Kutatásom során Somody Bernadette megállapítását[1] tekintettem a kutatás kiindulópontjának, miszerint: valamennyi ombudsman "sajátos, személyes filozófiával rendelkezik intézményének feladatairól, és azt ennek megfelelően sajátos stílusban látja el"[2]. Teszem ezt az intézmény egyszemélyi jellegére, független jogállására és a benyújtott panaszok érdemi kérdéseit és elbírálási módját illető széles körű mérlegelési jogára tekintettel. E három jellemző együttes említése azért bír jelentőséggel, mert mindegyik azt erősíti, hogy az Európai Ombudsman az intézményre vonatkozó kötelező szabályok határain belül kizárólag saját meggyőződése, jogértelmezése szerint jár el, munkájára semmilyen más szerv (pl.: valamely fellebbviteli fórum) vagy személy (pl.: azonos jogállású munkatárs) nem gyakorolhat nyomást vagy kontrollt.[3] Ennek a látszólag visszaélésekre lehetőséget adó szabadságnak az "ára", hogy az ombudsman határozatai - ahogy azt már említettem - nem bírnak kötelező erővel. Véleményem szerint azonban fentiek olyan értelmezése, amely szerint az ombudsman "merész lehet mind hatáskörének, mind pedig az általa védett jogoknak az értelmezésekor () [mert azok] kikényszerítés hiányában kárt nem okozhatnak"[4] csak féligazságot fogalmaz meg. Annyiban helytálló, hogy egy olyan intézménynek, amelynek feladata, hogy "a kiszolgáltatott polgárt védje az állam túlhatalmával szemben, szükségképpeni jellemzője a bátorság [de] hatáskörének, a védett jogoknak () kiterjesztő () értelmezése, aktivizmusa nem mehet a munkája megalapozottságának és következetességének rovására. Hiszen [ezek] teremtheti[k] meg az ombudsman tekintélyét, és ezen keresztül ez alapozhatja meg azt, hogy kötelező erő híján lévő jogértelmezését és intézkedéseit a hatóságok elfogadják és kövessék"[5].
Az említett szabadság másik korlátja az olyan kötelező szabályok léte, amelyeket az ombudsman mint önálló egyéniség nem értékelhet át, nem mellőzhet munkája során, még egyéni értelmezésének sincs tere. Gondolok itt többek között arra, hogy nem járhat el olyan ügyben, mely bírósági eljárás tárgyát képezi vagy képezte, a jogosult személytől érkező elfogadható és kellően megalapozott panasz nyilvántartásba vételét nem tagadhatja meg, vagy hogy a kétéves határidőn túl érkezett panasz alapján vizsgálatot nem folytathat le. Ebből következően a vizsgálatom második kiindulópontja, hogy az Ombudsmant "én-identitása" jelentősen motiválja az egyes vizsgálatok során, de egyénisége csak az említett két korlátozás keretein belül juthat érvényre.
Ahhoz, hogy valaki az Európai Ombudsman tisztségét betölthesse több feltétel együttes teljesülése szükséges. Többek között: feleljen meg az országa területén a legmagasabb bírói tisztségek betöltéséhez előírt feltételeknek vagy elismerten rendelkezzen az ombudsman megbízatásának ellátásához szükséges szakértelemmel és tapasztalattal.[6] Azért ezt a két feltételt kell kiemelni, mert rámutatnak, az "ombudsmani szerep" elsajátítása milyen hosszú folyamat eredménye. Ez azért bír jelentőséggel, mert a tanulmányok elvégzése és az elvárt gyakorlat, szakértelem megszerzése során az illető személyiségjegyei közé számos "szakmai" jellemző is beépül, melyek a későbbi munkavégzés során döntő jelentéséggel bírhatnak.[7]
Jacob Södermant 1995. július 12-én választotta meg az Európai Parlament, ekkorra már betöltötte a finn igazságügyi kancellári posztot, tíz évig volt a finn parlament tagja, majd szociális és egészségügyi miniszter, s megválasztását megelőzően hat éven át volt a finn parlament ombudsmanja.[8] Látható tehát, hogy Söderman egy tradicionálisan az egyéni alapjogvédelem és az ombudsmani intézmény[9] mellett elkötelezett állam "tanítványa" - hiszen az Eduskunta[10] már jóval "ombudsmániát"[11] megelőzően, 1919-ben létrehozta a tisztséget. A finn parlament ombudsmanja hagyományosan széles vizsgálati jogkörrel rendelkezik a vizsgált egyedi ügyek tekintetében[12] és eljáráskezdeményezési joggal is fel van ruházva.[13]
Nikoforos Diamandouros 1998-tól 2003. április 1-jén Európai Ombudsmanná történő megválasztásáig a görög ombudsmani tisztséget töltötte be. Az intézményt - szemben a finnel - európai viszonylatban későn, 1998-ban hozták létre Görögországban, tehát 2003-ban még alig ötéves múlttal rendelkezett. A hivatástudat kialakulásának tekintetében azonban jelentőséggel bír, hogy Diamandouros több évet töltött el tudományos munkát végezve az Amerikai Egyesült Államokban (Indiana Egyetemen diplomát, a Kolumbiai Egyetemen pedig PhD fokozatot szerzett, majd a New York-i Állami Egyetemen oktatói és kutatói munkát végzett[14]), amely állam köztudottan az alapjogi eszme elkötelezett híve. Az ott töltött évek során véleményem szerint elkerülhetetlen volt, hogy személyiségjegyei közé ez az alapjogvédelmi mentalitás is bekerüljön.
Következésképpen az a feltételezésem, hogy Európai Ombudsmanként eljárva mindkettőjük munkáját mélyen áthatották, áthatják a fent említett tényezők, mivel a szerepelvárások és a megszerzett tapasztalat a személyiség integráns részévé váltak. Megjegyzendő továbbá, hogy mivel mindketten hasonló időn át töltötték be az ombudsmani posztot (Söderman 8, Diamandouros eddig 7 évig), az összehasonlítás megfelelő alapokon nyugszik.
Fentiek fényében azon kérdések megválaszolása a célom, hogy felfedezhető-e ellentét Jacob Söderman és Nikofors Diamondouros intézményről alkotott "személyes filozófiája" és ezáltal az általuk készített különjelentések tartalma között. Ennek megfelelően azt a módszert követem, hogy a rendelkezésre álló, nyilvános produktumaiból próbálok következtetni a személyiségre.
A személyiség első megítélési szempontja a hivatalból indított eljárások száma,[15] ami jól példázza, az ombudsman mennyire aktív, merész a munkája során. Hivatali ideje alatt Söderman 35, Diamandouros eddig 37 alkalommal élt ezzel a lehetőséggel (ld. 1. sz. ábra).
1. sz. ábra: Hivatalból indított eljárások száma
Forrás: Európai Ombudsman éves jelentések adatai alapján (1995-2009) saját készítés
Hiszen erre akkor kerül sor, mikor egy maga észlelte probléma indíttatására (pl.: az intézményekben előforduló, szisztematikusnak tűnő problémák megoldása) "vág bele" a feltételezett hivatali visszásság megszüntetésének folyamatába. Ez a legtöbb esetben kérdéses kimenetelű (ezért kíván meg magas fokú bátorságot), mert vizsgálatának eredményessége nemcsak saját munkájától, hanem tőle független, más körülményektől[16] is függ. Az eredménytelen vizsgálat azonban mindenképpen presztízsveszteséget jelent az ombudsman számára, ami végeredményben a hangsúlyozott jelentőségű tekintély csorbulásához vezethet. Eredményesnek tekintem azokat az ügyeket, amik az ügyet lezáró határozattal, ill. ajánlástervezettel érnek véget, eredménytelennek pedig, aminek kapcsán különjelentés kerül benyújtásra (ld. 2. sz. ábra). Teszem ezt annak okán, hogy az első két esetben az Ombudsman a rendelkezésére bocsátott információk alapján vagy megállapítja, hogy nem történt hivatali visszásság, ill. békés megoldásra jut, vagy ajánlástervezetében foglaltaknak eleget téve az intézmény megszünteti a maladministrationt. Különjelentés esetén azonban végső soron azt ismeri el, hogy a Szerződések által biztosított eszközrendszere nem volt elegendő a hivatali visszásság orvoslására, ezért az EP autoritását kívánja igénybe venni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
