiban foglalt jogkövetkezményeinek levonására, vagy az öröklési szerződés - a Ptk. 658. §-ának (1) bekezdése szerint alkalmazandó Ptk. 598. §-ának (2) és (3) bekezdése alapján történő - megszüntetésére adhat tehát csak alapot az, ha a szerződéses örökös a szerződés alapján őt terhelő kötelezettségeket nem vagy nem megfelelően teljesíti.
2. Helyes jogi okfejtéssel mutatott rá a jogerős ítélet indokolása arra, hogy a Ptk. 658. §-ának (1) bekezdése alapján alkalmazandó Ptk. 586. §-ának (4) bekezdése szerint az öröklési szerződés a jogosult haláláig áll fenn, a jogosult halála tehát a szerződést - a Ptk. 323. §-ának (2) bekezdésében összhangban - megszünteti. Ebből viszont az következik, hogy az öröklési szerződés bíróság által történő megszüntetésére csak a tartásra jogosult örökhagyó életében vagy az általa személyesen megindított perben a halála után hozott ítélettel kerülhet sor, hiszen a szerződés bíróság által történő megszüntetése fogalmilag feltételezi annak fennállását.
A felperes a szerződés nem megfelelő teljesítésén kívül egyéb érvénytelenségi okra nem hivatkozott, az örökhagyó pedig a szerződés bíróság által történő megszüntetését életében nem kezdeményezte. Jogszabálysértés nélkül döntöttek tehát a perben eljárt bíróságok akkor, amikor a felperes keresetét - mint alaptalant - elutasították.
Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a perbeli szerződés tartalma nem hagy kétséget afelől, hogy az alperesek az általuk vállalt szerződéses kötelezettségeket már 1980 őszétől kezdődően folyamatosan teljesítették, azt pedig a felperes nem bizonyította, hogy a szerződés megkötését követően e kötelezettségeiket valóban megszegték volna.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta (Legf. Bír. Pfv. II. 20. 152/2000. szám).
D. S. örökhagyónak a felperesek oldaláig rokonai végintézkedés hiányában törvényes örökösei, az alperes pedig szerződéses örököse.
Az örökhagyó az alperessel 1996. február 12-én kötött öröklési szerződést, melyben a tulajdonát képező T.-i ingatlanára tartása, gondozása ellenében az alperest nevezte örökösévé. A szerződés szerint az örökhagyó jogosult meghatározni, hogy az okiratban rögzített szolgáltatásokat mely időponttól igényli. A szerződés tartalmazza, hogy az örökhagyó még képes körül a kisebb házkörüli munkák elvégzésére, teljes gondozásra, ápolásra, kiszolgálásra nem szorul, a kisebb házkörüli munkák elvégzését, takarítás, mosás, vasalás és szükséges bevásárlás elvégzését igényli. A felek rögzítették, hogy a gondozási szolgáltatásokat minden esetben az örökhagyó ingatlanában kell teljesíteni, az örökhagyó nyugdíjával és jövedelmével szabadon rendelkezik, de a tartási terhek megkönnyítése céljából az örökhagyó részére a bevásárlásokat a nyugdíjából kell eszközölni.
A felperesek az öröklési szerződés érvénytelenségének megállapítását a perben több jogcímen kérték. Hivatkoztak arra, hogy a szerződés a jóerkölcsbe ütközik, az örökhagyó a szerződés megkötésekor tévedésben volt, a szerződés feltűnő értékaránytalanságot tartalmaz és uzsorásnak is minősül.
Az elsőfokú bíróság részítéletében megállapította, hogy az öröklési szerződés érvénytelen és az alperest kötelezte a felperesek részére perköltség fizetésére.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az örökhagyó élete utolsó tíz évében rendszeres orvosi kezelés alatt állt magas vérnyomás és pajzsmirigy elégtelenség miatt. 1995 novemberében került kórházba, innen tüdőtumor gyanú miatt tüdőkórházba utalták, ahol december 21-ig tartózkodott. Zárójelentése szerint "a jobb szegmentumban kb. 20 mm átmérőjű elváltozást" találtak, a pontos citológiai diagnózishoz szükséges vizsgálattal a beteget nem terhelték, de "a változatlan regressziót nem mutató radiológiai kép a mal. folyamatot erősíti meg". 1995. novemberéig - négy éven keresztül - az örökhagyónak a szomszédasszonya volt segítségére a bevásárlásban és gyógyszerei felíratásában. Kórházba kerülése előtt négy éjszakára az örökhagyó az alperest kérte meg, hogy nála aludjon és a kórházból hazatérve ő végezte el az örökhagyónál a karácsonyi nagytakarítást. Ebben az időszakban - rosszullétei miatt - az örökhagyó gondozót keresett és több lehetőséget is mérlegelt: előbb szomszédasszonyát, majd az alperest kérte erre. 1996 január közepén T. K. és az alperes beszélgettek az örökhagyó egészségi állapotára és ennek során az alperes ajánlatta, hogy az örökhagyó gondozását együtt vállalják el, mert beszélt orvossal és innen tudja, hogy az örökhagyónak nem sok ideje van hátra. T. K. azonban ezt nem vállalta. Az alperes 1996. február 2-től haláláig egyedül gondozta és tartotta az örökhagyót, aki kezdetben még járóképes volt, de a nyár folyamán már maga körül semmilyen tevékenységet nem tudott ellátni. Júniustól két ízben kórházi kezelésben részesült, ahol az alperes rendszeresen látogatta, 1996. augusztus 19-én a kezelőorvos az örökhagyó rosszindulatú tüdődaganatos betegségét az I. r. felperessel közölte, amikor az alperes is jelen volt. Az örökhagyó 1996 szeptemberében a kórházban hunyt el. A halála oka keringési elégtelenség, bal szív kimerülése, magas vérnyomás és jobboldali tüdődaganat volt.
Az elsőfokú bíróság - bár az alperes mindvégig tagadta - a tanúvallomások alapján bizonyítottnak találta, hogy az alperes a szerződéskötés előtt értesült arról, hogy az örökhagyó rosszindulatú tüdődaganatban szenved. Az örökhagyó betegségéről nem tudott, ezt vele senki nem közölte.
Az elsőfokú bíróság az öröklési szerződés érvénytelenségét a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése alapján állapította meg. A részítélet indokolásában hivatkozott a Legfelsőbb Bíróságnak a BH 1989. évi 230. számú eseti határozatára, amely szerint gyógyíthatatlan beteg is köthet érvényes tartási szerződést, de az abban kifejtettekkel szemben az adott esetben annak tulajdonított jelentőséget, hogy az örökhagyó maga a halálos betegségéről nem tudott, ezzel szemben az egészségügyi főiskolai végzettséggel rendelkező alperes tisztában volt az örökhagyó állapotával. Ezt a tanúk előtt felperesi nyilatkozat alátámasztotta, és a felperes az örökhagyó lakásában a zárójelentéshez is hozzájuthatott, ezért egészségügyi főiskolai képzettségét használta fel az örökhagyó egészségügyi állapotának mérlegelésekor az öröklési szerződés megkötése előtt, ami a jóerkölcsbe ütközik.
Az elsőfokú bíróság a felperes által hivatkozott további érvénytelenségi okok fennállását nem állapította meg. A részítélet szerint az öröklési szerződés a Ptk. 202. §-a értelmében nem uzsorás szerződés, az alperes feltétele közlésével nem követelte ki az örökhagyó fél háza helyett az egészét, nem használta ki az örökhagyó helyzetét, mert a szerződéskötéskor az örökhagyó járóképes volt, elvileg bárkivel köthetett volna szerződést vagy igénybe vehette volna a szociális otthon gondozását és nem volt kényszerhelyzetben sem. A feltűnő értékaránytalanság pedig azért nem állapítható meg, mert az alperes azzal a ténnyel volt tisztában, hogy az örökhagyó rákos beteg, de az elhalálozása időpontját nem ismerte. Az alperes ténylegesen kilenc hónapig gondoskodott az örökhagyóról, még akkor is, amikor intenzív gondozást igényelt.
A részítélet ellen az alperes fellebbezett a kereset teljes elutasítása iránt.
A másodfokú bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság részítéletét megváltoztatta és a felperesek keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság módosította az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, mellőzte annak megállapítását, hogy az alperes 1996 január közepén T. K.-nak azt nyilatkozta volna, hogy az örökhagyónak nem sok ideje van hátra. Kiegészítette a tényállást azzal, hogy a perbeli időszakban az alperes közegészségügyi felügyelő munkakörben dolgozott, járvány, gyermek és ifjúság-egészségügyi szakterületen és az örökhagyó nem volt az alperes ellátási körzetébe tartozó személy. Kiegészítette továbbá azzal, hogy a tüdőosztályon az örökhagyó jobboldali tüdőelváltozását észlelték, de a pontos diagnózis felállításához szükséges vizsgálatot nem végezték el, és a pontos diagnózist sem állították fel.
A másodfokú bíróság kiemelte, hogy a Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján az öröklési szerződés érvénytelenségét akkor sem lehet "automatikusan" megállapítani, ha az örökhagyó a szerződéskötéstől csak rövid ideig él. A jogvitában jelentőséget tulajdonított annak, hogy az örökhagyó már a szerződéskötést megelőzően keresett olyan személyt, aki éjszakai felügyeletet is vállalt, illetve ápolását, gondozását, tartását biztosítja. Ezt a felperesek biztosítani nem tudták volna. Az okiratot szerkesztő ügyvéd vallomása szerint az örökhagyó szándéka volt, hogy sorsáról "megfelelően" gondoskodjék, a szerződéskötéskor életkorához képest a szükséges háztartási munkákat el tudta végezni. Az alperes a vállalt kötelezettségeinek hét hónapon keresztül maradéktalanul eleget tett. A másodfokú bíróság értékelte a felperesek által csatolt orvosszakértői magánszakvéleményt is, amely azt rögzítette, hogy az örökhagyó tüdőelváltozása több hónap, esetleg egy-két év elteltével vezethet halálához. Mindezen peradatok alapján a másodfokú részítélet azt állapította meg, hogy a szerződés jóerkölcsbe nem ütközik, mert nem bizonyított kétséget kizáróan, hogy az alperes tudott az örökhagyó közeli halállal fenyegető gyógyíthatatlan betegségéről, és az öröklési szerződés összeférhetetlenség miatt sem érvénytelen.
A jogerős részítélet ellen a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet. Álláspontjuk szerint a perbeli esetben megállapítható, hogy a tartási szerződés megkötésére az eltartó kezdeményezésére és úgy került sor, hogy az eltartó pontosan tudta, hogy az eltartott rövid időn belül meghal, ezért a szerződés az általánosan elfogadott erkölcsi normákat sérti. Az alperesnek együttműködési kötelezettsége keretében a szerződéskötéskor közölnie kellett volna mindazt, amit az örökhagyó egészségi állapotáról tud.
A Legfelsőbb Bíróság a felperesek felülvizsgálati kérelmét az alábbiak szerint találta alaptalannak.
Helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a jóerkölcsbe ütközés oka a perbeli esetben nem áll fenn. A felperesek nem bizonyították kétséget kizáróan, hogy az alperes tudott az örökhagyó közeli halállal fenyegető gyógyíthatatlan betegségéről. Abban az esetben, ha tudott volna, önmagában ez sem tenné a szerződést jóerkölcsbe ütközővé, mert - miként arra az elsőfokú bíróság által helyesen felhívott BH 1989/6/230. számú eseti határozat is utal - gyógyíthatatlan beteg is köthet öröklési szerződést.
Az adott esetben jelentősége van annak is, hogy az öröklési szerződés megkötését az örökhagyó kezdeményezte és ennek során több lehetőséget mérlegelt. Az alperessel való szerződéskötést az ügyvéd tanácsára, megfontolás után kötötte meg. Az alperes a tartást már a szerződéskötést megelőzően és nem vitásan a szerződéskötést követően hét hónapon át teljesítette, ezért a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdésében írt tényállás nem valósult meg, a kereset elutasítása jogszabályt nem sért.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős részítéletet hatályában fenntartotta (Legf. Bír. Pfv. II. 20. 425/2000. szám). ■
Visszaugrás
