2015 kora őszén kapta kézhez a szakma a 2012. évi I. törvénnyel kihirdetett Mt.-nek az újabb, második átfogó módosítását jelentő tervezetét, amelyet a jogalkotó még 2015 végén szeretett volna életbe léptetni, ami átcsúszott 2016 tavaszára, kora nyarára. A Tervezetet (a továbbiakban: T.) áttanulmányozva, a továbbiakban átfogó, tárgyilagos véleményt kívánunk mondani róla, hogy még a véglegesítés előtt olyan érdemi észrevételeket tehessünk, amelyeket menet közben a jogalkotó még figyelembe tud venni. Könnyebb ugyanis egy tervezeten változtatni, mint egy már elfogadott törvényen.
Az Mt. módosításának a terve a munkajogi szabályozáson belül a következő témaköröket érinti: 1. a jognyilatkozatok alakiságát és részben a tartalmát; 2. a munkavégzés alóli mentesülés eseteit; 3. a munkaviszony mindkét oldalról történő megszüntetésének szabályait, az ezekből származó joghatásokat; 4. a munkaidő és a munkaidő-beosztás egyes módosítani tervezett szabályait; 5. a munka díjazásának egyes, módosítani tervezett kérdéseit; 6. a kártérítési szabályok módosítását; 7. a kollektív szerződésre, az üzemi tanácsra és a munkaügyi képviselőre vonatkozó egyes előírásokat; 8. az atipikus jogviszonyokra vonatkozó előírásokat.
Eme nyolc tervbe vett módosítási terület kiértékelését követően megvizsgáljuk azt is, hogy hol lenne még szükséges a jelenleg hatályos normaszövegen változtatni, amelyeket e módosítás nem érint, de jó lenne, ha érintené őket és rendezné ezeket is.
A T. 1. § (1) bekezdésében rögzített módosítás felesleges. Értelemszerű, hogy a "munkáltatói jogkör gyakorlójánál" nem fordul elő olvasni nem tudás, legfeljebb a nyelv nem tudása (külföldi munkáltató esetében). Ez viszont ne legyen az általános előírással szembeni mentesítést biztosító tényező [Mt. 22. § (7) bek.]. A tervezet 1. § (2) bekezdésénél viszont indokolt az elektronikus aláírástól való eltekintést ("nem szükséges") kimondani.
A munkaszerződés megkötésénél a tervezet 2. §-a az Mt. 23. § (1) bekezdés b) pontjának kiegészítéseként kimondja, hogy a megállapodást a munkáltató köteles írásba foglalni és "öt napon belül" a munkavállalónak papír formában átadni. Pontosítás lenne szükséges, hogy erre "öt munkanapon" belül kerüljön sor.
A 2. § az írásba foglalásra vonatkozó kötelezettséget pontosítja, annak (1) bekezdés b) pontja úgy rendelkezik, hogy az elektronikus dokumentumba foglalt munkaszerződést, annak módosítását és a munkaviszony megszüntetésére irányuló jognyilatkozatát a közléstől számított 5 napon belül papíralapú formában a munkavállalónak köteles átadni. Az egyoldalú nyilatkozatokkal kapcsolatosan elvi jelentőségű kérdés nem merül föl, azonban a munkaszerződés elektronikus dokumentumban történő megkötése már problémás, különösen a módosító javaslat 1. § (2) bekezdésében írtakra, amely a 22. §-t egészíti ki újabb bekezdéssel, mely szerint az azonosításhoz nem szükséges a nyilatkozattevő elektronikus aláírásáról szóló törvény szerinti minősített elektronikus aláírása. A szerződés érvényességének egyik feltétele, hogy a felek között konszenzus alakuljon ki a lényeges kérdésekben, annak igazolása, hogy ez ténylegesen létrejött a felek között elektronikus dokumentumban, azok elektronikus aláírása nélkül legalább is problémás lehet.
A tervezet 3. § (3) bekezdése az Mt. 45. § (3) bekezdését módosítaná. Megítélésünk szerint sem az eredeti normaszöveg, sem a módosítás nem értelmezhető, tekintettel arra, hogy a munkaszerződés megkötésekor szokásos munkavégzési helyről nem is beszélhetünk, hiszen a munkaviszony ekkor létesül. Más részről, ha pusztán dogmatikai oldalról közelítjük meg a kérdést, akkor is a szerződések egyik leglényegesebb eleme az, hogy a szolgáltatás nyújtására köteles szerződő fél hol teljesítsen szerződésszerűen, ebből a szempontból megítélésünk szerint munkavégzés helyének szerződésben rögzített meghatározása mindenképpen szükséges és indokolt, és a korábbi szabályozást célszerű lenne alkalmazni, ahol az Mt. a munkavégzés helyének megállapítására vonatkozó szerződési elemet kötelező ismérvként, kötelező szerződési elemként határozta meg. Ezen a lényeges szabályon, illetve annak hiányán az sem változtat alapvetően, amelyet a módosító javaslat rögzít, nevezetesen, hogy az Mt. 46. §-a szerinti tájékoztatási kötelezettséget határoz meg a munkavégzés helye szempontjából a munkáltató oldalán. Ennek azért is lehet jelentősége, hiszen a munkaszerződés módosítása körében kiemelt jelentőségű lehet az a változtatás, illetőleg módosítás, amely kifejezetten a munkavégzés helyének végleges megváltoztatására irányul. Amennyiben e tekintetben konszenzus nélkül a munkáltató határozhatja meg már a munkaviszony létesítésekor is a munkavégzés helyét, úgy nyilvánvalóan alapvető munkavállalói érdekeket sérthet az, ha ugyanilyen egyoldalú nyilatkozattal véglegesen módosíthatja azt. E körben a méltányos mérlegelés elve sem kellő garancia.
A tervezet 4. §-a az Mt. 55. § (1) bekezdését a munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés taxatív felsorolásánál a visszaélések kiszűrése érdekében indokolt a különben értelemszerű keresőképtelenség idejével és indokolt a gyermek-születéssel összefüggő apai szabadság időtartamát is beiktatni, bár ehelyett nagyobb
- 3/4 -
biztonságot jelentene, ha a tervezet valamennyi szabadság időtartamára egységesen mondaná ki a munkavégzési kötelezettség alóli mentesülést, amely alól a szülési és a betegszabadság kivételével halaszthatatlan munkáltatói behívási lehetőség lenne csak kivétel. Az 55. §-t viszont az új (2) bekezdéssel indokolt szociális szempontból a tervezet megadott szövegével kiegészíteni, amelyben új a mentesítésnek hatvannapos időtartamon belüli kikérési lehetősége a g) és h) pont alatti szabadság esetében.
Ez a rendelkezés bizonyos szempontból az 1992-es Mt.-hez tér vissza, hiszen az apa gyermeke születése esetén 5, ikergyermekek születése esetén 7 munkanapra mentesül a munkavégzés és a rendelkezésre állási kötelezettség teljesítése alól. Ez az 1992. évi Mt.-ben is ilyen módon került szabályozásra, majd ezt módosította a jelenlegi jogszabály, hogy az apát megillető munkavégzés alóli mentesülés időszakát szabadságként definiálta. Azt azonban jól érzékelte a jogalkotó, hogy ez rendszertani szempontból nem helyes megoldás. Erre mutat rá egyébként a miniszteri indokolás is, hiszen arra hívja fel a figyelmet, hogy a javaslat megoldást nyújt a pótszabadság kiadásával összefüggésben a jogalkalmazás során felmerült problémákra abból adódóan, hogy ezen pótszabadság nem osztotta a szabadság sorsát.
A munkaviszony megszűnésének az eseteit érintően a tervezet 5. §-a lehetővé kívánja tenni, hogy a munkáltató a felmondást utólag visszavonhassa a terhességről, valamint a szülési szabadságra való jogosultságról történő utólagos tudomásszerzés, azaz a felmondást követően megkapott tájékoztatás esetében. A munkáltató e jogát a tervezet javaslata szerint a tájékoztatás közlésétől számított tizenöt napon belül lenne jogosult gyakorolni. E kiegészítés munkavállalói és munkáltatói érdekvédelmi szempontból egyaránt indokolt. Viszont munkáltatói szempontból helyes lenne egy olyan pontosítással kiegészíteni a javasolt szöveget, hogy a munkáltató a felmondás eme körülmény alapján történő utólagos felmondás-visszavonása esetében mentesül a jogellenes felmondás hátrányos következményei alól, abban az esetben is, ha a munkavállaló hirtelen másutt elhelyezkedett.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
