Már a Lisszaboni Szerződés 2009. december 1-jei hatálybalépése előtt nyilvánvaló volt, hogy a közös kül- és biztonságpolitika intézményrendszere (KKBP) is számos ponton fog változni. Mára az EU egységes jogi személyiséggel rendelkezik és létrejött az Európai Tanács Elnökének és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének tisztsége is. Ezzel párhuzamosan jelentősen kibővült a Petersbergi feladatok köre és a tagállamok megállapodtak egy kölcsönös segítségnyújtási klauzulában fegyveres támadás [EUSz. 42 (7) cikk], valamint egy kölcsönös szolidaritási klauzula elfogadásában terrortámadás, természeti vagy ember okozta katasztrófa esetére (EUMSz. 222. cikk). Ezzel egyidejűleg általánosan elfogadottá kezdett válni az az álláspont is, mely szerint a változtatások egyik fő következménye az uniós pillérszerkezet megszűnése1. Ez a cikk azon túl, hogy leszögezi, két uniós pillér a továbbiakban is fennmaradt, arra is rámutat, hogy a tagállamok célja bizonyos szempontból épp az egységes szerkezet kialakításával ellentétes tendencia kialakítása volt. Tanulva az Európai Bíróság korábbi joggyakorlatából2 mindent elkövettek az alapítószerződések módosításakor, hogy a fennmaradó két pillér közötti választóvonal kontúrjait megerősítsék, azaz megvédjék az unió kül- és biztonságpolitikáját annak "elközösségiesítésétől". A szakirodalom megosztott e kísérlet sikerességével kapcsolatban, de túlsúlyban vannak azok, akik üdvözölve a változtatásokat, úgy vélik, hogy az Európai Bíróság mozgástere jelentősen szűkült és az új struktúra következtében a KKBP megerősödve került ki a két pillér közötti küzdelemből. Rámutatva a bíróság eddigi joggyakorlatának konzisztenciájára és tendenciájára valamint a Lisszaboni Szerződés releváns rendelkezéseire, úgy gondolom, hogy kicsi az esélye annak, hogy jelentős változás következzen be az új uniós politikák (azaz a régi közösségi politikák) és a KKBP viszonyában. Azaz a Lisszaboni Szerződéssel elfogadott új rendelkezések önmagukban nem alkalmasak arra, hogy ellensúlyozzák a korábbi közösségi politikák tág értelmezésük következtében kialakult túlsúlyát és megakadályozzák a KKBP reziduális hatásköri jellegének fokozatos kialakulását.
Az EU pillérei között számos közös vonás és egyben jelentős különbségek figyelhetők meg. Az ún. pilléres szerkezet, ezeket a közös vonásokat és lényegi különbségeket hivatott kifejezni. Míg a pillérek a hatásköri, intézményi, jogforrási stb. különbségeket, addig a felépítmény a közös intézményi keretet, a közös alapértékeket és alapelveket, a közös célkitűzéseket és azokat a közös rendelkezéseket foglalja magába, melyek alapján az alapító szerződések módosíthatók, illetve amelyek alapján az EU új tagállamokkal bővíthető ki3. A "pillérek" azonban csak a jobb (vizuális) megjeleníthetőség céljául szolgálnak, mintegy illusztrálva az EU közjogi szerkezetét. Lényegében olyan, egymástól eltérő jogi rezsimekről van szó, melyek fundamentális vonásaikat tekintve egymástól nagymértékben különböznek. Esszenciájuk, megkülönböztető jegyük, vagy ha úgy tetszik differencia specifikájuk a tagállamok közötti együttműködés minősége (mélysége), azaz tagállami szuverenitás-transzfer és egyben az uniós hatáskörgyakorlás mértéke, valamint az ebből következő hatásköri, eljárási és jogforrási rend. Ezeket a jogi rezsimeket fogja össze az Európai Uniónak nevezett gazdasági-politikai-monetáris integrációs együttműködés, mely 1993. november 1-jén, a Maastrichti Szerződés hatálybalépésével jött létre, és melynek eltérő jogi rezsimjeihez sem akkor, sem most nem lehet külön-külön csatlakozni. A rezsimek létrehozásának és különállásának oka jól ismert. A Maastrichti Szerződés aláírását megelőző kormányközi konferencián egyértelmű volt, hogy annak ellenére, hogy szükségesnek látszott az európai integráció együttműködési kereteinek tágítása kül- és biztonságpolitikai, valamint bel- és igazságügyi együttműködési kérdésekkel, ez utóbbi területek érzékenységük folytán nem kerülhettek be a szupranacionális közösségi modellbe. De az ad hoc találkozások rendszere nem maradhatott fenn és nem is bővülhetett kényelmetlenségük, költségességük és nagy időigényességük miatt, ezért a megoldás az lett, hogy a közös tető alatt két további pillér/rezsim jött létre. "Az Unió az Európai Közösségeken alapul"(t), és az EUSz. 47. cikke volt hivatott megvédeni a szupranacionális pillért a kormányközi pillérektől.
A Nizzai Szerződéshez mellékelt, az Unió jövőjéről szóló 23. sz. nyilatkozatban és a Laekeni Deklarációban foglaltak értelmében az EU egy hosszadalmas és nehézkes reformfolyamaton esett át, melynek következtében az alapítószerződések egyszerűsítésével, a különböző uniós hatáskörök világosabbá tételével, az EU külső célkitűzéseinek és tevékenységeinek harmonizálásával nem csak általában az EU-ban, de annak közös kül- és biztonságpoltikájában is látványos változásokat sikerült elérni. Azonban az önmagában, hogy már nem különböztetjük meg formailag az EK-t és az EU-t, a pillérszerkezet létét nem érinti. Egyetlen jogi személyen, vagy horribile dictu akár egyetlen szerződésen belül is fennmaradhat a pillérszerkezet. A pillérek sine qua nonja nem az eltérő jogalanyiság, és nem is a szerződéses különállás. Több párhuzamos szerződés hatályban tartása csak utalhat rá, ahogy teszi is ezt az Európai Unióról szóló szerződés (EUSz.) és az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUmSz.) Lisszabon utáni különállása. Az egykori második és harmadik - kormányközi - pillér például mindig is jóval kisebb mértékben különbözött egymástól, mint a mindenkori (azaz a Lisszabon előtti vagy utáni) első és második pillér, arról nem is beszélve, hogy egyetlen szerződés tartalmazta ezeket, és a második és harmadik pillért tartalmazó EU egyes vélemények szerint már Lisszabon előtt is jogi személyiséggel rendelkezett4. Ha a továbbra is három szerződésből álló szerkezetet figyelmesen megvizsgáljuk5, úgy arra a következtetésre jutunk, hogy két pillér továbbra is fennmaradt. A közös kül- és biztonságpolitikára továbbra is minőségileg eltérő szabályok és eljárások vonatkoznak.
"A közös kül- és biztonságpolitika külön szabályok és eljárások hatálya alá tartozik. Ha a Szerződések eltérően nem rendelkeznek, a közös kül- és biztonságpolitikát az Európai Tanács és a Tanács egyhangúlag határozza meg és hajtja végre. Jogalkotási aktusok elfogadása kizárt.6
Ami a tagállamok közötti együttműködés mélységét, tagállami szuverenitás-transzfer mértékét illeti, a különböző politikák szupranacionális és az intergovernmentális jellege továbbra is fennmarad. A többi uniós politikával szemben a KKBP-t érintő szavazási rend és az egyes uniós intézmények hatáskörei a korábbiakhoz azonos módon alakulnak:
"A közös kül- és biztonságpolitikát az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és a tagállamok hajtják végre a Szerződésekkel összhangban. Az Európai Parlament és a Bizottság e területre vonatkozó különös szerepét a Szerződések állapítják meg. Az Európai Unió Bírósága e rendelkezésekre vonatkozóan nem rendelkezik hatáskörrel, kivéve e szerződés 40. cikke betartásának ellenőrzésére, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés 275. cikke második bekezdésében meghatározott, bizonyos határozatok jogszerűségének felülvizsgálatára vonatkozó hatáskörét."7
A két rezsim különállásának megfelelően az EUmSz. az uniós hatásköröket kifejtő 3-6. cikkeiben nem is foglalkozik a KKBP-t érintő hatáskörökkel, azok létére és minőségileg eltérő természetére csupán a 2. cikk (4) bekezdése tesz egy rövidke utalást.8 Ezzel szemben még az Alkotmányszerződés I-11. cikke is a KKBP-t az Európai Unió hatáskörei között említi, majd az I-15. cikkben ennek természetére részletesebben ki is tér. A Lisszaboni Szerződés hatálybalépése után két különálló jogrend marad fenn, melyek más-más tulajdonságokkal rendelkeznek. Bár formailag megszűnt az uniós és a közösségi rendszer különállása, a helyébe lépő rezsim továbbra is szupranacionális maradt a KKBP intergovernmentális jellegével szemben. Az első pillér jogrendjének autonóm és sui generis jellege továbbra is fennmaradt, a szupremácia és a közvetlen hatály doktrínáihoz a jövőben sem férhet semmi kétség9. A jogalkotási eljárásokkal elfogadott jogi aktusok (rendelet, irányelv, döntés) jellegzetességei továbbra is fennmaradnak és élesen elhatárolhatók a KKBP terén elfogadott aktusoktól, ahol "jogalkotási aktusok elfogadása kizárt". A döntéshozatali eljárás a két pillér között továbbra is élesen elkülönül: míg a rendes jogalkotási eljárás bevezetésével az együttdöntési eljárás általánossá válik az első pillérben, addig a kül- és biztonságpolitika terén továbbra is fennmarad a kormányközi együttműködésekből jól ismert egyhangúság követelménye. A második pillérben nem történt jelentősebb változás a Bizottság és az EP státusában sem, ugyanakkor az Európai Bíróság hatásköre továbbra is csupán arra szorítkozik, hogy felügyelje a két terület közötti határt.
Közvetett utalások és a kettős pillérszerkezet fennmaradásának burkolt vagy tétovázó elismerése néhány írásban és nyilatkozatban tetten érhető, de sehol sem jelenik meg olyan egyértelműen, mint a KKBP Fő Képviselőjének nyilatkozatában. 2008. január 8-án a brit parlament külügyi bizottságában Javier Solana a bizottság elnökének a Lisszaboni Szerződés fontosabb változtatásokat tartalmazó rendelkezéseire vonatkozó kérdésére a következőket válaszolta:
"For your country, defence has been one of your basic red lines, and I think you have achieved that. In fact, probably the most important thing, aside from the declarations, is the origin of the change. What we had before came through the convention process, but now there are two treaties that have been amended and modified. That is important conceptually for you. The distribution of pillars-in particular the second pillar and the autonomy within that-is maintained, so foreign policy and the security parts will remain under the control of the Council, and all the decisions will be taken by unanimity. Nothing will change in that."10
Solana az EU egységes jogi személyiségére vonatkozó kérdésre adott válaszában ezt a kijelentését - az ülésről készült jegyzőkönyv tanulsága szerint - néhány perccel később meg is erősítette:
"On the modification of the treaties, the second pillar-to use the jargon-will be maintained as an intergovernmental body. I agree wholeheartedly with that, and that is my philosophy. It would be a mistake to do otherwise."11
Azaz a Lisszaboni Szerződés nem olvasztja egybe az első és a második pillért, azok egymástól markánsan eltérő jogi rezsimként a továbbiakban is fennmaradnak. Ezen az elnevezésük, valamint a pillérszerkezet megszűnéséről szóló nyilatkozatok és hírek mit sem változtatnak. Sőt, ha közelebbről megvizsgáljuk a pillérek kapcsolatáról rendelkező egykori EUSz. 47. cikket érintő változtatásokat, akkor világossá válik, hogy a tagállamok célja épp ellenkező volt: a két pillér kontúrjainak megerősítése, mintsem megszüntetése. Ez a törekvés viszont - az Európai Bíróság eddigi joggyakorlatának ismeretében - számos problémához, rendkívül érdekes jogértelmezési kérdéshez fog vezetni. Véleményem szerint a pillérszerkezet, valamint a pillérek közötti korábbi éles konfliktus megszüntetése csupán látszat. Ezért nagyon fontos hatásköri kérdések fognak hamarosan felmerülni. A Lisszaboni Szerződés utáni szerkezetben továbbra is megmarad a jogalap kiválasztásának döntő jelentősége a KKBP és az egyéb, az EU külső tevékenységeihez valamilyen módon kapcsolódó uniós hatáskörök között. A két rezsim elválasztását biztosítani hívatott új 40. cikk pedig a régi-új pilléres szerkezetben ismét értelmezésre szorul.
Az elmúlt évben az Európai Bíróság alig négy hónap leforgása alatt két olyan, nagy jelentőségű ügyben is ítéletet hirdetett, melyek szorosan kapcsolódnak az EU közös kül- és biztonságpolitikájához (KKBP). Bár a két ítélet látszólag nem függ össze és tárgyuk is eltérő, véleményem szerint ugyanazt a tendenciát erősítik: (1) élesen elhatárolják egymástól az EU első és második pillérét és (2) az EKSz., illetve az EUSz. egyes cikkeinek tág értelmezésével jelentősen megnövelik az EK hatáskörét olyan területeken, melyek első ránézésre tipikusan kül- és biztonságpolitikai természetűek. A kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek ügyében12 a Bíróság első alkalommal alkalmazta az EU-Szerződés 47. cikkét egy, a közösségi és a kül- és biztonságpolitikai pillér közötti hatásköri konfliktus feloldására, és ítéletével jelentősen kiterjesztette az EK hatáskörét korábban a kül- és biztonságpoltikai pillérbe tartozónak szánt és ott már eddig is kezelt feladatokra. A Kadi és Al Barakaat ügyben13 az Európai Bíróság hatályon kívül helyezte az Elsőfokú Bíróság Kadi és Yusuf néven ismertté vált ítéleteit14 és megsemmisítette a Tanács 881/2002 sz. rendeletét15. Ennek során az Európai Bíróság az Elsőfokú Bírósághoz hasonlóan megállapította, hogy az EK-nak volt hatásköre a vitatott rendelet elfogadására. A másodfokú ítélet azonban, miközben szintén úgy véli, hogy az EKSz. 60., 301., valamint 308. cikke együttesen szolgálhat jogalapként a 881/2002/EK rendelet elfogadásához, egy dologban jelentősen eltért az elsőfokú ítélet logikájától: a vitatott rendelet részleges jogalapjaként alkalmazott 308. cikk alkalmazása során KKBP célkitűzéseket lényegében közösségi célkitűzéssé minősített.
Az EUSz. régi 1(3) cikke alapján az EK a második és a harmadik pillérhez képest megkülönböztetett szerephez jutott "Az Unió az Európai Közösségeken alapul, amelyeket az e szerződéssel létrehozott politikák és együttműködési formák egészítenek ki." Ezen túl az EU céljai között szerepelt többek között a közösségi vívmányok teljes mértékű fenntartása és fejlesztése17, a közösségi mechanizmusok és intézmények eredményének biztosítása és az acquis communautaire hatályának fenntartása18, azaz korábban létezett egy burkolt és egy külön is nevesített kötelezettség a közösségi modell megőrzésére és védelmére. Az EUSz. 47. cikke tartalmazta a pillérek egymáshoz való viszonya szempontjából legfontosabb rendelkezést, mely szerint
"Az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződést az Európai Közösség létrehozása céljából módosító rendelkezések, továbbá az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó szerződést és az Európai Atomenergia-Közösséget létrehozó szerződést módosító rendelkezések, valamint e záró rendelkezések fenntartásával, e szerződés rendelkezései nem érintik az Európai Közösségeket létrehozó szerződéseket, illetve az azokat módosító vagy kiegészítő további szerződéseket és okmányokat.
Korábban nem volt azonban világos, hogy miként értelmezendő a 47. cikkben szereplő "nem érintik" megfogalmazás, illetve az sem, hogy az első pillér és a harmadik pillér viszonyának természete megegyezik-e az első és a második pillér viszonyának természetével. A közösségi és a két kormányközi pillér közötti viszony jellege elsőként az első és a harmadik pillér közötti hatásköri konfliktusok során tisztázódott. Az Európai Bíróság a repülőtéri tranzitvízumokkal, a környezetvédelmi büntetések és a hajók által okozott szennyezésre vonatkozó büntetőjogi szankciók ügyében19 több alkalommal is kimondta, hogy minden olyan esetben meg fogja állapítani az adott intézkedés alapítószerződésbe ütközését, amikor az EU kiterjeszti hatáskörét azokra a területekre, melyet az EKSz. biztosít az EK számára. A bíróság ítéleteiből világosan kitűnt, hogy minden olyan esetben alkalmazni fogja a semmisség jogkövetkezményét az első és a harmadik pillér konfliktusánál, amikor a harmadik pillér alapján elfogadott jogszabály tartalma és célja figyelembevételével a közösségi pillér által biztosított bármely jogcím alapján is elfogadható lenne. Ez az első és a harmadik pillér relációjában a kettős jogalkotási eljárás lehetőségének a végét is jelentette, lehetetlenné téve egy azonos célú és tartalmú irányelv és kerethatározat egyidejű létezését.
A második pillérbe foglalt uniós célkitűzések és kompetenciák - kül- és biztonságpolitikáról lévén szó - a tagállami szuverenitás szempontjából még érzékenyebb területeket érintenek, mint a harmadik pillérbeli politikák. Mivel az Európai Bíróság az EUSz. 47. cikkét értelmező ítéleteiben a különböző pillérekbe tartozó jogforrások kompatibilitását és konfliktusát azok cél- és tartalomazonossága alapján vizsgálta, az első és a második pillér hatásköri konfliktusa során az a kérdés került középpontba, hogy tekintettel a közösségi valamint a kül- és biztonságpolitikai pillér eltérő hatásköri rendelkezéseire és célkitűzéseire (gazdasági-kereskedelmi-környezetvédelmi-szociális célok az előbbiben, míg az EU biztonságára és védelmére vonatkozó célok az utóbbiban), elképzelhető-e olyan eset, amikor az akár azonos, akár hasonló tartalmú, de különböző pillérekben elfogadott normák azonos célok elérését szolgálnák. A kül- és biztonságpolitikát érintő eredetileg szerénynek gondolt első pilléres hatáskörökkel szemben a második pilléres hatáskörök és célkitűzések valóban rendkívül tágan értelmezhetők. Az Unió közös kül- és biztonságpolitikája "a kül- és biztonságpolitika minden területére kiterjed."20 A KKBP-célkitűzések között szerepelt az EU közös értékeinek, alapvető érdekeinek, függetlenségének és integritásának védelme az ENSZ Alapokmányának alapelveivel összhangban, az EU biztonságának megerősítése minden formában, a béke megőrzése és a nemzetközi biztonság megerősítése az ENSZ alapelveivel összhangban, a nemzetközi együttműködés előmozdítása, valamint a demokrácia és a jogállamiság fejlesztése és megerősítése, illetve az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartása. A KKBP hatásköri rendszere mindezek ellenére sem volt parttalan, jelentős politikai21 és jogi korlátok vették körül. Az utóbbiak közül a legfontosabb az EU-nak már korábban említett kötelessége, hogy tiszteletben kell tartani az acquis communautaire-t,22 és hogy az EUSz. rendelkezései "nem érintik" az EK-t létrehozó szerződést az EUSz. 47. cikke értelmében.
Az Európai Bíróság elé 2005. februárjában került a Kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek ügy (ECOWAS-ügy). Mivel a Cotonou-i Megállapodás végrehajtása részben közösségi, részben pedig tagállami hatáskörbe tartozott, az Európai Unió Tanácsa 2002-ben elfogadta a 2002/589/KKBP sz. együttes fellépést az EU által az ECOWAS-nak a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverekre (SALW)23 vonatkozó moratórium keretében nyújtott hozzájárulásról24. A második pillér keretében elfogadott együttes fellépés célja a könnyű fegyverek terjedésének megakadályozása, a felhalmozódott fegyverek számának csökkentése, és a már kialakult problémák megoldásához való hozzájárulás volt. Ennek keretében a Tanács késznek mutatkozott pénzügyi és technikai segítséget nyújtani, melynek során tudomásul vették, hogy a Bizottság a megfelelő közösségi eszközök igénybevételével a kérdéses együttes fellépés céljai és prioritási megvalósítására törekszik. A Tanács és a Bizottság közösen voltak felelősek az EU könnyű fegyverekkel kapcsolatos tevékenységének összhangjáért, különös tekintettel a fejlesztési politikára. Az Európai Unió Tanácsa ennek alapján 2004. december 2-án elfogadta a 2002/589/KKBP együttes fellépését végrehajtó 2004/833/KKBP határozatot25, melynek preambuluma szerint "a kézi lőfegyverek és a könnyű fegyverek túlzott és ellenőrizetlen felhalmozódása és elterjedése fenyegetést jelent a békére és biztonságra nézve, és csökkenti a fenntartható fejlődés kilátásait…" A határozat tervezetének vitája során a Bizottság nyilatkozatot csatolt a COREPER-ben elhangzottakat tartalmazó jegyzőkönyvhöz. Ebben rögzítették, hogy véleményük szerint már magát az együttes fellépést sem lehetett volna elfogadni, és a projektet a 9. Európai Fejlesztési Alapból kellett volna finanszírozni a Cotonou-i Megállapodás alapján. A Bizottság kiemelte azt is, hogy az együttes fellépés érinti az EK hatásköreit a fejlesztési politika terén. A Bizottság álláspontja az volt, hogy a nem kizárólagos hatásköröket az EUSz. 47. cikke épp ugyanúgy védi, mint az EK kizárólagos hatásköreit. Ezért a Bizottság jogfenntartással élt26. Tekintettel arra, hogy a Tanács végül 2004. december 2-án elfogadta a 2004/833/KKBP határozatot, a Bizottság az Európai Bírósághoz fordult. A Bizottság szerint az Európai Bíróság korábbi joggyakorlatának megfelelően a Tanács együttes fellépése és annak végrehajtása céljából hozott határozata ellentétesek az EUSz. 47. cikkével.
A Bizottság álláspontja szerint a 47. cikk statikus módon, fix határt húz a közösségi és az uniós hatáskörök közé. Szemben az EK és a tagállamok viszonyával, ahol nem kizárólagos hatáskörök esetén a tagállamok mindaddig megőrzik cselekvési lehetőségüket, amíg az EK nem gyakorolta hatáskörét (ide tartozik a fejlesztési politika is), ugyanez nem mondható el az EK és az EU viszonyáról. Ez utóbbiak viszonyában ugyanis nincs szó kiegészítő hatáskörgyakorlásról, azaz az EU köteles az EK hatásköreit még akkor is tiszteletben tartani, ha azokat még nem gyakorolták. Ezért minden olyan esetben a közösségi hatáskörök bitorlására kerül sor, amikor az Európai Unió Tanácsa olyan jogszabályt fogad el a második pillér keretében, melyet az EKSz. alapján is el lehetett volna fogadni.27 A Bizottság szerint a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek proliferációja elleni harc közösségi hatáskörbe került, mivel az már egy ideje a fejlesztési együttműködési politika integráns részét képezi. Egy ország fejlődésének támogatása csak akkor bizonyul hatékonynak, ha a célországban sikerül elérni a stabilitás és a demokratikus legitimáció minimális szintjét. A fejlesztési együttműködési politika célkitűzéseinek eléréséhez így nélkülözhetetlen eszköz a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek elleni fellépés. A nemzetközi közösség álláspontjához hasonlóan mind a Cotonou-i Megállapodás, mind a Tanács általános politikája integrálva kezeli ezt a két problémát28. A 2004/833/KKBP határozat tartalma és célkitűzése alapján közösségi hatáskörbe tartozik, azt az EKSz. alapján is el lehetett volna fogadni. Célja alapján a határozat nem csupán a béke és biztonság, hanem a fenntartható fejlődés előmozdítására is törekszik. Tartalmát tekintve pedig a technikai, szakértői és pénzügyi segítségnyújtás a közösségi hatáskörbe tartozó fejlesztési együttműködési politika tipikus támogatási formáit valósítja meg. Ezzel szemben a Tanács (és több tagállam) véleménye az volt, hogy a 47. cikk nem hozott létre merev (fix) határt a közösségi és az uniós hatáskörök között, és a körülményeket minden esetben külön-külön kell mérlegelni. Annak érdekében, hogy meg lehessen állapítani egy uniós normáról, hogy az érinti-e a közösségi hatásköröket, meg kell vizsgálni az érintett közösségi hatáskör jellegét, különösen annak nem kizárólagos voltát. Az elfogadandó jogszabályok eltérő céljai esetén nem lehet ugyanis szó a 47. cikk megsértéséről. Az EK nem rendelkezik hatáskörrel a béke és biztonság fenntartása és helyreállítása terén, a fejlesztési együttműködés terén pedig a közösségi hatáskör gyakorlásának fő célja a szegénység csökkentése. Mivel pedig a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek elleni fellépés tisztán uniós hatáskör, azonos célú normát közösségi hatáskörben el sem lehetett fogadni. Ha egy közösségi hatáskör gyakorlásának járulékos hatása elégnek bizonyulna arra, hogy az egész intézkedéscsomagot közösségi hatáskörbe emelje, az egyszerre üresíthetné ki a második pillért és sértené az EKSz. szerinti korlátozott felhatalmazások elvét. Ráadásul a harmadik pillér intézkedéseivel ellentétben a második pilléres intézkedések elfogadása nem akadályozza meg az EK-t saját rendelkezései elfogadásában (vagyis nem preemptív természetűek). Az EU Tanácsa és számos tagállam szerint az EUSz. 47. cikke az első és a második pillér relációjában ezért csak három feltétel együttes fennállása esetén sérül: (1) az EK rendelkezik hatáskörrel az adott jogszabály elfogadásához, melynek során (2) azonos célú és tartalmú norma elfogadására kerülne sor és (3) amennyiben a tervezett második pillérbeli jogszabály természeténél fogva lehetetlenné tenné később egy másik, közösségi norma elfogadását.
Az Európai Bíróság ítéletében ismét leszögezte, hogy egy uniós norma akkor "érinti" az EK hatásköreit, ha azt az EKSZ alapján is el lehetett volna fogadni. A bíróság a tanácsi érveléssel szemben hangsúlyozta azt is, hogy azokban az esetekben fogja az első és a második pillér relációjában is megállapítani a 47. cikk sérelmét, melyekben a kérdéses uniós norma - annak célja és tartalma alapján - fő rendeltetésként egy közösségi politika végrehajtását célozza. A 47. cikk alkalmazási feltétele egy közösségi hatáskör megléte (de nem feltétlenül gyakorlása), és nem annak kizárólagos, vagy nem kizárólagos volta. Ezzel az Európai Bíróság világos különbséget tett az EK és a tagállamok, valamint az EK és az EU viszonya között, hiszen az előbbiek viszonyában a közösségi hatáskör jellege (kizárólagos, versengő és megosztott) döntő jelentőségű. A közösségi hatáskörbe tartozó fejlesztési együttműködési politika és a KKBP elhatárolása során a bíróság leszögezte, hogy ez előbbi határai rendkívül tágak. Arról uniós és nemzetközi szinten is konszenzus van, hogy nem érhető el fenntartható fejlődés tartós béke, biztonság és stabilitás nélkül. Ezért nem szükséges (és nem is célszerű) a fejlesztési politika céljait kizárólag a szegénység felszámolására korlátozni. A kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek elleni fellépés közösségi hatáskörbe is tartozhat, ha a kérdéses norma - annak célja és tartalma alapján - fő rendeltetésként egy közösségi politika végrehajtását célozza. A bíróság korábbi joggyakorlatából világos volt, hogy ha egy norma egyszerre rendelkezik egy fő és egy járulékos céllal vagy tartalommal, akkor elfogadásakor a megfelelő jogalapot a fő cél alapján kell megválasztani. A kizárólag közösségi hatásköröket és jogalapokat érintő normák esetén az Európai Bíróság azonban azt is megállapította, hogy amennyiben egy norma több, egyenrangú célkitűzést is tartalmaz, úgy kivételesen egyszerre több jogalapra is lehet hivatkozni. Mivel azonban a 47. cikk kizárja annak lehetőségét, hogy uniós intézkedést lehessen elfogadni akkor, ha azt közösségi hatáskörben is meg lehetne valósítani, ezért a többes jogalap használata egyenrangú közösségi és uniós célok esetén kizárt.29 Az Európai Bíróság az ügy eldöntése szempontjából kizárólag azt vizsgálta, hogy az adott intézkedést - célját és tartalmát figyelembe véve - potenciálisan el lehetett-e volna fogadni az EKSz. alapján. A 2004/833/KKBP határozat célkitűzésének vizsgálatakor megállapította, hogy a határozat egyszerre törekszik a béke és a nemzetközi biztonság megerősítésére, valamint a fenntartható fejlődés biztosítására. Mivel pedig e célok egyike sem járulékos cél a fő célhoz képest, a határozat egyszerre törekszik arra, hogy a közösségi és a második pillérhez tartozó fő célokat valósítson meg. A 2004/833/KKBP határozat tartalmának vizsgálatakor az Európai Bíróság leszögezte, hogy a pénzügyi, technikai, valamint logisztikai segítségnyújtás mind az EK, mind a KKBP eszköztárában megtalálhatók. A bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a határozat két olyan (közösségi és második pilléres) komponenst tartalmaz, melyek közül egyik sem járulékos eleme a másiknak. Mivel pedig a többes jogalap használata egyenrangú közösségi és KKBP célok esetén kizárt, az Európai Bíróság megsemmisítette a Tanács határozatát30. A bíróság tehát fix határt vont az EU első és második pillére közé, és ezzel világos határvonalat húzott a közösségi és az uniós hatáskörök közé. Tette ezt feltehetőleg abból a célból, hogy ezzel is aláhúzza a közösségi jogrend sui generis és autonóm jellegét megkülönböztetve azt az eltérő jogforrásokra és döntéshozatali mechanizmusokra épülő uniós kompetenciáktól, melyekben nem elhanyagolható módon az Európai Bizottságnak, az Európai Parlamentnek és magának az Európai Bíróságnak is jelentősen szűkebb mozgástere van31.
Az Európai Bíróság a Kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek ügyben hozott 2008. májusi döntése figyelmeztetésként is felfogható az alig négy hónappal később meghozott és jóval nagyobb sajtóvisszhangot kapott32 Kádi és Al Barakaat döntés33 közösségi és uniós hatásköröket érintő, e hatáskörök határvonalainak összemosására törekvő álláspontok elutasítását tartalmazó megállapításai szempontjából34. A főleg alapjogi35, és a nemzetközi jog - EU jog viszonya36 szempontból jól ismert és sokat hivatkozott első- és másodfokú ügy hátterében két alapeljárás áll, melyekben a felperesek az EU Elsőfokú Bíróságtól több közösségi rendelet megsemmisítését kérték. Ezeket a rendeleteket az EK a terrorizmus elleni nemzetközi küzdelem keretei között fogadta el annak érdekében, hogy az uniós tagállamok hatékonyabb fellépését biztosítsa. A Biztonsági Tanács az 1999. október 15-én elfogadott 1267. sz. határozatában a tálibokhoz köthető pénzeszközök befagyasztásáról rendelkezett, mivel bizonyítottnak látta, hogy az ellenőrzésük alatt lévő afgán területeken lehetővé tették terrorista kiképzőtáborok működését és menedéket nyújtottak terrorista szervezeteknek. A határozat egy Szankciós Bizottság létrehozásáról is rendelkezett a határozatban foglaltak végrehajtása céljából. A BT későbbi határozataiban37 már Oszama bin Ládenre és az Al-Kaidára is kiterjesztette a szankciókat. A konkrét korlátozó intézkedések által érintettek listája egyértelműen harmadik államokhoz szorosan nem köthető nem állami szereplők, individuumok és alapítványok nevével és egyéb, azonosításukra szolgáló adatokkal egészült ki. Mivel az EU úgy ítélte meg, hogy közös fellépésre volt szükség, elfogadta az 1999/727/KKBP közös álláspontot38 a tálibok elleni megszorító intézkedésekről. A közös álláspont 2. cikke a BT határozat szerinti korlátozó intézkedések közösségi végrehajtásának szükségességéről rendelkezett. Ennek alapján fogadta el a Tanács a 337/2000/EK és 467/2001/EK rendeleteket39, akkor még kizárólag az EKSz. 60. és 301. cikkét hivatkozva jogalapul. Ahogy azonban világossá vált a későbbi BT határozatokból, hogy tisztán nem állami szereplőkre is ki kell terjeszteni a nemzetközi szankciókat, úgy vált problematikusabbá a megfelelő közösségi jogalap kiválasztása is. Az EKSz. 60. és 301. cikkei ugyanis önmagukban nem tették lehetővé szankciók elrendelését individuumokkal és nem állami szereplőkkel szemben. Ezért a Tanács úgy döntött, hogy az EKSz. 308. cikkét hívja segítségül. Így a s 881/2002/EK rendeletnek40 már hármas jogalapja volt, a 60. és 301. cikkek mellett a 308. cikk is a közösségi hatáskör megalapozására szolgált. A felperesek számos emberi jogi aggályukon túl mind az elsőfokú, mind a másodfokú eljárásban vitatták, hogy volt-e az EK-nak egyáltalán hatásköre elfogadni a kérdéses rendeleteket. A felperesek állításával szemben három, egymástól logikájukat tekintve jól elkülöníthető, de az adott ügyben lényegében az EK hatáskörét megalapozó álláspont merült fel.
Az Elsőfokú Bíróság elfogadta a Tanács álláspontját, miszerint a 60., 301. és 308. cikkek együttes alkalmazása megfelelő közösségi jogalapot teremtett. Bár sem a 60. és a 301. cikkek, sem önmagában a 308. cikk nem volt megfelelő jogalap, a három cikk együttesen mégis megfelelő jogalappá válhatott a bíróság szerint. Mivel azonban az Elsőfokú Bíróság szerint sem tekinthető közösségi célnak a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem, valamint a terrorizmus pénzeléséhez való hozzájárulással gyanúsítható személyekkel és szervezetekkel szembeni gazdasági és pénzügyi szankciók elrendelése, a 308. cikk alkalmazhatósága elvileg ki volt zárva. A bíróság azonban úgy találta, hogy a 60. és a 301. cikk "nagyon sajátos" rendelkezései következtében a Közösség fellépése valójában az Unió fellépése, amelyet a közösségi pillérre alapozva hajtanak végre. Mivel az EU egységes intézményi kerettel rendelkezik, melyben biztosítani kell az uniós tevékenységek összhangját és folytonosságát, a 308. cikk, mint egyfajta kiegészítő jogalap ebben az esetben alkalmazható volt az eredetileg az EUSz. 11. cikkében meghatározott célkitűzések közösségi szintű végrehajtásához. Vagyis az egyfajta "pilléreken átívelő hídként" viselkedő 301. cikk ezen tulajdonsága valahogy áttapadt a 308. cikkre. A bíróság kifejtette, hogy a 308. cikk rendhagyó felhasználását az a tény tette különösen indokolttá, hogy már nem csupán az államok jelentik az egyetlen veszélyforrást a nemzetközi békére és biztonságra: "Akárcsak a nemzetközi közösség, az Unió és a közösségi pillére sem akadályozható abban, hogy alkalmazkodjék eme új fenyegetéshez…"41 Ezzel szemben Maduro Főtanácsnok a Bizottság álláspontját fogadta el és ajánlotta megfontolásra a másodfokú ítéletet hozó Európai Bíróság számára. E szerint a 60. és 301. cikkek a 308. cikk nélkül is elegendő jogalapot biztosítottak a kérdéses rendelet elfogadásához. A Főtanácsnok szerint hibát követett el az elsőfokú bíróság, amikor indokolatlanul túlzottan szűken értelmezte a 301. cikket. "A harmadik országokkal fennálló gazdasági kapcsolatok" fordulatot az elsőfokú bíróság ugyanis kizárólag azok kormányaira szűkítette és nem terjesztette ki olyan szereplőkre, akik nem gyakorolnak kormányzati hatalmat. Ezzel a szűkítő értelmezéssel azonban be kellett vonnia a 308. cikket is, melynek alkalmazása a jelen esetben ahhoz vezetett, hogy a bíróság hivatalosan is relativizálta a két pillér közötti választóvonalat. A 308. cikk ugyanis a két pilléren átívelő célmeghatározó rendelkezéssé vált ahelyett, hogy speciális jogalap hiányában kiegészítő eszközként szolgáljon egy már meglévő közösségi célkitűzés eléréséhez.42 Maduro Főtanácsnok szavaival: "A nem állami szereplők ellen irányuló intézkedés vagy illeszkedik a KKBP céljai közé, amelyek elérésére a Közösség az EK 301. cikk alapján törekedhet, vagy nem, mely esetben az EK 308. cikk sem nyújthat segítséget". 43
Az Európai Bíróság álláspontja mindezektől lényegesen eltért. Bár a bíróság szintén azt állapította meg, hogy az EKSz. 60., 301. és 308. cikkei együttesen megfelelő jogalapot biztosítottak az EK számára, az érvelés ezen lényegi része mégis rendkívül figyelemreméltó az első és a második pillér kapcsolatát, valamint hatásköri viszonyát illetően. Az Európai Bíróság ugyanis a 308. cikk bevonásával adódó másik lehetséges, ám talán még veszélyesebb utat választotta: mivel az elsőfokú bírósággal szemben elvileg világosan szétválasztotta az első és a második pillér hatásköri rendszerét, nem tehetett mást, mint hogy a 308. cikkhez közösségi (és nem uniós) célt keressen. Tette ezt annak ellenére, hogy egyetértve az elsőfokú bíróság megállapításával és hivatkozva saját korábbi esetjogára, mely szerint egy közösségi jogi aktus jogalapja megválasztásának objektív elemeken kell alapulnia, rögzítette, hogy "a vitatott rendelet lényegi célja és tárgya a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem". A bíróság ezután expressis verbis kizárta a 133. cikk (közös kereskedelempolitika) valamint az 57-60. cikk (tőke szabad áramlása) lehetséges jogalapként történő alkalmazhatóságának lehetőségét (melyek ellenkező esetben a 308. cikk alkalmazhatóságát megakadályozták volna). Itt helyesen állapította meg a bíróság, hogy semmi sem utal az EKSz.-ben arra, hogy a 301. cikk által lehetővé tett áthidalási módszer a 308. cikkre is kiterjedne, mivel ennek alapján az EK hatáskörei túlterjeszkednének az általános kereten, sértve a korlátozott felhatalmazások elvét. Vagyis az EUSz. 3. cikke nem szolgálhatott alapul az EK hatásköreinek a közösségi célkitűzéseken túlterjedő használatára. Ehelyett azonban a bíróság "közösségiesítette" a támadott rendelet célkitűzéseit, vagyis a terrorista tevékenységek finanszírozásának megakadályozását összekapcsolta az EK célkitűzéseivel44. Megfordítva az Elsőfokú Bíróság érvelését azt is mondhatjuk, hogy e képlet szerint az Unió fellépése valójában a Közösség fellépése és jelen esetben a 60. és a 301. cikkek teremtették meg azt a közösségi célt, melynek megvalósítása - speciális jogalap hiányában - kisegítő jogalapként csak a 308. cikk segítségével lehetséges45. Vagyis mivel az Európai Bíróság - joggal - aggályosnak tartotta az Elsőfokú Bíróság döntését, amely lehetővé tette, hogy a 308. cikk segítségével olyan közösségi jogi aktus kerülhessen elfogadásra, mely nem az EK valamely célkitűzését, hanem az EUSz. kül- és biztonságpolitikai célkitűzését valósította volna meg, nemes egyszerűséggel közösségi célkitűzésnek minősítette azt. Ezzel azonban egy további lépést tett a bíróság abba az irányba, hogy a növelje az első pillér hatáskörét a közösségi célrendszer további tágításával, hiszen az elsőfokú ítélet elismerte, hogy jelen esetben uniós és nem közösségi célkitűzés elfogadásáról és végrehajtásáról van szó. Nem a véletlen műve ezért, hogy a 308. cikk ilyen, KKBP-célkitűzés beemelését eredményező értelmezését az új EUmSz. kifejezetten ki is zárta az új 352 cikk (2) bekezdésében46. Az azonban újabb problémákat vet fel, hogy a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően mikként lehet egyértelműen elhatárolni a különböző, az EU külső tevékenységeire vonatkozó (KKBP és volt közösségi) célkitűzéseket47.
A Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően felvetődik a kérdés, hogy pürroszi győzelmet aratott-e a Bizottság az ECOWAS ügyben, vagy hosszú távú, érdemi eredményt sikerült elérnie az első pillér védelmében. A tagállamok ugyanis számos olyan módosítást eszközöltek az alapítószerződésekben, melyek a KKBP "emancipációját" hivatottak szolgálni. A KKBP egyenrangúsága és nagyobb önállósága érdekében az EUSz. 1. cikke alapján:
"Az Unió e szerződésen és az Európai Unió működéséről szóló szerződésen alapul. E két szerződés azonos jogi kötőerővel bír. Az Unió az Európai Közösség helyébe lép és annak jogutódja."
Ennek következtében az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Unió működéséről szóló szerződés között elvileg nem lenne többé hierarchikus a viszony. Az uniós politikák (beleértve a KKBP-t is) integrációs szintje növekedett, egy egységes jogi személyiséggel és látszatra egységes jogrenddel rendelkező EU jött létre, melyben az általános rendelkezések külön szabályok hiányában a kül- és biztonságpolitikára is kihatnak. Az acquis communautaire koncepciója és a bíróság általi védelme (a közösségi vívmányok tiszteletben tartása és továbbfejlesztése) is kikerült az alapítószerződésekből. Az EU külső tevékenységeinek koherenciájának növelése érdekében jelentős változások történtek mind az érintett politikák egymáshoz való viszonyában, mind az EU elv- és célrendszerének átalakításánál. Ennek következtében az EUSz. V. címében az Unió külső tevékenységére vonatkozó általános (21-22. cikk) és különös rendelkezések (23-41. cikk) lettek kialakítva. Az EUSz. korábbi 11. cikkébe foglalt speciális KKBP célkitűzések átkerültek az általános rendelkezések közé. Így a külső tevékenységre vonatkozó általános rendelkezések tartalmazzák a korábbi KKBP célkitűzéseket és a többi, fejlesztési, szociális, környezetvédelmi és külgazdasági célkitűzést és az EU külső tevékenységei közé sorolt összes politikákra irányadók48:
"Az Unió közös politikákat és tevékenységeket határoz meg és hajt végre, és a nemzetközi kapcsolatok minden területén magas szintű együttműködés kialakításán munkálkodik annak érdekében, hogy:
a) megvédje értékeit, alapvető érdekeit, biztonságát, függetlenségét és integritását;
b) megszilárdítsa és erősítse a demokráciát, a jogállamiságot, az emberi jogokat és a nemzetközi jog elveit;
c) összhangban az Egyesült Nemzetek Alapokmányának céljaival és elveivel, valamint a Helsinki Záróokmány elveivel és a Párizsi Charta céljaival - beleértve a külső határokhoz kapcsolódókat is - megőrizze a békét, megelőzze a konfliktusok kialakulását, és erősítse a nemzetközi biztonságot;
d) elősegítse a fejlődő országok fenntartható gazdasági, társadalmi és környezeti fejlődését, elsődlegesen a szegénység felszámolása céljából;
e) előmozdítsa valamennyi ország bekapcsolódását a világgazdaságba, egyebek mellett a nemzetközi kereskedelemben érvényesülő korlátozások fokozatos megszüntetése révén;
f) hozzájáruljon olyan nemzetközi intézkedések kidolgozásához, amelyek a fenntartható fejlődés biztosítása érdekében a környezet minőségének és a világ természeti erőforrásaival való fenntartható gazdálkodásnak a megőrzésére és javítására irányulnak;
g) segítséget nyújtson a természeti vagy ember által okozott katasztrófákkal sújtott embercsoportoknak, országoknak vagy régióknak; és
h) előmozdítsa egy erősebb többoldalú együttműködésen és a világ felelős kormányzásán alapuló nemzetközi rendszer létrejöttét."49
A korábbi 11. cikk ezzel együtt pedig úgy módosult, hogy megmaradt ugyan a "külpolitika minden területére" való utalás, azonban az elvek és célok tekintetében a különös rész visszautal az általános részre:
"Az Unió e fejezet szerinti nemzetközi szintű fellépése az 1. fejezetben meghatározott elveken alapul, az ott meghatározott célkitűzések megvalósítására irányul az ugyanezen fejezetben megállapított általános rendelkezésekkel összhangban."50
Ezzel párhuzamosan jelentősen módosult a fejlesztési együttműködésre vonatkozó egykori EKSz. 177. cikke is. A korábbi, általánosabb, - és ahogy az Európai Bíróság joggyakorlatából láthattuk - rendkívül tágan értelmezhető célrendszert annak érdekében nyirbálták meg a tagállamok, hogy az a későbbiekben ne okozhasson veszélyt a KKBP számára. Azaz egyrészt egy általános rész alatt összevonták az EU külső tevékenységeire vonatkozó célrendszert, másrészt viszont a későbbi hatásköri összeütközések elkerülése, és ezzel a KKBP megerősítése érdekében szűkíteni (pontosítani) próbálták az uniós fejlesztési politika mozgásterét. Az EUmSz. 208. cikkének (1) bekezdése a 205. cikkel együtt visszautal az EUSz. 21. cikkére, így az EU külső tevékenységének céljai egyben a fejlesztési együttműködési politika céljaivá is válnak. Annak érdekében, hogy ezzel ne tágítsák, hanem éppen ellenkezőleg, szűkítsék e politika alkalmazási körét, a Lisszaboni Szerződés egy prioritási rendszert vezetett be:
"Az Unió fejlesztési együttműködési politikája elsődleges célként a szegénység mérséklésére, idővel pedig annak felszámolására irányul. Az Unió azon politikáinak végrehajtásakor, melyek hatással lehetnek a fejlődő országokra, figyelembe veszi a fejlesztési együttműködés célkitűzéseit."51
A tagállamok azonban nem elégedtek meg azzal, hogy több helyen is rögzítették, a Lisszaboni Szerződés által eredményezett változások nem érintik a tagállamok és az uniós intézmények korábban meglévő hatásköreit52, de a Bizottság ,ütőkártyájaként’53 funkcionáló EUSz. 47. cikke is jelentős átalakuláson ment keresztül. Az új 40. cikk a KKBP hatásköröket és az egyéb uniós politikákat kölcsönösen védi egymástól:
"A közös kül- és biztonságpolitika végrehajtása nem sérti az Európai Unió működéséről szóló szerződés 3-6. cikkében felsorolt uniós hatáskörök gyakorlására vonatkozóan a szerződésekben az intézmények részére előírt eljárások alkalmazását és az intézmények erre vonatkozó hatásköreinek terjedelmét.
Hasonlóképpen, az e cikkekben felsorolt politikák végrehajtása nem sérti az Unió e fejezetben említett hatásköreinek gyakorlására vonatkozóan a Szerződésekben az intézmények részére előírt eljárások alkalmazását és az intézmények vonatkozó hatásköreinek terjedelmét."54
Az EKSz. régi 308. cikke is módosult. Még korábban a közös piac működése során megvalósítandó célkitűzés eléréséhez, közösségi fellépés jogalapjának megteremtéséhez lehetett igénybe venni e rendelkezést, addig az EUMSz. 352. cikke ezt kitágítaná a "Szerződésekben meghatározott politikák keretére", a szerződésekben foglalt célkitűzések elérése érdekében eszközölt uniós fellépésekre. Ez a (4) bekezdés hiányában a KKBP-re is kiterjedne, ezért a tagállamok szükségesnek tartották leszögezni, hogy:
"Ez a cikk nem szolgálhat kül- és biztonságpolitikával kapcsolatos célkitűzések megvalósításának alapjául, és az e cikk alapján elfogadott valamennyi jogi aktusnak tiszteletben kell tartania az Európai Unióról szóló szerződés 40. cikkének második bekezdésében megállapított határokat."
Ám a tagállamok erőfeszítései ellenére úgy tűnik, hogy a Lisszaboni Szerződés rendelkezései sem oldják meg véglegesen az első és a második pillér közötti hatásköri összeütközést. A fő kérdés az, hogy az Európai Bíróság a jövőben felmerülő hatásköri viták esetén hogyan fogja értelmezi majd az új 40. cikk rendelkezéseit és mennyire fogja a jelentős módosítások ellenére megőrizni korábbi gyakorlatát, melyben a közösségi vívmányok és kompetenciák fokozott védelmére törekedett a kül- és biztonságpolitikai pillér rovására.
Az EUSz. és az EUmSz. együttes értelmezése nem a két pillér egyenrangúságát támasztja alá. Míg az EUSz. átfogó és túl általános hatáskörmegjelölést tartalmaz a KKBP-re nézve, addig az EUmSz. ennél sokkal pontosabban körülírja az egyes politikák tartalmát. Az EUSz. 24. cikk (1) bekezdése szerint "Az Unió közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó hatásköre a külpolitika minden területére és az Unió biztonságát érintő valamennyi kérdésre kiterjed…" A szerződések rendszeréből kiragadott nyelvtani értelmezés következtében ez a cikk gyakorlatilag parttalanná tenné a KKBP-t. Az uniós külpolitika rendkívül tág fogalom, ezért a "külpolitika minden területe" minden bizonnyal érintené - és a 40. cikk második fordulata javára történő értelmezése szerint lényegében ki is üresítené - az EU keresekedelempolitikáját, a fejlesztési együttműködési politikát, a harmadik országokkal folytatott gazdasági és pénzügyi együttműködést, a humanitárius segítségnyújtást, valamint a korlátozó intézkedésekre vonatkozó politikát. A régi 11. cikk módosulásával a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése következtében azonban nincsenek többé KKBP-specifikus célok. Ezzel szemben vannak általános célok, melyek az EU külső tevékenységére általánosan alkalmazandók, az EUSz. 3. cikkének (5) bekezdése pedig az összes uniós politikára kiterjedő általános érvénnyel tartalmazza azokat a fő célokat, melyeket "a világ többi részéhez fűződő kapcsolataiban" az EU védelmez és érvényre juttat55. Az EUSz. korábbi 11. cikkébe foglalt, kifejezetten a KKBP-re vonatkozó célkitűzésektől megfosztva a közös kül- és biztonságpolitika célrendszere bizonytalanná vált. Egy, az ECOWAS ügyhöz hasonló jövőbeli esetben felmerül a kérdés: amikor az Európai Bíróság egy uniós rendelkezés tartalmán túl annak célját is vizsgálja, miként különböztethetők meg a kül- és biztonságpolitikai célok a fejlesztési együttműködésre vonatkozó céloktól? Az EUMSz. 208. cikke szerint ugyan "Az Unió együttműködési politikája elsődleges célként a szegénység mérséklésére, idővel pedig annak felszámolására irányul" de ugyanez a cikk azt is leszögezi, hogy "Az Unió fejlesztési együttműködésre vonatkozó politikáját az Unió külső tevékenységének elvei és célkitűzései által meghatározott keretek között kell folytatni." Ez utóbbiba ugyanis a nemzetközi béke és biztonság megőrzése és erősítése, mint az EU összes külső tevékenységére vonatkozó általános célkitűzés is beletartozik, ami eddig a KKBP differencia specifikálja volt. Ráadásul a fejlesztési politika célrendszerének szűkítése sem fogja kiváltani a kívánt hatást. A fejlesztési politika elsődleges célja eddig is a szegénység felszámolása volt. Ez kimondottan így ugyan nem szerepelt az EKSz. rendelkezései között, de az Európai Unió fejlesztési politikájáról szóló "Az európai konszenzus" című 2006-os dokumentumból is világos volt, hogy "Az EU fejlesztési együttműködésének elsődleges és mindent átfogó célja a szegénység felszámolása a fenntartható fejlődés keretében, beleértve a millenniumi fejlesztési célok elérésére irányuló törekvéseket."56 Ahogy az is világos volt már korábban is, hogy a szegénység elleni küzdelem és az adott régi békéje és biztonsága kéz a kézben járnak:
"A világméretű szegénység elleni küzdelem nem pusztán morális kötelesség; segíti a stabilabb, békésebb, prosperálóbb és igazságosabb világ kialakítását…"57"A biztonság hiánya és az erőszakos konfliktusok jelentik a millenniumi fejlesztési célok legnagyobb akadályait. A biztonság és a fejlesztés az EU harmadik országokkal fennálló kapcsolatainak fontos és kiegészítő szempontja.58
Az Európai Bíróság már a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek ügyben is ennek figyelembevételével döntött, így önmagában a fejlesztési politika célrendszerének formális módosításával nem várható változás a bíróság joggyakorlatában. Ráadásul a KKBP önálló célrendszerének megszüntetésével a két pillér közötti viszony a lex generalis-lex specialis viszonyával érzékeltethető a legjobban59, ahol a KKBP-nek egyfajta reziduális szerepe van: minden olyan esetben, amikor (objektív tényezőkre alapítva) egy tervezett intézkedéshez van külön első pilléres jogalap, a közös kül- és biztonságpolitika túl általános célkitűzéseiből fakadóan nem alkalmazható. Pontosan ezt az álláspontot fejtette ki Mengozzi Főtanácsos is a fenti ügyben, amikor a KKBP hatáskörét értelmezte:
"Végül az javasolható, hogy a KKBP kiterjed a "kül- és biztonságpolitika minden területére", kivéve azokat a külpolitikai intézkedéseket, amelyek a Közösség hatáskörébe tartoznak, mint a közös kereskedelempolitika vagy a fejlesztési együttműködési politika, függetlenül a tagállamok és a Közösség közötti hatáskörmegosztástól. Egyedül ez a megközelítés tűnik alkalmasnak arra, hogy biztosítsa az EU‑Szerződés rendelkezéseinek koherenciáját."60
Már a Laekeni deklaráció is egyik fő célnak tekintette Európai új szerepének kialakítását a megváltozott világpolitikai helyzetre való tekintettel. A globalizáció kihívásai miatt az Európai Uniónak vezető szerepet kell vállalnia megnövekedett felelőssége miatt. E vezető szerep alapfeltétele az EU külpolitikájának egységessé, koherensé és hatékonyabbá tétele62. A Lisszaboni Szerződés előkészítéséhez szükséges mandátumban az Európai Tanács megerősítette ezeket a célkitűzéseket63. Az Unió mind az EUSz. 21 (3) cikkében, mind az EUMSz. 7. cikkében "biztosítja, hogy külső tevékenységeinek különböző területei egymással, illetve az egyéb uniós politikákkal összhangban legyenek". Az eredményesség érdekében biztosított egységességhez és koherenciához elkerülhetetlen a hatáskörök világos elhatárolása, a hierarchia kérdésének tisztázása egy esetleges jövőbeli konfliktus feloldása érdekében, valamint a releváns döntéshozók viszonyának és együttműködési kötelezettségének tisztázása. Koherencián belül megkülönböztethetünk vertikális és horizontális koherenciát. Míg a vertikális koherencia az EU és a tagállamok viszonyában kell, hogy érvényesüljön64, addig a horizontális koherencia az egyes uniós politikák, valamint az egyes pillérek közötti koherencia relációban értelmezendő. Az EU különböző politikái és tevékenységei közötti összhang biztosítása pedig nem érhető el a két pillér közötti politikák és jogforrások versengésével. Ez nemcsak a tagállamok viszonylatában fennálló szupremácia elvét veszélyeztetné, de az uniós cselekvés egységességének imperatívuszát is. Koherens ugyanis annak a politikai entitásnak a cselekménysora vagy magatartása, mely egymással összhangban lévő és egyértelmű normákat tud alkotni. E normák elfogadására pedig elsősorban az első pillér alkalmas a szupranacionális jogalkotási mechanizmus keretei között. A kettős - egyszerre uniós (volt közösségi) és KKBP - jogalap használata a nagymértékben eltérő jogalkotási eljárások, intézményi hatáskörök és jogforrások miatt nem kívánatos a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése után sem65. Az EKSz. korábbi privilegizált helyzetét, vele együtt pedig a közösségi jog elsőbbségét nem lehet egykönnyen lerontani. EUSz. 24. cikk (3) bekezdésének második fordulat szerint: "A tagállamok együtt munkálkodnak kölcsönös politikai szolidaritásuk erősítésén és továbbfejlesztésén. Tartózkodnak minden olyan cselekvéstől, amely ellentétes az Unió érdekeivel, illetve ronthatja az Unió mint kohéziós erő eredményességét a nemzetközi kapcsolatokban". Az EU kohéziós erejét pedig ronthatja, ha a tagállamok a status quo felborításával indokolatlanul arra törekednének, hogy "kiszervezzenek" a KKBP-ba olyan területeket, melyek korábban a közösségi politikákba tartoztak.
Az első pillér használata legitimációs szempontból is sokkal vonzóbb megoldás a bíróság számára, mint a KKBP eszközrendszerének igénybevétele. Márpedig a Laekeni deklarációval megindított uniós reformfolyamat legfőbb célja épp az átláthatóság, a számonkérhetőség és az ellenőrizhetőség, végső soron pedig az uniós döntéshozatal legitimációjának növelése volt a cél66. Ez pedig leginkább a rendes jogalkotási eljárás keretében tud megvalósulni, hiszen az első pillérhez tartozó politikák esetén az együttdöntési eljárás főszabállyá tétele következtében az Európai Parlament összehasonlíthatatlanul nagyobb szerephez jut, mint a KKBP esetében67. Ezen túl nem elhanyagolható tényező az Európai Bíróság hatáskörének terjedelme sem, a nemzeti parlamentek újonnan szerzett jogosultságairól már nem is beszélve. A két pillér outputjai között jogi értelemben jelentős a minőségkülönbség az első pillér javára. Ez pedig mind a döntéshozatal, mind a végrehajtás és a bírósági felülvizsgálat szempontjából rendkívül fontos. A bírói védelem jelentőségére az Európai Bíróság már a Kádi ügyben is utalt68, az Alapjogi Charta 47. cikke pedig kifejezetten ki is mondja a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jogot. Mindezek a tényezők jó eséllyel továbbra is arra fogják ösztönözni az Európai Bíróságot, hogy az első és a második pillér között felmerülő hatásköri viták esetén az EUSz. új 40. cikkét a korábbi 47. cikk szellemében értelmezzék, fenntartva ezzel a jelenlegi status quo-t.
Az Európai Bíróságnak az EUSz. 47. cikkével kapcsolatos korábbi gyakorlata a közösségi jogból ismert előfoglaláshoz hasonlít69. Míg azonban az előfoglalás kérdése eredetileg az EK és a tagállamok relációjában merült fel a versengő hatáskörök esetén, addig a régi 47. és az új 40. cikk esetében az első és a második pillér viszonyáról van szó. Az Európai Bíróság felfogásában a 47. cikk nemcsak védte a közösségi pillért és az annak keretében már elfogadott másodlagos joganyagot a kormányközi pillérektől, de tiltotta a második és harmadik pillér alapján elfogadott olyan intézkedéseket is, amelyek potenciálisan az EK hatáskörébe tartozhattak volna. Hiszen elég volt csak azt igazolni, hogy a kérdéses intézkedést azonos tartalommal és céllal a közösségi pillérben is el lehetett volna fogadni. A bíróság ezt a helyzetet egyfajta hallgatólagos előfoglalásként kezelte akként értelmezve a helyzetet, hogy egy esetleges második pilléres intézkedés elfogadása kedvezőtlenül befolyásoltja, vagy gátoltja a közösségi hatáskörgyakorlást. Az Európai Bíróság a Lisszaboni Szerződés által eszközölt jelentős változások ellenére várhatóan továbbra is az aquis communautaire védelmét fogja biztosítani. Ebben szerepe lesz az ún. "útfüggőségnek" is, mely alapján a bíróság nem fog lényegesen eltérni korábbi elvi jelentőségű ítéleteitől. Ez alól feltehetően a KKBP sem lesz kivétel.70 A korábbi kerékvágásban haladva az Európai Bíróság vélhetően előnyben fogja részesíteni a szupranacionális döntéshozatalt az intergovernmentálissal szemben, ezzel relativizálva az 1. és 40. cikkből elvileg következő egyenrangú viszonyt.
Bár az alapítószerződések módosításakor számos rendelkezés lépett hatályba annak érdekében, hogy a két szerződést egy szintre emeljék, a mélyebb integrációt jelentő közösségi integráció irányában némi "elfogultság" továbbra is kimutatható. Az EUSz. preambuluma például továbbra is kimondja, hogy "Azzal az elhatározással, hogy az Európai Közösségek megalapításával felvállalt európai integrációs folyamat egy új szakaszába lépjenek… azzal az elhatározással, hogy tovább viszik az Európa népei közötti egyre szorosabb egység létrehozásának folyamatát… létrehozzák az Európai Uniót" Az 1. cikk pedig kiemeli, hogy: "E szerződés új szakaszt jelent az Európa népei közötti egyre szorosabb egység létrehozásának folyamatában…" Az EUSz. ezzel utal arra, hogy az új Európai Unió az Európai Közösségekre, mint történeti és jogi alapra épül, és célja a mélyülő integráció tendenciájának továbbvitele. És épp ez a cél az, ami az Európai Bíróságot vezérelheti korábbi joggyakorlatának konzerválásakor.
A fentiek alapján véleményem szerint a kettős jogalap használatát és a két pillér egyenjogúsítására tett kísérleteket a Lisszaboni Szerződés által eszközölt változtatások ellenére továbbra is elutasítja majd az Európai Bíróság. A módosítások ugyanis nem változtatnak a két különálló pillér lényegén, és tekintetbe véve az Európai Bíróság korábbi joggyakorlatát, a közösségi jog természetét, a mélyebb integráció előnyben részesítését, valamint az átláthatóbb és demokratikusabb döntéshozatalt preferáló attitűdjét, az valószínűsíthető, hogy az EUSz. új 40. cikke az első olvasat ellenére nem fog jelentősen változtatni a fennmaradó két pillér (hierarchikus) viszonyán. A Laekeni deklaráció célul tűzte ki az EU külpolitikai tevékenységének hatékonyabbá tételét is. EU kapacitása világpolitikai aktorként csak akkor növelhető az integráció jelenlegi szintjének a fenntartása mellett, ha egységesen tud fellépni egy eddigieknél koherensebb külpolitika képviseletében oly módon, hogy a külkapcsolatok intézésére szánt energiájának jelentős részét nem a fennmaradó pillérei közötti hatásköri vitákra, hanem a kifelé történő jobb megjelenés, valamint a globalizáció kihívásaira adott hatékony válaszadásra fordítja. Vagyis továbbra is nyitott marad, hogy a reformok megfelelő választ tudtak-e adni a Laekeni deklaráció egyik kulcskérdése:
"Lastly, there is the question of how to ensure that a redefined division of competence does not lead to a creeping expansion of the competence of the Union or to encroachment upon the exclusive areas of competence of the Member States... How are we to ensure at the same time that the European dynamic does not come to a halt? In the future as well, the Union must continue to be able to react to fresh challenges and developments, and must be able to explore new policy areas."71 ■
JEGYZETEK
1 Lásd pl. W. Wessels and F. Bopp: The Institutional Architecture of CFSP after the Lisbon Treaty - Constitutional breakthrough or challenges ahead?, Research Paper No. 10, CEPS, 2008; The Lisbon Treaty and its implications for CFSP/ESDP, EP DG Externap Policies of the EU, September 2009, DGEXPO/B/PolDep/Note/2009_169. ; Ch. Tobler-J. Beglinger: Essential EC Law in Charts, HVG-orac, 2007, valamint ennek 2010-es, a Lisszaboni Szerződés módosításait magába foglaló módosítása.
2 Az Európai Jog 4/2009. számában részletesen foglalkoztam már az Európai Bíróság joggyakorlatával az egyes pillérek elhatárolása kapcsán. Ennek aktualitását a 2009 májusában meghozott Kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek ügy adta.
3 Craig-DeBúrca: EU Law, OUP 2008, 14-19. o.; Wyatt-Dahwood: European Union Law, Sweet & Maxwell 2006, 18., 323-349. o.; Weatherill: Cases and Materials on EU Law, OUP, 2006, 9-10. o.; Rudolf Streinz: Europarecht, Heidelberg, 2003, 36-37. és 54-58. o.
4 Erre utal az EUSz. 24. cikkében foglalt szerződéskötési eljárás természete, a Bernadotte-ügy Nemzetközi Bíróság támasztotta kritériumainak teljesítése, valamint az, hogy a harmadik államok nagyköveteit nem az EK-hoz, hanem az EU-hoz akkreditálták. Bővebben lásd Wyatt-Dashwood: European Union Law, 347-348. o.
5 A harmadik szerződés az Euratom Szerződés, melyet a Lisszaboni Szerződés csupán módosított.
6 EUSz. 24(1) második fordulata.
7 Uo.
8 Az Európai Unióról szóló szerződés a hatáskörök típusainak és területeinek szabályozása során (2-6. cikkek) különbséget tesz kizárólagos, megosztott és kiegészítő uniós hatáskörök között. A KKBP hatásköreit ezektől teljesen elkülönülve kezeli. A Reform Szerződésből eredő, az EU külső tevékenységével kapcsolatos hatásköri problémákról részletesen lásd: Marise Cremona: Defining competence in EU external relations: lessons from the Treaty reform process, In: Dashwood-Maresceau: Law and Practice of EU External Relations, CUP, 200, 34-69. o.
9 Lásd a 17. sz., a szerződések rendelkezéseire vonatkozó nyilatkozatot az uniós jog elsőbbségéről, mely a Tanács Jogi Szolgálatának 2007-es véleményén alapul.
10 A 616. sz. kérdésre adott válasz, Oral evidence, Taken before the Foreign Affairs Committeem 8.01.2008, http://www.parliament.the-stationery-office.co.uk/pa/cm200708/cmselect/cmfaff/120/8010802.htm
11 A 624. sz. kérdésre adott válasz, Oral evidence, witness Javier Solana, http://www.parliament.the-stationery-office.co.uk/pa/cm200708/cmselect/cmfaff/120/8010803.htm
12 C-91/05, 2008. május 20.
13 C-402/05 P és C-415/05 P, 2008. szeptember 3.
14 T-315/01 és T-306/01 ügyek.
15 A Tanács 881/2002/EK Rendelete (2002. május 27.) az Oszáma bin Ládennel, az Al-Qaida hálózattal és a Tálibánnal összeköttetésben álló egyes személyekkel és szervezetekkel szemben meghatározott szigorító intézkedések bevezetéséről, valamint az egyes termékek és szolgáltatások Afganisztánba történő kivitelének tilalmáról, a repülési tilalom megerősítéséről és az afganisztáni Tálibánt illető pénzkészletek és egyéb pénzügyi források befagyasztásáról szóló, 467/2001/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről, HL L 139., 2002.5.29., 9-22. o., Magyar különkiadás fejezet 18. kötet 01 o. 294-307
16 Az ügyről és hátteréről részletesen lásd az Európai Jog 4/2009. számát.
17 "Az Unió egységes intézményi kerettel rendelkezik, amely - a közösségi vívmányokat tiszteletben tartva és továbbfejlesztve - biztosítja a céljai elérése érdekében végzett tevékenységek összhangját és folytonosságát.", EUSz. 3. cikk.
18 EUSz. 2. cikk.
19 C-170/96, C-173/03 és C-440/05 Bizottság kontra Tanács ügyek.
20 EUSz., 11. cikk (1) bekezdés.
21 Részletesen lásd Kende-Szűcs: Bevezetés az Európai Unió politikáiba, 2009, 708-711. o.
22 "Az Unió egységes intézményi kerettel rendelkezik, amely - a közösségi vívmányokat tiszteletben tartva és továbbfejlesztve - biztosítja a céljai elérése érdekében végzett tevékenységek összhangját és folytonosságát." EUSz., 3. cikk.
23 ’Small Arms and Light Weapons’. Pontos meghatározásukról az együttes fellépés függeléke rendelkezik.
24 A Tanács 2002/589/KKBP együttes fellépése (2002. július 12.) az Európai Uniónak a kézi lőfegyverek és a könnyű fegyverek destabilizáló felhalmozódása és elterjedése elleni küzdelemhez történő hozzájárulásáról és az 1999/34/KKBP együttes fellépés hatályon kívül helyezéséről, HL L 191., 2002.7.19., 1-4. o.
25 A Tanács 2004/833/KKBP határozata (2004. december 2.) a 2002/589/KKBP együttes fellépésnek az Európai Unió által az ECOWAS-nak a könnyű fegyverekre vonatkozó moratórium keretében nyújtott hozzájárulására tekintettel történő végrehajtásáról, HL L 359 , 04/12/2004.12.4, 65-67. o.
26 Doc. No. 15236/04 PESC 1039, 2004. november 25.
27 Mengozzi főtanácsnok szakvéleményében ezt a modellt háromszög formájúnak írta le (EK-EU-tagállamok), szemben a Tanács dualista modelljével (EK-tagállamok és EK-EU), 84-86. pont (2007. szeptember 19).
28 Lásd pl. European Action on Small Arms and Light Weapons and Expolsive Remnants of War - Final Report, UN Publications, UNIDIR/2006/19, Geneva 2006.
29 Ítélet, 71-78. pont.
30 Ítélet, 79-111. pont. Tekintettel arra, hogy a 2004/833/KKBP határozat megsemmisítésére saját hibája folytán került sor, a bíróság (vitatható módon) nem vizsgálta a szintén támadott 2002/589/KKBP sz. együttes fellépés jogszerűségét.
31 Ronald van Ooik: Cross-Pillar Litigation Before the ECJ: Demarcation of Community and Union Competences, 4 ECL Rev. (2008) 399-419. o.
32 Lásd pl. Financial Times: EU court rules on suspected terror funds (2008. szeptember 3.), vagy Deutsche Welle: Courts Says EU Violated Rights of Two Al Qaeda Suspects (2008. szeptember 3.)
33 A Bíróság C-402/05. P. és C-415/05. P. sz. egyesített ügyekben hozott ítélete, 2008. szeptember 3.
34 Dominik Eisenhut: Delimitation of EU-Competences under the First and Second Pillar: A View Between ECOWAS and the Treaty of Lisbon, 10 GLJ No. 5 (2009) 585-604. o.
35 Christina Eckes: Sanctions against Individuals - Fighting Terrorism within the European Legal Order, ECLR, 4: 205-224, 2008; Peter Fromuth: The European Court of Justice Kadi Decision and the Future of UN Counterterrorism Sanctions, ASIL, Vol 13, Issue 20; Alicia Hinarejos: Recent human rights developments in the EU courts: The charter of fundamental rights, the european arrest warrant and terror lists, 7 HUMRLR 793; Andreas Fischer: The UN anti-terror sanctions regime under pressure, 9 HUMRLR 257; Katja S. Ziegler: Strengthening the rule of law, but fragmenting international law: the Kadi decission of the ECJ from the prespective of human rights, 9 HUMRLR 288; Andrea Bianchi: Assessing the effectiveness of the UN Security Council’s anti-terrorism measures: the quest for legitimacy and cohesion, 17 EJIL 881.
36 Albert Posch: The Kadi case: Rethinking the relationship between EU law and international law? 15 Colum. J. Eur. L. Online 1 (2009); Christian Tomuschat: Case law of the European Court of Justice, CMLR 43:537-551, 2006; Jean d’Aspremont and Frédéric Dopagne: Kadi - The ECJ’s reminder of the elementary divide between legal orders; IOLR 2008Angus Johnston: Frozen in time? The ECJ finally rules on the Kadi appeal, Cambridge Law Journal, March 2009 1-4; Guy Harpaz: Judicial Review by the European Court of Justice of UN ’Smart Sanctions’ Against Terror in the Kadi dispute, EFAR 14:65-88, 2009;
37 Lásd különösen a BT 1333 (2000), 1373 (2001) és 1390 (2002) sz. határozatait.
38 1999/727/CFSP: Council Common Position of 15 November 1999 concerning restrictive measures against the Taliban, HL L 294 , 16/11/1999 1. o. Releváns még a Tanács 2001/154/KKBP közös álláspontja, a 2001/930/KKBP közös álláspont és a 2001/931/KKBP közös álláspont.
39 Council Regulation (EC) No 337/2000 of 14 February 2000 concerning a flight ban and a freeze of funds and other financial resources in respect of the Taliban of Afghanistan, HL L 43, 16.2.2000, 1-11. o.; Council Regulation (EC) No 467/2001 of 6 March 2001 prohibiting the export of certain goods and services to Afghanistan, strengthening the flight ban and extending the freeze of funds and other financial resources in respect of the Taliban of Afghanistan, and repealing Regulation (EC) No 337/2000, OJ L 67, 9.3.2001, p. 1-23.
40 A Tanács 881/2002/EK rendelete (2002. május 27.) az Oszáma bin Ládennel, az Al-Qaida hálózattal és a Tálibánnal összeköttetésben álló egyes személyekkel és szervezetekkel szemben meghatározott szigorító intézkedések bevezetéséről, valamint az egyes termékek és szolgáltatások Afganisztánba történő kivitelének tilalmáról, a repülési tilalom megerősítéséről és az afganisztáni Tálibánt illető pénzkészletek és egyéb pénzügyi források befagyasztásáról szóló, 467/2001/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről, magyar különkiadás fejezet 18. kötet 01 o. 294-307.
41 Yusuf ítélet 133-170. pontok, különösen 166-169. pont, Kadi ítélet 97-134. pontok, különösen a 130-133. pont.
42 A 308. cikkről bővebben lásd Osztovits András (szerk.): Az Európai Unió alapító szerződéseinek magyarázata, 2008, 1780-1784. o.
43 Poiares Maduro Főtanácsnok 2008. január 16-i indítványa, annak különösen 11-16. pontjai.
44 Az ítélet ezen részének kevésbé kritikus értékelését lásd Varju Márton: Nemzetközi terrorizmus és az Európai Unió közjogának érettsége, Fundamentum 1/2009 szám, 67-79. o. Véleményem szerint az Európai Bíróság "közösségiesítési technikája" egy jól kimutatható stratégiába illeszkedik.
45 A 308. cikk alkalmazása során azon túl, hogy arra az EK egyik célja elérése érdekében volt szükség, és hogy az EKSz. máshol nem biztosít jogalapot e cél eléréséhez, azt is igazolni kellett, hogy az intézkedésre a közös piac működése során volt szükség. A korábbiakhoz hasonlóan erőltetett érvelés során a bíróság úgy találta, hogy amennyiben minden egyes tagállam egyoldalúan hozna hasonló rendelkezéseket, úgy e nemzeti intézkedések számának növekedése kereskedelempolitikai valamint tőkemozgási, fizetési és versenymegfontolások alapján befolyásolná a közös piac működését. Másodfokú ítélet, 230-231. pont.
46 "Ez a cikk nem szolgálhat a közös kül- és biztonságpolitikával kapcsolatos célkitűzések megvalósításának alapjául, és az e cikk alapján elfogadott valamennyi jogi aktusnak tiszteletben kell tartania az Európai Unióról szóló szerződés 40. cikkének második bekezdésében megállapított határokat".
47 A korábbi 301. cikk a megváltozott világpolitikai helyzetre és a korábban hiányzó közösségi jogalapra való tekintettel akként módosult, hogy az új 215. cikk (2) bekezdése kifejezetten lehetővé teszi egyes természetes és jogi személyekkel, csoportokkal, vagy nem állami szereplőkkel szemben a korlátozó intézkedések alkalmazását.
48 Az EUSz. 21. cikke alapvetően a régi EUSz. 11. cikk, valamint az EKSz. 131., 174. és 177. cikkeiben található célkitűzéseket vette át és egyesítette egységes célrendszerré.
49 EUSz. 21. cikk (2) bekezdés.
50 EUSz. 23. cikk.
51 EUmSz. 208. cikkének (1) bekezdése. Ezt a módosítást már az Alkotmányos Szerződés III-316. cikke is tartalmazta. Kiemelés a szerző.
52 "… A Konferencia megállapítja továbbá, hogy a közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó rendelkezések nem ruházzák fel a Bizottságot új hatáskörrel határozat meghozatalának kezdeményezésére vonatkozóan, és az Európai Parlament szerepét sem növelik..." 13. és 14. sz., a szerződések rendelkezéseire vonatkozó nyilatkozatot a közös kül- és biztonságpolitikáról.
53 Ester Herlin-Karnell: ’Light Weapons’ and the Dinamics of Art. 47 EU - The EC’s Armoury of Ever Expanding Competences, 71 Modern Law Review (2008) 6, 987-1014. o.
54 40. cikk.
55 "A világ többi részéhez fűződő kapcsolataiban az Unió védelmezi és érvényre juttatja értékeit és érdekeit, és hozzájárul polgárainak védelméhez. Hozzájárul a békéhez, a biztonsághoz, a Föld fenntartható fejlődéséhez, a népek közötti szolidaritáshoz és kölcsönös tisztelethez, a szabad és tisztességes kereskedelemhez, a szegénység felszámolásához és az emberi jogok, különösen pedig a gyermekek jogainak védelméhez, továbbá a nemzetközi jog szigorú betartásához és fejlesztéséhez, így különösen az Egyesült Nemzetek Alapokmányában foglalt alapelvek tiszteletben tartásához".
56 A Tanács és a tagállamok kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői, az Európai Parlament és a Bizottság által elfogadott együttes nyilatkozat az Európai Unió fejlesztési politikájáról: "Az európai konszenzus" (2006/C 46/01). 5. pont.
57 1. pont.
58 37. pont.
59 Dominik Eisenhut: 601.o.
60 Mengozzi Főtanácsos véleménye, C‑91/05. sz. ügy, 2007. szeptember 19., 122-123. pontok.
61 Bővebben lásd Marise Cremona: Coherence through Law: What difference will the Treaty of Lisbon Make? 3 HRSS (2008), 11-36. o.
62 "What amendments should be made to the Treaty on the various policies? How, for example, should a more coherent common foreign policy and defence policy be developed?... How should the coherence of European foreign policy be enhanced… Should the external representation of the Union in international fora be extended further?" Laeken Declaration ont he Future of the European Union, Annex 1 to the Presidency conclusions, Laeken, 14-15. December 2001.
63 Presidency Conclusion, Brussels 2007 June, Annex I., IGC Mandate.
64 Ezt szolgálja például a szubszidiaritás elvének pontos leírása és érvényesítése, vagy a korlátozott felhatalmazások elvének következetes alkalmazása és a jogalapok kiválasztásának objektív tényezőkre való alapításának követelménye is.
65 Ronald van Ooik: Cross-Pillar Litigation Before the ECJ: Demarcation of Community and Union Competences, 4 ECL Rev. (2008) 399-419. o.
66 "The European Union derives its legitimacy from the democratic values it projects, the aims it pursues and the powers and instruments it possesses. However, the European project also derives its legitimacy from democratic, transparent and efficient institutions… The first question is thus how we can increase the democratic legitimacy and transparency of the present institutions, a question which is valid for the three institutions… A second question, which also relates to democratic legitimacy, involves the role of national parliaments… The third question concerns how we can improve the efficiency of decision-making…" Laeken Declaration ont he Future of the European Union, Annex 1 to the Presidency conclusions, Laeken, 14-15. December 2001.
67 Nem véletlen, hogy az Európai Bíróság pont a Kádi ügyben mondta ki, hogy a 308. cikk részleges jogalapként való használata azért is releváns, mert ily módon mód nyílik arra, hogy az EP érdemben részt vehessen a jogalkotási folyamatban. 235. pont
68 Lásd 235. pont.
69 Ester Herlin-Karnell: ’Light Weapons’ and the Dynamics of Art 47 EU - The EC’s Armoury of Ever Expanding Competences, 71 Modern Law Review 6 (2008), 998-1008.
70 Bart van Vooren: The Small Arms Judgment in an Age of Constitutional Turmoil, 14 EFA Rev. (2009) 231-248. o.
71 Laeken Declaration on the Future of the European Union, Annex 1 to the Presidency conclusions, Laeken, 14-15. December 2001.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Kajtár Gábor tanársegéd, ELTE ÁJK Nemzetközi Jogi Tanszék
Visszaugrás
